A labdarúgóedzők világa: Képzés, karrier, siker és rekordok

A futball egyik nagy talánya, kiből lesz a legjobb edző, ki tud sok egyéniségből a legjobban összerakni egy csapatot, hogy a multiplikátorhatás érvényesüljön, és még többet hozzanak ki egymásból. De ott a másik oldal is: ki képes nem kivételes játékosokból olyan elegyet gyúrni, hogy az a csapat a jobb képességű játékosokból állót is legyűrje? Közhelyes megállapítás: nincs garancia arra, hogy a nagy játékosokból nagy edzők lesznek. A világbajnok és hazájában istenített Diego Maradona edzői próbálkozásai nemcsak számtalan bírálatokat kaptak, de sokszor jókora mosolyt is kiváltottak. A német Lothar Matthäus vagy éppen a holland Marco van Basten sem alkotott maradandót, amikor lehetőséget kaptak, noha játékosként nagyjából mindent elértek.

A legmagasabb edzői képesítések és a bejutás nehézségei

Május közepén tizenkét labdarúgó edző kapta meg a legmagasabb edzői képesítésért járó diplomát. Tizenegy társával - köztük Dárdai Pál szövetségi kapitánnyal - vehette át az UEFA Pro Liszenszes diplomáját. „A válasz arra, miért nem vezetek mondjuk egy élvonalbeli gárdát, nyílt titok a szakmán belül” - summázott Korolovszky. „Nagyon nehéz bekerülni abba a körbe, akik megkapják a lehetőséget a legmagasabb szinten. Ha az ember viszont bekerül, szinte lehetetlen kibukni onnan. A kapcsolatrendszer éri a legtöbbet. Hiszem, hogy mindenkinek jár egy lehetőség, és az enyém még nem jött el. NBII alá nem szívesen mennék vezetőedzőnek, hiszen tényleg az edzői társadalom szűk elitjébe tartozom. De egy szakmai igazgatói poszt vagy egy akadémia vezetése is nagy kihívás tud lenni. Most várok.”

A leghosszabb ideig szolgáló edzők: Hűség és kitartás a padon

Nem akármilyen mérföldkőhöz érkezett a Bundesliga újonca, a Heidenheim vezetőedzőjének pályafutása: a hétvégén volt a 16. évfordulója annak, hogy Frank Schmidt elvállalta a baden-württembergi kiscsapat irányítását, ezzel ő lett a liga történetében a leghosszabb ideig, megszakítás nélkül egy adott klubnál szolgáló tréner. 2007 szeptemberét írtuk. Az akkor a német negyedosztályban szereplő 1. FC Heidenheim kispadja megüresedett, miután az addigi vezetőedzőt, Dieter Märklét menesztette a vezetőség. A csapat korábbi védője, Frank Schmidt néhány hónappal ezt megelőzően fejezte be aktív játékoskarrierjét, és megígérte a családjának, hogy ezentúl minden szombaton lenyírja otthon a füvet. Múlt vasárnap vette át a német profi liga történetében az első helyet azzal, hogy akkor már 5844 napja szolgálta a Heidenheimot. Ezzel a Freiburg legendás trénere, Volker Finke rekordját adta át a múltnak, aki 1991 és 2007 között ült a fekete-fehérek kispadján.

A Bundesliga-érában még további két, több mint 5000 napig egyhuzamban egy adott csapatnál ténykedő edzőt tudunk megemlíteni. A ma már 85 esztendős Otto Rehhagel több klubnál is letette a névjegyét gazdag pályafutása során, de van egy város, amelynél a híres „muzsikusokat”, vagyis a szamarat, a kutyát, a macskát és a kakast ábrázoló alkotás mellett az ő szobrát is simán felhúzhatnák: ez pedig Bréma, hiszen Rehhagel 1981-1995-ig összesen 5202 napig volt a zöld-fehérek mestere. Érdekesség, hogy a sorban őt követő Thomas Schaaf is a brémaiakhoz fűződő hűségéről híresült el: 1999-ben vette át a Werder első csapatának irányítását (előtte a tartalékoknál tevékenykedett, sőt anno a Rehhagel-érában kulcsjátékosnak számított), és 5118 nappal később, 2013-ban vett búcsút az együttestől.

