A kézilabda története, szabályai és felszerelése

A kézilabda egy dinamikus és izgalmas labdajáték, amely mára az egyik legnépszerűbb sportágnak számít, és Magyarországon is hatalmas teret hódít. A sportág dinamikussága és a pályán zajló küzdelem ragadja meg a hétköznapi embereket. Általában fedett csarnokban játsszák, de létezik egy másik fajtája is, amelyet a szabadban űznek, és egyre kedveltebb a strandkézilabda nevű változata is.

Egy csapat 14 (egyes versenyeken 16) játékosból áll, de a játéktéren egy időben legfeljebb 7 játékos tartózkodhat. A többi játékos a cserejátékos. Az a csapat nyer, amelyik a rendes játékidőben több gólt ér el.

A Kézilabda Története: Az Ókortól Napjainkig

Az ősi gyökerek és középkori előzmények

A kézilabdázás kialakulásának gyökere szinte az őskorig nyúlik vissza. Az alapmozgásai - futás, ugrás, cselezés, dobás - mint a létfenntartás eszközei, az emberré válással párhuzamosan indultak fejlődésnek. Talán meglepőnek hathat, de a sportág gyökerei egészen az antikvitásig nyúlnak vissza.

Az ókori Görögországban, bár kezdetben megnevezést nem kapott a játék, több írásos forrás is beszámolt egy olyan tevékenységről, mely során viszonylag kis pályán, kődarabokat, kézzel juttattak el egymáshoz a játékosok. Homérosz Odüsszeiájában uránia néven szerepel a játék, később a rómaiaknál harpastonként vagy expulsim ludere-ként jelenik meg, és főként a nők körében volt népszerű. Ugyanebben az időszakban elterjedt egy epyskirp nevű játék, amelyet bár tizenkét játékos játszott, főként lábbal, és jóval nagyobb pályán, mint azt a jelenlegi kézilabdázók teszik, de a mérkőzések során engedélyezett volt a kéz használata.

Az érett középkorban már Franciaországban is feljegyeztek kézilabdára hasonlító sportágat, crosse vagy hoquet néven. Ezeket egyébként a gyeplabda és a jégkorong előzményének is tekintik, bár kézzel is továbbítható volt a labda. Ekkor már a gól fogalma is kezdett kikristályosodni, hiszen a játék célja az volt, hogy a labdát egy kijelölt pontba (többnyire zászló, lyuk) juttassák. Ugyanebben az időszakban a német lovagköltő, Walther von der Vogelweide verseiben többször is utal egy bizonyos Fangballspiel nevű sportágra (kapó, fogó labdajáték - szabad fordítás). Szintén erre az időszakra tehető egy kiemelten fontos változás a sportág történetében: a 12. század végén, 1198-ban ugyanis először játszottak tornacsarnokban mérkőzést, korábban ugyanis kizárólag szabadtéri játékról beszélhetünk. Minderre Halle városának Holger Nilesen nevű oktatási intézményében került sor.

A modern kézilabda kialakulása és úttörői

A 19. és a 20. század fordulójára három, egymáshoz hasonló játék - a dán haandbold, a cseh hazena és a német torball - fejlődött ki, amelyek a mai kézilabdázás közvetlen őseinek tekinthetők. A játék alapötlete Holger Nielson dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A játék egyik németországi úttörője az a Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez a játék szabályainak összeállítása, majd a részletes leírása fűződik.

A Sokol mozgalom jelentős szerepet játszott a modern kézilabdázás teoretikusainak szellemi hátterében. A hazena nevű cseh játék, amelyet ma is így neveznek a nyelvükön, már szinte kísértetiesen hasonlított arra, amit ma kézilabdának hívunk. Ennek a szabályrendszerét két cseh testnevelőtanár, Václav Karas és Antonin Kristof dolgozta ki. A játék először a cseh fővárosban, Prágában debütált, majd az ország többi nagyvárosában is hatalmas sikert aratott. A keretek ekkor már majdnem teljesen megegyeztek a mai kézilabdáéval. A pálya mérete 48×32 méter volt, a kapu előterét ugyanúgy egy 6 méter sugarú félkör szegélyezte, a kapu 2 és 2,4 méteres oldalakkal rendelkezett, a játékidő pedig 50 perc volt, melyet már ekkor is két félidőben, szünettel játszottak. A hazena egységes, mindenhol elfogadott szabályrendszerének megalkotása is erre az időszakra tehető, maga a játék 1905-ben alakult ki, míg a szabálykönyvet 1908-ban hozták nyilvánosságra.

