A Kézilabda Támadójáték Alapjai és Posztok a Pályán
A kézilabdázás dinamikus világában a támadó tevékenység kiemelten fontos. A labda megszerzésének pillanatában megkezdődik, és ettől kezdve a támadójátékosoknak csupán egy céljuk lehet: gyorsindítással vagy szervezett támadás keretében olyan pozíció kialakítása, melyből a csapat egyik tagja kedvező eséllyel kísérelhet meg kapura lövést. Ezért egy olyan kiindulóhelyzet felvétele, amelyből a játékos gyorsan és megfelelően tudja a támadás technikai elemeit végrehajtani, nemcsak szükséges, de meghatározza a támadás hatékonyságát.
A mai kézilabdázásban döntő szerepe van az egyéni képességeknek és adottságoknak, ami nagyban befolyásolja a játékosok posztok szerinti kiválasztását. Minden játékosnak és csapatnak - kivéve a teljesen kezdőket - van egy bizonyos fokú taktikai tudása, először amivel elméletben rendelkezik, másodszor pedig, amit a gyakorlatban képes megvalósítani.
A Támadójátékos Alaphelyzete és Alapmozgásai
A helyes alaphelyzet nagymértékben meghatározza a támadójátékos hatékonyságát azáltal, hogy biztosítja számára a technikai elemek kivitelezéséhez szükséges megfelelő kiindulóhelyzetet. A lábak vállszéles harántterpeszben úgy helyezkednek el, hogy a dobókézzel ellentétes láb egy fél lábfejnyivel megelőzi a másikat. A lábfejek kissé kifordulnak, míg a térd- és boka ízületek enyhén hajlítottak. A testsúly a talpak elülső-külső részén egyenletesen oszlik meg.
A törzs enyhén előre dőlve kissé kifordul a dobókéz irányába. A játékos súlypontja a köldök környékén, míg súlyvonala a két lábfejet összekötő képzeletbeli egyenes középpontján helyezkedik el. A fej enyhén megemelve állandóan vizuális kapcsolatot tart fenn az ellenféllel, a játékostársakkal és a labdával. Ez az alaphelyzet lehetővé teszi a labda könnyű elfogását, gyors továbbítását, valamint a játékos labdával vagy labda nélkül történő hirtelen elindulását.
Ez az alaphelyzet azonban a játék közben csak ritkán, csupán pillanatokra, egyes technikai elemek végrehajtása között fedezhető fel. A támadójátékosra jellemző ugyanis, hogy állandóan mozgásban van, igyekszik társai számára megjátszható lenni, egy-egy elleni játékszituációban hatásosan támadni, valamint segíteni csapattársai tevékenységét.
Alapvető mozgásformák
A támadó alapmozgásoknak könnyednek és gazdaságosnak kell lenniük, hogy a játékos képes legyen az egész mérkőzés folyamán azonos szinten végrehajtani. Megfelelő alapmozgás nélkül a támadó kiesik a játék ritmusából, mozdulatai a védők számára kiszámíthatóvá válnak. Ily módon hátrányos helyzetbe kerül nemcsak a védőkkel szemben, de csapata támadótevékenységében is a perifériára szorul.
Dugattyúmozgás
A dugattyúmozgás alapvető eleme a támadójátékosok alapmozgásának felállt védelemmel szemben. A folyamatos előre-hátra mozgás támadó szándékot sugall, és ez állandó nyomás alatt tartja a védőket a támadásépítés során. A mozgás támadó alaphelyzetből az elülső láb kilépésével akkor indul, amikor a játékos számít arra, hogy a társától megkapja a labdát.
Majd rövid futólépésekkel enyhe íven a kapu felé mozog, miközben törzzsel enyhén elfordulva két kézzel az érkező labda irányába nyúl. Labdaátvétel közben jobban megközelíti a védőfalat, majd támadást színlelve a szemben lévő védőket kilépésre vagy összezárásra kényszeríti. Mikor a védők a támadó mozgására reagálnak, az hirtelen megáll, majd továbbadja a labdát a szomszédos támadótársnak úgy, hogy az azt előrehaladás közben vehesse át. Amennyiben ily módon néhányszor körbejáratják a labdát a védőfal előtt, a játékosok egyfajta ritmikus mozgást vesznek fel, ami egy előre-hátra mozgó dugattyúhoz hasonlít.
