A Kézilabda Átadások és Taktikai Elemek Óratervének Átfogó Képe

Csapatjátékokban - így a kézilabdázásban is - a fő feladatmegoldó egység a csoport. Ennek oka, hogy bár az egyén szerepe alapvető fontosságú, a tevékenysége korlátozott, és a támadó egyénileg nem képes folyamatosan, hosszú távon sikeres szereplésre csapattársai segítsége nélkül. Könnyen belátható, hogy még a rendkívül jól képzett támadó sem képes hosszú távon folyamatos, jó játékra csapattársai segítsége nélkül, a támadásuk, valamint előkészítő tevékenységük elengedhetetlenül fontos. Támadásban - és különösen annak szervezési fázisában - a játékostársak kapcsolata és összeszokottsága rendkívül fontos.

A Labdakezelés Alapjai: Fogás, Elfokás, Vezetés

A labdaátadások különféle helyzetekben és mozgások közben, alatt történnek a mérkőzések alkalmával. Álló helyzetben, szemben egymással, ez figyelhető meg legritkábban. Már a gyerekek esetében is mélységi és szélességi, azaz, oldal és hátsó irányból érkező labdák elkapása kerül túlsúlyba. Azonban a kezdetek kezdetén célszerű szemben állva gyakoroltatni a gyerekeket, hiszen jelen esetben nem csak az elkapás, hanem a labda felkészítése, és maga a hajító mozdulat helyes technikájának elsajátítása is lényeges lehet. Célszerű ezt a folyamatot addig erőltetni, amíg a dobások sebessége, ereje, pontossága és a távolság növelése egyidejűleg sem jelent problémát. A testtartás, vélhetően a felsőtest dobás irányba fordítása, a labdát birtokló kar, ellen oldali lábának kilépése, illetve a labda kidobáshoz igazodó felkészítésnek együtt történő gyakoroltatása a legnehezebb feladatok egyike.

A labda fogása

A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. A kétkezes labdafogás biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít (Marczinka, 1993), ekkor a hüvelykujjai majdnem összeérnek. Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. Ezt a módszert célszerű a kétkezes fogás után elsajátítani, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb. Az egykezes fogásnál a labdát, a másik három ujj enyhén nyitottan ráfonódik arra.

A labda elfogása, átvétele

A labda elfogása, más néven átvétele lehet kétkezes és egykezes. A labda elfogása az érkező labda birtokbavételét jelenti (Csillag, 1992). Lényegében a labda átvételéről, és biztonságos kezeléséről van szó. A labda elfogásának helyzetétől függően több nehézségi foka van. A legkönnyebb feladat a mellkas magasságában érkező labda elkapása. Nehezebb az oldalról érkező labdák átvétele, a hátulról érkező labdák átvétele, valamint a guruló labdák átvétele (Fekete, 2007). Nehezített testhelyzetben is végezhetünk labdaelfogásokat. Gyakori hibák, amikor a hüvelykujjak nem néznek egymás felé, valamint nem hajlik be eléggé a kar a bekísérés során (Szabó, 2004).

A labdavezetés

A labdavezetés a labda birtoklásának egy tartós módja. Végezhetünk labdavezetést álló helyzetben és mozgás közben is. Két fajtája a magas és a mély labdavezetés. A magas labdavezetésnél a labda magasabbra pattan, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására. A mély labdavezetésnél a labda alacsonyabbra pattan (Fekete, 2007). Technikai végrehajtását tekintve felülről lefelé kell „nyomni” a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A labda irányítását a csukló, a tenyér és végül az ujjak végzik. Menete: a tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.

Labdaátadások: Technika és Típusok

A labdaátadások célja a védekező csapat állandó feszültség alatt tartása (Clanton-Dwight, 1997). Kétkezes és egykezes átadásokra osztható. Az egykezes labdaátadások az átadások leggyakrabban használt formái. Ide tartoznak a test előtti, test mögötti, csuklópasszok, tolás, lökés, gurítás és lökés. (Szabó, 2004).