Szintén ezekben az években kezdődött el a sportág újbóli előretörése Skandináviában és Németországban. Előbbi helyen a dán haanbold (a megalkotó Holger Nielson volt), utóbbi országban pedig a torball (Hermann Bachmann szellemi terméke) tett szert nagy népszerűségre. Fontos kiemelni, hogy mindhárom szabályrendszere már kísértetiesen hasonlított a mai kézilabdáéra, így arra a kérdésre, hogy pontosan hol fektették le a mai kézilabda alapjait, nem lehet egyértelmű választ adni.

A három alapjáték összefésülése a német Karl Schelenz nevéhez fűződött, aki 1917-ben, Berlinben hozta nyilvánosságra az új szabálykönyvet. Először a Nemzetközi Atlétikai Szövetség karolta fel a „labdajátékokat” szövetségi szinten, és albizottságot hozott létre. Majd egy évtizeddel később, 1928-ban Amszterdamban megalakult a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség (IAHF). Ezt a szervezetet 1946-ban, Koppenhágában nevezték át Nemzetközi Kézilabda Szövetségre (IHF).

A nagypályás és kispályás kézilabda fejlődése

Az 1917-ben megalkotott egységes szabályok alapján űzött nagypályás kézilabdát 11-11 játékossal a szabadban, futballpályán kezdték el játszani. Hatalmas jelentőséggel bír a játék történetében az 1936-os olimpia, a berlini játékokon ugyanis bemutatósportágként szerepelt a kézilabda is. A kereteket ekkor huszonkét játékos alkotta, akik közül egyszerre tizenegyen voltak a pályán. A mérkőzéseket szabad téren játszották, a tornán hat csapat vett részt. Az aranyérmet Németország csapata szerezte meg, mellettük Ausztria és Svájc állhatott még dobogóra, a magyar válogatott pedig a negyedik helyen végzett.

A háborús időszak visszavetette a kézilabdázás fejlődését, és csak 1946-ban, Koppenhágában alakult újjá a Nemzetközi Kézilabda Szövetség. Az 1940-es években, Dániában indult a modern kézilabda csarnokokba költözése, úgy tartották ugyanis, hogy így szélesebb közönséget érhetnek majd el. Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, de 1966-tól már csak kispályán és csak teremben rendeznek világbajnokságot. A kispályás kézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb, nagypályás kézilabdázást.

A férfi kézilabda aztán az 1972-es müncheni olimpiától kezdődően a játékok állandó sportága lett, négy évvel később, Montrealban pedig a hölgyek is csatlakoztak. A világbajnokságok története 1938-ban kezdődött, ekkor a győzelmet az olimpia után ismét Németország szerezte meg. A hölgyek első világbajnokságának 1957-ben Jugoszlávia adott otthont. Napjainkban a világbajnokságokat két évenként rendezik meg.

A magyar kézilabda története és sikerei

A kézilabda magyarországi történetét Cséfay Sándor magyar atléta alapozta meg, aki egy európai túra során figyelt fel a különös játékra. Az akkoriban még labdarúgópályán játszott játék egy életre rabjává tette. A Magyar Kézilabda Szövetség 1933-ban alakult. A második világháború jelentősen megtépázta a kézilabda sportot is, de az 1949-ben Budapesten megrendezett női nagypályás világbajnokságon a magyar válogatott mégis aranyérmet szerzett.

Ezt követően Nyugat-Európából elindult világhódító útjára a kisméretű pályán játszott kézilabda, melyet Magyarországon elsősorban szabadban, de Európa nagy részén már teremben űztek. Ezzel megpecsételődött a nagypályás kézilabda sorsa. A játék a kisméretű pálya révén felgyorsult, több gól született, a stratégia is fontosabb szerepet kapott.

A 20. század második felében a magyar csapatok közül a férfiaknál a Tatabánya, a Bp. Honvéd, a Győr és a Debrecen, míg a nőknél az FTC, a Bp. Spartacus és a Vasas vívott ki magának nemzetközi hírnevet. Ezekben az években a magyar válogatottak rendszeresen vettek részt a világbajnokságok döntőiben. Ez az időszak főként a hölgyekről szólt, akik kézilabdában ott vagyunk a világ élvonalában, aranyérmeket szereztünk már olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is, ezüstöt és bronzot még többet. A nyolcvanas évekre már a férfiak is jobban szerepeltek, két olimpiai 4. helyet szereztek, és a hölgyek is kiharcoltak egy 4. helyezést.

