A Kézilabdakapuk Mestere: Méretek, Szabályok és A Kapujáték Művészete

A kézilabdajátékban a kapu központi elem, amely nemcsak fizikai határként, hanem a taktikai játék alapjaként is szolgál. A kézilabdapályán a két kapu egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el. Mérete 2,08 méter magas és 3 méter széles, és létfontosságú, hogy a kapukat rögzíteni kell a szilárd talajhoz, valamint két különböző színnel kell befesteni. Ez a stabilitás és láthatóság elengedhetetlen a játék biztonságos és szabályos lebonyolításához.

A Kézilabdapálya Kapu Körüli Zónái és Szabályai

A kapuk nem csupán önmagukban állnak, hanem egy komplex játéktér részei, amelyet pontosan meghatározott vonalak és szabályok ölelnek körül. A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák. A kézilabdapálya körül az oldalvonalak mentén legalább egyméteres, az alapvonal mögött legalább kétméteres biztonsági zóna kialakítása szükséges, biztosítva ezzel a játékosok és a kapu körüli mozgás szabadságát.

A Kapuelőtér

A kapuelőtér a két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6 méterre húzzák meg. Fontos szabály, hogy itt csak a kapus tartózkodhat, és az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépéséért szabaddobás, kiállítás vagy büntető is járhat, de csak akkor marad büntetlen, ha a támadó játékos belöki a védő játékost.

További Jelentős Vonalak a Kapu Körül

• Szaggatott szabaddobási vonal: Minden pontja a kaputól 9 méterre, a kapuelőtér-vonaltól 3 méterre van felfestve.
• Hétméteres vonal: A kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal, amely párhuzamos a gólvonallal. A vonal mögött kell elhelyezkedni a hétméteres büntetődobásnál.
• Gólvonal: A két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal. Ha ezen szabályosan áthalad a labda, azt gólnak kell tekinteni.
• Kapus-határvonal: 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van. Hétméteres dobásnál a kapus nem lépheti át mindaddig, amíg a dobó játékos kezét a labda el nem hagyta.

Ezek a vonalak együttesen határozzák meg a kapu körüli játékteret és annak szabályrendszerét, amely alapvető a kézilabda stratégiájában és taktikájában.

A Kapus Szerepe és a Kapu Védelmének Művészete

A kapus posztja kulcsfontosságú a kézilabdajátékban, a teljesítménye nagy mértékben kihat a csapattársak és az ellenfelek pszichikai állapotára. Egy jó kapus lendületet adhat és egy közepes képességű csapatot is versenyképessé tehet. Ezért nagyon fontos a kapus kiválasztása és életkori sajátosságokhoz kapcsolt képzése.

Kapus Kiválasztása és Alapmozgása

A kapusok kiválasztásánál érdemes figyelembe venni a tanulók várható antropometriai jellemzőit (magas termet, hajlékonyság), motoros képességeit (mozgás- és mozdulatgyorsaság, erő, hajlékonyság és lazaság) és a mentális képességeit (bátorság, akarat, fájdalomtűrő képesség). A hatásos védőmunka elsődleges feltétele egy olyan kiindulóhelyzet, készenléti állapot, amelyből a kapus gyorsan, pontosan tud reagálni és mozgatni a testét különböző irányokba.

Az alaphelyzet oktatása bemutatással és magyarázattal kezdődik, célszerű az alapos bemelegítés és a gyorsító és nyújtó feladatok alkalmazása. Az alapmozgás a kapus alaphelyzetének kiterjesztése annak érdekében, hogy a kapu legmegfelelőbb pontján találkozzon a kapura lőtt labdával. Ennek értelmében a kapus mozgása lehet szélességi, mélységi és függőleges irányú is (felugrások).

• A lábak vállszéles terpeszben, kissé kifelé fordulnak, a térd pedig enyhén hajlított helyzetben helyezkedik el.
• A törzs egyenes vagy egy kissé előre döntött.
• A fej magasan tartott és a labda útját követi és a játékosok mozgását is kíséri.
• A karok könyökben hajlítva, a tenyerek pedig fejmagasságban helyezkednek.

