A Csepeli Labdarúgás Történelme: Bajnokcsapatok és Feledhetetlen Játékosok

A magyar labdarúgás az MLSZ 1901-ben történt megalakulása után lassan kezdte kinőni a gyerekcipőt. Több osztályban folyt szervezett bajnokság, túl voltunk az első botrányokon, kialakultak az egymással rivalizáló ellenfelek, kiírták a Magyar Kupát, és egyre több helyen, üres telkeken, tereken, grundokon pattogott a labda. Csepel községben is, ahol egyre több kisegylet alakult. A főváros környéki falvak fiatalsága is egyre inkább úgy érezte, itt az idő a csapatalakításra. A csepeliek kimondottan előnyös helyzetben voltak, hiszen lassan divatba jöttek az úgynevezett cégcsapatok, amelyek mögött a kibontakozó magyar kapitalizmus valamelyik üzeme, vállalata állt.

A századelőn már kétségtelenül nagy dolog volt a biztos állás, és az egyre fejlődő lőszergyár ilyesmivel bőven szolgálhatott. Ennek köszönhetően 1909-ben Fehéry Ákos, a kor egyik legnevesebb futball-szakértője, olyan első osztályú játékosokat toborzott, csábított a gyárhoz, akikkel bátran vághatott volna a frissiben alakult Csepeli Atlétikai Klub az I. osztály küzdelmeinek is. Fehéry azt is hangoztatta, hogy elő kell segíteni a munkások sportját, de mindenki tudta, itt sokkal inkább a játékoscsábításról volt szó. A Csepeli Atlétikai Klub a sportnak, a labdarúgásnak olyan propagatív tényezője lehet, aminek jelentkezéséért hálás kell, legyen a szövetség. Kérték az MLSZ-t, hogy az első osztályba sorolja be csapatukat, ám a konkurencia egy emberként ugrott talpra, mondván: micsoda dolog egy csapatot rögtön az első osztályba felvenni. Az első osztályú kluboknak igazuk volt, viszont a második és a harmadik osztályúak képviselői is élénk tiltakozásba fogtak. Végül az MLSZ a III. osztályba sorolta a csapatot, de ez természetesen nem felelt meg a nagyravágyó csepeli elképzeléseknek.

A Csepeli Testedző Kör Megalakulása és Kezdeti Évei

A második kísérlet egy igazi csepeli sportegylet felállítására már sokkal jobban sikerült. A kezdeményezés csak a gyártól volt várható, hiszen a területén feküdt az egyetlen, félig-meddig szabályos és használható pálya. Néhány volt CSAK-játékos ott dolgozott, és a fiatal munkások körében is mind nagyobb népszerűségnek örvendett ez a játék. Néhány tisztviselő is azon volt, hogy alakítsanak egyletet, így aztán 1912 tavaszán a Beck-kávéházban eldöntötték, életre hívják a Csepeli Testedző Kört. A testedzők kék-fehér színt választottak maguknak, ám a szükség úgy hozta, hogy saját pénzen vásárolt lila mezben mutatkoztak be első hivatalos, úgynevezett próbamérkőzésükön. A Szúnyogszigeten, az UTE-pályán mindjárt nyertek is az akkoriban éppen gondokkal küszködő Postás ellen. A Firics - Varga, Wolf - Hambalkó, Elbert, Schrankó - Schmoll, Vida, Nagy, Fritz, Gülmann összetételű együttes 3:0 arányú győzelemmel tette le névjegyét.

Az első bajnoki szereplés, ha nem is a csepeli álmoknak megfelelően alakult, nem sikerült rosszul. A bajnokság negyedik helyén végzett a csapat, s a következő idényt úgy kezdte, hogy meg szerette volna nyerni a Pestkörnyéki I. osztály küzdelmeit. A szép terv azonban nem válhatott valóra, ágyúszó szólt bele a nagyra-törő csepeli elképzelésekbe. Az I. világháború a játékosok egy részét a harctérre szólította, a CSTK tehát három évre leállt. 1917 őszén előkerült a felszerelés, mert a csapat benevezett a hadibajnokságba. A bajnokság vége - a III. B osztály ötödik helye jutott a CSTK-nak - egy időre a csapat végét is jelentette. Bár a Tanácsköztársaság idején voltak biztató lépések, ám ezek véghezvitelére nem jutott idő. Meghalt Fehéry Ákos, a klub atyamestere.

