A zene, a Fradi és az örök emlékek: Koós János és a „Kislány a zongoránál” üzenete
A zene az empátia művészete. Hogy hatni tudjon, hogy érzékeljük, felfogjuk a zene „üzenetét”, külső és belső csendre van szükségünk - a hallás képességére. A végtelen csend mélyén ott lapul minden lehetséges hang és harmónia, ott remeg a világ minden hangja. Ahogy az üres vászon is tartalmaz minden képet, amit valaha festettek vagy majdan festenek. A csend végtelen.
Ennek a mély, összekötő erejű zenének egy különleges megnyilvánulására került sor, amikor a sport és a művészet, a rajongás és az emlékezés találkozott. Egy dal, amely generációk szívébe ivódott, egy stadion, amely több ezer ember érzelmeit sűríti magába, és egy művész, akinek öröksége tovább él a dallamokban.
Megható búcsút vett közismert szurkolójától, a március elején elhunyt táncdalénekes Koós Jánostól a Fradi. Ez a pillanat méltó emléket állított egy olyan személyiségnek, aki életében és művészetében egyaránt a szívével élt, és akinek szeretete a Ferencváros iránt határtalan volt.
Koós János, a Fradi legendás szurkolója
A fehérváriak elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első meccse előtt búcsúztatta a rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós Jánost kedvenc focicsapata. A Groupama Arénában összegyűlt mintegy 7 ezer fradista együtt tisztelgett az énekes előtt, megmutatva a sportközösség összetartó erejét és hűségét.
A játékosok pályára vonulásakor, a Fradi-induló után a közismert lemezlovas-producer, Lotfi Begi mixében a táncdalénekes legismertebb slágere, a Kislány a zongoránál csendült fel, amit a jelenlévők egy emberként énekeltek. Koós János nevét kivetítették az eredményjelzőre és a pályát körülölelő ledfalra, a hangosbemondó pedig megható búcsúbeszédében idézte őt.
„Élete meghatározó része volt az FTC szeretete, egyszer egy interjúban azt mondta, a Ferencvárost legalább annyira szereti, mint a feleségét, de ezt az asszony megbocsátja neki” - hangzott el a stadionban, majd hozzátették: halálával az egész Fradi-családot hatalmas veszteség érte. Végül egy egyperces gyászszünettel tisztelegtek a jelenlévők az énekes emléke előtt. Korábban a Bors úgy értesült, a klub Koós János családját meghívta a meccsre, amely egyébként parázs hangulatban telt.
A zongora, a zene és az emlékek
A „Kislány a zongoránál” című sláger nemcsak egy dal, hanem egy szimbólum is, amely a zenének az emberi életben betöltött pótolhatatlan szerepére emlékeztet. A zongora, mint hangszer, különösen fontos ebben a kontextusban.
A zongora fontos! Úgy képzelem: a hangszernek lelke van (és tulajdonosa!); ha értő-érző kézzel nyúl hozzá bárki, gazdagítja annak hangzását. Ez a mély kapcsolat a hangszer és a muzsikus között alapvető fontosságú a zenei élmény megteremtéséhez.
Bevallom: sejtelmem sem volt róla, hogy van a zongorának hónapja, amíg nem láttam Leonard Berstein képét: a Mestert egy Baldwin, egy Bechstein, egy Steinway és Chopin Pleyel-je előtt (sehol egy csodazongora?!), fölötte a felirat: „September is National Piano Month”. Viszont a zongora éve - legalábbis számomra - az 1979-es esztendő volt; bár bíztam benne: zenész lehetek, szüleim kérésére beiratkoztam a 18-as számú Kaesz Gyula Faipari Szakmunkásképző Intézet hangszerkészítő osztályába. Gyakorlatra a Művészi Kézművesipari Vállalat Liget utcai (csoda)zongorakészítő műhelyébe kerültem. Ott aztán Szépe Lajos bácsitól rengeteget tanultam a hangszer testéről-lelkéről.