Oldalazó mozgás
Míg az átlövők főként mélységi mozgást végeznek, addig a szélsők, de különösen a beállók alapmozgása elsősorban szélességi. A mozgás támadó alaphelyzetből a mozgás irányába eső láb kilépésével indul, amit a másik láb enyhe elrugaszkodása segít. Ily módon a játékos egy gyors, lapos szökkenést hajt végre oldalirányba, a lábak keresztezése nélkül, majd a talp külső élén fog talajt egy ideiglenes alaphelyzetben. A repülési fázis rövidítése, valamint az egyensúly megőrzése érdekében a lábfejek közel mozognak a talajhoz, míg a súlypont mélyre süllyesztve a talajjal megközelítőleg párhuzamosan halad.
Láb- és karmunka
A lábmunka a helyváltoztatás alapja, lehetővé teszi a folyamatos, gyors és pontos mozgást. A karmunka - összhangban a lábak mozgásával - egyrészt azok munkáját segíti, gyorsítja, másrészt szerepet játszik az egyensúly fenntartásában.
Labdakezelési Technikák a Támadásban
A támadótevékenység során a labdakezelési technikák elsajátítása alapvető fontosságú.
A labda átvétele
A játékos támadótevékenységének fontos mozzanata a labda átvétele, mert annak technikai végrehajtása erősen kihat a további labdás technikai elemek kivitelezésére. Könnyű belátni, hogy helytelen végrehajtás esetén a játékos időt veszít, ezzel pozíció hátrányba kerülhet, sőt esetleg elveszítheti a labdát. Míg magabiztos, gördülékeny labdaátvétellel a támadó nemcsak fokozhatja helyzeti előnyét, de közvetlenül gólhelyzetbe kerülhet.
A labda elfogása, más néven átvétele lehet kétkezes és egykezes. A labda elfogása az érkező labda birtokbavételét jelenti. Lényegében a labda átvételéről, és biztonságos kezeléséről van szó. A labda elfogása a helyzetétől függően több nehézségi foka van. Ilyenek a mellkas magasságában érkező labda elkapása, az oldalról érkező labdák átvétele, a hátulról érkező labdák átvétele, valamint a guruló labdák átvétele. Egyenetlen testhelyzetben is végezhetünk labdaelfogásokat. Kétkezes átvétel esetén a hüvelykujjak egymás felé néznek, míg gyakori hibák közé tartozik, ha a hüvelykujjak nem néznek egymás felé, valamint nem hajlik be eléggé a kar a bekísérés során.
A labda fogása
Az átvételt követően a támadó megfogja, majd rövid ideig magánál tartja a labdát. Ez az átmeneti állapot éppen elegendő időt ad a játékosnak az egyik technikai elem befejezésére, majd a következő mozdulatsor előkészítésére. A labdafogás célja a szer biztonságos megtartása, ezáltal a technikai elemek közti zökkenőmentes átmenet biztosítása. Ezért a labdafogás két legfontosabb szempontja a biztonság és a célszerűség.
A játékosnak egyrészt úgy kell birtokolnia a labdát, hogy azt az ellenfél ne tudja megszerezni, másrészt viszont azt olyan helyzetben kell tartania, hogy az elősegítse a következő mozdulatsor gyors, törésmentes indítását. A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. A kétkezes fogás biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít, ekkor a hüvelykujjak majdnem összeérnek. Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. Ezt a módszert célszerű a kétkezes fogás után elsajátítani, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb. Ennek során a hüvelykujj és a mutatóujj gyűrűt képez a labda körül, a másik három ujj enyhén nyitottan ráfonódik arra.
A labdavezetés
A labdavezetés a labda birtoklásának tartós módja. A folyamat a labda leütésével kezdődik, és egészen addig tart, amíg azt a játékos egy vagy két kézzel meg nem fogja. A labdavezetés legnagyobb előnye, hogy lehetőséget ad a labdás helyváltoztatásra, ezzel jelentősen növelve a játékos támadótevékenységének hatékonyságát. Végezhetünk labdavezetést álló helyzetben és mozgás közben is. Két fajtája a magas és a mély labdavezetés.
- A magas labdavezetés esetén a labda magasabbra pattan, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására.
- A mély labdavezetésnél a labda alacsonyan pattan.
Technikai végrehajtását tekintve felülről lefelé kell „nyomni” a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A labdavezetés során az ízületek közül a csukló, a tenyér és végül az ujjak vesznek részt. Menete: a tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.
