A Liverpool FC Bajnokok Ligája és BEK döntős története
A Liverpool Football Club az angol futball történetének egyik legsikeresebb labdarúgócsapata, melyet 1892. március 15-én alapítottak. Jelenleg az első osztályban szerepel. A "Vörösök" becenévre hallgató egyesület hosszú útja még a 19. században kezdődött, hogy a huszadik század második felében, kitörve a provinciális kiscsapat szerepköréből meghódítsák Európát, bejárják a mennyet - és két alkalommal - a poklot is. Hazai, első osztályú bajnoki címeik számát tekintve 19-szeres, illetve a Liverpool FC - becenevükön "A Vörösök" (The Reds) - a bajnoki címeket tekintve a Manchester Uniteddel karöltve a legsikeresebb angol klub: 20-szoros bajnok.
Az összes eddig szerzett trófeáit figyelembevéve kijelenthető, hogy holtversenyben a legsikeresebb klub Angliában (a Manchester United jelenleg - 2022-es év - 66 és a Liverpool FC is 66 címmel büszkélkedhet). Székhelyük a liverpooli Anfield Stadion, mely jelenleg 60 725 fő befogadására képes. A Liverpool FC himnusza a You’ll Never Walk Alone (Sosem leszel egyedül); a szurkolók híresek kitartásukról, az Anfielden teremtett hangulatot még az ellenfelek is elismerik.
A klub alapítása és a korai évek
Az Everton FC-t 1878-ban alapították és 1884-től játszották a mérkőzéseiket az Anfieldon. 1891-ben a pálya haszonbérlője, a város későbbi polgármestere, John Houlding megvásárolta a terület jogait. Mivel az általa kért bérleti díjak az 1884-es 100 fontról 1890-re 250 fontra emelkedtek, az Everton vezetői a távozás mellett döntöttek és átköltöztek a Stanley Park túloldalára, a Goodison Parkba. Houldingnak maradt egy pályája, de nem volt hozzá csapata, amelyik játszott volna rajta, mindössze három labdarúgó voksolt a maradás mellett. Úgy döntött, hogy saját klubot alapít, és mivel az elhatározást hamarosan tett követte, ezért 1892. március 15-én megszületett a Liverpool Football Club.
Érdekes epizód az egyesület történetében, hogy a sértett Houlding eredetileg az Everton FC nevet jegyeztette be az új csapatának Londonban, de a Kereskedelmi Minisztérium követelése miatt 1892. június 3-án - egy barátja tanácsára - a Liverpool Football Club & Athletic Grounds névre változtatta azt. Az igazgatóvá kinevezett, egyben a menedzseri posztot is betöltő John McKenna egyből munkához is látott, elutazott Skóciába, ahol tizenhárom profi játékost szerződtetett a klubnak. Houlding ambiciózus terve viszont, hogy új csapatát egyből elindíthassa a Futball Ligában, megbukott, az FA elutasította a Liverpool jelentkezését. Így végül, egy hazai barátságos mérkőzésen, a Rotherham Town ellen elért 7-1-es győzelem után, 1892. szeptember 1-jén, a Lancashire Ligában kezdte meg a menetelését a Liverpool, egyből egy 8-0-s győzelemmel a Higher Walton ellen. Az egyesület első tétmérkőzésen elért gólját Malcolm McVean szerezte.
A Sunderlanddel háromszoros bajnok menedzser, Tom Watson érkezésével egy időben cserélték le a klub színeit is, az addigi kék-fehér összeállítást felváltotta a híres vörös-fehér kollekció. 1901-ben pedig a skót válogatott Alex Raisbeck első Liverpool csapatkapitányként a magasba emelhette a Futball Liga trófeáját.
