A Kézilabda Játékvezetés Alapjai és az Előnyszabály Gyakorlata

A kézilabdázás játékszabályai alapvető fontosságúak a játékvezetés során, biztosítva a fair playt és a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítását. A szabályok 2010. július 1. napjától érvényesek. A szabály szöveg, a megjegyzések, az IHF játékvezetői karjelzések, a szabályokhoz kapcsolódó irányelvek, valamint a cserehely szabályzat mind a teljes szabályzat részét képezik. Ez a megállapítás nem vonatkozik az "A játéktérre és a kapukra vonatkozó előírások" című részre, mely kizárólag a szabálykönyv olvasóját hivatott további útmutatásokkal ellátni. Fontos megjegyezni, hogy a szabályok női és férfi résztvevőkre egyformán érvényesek, ez alól kivételt képeznek a labda méretére vonatkozó szabályok.

A Játéktér és a Kapuk

A játéktér 40 méter hosszú és 20 méter széles négyszögletes terület, mely két kapuelőteret, valamint egy mezőnyt foglal magába. A hosszabb határoló vonalakat oldalvonalnak, a rövidebbeket (a kapufák között) gólvonalaknak, illetve alapvonalaknak (kapun kívüli részek) nevezzük. Szükséges biztonsági zónát létesíteni a játéktér körül, amely az oldalvonalak mentén legalább 1 méter, az alapvonalak mögött 2 méter. A játéktér állapota egyik fél javára sem változhat meg a játékidő alatt.

A két alapvonal közepén áll a kapu. A kapukat biztonságosan kell a talajhoz vagy a mögötte lévő falhoz rögzíteni. Belső méretük: 2 m magas és 3 méter széles. A két kapufát vízszintesen összeköti a keresztgerenda. A kapufák hátsó oldala egyvonalban kell, hogy elhelyezkedjen a gólvonal hátsó szélével. A kapufák és a keresztgerenda négyzet keresztmetszetűek, szélességük és vastagságuk egyaránt 8 cm. A kapufák és a keresztgerenda mezőnyből látható három oldalát a háttértől és a talajtól lényegesen elütő két különböző színnel kell befesteni. A kapukat hálóval kell ellátni, melyet úgy kell felfüggeszteni, hogy a kapura dobott labda normális körülmények között a kapuban maradjon.

A játéktér valamennyi vonala ahhoz a területhez tartozik, melyet határol. Az alapvonalak a kapufák közötti részen 8 cm szélesek, minden más vonal pedig 5 cm széles. A két szomszédos terület közötti vonalak helyettesíthetők a két terület talajának különböző színű felfestésével.

A kapuk előtt található a kapuelőtér. A kapuelőteret a kapuelőtér vonal határolja (6 méteres vonal), melyet a következőképpen kell megrajzolni: a.) húzunk egy 3 méter hosszú vonalat közvetlenül a kapu előtt, mely párhuzamos a gólvonallal és 6 méterre (a gólvonal hátsó élétől a kapuelőtér-vonal elülső részéig mérve) helyezkedik el attól; b.) ezt a 3 méteres vonalat kétoldalt 1-1 (a kapufák belső, hátsó élétől mért) 6 méter sugarú negyedkör köti össze az alapvonallal. A szabaddobási vonalat (9 méteres vonal), mely egy szaggatott vonal, a kapuelőtér-vonaltól 3 méterre, azzal párhuzamosan kell felfesteni. A vonalrészek és a köztük lévő távolság egyaránt 15 cm. A 7 méteres vonal 1 méter hosszú egyenes vonal, közvetlenül a kapu előtt, amely 7 méterre (a gólvonal hátsó élétől a 7 méteres vonal elülső éléig mérve) helyezkedik el a gólvonaltól, azzal párhuzamosan. A kapus-határvonal (4 méteres vonal) egy 15 cm hosszú vonal, mely közvetlenül a kapu előtt, a gólvonallal párhuzamosan és attól 4 méterre (a gólvonal hátsó élétől a 4 méteres vonal elülső éléig mérve) helyezkedik el. A középvonal a két oldalvonal felezőpontját köti össze. A cserevonal (az oldalvonal része) mindkét csapat számára a középvonaltól mért 4,5 méterig tart. Ezt a pontot a középvonallal párhuzamos, a mezőnyben és a játéktéren kívül is egyaránt 15 cm hosszú vonal jelzi.

