A sporttörténelem legtöbbszörös világbajnokai

A labdarúgó-világbajnokságok és más sportágak, mint például a darts története számos kiemelkedő játékost tartogat, akik a legtöbb világbajnoki címet gyűjtötték be, vagy akik kimagasló teljesítményükkel örökre beírták magukat a sportágak nagykönyvébe. Joggal merülhet fel tehát a kérdés, hogy kié a legtöbb VB győzelem, ki szerepelt a legjobban eddig a világtorna statisztikái szerint, és kik azok az egyéniségek, akik kiemelkedtek a mezőnyből.

A labdarúgás legendái: a legtöbbszörös világbajnokok

A labdarúgásban a "legtöbbszörös világbajnok játékos" cím egyértelműen egyetlen legenda nevéhez fűződik.

Pelé, a háromszoros világbajnok

A brazilok tavaly decemberben elhunyt kiválósága, a sportág egyetlen háromszoros világbajnoka. Ő a brazil válogatott kiemelkedő alakjaként érte el ezt a páratlan teljesítményt. Sikerével két argentin sztárjátékost, a ma is aktív, és a múlt év végi katari vb-n a nemzeti válogatottat aranyéremig vezető Lionel Messit, illetve a 2020-ban elhunyt, 1986-ban világbajnok Diego Maradonát előzte meg. Pelé tehát mind a mai napig egyedülálló rekordot tart a futball világában.

A 33 labdarúgót rangsoroló magazin lajstromában az első tízbe került még a brazil Ronaldo, a francia Zinedine Zidane, a német Franz Beckenbauer, a francia Kylian Mbappé, a portugál Eusebio, a német Miroslav Klose és a brazil Garrincha. Egyetlen magyarként Puskás Ferencet a 25. helyre rangsorolták, ami méltó elismerése pályafutásának.

Brazília aranykorszaka és a csapattagok

Pelé sikeressége szorosan összefügg a brazil válogatott dominanciájával a világbajnokságokon. A legtöbb VB győzelem egyelőre Brazíliáé, akik 5 alkalommal is el tudták hódítani a címet. Őket egyébként a németek és az olaszok követik 4-4 győzelemmel. Talán nem olyan meglepő, de a legtöbb VB szereplés tekintetében is a brazil válogatott tartja a csúcsot, hiszen náluk a foci a mindennapi élet központi eleme.

A brazilok sikeres VB szereplése az 1958-as labdarúgó-világbajnoksággal kezdődött, amit Svédországban rendeztek meg. Ez a torna az akkor még 17 éves Pelé debütálásáról vált emlékezetessé. A diadalmenet 1962-ben folytatódott. A Chilében tartott 7. VB-n a brazilok meg tudták védeni címüket. A döntőben Csehszlovákia együttesét verték 3:1-re. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a VB cím védésére csak az olaszok voltak képesek az 1934-1938-as világbajnokságokon, illetve ezzel a győzelemmel a brazilok.

Ahogy később kiderült az 1970-es labdarúgó-világbajnokság egy kisebb vízválasztó volt a brazil futball történelmében. Ez volt ugyanis Pelé utolsó VB-je, amit azonban ennek ellenére sikerült megnyerniük Olaszország válogatottja ellen 4:1-s győzelemmel. A VB-k egyik legjobb, leginkább támadószellemű csapatát adta egyébként ez a brazil együttes, hiszen olyan nevek léptek pályára benne, mint Pelé, Carlos Alberto, Gérson, Rivellino, Jairzinho, Clodoaldo, vagy éppen Tostão.

Rivellino, aki 1946. január elsején született Aclimaçãóban (São Paulo állam), olasz származású szülők gyermeke volt. A Corinthians ifjúsági csapatában kezdte a pályafutását. 1962-ben leszerződtette őt a Cor, de csak három évvel később mutatkozott be az első csapatban. Már az ifjúsági évek alatt felfigyelt arra, hogy japán származású klubtársa, Sérgio Échigo egészen különleges dülöngélő mozgással cselezi halomra az ellenfeleit, ami inspirálta őt a saját játékában.

Rivellino 1974-ig játszott a Corinthiansnál, egyetlen klubsikereként a Rio-São Paulo torna győztese (1966) lett. 1971-ben bekerült az Év csapatába. 1975 elején átszerződött Rióba, a Fluminense formálódó szupergárdájába, kétszer (1975, 1976) is Rio állam bajnoka lett. 1978 és 1982 között a szaúdi Al-Hilal játékosa volt.

