Leonardo da Vinci és a Mona Lisa: A reneszánsz zseni rejtélyes alkotása
Leonardo da Vinci óriási hagyatékában filozófiai, művészeti és természettudományos tárgyú írások egyaránt szerepelnek. Jelen kiadás megpróbálkozik azzal, hogy új fordításban, arányos és teljes képet adjon a művészóriás munkásságáról, és csaknem negyven témakörben mutassa be a reneszánsz természetszemlélet teljességét.
Da Vinci Mona Lisa című alkotása kétségtelenül a világ leghíresebb festménye, sőt: magának a művészetnek és tágabb értelemben a kultúrának az egyik jelképe. Évente hatmillióan látogatnak el a párizsi Louvre-ba, hogy a világ egyik leghíresebb és legtitokzatosabb műalkotásának tartott festményét, Leonardo da Vincinek 1503 és 1509 között készített Mona Lisáját élőben is megtekinthessék. Felmerül a kérdés: miért ez a kultusz? Mégis mi van ebben a képben, ami napjaink legnépszerűbb alkotásává teszi? Tényleg lenne egy titok, amely miatt Leonardo a haláláig magánál tartotta a festményt?
A kép 77 x 53 cm nagyságú, 13 mm-es nyárfatáblára olajjal festett mosolygó női portré, amely rejtélyes, megfontolt választékossággal teli, bölcsességet sugárzó, érdekes tájban elhelyezve. Sokak szerint talán az egész festészet történetének legismertebb alkotása.
Leonardo soha nem nevezte el a festményt (a reneszánsz idejében még nem volt szokás a képeknek címet adni). A Mona Lisa címet Giorgio Vasari festő, sok kortárs itáliai képzőművész életrajzírója adta 31 évvel a művész halála után. A Vasaritól eredő Mona Lisa címben egyébként a mona szó az olasz madonna (?asszony?, ?asszonyom?) szó rövidítése, a kép másik közismert címe pedig, a La Gioconda a Giocondo olasz név nőnemű alakja, melynek jelentése ?gondtalan?, ?vidám?.
A modell kiléte: Lisa Gherardini és más elméletek
A leggyakoribb vélekedés szerint a kép Del Giocondo feleségét, Lisát ábrázolja, amit tények is igazolnak. Lisa Gherardini egy köztiszteletnek örvendő firenzei kereskedő, Francesco del Giocondo ötgyermekes, erényes felesége volt. A Gioconda a gondtalant jelentő Giocondo név nőnemű alakja. Dr. Armin Schlechter német akadémikus azonban a Heidelbergi Egyetem könyvtárában rátalált Agostino Vespucci tisztviselő 1503-as keltezésű feljegyzéseire is, melyek szintén ezt támasztják alá.
A kutatók azonban további lehetőségekkel is előálltak. Létezik olyan elmélet - melyet számítógépes kutatásokkal is alátámasztottak az akadémikusok -, amely szerint a portré Leonardo álcázott önarcképe. Dr. Lillian Schwartz szerint a kép önarckép, maga Leonardo da Vinci női ruhában. Digitális elemzése során szinte teljes egyezést fedezett fel Leonardo önmagáról rajzolt képei és a Mona Lisa között. Elméletének kritikusai szerint a hasonlóság oka az, hogy ugyanaz a személy, ugyanabban a stílusban dolgozott.
Más elméletek szerint Leonardo da Vinci a férfiszeretőjét festette meg, Silvano Vinceti olasz kutató konkrétan Gian Giacomo Caprottit azonosította a kép modelljeként. Caprotti tízéves korában kezdett dolgozni a mester műtermében, és Salainak vagyis ?kis ördögnek? is nevezték. Vinceti a festmény androgün jellegét hangsúlyozta, szerinte a mester összemosta Lisa Gheraldini és Caprotti arcát. A szerelmi kapcsolat azonban nem bizonyított, mint ahogyan ennek az elméletnek a helyessége sem, ez utóbbival ugyanis a Louvre is vitába szállt.
Maike Vogt-Lüerssen amellett érvel, hogy a nő a rejtélyes mosoly mögött Aragóniai Izabella, Milánó hercegnéje. Leonardo tizenegy évig dolgozott a hercegi udvarnak. Mások szerint viszont Leonardo édesanyja, Caterina látható rajta abban a pillanatban, amikor először érzi gyermeke moccanását, feloldva korábbi egykedvűségét és szomorúságát, és mosolygásra késztetve őt. Mindez észlelhető, ha felváltva eltakarjuk arcának bal és jobb oldalát. Jobb oldala közömbös, egykedvű, bal oldala viszont mosolyra nyílik.