Az átadás
Az átadás a támadójátékosok közti labdás kapcsolat, amely megteremti a kollektív csapatmunka egyik alapfeltételét, ezzel biztosítja a folyamatos támadásszervezést, továbbá lehetőséget nyújt az egyénnek arra, hogy aktívan kapcsolódjon be a csapattevékenységbe. Ezért nem lehet kérdéses, hogy az átadás egyike a kézilabdázás legfontosabb technikai elemeinek. Kiemelt szerepe ugyanakkor magas szintű technikai végrehajtást igényel - a labdát úgy kell a csapattárshoz juttatni, hogy ritmusveszteség nélkül átvehesse azt és a további tevékenységet fennakadás nélkül megkezdhesse. Az átadásokkal a védekező csapat állandó feszültség alatt tartható. Az átadásokat kétkezes és egykezes formában is végezhetjük.
Az egykezes labdaátadások az átadások leggyakrabban használt formái. Ide tartoznak a test előtti, test mögötti, csuklópasszok, tolás, lökés, gurítás és lökés. Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód. Végrehajtásakor a labda felkészítése lehet rövid és hosszú (köríves). A játékos dobó karral úgy fordul el, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A testsúly a hátsó lábra csúszik, azt enyhén behajlítja. A felkar minimum derékszöget zár be, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar enyhén hajlított a test előtt. Az átadás a törzs elfordításával kezdődik, ezután következik a váll, a könyök, majd a csukló. Az egész mozdulat ostorcsapásszerű kivitelezésére kell törekedni. Gyakori hibák között szerepel, ha a csukló nem fordul rá a dobásra, valamint a labda felkészítésénél a felkar és az alkar derékszögtől kisebb behajlítási szöge.
Útmutató a kézilabdás passzokhoz
Támadó Akciók és Cselezések
Az elzárás
Az elzárás az ellenfél mozgásszabadságának testtel való korlátozása. Ez a manőver két vagy több támadójátékos tudatos összjátéka, melynek során egyikük a saját vagy valamelyik társ védőjének a feltartóztatásával játékostársának szabad utat biztosít. A támadás egyéb technikai elemeivel ellentétben az elzárásnál a támadó nem elszakadni igyekszik védőjétől, hanem ellenkezőleg, azt annyira megközelíteni, hogy annak cselekvési és mozgáslehetőségeit a testével időlegesen feltartóztathassa.
Az elzárás alkalmazásához a szabályok biztosítanak lehetőségeket. Jóllehet a játékos nem használhatja fel karjait és lábait az ellenfél feltartóztatására, annak felsőtesttel való blokkolása megengedett, még abban az esetben is, ha a játékos nem birtokolja a labdát.
A cselezés
A cselezések az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze, ami eredményesebbé teheti a játékot. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet, lassítja a játék ritmusát.
Cselezéskor a támadó az ellenfél természetes reakciójára, anticipációjára épít - a védő, gyors cselekvés érdekében, már a támadó kezdeti mozdulataiból igyekszik gondolatban kikövetkeztetni a várható folytatást, majd azonnal megindítani a feltételezett irányú mozgásnak megfelelő válaszreakciót. Ezt használja ki a támadó, amikor egy ellentétes irányú mozgással gondolati előnyét cselekvésbe viszi át és az a gyakorlatban kamatoztatja.
Természetesen ezen elmélet hatásos gyakorlati kivitelezése megkövetel néhány feltételt. Például, hogy a támadó meggyőzően indítsa a megtévesztő mozgást, továbbá, hogy időben lehetőséget adjon a védőnek a hibás válaszreakció megindítására.
Labda nélküli cselek
A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. Az induló csel során a játékos a dobókézzel ellentétes irányba erőteljesen hajlított lábbal indul. A labda a támadó teste előtt zárt helyzetben van, általában két kézben. Ezután a dobó kézzel azonos lábbal ellép a védő elől, szinte párhuzamosan a védő testének síkjával. A labdás indulócsel befejezésekor történik a labda felkészítése és a kapura dobás kísérlete, vagy a labda továbbítása. A felugrás vagy beugrás a dobó kézzel ellentétes lábról történik. Az induló csel lépéshosszai közepes - hosszú - rövid. A három lépést két ütemben célszerű végrehajtani. A támadó a védő felé történik, lehetőséget adva a védőnek az ütközésre. A védő elől való menekülést gyors, lábkeresztezés nélküli, oldalazó lépésekkel kell végrehajtani. Ez hatásosnak mondható cselezési technika, mert a védő mindkét oldalára végrehajtható hasonló módon.