Az egykezes felső átadás

Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód. Technikai kivitelezése a labda felkészítésével kezdődik. A labda felkészítése lehet rövid és hosszú (köríves). A játékos a dobó karral úgy fordul el, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A testsúly a hátsó lábra csúszik, azt enyhén behajlítja. A dobókar felkar minimum derékszöget zár be, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar enyhén hajlított a test előtt. Az átadási mozdulat a törzs elfordításával kezdődik, ezután következik a váll, a könyök, majd a csukló. Az egész mozdulat ostorcsapásszerű kivitelezésére kell törekedni. Gyakori hibák közé tartozik, ha a csukló nem fordul rá a dobásra, valamint a labda felkészítésénél a felkar és az alkar derékszögtől kisebb behajlítási szöge.

Csoportos Taktikai Manőverek a Labdaátadásokkal

A játékosok létszáma miatt nincs mindig lehetőség összehangolt csapattevékenységre. Így leggyakrabban a néhány játékos alkotta csapatrészmanőverek, a játékostársak alkalmi vagy megtervezett akciói a legmegfelelőbbek a pillanatnyi támadófeladatok megoldására.

Párhuzamos rátörés

A támadószándék akkor igazán hiteles és meggyőző, ha a játékos labdával meredeken, a gólvonalra megközelítőleg merőlegesen tör kapura, és ezáltal gyors beavatkozásra készteti a védőt. E taktikai manőver célja a védők rögzítésével, zavarba hozásával közvetlen góllövőhelyzet kialakítása vagy más játékelem kapcsolásával közvetett gólszerzés előkészítése. Ebben a csapatrészmegoldásban elméletileg több játékos is részt vehet, a gyakorlatban azonban párhuzamos rátörés esetén leginkább a kettő-kettő támadó-védő arány jellemző. Mint az elnevezés is jelzi, a párhuzamos rátörésnek az a jellegzetessége, hogy az egyik játékos labdával, társa pedig labda nélkül tör a kapura. A párhuzamos rátörés taktikai előnye, hogy ezzel a manőverrel azonos számbeli arányoknál is jó helyzet alakítható ki átlövésre vagy áttörésre. Emellett ez a csapatrészmegoldás további taktikai elemek kapcsolásával - mint például bejátszás vagy elzárás-leválás - csapattevékenységgé terjeszthető ki. A párhuzamos rátörés elsősorban zónavédekezésnél alkalmazható hatásosan.

Húzás

A húzás a felállt védelem elleni támadójáték egyik legjellemzőbb csoportos manővere. Gyakorlati alkalmazását az indokolja, hogy egyszerű végrehajtása ellenére rendkívül hatásos, ezért ezt a taktikai elemet már kezdő csapatok is sikerrel alkalmazhatják. A húzás technikai kivitelezése a párhuzamos rátörésre épül, tulajdonképpen annak kiterjesztése egy csapatrészre vagy az egész csapatra. Leggyakrabban a szélső kezdi a manővert egy erőszakos betörést kísérelve meg védője egyik oldalán. Majd játékostársai hasonlóképpen, meghatározott sorrendben átadásokkal összekötött sorozatos kapura töréseket hajtanak végre, melyek elmozdulásra, összelépésre kényszerítik a védőket. Húzásnál a támadók az ellenfélnek azt a természetes reakcióját használják ki, hogy a védők kiterjedtebb oldalazó mozgással a labda felé tömörülnek és különösen a legveszélyesebb, labdával kapura törő támadó előtt koncentrálják erőiket. Taktikai szempontból a húzás kivitelezését enyhén módosítja az, hogy a csapat a manőver által elsődlegesen pozícióelőnyt vagy pillanatnyi számbeli előnyt akar nyerni. Amennyiben a húzás által helyzeti előny kialakítása a cél, a játékosoknak mindig a szemben helyezkedő védők külső, indítás felőli oldalán kell az áttörést megkísérelni úgy, hogy azok szélességbe, a labdajáratás irányával ellentétesen jelentősen mozduljanak el. Amennyiben a húzás által számbeli fölény kialakítása a cél, a játékosoknak mindig két védő között kell az áttörést megkísérelni úgy, hogy mindkettőjük jelentősen elmozduljon szélességben a labdás támadó irányába. A pontos technikai végrehajtás mindkét esetben már a második-harmadik átadás után közvetlen vagy közvetett gólszerzési lehetőséget kínál. Mégis, általában célszerű végigjátszani a húzást széltől szélig, mert a labdajártatás közben nyert részelőnyök a manőver végén alkotnak igazán jelentős területi vagy számbeli előnyt. A húzások szerepe a területvédelem elleni játékban igen jelentős, mind számbeli hátrányban, mind pedig számbeli előnyben rendkívül hatásos. Jelentőségük a vegyes védekezés ellen sem csökken, mert az emberfogással semlegesített játékos kihagyható a manőverből. Értékét tovább növeli, hogy egyes támadási rendszerekben, mint például a helytartásos támadás, a támadójáték alapját a húzás és az ahhoz kapcsolt egyéb csoportos és egyéni játékelemek képezik.

