A Kék Duna Sportegyesület és a magyar futball legendái
A sportegyesület 2012 áprilisában került hivatalosan bejegyzésre. Az egyesületet 20 fiatal Sződligeti labdarúgó alapította, melynek elnöki feladatait a gyerekek kérésére, illetve Sződligeti kötődése kapcsán nagy örömmel vállalta el Balkovics Péter helyi lakos, váci önkormányzati képviselő. Döntésében segítette az akkor Sződligeti SMTE csapatából kivált labdarúgó játékosok egységessége, támogatása, valamint az, hogy a csapat körül dolgozó szakemberek - sajnos már közhellyé vált szavakat idézve - „Nem a futballból akarnak megélni, hanem a futballért akarnak élni!
A Kék Duna SE céljai és a futballpálya
Az egyesület alakulásakor elképzelt tervek megvalósításhoz elengedhetetlen feltétel volt egy futballpálya használati joga. Ezt sajnos az elmúlt évben nem tudtuk megvalósítani. Kezdésnek egy olyan felnőtt csapat versenyeztetését indítottuk el a megye III. felnőtt bajnokságában, melyet kizárólag olyan fiatalok - egy két rutinosabb játékossal kiegészítve - sportolhatnak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy komolyabb egyesület keretein belül, komoly anyagi ráfordítással verseny sportolhassanak. A sportegyesületünk komoly hangsúlyt fektet a nehéz anyagi helyzetű családi körülmények között élő gyermekek sportolására. Vác Városában, központban található a Reménység sportpályája, mely a Kék Duna Se otthona is.
A magyar futball két korszakos zsenije: Czibor Zoltán és Kocsis Sándor
Kilencven évvel ezelőtt, egymástól mintegy kilencven kilométer távolságra, huszonkilenc nap különbséggel született meg a magyar és az egyetemes futballtörténelem két korszakos csatárzsenije. Czibor Zoltán és Kocsis Sándor személyisége nem is különbözhetett volna jobban, de pályafutásuk már-már kísérteties hasonlóságot mutatva haladt egymással összefonódva.
A BEK-döntő Bernben - A tragikus visszhang
Ami 1960 tavaszán nem sikerült, ősszel igen: a Barcelona Európában is megállította a BEK-ben addig - öt éve - egyeduralkodó Real Madridot. Immár a sztáredző, az előző kudarcba belebukó Helenio Herrera nélkül, a jugoszláv Ljubisa Brocsiccsal a kispadon az 1960-1961-es kiírás nyolcaddöntőjében összeakadt ősi spanyol riválisával, és a madridi 2:2 után a Camp Nouban 2:1-re nyerve jutott tovább, majd egészen a döntőig menetelt. Az akkor már Enrique Orizaola irányította katalán együttesben mindhárom magyar csatár ott volt a Guttmann Béla vezette Benfica elleni fináléban. Kocsis Sándor és Czibor Zoltán viszont furcsa érzésekkel lépett pályára: a helyszín ugyanis a szörnyű emlékű berni Wankdorf Stadion volt, a drámai körülmények között elveszített 1954-es világbajnoki döntő színtere.
És hogy a történet még misztikusabb legyen: Czibor megint gólt szerzett, mint a vb-döntőben, Kocsis jegyezte a Barcelona másik találatát - de a vége újra vereség, és ismét 3:2 lett... A hajrában még Kubala és Kocsis is eltalálta a kapufát… „Soha többé nem jövök Bernbe!” - csapta földhöz a cipőjét dühösen Kocsis a lefújás után. Czibor már csak nevetett. „Mi mást lehetett csinálni? - mondta Bocsák Miklós Kocsis és Czibor című könyvében. - Nekem ez lett volna itt a hattyúdalom, lassan lejárt a szerződésem, és ahogy az 1954-es berni döntő meghatározta a további életemet, ez a mostani berni meccs is sorsdöntő lett. Mert ha itt Európa-kupa-győztesek vagyunk, Barcelonában talán még szobrot is emelnek nekünk, akkor én nem az a Czibor vagyok, amelyik így lettem.” Pedig a fináléban szerzett találata minden idők egyik legnagyobb BEK-döntős gólja: 3:1-es portugál vezetésnél a 75. percben minden dühét beleadva ballal bombázott védhetetlenül 22 méterről a jobb felső sarokba. Hiába az ugyancsak utánozhatatlan széria, a gólszerzés az olimpiai és világbajnoki döntőben, a VVK- és a BEK-fináléban - örülni nem tudott neki. És nem tudhatta, hogy hármuk közül Kubala László végül szobrot kap Barcelonában, a Camp Nou bejáratánál.