A Győri ETO kétszer is az EHF-kupa és a KEK döntőjében szerepelt, 2009-ben pedig a Bajnokok ligája döntőjéig jutottak, majd 2013-ban megnyerték a Bajnokok ligáját, ezzel ők lettek Európa legjobb csapata. 2014 májusában jött a duplázás, így ismét az ETO lett Európa legjobbja. Férfi vonalon a Veszprém nyújtott kimagaslót, csapata 2002-ben a Bajnokok Ligájában döntőt játszott, majd 2014-ben a 4. helyig jutott, de meg kell említeni a Dunaferr 2000-ben KEK-döntős csapatát is. 2008-ban az MKB Veszprémnek, míg 2011-ben és 2012-ben az FTC női csapatának sikerült elhódítania a KEK-trófeát.

A Kézilabda Szabályai és Játéktér

A játéktér és elemei

A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák. A játéktér magába foglalja a két alapvonal elé rajzolt, 6 méter sugarú kapuelőteret, valamint az azok között elhelyezkedő mezőnyt. A kapu 3 méter széles és 2 méter magas stabil váz, tartozéka a belülről felfüggesztett háló.

• Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6 méterre húzzák meg. Itt csak a kapus tartózkodhat, az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépéséért szabaddobás, kiállítás vagy büntető is járhat.
• Hétméteres vonal: A kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal. A vonal mögött kell elhelyezkedni a hétméteres büntetődobásnál.
• Gólvonal: A két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal.
• Kapus-határvonal: 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.
• Oldalvonal: A pálya hosszabb oldala.
• Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a felezővonaltól 4,5 méterre meghúzott vonal.

A játékosok és a játékidő

A 14 játékost magába foglaló csapatból egyszerre 7 játékos - 6 mezőnyjátékos és egy kapus - tartózkodhat a pályán, de a cserelehetőségek határtalanok, így mindenki, a kispadon kezdők is kivehetik részüket a játékból. Egy kapusnak a kapu területén belül kell maradnia, és nem léphet ki rajta.

A rendes játékidő minden korosztályban (16 év felett) 2×30 perc, a félidei szünet 10 perc. A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt. A játékidő a játékmegszakítások (pl. szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig szakad meg (pl. sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. Vannak továbbá olyan esetek, amikor a játékvezetőknek kötelező megállítaniuk a játékidőt. Ilyen például egy játékos időleges kiállítása (2 perces büntetés) vagy kizáráskor (piros lap).

A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött. A még játékidőben ellőtt, de a kapuba csak a játékidő letelte után beérkező lövés - ellentétben a kosárlabdával - nem minősül érvényes találatnak. A szabályos találat eléréséhez az kell, hogy a labda még a rendes játékidő letelte előtt teljes terjedelmével áthaladjon a gólvonalon. Egy gól számítása csak akkor érvényes, ha a labda áthalad a kapu vonalán és a kapuban.

Büntetések és rájátszás

Számos szabálytalanság lehetséges a játék során, mint például a szabálytalan fogás, lökés, blokkolás, lábbal a labdához érés stb. Amennyiben még a játékidőn belül szabaddobást vagy 7 méteres dobást ítélnek a játékvezetők, de a mérkőzésből (vagy a félidőből) már olyan kevés idő van hátra, hogy a megítélt dobást az alatt nem végzik el, akkor az elvégezhető a játékidőn túl is (ún. időntúli szabaddobás vagy 7 méteres dobás).

Bizonyos esetekben, például kupameccseken, a mérkőzés nem végződhet döntetlenre, a meccsnek az egyik fél győzelmével és a másik vereségével kell végződnie. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követően újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidőben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor 7 méteres dobások következnek. A csapatok ilyenkor 5-5 hétméterest végeznek el, felváltva egymás után, majd az nyer, aki többet értékesített belőlük. Előfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a 7 métereseket addig, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.

A 2×30 perces mérkőzést 2 játékvezető irányítja, munkájukat a zsűriasztalnál egy jegyzőkönyvvezető és egy versenybíró segíti. A szabályok egyszerűek és a kezdők számára is könnyen megtanulhatók. A nézők számára rendkívül élvezetes a támadás és védekezés állandó változásával, lüktető ritmusával, sebességével, sok góllal és látványos technikai elemekkel tarkított mérkőzés.

Felszerelés és Sportági Specifikumok

A kézilabda fejlődése során számos változás és fejlesztés történt a játék szabályaiban és a felszerelésekben is. A legfontosabb felszerelés a labda, melynek mérete és anyaga szigorúan szabályozott, hogy megfeleljen a játék dinamikájának és a játékosok biztonságának. Bár a konkrét felszerelések részletes listája nem szerepel a megadott forrásban, a labda és a kapu hálója elengedhetetlen részei a játéknak. A kézilabdával 6-7 éves korban el lehet kezdeni az ismerkedést. 8-9 éves korban zajlik az alapok lerakása, majd kezdődhet a korosztályos versenyzés, egészen a felnőttekig, és tovább, szenior illetve master korcsoportban is.

