A magyar labdarúgás politikai hatásai és regionális sikerei

A magyar labdarúgás története szorosan összefonódik az ország politikai és társadalmi változásaival. Az 1940-es évek második felétől kezdődően a sport, és ezen belül a labdarúgás, kiemelt szerepet kapott a politikai ideológiák közvetítésében és a nemzeti identitás formálásában. Ebben a kontextusban váltak kulcsfigurákká olyan személyiségek, mint Kádár János, akinek kapcsolata a sporttal messze túlmutatott a puszta rajongáson. Emellett a regionális labdarúgásban is számos kiemelkedő teljesítmény született, ahogy azt a Békéscsabai RISE csapata is bizonyítja, ahol Kiss János is szerepelt.

Kádár János és a Vasas: A politika befolyása a labdarúgásra

Kádár János labdarúgáshoz fűződő viszonyát sportolói és sportvezetői tekintetben is segít értelmezni az Üllői úti stadionban 1946. szeptember 12-én tartott közgyűlés. „Azt akarjuk, hogy a Vasas legyen a legnagyobb, legerősebb egyesület az országban!” - jelentette ki Kádár János a Vasas székházának nagy tanácstermében 1946. szeptember 12-én, miután a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja rendkívüli közgyűlésén az egyesület elnökének választotta. A Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja a szót a közgyűlés elnökétől, Hegyi Gyulától vette át, aki felvezető beszédében a munkásgyökerek és a világháborús nehézségek felelevenítése után hangsúlyozta: „Ebben a lerongyolódott, szegény állapotunkban nyújtja felénk segítő kezét a Magyar Kommunista Párt és magáénak vallja a Vasast! Boldog örömmel fogadtuk az MKP szándékát. Az elmúlt szombaton pedig kint a pályán Rákosi Mátyás személyesen megjelent a fiúk között. Ezt a jelenetet sokáig nem lehet elfelejteni. Ezért minden Vasas-hívő szíve melegével fogadja a Magyar Kommunista Párt utolsó pillanatban érkezett segítségét.

Nem hagyott kétséget a nyílt kommunista támogatás felől az új tisztikar névsora sem. A listán szereplők többségéről utóbb kiderült, szerepük csupán jelképes, olyannyira, hogy a későbbi években egy-egy befolyásos politikus több sportegyesület vezetéséhez is adta a nevét. „Aki azt mondja, hogy ne vigyünk politikát a sportba, az vagy tudatlan, vagy megbízhatatlan elem. A sportba csak azért nem kell politikát vinni, mert benne van!” - nyilatkozta Münnich Ferenc, Budapest rendőrfőkapitánya 1948 márciusában, miután a Ferencváros elnökévé választották, Gerő Ernő közlekedési miniszter pedig 1948 májusában az Újpesti Torna Egyesület elnöki tisztségét fogadta a következőképpen: „A piramis csak akkor lehet magas, ha megfelelően széles az alapja.” Az újpestiek Gerő Ernő megbízásával együtt Dinnyés Lajos miniszterelnököt és Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettest díszelnökké kiáltották ki. Az MTK első embere 1945 és 1949 között Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács kommunista főtitkára volt, díszelnöke egy időben Farkas Mihály és Marosán György. A labdarúgás a politika játszótere lett, a klubok színezete, aktuális erőpozíciója a pártviszonyokat képezte le, szövetségi szinten érzékeltette a folyamatot a Népsport 1948.

