A magyar örökség és identitás megőrzése: a Koloni közösség és a kézilabda kapcsolódási pontjai
A magyar harci testkultúra hagyományai és a Felföldi Dalia Iskola
A magyar népre mindig is jellemző volt a harci testkultúra hagyománya. Nemcsak a határőrizetből, katonáskodásból élő családok, törzsek, társadalmi rétegek körében (székelyek, kunok, hajdúk) élt elevenen a népi harci testkultúra, hanem az egyszerű pásztorok és parasztok körében is, hiszen a fegyvertelen népnek is volt önvédelme, önvédelmi képessége. Az előadások, eszközbemutatók során erről is hallhattak információt a jelenlévők.
Kopecsni Gábor harcművész, a Felföldi Dalia Iskola alapítója: édesapa, férj, harcos. Kopecsni Gábor két évtizede kutatja néprajzi módszerekkel a népi harci testkultúrát. Pásztoroktól gyűjtött fogásokat, módszereket botbirkózásról, fokosvívásról, a karikás ostor használatáról. Ezekről már eddig 15 könyve jelent meg. Ez nem egy korszak harcmodorát bemutató, hanem egy átfogó harcművészeti iskola, amely évszázadok magyar harcművészeti tudásának jellemzőit egyesíti.
A 7 általuk használt fegyvernemből ötöt láthattak a Nyitra-vidéki magyar iskolások és óvodások, a birkózás és hajítófegyverek kivételével a többi ötöt. A Felföldi Dalia Iskola központja Gömörpéterfalván van, de a Felvidéken és más vidékeken is vannak tanítványok, érdeklődők, akik az itt kidolgozott rendszer szerint edzenek, gyakorolnak. Még Belső-Ázsiából, Kirgizisztánból is van diákjuk. Képzettsége és jártassága miatt Gábort hívták már bemutatót és edzéseket tartani Kazahsztánba és más belső-ázsiai országokba is.
A magyar összefogás, összetartás élő példáját láthattuk itt a kétnapos rendezvénysorozat alatt is, ugyanis a környékben működő Szent György Lovagrend Zoboralji Apródai vitézlő iskolát vezeti Csámpai László történész, hagyományőrző. Kopecsni Gábor és Fábián Zoltán bemutató órái után László lehetőséget kapott arra, hogy a magyar harcművészetek iránt érdeklődő diákoknak bemutassa az ő csapatukat.
A dalszolgálat és a kézilabda támogatása az örökségátadásban
Vannak, akik tollal és a gondolataikkal, vannak, akik szablyával, vannak, akik pengetővel, és a hangjukkal szolgálnak. Szolgálják a magyar nemzetet, s a magyar megmaradást. Fábián Zoltán személyében egy dalnok, Kopecsni Gábor személyében pedig egy harcos érkezett Alsóbodokra Gömörből május 8-án este. Fábián Zoltán nemcsak szablyával, íjjal és más fegyverekkel harcol, hanem ha kell, fejszével aprít tűzifát a kazánba, ha kell vakolókanállal és spaklival, kalapáccsal vesz részt a gömörpéterfalavi Magyar Közösségi Központ építésében, de az ő legnagyobb fegyvere a hangja és dalszerzői tehetsége. Zoltán dalszerző, énekes, gitáros. Régebbi korokban dalnoknak, regösnek nevezték volna. Tekintélyt parancsoló mély hangjára nemcsak az asszonyi szív, de a gyermekek és a férfiember is odafigyel.
Fábián Zoltán - Legnagyobb érték...(örökségem a magyarnyelv) /Borsodgeszt,2022.09.03./
Az általa írt szövegek mind egytől egyig valamilyen pozitív üzenetet hordoznak. Szintén saját szerzeménye az Édes magyar föld című dal, amit még abban az időben szerzett, amikor a Székely Vér zenekar énekese volt. A Nyitra környéki iskolákban elhangzott például az „Akkor szép az erdő, mikor zöld…” kezdetű székely népdal, Tamási Áron egyik verse is megzenésítve, továbbá egy kortárs szilágysági költőnek, Thököly Vajknak is felcsendült egy verse. A vers záró sorait nem énekelték el, helyette a fogadalmi zárósor lett kihangsúlyozva. Ezt a fogadalmi sort minden gyermekkel, tanárral, szülővel együtt közösen énekli el Zoltán minden iskolában és óvodában, ahová eljutnak: “Örökségem továbbadom!”
Ez egy fontos üzenet, amelynek súlya van az egész világon, de még inkább súlya van a végeken, a szórványban, ahol nap mint nap találkozunk az önfeladással. A magyar nyelv fontosságáról szóló megzenésített versről videóklip is született. A versben és dalban elhangzó üzenet mellé olyan neves emberek is odaálltak, mint Sáfár József gitáros, a P-Box egyik alapítója, illetve Juhász István, a magyar kézilabda-válogatott szakmai igazgatója, aki dobol.
A koloni beszélőközösség és a nyelvi sokszínűség
Az élő és természetes nyelvek mindegyikére jellemző a változatosság ténye, ugyanis ha közelebbről megvizsgálunk egy nyelvet, felfedezhetjük, hogy milyen nagy benne a belső sokszínűség. Másként fogalmazva a nyelvek nyelvváltozatok formájában (nyelvjárás -standard változat - állami változatok - csoportnyelvek stb.) léteznek, s a beszélők mindennapi kommunikációjuk folyamán ki is aknázzák azokat a lehetőségeket, amelyeket a nyelvek variabilitása nyújt. A két nyelv (magyar, szlovák) mely változatai állnak a koloni beszélőközösség rendelkezésére? Miben különbözik az anyanyelv használata informális és formális beszédhelyzetben?