A Játékidő, Meghosszabbítás és Időntúli Szabaddobások

A játékidő a mezőny-játékvezető kezdődobásra adott sípjelével kezdődik, és a nyilvános időmérő berendezés automatikus zárójelzésével vagy az időmérő zárójelzésével végződik. Ha ilyen jelzés nem hangzik el, a játékvezető sípol és jelzi, hogy letelt a játékidő (17:9). Amennyiben az automatikus zárójelzéssel működő nyilvános időmérő berendezés nem áll rendelkezésre, az időmérő asztali vagy kézi stopperórát vesz igénybe és zárójelzéssel fejezi be a mérkőzést (18:2 2. bekezdés).

A zárójelzés előtt közvetlenül, vagy a zárójelzéssel egyidőben elkövetett szabálytalanságokat és sportszerűtlen magatartást a zárójelzés után is büntetni kell még akkor is, ha a megítélt szabaddobás (13:1 alapján), vagy 7 méteres dobás a zárójelzés elhangzásáig nem végezhető el. A dobást meg kell ismételni, amennyiben a zárójelzés pontosan a szabaddobás vagy 7 méteres dobás végrehajtásakor szóllal meg, vagy éppen akkor, amikor a labda az elvégzett szabaddobás vagy 7 méteres dobás után még a levegőben van. Mindkét esetben a játékvezetők a szabaddobás vagy 7 méteres dobás eredményét megvárva fejezhetik be a mérkőzést.

Sokszor a csapat nem érdekelt abban, hogy a játékidő letelte után is végrehajtandó szabaddobásból gólt érjen el, részben azért, mert a mérkőzés eldőlt, részben pedig azért, mert a szabaddobás helye kedvezőtlen, mivel az túlságosan távol van az ellenfél kapujától. Igaz a szabály előírja a szabaddobás végrehajtását, de a játékvezető járjon el méltányosan és tekintse végrehajtottnak a szabaddobást, ha a játékos a megfelelő helyen a labdát a talajra ejti vagy átadja azt a játékvezetőnek.

Azokban az esetekben, amikor egyértelmű, hogy a csapat célja a gólszerzés, a játékvezetőknek egyensúlyt kell teremteni a kísérlet lehetővé tétele és annak biztosítéka között, hogy a szabaddobás előtt ne alakuljon ki „színházi jelenet". Ez azt jelenti, hogy a játékvezető igyekezzen elérni a csapatok játékosainak korrekt elhelyezkedését és a szabaddobás gyors, rendezett körülmények közötti végrehajtását, késlekedés nélkül. A játékosok cseréjére és elhelyezkedésére vonatkozó új korlátozást (2:5) a játékvezetőknek be kell tartatni (4:5 és 13:7).

A játékvezetőknek nagyon éberen kell figyelni mindkét csapat részéről az elkövetett vétségeket. A védőjátékosok ismételten elkövetett szabálytalanságait nem szabad büntetlenül hagyni (15:4, 15:9, 16:1 b, 16:3 d), ahogyan a támadójátékosokét sem. A támadójátékosok is gyakran szabálytalankodnak a dobás elvégzésénél (a támadójátékos a sipszó után átlépi a szabaddobási vonalat, mielőtt a labda elhagyta volna a kezét (13:7 3. bekezdés), vagy a játékos ellép, vagy felugrik a dobásnál (15:1, 15:2, 15:3)). Ezeknél az eseteknél gól nem ítélhető.