„Csodálatos szép múlt áll a Vasas mögött. A háború alatt betöltött szerepe pedig hősies. Hiába nyomta a Vasast az államhatalom, a Vasas-szíveket nem lehetett megölni. A felszabadulás után mindenki azt várta, hogy a Vasas lesz az első ebben az országban. Nem rajtunk múlt, hogy nem azok lettek. Mi most fel akarjuk emelni a Vasast. Három pontban jelölöm meg az ehhez vezető utat. Először a sportolók és vezetők között vissza kell állítanunk azt a szellemet, amely a háború alatt jellemezte a Vasast. Másodszor: mi tudjuk, hogy éhesen és rongyosan nem tudja azt nyújtani egy sportoló, amire képes. Ezért feltétlenül meg fogjuk javítani ezt az állapotot is. Végül: egyetlen sportoló sem tölti be a hivatását, ha nem forr össze a munkásság százezreivel. A Vasasnak szolgálnia kell nemcsak a minőségi sportot, hanem a tömegsportot is. Ezenkívül még egyet szeretnénk: a Vasas-versenyzőnek komoly szervezeti életet kell élnie. Ha a megjelölt úton haladunk, a Vasas nevét ismerni fogják Európa minden országában. Mi minden téren azon leszünk, hogy célkitűzéseinket megvalósítsuk!” (Népsport, 1946.)

Ha szerepet játszott is egy-egy pártvezető csapatválasztásában az érzelmi kötődés, legfeljebb másodlagos szempontként érvényesült, fontosabb volt az aktuálpolitikai igény. Az újpesti egyesület új nevének előterjesztője maga Kádár János belügyminiszter volt, a klub alapításának 75. évfordulójára kiadott könyv szerint 1950. március 31-én az Egyesült Izzó kultúrtermében személyesen fordult a közgyűlés felé, és kérte az egybegyűlteket, szavazzák meg az egyesület új nevét: „Mi a Dózsa SE nevet választottuk, mert Dózsa nagyszerű példakép. A magyar nép szabadságküzdelmének hajnalán Dózsa György a hősiesség, a bátorság, a hazaszeretet példaképe volt. S ha egyesületünkben jól dolgozunk, úgy a sportközvéleményben a Dózsa név tisztelettel emlegetett név lesz.

Éppen a kínos júniusi vereség kapcsán elevenítette fel gyermekkori futballemlékeit a Szabad Nép 1946. karácsonyi számában az MKP káderosztályának akkor mindössze 34 éves vezetője. „Régi sportember vagyok. A húszas években mint Vasas-ifi a Hársfa utcai fiúkkal együtt rúgtam a futballt a Népliget bokáig érő homokjában. Jó háromórás meccseket játszottunk, rendszerint 15:11-es eredménnyel. Az idén nyáron azonban baleset ért. Valakinek eszébe jutott, hogy rendezzünk MKP-Parasztpárt futballmeccset. Az Üllői úton történt a »nagy« összecsapás. Én is szerelésbe bújtam. Befutásunk a pályára, libasorban, nagyszerűen sikerült. Senki sem esett el közben. A meglepetések azután következtek. Az első legmélyebb benyomást Köböl vagy Apró elvtársam fejezte ki, mikor azt mondta: »Te, ez a pálya így lentről nézve mennyivel hosszabb, mint egyébként. Hogyan fogunk mi ezen végigfutkosni?« Nem akarom hosszúra nyújtani a dolgot, mert akkor elmondhatnám, hogy a Parasztpárt »rászedett« bennünket, mert azzal a csatakiáltással, hogy ők »fiatal párt«, beállítottak a csapatba kilenc darab jó lábú főiskolai hallgatót. A mi veteránjaink térde ezzel szemben a meccs közben úgy csikorgott, mint egy rozsdás kulcs a zárban. Nem részletezem, de tény, hogy 0:3-ra vesztettünk. (Kérem a szedő elvtársat, hogy az előbbi mondatot nagyon apró betűvel szedje, hátha elkerüli Rákosi elvtárs figyelmét.) Szóval ezen a mérkőzésen változott meg a szurkolói gőg, mert láttuk, hogy futballozni nehéz, de a hűs tribünről kiabálni és kritizálni könnyű. A meccs után néhány napig járni sem tudtunk. 1946. június 19. MKP: Gallowich - Szirmai, Kádár - Apró, Sebes I, Széll B. Jók: Tamássy, Kertész, Szabó, Farkasinszky és Dékány, ill. Gallowich, Kádár, Sebes I és Széll B.

