A kínai labdarúgás álmai és kihívásai: tehetséggondok és a naggyá válás rögös útja
Adott egy focirajongó vezér, aki országát focinagyhatalommá akarja tenni. Egymás után építteti a focistadionokat és a labdarúgóakadémiákat, bevezeti a kötelező focioktatást az iskolákban, milliárdos befektetések mennek focicsapatokba, zsákszámra jönnek a külföldi játékosok és edzők. Majd kínos csalódások sora a leszereplő nemzeti válogatottban, ahogy az állami nyomás ellenére sem jönnek az eredmények. Hszi Csin-ping kínai elnöknek sok álma van, de a szívének legkedvesebb távolabbinak tűnik, mint valaha: focinemzetet csinálni Kínából.
Ambiciózus tervek és hatalmas befektetések
A híresen focirajongó kínai államfő nagy terveket szövögetett. Kína világbajnokságot rendez, 2030-ra a válogatott a legjobb ázsiai csapat lesz, 2050 pedig már meg is fogják nyerni a világbajnokságot. A legenda szerint Hszi még fiatalon döntötte el, hogy naggyá kell tenni a kínai labdarúgást, miután a helyszínen nézte végig 1983-ban, ahogy egy angol klubcsapata megalázó vereséget mér a kínai válogatottra Pekingben.
Miután hatalomra jutott, nagyratörő terveivel hozzá is láthatott a feladathoz: ötvenezer fociiskola építése, amik egyenként ezer játékost képeznének ki, hetvenezer focipálya felépítése, kötelező focioktatás az iskolákban, és egy világszínvonalú focibajnokság létrehozása. Eleinte úgy tűnt, jó úton haladnak. Kína dollármilliárdokat kezdett el költeni a labdarúgásra. Nagy kínai cégek egymás után vásárolták a focicsapatokat, és nem fukarkodtak a pénzzel, hogy naggyá tegyék azokat. Egymás után vásárolták a külföldi sztárjátékosokat és neves edzőket, visszautasíthatatlan összegeket fizetve.
2011 és 2020 között 1,7 milliárd dollárt költöttek csak átigazolásokra. A csúcspont 2016-ban volt, amikor a kínai elsőosztály, a Szuperliga csapatai 450 millió dollárért vásároltak játékosokat, több pénzt költve, mint minden más bajnokság az egész világon. Közben hatalmas stadionok építésébe kezdtek. A Guangzhou Evergrande 2020-ban jelentette be, hogy 1,7 milliárd dolláros költséggel elkezdték építeni a világ legnagyobb, százezer fős focistadionját, ami „olyan világraszóló látványosság lesz, mint a sydney-i operaház, vagy a dubai Burj Khalifa”.
A kupadöntő visszavágójával az utolsó akkordjához érkezett vasárnap a kínai bajnokság (Chinese Super League, CSL) történetének legnagyobb nemzetközi visszhangot kapó szezonja. Túl azon, hogy az Európában is ismertebb nevek Kínába csábításával a liga színvonalát is igyekeztek emelni, a költekezés szinte leplezetlen marketingfogásnak is minősült, mely voltaképpen sikeresen vonzotta magához mind a világ, mind a hazai közönség malíciától cseppet sem mentes figyelmét. A profi háttér megteremtésének első lépcsőfokaival (melyet akár Hszi Csin-ping 2012-ben kezdődő elnökléséhez is köthetünk) az eredmények már az utóbbi években is fejlődtek valamicskét.
A nemzeti válogatott teljesítménye és a csalódások
Az ország labdarúgásának első számú kirakata természetesen a férfi felnőtt válogatott szereplése, mely a világ élvonalába tartozó női csapattal ellentétben jó ideje gyengélkedik. Az eredmények azonban messze elmaradtak a remélttől. A kínai válogatott mindössze egyetlen egyszer, 2002-ben jutott ki a világbajnokságra, és akkor is megalázó eredményt produkáltak. Három vereség, 0-9-es gólkülönbség volt a mérlegük, de ez még így is kimagasló ahhoz képest, hogy húsz évvel később még csak közelében sem voltak annak, hogy kijussanak a 2022-es katari vébére. Az 1,4 milliárdos Kína a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nemzetek közötti rangsorában jelenleg a 87. helyen áll.