A 2:4 szabálypont alapján végrehajtott szabaddobások közben egy speciális szabály van érvényben a játékosok helyezkedésére és cseréjére. A 4:4 szabály értelmében ilyenkor az egyetlen cserelehetőség a dobó csapatot illeti meg, aki egy játékost cserélhet. Ennek megszegése büntetést von maga után, melyet a 4:5 szabály 1. bekezdése tartalmaz. Továbbá a dobójátékos csapattársai a dobó játékostól legalább 3 méterre helyezkedhetnek el, de az ellenfél szabaddobási vonalán kívül. (13:7, 15:6, lásd Magyarázatok a játékszabályokhoz 1. pont „Időntúli szabaddobás"). Az ellenfél elhelyezkedéséről a 13:8 szabály rendelkezik.

A 2:4 és 2:5 pontokban leírt helyzetekben a játékosok és a csapatok hivatalos személyei szabálytalanság, vagy sportszerűtlen magatartás esetén továbbra is büntethetők. A dobások végrehajtásakor elkövetett szabálytalanságok miatt az ellenfél már nem juthat szabaddobáshoz.

Ha a játékvezetők megállapítják, hogy az időmérő túl korán jelezte a játékrész végét, akkor a csapatokat a játéktéren kell tartani és a fennmaradó időt le kell játszani. Ha valamelyik csapat birtokában volt a labda a korai zárójelzést követően, úgy a labdát birtokló csapat folytathatja játékot a 13:4 a-b pontjának megfelelően (szabaddobás). Ha a labda nem volt játékban, úgy a játék a játékhelyzetnek megfelelő dobással folytatódik. Ha a mérkőzés első félideje (vagy a meghosszabbítás) a meghatározottnál tovább tart, akkor a második félidőt a megfelelő idővel csökkenteni kell. Ha a második félidő (vagy meghosszabbítás) végét jelezték később, úgy a játékvezetőknek nincs lehetőségük ennek megváltoztatására.

Time Out - Játékidő Megszakítás

A time out kötelező időleges kiállítás, vagy kizárás esetén; jogos csapat-időkérés esetén (team time out); az időmérő, vagy technikai küldött jelzése esetén; és a játékvezetők között szükséges egyezetés esetén a 17:7-es szabállyal összhangban. A körülményektől függően más helyzetekben is alkalmazható játékidő megszakítás. A játékidő megszakítás alatt elkövetett szabálytalanságok ugyanolyan következményekkel járnak, mintha azokat játékidő alatt követték volna el (16:10).

Eltekintve a 2:8 szabálypontban leírt konkrét esetektől, amelyeknél kötelező a time out, elvárás a játékvezetőktől, hogy itélőképességük figyelembevételével más helyzetekben is indokoltan szakítsák meg a játékidőt. Néhány tipikus példa, amelyeknél a time out nem kötelező, de normális körülmények között el kell rendelni:

• külső hatásoknál pl: a játékteret törölni kell, folyadék kerül a játéktérre;
• egy játékos felismert sérülésénél;
• egy csapat nyilvánvalóan húzza az időt pl. halogatja valamelyik dobás végrehajtását, vagy nem bocsájtja szabadon a labdát;
• a labda a játéktérről távolra kerül pl. a létesítmény tetőszerkezetén landol és így késedelmet szenved a játék folytatása bedobással.

A mindenkori time out elrendelésekor figyelembe kell venni azt is, hogy a vétlen csapat ne szenvedjen jogosulatlan hátrányt. Pl. ha az egyik csapat röviddel a mérkőzés vége előtt egyértelműen vezet, akkor nem szükséges a törléshez elrendelni a játékidő megszakítást. Egy fontos kritérium arra a kérdésre: „time out, vagy sem", ha a játékmegszakítás várható időtartama bizonytalan. Sérülésnél ez sokszor nehezen felismerhető, ezért biztosabb lehet, ha azonnal time out-ot adunk. Fordított esetben a játékvezetők ne adjanak túl gyorsan time out-ot csak azért, mert a labda elhagyta a játékteret, mivel az gyakran azonnal vissza kerül, illetve a játékvezetők koncentráljanak arra, hogy a tartaléklabdát gyorsan játékba hozzák, és ezzel megakadályozzák a time out-ot. 7 m-es dobásoknál a korábban alkalmazott kötelező játékidő megszakítást eltörölték. Ennek megfelelően a fenti irányelvek számítanak, azonban néhány helyzetben játékidő megszakítást kell elrendelni. Pl: kapus cserénél, vagy a dobójátékos cseréjénél.