A Kézilabda a Helyi Sportéletben: Példa Szarvasról

Szarvasi kézilabda története

Szarvason a '30-as évek második felében jelenik meg a kézilabdasport. Az akkori kézilabdajáték szabálykönyve már a hatodik kiadását élte meg 1936-ban. Az első kézilabda mérkőzések a helyi diákok és a leventeoktatók közreműködésével szerveződtek, és már 1941-ben négy csapat nevezett be bajnokságra. A Szarvasi Levente SE csapata megnyerte az 1941. április 13-án Szarvason játszott mérkőzést a kondorosi, békésszentandrási és öcsödi leventecsapataival szemben. Az első női csapat megalakulása néhány évvel későbbre tehető, mivel akkoriban a sport kevésbé volt "divat" a hölgyek körében. 1943-tól már vannak adatok két női csapatról, a MOVE Turul SE és a Zwickl Szövőde csapatairól, melyek 1944-ben már budapesti I. osztályú csapatokkal szemben is megmérettettek.

A háború utáni újjáépítés során Bankó Sándor már 1945 februárjában megkezdte a szervező munkát, és hamarosan új csapatok alakultak, valamint új kapcsolatok teremtődtek más településekkel. Az első nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzésre Szarvason 1948. április 4-én került sor, ahol a helyi csapat győzött a Kolozsvári AC együttese ellen. A Szarvasi MADISZ TE együttese megnyerte az NB. II. osztályú bajnokságot 1948-ban. A női csapatok is fejlődtek, azonban az 1950-es évek elejére a sportág fejlődése megtorpant, mivel a megyei és országos bajnokságokban való indulás lehetősége hiányzott.

Edzők és játékvezetők szerepe

Ahhoz, hogy egy sportág valahol gyökeret verjen és sikeres lehessen, számos összetevőre van szükség. Az edzők azok, akik egy sportág fejlődésének a legfontosabb tényezői, hiszen nekik kell a tehetségeket felfedezniük és a tudást átadniuk, egyúttal az eredményes szereplést is biztosítaniuk. A játékvezetők szerepe is kiemelten fontos, hiszen ők irányítják a mérkőzéseket, a barátságos és a bajnoki meccseken át egészen a válogatott mérkőzésekig.

A szarvasi csapatok eredményei (példa)

Az alábbi táblázat néhány példát mutat be a szarvasi kézilabda csapatok eredményeiből különböző időszakokban, illusztrálva a helyi sportélet fejlődését:

Infrastruktúra fejlődése

A kézilabdát ma már speciális méretű (40x20m), ún. kispályán játsszák. Szarvason is folyamatosan fejlődött az infrastruktúra. Az első villanyfényes kézilabdapályát 1963-ban az "Árpád-udvarban" építették. Ezen a pályán játszott 1965-ben esti mérkőzésen a magyar válogatott a Szarvasi Spartacus SC férficsapatával. A Szirén Szövetkezet öltözőket épített. Ezt követően 1984-ben a MG. Kar udvarán korszerű kézilabda- és kosárlabdapálya létesült, ami hosszú távra jelentett megoldást. Később a Petőfi utcai Városi Sportcsarnok épült, ami újabb lehetőségeket teremtett a sportág számára.

Utánpótlás és diáksport

A középiskolák Szarvason kiemelt szerepet játszottak a kézilabda utánpótlás-nevelésben. A diáksportban is születtek figyelemre méltó eredmények. A '70-es évek második felében a Janúrik György által vezetett 1. Sz. Általános Iskola csapata az Országos Úttörőolimpia (fiú) döntőjében Pécsett a 3. helyen végzett. A későbbi sikereket főként a Vajda Péter Gimnázium nevéhez fűződhetnek, melynek csapata 1970-ben országos bajnok volt. Az iskola hírnevét tovább öregbítette a sportosztály megszervezése, melyben számos tehetséges játékos nevelkedett. A sportosztályban induló fiúk később a Szarvasi Handball Club NB. I/B. osztályú csapatát erősítették. Az Óvónőképző együttese 1965-1968-ig az NB. II-ben szerepelt. Napjainkban is sokan játszanak szarvasi együttesekben, és sokan közülük már vezetők, akik a kézilabdát Szarvason szerették meg.

tags: #kezilabda #soup #nelli

Népszerű bejegyzések:

• Magyar játékosok a Real Madridban: múlt és jelen
• Európai kupák Ferencváros
• Tudjon meg többet a tatabányai Eurokupa-mérkőzésről
• az NK Osijek szereplése a horvát bajnokságban
• Az AS Roma és Shakhtar Donetsk összecsapás esélyei