Branko Ivanković, a kínai válogatott horvát edzője a japán meccset „a legnehezebb estéjeként” emlegette az eredményt megalázónak nevező Hszinhua állami hírügynökség beszámolója szerint. „Kemény mérkőzés volt.” A kínai sajtó nem számolt be a reakciókról, a legnagyobb sportújság rendkívül rövid összefoglalót közölt azzal a címmel, hogy Kína kikapott Japántól a világbajnoki selejtezőben. A közösségi médiában már jobban előkerült a téma. Egy ismert sportkommentátor elég közvetlenül fogalmazott: „A futballteljesítmény nem javítható ódák zengésével vagy történetek mesélésével. Ehhez képességekre van szükség, fizikai és taktikai felkészülésre.”
Nagyok voltak a remények, ezért olyan nagy a csalódás is - mondta a New York Timesnak Liu Dongfeng, a sanghaji sportegyetem professzora. A válogatott szégyenteljesként jellemzett szereplése azonban csak egy része a problémának. A 2002-es VB-kvalifikáció és a 2004-es Ázsia-kupa ezüstérem óta ugyanis kifejezetten halovány a Team Dragon teljesítménye, mely a bajnoki háttér korábbi irásunkban említett viszontagságaival is magyarázható.
A 2006-os, '10-es és '14-es VB selejtezőin még a döntő csoportkörig sem sikerült eljutni, a 2007-es és '11-es Ázsia-kupán pedig már a csoportkörben elvérzett a gárda. Ezzel szemben a 2015-ös Ázsia-kupán már a negyeddöntőig jutott a kínai válogatott a francia Alain Perrin irányításával, majd amikor a 2018-as VB-selejtezők első körében igencsak botladozott tanítványaival, a helyére a kispadra érkező Gao Hongbóval és egy nagy hajrával 16 év után ismét bejutott a döntő csoportkörbe a nemzeti csapat, a világranglistán így a 100. helyről a 84-re sikerült felkúszni.
👁️🇨🇳 A kínai TOTÁLIS ÁLLAM bűnei (2012-2025)
A Kínai Szuperliga: A fellendüléstől a válságig
A kínai bajnokság hasonlóan siralmas állapotba került az elmúlt években. A „kidurrant a lufi” kifejezés jól jellemzi a helyzetet. A korábban dollármilliókat költő kínai elitcsapatokról egymás után derült ki, hogy gazdálkodásuk fenntarthatatlan. Olyan rossz pénzügyi helyzetbe kerültek, hogy 2022-ben a profi csapatok fele nem tudta kifizetni a játékosait. Az elmúlt négy évben 39 kínai focicsapat, köztük hat elsőosztályú egyesület fejezte be működését. 2021-ben a Jiangsu FC-t három hónappal azután szüntette meg tulajdonosa, hogy megnyerte a bajnokságot.
Március 29-én a Kínai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a 2023-as szezonban nyolccal kevesebb csapat indul, mint az előzőben. A hiányzók között van a neves Guangzhou City csapata, ami aznap be is jelentette megszűnését. Közben a külföldi játékosok és edzők távozása nyilvánvalóvá tette, hogy a legnagyobb kínai csapatok csak miattuk értek el jó eredményeket. Tavaly novemberben a kínai Szuperliga egyik legjobb csapata, a korábban átlagosan negyvenezer szurkoló előtt játszó Beijing Guoan FC megalázó vereséget szenvedett a kínai focikupában egy kicsiny, szegény, negyedosztályú megyei klubtól.
Közben a 2020-ban még a világ legnagyobb stadionját építő nyolcszoros bajnok Guangzhou Evergrande - ami a nevét Guangzhou FC-re változtatta - kiesett a Szuperligából, miután csak három mérkőzést nyert, és már csak a másodosztályban indulhat. A stadionépítés pedig leállt.
A szezon elején a széles körben nagy visszhangot keltő átigazolások alaposan megváltoztatták az egész liga szerkezetét. Néhány tényező alapján a kínai klubok befektetései azonban nem feltétlen tűntek annyira elrugaszkodottnak a realitástól, mint azt elsőre gondolnánk. A bajnokság csapatai a kirívóan nagy transzferösszegeket összesen négy légiósra költhetik, így amikor az ázsiai átigazolási díjak rekordjai 2016-ban a világrekordoknak nagyjából a felére növekedtek, a liga összes kifizetése (400,7 millió euró) az öt európai élbajnokság közül csak a franciát előzte meg, miközben az olasztól (727,8 millió euró) már messze elmaradt, az angolnak (1420 millió euró) a harmadát sem érte el, az átlagfizetések pedig továbbra is alacsonyabbak mindegyik top ligánál. Ezeket a kiadásokat egyrészt indokolja, hogy a CSL presztízsértéke még alacsony, így hát nagyobb összegeket kell kifizetni egy-egy nemzetközileg is elismert játékos megszerzéséért, másrészt újra hangsúlyoznunk kell, hogy ezek az igazolások is elsősorban a hazai közönségnek szóltak.