Pozícióváltoztatás

Ez a gyűjtőfogalom olyan taktikai mozgásokat takar, melynek során a támadójátékosok elhagyják előzetesen elfoglalt pozíciójukat, és hosszabb-rövidebb ideig egy másik szerepkört vesznek föl. A csoporton belüli további felosztás alapja lehet a játékosok mozgásának az ellenfél kapujához, illetve a pálya hossztengelyéhez viszonyított iránya, valamint az, hogy a két játékos összehangolt mozgása során elfoglalja-e egymás pozícióját (helycsere). Ez a csoportos taktikai manőver a pálya bármelyik részén alkalmazható, de különösen az ellenfél védelme előtt teszi lehetővé a játékosok változatos, színes szélességi és mélységi mozgásos tevékenységét. A pozícióváltoztatás a csapat támadótevékenységének szerves része, és olyan csoportos manőver, ami még a kezdő csapatok taktikai repertoárjából sem hiányozhat. Sok esetben a csapat mozgásos rendszerének alapját képezi azáltal, hogy biztosítja egy csapatrész vagy közvetve az egész csapat folyamatos munkáját, szervezett tevékenységét. Taktikai értékét tovább növeli az a tény, hogy ez a csoportos manőver változatos védekezési rendszerek ellen is hatékonyan alkalmazható. A jó ütemű befutások, helycserék és alkalomszerű átfutások a mélységben tagolt vegyes védekezés ellen az áttörésekre és elzárásokra, míg a szélességben kiépített zónavédekezés ellen az átlövésekre teremtenek kiváló alkalmat. Ugyancsak eredményesen alkalmazható emberfogásos védekezés ellen, különösen szoros emberfogás esetén, mikor rövid átadásokkal, elzárások közbeiktatásával, közeli helycserékkel az ellenfél könnyebben lerázható.

Bejátszás

A bejátszás a labdaátadás különleges és sajátos esete, melynek célja a beállójátékos helyzetbe hozása. Speciális szerepe folytán a bejátszás többet jelent a támadójáték számára, mint általában a mezőnyben alkalmazott egyéb átadások, hiszen hozzásegíti a beállót egyéni feladatköre ellátásához, elősegíti részvételét a csoportos manőverekben, ezzel közvetlenül és közvetve segíti a támadójáték eredményességét. Gyakorlati végrehajtása labdás technikai elemekre épül, így a bejátszás alaphelyzetből vagy mozgás közben, talajról, illetve a levegőből valamennyi átadási móddal egyaránt kivitelezhető. A jó gyakorlati végrehajtás ellenére a beállójátékos helyzetbe hozása tervszerű taktikai előkészítés nélkül meglehetősen kockázatos, esetenként reménytelen. A labdás támadó számára sok esetben a védők megközelítése is komoly gondot okoz, amit bejátszásnál tovább nehezít az a tény, hogy közöttük a labdát a megfelelő helyre, a beállónak kell továbbítani. Bejátszásra leginkább a vegyes védekezésnél nyílik jó alkalom, ugyanis a védelem mélységi és szélességi tagoltsága réseket nyit, és ez megkönnyíti a beálló helyezkedését, valamint az átadást. Zónavédekezésnél ezeket a kritériumokat más mozgáselemek kapcsolásával, mint például elzárással vagy áttörési kísérlettel kell kialakítani.