Szélességben apró, oldalazó lépésekkel mozog a kapus, mozgása mindig az ellenfél labdaátadásait, azaz a labdát követi. Mélységi mozgás során előre és hátralépésekkel halad, a nagyobb kapufelület takarása és a támadó játékos kapuralövési szögének csökkentése érdekében. A kapus a saját kapujának előterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosokra érvényes lépésszabályt. A kapus a kapuelőtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát, azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet. A kapuelőteret elhagyva viszont a mezőnyjátékosokra vonatkozó szabályok érvényesek rá is.

Különböző Lövések Hárítása

Átlövések Védése

Az átlövések végrehajtási formája, ha a lövő játékos és a kapu között védők helyezkednek el, ezért ezeket a lövések távolabbról történnek a többi lövéshez viszonyítva. Az átlövések védése egyes szempontok alapján könnyebb (távolabbról érkeznek a lövések, a védők besegíthetnek - takarják a kapu egy részét, sánc vagy ütközés során - a kapusnak), más szempontok alapján viszont nehezebb (a lövés előkészítését nem láthatja tisztán a kapus, néha csak a lövőkar felvillanása ad információt a labda útjáról).

A leggyakoribb hibák az átlövések védésénél, hogy a kapus nem a labdára merőlegesen hajtja végre a védőmozgást, a labda megfogására és nem a kiütésére törekszik, bizonytalanságból adódóan indokolatlanul is többször a kétkezes technikával próbálja védeni a felső sarkot, korán vagy későn indítja a védőmozgást, valamint a karja lefelé indul a felső sarokra történő lövéseknél, így vissza kell nyúlnia a labdáért.

Felső Területre Érkező Lövések

A felső területre érkező lövéseket a kapus kétféle módon háríthatja: az egyik az egykezes, a másik a kétkezes védés. Az egykezes védést a meglepetésszerű lövések hárítására, a kétkezest pedig abban az esetben használják, ha már korábban meggyőződött a kapus a lövés irányáról és elegendő ideje van mindkét kezét az érkező labda útjába helyezni.

Középmagas Lövések

A középmagas labdák védése azért nehezebb, mert ez a magasság a karral, illetve az alsó végtaggal történő védés határterülete. Fontos, hogy az ilyen fajta lövések hárítását a kapus karral, illetve kézzel védje egészen addig amíg még eléri őket, utána alsó végtaggal történő védésnél pedig karral biztosítson.

Alsó Lövések Védése: Kitörés és Kicsúszás

A kapu alsó részére történő lövéseknél a kapusok többféle mozgásformát is alkalmazhatnak (pl. kitörés, kicsúszás, vetődés). Fontos, hogy mindegyiket kellőképpen elsajátítsák.

• Kicsúszás: A hagyományos kapusiskola technikai eleme. A kapus alaphelyzetben süllyeszti a súlypontját, majd a távolabbi láb erőteljes elrugaszkodásával az egész testét az érkező labda útjába tolja. A másik, ha a tehermentesült láb a labda irányába fordul és a kapus nyújtott térddel, a sarok külső részén csúszik az érkező labda irányába. A kar követi a kicsúszó láb útját és magastartásból rézsútosan lefelé, a labda irányába nyúlva növeli a védőfelület kiterjedését.
• Kitörés: Modernebb, gyorsabb kapusiskolai technikai elem. Alaphelyzetben a kapus süllyeszti a súlypontját, majd a távolabbi lábáról erőteljes elrugaszkodással támadó lépésszerűen az érkező labda útjába lép. A kilépő láb derékszögben hajlítva fordul a labda irányába és térddel vezetve, a talajjal megközelítőleg párhuzamosan mozog a test síkjában. A másik térd ezzel egyidejűleg a talaj felé közelít.