Újrakezdés és Küzdelmek

A CSTK-ban 1922-ben ismét megindult az élet, Kruppa Rezső, Kiss József, Szőke István, Molnár János és Sutor József vezetésével. Az elnök hivatalból örült ugyan, de nem tudott mit mondani a lelkes Marosi testvéreknek, akik ifjúsági csapatot szerettek volna alakítani. A felnőtteket nevezték a KÖLASZ (Középmagyar Labdarúgó Alszövet-ség) kerületi csoportjába; az ifik lekéstek a nevezési határidőt, ők egy év haladékot „kaptak” az anyagi erők egyesítésére. Erre nagy szükség is volt, hiszen fillérekből tartotta el magát az egyesület. A felnőttek második-harmadik helyezéseket értek el a kerületi II. osztályban egészen 1926 nyaráig, amikor a csapat átkerült a Budapesti Labdarúgó Alszövetségbe. Az első csapat az 1926-27-es bajnoki évben a BLASZ III. osztály bronzérmese, egy évvel később pedig második, de csak papíron, mert időnként bajnoknak is mondhatja magát. A következő idényt egy osztállyal feljebb kezdte, mígnem a sokadik fórum a Kőbányai AC óvásának adott helyt, a CSTK-t pedig visszaparancsolta a BLASZ III. osztályának Malaky-csoportjába.

A legégetőbb gond továbbra is a pénzhiány volt. Csepel akkor kívül esett Budapest területén, még a vendégcsapat HÉV-költségét is meg kellett térítenie a csapatnak. Még ennél is nagyobb gondot jelentett a pálya hiánya. Csepel község ugyan épített egy sporttelepet, de a MOVE számára. Ott egy ideig megtűrték ugyan a CSTK-t, ám a MOVE „civilben” rendőrkapitány elnöke egyre inkább unta a gyáriakat. A csapat azonban a BLASZ III. osztály Malaky-csoportjában a harmadik osztály abszolút bajnoka is lett, miután a másik két csoport győztesét, az OTE és a TIX együttesét egyaránt 2:1-re legyőzte.

Közben a pályahiány egyre emésztette a lelkes klubtagokat, akik végül olyan megoldást találtak, hogy a mai Katona József utca, Bajcsy-Zsilinszky és József utca által határolt területen tizenöt évre telket béreltek egy bolgár kertésztől. Az ezer-ezerötszáz tagú szurkolótábor körében téglajegyeket árultak, s közmunkára hívtak minden csepeli futballkedvelőt. Az összerakott krajcárokból és a sportbarátok lelkes munkájával alakult a pálya, ám a pénz elfogyott, maradt viszont a lelkesedés. De pusztán lelkesedéssel nem lehet körülkeríteni a játékteret, amit viszont az MLSZ rendelkezése már akkor előírt. Ezért aztán Cékl János elnök vezetésével küldöttség ment az igazgatóhoz - hulladékcsövet kértek kerítésnek. A kérés teljesítése meghaladta az igazgató jogkörét, a küldöttség útja tehát továbbvezetett, egészen a tulajdonoshoz, Weiss Manfrédhez. Pályája lett tehát a CSTK-nak, ha homokos is, de mégis hitelesíthető.

A csapat kiesett a második osztályból, s a következő, 1930-31-es bajnokságban csak ötödik lett. A következő évben megpályázta a feljutást jelentő második helyet, de harmadik lett. Ezzel a harmadik hellyel, de még inkább a sok-sok méltánytalansággal a csepelieknek elegük lett a BLASZ-bajnokságból. 1931 végén játszottak a Gubacsi-díjért, remekül megállták a helyüket második osztályú proficsapatokkal szemben, s a vezetőség azt fontolgatta, hogy a profik között nevezi csapatát. Csepelen anyagi gondokkal küzdöttek, mégis úgy határoztak, hogy első csapatukat a profi II. ligában szerepeltetik, az ifjúságiak pedig átveszik a felnőtteknek az amatőr III. osztályban megüresedett helyét.

A fiatalok minden várakozást felülmúlóan szerepeltek, végül a MAFC mögött a második helyen végeztek, s ez azt jelentette, hogy az 1933-34-es bajnokságban a II. osztály Kárpáti csoportjában indulhattak. A legnagyobb sikert a későbbi szövetségi kapitány, Gallowich Tibor irányításával szereplő ifik aratták: csoportjuk bajnokságának megnyerése után a BSZKRT fiataljainak legyőzésével megszerezték a Budapest Bajnoka címet. Ezt követően a vidékbajnok Bánszállás 7:2-es legyőzésével az országos bajnokságot is megnyerték. A profi alakulat (valójában sokkal inkább félprofi és amatőr) az első évet a 8. helyen zárta a második osztályban. A profi II. ligában szereplő Csepel a 9., a BLASZ II-ben indult csapat a 6. helyen zárta a bajnokságot 1934 nyarán. Egy évvel később egy hellyel hátrább végeznek a profik, a klub képtelen kilábalni az anyagi gondokból, ráadásul kezdetleges pályán, portengerben pattog a labda a Katona József utcában. Ilyen körülmények között meglehetősen váratlan az előretörés, amellyel az együttes az 1935-36-os bajnokság végére a táblázat harmadik helyére küzdi fel magát.

