A kínai asztalitenisz-válogatott felemelkedése és az 1965-ös diadal
Az asztalitenisz, vagy közismertebb nevén pingpong, hosszú utat járt be, mire a világpolitika színpadán is fontos szerepet kapott, és Kínában nemzeti sporttá vált. Az 1965-ös év különösen jelentős volt a kínai válogatott számára, ekkor értek el csúcsteljesítményt a sportágban, ami megalapozta későbbi befolyásukat.
Az asztalitenisz gyökerei és érkezése Kínába
A XVII. században már meglehetősen népszerűnek számítottak a labdajátékok. Ekkortájt kezd elkülönülni a labdajátékok két alapvető típusa. Az előkelőségek inkább valamilyen kézben fogható ütővel értek az eleve kisebb labdákhoz úgy, hogy külön-külön térfélről ütögették egymásnak a labdát. Az idők folyamán ebből a játékból alakult ki a tenisz kicsinyített, nem túl költséges, asztalokon játszott változata, az asztalitenisz. Az asztaliteniszezést lényegében ebéd utáni könnyű szórakoztatásra találták ki, no meg arra, hogy ha a szabadban esik (mint általában Angliában), zárt helyiségben, például szobában is lehessen teniszezni. Az asztalitenisz őshazájának tehát Anglia tekinthető.
Furcsának tűnhet, de az országba egy brit nemes közvetítésével jutott el a pingpong. Anglia egyik legbefolyásosabb nemesi dinasztiája a Montagu-ház, amelynek tagjai évszázadok óta grófok, bárók és hercegek. A család egyik leszármazottja volt az 1904-ben született Ivor Montagu. Montagu másik nagy szenvedélye a pingpong volt, olyannyira, hogy 1926-ban ő alapította a Nemzetközi Asztalitenisz‑szövetséget (ITTF), melynek 1967-ig volt az elnöke.
Az ötvenes években ő vette rá Mao Ce-tungot, a Kínai Népköztársaság teljhatalmú vezetőjét és Csou En-laj miniszterelnököt, hogy országuk kezdjen el komolyabban foglalkozni az asztalitenisszel, ezt elősegítendő meg is hívta őket tagnak az ITTF-be.
Kína felemelkedése a pingpong nagyhatalommá
A világbajnokságok kezdetén, a húszas és harmincas években még a magyar asztaliteniszezők uralták a sportágat: 1926-tól 1939-ig Mednyánszky Mária 18-szoros, Barna Viktor 22-szeres világbajnok lett, hogy csak a két legeredményesebb magyart említsük.
Kína kevesebb mint egy évtized alatt felzárkózott az asztalitenisz élvonalához. Az 1959-es dortmundi világbajnokság döntőjében Zsung Kuo-tuan legyőzte Sidó Ferencet, ezzel megszerezte Kína első vb-aranyát a sportágban. Az ITTF a következő, 1961-es világbajnokság rendezési jogát Pekingnek ítélte, a kínai pártvezetés pedig presztízskérdést csinált az eseményből.
Mao Ce-tung 1958-ban hirdette meg a nagy ugrás politikáját, ami katasztrófához vezetett. Az asztalitenisz-vb pont kapóra jött, hogy némileg eltereljék a figyelmet a belső gondokról, a külvilág felé pedig pozitív képet sugározzanak az országról. A versenyre egy hatalmas, 15 ezer férőhelyes új sportcsarnokot húztak fel a fővárosban, a kínai pingpongosok pedig hozták is az elvárt sikereket. A férfiak versenyében csak kínaiak álltak a dobogón, az aranyérmet Csuang Cö-tung nyerte meg, aki aztán 1963-ban és 1965-ben is megvédte világbajnoki címét, és Kína egyik első sztársportolójává vált.
A kínai asztalitenisz-válogatott jelentős világbajnoki sikerei (1959-1965)
| Év | Esemény | Kínai eredmény |
|---|---|---|
| 1959 | Dortmundi Világbajnokság | Zsung Kuo-tuan első vb-aranya (férfi egyes) |
| 1961 | Pekingi Világbajnokság | Csuang Cö-tung vb-aranya (férfi egyes), kínai dominancia a férfiaknál |
| 1963 | Prágai Világbajnokság | Csuang Cö-tung megvédi vb-címét (férfi egyes) |
| 1965 | Ljubljanai Világbajnokság | Csuang Cö-tung harmadszor is világbajnok (férfi egyes) |
A sportolók sorsa a kulturális forradalom idején
A kiváltságos helyzet azonban nem tartott sokáig, a hatvanas évek második felére megváltozott a légkör Kínában. Mao Ce-tung a nagy ugrás kudarca után elindította a kulturális forradalmat, lefejezte a Kínai Kommunista Párt elitjét, és megszilárdította a hatalmát. A forradalom vesztesei közé tartoztak a pingpongozók is, akiknek alighanem a legkisebb gondjuk volt, hogy az elszigetelődő Kína évekig nem engedte őket külföldön versenyezni.