Ami viszont a világ, ezen belül elsősorban Európa professzionális labdarúgó-bajnokságait illeti, az örökranglistán 14-15-16 évnyi szolgálattal nem igazán lehet labdába rúgni. Ma már szinte felfoghatatlan, hogy az abszolút csúcstartó, az angol Fred Everiss 1902-től 1948-ig, egészen pontosan 45 évig, 9 hónapig és 30 napig (!) irányította a West Bromwich Albiont. A listára egyébként az első ötven helyezett közé csak két, nem a Brit-szigetekről származó tréner tudott felférni: a portugál Cosme Damião több mint 17 évig edzette a Benficát a XX. század elején. Hogy ki a rangsor éllovasa a második világháború utáni évtizedekben? Természetesen Guy Roux. A francia szakemberre még a mai középkorúak is jól emlékezhetnek, ráadásul 84 évesen a hírek szerint kiváló egészségnek örvend, pár éve még rendszeresen feltűnt a francia televízió szakértőjeként is egyes mérkőzéseken. Roux 1961-ben, 23 évesen ült le először az Auxerre kispadjára, de aztán rövidebb időkre ott kellett hagynia a klubot, többek között azért is, mert közben sorkatonai szolgálatot is teljesített. 1964. január 1. után azonban már nem volt mese: teltek-múltak az évek, sőt évtizedek, és a tréner egészen 2000 júniusáig a gárda edzője maradt. Ez 36 évet, 5 hónapot és 29 napot jelentett megszakítás nélkül. Kevésbé volt reflektorfényben az északír Ronnie McFall, aki 1986 és 2016 között, közel 30 évig trenírozta a Portadown együttesét, a lista harmadik helyezettje, Sir Alex Ferguson viszont élő legenda, máig sokak példaképe és kedvence. Az előtte az Aberdeennel nemzetközi sikereket - pl. KEK-győzelmet - is elérő skót 1986. november 6-án vállalta el a Manchester United irányítását, amely nem akkoriban élte fénykorát: a Vörös Ördögök csaknem két évtizede nem nyertek már bajnoki címet. Az eredmény ismert: Fergie valósággal feltámasztotta a Unitedet, 26 éven, 6 hónapon és 16 napon át tartó menedzseri időszakában a manchesteriek 13-szor nyerték meg a Premier League-et, kétszer a Bajnokok Ligáját, és további megannyi trófeát tettek be a klub vitrinjébe. Magyar szakemberrel sajnos nem találkozunk a leghűségesebbek trénerek között, bár ez így nem teljesen igaz: a rangsor 47. helyén ugyanis ott van az a Peter Vermes, aki ugyan már az Egyesült Államokban született, de édesapja, Vermes Mihály az 50-es években a Honvéd labdarúgója volt, mielőtt az 56-os forradalom után a tengerentúlra disszidált.

Világbajnok és Európa-bajnok edzők, és játékos posztjuk

Ha arra nem is adhatunk választ, kiből lesz a legjobb edző, arról készítettünk egy kimutatást, kik azok a kapitányok, akik világbajnoki győzelemig juttatták el nemzetüket (a futballtörténelemben nem volt még légiós vb-győztes kapitány), és ők milyen poszton játszottak. Az eddigi 22 világbajnokságról csak annyi rajzolódik ki, hogy azok vannak többségben, akik a védekezésért voltak felelősek, noha a futballban a hatvanas évekig öt csatárt szerepeltettek.

Világbajnok edzők és játékos posztjuk

• Kapus (1): Aymoré Moreira (Brazília, 1962)
• Védők (6): Lionel Scaloni (Argentína, 2022, jobbhátvéd), Marcello Lippi (Olaszország, 2006), Luiz Felipe Scolari (Brazília, 2002), Franz Beckenbauer (Németország, 1990), Sir Alf Ramsey (Anglia, 1966, jobbhátvéd), Alberto Suppici (Uruguay, 1930)
• Középpályások (7): Didier Deschamps (Franciaország, 2018), Vicente del Bosque (Spanyolország, 2010), Aime Jacquet (Franciaország, 1998), Carlos Bilardo (Argentína, 1986), Enzo Bearzot (Olaszország, 1982), Vicente Feola (Brazília, 1958), Vittorio Pozzo (Olaszország, 1934 és 1938)
• Csatárok (5): Joachim Löw (Németország, 2014), Cesar Menotti (Argentína, 1978), Helmut Schön (Németország, 1974), Mario Zagallo (Brazília, 1970), Sepp Herberger (Németország, 1954)
• Kakukktojás: Carlos Alberto Parreira (Brazília, 1994), Juan Lopez Fontana (Uruguay, 1950)