A válogatottban nem hivatalos mérkőzésen már 1966-ban is játszott, hivatalos találkozón azonban csak 1968. augusztus 20-án debütált. Az 1970-es mexikói világbajnokságon éppen a szövetségi kapitány, Mario Zagallo posztján játszott, kiválóan. Zagallo kedvelte, miatta kihagyta a Peléék által sokra tartott, mindössze 20 éves Edut is. Négy évvel később, az NSZK-ban rendezett világbajnokságon rá és Jairzinhóra épült a brazilok támadójátéka, miután Tostão a szemsérülése, Pelé pedig önkéntes távolmaradása miatt nem vett részt a tornán. Rivellino Zairénak, az NDK-nak és Argentínának is rúgott egy-egy gólt, csak európai futballisták szereztek nála több gólt a tornán. Az argentínai Mundial idején Rivellino már 32 éves volt, egy kellemetlen sérülés után éppen csak felépült a rajtra. Visszavonulása után rövid ideig edzősködött - megfordult még Japánban is -, de leginkább, a benzinkútjai mellett, a hírnevéből él.

1994-ig a brazil válogatott nem mondhatta el magáról, hogy újabb VB győztes lett. A 15. világbajnokságon azonban még egy trófea került a legtöbb VB győzelem gyűjteménybe. A döntőben ugyanis Olaszországot verték a brazilok. A döntő maga egy nagyon szoros 0:0-s döntetlent hozott, amit aztán büntetőpárbaj döntött el. Végül a Fenomén, Ronaldo, a 2002-es VB-n csillogott a leginkább és akkor, amikor a legjobban kellett. A döntőben ugyanis Németországgal találkozhattak, akik még csak gólt sem kaptak azon a tornán, egészen a döntőig. Akkor azonban a brazil válogatott Ronaldo duplájával nyerni tudott. Ezzel elhódították 5. világbajnoki címüket.

Franco Baresi, az olasz futball ikonja

Franco Baresi és a bátyja, Giuseppe, vagy a labdarúgás világában gyakrabban használt nevén Beppe a Milánóhoz közeli Travagliatóban született, s nőtt fel. Állandóan futballoztak a falu határában lévő réten, s erre a sekrestyés felfigyelt. Az egyházfi egyik barátja elvitte a legényeket az Interhez próbajátékra. A két évvel idősebb Beppét ott fogták, Francónak viszont azt mondták, erősödjön meg egy kicsit, aztán jöjjön vissza. Ám ő soha többé nem nézett Appiano Gentile, az Inter főhadiszállása környékére. A piros-feketék lettek (persze a bátyján kívül) a családtagjai.

Franco - akkor még középpályásként - nagy léptekkel haladt előre a futball országútján. Nem volt még 18 éves sem, amikor 1978. április 23-án bemutatkozott az olasz A-ligában. Egy évvel később már olasz bajnoknak mondhatta magát, a piros-feketék ugyanis három ponttal megelőzték a mind a harminc mérkőzést veretlenül végigjátszó, s így is csak második Perugiát. Az ifjabbik Baresi felnőtt pályafutása második szezonjában alapembernek számított a gárdában.

Baresit Enzo Bearzot kapitány a Milan gyenge bajnoki szereplése ellenére meghívta a válogatott keretbe. Részt is vett a spanyolországi világbajnokságon, igaz, egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára az aranyéremig menetelő Squadra Azzurrában. A kettő között átesett egy súlyos betegségen. 1981 októberétől közel négy hónapon keresztül nem játszhatott életveszélyessé fajult vérmérgezése miatt.

Valójában 1987-től kezdődött a fénykora, ami természetesen egybeesett az AC Milan uralkodásával. A következő szűk évtizedben nyert öt olasz bajnoki címet (1988, 1992, 1993, 1994, 1996), szerzett három BEK-győzelmet (1989, 1990, 1994, utóbbi döntőben nem játszott), további kétszer BEK-döntős volt (1993, 1995), kétszer megnyerte a Világkupát (1989, 1990) és az európai Szuperkupát is (1990, 1994), s mintegy ráadásként négyszer az olasz Szuperkupa győztese (1988, 1992, 1993, 1994) lett. 1990-ben, a hazai rendezésű világbajnokságon játszhatott először vb-n, harmincadik évében járva. A saját és a szurkolók vágya ellenére az addig jól menetelő gárda az elődöntőben nem tudta legyőzni az argentinokat, s a tizenegyespárbajban kiesett.