Elzárás és leválás

Az elzárás és annak folytatása, a leválás a támadójáték egyik leghatékonyabb és leggyakrabban alkalmazott technikai-taktikai eleme. Ezen csoportos manőver elsődleges célja - védője közbeavatkozásának kizárásával - az egyik csapattárs támadótevékenységének elősegítése. Emellett a jó technikai végrehajtás lehetőséget teremt az elzáró játékosnak a jó ütemű leválásra, így gólszerzésre. Minden esetben alapvető fontosságú a jó technikai végrehajtás. A technikai folyamat megfelelő elsajátítása, valamint a végrehajtás szempontjainak ismerete kellő alapot nyújt a különböző taktikai feladatok megoldásához. Ezen alapvető elzárási módok a csapat technikai-taktikai képzettségétől és felkészültségétől függően számtalan változatban alkalmazhatók, a játékszituációnak megfelelően módosíthatók. Mindig a leghasznosabb és legcélravezetőbb megoldásra törekedve az elzárás kiterjeszthető több játékosra (csoportos elzárás), vagy folyamatos mozgás közben hosszabb ideig fenntartható (kísérő elzárás). Ugyancsak kihasználható az ellenfél kedvező elhelyezkedése (elzárásba vezetés) vagy a különböző testhelyzetekben, különböző testfelületekkel végrehajtható (mögé állásos elzárás háttal).

Támadási Formációk

Támadópár

A támadópár a leggyakoribb és legegyszerűbb támadási alakzat, ami egymás mellett játszó, szomszédos támadók között alakítható ki. A támadópár elsősorban a szélső-átlövő, átlövő-irányító vagy kétbeállós játék esetén átlövő-átlövő között jellemző játékkapcsolat.

Támadóegység

A támadóegység három szomszédos pozícióban játszó támadó összehangolt tevékenysége egy meghatározott területen belül, így elméletileg minden egymás mellett játszó három támadó kialakíthatja ezt a támadási formációt. A jól működő támadóegység számtalan gólhelyzetet alakíthat ki a játéktér egy bizonyos részén, amit leggyakrabban az akcióban részt vevő játékosok egyike fejez be kapura lövéssel. A manőverben részt vevő támadók kiterjedt tevékenysége azonban gyakran a védelem átszervezésére kényszeríti az ellenfelet.

Támadószárny

A támadószárny a rendszeresen egymás mellett játszó támadók összehangolt tevékenységével a támadás bármelyik oldalán kialakítható. Az egymást jól ismerő, összeszokott csapattársak együttműködésével a támadószárny mind a strukturált játékban, mind - a csoportos taktikai elemek spontán alkalmazásával - az ötletjátékban hatékonyan működhet közre. A csoportos manőver gyakran húzással vagy két-három játékos által végrehajtott helycserével kezdődik, amihez elzárás-leválás és bejátszás kapcsolódhat. Az akció befejezése többnyire attól függ, hogy hol és ki előtt alakul ki pillanatnyi helyzeti előny vagy tiszta gólhelyzet. Így a menővert többnyire az egyik résztvevő játékos fejezi be, de egy gyors fordítással, súlypontáthelyezéssel, pontos átadással a támadás másik oldalán játszó támadók számára is kialakítható kedvező gólhelyzet. A támadószárny nem egy zárt rendszer, és ez a tény lehetővé teszi a támadási formációban részt vevő játékosok számának további növelését.

Kapuralövések, Cselezések és Talajfogás

Kapuralövések

Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül. Ez tekinthető a sportági mozgásmodelljének is, valamint a legalapvetőbb és a legszéleskörűbben alkalmazott lövéstechnika (Marczinka, 1993).

Cselezések

A cselezések az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze. Hatásosnak mondható cselezési technika, mert a védő mindkét oldalára végrehajtható hasonló módon.

Talajfogás

A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása. A talajfogás célja a sérülések minimálisra csökkentése. A talajfogási módok közül a tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában.