Deschamps, Del Bosque, Jacquet, az egyébként orvosi diplomával rendelkező Bilardo egyaránt azok közé tartoztak a középpályán, akiknek elsősorban nem a játék fényezése volt a dolguk, hanem az ellenfél támadásainak megakasztása, illetve egy támadás felépítésénél voltak rendkívül hasznosak. Úgy mondanánk mai kifejezéssel, az átmenetekben volt elengedhetetlen a szerepük. Enzo Bearzotról nehéz eldönteni, melyik volt az igazi posztja. Egyetlenegyszer játszott az olasz válogatottban, akkor az lett volna a dolga, hogy Puskás Ferencet kivegye a játékból 1955-ben. Akkor a középpályán szerepelt, a krónikák szerint kevés sikerrel járt, csak rohangált a magyar tízes után, és a magyarok egyébként 2:0-ra nyertek. Az olaszok első két aranyérmüket ugyancsak egy középpályásnak köszönhették, Vittorio Pozzo már a harmincas éveinek elején edzősködésre adta a fejét. Németország négy világbajnoki aranyérmet szerzett, és csak egyet nem csatárral. Bár Franz Beckenbauer is hatékonyan tudta segíteni a támadásokat a védősorból előrelépve, a másik három edzőlegenda csatár volt, igaz egyikük sem klasszis, de a játék dinamikáját, egy csapat szerkezetét tökéletesen megértették a csatársorból indulva is. Helmut Schön egyébként jó csatár volt, de a háború derékba törte a pályafutását. 1962-ben pedig egy kapus juttatta el a trófeáig a csapatát, a brazil Aymoré Moreira az egyetlen kapus a vb-győztes edzők közt. Zagallóról feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy edzőként és játékosként is fürödhetett a dicsőségben, ahogy Beckenbauer és Deschamps is. Amint a felsorolás mutatja, a brazil Carlos Alberto Parreirának semmiféle komoly focimúltja nincs, mégis egységbe tudta szervezni a briliáns technikai adottságú játékosokat 1994-ben. Parreira 1982 és 2010 között hat világbajnokságon is részt vett edzőként, ami rekordnak számít.

Azok között, akik vb-döntőig jutottak el, de az aranyérmes dicsőséget nem tudták megszerezni, még egyértelműbben a középpályások a dominánsok. Az Aranycsapatot összekovácsoló Sebes Gusztáv is inkább az volt, a korabeli tudósítások elsősorban a védekező munkáját emelték ki. A másik vb-ezüstérmes magyar kapitány, Schaffer Alfréd csatár volt. Az 1994-ben vb-döntős Arrigo Sacchinak nem volt komoly múltja, tőle származik a mondás, aki zsoké akar lenni, annak nem kell lónak lennie előtte. Noha nem volt vb-győztes, ahogy Rinus Michels sem, a játék forradalmasítóinak tekinthetőek mindketten. A németek Rudi Völlerrel, vagyis egy újabb csatárral lettek 2002-ben ezüstérmesek, de Jupp Derwall is támadó volt az edzősködése előtt, vele 1982-ben az olaszokkal szemben maradtak alul. Míg a győzteseknél nem, itt már előfordult, hogy légiós edzők ültek a kispadon.

Világbajnoki döntőben vesztes edzők játékos posztjuk szerint

• Védők (3): Raymond Domenech (Franciaország, 2006), Beckenbauer (1986), Ernst Happel (osztrák, Hollandia, 1978)
• Középpályások (10): Deschamps (2022), Zlatko Dalić (Horvátország, 2018), Alejandro Sabella (Argentína, 2014), Bert van Marwijk (Hollandia, 2010), Bilardo (1990), Ferrucio Valcareggi (Olaszország, 1970), Rudolf Vytlacil (Csehszlovákia, 1962), Sebes Gusztáv (1954), Flavio Costa (Brazília, 1950), Francisco Olazar (Argentína, 1930)
• Csatárok (6): Rudi Völler (2002), Zagallo (1998), Jupp Derwall (1982), Rinus Michels (Hollandia, 1974), Schön (1966), Schaffer Alfréd (Magyarország, 1938)
• Kakukktojások: Arrigo Sacchi (Olaszország, 1994), George Raynor (angol, Svédország, 1958), Karel Petru (1934, Csehszlovákia, nem maradtak fent adatok.)