Bill Shankly és Bob Paisley korszaka: Az első európai sikerek
1959. december 1-je a Liverpool történelemkönyvébe később piros betűs ünnepként került be. Ezen a napon jelentette be ugyanis a klub, hogy Phil Taylor utódjaként Bill Shankly, a Huddersfield Town FC vezetőedzője veszi át a csapat irányítását. Vezetése alatt átszervezték a csapatot, és néhány év múlva felkerültek az első osztályba. Shankly még csak egy szép múltú, másodosztályú csapatot vett át, de munkásságának köszönhetően 15 évvel később Európa egyik élcsapatának a padjáról vonulhatott vissza.
Érkezése után rövid időn belül huszonnégy játékost bocsátott el a klubtól, helyükre leigazolta két honfitársát, Ian St Johnt és Ron Yeatset (a Motherwelltől és a Dundee Unitedtól), valamint ő építette be a csapatba a csatár Roger Huntot, a szélső Ian Callaghant és a középső védő Gerry Byrne-t. Az 1961-62-es szezon kezdetére így összeállt az új csapat gerince. 1964-ben a Vörösök ismét elnyerték az élvonalbeli bajnoki trófeát, de ez az esztendő másról is híres, ekkor váltottak a piros-fehér szerelésről a mára legendássá vált tiszta vörösre, Shankly elmondása szerint azért, mert a játékosok így hatalmasabbnak, félelmetesebbnek tűnnek. Bár a bajnoki címet nem sikerült megvédeni, de kompenzációként egy régóta várt serleg került a vitrinbe: a Leeds United 2-1-es felülmúlásával sikerült elhódítani az FA-kupát.
A Liverpool története során először vehetett részt egy európai kupa döntőjében is, igaz a KEK-trófea végül a 2-1-re diadalmaskodó Borussia Dortmund otthonába került. A Kupagyőztesek Európa-kupája az egyetlen kontinentális trófea, amit a Vörösök nem hódítottak el, és mivel 1999-ben összevonták az UEFA Kupával, ezért erre már nem is lehet alkalmuk. Shankly ekkorra már a futball egyik legmagasabban jegyzett menedzserének számított, a csapatában pedig az angol bajnokság meghatározó játékosai szerepeltek, ettől függetlenül a szakember további erősítéseket tervezett.
1973 végül elhozta az első nemzetközi sikert is az UEFA-kupa elhódításával, emellett a bajnoki cím is visszatért Liverpoolba. A Liverpool a Borussia Mönchengladbach legyőzésével először nyert el nemzetközi trófeát. Később az első BEK-győzelmét is ugyanezen német együttes ellen aratta a csapat.
BEK-győzelmek Bob Paisley vezetésével
Shankly 55 éves segítőjét, Bob Paisleyt az 1974-75-ös szezonra nevezték ki menedzserré, miután elődjét nem sikerült rábeszélni a folytatásra. Bár a végtelenül szerény szakember sem tervezett sokáig maradni, csak addig, amíg meg nem találják Shankly méltó utódját, végül egészen 1983-ig ült a kispadon, és a skót mester művének tökéletes kiteljesítőjének bizonyult, hiszen a mindössze kilencéves regnálása alatt az angol futball történetének egyik legsikeresebb edzőjévé vált. Az egyetlen szezon, amelyikben nem nyert trófeát, az az első, az 1974-75-ös volt.
1977 - Az első Bajnokcsapatok Európa-kupája
A következő évben viszont már bajnoki címet és UEFA-kupa győzelmet ünnepelhettek vele a Vörösök, majd 1977 meghozta az áttörést: a bajnoki címvédés mellé Európa legrangosabb trófeáját, a BEK serleget is sikerült begyűjteni. A római fináléban a régi vetélytársat, a Borussia Mönchengladbachot sikerült felülmúlni 3-1-re, ez volt Kevin Keegan utolsó liverpooli mérkőzése. Bob Paisley lett az első menedzser, akinek sikerült BEK-et nyernie közvetlenül azután, hogy előző évben megnyerte az UEFA Kupát. Ezzel a Liverpool FC a Borussia Mönchengladbach legyőzésével szerezte meg első Bajnokcsapatok Európa-kupája győzelmét, pont az ellen az egyesület ellen, akit az első, 1973-ban megszerzett UEFA-kupa diadal alkalmával is felülmúltak a fináléban.