Kádár, ha tehette, később is szívesen lépett pályára hasonló futballeseményeken, a Vasassal kapcsolatos, utóbb valóságos futballmítoszként emlegetett rokonszenvét azonban a politika keretein belül élte meg, ritka lelátói felbukkanásait nem kísérte különösebb felhajtás. Dísztribün. A kép bal szélén Kádár János a Vasas elnökeként. Az ötvenes évek első felében az angyalföldi klubbal kapcsolatban tapasztalt távolságtartásra az egyesület szakszervezeti gyökerei és szociáldemokratákhoz fűződő kötelékei is magyarázattal szolgálhatnak. Moldova György író A szent labda című könyvében azonban személyes bizalmatlanságot gyanít a háttérben a politikailag kegyvesztett, 1951-ben letartóztatott, majd börtönbüntetésre ítélt Kádár Jánossal szemben: „A moszkovita vezetőklikk gyanakvása mindenre kiterjedt, még a Kádár által patronált Vasasra is, megpróbálták korlátozni a tevékenységében. Árnyaltabban közelít a „Kádár-csapat” korabeli megítéléséhez Hadas Miklós és Karády Viktor Futball és társadalmi identitás című tanulmányában (Replika 17-18.). „Külön említésre méltó a Vasas csapata, mellyel kapcsolatban a kommunisták viselkedését bizonyos ambivalencia jellemzi. A korábbi rezsim baloldali ellenzékiségét megtestesítő angyalföldi együttes neve - kivételként - változatlan maradhat: ebben az értelemben kétségkívül egyfajta lokálisan jól behatárolható, baloldali folytonosság képviselőjének számít. A szociáldemokratákhoz fűződő kapcsolatai miatt azonban a hatalom bizalmatlanul szemléli. A Vasas 1945 és 1990 között 30 alkalommal végzett az NB I legjöbb öt csapata között, átlagos helyezése 4,8 volt. Szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy az 1956-os forradalmat követő első - 1957. tavaszi - bajnokságot az 1954-ben rehabilitált, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárává és Magyarország miniszterelnökévé előlépő Kádár János egyesülete, a Vasas nyerte meg, története során először.

Baróti Lajos levele és Baróti Dezső ügye

Baróti Dezső, a neves irodalomtörténész 1955-től a szegedi egyetem rektora volt 1957. áprilisi letartóztatásáig. A hatalom az 1956-os forradalomban betöltött szerepét és a történtekkel kapcsolatos későbbi megnyilvánulásait rótta fel neki. Fennmaradt azonban az 1957. május 28-i levél, melyben a Vasas akkori edzője, Baróti Lajos, Kádár Jánoshoz fordult bátyja érdekében: „Elnézését kérem, hogy családi problémámmal zavarom Önt, tudom és tisztában vagyok azzal, hogy ilyen kéréssel foglalkozni nincs ideje, ilyen ügyek elintézésére megvannak az illetékes szervek. Nem hiszem, hogy emlékszik rám. A Vasas vezetőségi ülésén találkoztam Önnel, amikor ott labdarúgócsapatunk működéséről és terveiről számoltam be. Ön is mondott kritikát és útmutatást a jövőre nézve. Ez a találkozás bátorított fel levelem megírására. Nevem Baróti Lajos. A Vasas labdarúgócsapatának vagyok az edzője. Büszkén, de szerényen jelenthetem: a Népköztársasági és Közép-európai Kupa elnyerése után idén a csapat megnyerte a magyar bajnokságot is. A kérés, amellyel Önhöz fordulok, családi vonatkozású. Fivéremről, dr. Baróti Dezsőről van szó, aki a szegedi egyetem rektora és jelenleg a szegedi rendőrség foglya. A hosszú levél folytatásában az edző igyekszik bátyja baloldali kötődését hangsúlyozni, Radnóti Miklóssal, Hont Ferenccel, Ortutay Gyulával ápolt barátságát emlegetve, hivatkozik hibás tájékozódási képességére („Nem rendelkezett azzal a politikai látókörrel, melynek birtokában az ellenforradalom idején határozott és - most látva - helyes álláspontot tudott volna foglalni el az események okozta változó helyzetekben”), előrevetíti lojalitását („Egy olyan embert, aki kormányzatunkhoz, szocialista államrendszerünkhöz hű, könnyebb megtartani, mint ártatlanul félredobni”), végül az állami és a családi szempontok viszonyát tisztázza („Bármennyire nehéz is írni, ha testvérem bűnös, bűnhődjön”), és arra kéri Kádárt, hallgassa meg Hont Ferencet, Ortutay Gyulát és őt.

