Kézilabdázás: Labdavezetési Technikák és Előkészítés
A kézilabdázás egy dinamikus sportág, amely a labda precíz kezelését, gyors mozgást és taktikai felkészültséget igényel. A labda birtoklásának alapvető eleme a labdavezetés, amelynek elsajátítása kulcsfontosságú a játékosok fejlődéséhez. Ez a cikk részletesen bemutatja a labda fogásának, elfogásának, vezetésének, átadásának, lövésének, cselezésének és a talajfogásnak a technikáit, valamint a labdaszerzés különböző módszereit.
A Labda Kezelésének Alapjai
A Labda Fogása
A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. A kétkezes fogás biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít (Marczinka, 1993). Ebben az esetben a hüvelykujjak majdnem összeérnek, míg a másik három ujj enyhén nyitottan ráfonódik a labdára.
Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. A módszert célszerű a kétkezes fogás után elsajátítani, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb. Az egykezes fogásnál a hüvelykujjak nem néznek egymás felé, és a kar nem hajlik be eléggé a bekísérés során (Szabó, 2004).
A Labda Elfogyása (Átvétele)
A labda elfogása, más néven átvétele lehet kétkezes és egykezes. A labda elfogása az érkező labda birtokbavételét jelenti (Csillag, 1992). Lényegében a labda átvételéről és biztonságos kezeléséről van szó.
A labda elfogásának nehézségi foka a labda érkezési helyzetétől függően változik. Ilyenek lehetnek a mellkas magasságában érkező labdák elkapása, az oldalról, hátulról vagy a talajról érkező guruló labdák átvétele (Fekete, 2007). Különböző testhelyzetekben is végezhetünk labdaelfogásokat.
A kétkezes átvételnél a hüvelykujjak egymás felé néznek. A hibás kivitelezés közé tartozik, ha a hüvelykujjak nem néznek egymás felé, valamint ha a kar nem hajlik be eléggé a bekísérés során (Szabó, 2004).
Labdavezetés
A labdavezetés a labda birtoklásának egy tartós módja. Végezhetünk labdavezetést álló helyzetben és mozgás közben is. Két fő típusa a magas és a mély labdavezetés.
A magas labdavezetés során a labda többször is felpattanhat, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására. A mély labdavezetés ezzel szemben alacsonyabb, ritkább pattanásokkal jár (Fekete, 2007).
A labdavezetés technikai végrehajtása során felülről lefelé kell "nyomni" a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A mozdulat sorrendje: csukló, tenyér és végül az ujjak. A tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.
Labdaátadás és Lövéstechnika
Labdaátadások
A labdaátadások célja a védekező csapat folyamatos feszültség alatt tartása és a támadásépítés elősegítése (Clanton-Dwight, 1997). Különböző átadási formák léteznek, beleértve a tereléseket és a kosárérintéssel végrehajtott továbbításokat is.
Az egykezes labdaátadások a leggyakrabban használt formák. Ide tartoznak a test előtti, test mögötti, csuklópasszok, tolás, lökés, gurítás és lökés (Szabó, 2004). Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód.
A labda felkészítése lehet rövid és hosszú (köríves). A karral úgy fordulunk el, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A testsúly a hátsó lábra csúszik, azt enyhén behajlítva. A felkar minimum derékszöget zár be, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar enyhén hajlított a test előtt. A mozdulat az alkar elfordításával kezdődik, ezután következik a váll, a könyök, majd a csukló. Az egész mozdulat ostorcsapásszerű kivitelezésére kell törekedni. Hibalehetőségek közé tartozik, ha a csukló nem fordul rá a dobásra, valamint a labda felkészítésénél a felkar és az alkar derékszögtől kisebb behajlítási szöge.
Kapuralövések
Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. A technikai kivitelezés az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül. Ez tekinthető a legalapvetőbb és legszéleskörűbben alkalmazott lövéstechnikának (Marczinka, 1993).
Az alaplövést egyenes felkészítéssel végezzük kapura. A dinamikusabb lövést alaphelyzetből indítjuk. A felsőtest a csípő behajlításával fordul el. A felkar vízszintes, a felkar és az alkar minimum derékszöget zár be. A labdát enyhén behajítva helyezzük el a test előtt. A felkészítés röviden történik (Csillag, 1993).
A felugrásos lövés oktatása a talajon történő dobás begyakoroltatása után kezdhető el. A felugrás a kapu irányával szemben történik. A labdát röviden vagy köríves felkészítéssel kell előkészíteni, ezzel egyidőben történik a váll befordítása. A lendítő láb rúg rézsútosan hátra-lefelé, ezután a csípő fordul befelé, a dobókar pedig előrecsapódik.
A bedőléses lövés leggyakrabban a beállók által alkalmazott lövésforma. Gyakran visszafordulás után hajtják végre, de végrehajtható dobókézzel ellentétes oldalra fordulással is. A játékos átveszi a labdát, előtte a labda irányába lép a jobb lábával, majd süllyeszti a súlypontját. Ez a mozdulat a visszafordulás. Nagyobb terpeszben, két kézben birtokolva a labdát, térdek hajlított állapotban. Rövid felkészítés után a dobó váll hátrafordul. A lövő mozdulatot a térdek további nyújtása indítja meg.