Alapvetően a játékvezetők döntik el, mikor állítják meg és indítják el az órát játékidő megszakításkor. A játékidő megszakítást három rövid sípjellel és a megfelelő karjelzéssel (15 karjelzés) jelzik az időmérő felé. Kötelező játékidő megszakítás esetén, ha a jelzés az időmérőtől vagy a versenybírótól érkezett (2:8 b-c), az időmérőnek kötelessége azonnal megállítani a hivatalos órát anélkül, hogy megvárná a megerősítést a játékvezetők részéről. A játékidő megszakítást követően a játékot mindig sípjelzésre kell folytatni (15:5 b).

Az időmérő/versenybíró sípjele azonnal megszakítja a játékot. Akkor is, ha ezt a játékvezetők (vagy a játékosok) azonnal nem is észlelik. A versenybírói asztaltól érkező sípszó elhangzása után történt események semmisnek tekintendők. Tehát abban az esetben, ha például az egyik csapat gólt ér el, a gólt érvénytelennek kell tekinteni. Hasonlóan kell eljárni az egyik fél számára megítélt dobás esetén is (7 méteres dobás, szabaddobás, bedobás vagy kapuskidobás). A játékot a sípjelzés időpontjának megfelelő játékhelyzet szerint kell folytatni (tipikus okozója lehet az ilyen eseményeknek a csapat időkérés és a szabálytalan cserék). A játékvezetők által meghozott személyes büntetések, amelyek az időmérő/versenybíró sípjele és a játékmegszakítás között történtek, érvényben maradnak. Ez a szabálytalanság és a büntetés mértékétől függetlenül érvényes.

Csapat-időkérés (Team Time Out)

Mindkét csapat a rendes játékidőben, félidőnként, egy-egy csapat időkérést vehet igénybe, melynek hossza 1 perc. A meghosszabbítások ezek alól kivételt képeznek. A csapat egyik hivatalos személye, aki a holtidőt kéri, az erre a célra rendszeresített „zöld lapot" a versenybírói asztalnál a titkárnak adja. A zöld lap ajánlott mérete 15x20 cm és mindkét oldalán egy nagy „T" betű áll. Az a csapat kérhet holtidőt, amelyik a labdával rendelkezik. Amennyiben a csapat nem veszíti el a labdát, mielőtt az időmérő a jelzést megadhatta volna (ebben az esetben a zöld lapot vissza kell adni a csapatnak), úgy a csapat részére azonnal ki kell adni holtidőt. A holtidő kérésekor az időmérő sípjellel megszakítja a játékot, megállítja az órát, karjelzést ad (15. karjelzés) és nyújtott karral a holtidőt kérő csapat cserehelyének irányába mutat. A zöld lapot a versenybírói asztalnak a holtidőt kérő csapat felőli oldalán kell felállítani a holtidő időtartamáig.

A 7 méteres dobások elrendezése döntetlen esetén

Ha a játék az első meghosszabbítása alatt sem dőlt el, akkor 5 perc szünet után a második meghosszabbítás következik. A meghosszabbítás ideje ismét 2x5 perc, 1 perc szünettel és térfélcserével. Ha az eredmény még mindig döntetlen, akkor az érvényes versenykiírásnak megfelelően kell eldönteni a győztest. Ha a győztest 7 méteres dobásokkal kell megállapítani, az alább leírt folyamatot kell követni.

Az Előnyszabály - A Játékvezetői Bölcsesség Próbája

Az előnyszabály helyes alkalmazása a kézilabdás játékvezetés egyik sarkalatos pontja. Ráadásul a szurkolók nagy része nem ismeri jól a szabályt, és akkor is hevesen reklamál, ha a játékvezető helyesen ítélt. Az „előny” (angolul „advantage”) a szabálykönyv gyakrabban előforduló szavai közé tartozik. Szinte minden szabálypontban ott van, hogy „ha ezzel előnyt szerez”, vagy valamely hasonló, ezzel egyenértékű kifejezés, sok esetben pedig még egyszerűbben, a 13:2 szabályra hivatkoznak, amely konkrétan az előnyszabályt írja le.