Szélső Lövések Hárítása

A szélső posztról érkező lövések esetén kisebb a kapura lövés szöge, ezért a kapusnak kisebb felületet kell védenie, ugyanakkor a lövések közelebbről érkeznek, mint az átlövések esetében és hiányzik a védők sáncoló tevékenysége is. Többféle technikát is megkülönböztetünk a szélső lövések hárítása esetén.

• Védés a kapufánál (rövid sarkokra helyezkedve): Ez az egyik leggyakrabban használt technikai elem. Ilyenkor a kapus módosított alaphelyzetben (kis terpeszállás a rövid oldali kapufától 1 méterre, testsúly a kapufához közelebbi lábon, kapufához közelebbi kar könyökben hajlítva a fej fölé emelkedik, a távolabbi pedig enyhén hajlítva vállmagasság felett) helyezkedik. A rövidebb oldalt ún. „passzív” védéssel, a hosszabb oldalra érkező lövéseket pedig aktívan, az érkező labda magasságától függően karral, kézzel vagy alsó végtaggal hárítják.
• Védés kiugrással: Inkább a magas, ruganyos kapusok alkalmazzák. Ebben az esetben a kapus a lövésszög felezőjére helyezkedik testtel és végtagokkal védve a kapu rövid és hosszú oldalát egyaránt. A kapus módosított alaphelyzetben a súlypontját süllyesztve készül a kiugrásra. A támadó játékos lövőmozdulatának elindításakor mély helyzetből, erőteljes elrugaszkodással a támadó dobókarja irányába ugrik és a végtagok oldalirányú lendítésével csökkenti a megcélozható dobófelületet. Hátránya, hogy szabadon hagyja a kapu alsó részét és a fej környéki lövések, valamint az ejtések hárítása is nehezebben megvalósítható.
• Védés hosszú sarokra helyezkedve: Egyre gyakoribbak a modern kézilabdázásban. Ennél a védési technikánál a kapusok a kapu hosszú sarkát védik testtel (passzív védés), és a rövid oldalra nyúlnak vissza a felső és az alsó végtagokkal, tehát a védő tevékenység megegyezik a rövid sarokra leírtakkal fordított alkalmazással.

Ejtések és Ívelések Hárítása

Az ejtéseknél és az íveléseknél kétféle lehetőségük van a kapusoknak. Az egyik, hogy a felszálló ágban repülő labdát elüssék, a másik, hogy a kifutást követő gyors visszafutással, vagy vetődéssel eltérítsék a labdát. Az első esetben egy vagy két kézzel borítja be a felfelé repülő labdát. Az elrugaszkodás történhet egy vagy két lábról is.

Tiszta Helyzetből Érkező Lövések Védése

A tiszta gólhelyzetből érkező lövések érkezhetnek beálló pozícióból, betörésekből vagy akár gyorsindításokból is. Ilyen esetekben a kapusnak többféle választási lehetősége is van. Ezek lehetnek a fent felsoroltak közül bármelyek, illetve az ún. „szemafor-technika”, amelynél a kapus a gólvonalról kimozdulva, súlypontsüllyesztés után erőteljesen elrugaszkodik felfelé, és kissé előre. A lábak térdben enyhén hajlítva, a test síkjában csípőmagasságig fellendülnek. Ezzel egy időben a karok a lövésre felkészített labda magasságában, oldalirányban kinyúlnak.

Büntetődobások Hárítása

A kapusnak büntetődobások hárításánál is lehetősége van többféle technika közül választani. Döntően befolyásolja a technika kiválasztását, hogy milyen távolságra helyezkedik a kapus a büntetőt végző játékostól. A szabályok lehetővé teszik, hogy egészen a 4-méteres vonalig (kapushatárvonal) szinte 3 méterre megközelítse a büntetőt végző játékost, de maradhat akár a gólvonalon is. A kapusnak cselezési lehetőségei is vannak.