Pedagógiai Megközelítés és Gyakorlatok az Óratervben

A szivacskézilabdázás szerepe a korai oktatásban

A szivacskézilabdázás a gyermekek első, versenyélményt is nyújtó találkozása a labdával. Két reménynek ad esélyt. Egyrészt felkeltheti a mozgás, a rendszeres sportolás iránti vágyat, másrészt kezdeményezhet valamely sportjáték iránti érdeklődést, jelesül a kézilabdázás megkedvelését. A szivacskézilabdázás egy olyan „találmány”, ahol az iskolások körében szerveződött csapatok számára gólok és győztesek léteznek. Horváth János szerint nemcsak a sportág alapjainak lerakásához és a kézilabdajáték megszerettetéséhez lehet kiválóan alkalmazni, de a gyermekek mozgáskészségének és kognitív folyamataiknak fejlesztéséhez is. Tapasztalatok alapján a hajító mozdulat, a dobáskészség is jól fejleszthető a szivacskézilabdázással, valamint bizonyos korosztálynál nagyon jól megoldható a labdás ügyességfejlesztés is. Már 4-5 éves kortól alkalmazható súlya és anyaga miatt, nagyon sok feladat megoldására használható az óvodában és iskolai felkészítő foglalkozásokon. A szivacskézilabdázást fokozatosan, az életkori sajátosságoknak megfelelően ismertetjük meg a gyermekekkel. Egy vizsgálat során, melynél kézilabda edzőket kérdeztek meg a szivacskézilabdázás hasznosságáról, döntő többségük a 6-7 éves korosztály számára inkább a szivacskézilabdázást javasolja bizonyos feladatok és technikai elemek oktatása és gyakoroltatása során (kidobó, egykezes felső átadás, labdaelfogás, kapura lövések). A 8-9 éves korosztálynak a kidobó kivételével már inkább a kisebb méretű hagyományos kézilabdát javasolják. A tanulmány további következtetései, hogy nemcsak a kapusoknál jelent előnyt a labdától való félelemérzet hiánya, hanem a mezőnyjátékosoknál is (sáncolás, labdaelfogás). A dobás technikai végrehajtásának tekintetében két ellentétes szemlélet van. Az egyik szerint a szivacskézilabdával könnyebb az ívképzés a biztosabb labdafogás miatt. A másik elmélet viszont a szivacslabdát alapvető hibák okozójának tekinti (pl. mély könyökhelyzet, törzs munkájának hiánya), elsősorban a kis súlya miatt. Ezekre a problémákra több említésre méltó megoldási javaslat is érkezett. Eszerint a 6-7 éves korban még több időt kell fordítani a technikai képzésre kényszerítő eszközök, játékok segítségével. A szivacskézilabdázás technikai elemeinek repertoárja nem különbözik a kézilabdázás mozgásanyagától, mégis a végrehajtásuk során tapasztalhatóak bizonyos eltérések a szivacskézilabda anyaga és súlya miatt. Mivel a szivacskézilabdázást elsősorban az 5-12 éves korosztálynak ajánlják, ezért az életkori sajátosságoknak megfelelően az oktatást - a hagyományos technikai képzés mellett - számos játékkal, játékos feladattal célszerű megoldani.

Korosztályos ajánlások a labdatípusra

A megfelelő labdatípus kiválasztása kulcsfontosságú a sikeres oktatás és a sérülések elkerülése érdekében.

Tantervi vonatkozások

A korábbi tantervek a sportjátékok közvetlen oktatását csak az 5. évfolyamtól kezdve tartalmazták, de a belépés ideje előre tolódott. Az 1-2. évfolyamokon a kapura lövések, a passzgyakorlatok szerepelnek, a 3-4. évfolyamokon ezek kiegészülnek lefutásból és nekifutásból történő alkalmazásukkal, valamint a kapus feladatainak ismerkedésével is bővül az anyag. A kerttanterv tartalmazza még a különböző labdával történő játékok végrehajtását is, ezen kívül számtalan lehetőség nyílik a szivacskézilabda használatára labdás képességfejlesztő (manipulatív) gyakorlatok végrehajtásánál, és az előkészítő, rávezető játékok űzése közben is. A tananyagban szereplő kézilabdás feladatok jelentős része - 1-2. évfolyamon a labdavezetésen kívül - szivacslabdával is végezhető. A többi sportjátékban is - kiegészítő jelleggel - felhasználható a szivacskézilabda.

