A magyar labdarúgó válogatott története az 1996-os Atlantai Olimpián
A sporttörténelem tele van emlékezetes pillanatokkal, hősies teljesítményekkel és drámai fordulatokkal. Az 1996-os atlantai olimpia sem volt kivétel, különösen a magyar labdarúgás számára, amely hosszú idő után tért vissza a legnagyobb világversenyre. Ez annál is inkább nagy tett volt, mert olimpián és Európa-bajnokságon akkor már 24, világbajnokságon pedig tíz éve nem szerepelt magyar csapat, ahogy azóta sem, egyiken sem.
Az olimpiai részvétel kivívása és a csapat
Amikor még senki sem használta ezt a szót futballcsapatra, Magyarországnak volt már szerethető válogatottja: az a Dunai Antal szövetségi edző által vezetett olimpiai együttes, amely kivívta a szereplés jogát az 1996-os atlantai ötkarikás játékokra. Ez a csapat számos tehetséges játékost vonultatott fel, többek között Lisztes Krisztián, Egressy Gábor, Sebők Vilmos, Dragóner Attila, Hrutka János, Dombi Tibor, Sándor Tamás vagy Zavadszky Gábor nevével fémjelzett gárda volt.
A szurkolótábor bizakodva tekintett a Dunai-csapat olimpiai részvétele elé, és az optimista várakozásokat táplálta, hogy a 16-os mezőnyben Magyarország egyike volt a csupán öt európai együttesnek. Kivételesen tehetségesnek tűnő generáció, telt házas meccsek, a közönség szeretete, legendák a kispadon (Dunai munkáját Bene Ferenc segítette), egy azóta is példa nélküli MLSZ-MOB összefogás, egy minden szálat összefogó, nagyszerű, felkészült menedzser, Magyar Zoltán, és ha nem is mindig jó játékkal, de általában győztes csapat, nem csoda, hogy újra a régi szép idők visszatértét várta a magyar futballszurkoló.
Az atlantai olimpiára készülő magyar labdarúgó válogatott kerete a következő volt:
- Kapusok: Sáfár Szabolcs, Babos Gábor, Szűcs Lajos
- Védők: Pető Zoltán, Sebők Vilmos, Hrutka János, Mátyus János, Dragóner Attila
- Középpályások: Lisztes Krisztián, Egressy Gábor, Zavadszky Gábor, Sándor Tamás, Lendvai Miklós, Molnár Zoltán, Bárányos Zsolt, Madar Csaba, Szanyó Károly, Szatmári Csaba
- Támadók: Dombi Tibor, Herczeg Miklós, Bükszegi Zoltán, Preisinger Sándor
- Stáb: dr. Radnay József sportorvos, Magyar Zoltán sportágvezető, Borbély László edző, Dunai Antal szövetségi kapitány, Bene Ferenc edző, Szabó Imre technikai munkatárs, Tóth Kálmán gyúró
Kihívások és megpróbáltatások az olimpia előtt és alatt
Azonban mintha mifelénk ez ilyenkor törvényszerű lenne, azonnal jöttek a sorscsapások, egymás hegyén-hátán. Kezdődött azzal, hogy a sorsolásnál azonnal belenyúltunk a halálcsoportba (D): ellenfélként kaptuk az akkor már BL-győztes Nwankwo Kanuval, valamint a ’94-es, ’98-as vb-n brillírozó Amunikével, Babayaróval, Babangidával, Westtel, Okochával, Olisehhel, Ikpebával felálló Nigériát, a Ronaldót, Roberto Carlost, Didát, Bebetót, Rivaldót soraiban tudó Brazíliát és a már a szárnyait bontogató Japánt. Nem becsültük túl az erejüket: végül Nigéria nyerte meg az olimpiát, Brazília pedig a bronzérmet.
Második csapásként érkezett, hogy a védelem vezéralakja, az egyik túlkorosként számításba vett Fradi-hátvéd, Telek András visszamondta a szereplését, mert az olimpia alatt tartotta az esküvőjét. Természetesen a sérülések sem kíméltek minket: Lisztes Krisztián, Dárdai Pál és Sándor Tamás is megsérült, és bár mindketten pályára léphettek a tornán, csak az utolsó pillanatokban estek be, utólag mentek a csapat után.