A zene világa azonban tele van meglepetésekkel és különleges személyiségekkel. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők is jelentős mértékben hozzájárultak a zeneszerzéshez, bár a történelem során gyakran háttérbe szorultak. „Semmi jele, hogy nő valaha is teljes és nagyszerű harmóniai formákat felvonultató zenét fog szerezni. Fanny Hensel - Felix Mendelssohn nővére - kedvét pedig családja vette el attól, hogy zeneszerzőnek tartsa magát. Korai művei közül néhány öccse neve alatt jelent meg. Szerencsére a hölgyek okoznak meglepetéseket. „Amikor E.M. Smyth hősiesen kavargó Antonius és Kleopátra-nyitánya véget ért, és kihívták a zeneszerzőt, mindenkinek leesett az álla, hogy ezt az óriási lármát egy hölgy hozta létre.” - írta George Bernard Shaw.
A hangszeres zene és az előadóművészet olykor humoros pillanatokat is tartogat, mint ahogy Pepita Ofélia esete is mutatja:
A zongoránál Pepita Ofélia áll, és gitározik. A zongoránál csakugyan Pepita Ofélia áll személyesen, ez nem túlzás és nem kecsegtetés, valóság: a művésznő maga működik ott! No meg a zongora is fontos velejáró, mivel a tengerek népe muzikális. Pepita Ofélia időnként megforgat egy srófot a villanyzongora oldalán, és két másodpercen belül halk káromkodás hallatszik. A művésznő közli nézetét a makacs gépről. Harmadik vagy negyedik srófolásra a zongora, mint ébredező részeg, néhány halk csuklással muzsikálni kezd. Ha lejárt a zongora szerkezete, néhány gombnyomásra ismét felhangzik a káromkodás.
A klavikordtól a modern zongoráig - 1. rész a 2-ből
Óbuda és a zenei gyökerek
A zongora és a zene iránti vonzódás gyakran személyes emlékekkel fonódik össze, sokak számára egy életút kezdetét jelenti. Az emlékek, különösen a gyermekkor és a fiatalság idején szerzettek, mélyen meghatározzák az ember kapcsolatát a zenével és a művészettel.
Diákkoromban már jártam itt, a Fő téren. Krisztinavárosban laktunk az ostrom után, ott volt az én kamaszkoromnak az ideje a Vérmezőn, a Petőfi Gimnáziumban, ahová jártam és a Krisztina templomban, ahol orgonáltam. Persze, nem vagyok orgonista, de a kántort helyettesítettem, olvastam a kottát, tudtam kórust kísérni vagy szólistákat, népénekeket lejátszani. Volt egy kedves kislány, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba járt, akinek elkezdtem a tánciskolában udvarolni, lehettünk olyan 15 évesek. Ő hívott el a nagymamájához Óbudára.
Clausa iacet lapide coniunx pia cara Sabina: a sírkő latin szavainak ritmusa zümmög most a vén síneken. Drága Sabína! Utaznál-e velem Héven, zöld vonatunkon Aquincumból ki a Dunához, el a Flórián térig? Kipróbálnád-e az óbudai plébániatemplom három-manuálos barokk orgonáját? Ijedten rezzensz majd meg, amikor sarkad a bal szélső pedálhoz ér, mert földrengés moraját kelted, remegést: a mély-basszus oszlopnyi sípja szólal meg mögötted, kezed pedig elvész, bolyong a billentyű-rengetegben. Kedvesen játszottál te kicsi orgonádon, öt ujjal talán, mégis a dallam két oktávnyi század csöndjén ível át, finom szárnycsapással, - hallgatunk téged! Azt is kérdezem ám: lennél-e jó barátnője az én Erikámnak?
Igen, aztán Óbudán laktunk. Az első feleségem, Jámbor Erika gyógypedagógus volt, a Szellő utcai iskolában logopédusként tanított. A gyerekek mind itt jártak iskolába, Ildikó, Zoli, Gergő is; Gergő a Mókus utcai zenei általánosba, a nagyobbak a Martos Flóra Gimnáziumba, amit most már Óbudai Gimnáziumnak hívnak. Megszerettük az óbudai életet. Zolinak a novellái is tele vannak óbudai motívumokkal, minthogy ő a kamaszkorát itt élte, itt voltak a szerelmei, itt alapítottak kis együttest, itt muzsikáltak a barátaikkal, tehát rengeteg óbudai élménye volt.
