Köstner Vilmos: A Kézilabdázás Mestere és Debrecen Pro Urbe-díjas Edzője
A Magyar Edzők Társasága és az Utanpotlassport.hu együttműködésében indított Mestermunka című sorozatban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ebben a szellemiségben ismerkedhetünk meg Köstner Vilmossal, aki Debrecen városának Pro Urbe-díjas mesteredzője, és már hat évtizedben edzősködött, karrierje során négy időszakban is irányította a Debreceni VSC női kézilabdacsapatát.
A kezdetektől a kézilabdáig
Az életművét tekintve nehéz elhinni, de nem kézilabdázással, hanem labdarúgással kezdte a sportpályafutását Köstner Vilmos. Köstner Vilmos Debrecenben született, és a városban járt iskolába is. „Édesapám több sportágban, például úszásban és atlétikában is jeleskedett, majd labdarúgó-játékvezető lett belőle, FIFA-kerettagságig jutott, nemzetközi mérkőzéseket is vezetett. Az ő példájából merítettem az ötletet, hogy focizzak, ami már akkor is a legnépszerűbb sportág volt; a kevés tévék egyikén, ami akkoriban a magyar háztatásokban előfordult, olyan klasszisokat figyeltem, mint Mészöly Kálmán vagy Farkas János. A labdarúgás nagyjai is inspiráltak, hogy ezzel foglalkozzak - emlékszik vissza a kezdetekre Köstner.

Játékosként azonban nem jött el a nagy áttörés a fociban. Kezdetben a labdarúgás csábította, de Ökrös István, a Debreceni Dózsa legendás bajnokcsapatának edzője megszerettette vele a kézilabdát középiskolás éveiben. „Különösebb tehetségem azonban nem volt hozzá, így amikor a testnevelő tanárom, Ökrös István meghívott, hogy próbáljam ki magamat a kézilabdában, nem gondolkodtam sokat." Később fellépett a klub felnőttcsapatába, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára került orosz-testnevelés szakra, közben pedig a helyi NB II-es klubban kézilabdázott.
Edzői pályafutásának első lépései
A tanári pályát választotta előbb: „A gyerekekkel való foglalkozás már tizennyolc évesen, az érettségi idejében ott volt a képben, az edzői képesítés a főiskola közben jött: észrevettem, hogy jól tudom irányítani a gyerekeket, a tornateremben magamra tudtam vonni a figyelmüket, meg tudtam tanítani a különböző sportágak alapjait. Ebből nőtt ki az edzősködés iránti szerelem."
Az Ózdon töltött időszak kulcsfontosságú volt fejlődésében. „Miután Debrecenben nagyon nehéz volt tanárként elhelyezkedni, Ózdon pedig hívtak minket egy új testnevelés tagozatos iskolába, úgy, hogy a kézilabdacsapatban is volt helyem. Még lakást is ígértek, ami akkor nagyon nagy hívó szó volt. Odamentünk és elkezdtem edzőködni, mert rájöttem, én ebben biztosan jobb leszek, hiszen tanárként azt vettem észre, hogy tisztelnek a gyerekek. Nem kellett külön dolgokat csinálnom, hogy rám fókuszáljanak és csend legyen."
Szerencséje is volt, hogy az Ózdi Kohász hamar felfigyelt erre a képességére, így kaphatta meg a serdülőcsapat irányítását. Elmondása szerint az akkori serdülő csapatot vette át, akik később az ifi és a felnőtt csapatba is bekerültek a kezei alatt. „Huszonnégy éves voltam, amikor elkezdtem velük dolgozni, ők pedig tizennégy, de nemcsak mint edzőt, hanem mint embert is elfogadtak, aki a kézilabdán túl az élet egyéb területeire is hatással van. Mondhatom, függőségi viszony alakult ki közöttünk, ami eldöntötte, hogy ezzel hosszútávon akarok foglalkozni." Büszkén mondhatja, hogy abból a keretből többen is élvonalbeli játékosok lettek, és a csapat tagjaival a mai napig jó a kapcsolata, rendre szerveznek találkozókat, amire őt is meghívják.
Visszatérés Debrecenbe és a DVSC-s sikerek
Amikor Ózd városa hanyatlásnak indult, úgy döntött, haza kellene mennie Debrecenbe. „Összeállt a világ, hogy kiteljesedjen az álom és hazajöjjünk Debrecenben, hogy itt legyek testnevelő tanár és vezetőedző. Mert először, ameddig nem voltam NBI-es edző, addig másodállásban edzősködtem és szakközépiskolában tanítottam. Elég sűrű volt a nap: reggel edzés, aztán tanítás, majd megint edzés, a nap zárásaként pedig iskolai szakköröket is tartottam." Tanári munkáját 1994-ben fejezte be, hogy főállású vezetőedző legyen.