Bizonyára nem tett jót az olimpiai válogatottnak a felkészülés végső stádiuma sem. Mindenki arra készült, hogy Dél-Koreában lép utoljára pályára az olimpia előtt a csapat, hiszen hihetetlen, 400 ezer dolláros meghívás érkezett az MLSZ-hez az ázsiai országból. Mégpedig a hagyományos és rangos Elnök-kupára. A nem kívánt időeltolódás, a meglehetősen „magyaros” angolsággal megírt felkérő levél és az egyébként is gyanakvásra okot adó körülmények miatt végül elálltunk a távol-keleti túrától - hogy aztán az MLSZ-vezérkarnak és Dunai Antalnak legyen oka egymásnak esni, hogy ki a hibás az elmaradt zsíros hakni miatt.
És persze elindulás előtt, még itthon is akadt balhé: a Sport plusz Foci „beépített emberének” jelentésére hivatkozva arról írt, hogy a tatai edzőtáborból néhányan engedély nélkül kiszöktek diszkóba, és sokan feltételezik, hogy ez áll annak hátterében, hogy az első olimpiai meccs előtt Dunai Antal minden magyarázat nélkül, máig feltáratlan okokból hazaküldte az olimpiai faluból a védelem két oszlopát, az amúgy egyaránt nem teljesen egészséges Mátyus Jánost és Hrutka Jánost. Hrutka János így emlékszik vissza: „Tizennyolc tagú keret volt nevezhető az olimpiára, és minden csapatnak lehetett az olimpiai falun kívül két tartalékja... Az első meccs előtt megérkezett a sportvezérkar, és épp délutáni szabadidőn voltunk, amikor Anti bácsi félrehívott, és közölte, hogy Mátyus Janinak és nekem haza kell mennünk, a tartalékok lépnek a helyünkre. Magyarázatot nem adott, és azt mondta, hogy ez nem az ő döntése, de úgy érzem, csapatkapitány-helyettesként többet érdemeltem volna ennél, különösen azért, mert Janival sokat tettünk a kijutásért.”
A hírhedt prémiumvita
Mindez azonban semmi ahhoz képest, ami közvetlenül az első mérkőzés, a Nigéria elleni összecsapás előtti este és éjszaka zajlott a szálláson. Az rendben van, hogy az olimpia hosszú évtizedeken át az amatőr sport zászlóvivője volt, de az tényleg az amatőrizmus tetőfoka, hogy a sportvezetők éppen a nyitó meccs előtti este látták jónak megbeszélni a játékosokkal a premizálási rendszert… Ezen a napon érkezett meg ugyanis Budapestről Atlantába a sportvezérkar Laczkó Mihály MLSZ-elnökkel, Czékus Lajos főtitkárral és az öttusában olimpiai bajnok dr. Török Ferenc MLSZ-elnökségi taggal, és hívta össze tanácskozásra a keretet.
Sokan sokfélét mondtak, hogyan lenne jó, de persze bonyolította a dolgokat, hogy az MLSZ akkoriban szegény volt, mint a templom egere, a rendszerváltás óta ugyanis állami támogatás nélkül tengődött. Az alapvető ellentétet az okozta, hogy az MLSZ inkább a csoportból való továbbjutást díjazta volna ütősebb prémiummal, míg a játékosok - talán sejtve, hogy ebből a csoportból szinte lehetetlen továbblépni - az egyes meccsek nagyobb díjazását szorgalmazták.
A szövetség eredeti ajánlata az volt, hogy minden csoportmeccs megnyerése 150 ezer forint jutalmat jelentene fejenként a futballistáknak, és a csoportból továbbjutás esetén az addig megszerzett prémium megduplázódna. Ezt azonban Dunai Antal nem fogadta el. Az indokait a Sport plusz Fociban el is mondta: „Százezer forintért játszik az alattunk lévő korosztály, háromszázezerért játszik barátságos meccset a nagyválogatott - úgy gondoltam, az olimpia is van olyan értékes… Végül elfogadták az elképzeléseimet, így alakult ki a premizálás.” Ez pedig úgy nézett ki, hogy a Nigéria és Japán elleni esetleges győzelem 300-300 ezer forintos jutalmat ért volna fejenként, Brazília legyőzése 500 ezret. Mindenesetre a hosszan elnyúló vita hevében már az a forgatókönyv is előkerült, hogy ha csak ilyen kevés pénzt tud kínálni a szövetség, akkor a játékosok inkább felajánlják az összeget a rákos gyerekeknek, imigyen is megfricskázva a szövetség ajánlatát, de ezt a javaslatot végül komolytalansága miatt elvetették.