Gyakori hibák és korrekciók az átadások tanításában

Sokan úgy vélik, hogy bizonyos mozdulatok természetesek, és a folyamatok velejárói a tanítás alatt. Nos, hiba, ha ezt gondolja bárki! Felerősödik a felelősség tudat abban az esetben, amikor majd rátérünk a „V”, vagy a háromszög alakban történő mozgások sulykolásához. Azért van ennek akkora jelentősége, mert amikor a cselek tanítása kapcsán nem fogják érezni játékosaink sem a teret, sem az egy időegység alatt történő súlypont váltást és a labda felkészítését, jusson eszükbe az előbb leírtak jelentősége!

A labdával a kézben soha nem mozgunk hátra! Minden egyes fellépés alatt arra is ügyeljünk majd, hogy a felsőtest a társ, (vagy ha ez védekező mozgásban kerül gyakorlásra) a labdás támadójával forduljon szembe! Minden előkészítő, vagy rávezető játék akkor kezd „haldokolni”, vagy hatástalanná válni, amikor a gyerekek, vagy játékosaink nem akarnak, vagy igazából nem is tudnak a labda helyétől függetlenül, úgynevezett szabad területre mozogni. Követik a labda irányát, egy labdatartó játék során és nem a támadótól üres helyre igyekeznek.

Gyakran látjuk kisiskolás, de még a gyermekbajnoki mérkőzéseken is, hogy a támadók állnak és nem mozognak a felállt védelemmel szemben. Az sem ritka eset, hogy a labdát birtokló játékos képtelen a labdát a társának adni szélességi irányban, mert közéjük helyezkedik egy védőjátékos. Igyekszik a védő felett átívelni, de ezek általában pontatlanok. Hasonló pontatlan megoldás kerekedik ki abból a hosszú labda átadásból is, amit a labda nélküli játékos hátulról, szinte vele egy vonalból kap a társától. Általában ezek labdaszerzést, vagy egy kapuskidobást követően szoktak előfordulni. Túl nagy az ív, vagy kicsi a dobás ereje, vagy háton dobja a labda nélküli futó társát. A lényeg, hogy a labda pontatlan. Célszerű az előbb felsorakoztatott példákat edzéskörülmények között gyakorolni. A gyakorlást minden esetben az egyszerűbb feladatokkal kezdjük el! Kisebb távolság térben, és minimalizálni a figyelem megosztottságát. Eleinte egy, majd később nehezebb körülményeket is kreálhatunk a gyerekek számára.

Ebben a gyakorlásban arra is lényeges odafigyelni, hogy a labdát továbbító játékos mindezt hogyan teszi. Nem helyes, ha nyújtott lábbal, és a dobásiránytól elforduló vállal igyekszik, alig felkészített labdát elhajítani. Ebben a helyzetben inkább löki, mint hajítaná a labdát. Nincs idő, kapkod és nem „áll bele a dobásba”, szoktuk mondani. Az átadások gyakorlásánál, csak úgy, mint az eltérő posztokról történő kapura lövések esetén, célszerű kijavítani, átbeszélni tanítványainkkal, hogy milyen módon kell a labdát felkészíteni a hajításhoz. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a gyorsaság, vagy a távolság, de olykor az irány függvényében, rövid, vagy hosszú úton készítik fel a labdát az átadáshoz. Kezdetben, jól látható jelekkel, tárgyakkal tegyük szemléletessé tanítványainknak a dobások pontos irányát és távolságát. Ezzel megteremtjük és elősegítjük a pontos térlátást és az ezzel járó helyes döntést. A tanítvány ilyen módon a dobás tempójára jobban képes ügyelni.

A hátulról érkező labda átadások kapcsán felmerül egy másik hibaforrás: a labdát elkapó játékos testének, karjainak helyzete, illetve az átvevő helyre érkezésének tempója. Ez a hibaforrás is elég gyakori előfordulással bír. Minden esetben a terem közepe felé forduljon! Ezzel egy időben a labda elkapásához szükséges a törzs elfordulása. Ezt az oldal vonalhoz közeli láb előre történő lépésével képes megteremteni. Lehetőleg a súlypontja is kerüljön lejjebb a haránt terpeszben.