A rejtélyes mosoly és a kép titkai
E. H. Gombrich művészettörténész szerint Mona Lisa mosolya azért különleges, mert valahányszor találkozunk vele, mindig más: olykor olyan, mintha rajtunk mulatna, máskor pedig mintha szomorúságot árasztana. Ezt a neves művészettörténész Leonardo festési technikájával magyarázza: a festő sok mindent rábíz a nézőre, a kontúrokat helyenként megszakítja, máshol árnyékba, ködbe rejti, egymáshoz mossa azokat, így képzeletünk egészíti ki a hiányzó vagy a kevésbé látott részleteket. Leonardo ezt a ?trükköt? alkalmazta a szemek sarkának és a száj szegletének vonásainál is, ám ezeket nem dolgozta ki teljesen, hanem puha árnyékkal fedte le őket.
Egy 2005-ös holland felmérés szerint a nézők 83 százaléka boldognak, kilenc százaléka undoknak látta a kép modelljét, hat százaléka félelmet, két százaléka pedig dühöt azonosított rajta. Florian Hutzler salzburgi kutató szerint Mona Lisa csak akkor tűnik boldognak, ha a szemébe nézünk, ha viszont az ajkaira koncentrálunk, akkor semlegesnek érzékeljük. Így a kutató szerint a mosoly titka a szemlélők szemében vagy még inkább agyában rejlik.
Felmerült továbbá az is: az asszony mosolya annak köszönhető, hogy éppen gyermeket vár. Egyes kutatók szerint erre utalhat az oltalmazó kéztartás, az ékszerek hiánya - hiszen a terhesség révén az asszony ujjai túl duzzadtak lehettek a gyűrű viseléséhez -, valamint a haját borító vékony szövetfátyol, mely Bruno Mottin, a Louvre művészeti szakértője szerint jellemző viselete volt a terhes asszonyoknak a 16. század eleji Itáliában. Bizonyos dokumentumok is ezt támasztják alá: a vélt modell, Lisa del Giocondo 1502 decemberében adott életet második gyermekének így lehet, hogy az asszony és férje ezzel a portréval ünnepelte a gyermekáldást. Mások szerint a gyász mosolyát láthatjuk a képen, hiszen a portré elkészítése négy évig tartott, mely idő alatt Lisa del Giocondo elvesztette újszülött kislányát.
A tudomány fejlődése hozzásegítette a kutatókat és a művészeti szakértőket ahhoz, hogy a látott részleteken túl a festmény alatti rétegeket is megvizsgálják, ami újabb felfedezéseket eredményezett. Pascal Cotte francia tudós, a párizsi Lumi?re Technology nevű cég társalapítója 2004-ben fényvisszaverődésen alapuló technológiával vizsgálta meg a mesterművet (Layer Amplification Method, LAM). Felfedezte, hogy Leonardo da Vinci Mona Lisája alatt két további portré is rejtőzik: az egyik egy nagyobb fejű, orrú és kezű, de kisebb ajkú portré, a másik pedig egy gyöngyös hajdíszt viselő, madonnaszerű alak. Úgy véli, hogy a festmény alatti kép lehetett Leonardo eredeti Lisája, a híres portré pedig egy másik nőt ábrázol.
Silvano Vinceti olasz kutató mélyreható vizsgálatai szintén egészen különös eredményeket hoztak. A párizsi Lumi?re Technology által készített felvételeket elemezve Vinceti Mona Lisa bal szemében szabad szemmel nem látható C és E vagy B és S betűket, a jobb szemben pedig L és V betűket talált, míg a háttérben húzódó híd boltozata alatt a 72-es számot vagy az L2-es kódot fedezett fel. A kutató szerint a bal szembe rejtett betűk utalhatnak a modell kilétére: az S betű ebben az esetben a milánói Sforza családot jelentheti, amelynek egyik tagja vagy udvarhölgye lehetett Gioconda. Ha ez a feltevés helyes, akkor az megváltoztatja a festmény születésének időpontját is, ugyanis Leonardo 1482 és 1499, illetve 1506 és 1507 között élt Milánóban - ezt a kutató szerint megerősíti a kép hátulján szereplő 149-es szám is, melynek negyedik betűje az idők során kikophatott, és eredetileg az 1490-es évszámot jelölte. Az S betű egyébként alátámaszthatja azt is, hogy Salai volt a modell, az LV viszont egyértelműen Leonardo monogramja.
A kép kompozíciója és a táj
A kutatóknak feltűnt a hideg árnyalatú táj és a meleg színárnyalatú alak közötti kontraszt, mely alapján a képet az idő és a változás metaforájaként értelmezték. A tudósok még fontosabb észrevétele, hogy a kép két oldala nem illik össze: a tájháttér horizontja nincs egymagasságban, a jobb oldalon alacsonyabb a láthatár. Szerintük ez azt eredményezi, hogy ha a festmény bal oldalára fókuszálunk, akkor az alak magasabbnak tűnik.