A Kapura Lövés Különböző Módjai

A kapura lövés a támadás befejezésének módja, közvetlen gólszerzés reményében. A támadásszervezés célja olyan helyzeti előny kialakítása, melyből a csapat egyik tagja jó eséllyel hajthat végre közvetlen kapura lövést. Ennek fő színtere a gólveszélyes terület, a játéktérnek azon része, ahonnan a támadó csapat reális körülmények között gólt érhet el. A gólveszélyes terület kiterjedését nehéz pontosan behatárolni, mivel annak nagyságát a támadók-védők pillanatnyi helyzete, a játékosok tudáskülönbsége és lövőereje csökkentheti vagy növelheti. Mérkőzések összegzett kapura lövéseinek vizsgálata alapján azonban megállapítható, hogy a kapura lövésekre leggyakrabban a kapuelőtér és a szabaddobási vonal közötti területről, de különösen az átlövők pozíciójából vállalkoznak a játékosok.

Szélső Lövések és Variációik

A külön-külön legkisebb területű szélső lövések zónája a kapu két oldalán, szimmetrikusan helyezkedik el, és a szélsők fő mozgásterületét foglalja magában, kisebb részben a talajon, nagyobb részben a kapuelőtér légterében. Ennek a területnek a sajátossága, hogy bár az optimális lövéstávolságban helyezkedik el a kaputól, szélességi fekvése miatt a vízszintes lövésszög jelentősen leszűkül.

A Kanyarított Lövés

A kanyarított lövés a szélső játékosok jellemző dobásmódja, mely a lövésszög növelésével és a kapu jobb megközelítésével kedvezőbb lövőpozíciót tesz lehetővé a dobókézzel ellentétes oldalon játszó szélsők - például jobbkezes balszélső - részére. E kapura lövéstípus előnyei abból erednek, hogy a dobás végrehajtása során a játékos egy félköríves mozdulatot tesz meg a labdával. A technikai végrehajtás szempontjából előnyös, ha a szélsőjátékos a sarokból indul, ami egyenes irányú lendületszerzést tesz lehetővé. A melltájékon tartott labdát a lendületszerzés utolsó két lépésében csípő elé viszi a játékos, ezáltal megelőzve a védők közbeavatkozását, majd bal lábbal a kapuelőtér-vonal előtt kitámaszt és mélyre süllyeszti súlypontját. Az elrugaszkodást a jobb láb térdének erőteljes fölfelé-előre lendítése indítja meg, majd a játékos felsőtesttel elfordulva, bal vállal előre hosszan, magasra ugrik a kapushatárvonal irányába. Az elrugaszkodással egy időben történik a labda felkészítése dobóhelyzetbe, amikor is a dobókar egy félköríves mozdulattal lendíti a labdát a csípőtől a test mögé, a fej fölé. A kialakított dobóhelyzetben a játékos a gólvonallal megközelítőleg párhuzamosan repül a levegőben, törzse egyenes, enyhén fordított, jobb lába enyhébben, bal lába pedig nagyobb mértékben hajlított. A dobómozdulatot az ugrás csúcspontján a bal láb nyújtása és a dobókar előre-lefelé lendítése indítja meg, melyek a dobás irányába fordítják a felsőtestet. Ezt követi a jobb láb sarkának kifelé fordítása, amely dobásirányba fordítja a csípőt, kialakítva az ívhelyzetet. A köríven lefelé lendülő dobókar fokozatosan kinyúlik, valamint a minél kedvezőbb lövésszög elérése érdekében a törzs enyhén elhajol a labdás kéz irányába. A kidobást követően először az ugróláb, majd kis ütemkülönbséggel a jobb láb fog talajt, és a térd-, valamint a bokaízület fokozatos hajlítással fékezi a játékos függőleges lendületét. Majd ezt követően a játékos mély helyzetből fokozatosan felemelkedve, gyors futólépésekkel fékezi le vízszintes irányú lendületét. A törzs nagyobb mértékű elhajlása vagy a lövés késleltetése gyakran okozhat egyensúlyvesztést, amit a test hossztengelye körüli átfordulással (esés kigurulással), esetenként háton történő kicsúszással védhet ki a játékos. Gyakran fordul elő, hogy a szélső játékos csel vagy egyéb előkészítő mozgás után a mezőnyből indul, és nincs lehetősége egyenes irányú lendületszerzésre. Ez esetben a játékos a védő közvetlen közeléből a dobókézzel azonos lábról úgy rugaszkodik el, hogy közben a csípőtájékon tartott labdát dobókézzel test előtt egy félköríves mozdulattal lendíti a védő mögé, dobóhelyzetbe. Az ugrás iránya követi az előrelendülő labdás kezet, és így a játékos a minél kedvezőbb lövésszög nyerése érdekében az alapvonallal megközelítőleg párhuzamosan, mellel repül a kapushatárvonal irányába. A kialakított dobóhelyzetben az egész test előredöntött, a jobb láb fölfelé, a bal láb pedig lefelé mozog, a bal kar a test előtt laza tartásban egyensúlyoz, míg a dobókar könyökben enyhén hajlítva tartja a labdát rézsútos magastartásban a fej fölött. A felugrás közben a két láb helyet cserél, így a kidobást követően először a bal láb, majd kis ütemkülönbséggel a jobb láb nyúlik lefelé, és fog talajt. Az előredöntött test és a vízszintes irányú lendület gyakran okoz olyan mértékű egyensúlyvesztést, amit a futómozgással sem tud kivédeni a játékos. Így a bekövetkező előreesés okozta sérülést kétkezes talajfogással (esés tompítással), vagy kedvező talajfelszín esetén mellen történő továbbcsúszással (esés kicsúszással) kerülheti el a játékos. A kanyarított lövés mindkét formája remek lehetőséget nyújt a dobókézzel ellentétes oldalon játszó támadóknak a hosszú sarkok lövésére, vagy a labda kapus fölötti átívelésére, esetenként pörgetett lövésre.