A talajfogás a következő mozdulat. A dobókar a másik mellé zárva tompítással érkezik a talajra. A két kart a könyökben és a csuklóban hajlítva, hason fekvésben érkezik a játékos. Különböző gyakorlatok segíthetik a bedőléses lövés elsajátítását, például térdelésből vagy guggolásból végzett bedőlés előre, röviden felkészített labdával.
Cselezés és Labdaszerzés
Cselezés
A cselezések célja az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze, amely eredményesebbé teszi a játékot. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet és lassítja a játék ritmusát.
A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. A labdás indulócselek során a játékos az ellentétes irányba erőteljesen hajlított lábbal lép el. A labda a támadó teste előtt zárt helyzetben van, általában két kézben.
A felugrás vagy beugrás a dobó kézzel ellentétes lábról történik. A lépéshossz lehet közepes, hosszú vagy rövid. A három lépést két ütemben célszerű végrehajtani. A cselezés történhet a védő felé, lehetőséget adva az ütközésre.
Az átemelés egy hatásos cselezési technika, mert a védő mindkét oldalára végrehajtható hasonló módon. A játékos levegőben veszi át a labdát, majd páros lábbal egy időben érkezik a talajra, így további lépéseket tehet. Laposan ugrik rézsútosan előre, majd a labda elfogása után páros lábbal ér talajt a védőtől kartávolságra.
A lövőcsel során a játékos kapura lövést színlel. Végrehajtása során a dobás mozdulatának bizonyos szakaszait hajtja végre (Marczinka, 1993). Különböző lövőcsel típusok léteznek, mint például a fejeléses, felugrásos és talajon végrehajtott lövőcsel.
Labdaszerzés
A védők feladata nem szűkíthető le csupán az ellenfél késleltetésére és feltartóztatására, hanem amennyiben jó alkalom adódik, meg kell kísérelniük a labda megszerzését is. Ezt a célt a játékszituációnak megfelelően alkalmazott technikák felhasználásával érhetik el.
A labda elhalászása az ellenfél átadásának megszerzésére célszerű alkalmazni. A technika sikere a váratlan végrehajtásban rejlik. A halászás legtipikusabb példája, mikor a mélységben jól működő, támadó szellemű védekezés következtében a támadók hosszú átadásra kényszerülnek, mert a labda hosszú útja kellő időt ad a védőnek a közbelépésre.
A labda elütése a támadó által felületesen vagy időszakosan birtokolt labda megszerzésére célszerű alkalmazni. Ez a technika minden olyan játékszituációban megkísérelhető, amikor a védő és a labdás támadó érintőtávolságra közelíti meg egymást. A védő észrevétlenül megközelíti a támadót a labdavezetés oldalán, majd nyitott tenyérrel elüti a labdát, amikor az elhagyja a támadó kezét vagy visszafelé pattan a talajról.
A labda kisodrása a dobáshoz felkészített labda ellenfél kezéből való kijátszására használható fel. A technikai végrehajtás a támadó felugrásával egy időben mély alaphelyzetből, páros lábról elrugaszkodással indul. A felugrás irányát a támadóhoz közelebbi kéz vezeti, ami lendítés után erőteljesen kinyúlik a labda felé. Ezt követően a védő, kihasználva azt a pillanatot, amikor a felkészített labda egy pillanatra nyugalmi helyzetbe kerül, gyors csuklómozdulattal, nyitott tenyérrel kisodorja a labdát az ellenfél kezéből.
A labdaszerzés nemcsak a támadásszervezés és a góllövés megakadályozásának leghatásosabb módja, de a gyors ellentámadás egyik alapfeltétele is. Mihelyt azonban a labdát egy vagy két kézzel ismét elfogják, legfeljebb 3 lépés, illetve 3 mp után tovább kell játszani.
Talajfogás és Mozgás
Biztonságos Talajfogás
A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása. Gyakran előfordulnak olyan helyzetek, amelyeknél a megfelelő talajfogás alkalmazása segíthet a balesetek megelőzésében, amikor a játékos egyensúlyát veszítve érkezik a talajra.
A talajfogási módok közül a tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában. A játékos két karját a törzse előtt vállszélességben zárja még a levegőben, majdnem nyújtott helyzetben, majd a talajjal szembefordulva érkezik le, csökkentve a sebességet.
A gurulásos talajfogás során a játékos a talajra érkezéskor a hátát érinti először, majd a másik oldalán átgurulva hason fekvésben fejezi be a mozdulatot. Ez a gurulásforma elsősorban a szélső poszton játszó játékosok alkalmazzák, különösen a kanyarított lövések kivitelezésénél.
A csúszás is sokszor a szélsők által alkalmazott talajfogási forma. A játékos fokozatosan hajlítja könyökét és csuklóját. A törzs elülső részének leérése után mellkason csúszik előre a beugrás irányának megfelelően.
tags: #kezilabda #labdavezezets #elokeszitese