Noha egyes források 1958 őszére datálják kiengedését, a Baróti Dezső életéről néhány éve kiállítást rendező szegedi egyetem és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) adatai megerősítik a korábbi verziót. A kedvező előjelek ellenére az 1957 októberében született elsőfokú ítélet két és fél év börtönbüntetést szabott ki Baróti Dezsőre a népi demokratikus államrend elleni izgatás miatt. Szokatlanul hamar megnyílt azonban előtte a szabadulás útja, a szegedi megyei bíróság büntetőperes iratai alapján még 1957 novemberében megszületett a másodfokú ítélet, amely egy év - három évre felfüggesztett - szabadságvesztésre mérsékelte büntetését.

Kádár János felszólalása: A "B közép" és a sportvezetés

Kádár János felszólalása a Politikai Bizottság 1957. június 2-i ülésén élesen bírálta a szurkolói magatartást és a sportélet egyes jelenségeit. „Megmondom őszintén, hogy ezekkel is harcoltunk mi a múlt évben, a diákok egy részével, a huligánokkal, meg a »B« középpel. Ez egy fasiszta gyülekezet - ami persze nem azt jelenti, hogy mindenki, aki idetartozik, az fasiszta -, de a lényege az, és az sem véletlen, hogy a Ferencváros a fő bázis. Tavasszal nagy nyilvános ülést tartott az újjáalakult »B« közép. Ez egy veszélyes intézmény, ehhez a sportnak nagyon minimális köze van. Én például ezt az idei tavaszi helyzetet felhasználtam volna arra, hogy örökre megszüntessem a »B« középet úgy, hogy legalább nyolcvan vezetőt letartóztattam volna és börtönbe csukattam volna legalább tíz esztendőre. Saját szememmel láttam - nemcsak futball-, hanem vízipóló-mérkőzésen is -, hogy a mérkőzéssel háttal állva dolgoztak a dirigensek. Csürhe, szervezett fasiszta banda ez. Meg kell végre ezt érteni, és le kell velük számolni. Nem lehet szentimentálisnak lenni, mi még kibírjuk, ha a »B« közép miatt hangoskodni fognak. Nem lehet tűrni, amit csinálnak. Ha az elvtársak nem ügyelnek, akkor a sportmérkőzések lesznek az egyetlen legális területei a szovjetellenes, kommunistaellenes, antiszemita hangulatkeltésnek, és 70 000 emberre lövetni nem tréfadolog. Ha még megszökik vagy hetven ember, azt is kibírjuk, minthogy mi intézményesítsük az ellenség legális törekvéseit. Ehhez már kevés az, hogy a Hegyi haragszik a Terényire, vagy viszont. Ki fogjuk bírni, ha nem lesz világbajnok a magyar futballcsapat, akkor sem fogunk a fasizmusnak legális fedezéket nyújtani. Itt van a Grosics, tényleg egy világklasszis, én nagyon szeretem nézni, ahogyan a pályán mozog, de azért egy mindenki által ismert csempész. Mint mondják, díszmenetben ment vissza a magyar sportéletbe. Ez nem egészséges és tisztességes. Ami Puskást illeti, visszajöhet, de csak mint magyar állampolgár és nem mint Puskás, a csapatkapitány. Míg él, nem lesz többé csapatkapitány. Mint állampolgár, ha vissza akar jönni, tessék. De hogy ilyen embereket diadalmenetben vigyünk vissza a sportéletbe, nem lehet. Saját magunkat köpjük szembe az egész világ előtt. Olyan, mint a Grosics, nincs több nekünk, de közel olyan van legalább tíz. Miért kell nekünk a Grosics?