1961 European Champion Clubs' Cup Final (Benfica 3–2 Barcelona)
Kocsis Sándor fejjátékához azóta sem láttunk hasonlót: egy fejese a Benfica elleni berni BEK-döntőben. „Az FC Barcelona játékának fazonját Kubala adta meg, sokszor kitűnt mellette Evaristo és a ragyogó Suárez, de ez az ötös fogat végül is a két egykori magyar, Kocsis és Czibor még mindig páratlan képességeitől lett az, ami lett. Mind a ketten valami különlegeset tudnak. Talán soha, senki sem fog a világon úgy fejelni, a levegőbe emelkedni, helyezkedni, mint Kocsis. És senki sem lesz képes olyan rögtönzésekre, ritmusváltásokra, altatásra és hirtelen felgyorsulásokra, mint Czibor” - írta róluk 1961. május 30-i számában a Miroir du football francia sportlap.
| Játékos | Gól | Kapufát talált | Reakció a vereségre |
|---|---|---|---|
| Kocsis Sándor | 1 | Igen | "Soha többé nem jövök Bernbe!" |
| Czibor Zoltán | 1 | Nem | Nevetés, cinikus megjegyzés |
A pályafutás utáni évek és a Kék Duna bár
Kocsissal újabb öt évre szóló szerződést írt alá a Barcelona, Kubala és Czibor lejáró kontraktusát viszont meglepő módon nem hosszabbította meg. Czibor ajánlatot kapott a városi rivális Espanyoltól, egy idény alatt tíz meccsen két gólig jutott, majd továbbállt. És elkezdődött a klasszikus levezetés szakasza. Hónapokat, fél éveket töltött el a spanyol CE Europánál, a svájci Baselnél, az Austria Wiennél bármiféle visszhang nélkül, s utolsó állomásai között volt a Primo Hamilton FC, egy kanadai magyar csapat is. Minden felhajtást mellőzve, igazi búcsú nélkül fejeződött be a pályafutása 1963-ban.
Kocsisnak viszont a következő, 1961-1962-es idénye volt a legsikeresebb Barcelonában, 20 meccsen 17 gólt szerzett a bajnokságban, de azután egyre kevesebb lehetőséget kapott, és egyre több sérülés gyötörte (azért még 35 évesen is volt mesterhármasa). Hivatalosan 39 évesen vonult vissza, 1968. október 23-án szervezett neki búcsúmeccset klubja a Hamburg ellen. Emblematikus a fotó, amelyen sírva, kisfia kezét fogva vonul le végleg a pályáról.
A búcsú után Kocsis és Czibor is a katalán fővárosban maradt - de egyikük sem találta meg a boldogságát. Kocsis hiába élt feleségével és három gyerekével az elegáns Carlos III sugárúton, lenyűgöző, hatszobás házban, visszavonulása után egyre gyakrabban kerítette hatalmába a mélabú. Vágyott vissza a pályára, és egyre jobban gyötörte a honvágy. Megszerezte ugyan az edzői képesítést, de rövid próbálkozást követően (edzette a Barcelona ificsapatait, majd 1972 és 1974 között a Hércules Alicante vezetőedzője volt) lemondott arról, hogy edzőként dolgozzon - inkább kávéházat üzemeltetett. Akárcsak Czibor, aki megnyitotta a Kék Duna de Czibor (így magyarul) nevű bárját a Camp Nou közelében. Sok magyar járt hozzá mulatni - Kocsis viszont szinte soha, ő alig mozdult ki otthonról. Csak az derítette jókedvre, ha sakkozhatott vagy dominózózott valakivel, akivel közben a régi nagy futballmeccsekről is elbeszélgethetett.