Az Óbudai Társaskör máig fontos helyszíne a zenei és kulturális életnek. De most is minden hónapban jövök még Játékos muzsikát tartani a Társaskörbe. A Játékos muzsika lényegében a Ki nyer ma? Szinte klubbá szerveződött spontán, mindenféle szervezettség nélkül. Mindig összejön 50-70 főnyi közönség, és remekül tudnak válaszolni a nem is mindig könnyű kérdésekre, hiszen nem csak azt kérdezzük meg, hogy adott esetben mi az a zene, amit a muzsikusok játszanak. Az is fontos, hogy ugyanakkor szereplési lehetőséget ad sok fiatal művésznek, de az idősebbek számára is. A nézők pedig lehetőséget kapnak arra, hogy gondolkozzanak az asszociatív kérdéseken, sok irodalmi, képzőművészeti vonatkozás merül fel egy-egy évszámhoz köthetően.
A zene és a művészet ereje azonban nem csupán az egyéni élményekben rejlik. Egy nagyszabású szabadtéri hangverseny is megmutatta Óbuda kulturális sokszínűségét és a zene közösségépítő erejét. Az volt az alapötlet, hogy a város különböző pontjairól, különböző közlekedési eszközökkel indulnak gyerekek, és jönnek az Amfiteátrumba hajón, busszal, villamoson, biciklin és gyalog. Az volt a műsor legvégén a meglepetés, hogy egy hatalmas kórussá nőve, szinte az egész Amfiteátrumot betöltve elénekelték Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere, ó magyar! kezdetű versét, amelyet Kodály zenésített meg remek kánon formájában. Darus kamerával föntről filmeztük ezt a hatalmas szabadtéri hangversenyt, sokfele a világban bemutatták, sugározták. Megmutattuk Óbuda szépségeit, a római emlékeket, de nemcsak ezt, hanem ahogy a gyerekek csapatokban jönnek a Halászbástyától, a Budai Vártól, a Duna-partról.
A sport és a nemzeti jelképek
A Fradihoz fűződő mély érzelmek és a szurkolói kultúra elválaszthatatlan része a nemzeti identitásnak, a közös élményeknek. A sportesemények, mint amilyen egy derbi is, kiváló alkalmat adnak a közösségi érzés megélésére, de felvetnek kérdéseket a nemzeti jelképek kezelésével kapcsolatban is.
Tévékommentátor: „Természetesen a Himnusszal kezdődik az FTC - UTE derby…” Én pedig azon tűnődöm, vajon miért lenne természetes, hogy bárki kisajátíthatja, elhasználhatja, kiüresítheti a tiszteletre méltó, magasztos nemzeti jelképeket - s ily módon egy nemzet történelmét?! Áll a német edző, a brazil, szerb, holland játékos, és átszellemülten mereng „a haza minden előtt” egyetemes üzenetén? De milyen induló helyett énekli(?), bömböli, üvölti gyalázza a tetkófejű tömeg a magyar himnuszt?
Nekem a himnuszról az jut az eszembe, hogy van még német, angol, olasz, amerikai, szír, ugandai, ruandai, marokkói, namíbiai, tanzániai, ghánai, nigériai, egyiptomi, dél-afrikai, kenyai, tajvani, izraeli, palesztín …sőt: európai uniós is. És a himnuszokhoz tartozik ország, és az országnak vannak fiai, lányai. És hogy ez milyen szédületes. Hogy kinézhetek magamnak akárkit, és szurkolhatok neki, mondjuk a „vizes vébén”.
A zene azonban képes hidakat építeni, és ezen keresztül hidat képezni a kultúrák és emberek között is. „A zene segít hidakat építeni, ez a projekt pedig rávilágít: a zenének alapvető szerepe lehet abban, hogy a fiatal menekülteknek lehetőséget teremtsen a társadalomba való beilleszkedésre.” [A Songlines menekültstátuszt kérő, a háború elől elmenekült, főleg afgán, eritreai és szíriai fiatalokat támogat, akik svéd menekültszállásokon éltek. A szervezők szerint a projekt a zenei tevékenységen keresztül képes integrálni őket a társadalomba.]
tags: #kislany #a #zongoranal #fradi #tabor