A tehetős új szponzorok megérkeztek, ami elhozta a bajnokság erőviszonyainak megváltozását. Az eredetileg magát egy akadémiából kinövő, tavaly meglepetésre már a bajnoki címért küzdő Shanghai SIPG keretértékét a shanghaji kikötő forgalmát irányító cég, az SIPG immár a liga legerősebb csapata mellé duzzasztotta fel, és a liga egyik legtehetősebb tényezője lett, miközben a városi vetélytárs, az ország egyik legrégebbi futballklubja, a Shanghai Shenhua a négy évvel ezelőtti Drogba-Anelka projekt kudarca után erősen visszaesett. A nancsingi Jiangsu viszont tavalyi meglepetésszerű kupagyőzelmével és így idei BL-részvételével felkeltette a korábban az egyetemi tanulmányait is a városban végző Zhang Jindong által irányított Suning érdeklődését, mely támogatásával szintén anyagiakban is a CSL élvonalába emelte az alakulatot. Ezek az új fellegvárak komoly kihívást jelentettek a hagyományos nagy csapatoknak.
A szezon végére azért a dél-keleti kereskedelmi kapcsolatok révén (elsősorban a közeli Hong Konggal) az egyik legtehetősebbnek számító város, a 12,7 millió lakosú Kuangcsou első számú alakulata magabiztosan húzta be zsinórban hatodik bajnoki címét is. A ligában a Guizhou Renhe tavalyi kipottyanássa (majd Pekingbe költöztetése) után a tavalyihoz képest is nőtt az ország északi feléről kikerülő alakulatok súlya, azonban némileg változó leosztásban. Mivel az ország lakosságának 90%-a a terület nyugati harmadában él, így természetesen a futballcsapatok is erre a területre koncentrálódnak, ebben a szezonban csak a már említett Kuangcsou és a világ legnagyobb városa, Sanghaj adott két klubot az élvonalnak. Utóbbiak összecsapása az ország legnagyobb rangadója, melyben mostanság az SIPG vette át a vezetést, a Jangce völgyében kissé „feljebb” lévő, idén már mindkét shanghaji klubot leköröző nancsingi Jiangsu meccsei pedig a Yangtze derby-ket jelentik.
A kínai másodosztályt (League One) ugyanis a Tianjin Quanjian nyerte, mely igencsak pikáns kapcsolatban állt a Tedával. Egészen tavaly nyárig ugyanis a Quanjian nevű tiencsini természetes gyógyszereket forgalmazó cég a város hagyományos nagy csapatának, az amúgy a gazdasági és technikai fejlesztésekért felelős állami konglomeráció (Teda) által tulajdonolt klubnak volt második legjelentősebb támogatója. Amikor azonban a Quanjian minden követ megmozgatott, hogy a csapathoz rekordösszegért leigazolja a válogatott játékos Sun Két, a klub megvétózta a szerződtetést, a kialakult feszültség pedig odáig fajult, hogy a második számú szponzor végül elhagyta a klubot és a város másodosztályú csapatát vásárolta fel, hogy saját csapatot indítson.
Tehetséghiány és rendszerszintű problémák
A sikertelenségnek szakértők szerint több oka van. Az egyik leglényegesebb, a tehetségek hiánya. Ahogy a kínai válogatott volt szövetségi kapitánya, Hsziaoting Feng tavaly kijelentette: „A fiatalok nem elég jók.” Hiába vannak több mint egymilliárdan, a kínai gyerekek közül nem nőnek ki tehetséges játékosok, mert nem is akarnak focizni. Kínában hiába van százmillió focirajongó, a labdarúgók száma csak pár ezerre tehető. Ráadásul a focit nem csak professzionális szinten, hanem szórakozásként sem játsszák a gyerekek: a tanulást mindenek fölé helyező oktatási rendszer miatt nincs idejük rá, és a szülők sem támogatják, hogy gyermekük a sérülésveszélyes fociedzéseken töltse az idejét. Azzal nem lehet bejutni egy elit egyetemre, ami a szülő számára mindennél fontosabb.