Sebők Vilmos, a csapat játékosa, így vélekedett: „A kijutás után az MLSZ-nek hónapjai voltak arra, hogy kidolgozza a premizálási rendszert, nem értem, miért az utolsó estére kellett hagyni a döntést, ahol kész tények elé állítottak minket. Az egész társaság méltánytalannak érezte az ajánlatot, mert az akkori viszonyokhoz képest sem volt nagy összeg. Ez az egész jól jellemzi a magyar labdarúgást. A gyenge szereplést nem fogom erre, szerintem akkor sem jutottunk volna tovább ebből az erős csoportból, ha a háttérben minden rendben lett volna.”
Magyar Zoltán akkori csapatmenedzser is egyetértett abban, hogy a fiúk nem kapzsiságból vitatkoztak a prémiumról: „Megszokták, hogy fontosak a szurkolóknak, a közvéleménynek és a sajtónak, és épp az olimpia előtt jött ez a közjáték és elbizonytalanodás.”
A csoportmérkőzések - Harc és vereségek
A premizálási cirkusz hiábavalósága hamar kiderült: a csapat ugyanis Orlandóban és Miamiban ott folytatta, ahol Közép-Amerikában abbahagyta: három vereségre három vereség jött. A csapat egy felkészülési mérkőzésen is pályára lépett 1996. július 19-én Orlandóban a COUNTRYSIDE LIGHTNING ellen.
Az atlantai olimpián a magyar válogatott csoportmérkőzéseinek eredményei:
| Dátum | Ellenfél | Eredmény | Gólszerzők (Magyarország) |
|---|---|---|---|
| 1996. július 21. | Nigéria | 0-1 | |
| 1996. július 23. | Brazília | 1-3 | Madar Csaba |
| 1996. július 25. | Japán | 2-3 | Sándor Tamás, Zavadszky Gábor |
Nigériától 1-0-ra, Brazíliától 3-1-re, Japántól 3-2-re kapott ki az olimpián. A magyar válogatott az utolsó (4.) helyen végzett csoportjában.
„A brazilokkal ugyan nagyon jó meccset játszottak, de végül a brazilok nyertek 3-1-re.” - emlékszik vissza Lisztes Krisztián. - „Végig egyenrangú ellenfelek voltunk, de a végén kijött a gyorsasági és taktikai fölényük, miként Nigéria ellen is benne volt a döntetlen, hiszen kevesebb helyzetük volt mint a braziloknak. A Japán elleni meccsen már zsebben érezték a győzelmet, de az ázsiaiak a 90. és a 93. percben szerzett gólokkal megfordították az eredményt.”
Lisztes Krisztián úgy véli, ha egyben tartották volna az 1996-os olimpián szerepelt csapatot, a későbbiekben nyugodtan építhették volna rá a válogatottat. Ehhez persze jó lett volna egy japánok elleni győzelem. „Bár a továbbjutás szempontjából már mindegy volt az eredmény, de ennek a válogatottnak a jövőjét jobban meghatározta volna egy győzelem. Akár Dunai Antal lehetett volna a következő szövetségi kapitány, de végül nem így hozta a sors. Dunaival kapcsolatban elmondta, valamennyien szerették a vele töltött időszakot, hiszen korábban Spanyolországban edzősködött és hozott a számukra valami újat, sokat dolgoztak labdával és egy hihetetlenül jó csapatot, közösséget épített.”
Az Atlantai Olimpia labdarúgó tornájának győztese
Labdarúgásban először került Afrikába a bajnoki cím, miután Nigéria a fináléban 4-3-ra győzött Argentína ellen. Ez a történelmi siker örökre beírta Nigéria nevét az olimpiai sporttörténelembe.
tags: #labdarugas #az #atlantai #olimpian