Több hongkongi születésű játékost és edzőt revizionizmus támogatásának vádjával bebörtönöztek, és válogatott kínzásoknak tették ki őket. A szerencsésebb sportolók megúszták annyival, hogy vidékre száműzték őket. Az első kínai asztalitenisz-világbajnok, Zsung Kuo-tuan a sorozatos meghurcolások után 1968-ban öngyilkos lett, mert nem bírta tovább elviselni, hogy kémkedéssel vádolták. A világnak öt évig fogalma sem volt arról, hogy Csuang Cö-tung egyáltalán még életben van-e, vagy sem.
Ez a fotó indította el a kínai kulturális forradalmat
A pingpongdiplomácia előzményei és jelentősége (1971)
A versenysport mindig is a politika és a diplomácia egyik fontos eszköze volt. Ahogy az ókorban az egymással hadban álló népek az olimpiák idejére letették a fegyvert, úgy több ezer évvel később, a hidegháború kellős közepén szintén a sport hozta egymáshoz közelebb a világ két szemben álló szuperhatalmát.
Ekkorra Mao Ce-tung viszonya annyira megromlott a sztálinizmust maga mögött hagyó Szovjetunióval, hogy 1969-ben áldozatokat is követelő határincidens tört ki a két ország között az Usszuri folyó mentén. Kína ebben a geopolitikai helyzetben csak attól az Egyesült Államoktól remélhetett támogatást, amellyel a koreai háború óta semmilyen hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tartott fenn. Ennek ellenére az új amerikai elnök, Richard Nixon partnernek mutatkozott a kínai közeledésben, és úgy gondolta, Kína közbenjárásával rendezheti el a vietnámi háború ügyét. Mao Ce-tungnak és Csou En-lajnak egészen konkrét elképzelése volt arra, hogy mivel javíthatnák a két ország kapcsolatait: a pingponggal.
Ötven évvel ezelőtt, 1971 tavaszán asztalitenisz-világbajnokságot rendeztek Japánban, amely a világtörténelembe azzal vonult be, hogy itt vette kezdetét az úgynevezett pingpongdiplomácia. Az Egyesült Államok és Kína között épült falból az első téglát látszólag egy apró pingponglabda ütötte ki, ami aztán pár hónappal később Richard Nixon amerikai elnök kínai látogatásához vezetett.
Titkos csatornákon zajlott puhatolózás, ám az áttörést a népi Kína és az USA kapcsolatában fél évszázada amerikai asztaliteniszezők váratlan meghívása hozta. Glenn Cowan a nagojai asztalitenisz-világbajnokság utolsó napján, 1971. április 5-én befejezte a gyakorlást, és kiszaladt a sportcsarnok elé, hogy felszálljon a buszra, ami a szállására viszi. Az ajtó bezárult mögötte, és a 19 éves kaliforniai sportoló azt látta, hogy a kínai csapatbuszon van. Mígnem a busz végéből előrejött a háromszoros világbajnok Csuang Cö-tung, a csapat legtekintélyesebb tagja, aki kezet rázott Cowannel, és átadott neki egy selyemkendőt, rajta az Anhuj tartományban lévő Huangsan hegylánc képével.
A hírügynökségek világgá röpítették a felvételt és a sztorit, ami nagyot szólt, hiszen az USA és Kína között nem volt diplomáciai - és semmilyen más - kapcsolat azóta, hogy az ázsiai országban 1949-ben Mao Ce-tung győzött, és kikiáltotta a népköztársaságot. A történelmi látogatásról a magyar sajtó is beszámolt. Ez a látogatás teremtette meg a lehetőségét, hogy Nixon elnök tanácsadója és későbbi külügyminisztere, Henry Kissinger elkezdje megszervezni az amerikai elnök kínai útját. Az Egyesült Államok és Kína közötti csúcstalálkozó végül 1972. február 28-án jött létre Sanghajban. Ezekkel a pillanatokkal Montagu álma teljesült, a pingpong egy olyan diplomáciai eszközzé vált, amely képes volt megváltoztatni a hidegháború menetét, és enyhülést hozott a két ország kapcsolatában.
tags: #kinai #asztalitenisz #valogatott #1965