1991-ben - családi okok miatt - egyszer már lemondta ugyan a válogatottságot, később Arrigo Sacchi személyes kérésére visszatért. Bár a 34 éves védőt sokan öregnek tartották, egykori mestere nagyon bízott a rutinjában. Mint kiderült, egyáltalán nem alaptalanul. Porccal megoperálták, úgy festett, búcsút mondhat az álmainak. Visszavonulásakor a klub rekordere lett a profik között eltöltött szezonokat (20) és az összmérkőzésszámot (719), valamint a bajnoki mérkőzéseket (532, ebből 471 az A-ligában) tekintve. Silvio Berlusconi, az akkori klubelnök egy szimbolikus értékű, kifejezetten neki készíttetett aranylabdával ajándékozta meg. Aztán Olaszországban őt választották a XX. század legjobb olasz játékosának.

A darts világa: a legtöbbszörös világbajnokok

A "legtöbbszörös világbajnok játékos" kategóriába a darts sportág is számos kiválóságot ad, akik szintén többszörös világbajnoki címet szereztek pályafutásuk során.

A BDO és PDC bajnokai

A BDO (British Darts Organisation) szervezte világbajnokság 16 esztendővel idősebb a „kistestvérnél” (PDC), először 1978-ban rendezték meg. A legtöbbszörös világbajnok a sportág „atyamester” figurája, Eric Bristow, aki öt világbajnoki címe mellett további 5 alkalommal döntőzött is. A második legeredményesebbet mi is jól ismerjük, Raymond van Barneveld a BDO-nak is négyszeres világbajnoka. Kétszeres bajnok még minden idők legnagyobb dartsosa, Phil Taylor (1990, 1992), rajtuk kívül mindkét szervezetnél vb-címet szerzett még a kanadai John Part is.

A férfi mezőny 40 tagú, nyolcan selejtezőt játszanak a 32-es táblára jutásért. A női mezőny 16 versenyzős, köztük a PDC-vb-n látott négyszeres világbajnok angol Lisa Ashtonnal és a háromszoros vb-győztes orosz Anasztaszija Dobromiszlovával. Minden programrészben 3 férfi és egy női mérkőzésre kerül sor.

Statisztikai érdekességek a labdarúgó-világbajnokságokról

A világbajnokságok nemcsak a bajnokokról, hanem a kimagasló egyéni és csapatteljesítményekről is szólnak. A 2010-es világbajnokság is számos érdekes statisztikával szolgált, amelyek rávilágítanak a játékosok és csapatok teljesítményére.

Az már nem újdonság, hogy a torna gólkirálya a német Thomas Müller lett 5 találattal, aki három gólpasszának köszönhetően előzte meg az ugyancsak öt gólig jutó David Villát, Diego Forlánt és Wesley Sneijdert. A fiatal támadó elképesztően hatékony is volt: 10 lövéséből, öt tartott kapura, abból született az öt gól.

A legtöbbet kapura lövő játékos a ghánai Asamoah Gyan volt, aki 33 lövést eresztett meg, a legtöbbször pedig a kaput 17-szer eltaláló David Villa tette próbára a kapusokat. A legtöbb gólt szerző csapat tagjai adták a legtöbb gólpasszt, a 16 német találat közül mindössze kettő született egyéni akcióból, a többihez kellett a társak önzetlensége. A mezőnyben csupán két csapat nem tudott gólt szerezni, de nem pusztán rajtuk múlott, hogy az első afrikai vébé az 1990-es olaszországi torna után a második leggólszegényebb torna lett. Ebben inkább az első csoportkör igen sovány, 26 gólos termése a ludas. Ezek után a második kör 42, valamint a harmadik kör 34 gólja már csak kozmetikázni tudta az eredményt.

2010-es Labdarúgó-világbajnokság kiemelt statisztikái

Ha támadásvezetésben spanyol fölényről beszélhetünk, akkor a passzok terén ez hatványozottan igaz. A mezőnyből kiemelkedik a világbajnok csapat irányítója, Xavi Hernandez, aki hét mérkőzésen többet passzolt, mint a komplett új-zélandi csapat, amely három csoportmeccsén - a vb-n egyedüliként - veretlen maradt. A spanyolok nem csak passzolni, hanem futni is tudnak. A világbajnok csapat tagjai tették meg a legnagyobb távolságot a gyepen, közülük is Xavi futotta a legtöbbet, aki 400 méterrel előzte meg a második legszorgalmasabb Schweinsteigert. A döntő után nem is lehet kétséges, hogy a legszabálytalanabb csapat a holland volt, ők kapták a legtöbb lapot is a vébén.

tags: #ki #a #legtobbszorosebb #vilagbajnok #jatekos

Népszerű bejegyzések:

• A női kézilabda Európa-bajnokság és az olimpia felé
• Részletes teszt: Unitra Daniel G-1100 FS
• Nyári tervek: Bastoni és Godts
• Fradi-Vidi derbi elemzés
• PVSK utánpótlás eredmények