Labdás cselezések
A labdás cselezések közé tartozik a labda átvétele utáni mozgás. A játékos a levegőben veszi át a labdát, majd páros lábbal egy időben érkezik a talajra, mert így további három lépést tehet. A támadó laposan ugrik rézsútosan előre, majd a labda elfogása után páros lábba fog talajt a védőtől kartávolságra. A labdás cselek további formája a hirtelen irányváltoztatás. Ebben az esetben a támadó támadó alaphelyzetben helyezkedik, a felsőtest enyhén előredől és a kezek melltájékon fogják a labdát. Ezután a támadó gyors kilépéssel az ellenkező irányba indul. Irányváltoztatás közben a súlypont alacsonyan van. A játékos a repülési fázis után a dobókézzel ellentétes lábára érkezik a talajra rézsútosan a védőtől. A labdát a támadó a védő felett emeli át, miközben a labda a fej fölé emelkedik. Ezzel a mozdulattal a védő felett emeli át a labdát a támadó. A dobókar hátra lendül, ami a távolság megtartásában van szerepe. A támadót segíti a törzs hátrahajlítása is. Gyakori hiba, ha túl közel helyezkedik a támadó a védővel, megkönnyítve neki a védekezést és kockáztatva a belemenést is. Az átemelés gyakorlása párokban, labdavezetéssel, egymással szemben végezhető.
Lövőcsel
A lövőcsel a támadó azon szándéka, hogy kapura lövést kísérel meg. Végrehajtása során a dobás mozdulatát vagy annak bizonyos szakaszait hajtja végre. A lövőcsel lehet felugrásos lövőcsel és talajon végrehajtott lövőcsel. A lövőcsel lényege, hogy a támadó dobásra készül, és a védekező játékosok erre reagálva védekező mozgásokat tesznek, melyeket a támadó kihasználva más irányba indul, vagy labdát ad át. Gyakorolható úgy, hogy két tanuló oldalt áll egymásnak 2-3 méterre, és kifelé, a társtól ellentétes irányba mutatják a cselt felsődobással, vagy csuklóátadással. Ezután a társ felé lépve adják át a labdát a társuknak.
A Kapura Lövés - A Támadás Befejezése
A kapura lövés a támadás befejezésének módja, közvetlen gólszerzés reményében. A támadásszervezés célja olyan helyzeti előny kialakítása, melyből a csapat egyik tagja jó eséllyel hajthat végre közvetlen kapura lövést. Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül.
A felugrásos lövés
A felugrásos lövés a kapuralövés modelljének is tekinthető, valamint a legalapvetőbb és a legszéleskörűbben alkalmazott lövéstechnika. Ennél a lövésnél egyenes felkészítéssel dobunk kapura. A felugrásos dobás során dinamikusabban hajtjuk végre a dobást. Végrehajtása alaphelyzetből indul. A felsőteste a csípő behajlításával elfordul, miközben a labdát dobóhelyzetbe helyezi. A felkar vízszintes, a felkar és az alkar minimum derékszöget zár be. A labda nélküli kar enyhén behajlítva helyezkedik el a test előtt. A felkészítés röviden történik. Miután kellőképpen begyakoroltattuk a talajon történő dobás végrehajtását elkezdhetjük a felugrásos dobás oktatását is. A felugrásos lövés során a játékos a dobókézzel ellentétes lábról rugaszkodik el, ami a dobás irányával szemben van. A labdát röviden vagy köríves felkészítéssel kell felkészíteni, ezzel egyidőben történik a váll befordítása. A lendítő láb rúg rézsút hátra-lefelé, ezután a csípő fordul befelé, a dobókar előrecsapódik.
A bedőléses lövés
A bedőléses lövés leggyakrabban a beállók által alkalmazott lövésforma. Ezt a lövést visszafordulás után hajtják végre, de végrehajtható dobókézzel ellentétes oldalra fordulással is. A beállós játékos a kapuval háttal helyezkedik, és a labdát két kézben tartja. A labdát átveszi, előtte a labda irányába lép a jobb lábával, miközben süllyeszti a súlypontját. Ez a mozdulat a visszafordulás. Ekkor a labdát két kézben birtokolja, térdei hajlított állapotban vannak. A labdát röviden felkészítve a dobó váll hátrafordul. A lövő mozdulatot a térdek további nyújtása indítja meg. A dobókar a másik mellé zárva tompítással talajfogás a soron következő mozdulat. Gyakorlása során két tanuló szemben helyezkedik egymással 7-8 méterre, térdelésből, guggolásból vagy alaphelyzetből dőlés előre, és röviden felkészített labdával bedőléses dobás végezhető.