Emellett a kínai oktatási rendszer nem az olyan képességek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, ami segítheti a focitehetségek feltűnését. „A nagy labdarúgók kreatívok és szabad gondolkodásúak, nagyon jók a független döntéshozatalban” - közölte az ausztrál ABC televízióval Simon Chadwick sportszakértő professzor, hozzátéve, hogy a kínai iskolákban ezeket nem tanulják meg a diákok. A kínaiak ráadásul mindennél jobban félnek az arcvesztéstől, hogy valamit rosszul csinálnak, ezért csapatjátékokban megpróbálnak inkább láthatatlanná válni - magyarázta a DW-nek Lars Isecke német fociedző, aki 2017-ben kezdett el Kínában dolgozni. Isecke kijelentette: „A játékosok egyáltalán nem akarják megszerezni a labdát. Amint van egy külföldi a csapatban, neki passzolják a labdát, és igyekeznek nem visszakapni.”
Chadwick szerint „strukturális és rendszerszintű problémák” akadályozzák a kínai labdarúgást, amit túlságosan gyorsan próbált az állam keménykezű módszerekkel világszínvonalra emelni. A szakértő közölte: „Normális esetben évtizedekre van szükséges egy országnak arra, hogy lefektesse a sikerhez szükséges alapokat.”
Az előrelépéshez azonban mindenképpen a tehetségek fejlesztése az első lépés, ahogy azt Tom Byer, az ázsiai utánpótlásképzésben elismert amerikai szakember is megállapította. Márpedig az U20-as válogatott a 2005-ös reménykeltő VB-szereplése óta (csoportjuk megnyerése után Németországtól szenvedtek szoros vereséget a nyolcaddöntőben) semmiféle értékelhető eredményt nem tud felmutatni. Az ott felbukkanó tehetségek közül ugyan sokan alapemberek lettek a felnőtt válogatottban is és ma is a CSL-ben játszanak (például a jelenleg is válogatott Feng Xiaoting és Gao Lin), számukra azonban az elmúlt zűrzavaros évtizedben még nem voltak adottak a profi hazai körülmények a további fejlődéshez.
A labdarúgóakadémiák gombamódra szaporodnak az országban, a növendékek felkutatásához és megtartásához viszont a társadalom szélesebb rétegeire van szükség. Az állami támogatást kihasználva már nem csak a Shanghai SIPG alapítójának, Xu Genbaónak évek óta sikeresen működő akadémiáját vagy a világ legnagyobb labdarúgóképző intézményét nemrég megnyitó Guangzhou Evergrande-ét érdemes megemlíteni, de számos más vállalkozás is belevágott a tehetségek nevelésébe (például az egykori dán válogatott Ebbe Sand, vagy az amúgy kínai kézben lévő Espanyol is).
A korrupció árnyéka a kínai futball felett
A kínai foci kudarcát a kormányzat is kénytelen volt elismerni. A sporttal foglalkozó legfelsőbb kínai állami szerv vezetője elismerte, hogy a férfi labdarúgás fejlődése nem úgy alakult, ahogy várták, sőt, annak színvonala csak rosszabb lett. Kao Cse-tan az állami sajtónak adott egyik interjújában kijelentette: „A fociiparban sok probléma van, és nem felel meg az emberek elvárásainak. A labdarúgás súlyos problémái miatt komoly önvizsgálatra van szükség.”
Az egyik ilyen probléma a korrupció. Tavaly év vége óta a kínai kormányzat egymás után indított eljárást a kínai labdarúgás vezetői ellen. Novemberben az egyik leghíresebb kínai labdarúgó, a kínai válogatott korábbi szövetségi kapitánya ellen indítottak nyomozást, majd őt követte januárban a Kínai Labdarúgó Szövetség főtitkárhelyettese, és volt főtitkára, majd februárban a szövetség elnöke. Március végén újabb két magas rangú vezető ellen indult korrupciós eljárás, március 30-án pedig a szövetség volt alelnöke - a kínai atlétikai szövetség jelenlegi vezetője - valamint a Szuperliga volt vezetője került a célkeresztbe.
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák - áll a közép-kínai Hopej tartomány bírósági ítéletében, hozzátéve, hogy illegális nyereségét visszaveszik és átadják az államkincstárnak.
A Huangsi Középszintű Népbíróság megállapította, hogy Csen 2010 és 2023 között különböző tisztségeit kihasználva segített másoknak projektszerződésekkel, befektetési műveletekkel és sporteseményekkel kapcsolatban, melyekért cserébe pénzt és értéktárgyakat fogadott el több mint 81 millió jüan (körülbelül 4.05 milliárd forint) értékben. A bírósági ítélet szerint "a kínai labdarúgás ügyének hatalmas kárt okozó" korrupciós ügyben a 67 éves Csenen kívül még négy másik tisztviselőt is vizsgáltak kenőpénzek elfogadása miatt: Csen Jung-liangot, a nemzeti labdarúgó-szövetség korábbi ügyvezető főtitkárhelyettesét, Liu Lejt, a vuhani labdarúgó menedzsmentközpont korábbi igazgatóját, valamint Jü Hong-csent, a szövetség korábbi alelnökét és Tung Csenget, a Kínai Szuperliga korábbi főigazgatóját. Csent 14 év börtönbüntetésre, Jüt 13 évre, míg Tungot nyolc évre ítéltek - közölte az állami média kedden. A fénykorában az angol Premier League-ben érdekelt Evertonban is megfordult Li már 2024-ben börtönbe került, akkor húsz évre ítélték több millió dollárnyi kenőpénz elfogadása és a mérkőzések manipulálása miatt.