Európa-bajnok edzők és játékos posztjuk

Az Európa-bajnokságon aranyérmet szerző edzőknél totális holtverseny alakult ki. Az eddigi 15 Eb-n ugyanis nem volt kapus a győztes kapitányok között, és a három poszt egyaránt öt későbbi győztes trénert adott. Ha viszont Michel Hidalgót a csatárok közé tesszük, akkor a csatárok felé billen a mérleg. Hidalgo az 1956-os BEK-döntőn gólt is lőtt a Real Madrid ellen 4:3-ra elveszített találkozón, akkor egyértelműen szélsőt játszott, de később a játék átalakulásával jobb oldali középpályásként számítottak rá. Aragones is inkább támadó szellemű játékos volt, de őt szinte egyetlen forrás sem sorolja a csatárok közé. Otto Rehhagel azzal írt történelmet, hogy az első olyan edző volt, aki nagy tornán, nem a saját hazáját vezetve győzni tudott.

• Védők (5): Fernando Santos (Portugália, 2016), Otto Rehhagel (német, Görögország, 2004), Roger Lemerre (Franciaország, 2000), Berti Vogts (Németország, 1996), Richard Möller-Nielsen (Dánia, 1992)
• Középpályások (5): Vicente del Bosque (Spanyolország, 2012), Luis Aragones (Spanyolország, 2008), Michel Hidalgo (Franciaország, 1984), Ferruccio Valcareggi (Olaszország, 1968), Gavril Kacsalin (Szovjetunió, 1960)
• Csatárok (5): Roberto Mancini (Olaszország, 2020), Rinus Michels (Hollandia, 1988), Jupp Derwall (Németország, 1980), Vaclav Jezek (Csehszlovákia, 1976), Helmut Schön (1972)
• Kakukktojás: A spanyolokkal 1964-ben győztes Villalongának tornatanári és katonatiszti múltja számottevőbb, mint amit a futballpályán szerzett.

Különleges edzői személyiségek és taktikai újítók

Két kapus is megjelent a döntősök közt. Dino Zoff játékosként sokáig csúcstartó volt, hiszen már 1968-ban Európa-bajnok lett, de még az 1982-es válogatottnak is az alapembere volt. Közel állt ahhoz, hogy edzőként is ünnepelhessen, de a franciák aranygóllal legyőzték a csapatát. Ő lehetett volna itt az egyetlen kapusként is győztes edző. Lobanovszkij nevét 1986-ban szinte mindegyik magyar futballdrukker megjegyezhette, ő volt a szovjet kapitány a megsemmisítő 0-6-nál a mexikói vb-n, az utolsó magyar részvételnél. Lobanovszkij az 1988-as Eb csoportmeccsén legyőzte a hollandokat, akik a döntőben visszavágtak ezért a vereségért. Ő a Dinamo Kijev edzője is volt, civilben pedig fűtéstervező mérnök, aki a futballpályára is próbálta átörökíteni az áramlástant. Olyan statisztikákat gyűjtött, amivel messze megelőzte a korát, és amiknek most is hasznát lehet venni.

Bukovi Márton: A magyar taktikai zseni

Bukovi Márton (Budapest, 1903. december 1 - Budapest, 1985. február 11.) válogatott labdarúgó, középfedezet, mesteredző (1961). Bukovi 1903. december 1-én született. Az MTK ifjúsági csapatában kezdett játszani. 1920-ban igazolt az Ékszerészek II. osztályú gárdájához. 1925-ben Olaszországba költözött, ahol az Alba Roma futballistája lett. Amikor hazánkban is bevezették a profizmust, hazajött. A Fradi azonban szerződtette, s 1926-tól 1933-ig volt a zöld-fehérek játékosa. A Ferencvárossal négy bajnoki címet (1925-1926, 1926-1927, 1927-1928, 1931-1932), és három Magyar Kupát (1927, 1928, 1933) nyert. 1933-ban Franciaországba ment, az FC Séte futballistája lett. 1934-ben francia bajnok és Francia Kupa győztes volt. A válogatottban 12 találkozón szerepelt, gólt nem szerzett, és csak egyszer cserélték le. Európa legképzettebb középfedezetei között tartották számon. Körültekintő, kulturált, ötletes és mégis energikus játékának olyan vonzereje volt, hogy hetenként sok ezer ember azért ment ki a pályára, hogy őt láthassa. Nem a szemfényvesztő csillogások, hanem az ésszerűség és a legmagasabb fokú játékintelligencia jellemezte. Európa-szerte hírneves taktikus, csapatának igazi karmestere volt.