1978 - Címvédés Wembleyben
A Liverpool FC a belga Club Brugge legyőzésével szerezte meg második Bajnokcsapatok Európa-kupája győzelmét (1-0), pont az ellen a csapat ellen, amelyiket a második, 1976-ban megszerzett UEFA-kupa diadal alkalmával is felülmúltak. Az 1978-79-es szezon új rekordok felállításával telt, hiszen miközben a csapat 68 pontjával bajnok lett, a 42 lejátszott ligameccsen mindössze 16 gólt kapott. A következő év ismét egy bajnoki címet tartogatott a Liverpool szurkolói számára.
1981 - Harmadik diadal Párizsban
Paisley harmadik és egyben utolsó BEK diadalára 1981-ben került sor, a Real Madrid ellen az 1-0-s győzelmet jelentő gólt meglepetésre egy védő, Alan Kennedy szerezte. Bob Paisley lett az első és mindmáig egyetlen menedzser, akinek sikerült háromszor is elhódítania egyetlen csapattal a trófeát. Ez volt zsinórban az ötödik alkalom, hogy angol csapat szerezte meg a végső győzelmet, ez az első ilyen alkalom volt azóta, hogy a Real Madrid az ötvenes évek végén egymás után ötször nyerte meg a kupát Spanyolországnak.
1984 - Negyedik BEK-siker az AS Roma ellen
Az 1981. karácsony másnapján, a Manchester City ellen elszenvedett vereség következtében a csapat visszacsúszott az új bajnokságban a tizenkettedik helyre, de minden idők egyik legnagyobb feltámadásától vált hangossá az év, hiszen az ez után zsinórban érkező győzelmek eredményeképp bajnoki címmel ért véget az 1981-82-es évad, emellett a Ligakupában is sikerült ismét az élen végezni. Az idény során robbant be a köztudatba a walesi csatár, Ian Rush. A szurkolók nagy kérdése a szezon végén az volt, hogy ki fogja pótolni Bob Paisleyt. Visszavonulása előtt huszonegy trófeát szerzett meg a csapattal, köztük BEK serlegek, UEFA-kupa diadal, bajnoki címek, és zsinórban három Ligakupa, mindössze kilenc év alatt!
A Liverpool FC az A.S. Roma legyőzésével megszerezte a negyedik Bajnokcsapatok Európa-kupa győzelmét. A Roma hazai pályán játszotta a döntőt, ez volt a második alkalom az Inter Milan 1965-ös, San Siróban történő fellépése óta, hogy az egyik döntős hazai pályán mérkőzhetett meg. Phil Neal volt az egyetlen játékos, aki pályára lépett a Liverpool elmúlt három BEK-győzelme alkalmával is. A Liverpool megnyerte a bajnokságot és a Ligakupát is, ezzel először triplázott az angol csapatok közül. A negyedik győzelem azt is jelentette, hogy a Liverpool a második legeredményesebb klubbá lépett elő a sorozatban, hiszen a Real Madridnak ekkor 6, a Bayern Münchennek és az Ajaxnak 3-3 győzelme volt.
Az 1985-ös Heysel-tragédia
Fagan második és egyben utolsó szezonjában a csapat elveszítette a bajnoki címet a városi rivális Everton ellenében (az utolsó négy mérkőzés már tét nélkül zajlott). Ismét bejutottak viszont a BEK döntőjébe, ahol az olasz bajnok Juventus várt rájuk a brüsszeli Heysel Stadionban rendezendő mérkőzésen. A Liverpool most először veszített Bajnokcsapatok Európa-kupa döntőjében, a Juventus győzte le 1-0 arányban. Ez volt a Vörösök ötödik döntője kilenc szezon alatt.