Többen vizsgálták azt a kérdést is, vajon hol készülhetett a kép, vajon valóságos tájról van-e szó vagy csupán egy idealizált háttérről. Egyes kutatók alpesi tájként, mások idealizált tájként, megint mások pedig az Arezzo-környéki vidékkel azonosították a környezetet - ez utóbbi esetben hét ponton is egyezést fedeztek fel a festett és a valós táj között. Az idealizált háttér teóriája szerint viszont a táj Leonardónál egyfajta visszhangja a belső életnek, misztériumnak; nem csupán díszítőelem, hanem a tökéletes harmónia része, az anyag és a szellem egyesülésének kivetülése is.
A táj részletei is érdekes találgatásokra adhatnak okot: Leonardo mintha két tájat helyezett volna egymás felé. Az alsó, nyakmagasságig érő, meleg tónusú rész az emberlakta tájat jelöli az utakkal és a híddal, míg a felső, fej mögötti, zöldeskék rész haloványabb, álombéli tájat ábrázol. A bal oldali út az ismeretlenbe vezet, ugyanakkor a jobb oldalon a motívum a folyó kanyarulatával tér vissza. A tájnak ezen áramlása Tolnay Lajos művészettörténész szerint Mona Lisa karjának és kezének gesztusaiban ér véget. Ugyanilyen harmóniát vett észre a mélyzöld ruhaderékon található diszkrét aranyhímzés, a haj hullámai és a táj spirális mozgása között.
A Mona Lisa a kultúrában
A Mona Lisát Vincenzo Peruggia lopta el 1911. augusztus 21-én a Louvre-ból. Az esetet a 20. század legnagyobb műkincslopásaként tartják számon. A kép 1913. december 12-én Firenzében került elő, miután Peruggia tárgyalásokat kezdett eladásáról a firenzei Uffizi képtár igazgatójával, Giovanni Poggival, aki azonban feljelentette. A festményt az olasz állam 1914-ben visszaszolgáltatta Franciaországnak.
A festmény szerepel Dan Brown A da Vinci-kód (2003) című regényében is. A képet évente hatmillióan nézik meg, és a látogatók száma a Da Vinci-kód megjelenése óta is folyamatosan nő.
Számos dal, film és műalkotás inspirálódott a Mona Lisából. Ray Evans és Jay Livingston Mona Lisa (1950) címmel írt dalt Mitchell Leisen Captain Carey, USA (1949) című filmjéhez. Mona Lisa mosolya (2003) amerikai filmdráma. Rendezte: Mike Newell. Britney Spears 2004-ben írt dalt Mona Lisa címmel, melyben az énekesnő alteregójaként szerepel Mona Lisa. A Mona Lisa együttes a világ első crossover szoprán triója, három operaénekes hölgy ad elő könnyű, ill.
MONA LISA TITKAI – A mosoly, a lopás és Leonardo rejtélye!
Marcel Duchamp L.H.O.O.Q. című munkájában bajszot biggyesztett Mona Lisa arcára, valamint odaírta az akár obszcén értelmezésnek is helyt adó iniciálékat a kép aljára. Kazimir Malevics a szuprematizmus jegyében kubistának ható formák közé építi be a híres portrét, és áthúzza Mona Lisa arcát és felső testét egy-egy vörös színű kereszttel, ezzel jelezve a figuratív elemek kiiktatását a festészetből. Szintén nem találjuk sem a titokzatos mosolyú arcot, sem a hátteret, sem egyéb ismert részletet Robert Filliou munkájában.
Egy teljesen másfajta megközelítés az, amelyet a kolumbiai Fernando Botero alkalmaz. A saját játékos stílusában megfestett, kedves bájtól sugárzó Mona Lisája, háttérben tipikus kolumbiai tájjal (még egy füstölgő vulkán is helyet kapott a képen) nem próbálja megkérdőjelezni az eredeti mű ikonikus mivoltát, és nem is fogható fel ellenszegülésként a művészeti kánonok ellen.
Leonardo da Vinci köre (Gian Giacomo Caprotti da Orenónak, vagyis Salainak tulajdonított kép): Monna Vanna (16. század). A Leonardónak többször is modellt álló, olykor erotikus témájú képein is szereplő tanítványához köthető egy Mona Lisa-másolat készítése is: az eredetivel egy időben készült Monna Vanna című androgün változatra Caprotti a saját arcát festette.
A művész zseniálisan sokoldalú volt, előszeretettel alkalmazta a tükröt, hiszen 6000 oldalnyi jegyzetét tükörírással írta. Miért is ne festett volna a tükör segítségével? Imádott rejtvényeket készíteni, de mindamellett nyomós oka volt arra, hogy ebbe a festménybe jól elrejtse az igazságot. 500 éve kutatja a világ a Mona Lisa titkát, és végig itt volt az orrunk előtt, a megfelelő pillanatra várva.
tags: #leonardo #da #vinci #valogatott #irasai #mona