A mesteredző sok ötletet merített tanári munkájából, amelyet edzői karrierjében is kamatoztatni tudott. „Főleg abból a tényből kiindulva, hogy azt éreztem, figyelnek rám az emberek. Kialakult egy olyan vezetői hangnem, amely megkönnyítette, hogy edző legyek. Ezek a fiatal fiúk úgy követtek, mint a testvérüket, vagy az apjukat. Ez megkönnyítette az edzés természetes levezetését, ami ezt követően is jellemző volt. Nem voltam egy könnyű eset. Szigorú embernek tartottam magam edzőként és emberként is. A munkámat mindig meghatározta a fegyelem, a feladatok maximális végrehajtása és utána jöttem rá, hogy elég a kevesebb intenzitás az edzésen, hogy abból jó mérkőzés legyen."
A DVSC élén Köstner Vilmos a legsikeresebb időszakát élte meg az első regnálása során, amikor is kétszer is megnyerte az EHF-kupát. „Azt szinte fel sem fogtam fiatal edzőként, hogy megnyertük, aztán megvédtük az elsőségünket 1995-ben, majd 1996-ban. Úgy tudom, ilyet addig soha senki nem csinált. Olyan magától értetődően jött a siker." Tette mindezt úgy, hogy előtte egyetlen csapat sem tudta megvédeni címét a sorozatban. Elmondása szerint előtte három évet másodedzőként dolgozott a csapattal és tudta azt, min kell változtatni. Érkeztek olyan játékosok, akikkel ezt a változást meg lehetett csinálni, illetve megvolt a tapasztalat, hogyan kell sikeresen megvívni egy európai kupadöntőt. „Valóban ez volt a legsikeresebb, de minden időszaknak megvolt a maga szépsége."

Köstner Vilmos filozófiája és a női kézilabda
Köstner Vilmos tapasztalatai szerint: „A nőkkel jobb edzeni, a férfiakkal jobb versenyezni." Részletesebben kifejtve: „Az ember hozzáidomul az adott nemhez, amelyikkel foglalkozik. Ha jól teljesít, akkor általában ahhoz a nemhez hívják tovább dolgozni. A nőkkel nagyon jól lehet dolgozni. Ha egy nő megérzi az edzőben, vagy a vezetőben ugyanazt az elszántságot, sikeréhséget és munkamorált, mint magában, akkor egy női csapattal álom edzeni. Hiszen minden olyan dolgot, amit kérsz, azt megcsinálja. Elhivatva és unalomig gyakorolva is képes vagy végrehajtgatni velük, amellett megkövetelik az érdekességet, újdonságot, változatosságot." Hozzátette: „Jó kirándulás volt, utána visszajöttem Debrecenbe, és az élet úgy hozta, hogy utána jött több női csapat is, férfiakhoz nem hívtak. Nem hiányzik."
A közelmúlt sikerei és a Debrecenhez fűződő kötelék
Csodálatosan szerepelt idén a Bajnokok Ligájában a DVSC. A klub 12 év után tért vissza a BL-be, és csoportja 5. helyén jutott tovább, majd összesítésben egyetlen góllal maradt alul a címvédő Vipers Kristiansand ellen. „Nekem minden mérkőzés egy csodálatos utazásnak tűnt, és a csapat is ezt mondta. A Vipers elleni kieséssel sajnos befejeződtek a küzdelmek, de mégis volt egy fél bajnokságnyi, 16 olyan mérkőzés, amely a maga nemében egy, két kivétellel eredményes játékot és szereplést hozott."
Köstner Vilmos, a Debrecen vezetőedzője a női kézilabda EHF-kupa csoportkörében játszott DVSC Schaeffler-Thüringer HC mérkőzésen a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban 2020. január 18-án is a kispadon ült. „Sok olyan véleményt hallottam, jöttek oda hozzám laikusok és szólítottak meg a piacon és egyéb helyeken, mint Debrecenben ismert embert, hogy »Vilibá, jó lesz ez nekünk?« Én pedig mondtam, jó. Féltették a csapatot a nagy veresektől és önbizalomvesztéstől, amely káros lesz a magyar bajnokság végkimenetelére, de ezt mind cáfolta a stáb és a játékoskeret. Emlékezetes mérkőzéseket vívtak és szinte mindenki fejlődött. Nekem a legnagyobb élményt, katarzist a Győr elleni mérkőzés jelentette, amelyen egy világválogatott ellen tudtunk egy aprócska góllal nyerni a végjátékban."

Köstner Vilmos nagyon sokat köszönhet szülővárosának, ahogyan Debrecen is a kiváló szakembernek. „Debreceninek lenni egy kiváltság. Azt szokták mondani, cívisek vagyunk, és ennek megvannak a pozitív és negatív fogalmai és előnyei. Ez a környezet számomra mindig is otthont jelentett. Hiszen az egész családom itt élt, itt született és jelen pillanatban is itt élnek, dolgoznak. Azt gondolom a város rettentő sokat fejlődött és egyetemi titulusa mellett mindig sportcentrikus volt” - mondta, majd hozzátette, büszke rá, hogy idősebb korára „elhalmozzák” elismerésekkel, kitüntetésekkel.
Az interjúban többek között szóba kerül az is, családja, hogyan viseli maximalizmusát, valamint pályatársaival kötött közeli barátságairól is részletesen mesél. A mai napig rendszeresen beszélget telefonon a korábbi szövetségi kapitánnyal, Németh Andrással és arra is fény derül, hogyan ismerkedett meg Elek Gáborral, akivel gyakran olyan sokáig beszélgettek, hogy még Köstner Vilmos keze is elzsibbadt.
tags: #kortel #vilmos #kezilabda