Willian Bi pekingi sporttanácsadó az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva „a kínai labdarúgás történetének legnagyobb korrupciós vizsgálataként” jellemezte az akciót, és hozzátette: „A kínai futball kialakítása soha nem látott mélységekbe került.” A kínai labdarúgásban feltárt fogadási csalások kapcsán 73 személyt tiltottak el életük végéig minden futballal kapcsolatos tevékenységtől - közölte csütörtökön a kínai futballszövetség (CFA) Pekingben. Az eltiltottak között van Csen Hszü-jüan, a CFA korábbi elnöke, akit 2024-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek korrupció vádjával. A sportéletet már évtizedek óta sújtja a csalás, most elrettentő döntések születtek. A fegyelmi intézkedések klubokat is érintenek: összesen 13 csapatot sújtottak öt és tíz pont közötti pontlevonással a 2026-os idényre.
Fordulópont előtt a kínai labdarúgás?
Kína pénz vonatkozásában nagyjából korlátlan erőforrásokkal rendelkezik, így nem csoda, hogy ma már konkrét elemzések születnek arról, hogy Kína miért nem tud a foci sportfogadás világában a legjobbak közé emelkedni. Kína pénz vonatkozásában bőven áll annyira jól, hogy építhetnének jóval több edzőpályát, futballakadémiát, ahol egészen fiatal kínai gyermekek is elkezdhetnék az edzéseket. Kínán kívül szinte ismeretlenek a kínai labdarúgó-csapatok, kínai meccseket lehetetlen nézni bármilyen szolgáltatónál és így tovább. Viszont a nagyon komoly ellenszél ellenére a kínai labdarúgás különleges helyzetben van napjainkban, mondhatni fordulópontnál áll.
Főleg azért, mert a kínai gazdaság és minden szektor bődületes fejlődése miatt egyre több kínait zavar az, hogy az ország labdarúgása messze le van maradva a világelsők szintjétől. A fejlődést nem lehet letagadni, hiszen néhány éve még a kínai nemzeti csapatot könnyedén verték a VB-selejtezőkben az ellenfelek, a 2021-2022-es sorozatban viszont a kínai válogatott könnyedén eljutott az utolsó előtti körig. Kína tech fejlődése hihetetlen, de még mindig úgy látszik, hogy sem törvényi, sem gazdasági oldalról nincs olyan támogatás a kínai foci mellett, hogy azt láthassuk majd a következő néhány évben, hogy kínai meccsek jelennek meg mindenhol a televízióban.
Mert azt már láthattunk más sportágak, de például a labdarúgás esetén, hogy egyes ázsiai országokban akkor indul meg igazán a fejlődése az adott sportnak, ha fel tudnak tenni a térképre és a profi ligákba igazán kiemelkedő játékosokat. Gondoljunk csak azokra a kínai kosarasokra, akik az NBA-ben játszanak vagy gondoljunk az Európában a legtöbb topligában feltűnő dél-koreai játékosokra is. És ezeket a játékosokat a dél-koreai vagy éppen a kínai rendszer termelte ki magából, pontosan erre lenne szüksége a kínai labdarúgásnak is. Ehhez viszont az kell, hogy ne csak a piramis legfelső szintjére fordítsanak pénzt a kínai vezetők és a labdarúgó-szövetség, hanem a fiatalok képzésére és kinevelésére is.
Chadwick a Wall Street Journalnak elmondta, a kínai kormányzat a fociban tanulja meg, hogy „hiába próbál mindenható lenni, nem irányíthat és nem manipulálhat mindent”, mert „világszínvonalú tehetségek kinevelése hosszú időt vesz igénybe”. A lassan már hetvenedik életévét betöltő Hszi Csin-ping így szinte teljesen biztos, hogy soha életében nem fog egy sikeres kínai válogatottat látni, ami a legnagyobb focinemzetekkel is felveszi a versenyt.
tags: #kinai #tehetseg #futball