Bukovi Márton edzőként is hatalmasat alkotott. 1935-től 1945-ig a Građanski Zagreb, majd 1945 és 1947 között a Dinamo Zagreb mestere volt. 1947-ben hazajött, és 1954-ig az MTK (Bp. Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó) vezetőedzője volt. 1955-ben a Budapesti Dózsához távozott, majd 1956-1957-ben a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett. 8 mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot: 6 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérlege, 17 szerzett és 6 kapott gól. 81,2%-os teljesítmény. Bukovi visszatért az MTK-hoz, s 1957 és 1959 között ismét ő irányította azt a csapatot, amit újra MTK-nak hívtak. 1960-ban újra régi gárdája, a Dinamo Zagreb edzője lett, majd haza jött, és 1962-1964 között a Diósgyőri VTK trénere volt. 1965-ben Görögországba szerződött az Olympiakos FC Pireushoz, ahol két éves ott tartózkodása alatt két görög bajnoki címet (1966, 1967) szerzett. A nagy taktikus hírében álló edző hozta be az egyetemes labdarúgásába a hátravont középcsatár posztját, melyet Holics Ödön "talált ki" az 1920-as években, aztán Bukovi Márton és Sebes Gusztáv az MTK-ban és az Aranycsapatban fejlesztett tökéletesre. Kétségtelen tény, hogy akadt egy remek főszereplő hozzá: Hidegkuti Nándor.

Házassági anyakönyve szerint neve ekkor Selinka Márton volt, foglalkozása ékszerész segéd. Bejegyzésként is ez szerepel az iratban: A vőlegény Pöstyén községi (Nyitra vm.) illetőségű külföldi állampolgár. Az egyik 1935-ben: A férj családi nevét Bokodi-ra változtatta (4235/1935 III. BM) 1935. A másik 1958-ban: A férj családi neve Bukovi-ra változott (13410/2/1958 BM) 1958. Ez utóbbi, kissé más megfogalmazásban, de ugyanazon a BM számon és időpontban a születési anyakönyvi kivonatában is olvasható: A gyermek családi neve Bukovira változott (13410/2/1958 BM) 1958. december 31-én. Fia, a szintén kiváló labdarúgó, Bukovi Gábor 1935. március 22-én Franciaországban született - édesapja ekkor, éppen egy hónapja a Selinka helyett a Bokodi nevet viselte, tehát Gábor eredeti neve Bokodi. Vajon 1953 és 1959 között hogyan futballozhatott Bukovi néven a Vörös Lobogóban, a Vasas Izzóban és az MTK-ban, s milyen néven kapott útlevelet, hiszen 1953-ban tagja volt az UEFA torna győztes magyar ifjúsági válogatottnak.

A legjobban fizetett labdarúgóedzők

Szoboszlai Dominik és Kylian Mbappé egy csapatban? Nem meglepő, a Special One, vagyis a Különleges, azaz José Mourinho a futballedzők fizetési listáján is első. A sportközgazdasággal foglalkozó cég összegyűjtötte a 30 legjobban kereső trénert. Mourinho mögött két olasz, Carlo Ancelotti és Francesco Lippi fért fel a dobogóra, érdekesség, hogy utóbbi egy kínai klubnál dolgozik. A leggazdagabbak között az olaszok vannak a legtöbben, őket a brazilok követik, míg a harmadik helyen portugál, skót, német holtverseny alakult ki, három-három edzővel. Az is látszik, a színvonal és a fizetés nincs mindig összhangban, Camacho és Lippi nagyot kaszál Kínában, pedig a csapataik egyáltalán nem a jegyzettek közé tartoznak. Ugyanez látszik a Közel-Keleti olajállamokban, Frank Rijkaard sem a szaúdi válogatott szárnyalása miatt kapja az eurómilliókat. Mourinho a nettó kereseti listán a második helyre csúszott vissza, a vizsgált országok között ugyanis itt a legnagyobb az adó, 52 százalékos. A Közel-Keleten nem kell számolgatni, Katarban és Szaúd Arábiában is adómentes a jövedelem, Frank Rijkaardnak és a brazil Paulo Autuorinak egy centet sem kell az államkasszába folyatnia.

tags: #legmagasabb #futball #edzo

Népszerű bejegyzések:

• Játékosbemutató és szezon előtti tervek Nagykanizsán
• Magyar vízilabda a tengerentúlon
• Városi labdarúgás Vácott
• ZTE router LED jelzések magyarázata
• A labdarúgó válogatott szponzorációjának dinamikája