A mérkőzést beárnyékolta az a tragédia, melynek során egy leomló fal 39 ember halálát okozta az angol és olasz szurkolók összecsapása után. A mérkőzést ennek ellenére lejátszották, mivel a szervezők attól tartottak, hogy annak elmaradása esetén még tovább terjedne a felfordulás. A Heysel-tragédia emléke még kísértett a sorozatban, különösen a Juventus elleni negyeddöntő alatt. Az angol kemény mag, a Kop szurkolói transzparensek feltartásával az „amicizia” (barátság) szót írták ki az Anfield Roadon, az olasz drukkerek nagy része azonban hátat fordított a békülő gesztusnak. Sőt, Torinóban meg is dobálták a rivális drukkereket. A gesztus nem érte el maradéktalanul a célját.
A nemzetközi eltiltás és a visszatérés
A brüsszeli tragédiát követő nemzetközi eltiltást, illetve az 1989-es Hillsborough-katasztrófa jelentette újabb traumát egy évtizeden keresztül nem tudta feldolgozni sem a klub, sem a szurkolótábora. Az 1988-89-es idényt leginkább a Hillsborough-tragédia árnyékolta be. 1989. április 15-én, mikor a Liverpool a Nottingham Forest ellen játszott FA-kupa elődöntőt Sheffieldben, a túlzsúfolt lelátókon több száz szurkoló préselődött a lelátókat a pályától elválasztó kerítéshez. Kilencvennégyen haltak meg aznap, a kilencvenötödik áldozat négy nappal később hunyt el, a kilencvenhatodik pedig négy évig feküdt kórházban, mikor egy törvénymódosításnak köszönhetően engedélyezték, hogy lekapcsolják a lélegeztető-gépről.
A következő nagy sikert csak a 2001-es esztendő hozta, amelyben öt trófeát (Ligakupa, angol FA-kupa, UEFA-kupa, angol Szuperkupa, európai Szuperkupa) is nyert a gárda. A Liverpool harmadik alkalommal nyerte el az UEFA Kupát a spanyol Deportivo Alavés legyőzésével. Drámai mérkőzést vívott egymással a két egyesület, az Alavés háromszor is hátrányból egyenlített, a hosszabbítást érő negyedik góljuk a 88. percben esett. A Liverpool végül egy aranygóllal nyerte meg a mérkőzést, Gary McAllister szabadrúgását Geli fejelte a saját hálójába, hozzásegítve az angol együttest, hogy 17 év után ismét európai kupát nyerjen.
Az isztambuli csoda: A 2005-ös Bajnokok Ligája-döntő
Rafa Benítez 2004-ben érkezése után új korszak kezdődött. Változott a keret, az aranylabdás Michael Owen a Real Madrid „galaktikusa” lett, mellette pedig olyan korábbi kulcsemberek távoztak, mint Markus Babbel, Stéphane Henchoz és Danny Murphy. Rafa érkezésével felerősödött a spanyol vonal, Xabi Alonso, Luis García, Josemi, Antonio Núñez, majd januárban Fernando Morientes is az Anfield Roadra szerződött. A legnagyobb sikert a BL-szereplés hozta - s ez elsősorban Steven Gerrardon múlott.
A BL-döntő előtt egyáltalán nem találkozhattunk olyasféle fanyalgó megnyilvánulásokkal, mint az előző sorozat végén, amikor is az FC Porto és az AS Monaco játszotta a finálét. A mostani párharc részvevőinek patinájára senkinek sem lehetett panasza, hiszen az AC Milan együttese a második helyen áll a vonatkozó örökrangsorban a Real Madrid mögött a maga hat BEK-, illetve BL-győzelmével, a Liverpool játékosai pedig a döntő előtt négy alkalommal emelhették magasba az európai labdarúgás legrangosabb klubtrófeáját. Igaz ugyan, hogy a Vörösök a 2001-es UEFA-kupa-győzelem óta nem alkottak maradandót nemzetközi porondon, s Premier League-ben is csak az ötödik helyen végeztek, az idei BL-szereplésükön azonban mi sem látszott ebből a visszafogottságból.