Kézilabda Pálya és Játéktér
A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák. A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el. Mérete: 2,08 méter magas és 3 méter széles.
Főbb vonalak a pályán
- Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6 méterre húzzák meg. Itt csak a kapus tartózkodhat, az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépéséért szabaddobás, kiállítás vagy büntető is járhat.
- Hétméteres vonal: A kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal. A vonal mögött kell elhelyezkedni a hétméteres büntetődobásnál.
- Gólvonal: A két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal.
- Kapus-határvonal: 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.
- Oldalvonal: A pálya hosszabb oldala.
- Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a felezővonaltól 4,5 méterre meghúzott vonal.
Játékidő
A rendes játékidő minden korosztályban (16 év felett) 2×30 perc, a félidei szünet 10 perc. A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt. A játékidő a játékmegszakítások (szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig szakad meg (sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött.
A kapus szerepe
A kapus az egyetlen játékos, amely a saját kapujának előterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosokra érvényes lépésszabályt is. A kapus a kapuelőtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát. Azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet.
Támadási Rendszerek a Kézilabdasportban
A felállt és jól szervezett védelemmel szemben a gólhelyzet kialakítása elsősorban tudatos, tervszerű támadójátékkal lehetséges. Ezért a támadásszervezés során szükséges kialakítani egy olyan egységes játékszemléletet és mozgásos rendszert, amely valamennyi játékos számára egyértelművé teszi a csapat fő támadási törekvését.
A támadási rendszer kijelöli a játékosok pozícióját, ezáltal szélességben és mélységben biztosítja a támadók megfelelő elosztását, valamint koordinálja az egyének együttműködését és a csapatrészek tevékenységét, tehát összességében biztosítja a csapat számára az erők maximális kihasználását. A rendszerbe foglalt, bizonyos keretek közé szűkített támadás továbbá megkönnyíti a játékosok feladatát azáltal, hogy egy előzetes információt, elképzelést nyújt a játék várható alakulásáról. A támadás felépítése többféle támadási rendszerrel megkísérelhető, ily módon a csapat számára lehetőség nyílik a játékosok összetétele szerinti legmegfelelőbb forma kiválasztására. Általában egy jól összeszokott, kiforrott csapatra egy támadási rendszer jellemző, amit aztán a mérkőzéseken az adott ellenfél játéka szerint számtalan variációval játszanak. Az alapvető támadási rendszerek közötti különbség elsősorban a gól vagy a kapura lövési kísérlet előtti játékban mutatkozik meg.
Pozíciótartásos támadás
Ebben a támadási rendszerben a játékosok meghatározott alapfelállás szerint foglalják el a pozíciójukat, és lényegében ezen belül, jelentős helyváltoztatás nélkül látják el támadófeladataikat. Pozíciótartásos támadásnál jól elhatárolódnak a különböző feladatkörök, a gólveszélyes területen belül lehetőség nyílik a játékosok képessége és felkészültsége szerinti optimális elosztásra és speciális vonásaik kihasználására. A játék alapját a gyors és praktikus labdajáratás képezi, melyhez az egyéni improvizációk és csoportos manőverek kapcsolódnak. A támadást állandó labdás és labda nélküli kapura törés jellemezze. A labda nélküli játékosok intenzív alapmozgással úgy helyezkedjenek, hogy bármikor képesek legyenek a labda átvételére, majd azt követően gyors kapura törésre. A pozíciótartásos támadás elsősorban területvédekezés ellen és különösen emberelőnyben eredményes.
Előnyei és hátrányai
A pozíciótartásos támadás előnye, hogy a támadók arányos elhelyezkedéssel jól fedik le az egész gólveszélyes területet, valamint a saját pozíciójukban speciálisan képzett játékosok átlagon felüli képességei eredményesen használhatók ki egy-egy ellen játékszituációkban, illetve csapatrészmanőverekben. Továbbá a játékos helytartása következtében csökken a labdaeladás veszélye és gyakorisága, így ez a támadási rendszer egy viszonylag labdabiztos támadásfelépítési forma. Hátránya viszont, hogy a játékosok mozgásterülete behatárolt, a szélességi mozgás mennyisége erőteljesen csökken, valamint a feladatkörök tagozódása miatt egy idő után a támadójáték kiismerhetővé válik.