A Beugrásos-Elhajlásos Lövés

A beugrásos-elhajlásos lövés kifejlődését az a tény tette szükségszerűvé, hogy a dobókézzel azonos oldalon játszó - például jobbkezes jobbszélső - játékosok számára a lövésszög erősen leszűkül. A labdaátvétel után a játékos ideális esetben a szabaddobási és az oldalvonal találkozásától indítja a lendületszerzést, lehetőleg a kapu felé vezető legrövidebb úton. A védőjátékos külső oldalán, annak háttal fordulva közelíti meg a támadó a kapuelőtér-vonalat, ami lehetőséget ad a labda jobb takarására és annak a dobóhelyzetbe történő zavartalan felkészítésére. Az utolsó előtti, jobblábas lépéssel a játékos oldalirányba erőteljesen kitámaszt, majd bal lábbal a védő mellé, a kapuelőtér-vonal elé lép. A testsúly fokozatosan átcsúszik a bal lábra, melyről a súlypont mély süllyesztése után a játékos bal vállal előre rugaszkodik el a négyméteres vonal irányába. A felsőtest a lövésszöget egy erőteljes elhajlással igyekszik növelni, amit tovább fokoz a dobókar kinyúlása, amikor is az a melltájékon tartott labdát a fej túlsó oldalára, dobóhelyzetbe lendíti. Így a beugrás után a játékos lényegében az elhajlásos lövés dobóhelyzetét veszi fel, melyben a test közel vízszintes helyzetben úszik a levegőben, megközelítőleg párhuzamosan az alapvonallal, enyhén elfordult felsőtesttel úgy, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A dobómozdulatot a csípő fordítása indítja meg, mely a jobb vállat a dobásirányba húzza, így kialakítva az ívhelyzetet. Ezt követi a hajlított dobókar előremozdulása a fej vonalában, amely fokozatos nyújtással egyenes úton gyorsítja fel a labdát. Végül a talajjal párhuzamosan mozgó csukló vezeti előre a labdát a kapu irányába egy erőteljes csapómozdulattal. A kidobás után az előremozgó dobókar lendülete átfordítja a testet annak hosszanti tengelye körül. Ezért a bal láb és a bal kéz lehelyezése után a dobókar gyorsan fog talajt, és erőteljes könyökhajlítással igyekszik fékezni a forgás sebességét (esés tompítással). Meglehet a technika végrehajtása nem könnyű, bizonyos akrobatikus ügyességet igényel, a beugrásos-elhajlásos lövés rendkívül előnyös, a dobókéz azonos oldalon játszó szélsők számára nélkülözhetetlen kapura lövési mód.