A csoportmérkőzések során a Monaco, a Deportivo és az Olimpiakosz, a nyolcaddöntőben a Bayer Leverkusen, a legjobb négy közé jutásért a Juventus, az elődöntőben pedig a Chelsea sem tudott mit kezdeni a Benítez-csapat zárt védekezésével, elöl pedig általában legalább egyszer betaláltak az angolok, annak ellenére, hogy a csatárok közül szinte az egész szezonban csak Milan Baros volt bevethető. Mindamellett korántsem volt izgalommentes a csoportkör a liverpooliaknak, akik végül is csak egy az utolsó forduló 86. percében szerzett Gerrard-bombával jutottak a 16 közé az Olimpiakosz ellenében. Az egyenes kieséses szakaszban azonban már veretlenek maradtak Carragherék, a Leverkusenen két sima 3-1-es győzelemmel léptek túl, a Juvének és a Chelsea-nek pedig a liverpooli vereség mellett otthon csak egy 0-0-ra futotta ellenük.
A Milan ezzel szemben inkább a sorozat elején jeleskedett, hiszen az egyik legnagyobb favorit Barcelonát megelőzve megnyerte csoportját, majd a nyolcaddöntőben az Inter elleni háziderbit kettős győzelemmel húzta be. A PSV elleni elődöntőben már egyáltalán nem voltak ennyire meggyőzőek Maldiniék, a hollandok már a 2-0-s hazai sikert hozó milánói meccsen is jobban játszottak, a 3-1-re elveszített eindhoveni visszavágón pedig Ambrosini 91. percben szerzett gólja - s nagy adag szerencse - kellett ahhoz, hogy a sorozat 2002/2003-as bajnoka eljutjon Isztambulba. A rossonerik ennek ellenére esélyesebbnek számítottak, elsősorban a játékosok nagyobb nemzetközi tapasztalata és a csapat összeszokottsága miatt. Ancelotti gárdája hosszú évek óta együtt játszik, a Liverpoollal ellentétben állandó BL-szereplőnek mondhatja magát.
A 2005-ös BL-döntő mérkőzése
A döntő, a bajnokok tornájának ötvenedik fináléja szenzációsan alakult. Az AC Milant akkor már három és fél éve Carlo Ancelotti dirigálta. A csapat 2003-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját, ma már tudjuk, hogy az évtized közepén három egymást követő páratlan évben is finalista lett, 2003-ban és 2007-ben is győzött. A piros-feketék kerete is változott, de a Juventus elleni, manchesteri BL-döntő szereplői közül Roque Júnior kivételével mindenki rendelkezésre állt. Paolo Maldini már az első percben betalált Jerzy Dudek kapujába, ő lett a BL-döntők történetének legidősebb gólszerzője, ráadásul a leggyorsabb is, hiszen az 53. másodpercben iratkozott fel a góllövőlistára.
Az argentin Hernán Crespo duplájával 3-0-s olasz vezetéssel mehettek pihenni a csapatok, és ezek után már mindenki biztosra vette az AC Milan sima győzelmét. Rafa Benítez a második félidő elejére már túl volt két cserén, s jól cserélt. A BL-történelem egyik legfantasztikusabb hat percében azonban a szünet után minden megváltozott: előbb Steven Gerrard fejese, majd a cseh Vladimír Šmicer távoli lövése talált utat Dida kapujába, végül Xabi Alonso pofozta a hálóba a kipattanó labdát egy elrontott tizenegyes után. 3-3, még alig kezdődött el a második játékrész, máris újra meccsben volt a Liverpool. Egy óra alatt hat gól esett, majd a következő egy órában (a rendes játékidőben, majd a hosszabbítás harminc percében) nem esett egy sem.