A kolóniák nyelvi repertoárjában, lévén szó kétnyelvű közösségről, a magyar és a szlovák nyelv, valamint azok változatai sajátos funkciót töltenek be, melyek használatát a közismert szociolingvisztikai tényezőkön kívül (életkor, nem, iskolázottság, attitűdök stb.) jelentős mértékben befolyásolja a kommunikációs „mikroszituacio", a beszédhelyzet is. A vizsgált beszélőközösségben, az anyanyelven belül két nyelvváltozat - a nyelvjárás és a köznyelvi(es) változat - szabályszerű, a közösségre általánosan érvényes használata jellemző.
A szlovák nyelvet a közösség magyar anyanyelvű tagjai másodnyelvként sajátították el, mégpedig többségük az iskolai szlováknyelv-oktatás keretén belül vált magyar-szlovák kétnyelvűvé. Az iskolai oktatás általában a köznyelvet, a standard változatot közvetíti, így a koloni magyar-szlovák kétnyelvűek zöme is a presztízsváltozatot, a szlovák köznyelvet sajátította el. Arra a kérdésre, hogy kitől sajátították el a szlovák nyelvet, a 30 adatközlő 90%-a így válaszolt: a pedagógusoktól. Csupán a maradék 10% emelte ki a szülők, szomszédok és a barátok szerepét. A szlovák nyelv beszélt változatát illetően a válaszadók 93,33%-a úgy véli, hogy a szlovák nyelv köznyelvi változatát beszéli, s csupán egyetlen adatközlő (3,33%) beszél önbevallása szerint nyelvjárásban. Emellett 3,33% nyilatkozott úgy, hogy főleg a köznyelvet, de egy nyelvjárást is beszél.
A koloni magyar beszélőközösség egészének általános érvénnyel, az egyedi eltérésektől eltekintve két nyelv (magyar, szlovák), s ezen belül három nyelvváltozat áll a rendelkezésére. A szlovák többnyire egyetlen köznyelvi(es) változatával szemben a beszélő kódkészletétől függően a magyar nyelv két változatából (nyelvjárás, köznyelv) választhat: informális helyzetben a falubeli és a Nyitra-vidéki nyelvjárásban beszélőkkel szinte kizárólag a nyelvjárást használják, köznyelven vagy a köznyelvhez közelebb álló nyelvjárásban beszélőkkel (csallóköziek, Komárom vidékiek) a köznyelvi(es) változatot alkalmazzák. A szlovák nyelvet informális helyzetben a kétnyelvű kolóniák egymás között akkor választják, ha szlovák domináns kétnyelvűek. Formális beszédhelyzetben túlnyomórészt mindkét nyelvnek a köznyelvi(es) változatát használják.
Kódválasztás és kódváltás a koloni közösségben
A kétnyelvű közösségek nyelvhasználatának leírásakor érintenünk kell a kódválasztás és a kódváltás fogalmát. Az előbbin az alapkód kiválasztását értjük, s ehhez az alapkódhoz viszonyítva történnek a váltások. A kódválasztás nem véletlen döntéseken múlik, hanem bizonyos normákat, szabályszerűségeket követ. A kódváltás történhet külső (a beszédpartner, -helyzet vagy -téma megváltozása), de belső okok (a beszélő nyelvi repertoárja, két nyelvbeli jártassága, emocionális vagy presztízsmotívumok) miatt is.
A szituatív kódváltás esete az is, amikor magyar-szlovák kétnyelvűek társaságához csatlakozik egynyelvű szlovák, s a magyarok átváltanak szlovák nyelvre. Ezt többnyire a következőképp indokolják: nehogy azt higgyék, hogy róluk beszélünk. Homogén magyar csoportokban a külső tényezők közül a leggyakrabban a beszédtéma idézi elő a kódváltást, s ez különösen a munkahelyi, szakmai kérdések felmerülésekor jellemző. Ennek az az oka, hogy a szakmát s vele együtt a szaknyelvet is az egyébként magyar domináns kétnyelvű is szlovákul sajátít(hat)ja el, így a magyar szaknyelvet nem, vagy csak hiányosan ismeri, tehát a beszélő a szaknyelvet illetően szlovák domináns.
A közösség nyelvi viselkedését szabályozó normákat az egyénnek ismernie kell, mert ezek mellőzése kommunikációs zavart, meghökkenést, sőt feszültséget okozhat a beszédpartnerek között. Viszont formális beszédhelyzetben különösen a kölcsönszók használata növeli a beszélők kevertségérzését, amelyet az általuk beszélt nyelvváltozat „tisztaságának" megsértésekor éreznek. E kommunikációs helyzetben jóval szigorúbban ítélik meg a szlovák kölcsönszók használatát. Erről tanúskodik az egyik középkorú, érettségizett édesanya alábbi véleménye, amely nemcsak a szülői értekezleten szerzett idevágó tapasztalatait tükrözi, hanem a pedagógus nyelvhasználatával szembeni elvárásait is összegzi: „Én is beszélek nyelvjárásban, meg szlovák szavakat is használok, de egy tanító a szülői értekezleten mégse beszélhet így.”
Az önfeladás jelenségével is szembesülnek a közösség tagjai, például amikor gyermeküket magyar iskola és óvoda helyett íratják szlovákba. Az, hogy otthon használják a magyar nyelvet, dicséretes, de a magyar környezetben élő gyermekek számára az anyanyelvű oktatás, és az anyanyelvű kortárs csoport lenne az ideális. Ahol magyarul nem beszélő gyermekek is jelen vannak, talán előzékenységből, talán az érthetőség miatt gyermekek, tanárok is átváltanak az államnyelvre.
tags: #koloni #gyorgy #kezilabda