Ívelés (Lob)

Közeli kapura lövés esetén gyakran előfordul olyan helyzet is, amikor a kapus előremozogva szinte teljesen elfedi a kapu felületét. Igaz, így a megcélozható kapufelület erősen csökken, ugyanakkor a labda kapus fölötti átívelésével jó lehetőség kínálkozik annak kapuba juttatására. Az ívelés végrehajtása az utolsó pillanatig megegyezik a kapura lövés mozdulatsorával, így a lendületszerzés, a labda felkészítése, a dobóhelyzet kialakítása és a dobás megindításának mozdulata is azonos. Ezzel a támadó mindegy készteti a kapust az erős lövés szemafortechnikával történő védésére, majd kivár egészen addig, míg a kapus elérte ugrásának tetőpontját. Az ívelés során törekedni kell arra, hogy annak legmagasabb pontja mindig a kapus fölött legyen, valamint a labda leszállóága hosszabb legyen, mint a felszállóága. Az ívelt lövés másik változata, amikor a játékos a felső lövéshez hasonlóan, dinamikus csípő- és vállmozdulattal indítja el dobóhelyzetből a labdát, de a kidobás utolsó fázisában a gyorsan előrecsapódó alkar a labda alá szalad, melyet így a hátrahagyott csukló csapómozdulatával az ujjak visszafelé megpörgetnek. Az ívelést leggyakrabban a szélsők alkalmazzák, mert szögből történő beugrás esetén a kimozduló kapus által szabadon hagyott, távoli hosszú sarok erre jó lehetőséget kínál.

Légi Dobás (Röpte)

A légi dobás vagy röviden „röpte” tulajdonképpen jól ismert formája a kapura lövésnek, hiszen légmunkája a beugrásos lövéssel megegyező. Az előkészítést azonban labda nélkül hajtja végre a játékos, anélkül ugrik a kapuelőtér fölé, majd a levegőben átvett labdát gyors mozdulattal küldi kapura. A technikai végrehajtás kritikus pontja a labda átvétele, felkészítése és a dobás összehangolása, melyet a játékosnak viszonylag rövid idő alatt a levegőben kell végrehajtania. Ezért az ugrást az érkező labda irányába úgy kell időzíteni, hogy a labdát még felszálló ágban vagy az ugrás csúcspontján vegye át a játékos. A fejmagasságban vagy az alatt érkező labdát két kézzel, míg a fej fölött, érintőmagasságban érkezőt egy kézzel veszi át a játékos, majd a labda lendületét kihasználva egyenes úton készíti fel azt a dobóhelyzetbe. Az átvételt követően a játékos teste előre, az ugrás irányába halad, a dobókar pedig a labda felkészítésével hátrafelé mozdul. Ez az ellentétes irányú mozgás előfeszíti a dobásban részt vevő izmokat, kialakítva az ívhelyzetet. A légi dobás előnye, hogy a játékos a dobás előkészítését - így a lendületszerzést és a felugrást - viszonylag zavartalanul hajthatja végre, valamint a kapuelőtér fölé játszott labdát a védők mögött veszi át, ami megnehezíti azok közbeavatkozását.