A játékvezetőnek minden esetben ki kell várnia, hogy mi történik, és csak akkor fújhatja le a védekező játékos szabálytalanságát, ha már meggyőződött arról, hogy a támadó csapat a labdát elveszítette, vagy a támadó - a védő szabálytalansága után - maga is szabálytalanul jutott esetleg előnyhöz, illetve a támadást folytatni nem tudja. A szabály helyes alkalmazása komoly bölcsességet, önfegyelmet, empatikus képességet és gyakorlatot igényel a játékvezetők részéről. Ha ugyanis lát egy komolyabb szabálytalanságot, akkor szinte automatikusan fújna bele a sípjába - de nem teheti, meg kell várnia, hogy mi a szabálytalanság következménye, nem lehet-e előnyszabályt alkalmazni. A 13:2 szabálypont alapján ugyanis, ha előnyszabályt lehet alkalmazni, akkor kell is. Valószínűleg nem véletlen, hogy az előnyszabály nem alkalmazása a leggyakoribb hiba, ami miatt rendszeresen láthatunk játékvezetőket a sértett csapat játékosaitól vagy edzőjétől elnézést kérni.

Az Előny Értelmezése és a Labda Elvesztése

Pontosan hogyan kell értelmeznünk ezt az előnyt, és mikor beszélhetünk arról, hogy a vétlen csapat elveszíti a labdát? A legegyszerűbb eset, amikor a támadó játékos kezéből kiesik a labda, és azt az ellene szabálytalankodó ellenfél megszerzi. Ennél csak egy fokkal bonyolultabb, ha a vétlen játékos egy őt ért szabálytalanság hatására kidobja a labdát a pályáról. A következő fokozat, amikor nem a labdás játékossal szemben szabálytalankodnak, hanem egy csapattársával, aki a szabálytalanság következtében a feléje dobott labdát nem tudja elkapni. Ennek tipikus esete, amikor a védők megfogják a beállós kezét, vagy arrébb lökik, és emiatt a bejátszást nem tudja összeszedni.

Speciális Esetek az Előnyszabály Alkalmazásánál

S akkor jöjjön az az eset, ami a leghevesebb nézőtéri reakciókat szokta kiváltani. Ezek a szabályok olyan értelemben objektív érvényűek, hogy akkor sem szabad az ezek valamelyikét elkövető játékost továbbengedni, ha a fenti előírásokat egy előzőleg őt ért szabálytalanság hatására sérti meg. Négy lépésből, vagy a kapuelőtéren (köznapi elnevezéssel: hatoson) belül állva szabályos gólt szerezni, illetve a labdát szabályosan továbbpasszolni nem lehet. Akkor sem, ha a labdás játékos azért veszíti el a teste feletti uralmát, és lép négyet, vagy lép be a kapuelőtérbe, mert meglökték, vagy más módon szabálytalankodtak vele szemben.

Ha tehát a védők szabálytalansága után a támadó játékos a labdát megtartja ugyan, de túl sokat lép, vagy belép a kapuelőérbe, esetleg egyszerűen három másodpercig állva marad, akkor a 13:2-es szabály, azaz az előnyszabály nem érvényesíthető. Ennek megfelelően a korábbi szabálytalanságot le kell fújni, és a vétlen (jelen esetben a támadó) csapat javára szabaddobást ítélni. Ez azért okoz gyakran feszültséget, mivel ekkor - a helyzet jellegéből fakadóan - akár több másodperc is eltelik, több esemény is történik, míg végül olyan helyzet alakul ki, hogy a korábban elkövetett szabálytalanságot - amin esetleg már mindenki túllépett - kell lefújni. Felületes megfigyelő úgy érezheti, hogy a védő szabálytalanságát a játékvezető nem látta, vagy nem akarta lefújni, aztán, amikor a támadó mégis gólt lőtt, akkor visszafújta. Holott csak annyi történik, hogy a játékvezető (helyesen) megvárja, hogy alkalmazható-e az előnyszabály. Ha a labdás játékos nem tud szabályos gólt szerezni (mert például túl sokat lép, vagy belép a kapuelőterbe), akkor a gól semmiképpen sem adható meg. Erre analóg eset, csak kevésbé látványos, amikor a védő lefogja a támadót, ő pedig megáll, kezében a labdával.