Gyakorlatok labdaátadások fejlesztésére

A háromszög, vagy „V” alakban történő mozgás mindennapos gyakorlás tárgya a képzésnek. Bonyolult technika a kisgyermekek számára! Mikor mozgok előre a labdáért, mi az az idő, ami adva van az átadásra, és hogyan mozgok hátra a labda elhajítása után? Nem közben! Ebben a mozgás irányban tanítjuk a védelemben történő alapmozgást is, hiszen fellép, vagy kitámad és visszahúzódik, vagy behátrál. A gyerekek többsége a tanulás elején szinte ugrálnak, mint a „bakkecskék” az oldalazó, vagy keresztező lépések helyett.

A „V” alakban való együtt mozgás a következő feladat, amit tanítani kell. Két játékos együtt mozog, jobbra fel, vissza, majd balra fel és vissza. Jelek, jelzések mentén teszik ezt, eleinte egy harmadik előttük álló segítővel, aki tempóra adja, majd visszakapja a mozgásban lévő gyerekek labdáját. Lényeges a tempó, a mozgás sebessége, iránya és a legfontosabb, hogy a gyerekek érezzék meg, mikor és hogyan kell felkészíteni, majd átdobni a társának a labdát. Éppen ezért szükséges a feladó beiktatása. A következő tanulási tény, a labda átadás utáni hátráló lépések megéreztetése. Amikor egy értelmileg és testtudatilag is magasabb életkorba léptek tanítványaink, elhagyhatóvá válik a feladó szerepeltetése. Lényeges szempont az együtt mozgás ritmusa. A lábak helyzete lényeges szempont, mert az irányokhoz igazodva kerülnek előre, váltva, hol a jobb, majd a bal! Minden ebből a mozgásból indul ki! Gyakoroltathatjuk a bemelegítő futások alatt, elhelyezett tárgyak megkerülése kapcsán, de kis csoportban, játékok formájában és párban, az edzések fő részében is. Eleinte engedjük, hogy a lábaikat figyeljék, de folyamatosan követeljük meg, hogy a tekintetük előre a kapu, vagy a támadás irányába kerüljön. Ismételten szeretném kiemelni, hogy a mérkőzések alatti a labda átadások 70-80 % ezekben a mozgásokban realizálódik. A fennmaradt 20-30% a mélységből és jószerivel hátulról érkező átadások játsszák a főszerepet, főleg a közvetlen és a közvetett indítások alkalmával.

Példák specifikus gyakorlatokra:

1. A játékosok a kézilabda kapu előterén belül pattogtatják a labdájukat, A csapat az egyik, B csapat a másik teremrészben.
2. A bal átlövő az irányitónak dobja a labdát, majd vissza is kapja és felugrással kapura lő. A védő a támadó felé fut és sáncol. Fontos: fedezni kell a támadó dobókaroldalát, és a hosszú sarkot.
3. Két játékos egyszerre indul mindig a terem átlósan szemben lévő sarkaiból. A szabaddobóvonalon álló átadónak játsszák át a labdát, átfutnak a középvonalon és vissza kapják a labdát. Ezután lövés az ellenfél kapujára. Fontos: gyors sprint a középvonalig, labda átvétel két kézzel, lövés 6 és 9 méter között.
4. Háromjátékos feláll egy vonalban. A középső B játékos A felé fut, aki cselez B felé a dobókar oldalán vagy a dobókarral ellentétes oldalra. Ezután átadja a labdát C-nek.
5. Négy támadó játszik négy védő ellen egy kapura. Ha az egyik csapat sikeresen befejez egy támadást, egy pontot kap és tovább támadhat. Ha nem, védők lesznek.

tags: #kezilabda #atadasok #oraterv

Népszerű bejegyzések:

• Újdonságok a DVTK Stadionban
• Élőben a Bundesliga meccsek
• A magyar férfi kézilabda-válogatott története
• A drónsport jövőjének alakulása
• Szenvedély és tiltakozás a LFC táborában