Kocsis Sándor tragédiája és Czibor Zoltán hazatérése
Aztán 1974-től kálváriák sorozatává vált az élete: egy reggel a lábára esett a kis fürdőszobaszekrény, néhány hét múlva megjelentek rajta az üszkösödés jelei, majd amputálni kellett a bal lábfejét, a műtét előtti általános kivizsgálásnál pedig kiderült, hogy a gyomrában rákos daganat van. A két műtétet egy altatás alatt végezték el rajta, a beavatkozás után Kubala vitte ki ölben a kórházból. Sohasem tért vissza az életkedve, sokszor naphosszat csak a csonkolt lábát simogatta. „Mintha Salvador Dalínak levágták volna a kezét” - érzékeltette a drámát fia, ifjabb Kocsis Sándor. Felesége, Alíz azzal próbálta kirángatni az apátiából, hogy vállalva a nem veszélytelen utazást, 1976-ban, majd 1979-ben is Budapestre látogattak. Ez azonban csak ideiglenesen derítette jobb kedvre, a második alkalommal be is kellett feküdnie a Honvédkórházba. Barcelonába visszatérve már rémlátomások gyötörték, azt képzelte, hogy a magyar hadsereg titkosszolgálata a nyomában van. Alig egy hónappal később, 1979. július 22-én következett be mindmáig rejtélyes és hátborzongató halála: utoljára egy ismerőse járt nála a kórházi szobában, aki Kocsis kérésére kinyitotta az ablakot, majd távozott, egyedül hagyva a beteget, aki kizuhant a harmadik emeleti ablakból, és szörnyethalt.
Czibor 18 évvel élte túl. Kibekkelte, hogy véget érjen a kommunista diktatúra, és több, hosszabb-rövidebb komáromi tartózkodás után 1992-ben költözött végleg haza. Addigra a magánélete háborgó tengerré változott odakinn, elvált feleségétől, öt gyermeke édesanyjától (súlyos csapás volt, amikor fia, a hatéves Zolika lábát levágta a házuk liftje), egyre többet ivott és játékgépezett, tőzsdézéssel próbált pénzt keresni, csaknem kijátszották a kezéből a Kék Dunát, a pereskedés pedig annyi pénzét elvitte, hogy el is kellett adnia a bisztrót, és egy meglehetősen ellentmondásos történet - amely valószínűleg titkosszolgálati szálakat sem nélkülözött - végén rá is lőttek a háza előtt. Tíz évig egy katalán nővel, Carmennel volt viszonya, majd egy magyarországi látogatása során megtetszett neki unokaöccse felesége, a nála harminc évvel fiatalabb Berta Erika, akit feleségül is vett - majd hat év után tőle is elvált.
Szívügyévé vált viszont a komáromi labdarúgás feltámasztása, miután hazatérve azzal szembesült, hogy megszűnt a városi klub labdarúgó-szakosztálya és a pályát fel akarják számolni. Hihetetlen energiákat mozgósítva a korábbi MÁV-KAC jogutódjaként tető alá hozta a KFC-t, vagyis a Komáromi Football Clubot, amelyet elnökként néhány év alatt a megyei szintről eljuttatott az NB II-ig. Ekkorra azonban elhatalmasodott rajta a gyilkos kór. Az 1997. szeptember elsejei halála hírét a spanyol és katalán híradók is közölték, idehaza mégis különös módon, kurtán-furcsán intézték a temetését, indokolatlan gyorsasággal, két nap múlva eltemették, pedig sokan jöttek volna végső búcsút venni tőle a világ minden tájáról.
Kocsis Sándor eközben Barcelonában nyugodott, de végső nyughelyre Puskás Ferenc mellett lelt a budapesti Szent István-bazilika altemplomában 2012. szeptember 21-én, 83. születésnapján, amikor az Aranycsapat utolsó tagjaként ő is hazatért külföldről, a család akaratának megfelelően. Az ünnepélyes újratemetésen beszédet mondott az FC Barcelona akkori elnöke, Sandro Rosell is, aki úgy fogalmazott: „Ma nem beszélhetnénk Messi, Iniesta, Xavi és a többiek sikeréről, ha nem lettek volna a klubnak olyan régi nagyságai, mint Kocsis Sándor, akik megalapozták a klub hírnevét. Kocsis Sándor olyan fa volt, amelyet Magyarországon ültettek el, de Barcelonában nőttek ki a levelei, ott virágozhatott ki igazán.” Akár Czibor Zoltánról is mondhatta volna.
tags: #kek #duna #focicsapat #fajsz