A buzdító kiáltások története

A sportnyelvben a két világháború közötti nyelvmagyarító szándék ültette be az addigi „Tempó!” buzdítás helyére a honfoglalás kori - Liutprand püspök feljegyzése szerint már a 933-as merseburgi csatában használt - „hui, hui” csatakiáltás lelátói módozatát, a második világháború után azonban indokolttá vált az újabb csere. A politikailag korrekt verzió terjedését igyekezett elősegíteni a Népsport is 1949 nyarán, a budapesti főiskolai világbajnokság előtt: „Harsogjon is a magyar biztatás! Válasszuk azt a magyaros biztatást, amely már tavaly, a londoni olimpián olyan népszerű lett. Jól hangzik, erőteljes, magyaros, »Rá, rá, hajrá!

A Békéscsabai RISE és Kiss János sikerei a regionális labdarúgásban

A nagypályás és kispályás labdarúgásban egyaránt aktív Békéscsabai RISE csapata jelentős eredményeket ért el a Békés megyei bajnokságokban és kupákban. Csapatunk 2012. szeptember 23. és 2017. május 27. között számos alkalommal bizonyította rátermettségét a Bajnokságában, valamint a Békés Megyei Kupában. A siker elérése egyesületük ezen ágánál is folyamatosan biztosított volt, hiszen játékosként, edzőként, szervezőként vagy szurkolóként mindenki hozzájárult a teljesítményhez.

Kiemelkedő szezonok és eredmények

A Békéscsabai RISE csapata az évek során több bajnoki címet és kupagyőzelmet is szerzett. Különösen emlékezetes volt a 2013-as év, amikor a csapat Megyei Kupagyőztes lett.

A 2013-as Megyei Kupa döntőjét 2013. május 5-én a Labdarúgó Akadémia Center pályáján rendezték. A BRISE már a találkozó elején megszerezte a vezetést (1-0). Kiss I. a 7., Fehérvári a 14., Kiss J. és higgadtan gurított a hosszú sarokba (2-0). Helyzeteket alakítottak ki a BRISE kapuja előtt, de ezek rendre kimaradtak. Kiss János újra előnyt szerzett a BRISE-nek (3-2). elé és kettőre növelte a hazai előnyt (4-2).

A Békéscsabai RISE Megyei Magyar Kupagyőztes csapata - Gyula, 2013. Álló sor: Laurinyecz Norbert, Fehérvári János, Mracskó Mihály, Stumpf Gábor, Békési István, Gál Norbert, Vandlik Róbert, Turcsek Zoltán játékosedző, Kiss János. Cserék: Bánszki János, Laurinyecz Norbert, Kiss János, Vandlik Róbert. 2013. május 5. RISE nyerte a Megyei Kupadöntőt.

Békéscsabai RISE - Nagypályás Labdarúgó Bajnokság eredményei

A 2014/2015-ös szezon különösen sikeres volt a Békéscsabai RISE számára. Itt vehette át a bajnoki címért járó kupát és aranyérmeket 2015. június 21. A csapat 2015. június 7-én a Békéscsabai RISE - Csorvási SK elleni mérkőzésen 5-3-ra győzött, és ezzel biztosította bajnoki címét. A korábbi évekhez képest folyamatosan javuló teljesítményt mutattak. A Békéscsabai Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság I. osztályában is sikeresen szerepeltek.

tags: #kis #peter #janos #mlsz

Népszerű bejegyzések:

• a lovastusa szezon részletes áttekintése
• Nagykanizsa női és férfi kosárlabdája
• A „Vörös Gépezet” felejthetetlen diadalai
• Az 1997-es Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Bajnokság
• Drámai fordulatok a női tollaslabda-döntőben