Megpörgetett Lövés

A labda lövés közbeni megpörgetése az utóbbi évek divatos és gyorsan fejlődő kapura lövési módja, amely a közeli és a szélső lövő zónából látványos gólszerzésre nyújt lehetőséget. Lényege, hogy a kapuelőtér fölé ugró vagy büntetődobást végrehajtó játékos a megcélozható kapufelület növelése érdekében a lövés során a kisujj vagy a nagyujj irányába csuklójával erőteljesen megpörgeti a labdát. A dobókézzel ellentétes oldalon kapura törő szélső a kanyarított lövéshez hasonlóan a sarokból indulva egyenes vonalon, vagy az oldalvonal felől indulva íves mozgáspályán hajtja végre a lendületszerzést, és ennek megfelelően vagy a dobókézzel ellentétes, vagy az azzal azonos lábról rugaszkodik el a kapushatárvonal irányába. Eközben a labdát a mell elől a kanyarított lövés dobóhelyzetébe, a fej közelébe vezeti a játékos, majd az ugrás holtpontján félköríves lendítéssel a csípő mögé-mellé vezeti azt. Ily módon - a kanyarított lövés hiteles cselezéssel - először erőteljes szélességi elmozdulásra készteti a kapust, aki a

Kézilabda kapu és a kapura szerelhető eszközök jellemzői

A kézilabda egyik legfontosabb eleme a kapu, amelynek kialakítása és méretei szigorúan szabályozottak. A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el. A kapuk fizikai paramétereit tekintve elmondható, hogy azok mérete: 2,08 méter magas és 3 méter széles. Fontos biztonsági előírás, hogy a kapukat rögzíteni kell a szilárd talajhoz, és két különböző színnel kell befesteni.

A kapu elhelyezkedése és a játéktér

A kapu körüli terület meghatározó a játék szempontjából, hiszen itt történnek a legfontosabb események. A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák. A kapu előtt található speciális zóna a kapuelőtér, amely a két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6 méterre húzzák meg.

• Gólvonal: A két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal.
• Kapus-határvonal: 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.
• Hétméteres vonal: A kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal.

Kapura szerelhető keretek és a lövések típusai

A kapura szerelhető kiegészítő keretek és célzófelületek segítik a játékosokat a pontosabb kapura lövések elsajátításában. A lövések iránya alapján a kapu különböző területeit különböztetjük meg, amelyeket az edzések során külön-külön is érdemes gyakorolni. A felső területre érkező lövéseket a kapus kétféle módon háríthatja. A kapura szerelt keretek segítenek abban, hogy a játékosok megtanulják a szélső posztról érkező lövések hárítását is, ahol kisebb a kapura lövés szöge ezért a kapusnak kisebb felületet kell védenie.

Az alábbi táblázat összefoglalja a kapu főbb jellemzőit:

A kapus mozgása a keret előtt

A kapus teljesítménye nagy mértékben kihat a csapattársak és az ellenfelek pszichikai állapotára. A hatásos védőmunka érdekében a kapus mozgása lehet szélességi, mélységi és függőleges irányú is (felugrások). Szélességben apró, oldalazó lépésekkel mozog a kapus, mozgása mindig az ellenfél labdaátadásait, azaz a labdát követi. A kapu alsó részére történő lövéseknél a kapusok többféle mozgásformát is alkalmazhatnak, mint például a kitörés, kicsúszás vagy a vetődés.

A kapu védelme során fontos a megfelelő alaphelyzet, ahol a karok könyökben hajlítva, a tenyerek pedig fejmagasságban helyezkednek el. Az edzések során a kapura szerelhető eszközökkel modellezhető a sánc vagy az ütközés hatása is, hiszen a lövések végrehajtási formája, ha a lövő játékos és a kapu között védők helyezkednek el.

tags: #kezilabda #kapura #szerelheto #keret

Népszerű bejegyzések:

• Amerikai foci márkák
• Jászberényi Lehel and Hungarian Ice Hockey's Peak
• Új sportközpont Aruküla
• A Macclesfield szenzációs sikere
• Minden, amit a jégkorongpályáról tudni érdemes