A Weiss Manfréd Gyár Szárnyai Alatt: Az Aranykor Kezdete

A gyár vezetői is örültek a „találkozásnak”, hiszen a csapat a reklám mellett azt is jelentette, hogy a Weiss Manfréd Vállalatok ezzel letudták a rendeletekben szereplő munkássport-kötelezettséget. A gyár lelkesedését az is táplálta, hogy 1937 nyarán az együttes a 2. helyen végzett, vagyis ott állt az első osztály kapujában. Ahhoz azonban, hogy be is léphessen az ígéret földjére, elsősorban pénzre és játékosokra volt szükség. A Csepel FC-ből WMFC, a CSTK-ból pedig WMTK lett az év végén; decemberben kimondták az egyesülést. A csapat mellé mindentudó intézőt kerestek, és meg is találták Faragó Lajos személyében, akit született futballintézőnek tartottak.

Faragó a Weiss család pénztárcáját is megnyitotta, mégpedig elég tágasra, hiszen a stadionépítéshez akkoriban sem kevés pénz szükségeltetett. A krónikák megemlékeznek arról, hogy Faragó a nagyhírű Ferencvárost 1938 februárjában meghívta a Katona József utcai pályára egy bemutató mérkőzésre. A találkozót a gyár hatalmasságai is megtekintették, és ők is elszörnyülködtek a látottakon. A Weiss család váltig hangoztatta, hogy őket a futball ugyan nem érdekli, de ha már csinálják, akkor szeretnék komolyan venni. Komolyan is vették, olyan csapatot akartak, amelynek kevés vetélytársa lehet az országban. Közben Faragó Lajos játékosok után rohangált, a gyár vezetőit pedig sikerült rábeszélni arra, hogy ne egyszerű pályát, hanem korszerű stadiont létesítsenek. Pompás ünnepség, díszes vendégsereg szeme láttára történt meg 1938. május 31-én az első kapavágás, s később az elkészült stadion az egyesületet szinte egy csapásra csaknem a legnagyobb klubok közé emelte.

A WMFC-t a gyár közvetlenül irányította, a proficsapatnak elsőre mégsem sikerült a hőn áhított feljutás. A WMTK viszont páratlanul sikeres bajnokságot indított az egyes üzemrészek között, s ebből a mérkőzéssorozatból tehetségek egész sora nőtt ki. Olyanok is feltűntek az üzemi mérkőzéseken, akikből idővel élvonalbeli labdarúgó lett. A következő bajnokság már a WMFC-nek is nagy sikert hozott, és 1940-ben a Nyilas - Rökk, Fekete, Szabadkai, Harangozó, Pintér összetételű együttes olyan bajnokság végére tett látványos pontot, amelynek tavaszi idénye derekáig nem talált legyőzőre. Ekkor megtorpanás következett ugyan, de a hullámvölgyből Lukács Gedeon edző kivezette csapatát. A WMFC úgy lett első, hogy négy ponttal megelőzte az utána következőt. A Nemzeti Sport 1940. július 9-i száma a WMTK-ról is hasonlóan szépeket írt, többek között megállapította, hogy megérdemelten nyerte a Budapest amatőrbajnoka címet.

A Bajnoki Címek Korszaka

Újoncként 1941-ben a Csepel az 5. helyezést érte el, majd három bajnoki címet is szerzett (1941/42, 1942/43, 1947/48) és kétszer bronzérmes helyezést ért el (1945, 1945/46). A legsikeresebb idény az 1947/48-as volt, amikor a megszerezhető pontok 81%-át gyűjtötte be a csapat. Hazai pályán a legjobb szereplés szintén az 1947/48-as volt, 14 győzelemmel.

A klub története során a következő jelentős bajnoki sikereket és helyezéseket érte el:

A Csepel Legendás Játékosai

A 352 pályára lépő játékos közül 193-nak sikerült a gólszerzés. Az említett játékosok közül Tóth II József Csepelen lett futballista, tizenegy éves korától a Weiss Manfréd nevét viselő gyár csapatának kölyökjátékosa volt. Tóth József tagja volt a Csepel 1946-ban országos bajnoki címet nyert ifjúsági gárdájának, majd 1948-ban bemutatkozott az élvonalban is. Az időközben többször is nevet váltó gyári csapatban az 1958-59-es idényben érte el legnagyobb sikerét: az NB I bajnoka lett a Bakó Béla - Bulla József, Kóczián I Antal, Takács György - Ughy Tibor, Kleibán Antal - Tóth II József, Kisuczky Róbert, Gondos Tibor, Pál II Tibor, Németh Ferenc összetételű alaptizeneggyel. A következő szezonban játszott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában is. Az Aranycsapatban 1953 és 1957 között 12 mérkőzésen öt gólt szerzett. Játszott az 1954-es, angolok elleni, budapesti 7:1-en, s a berni világbajnokság első németek elleni mérkőzésén és a brazilok elleni ütközetben is. Mindezek mellett szerepelt a B-, az utánpótlás- és a Budapest-válogatottban is. Az egy bajnoki idényben elért gólcsúcsot ugyancsak ő tartja 35 góllal (1945-ös idény). Neki sikerült a legtöbb bajnoki idényben gólt szerezni, összesen 17-ben. 1964-ben edzői diplomát szerzett, 1964 és 1967 között a Kaposvári Rákóczi, majd a következő három évben a Pápai Textiles edzője volt.