Személyi Büntetések és az Előnyszabály

A szabálykönyv külön kiemeli, hogy az előnyszabályt akkor is alkalmazni kell, ha az elkövetett szabálytalanság személyi büntetést (sárga lap, kiállítás, piros lap) von maga után. Ez esetben a játékot tovább kell engedni, majd az első adandó alkalommal megejteni a személyes büntetést. Ez lehet az első játékmegszakítás (például gól vagy szabaddobás miatt), de ha a támadás lendülete megtörik, a támadó csapat feláll egy figurához, azaz olyan helyzet alakul ki, ahol a játék megállítása nem hozza a labdás csapatot hátrányba, akkor a játékvezető már megszakíthatja a játékot, és kioszthatja a megérdemelt büntetést. Ilyen esetben persze a játékvezető egy többletfeladattal szembesül: amíg a játékot továbbengedi, meg kell jegyeznie, hogy melyik játékos volt szabálytalan, hogy később valóban őt tudja kiállítani, és ne valaki mást, akinek esetleg annyi az összes bűne, hogy a közelben volt.

Vitatható Helyzetek és a Konzisztencia Fontossága

A helyesen alkalmazott előnyszabály sokszor félreértés forrása: sok néző azt gondolja, hogy a be nem fújt szabálytalanságot a játékvezető nem is vette észre. Ilyenkor a játékvezetőnek szilárdan ki kell tartania a saját ítélete (pontosabban az ítélet hiánya) mellett, és az esetleges heves reklamálás ellenére sem szabad elbizonytalanodnia. Sok azonban az olyan eset is, ahol valóban vitatható, hogy helyes-e az előnyszabály alkalmazása.

Minden mérkőzésen több olyan esetet is látunk, ahol a labdás játékossal szemben kis mértékben szabálytalankodnak, ő azonban tovább tud menni, saját maga nem ejt hibát, kapura lő, de a lövését hárítja a kapus, vagy az el sem találja a kaput. Ilyenkor a játékvezetőnek el kell döntenie, hogy a hibás lövés a korábbi szabálytalanság következménye-e, vagy egyszerűen hibázott a támadó játékos (hiszen korántsem ritka az sem, hogy akár a legtisztább helyzetet is kihagyja egy játékos, anélkül, hogy bárki szabálytalankodna vele szemben). Ezekben az esetekben eltérő játékvezetői gyakorlatokkal találkozunk. Van, aki könnyebb szívvel fújja le a szabálytalanságot, mások inkább úgy ítélik meg, a támadó kapura tudott lőni, tehát alkalmazható az előnyszabály. Általában a szélsőséges, mindent visszafújó, vagy, épp ellenkezőleg, mindent továbbengedő gyakorlat nem helyes, sok olyan esetet láthatunk ugyanakkor, ahol nem egyértelmű, hogy a szabálytalanság következménye-e a labdás játékos hibája, és ilyenkor több tere van a játékvezetőnek, amin belül némely párosok így, mások inkább amúgy ítélkeznek. Ha valaki megfelelően sok mérkőzést tekint meg, pontos képet fog kapni arról, hogy mely játékvezetők mely gyakorlatot követik. Ezekben az esetekben külső szemlélő számára nagyon nehéz megítélni, hogy mi volna a helyes ítélet, ám ha a játékvezető következetes, és mindkét oldalon azonos módon ítéli meg a helyzeteket, akkor azt el kell fogadnunk.