Pozícióváltoztatásos támadás
Ebben a támadási rendszerben a játékosok kiterjedt mozgása és megnövekedett helyváltoztatása a meghatározó tényező, ezért egyrészt a pozícióváltásos támadás gazdaságossága vitatható, másrészt pedig eredményes kivitelezése kifogástalan erőnlétet igényel. Mivel a mozgás során a játékosok a gólveszélyes terület változatos részeit, illetve számos támadópozíciót érintenek, ez esetben az alapfelállásnak nincs különösebb jelentősége. A zűrzavar elkerülése, valamint a tervszerűség és gazdaságosság megőrzése érdekében azonban célszerű meghatározni a szélsők, beállók és átlövők számát, továbbá az egyes játékosok viszonylagos mozgásterületét, illetve fő mozgásirányát. A pozícióváltoztatásos támadás elsősorban emberfogásos védekezés és nyílt területvédekezés ellen eredményes, mert a védőket fokozott mozgásra, elzárásokba, így hibázásra kényszeríti.
Előnyei és hátrányai
A pozícióváltoztatásos támadás előnye, hogy a célirányos futások, a sok helyzetváltoztatás követése mindig nehézséget okoz a védőknek, emellett a csapat tagjainak egyaránt lehetőséget nyújt a támadásban való aktív részvételre, gólszerzésre. A támadási rendszer hátránya viszont, hogy az összehangolt, tervszerű mozgások nehezen tanulhatók, sok gyakorlást és jó összeszokottságot igényelnek, valamint a befektetett munka nem mindig van összhangban az eredményességgel.
Vegyes támadás
Ez a támadási rendszer egyesíti magában a pozíciótartásos és pozícióváltoztatásos támadás legelőnyösebb vonásait, ezért napjainkban ez a legelterjedtebb és a csapatok által leggyakrabban alkalmazott támadásszervezési mód. Ebben az esetben a játékosok meghatározott alapfelállás szerint helyezkednek el a játéktéren, de a támadásfelépítés során a játékhelyzetnek megfelelően, alkalmilag változtatják pozíciójukat. Így a vegyes támadás lehetőséget nyújt különböző alapfelállásokra, elősegíti a játékosok megfelelő elosztását mélységben és szélességben a gólveszélyes területen, továbbá a csapatrészek, támadóegységek specializált tevékenységével ez a rendszer lehetővé teszi a pozíciótartásos és pozícióváltoztatásos támadás egyidejű alkalmazását.
Előnyei
A támadási rendszer előnye, hogy gyorsan és könnyen változtatható, egyéni elképzelés szerint bővíthető, valamint kezdő és élvonalbeli csapatok esetén egyaránt alkalmas változatos támadójáték kialakítására.
Passzív Játék - A Támadás Intenzitása
Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez a passzív játék. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél.
A Biztonságos Talajfogás Technikái
A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása. A támadó játékost gyakran lökésekkel, kemény ütközésekkel állítják meg a védők, ezért számtalan olyan helyzet alakul ki, amelyeknél a megfelelő talajfogás alkalmazása segíthet a balesetek megelőzésében. A talajfogásra akkor kerül sor, amikor a játékos az ellenféllel való ütközés vagy saját mozgásának eredményeképpen egyensúlyát veszítve érkezik a talajra. Célja a sérülésveszély minimálisra csökkentése.
Talajfogási módok
Tompítás
A tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában. A tanuló két karját a törzse előtt vállszélességben zárja még a levegőben, majdnem nyújtott helyzetben, majd a talajjal szembefordulva érkezik le. A karok behajlításával és a karizmok megfeszítésével igyekszik tompítani az ütközés erejét, csökkenteni a sebességét. A törzs a legvégén lassan kerül a talajra. Fontos a testizmok feszessége a talajra érkezéskor.
Gurulás
A gurulás a talajfogás egyik formája. A jobb tompor, jobb oldala, majd keresztben átgurulva a háton sorrendben érkeznek a talajra. Két tanuló hason fekvésben, egymás mellett helyezkedik. A tanuló egyik oldalára fordulva érkezik a talajjal. Ezt a gurulásformát elsősorban a szélső poszton játszó játékosok alkalmazzák, azt is a kanyarított lövések kivitelezésénél.
Csúszás
A csúszás is sokszor a szélsők által alkalmazott talajfogási forma. Ebben az esetben a talajra érkezéskor a tanuló fokozatosan hajlítja könyökét és csuklóját. A törzs elülső részének leérése után mellkason csúszik előre a beugrás irányának megfelelően.
tags: #kezilabda #tamado #posztok #palyan #rajz