Fatér Károly 1940. április 9-én született Nyírlakon. 1952-ben a Budapesti Dózsában kezdi pályafutását, majd 1958-ban visszatér a labdarúgáshoz, a Pénzügyőrhöz igazol. 1963-tól a Csepel SC kapusa, 1974-ig 199 bajnoki mérkőzés részese. Szerepelt az 1960-as római olimpián, amelyen a magyar válogatottal bronzérmet szerzett. 1975-től a Budafoki MTE, 1978-tól a Fajszi TSZSK, végül 1981-től ’84-ig a Dányi TSZSK kapusa. 1968-ban a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében szerzett edzői végzettséget. 1974-től a Csepel ifjúsági edzője.

Tulipán Mihály (1955-1986) a Csepel - félévesre sikeredett - nagy szezonjának meghatározó játékosa volt. A spanyol VB utáni időszakban nagyszerű teljesítménnyel előrukkoló piros-kékek a Mundial utáni hullámvölgy nagy ígérete voltak. Azon az őszön a bajnok Rába ETO nagy riválisai voltak. Fej-fej melletti küzdelemben versengtek az elsőségért, melyet szezonzáráskor a győriek orrhosszal hódítottak el előlük. A tavaszi folytatásban azonban a rutinosabb Honvéd és a bajnoki címért versenyt futó Ferencváros letaszította őket a dobogóról. A 4. helyen végeztek. A nagy álom, kijutás a nemzetközi porondra, nem valósulhatott meg. Pedig 3:1-re nyertek az Üllői úton, 2:1-re Újpesten és 3:3-at játszottak a Honvéd otthonában. Debrecenből 4:2-es diadallal tértek vissza, ám a hazai pályán (főként tavasszal) annyi pontot hullajtottak, ami végzetesnek bizonyult a dobogós reményeik szempontjából. A csepeli csoda rövid ideig tartott. A következő évben már csak a 11. helyen végeztek, amelynek végén beütött a krach, a hírhedt bundabotrány. A csapat meghatározó embereinek, Kőhalminak, Lazsányinak és Kovács Attilának az eltiltásával a nagyon jól összerakott piros-kék csapat elvesztette ütőképességét és visszasüllyedt a középmezőnybe. Csapattársaival együtt Tulipán még 1982-ben eljutott a válogatottságig. Egyszer. Pályája végén kipróbálhatta magát idegenlégiósként is, a török Bursaspor színeiben játszott, és egyben ez lett a tragédiája is.

Változó Szereplés és Visszaesés

A dicsőséges időszakot követően a Csepel szereplése váltakozó képet mutatott: egy bajnoki cím (1958/59) után két 12. helyezés, majd háromszor 5. hely is született. 1962-ben, 14.-ként először esett ki az első osztályból, majd egy év után visszakerülve jó középcsapatnak számított (helyezések az 5.-től a 10.-ig). A 70-es évek a 6. hellyel kezdődtek, 16.-kai és újbóli kieséssel zárultak, közte 1975-ben egy elismerésre méltó 4. helyezéssel. 1983-ban ismét egy jó eredmény, újból 4. hely következett, majd 1986-ban és 1990-ben is kiesett a csapat. Négy évig jó középcsapatnak számítottak, majd 1996-97-ben az utolsó idényüket játszották az első osztályban. 18., utolsó helyezettként ismét kiesés következett, egy emlékezetes 2:9-es vereséggel az Újpest ellen. Az egyesületi zászlók és poszterek társaságában mívesen szerkesztett grafikon látható, amely az 1939-40-es bajnoki évtől, az NB II megnyerésétől indul, négyszer jut fel a csúcsra, ám háromszor tér vissza a második osztályba. Harmadszor legutóbb, az 1985-86-os bajnokság zárása után.

tags: #labdarugok #csepel #cs #squads #historical

Népszerű bejegyzések:

• Ismerd meg a zsákos rögzítés előnyeit focikapunál
• Feladatok első osztályosoknak
• Bence Hadnagy munkássága
• Az egykezes kosárlabda dobás technikája
• Történelmi Pillanatok az NB I-ben