Példák az Előnyszabály Alkalmazására és a Helyes Játékvezetői Döntésekre

• A labdát birtokló támadó játékossal szemben enyhén szabálytalankodnak, ő elejti a labdát, de egy csapattársa felveszi azt, és tovább folyik a támadás. A helyes ítélet: semmi, a 13:2 szabály alapján a játékot nem szabad megszakítani, mivel a támadó csapat a labdát megtartotta.
• A labdát birtokló játékossal szemben durván szabálytalankodnak, ő a labdát elejti. Egy csapattársa felveszi azt, egy harmadik csapattárshoz passzol, aki gólhelyzetbe kerül, de a játékvezető lefújja a szabálytalanságot. A helyes ítélet az előnyszabály lenne. Ebben az esetben a játékvezető hibázott, de ezt a hibát visszafordítani már nem lehet. Az elvesztett gólhelyzetre hétméterest adni nem szabad. A szabályok szerint büntetődobást akkor kell ítélni, ha tiszta gólhelyzetet akadályoz meg az ellenfél játékosa, hivatalos személye, vagy egy illetéktelen külső szereplő (például néző), illetve hatás (például áramszünet), a játékvezető pedig egyik kategóriába sem sorolható be ezek közül. Ha már a játékvezető lefújta a szabálytalanságot, akkor ossza ki a megfelelő egyéni büntetést (például sárga lap, kiállítás), majd a szabálytalanság helyéről, szabaddobással folytatódhat a játék.
• Az előző eset, de a játékvezető nem sípol, és a gólhelyzetben lévő csapattárs elhibázza a helyzetet. A helyes ítélet: szükség szerint a játék megállítása, egyértelmű jelzés, hogy milyen dobás fog következni (általában kidobás, ha a labda a kapu mellé ment, vagy a kapus kivédte), majd a szabálytalan játékos megbüntetése, és ezután a játék folytatása. Azt, hogy a játék hogyan fog folytatódni, a játékvezető saját belátása szerint jelezheti egyből a játékmegszakítás után, még a büntetés kiosztása előtt, vagy közvetlenül a játék újraindítása előtt, mindkettő helyes.
• A labdát birtokló, de tiszta gólhelyzetben nem lévő támadó játékost a védők meglökik, ő a lökés ellenére gólhelyzetbe kerül, de a lökés hatására nem tudja már megállítani a mozgását, négyet lép, majd a kapuba lövi a labdát. A helyes ítélet: szabaddobás a támadó csapat javára. Hétméteres nem ítélhető, mivel a szabálytalanság előtt nem volt gólhelyzet (és szigorúan nézve utána sem, mivel gólhelyzetben lévőnek csak a mozgását uralni képes játékos tekinthető). A gólt megadni nem szabad, négy lépésből szabályos gól nem szerezhető.
• A védekező csapat megszerzi a labdát. Az egyik meginduló játékost a labdát elvesztő korábbi támadó csapat játékosa hátulról durván visszarántja, de a labdát az indításban lévő csapat megtartja, és tovább folytatja a lerohanást. A helyes ítélet: megvárni a lerohanás végét, utána a játékot megállítani, a vétkes játékost büntetni (például kiállítás), majd a játékot a játékhelyzetnek megfelelően folytatni (ha gól esett, akkor középkezdés, ha hibás lövés történt, akkor kidobás).

Az előnyszabály helyes alkalmazása egy nehéz, és sok vitát, valamint félreértést kiváltó feladat a játékvezetők számára. Remélhetőleg cikkünk is hozzájárul, hogy a szurkolók jobban megértsék, miért is enged tovább, majd fúj esetleg másodpercekkel később le egy szabálytalanságot a játékvezető; ezáltal a mérkőzéseket nyugodtabb hangulatban tekinthetik meg, a játékvezetőt pedig csak akkor hibáztatják, ha tényleg hibázik, mert, valljuk be, van olyan is.

tags: #kezilabda #biroi #jelzesek

Népszerű bejegyzések:

• Speciális események a Hattrickben
• Utánpótlás, szerelés és rendelési tudnivalók
• A szombathelyi kispályás bajnokság szabályai
• E.ON: Hagyomány és Innováció a magyar vízilabdában
• Stílusos és kényelmes ágynemű