Döntöttek a tizenegyesek, ahogy a Liverpool (1984) és az AC Milan (2003) addigi utolsó megnyert BEK/BL-döntőjében. Több gól sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem esett, és ekkor jött el a Liverpool FC lengyel kapusa, Jerzy Dudek pillanata. Miután a hosszabbításban elakadt benne Andrij Sevcsenko fejese és a kapu torkából leadott ismétlés is, a büntetőpárbajban kivédte Andrea Pirlo és az aranylabdás ukrán csatár büntetőjét is, így a Liverpool története ötödik trófeáját nyerte az első számú európai kupasorozatban (1977, 1978, 1981, 1984, 2005).
A 2005-ös BL-döntő kezdőcsapatai és cseréi
| Poszt | Liverpool FC | AC Milan |
|---|---|---|
| Kapus | Dudek | Dida |
| Védők | Finnan (Hamann 46.), Carragher, Hyypiä, Traoré | Cafu, Stam, Nesta, Maldini |
| Középpálya | Xabi Alonso, Luis García, Gerrard, Riise, Kewell (Šmicer 23.) | Gattuso (Costa 112.), Pirlo, Kaká, Seedorf (Serginho 86.) |
| Támadók | Baroš (Cissé 85.) | Crespo (Tomasson 85.), Sevcsenko |
| Vezetőedző | Rafael Benítez | Carlo Ancelotti |
Hogyan nyerte meg a Liverpool a 2005-ös Bajnokok Ligáját?
Az angol szurkolók azonban nemcsak a győzelemnek örülhettek, hanem annak is, hogy a csapat legjobb játékosa, Steven Gerrard, akiről hónapok óta olyan hírek terjengtek, hogy a rivális Chelsea-hez igazol, a meccs után így nyilatkozott: „Hogy is gondolhatnék egy ilyen éjszaka után arra, hogy elhagyjam a Liverpoolt?” Pár nap múlva újabb négy éves szerződést írt alá a klubhoz, ott játszik a mai napig. Steven Gerrard minden idők második legfiatalabb BL győztes csapatkapitánya lett.
További Bajnokok Ligája döntők
2007 - Az AC Milan elleni visszavágó
A 2006-07-es szezont a Liverpool FC rosszul kezdte a bajnokságban, alig tudott nyerni idegenben, majd megtört a jég, melyben nagyrészt Bellamy segített és hosszú, szép menetelés után felért a harmadik helyre. A Bajnokok Ligájában is meneteltek, átlépve többek között az Barcelonán és a Chelsea-n keresztül jutottak el a döntőbe. A Liverpool az egyenes kieses szakaszban azonnal egy igen nehéz ellenféllel, a Barcelonával került össze, ám a Vörösök nagy meglepetésre idegenben 95 000 néző előtt 0-1-ről (Deco fejelt gólt a katalánoktól) fordított a Camp Nou-ban Bellamy és Riise góljaival. A 2005-ös BL-győztes legyőzte a címvédőt, a Liverpool ismét bizonyította, hogy soha sem lehet leírni. A visszavágón - a 'Pool otthoni fölényes játéka ellenére - kikapott a Barcától az Anfielden 1-0-ra, mégis idegenben lőtt góllal az angolok jutottak tovább a legjobb nyolc közé.
A negyeddöntőben a kevésbé veretes PSV Eindhovennel (bár a holland csapat meglepetésre kiütötte az Arsenalt a BL-ből a nyolcaddöntők során) ismét összekerült a Liverpool. Végül az LFC jutott tovább 4-0-s összesítéssel (3 gólt Eindhovenben szereztek a liverpooliak), majd a következő ellenfél a rivális Chelsea lett a legjobb négy között. A Liverpool viszonylag jó előjelekkel várhatta a meccset, mivel nemzetközi szinten általában jobban szerepelnek a Chelsea ellen. Bár hazai pályán a Chelsea 1-0-ra győzött, Liverpoolban egy Agger-gólnak köszönhetően egyenlítettek a "scouserek", így a büntetők dönthettek. A párbajt az Liverpool nyerte 4-1-es összesítéssel, így 2007-ben a Liverpool ismét döntős lett. A döntőben a Manchester Unitedet is legyőző olasz AC Milan lett ismét az ellenfél (2005-ben a Liverpool 3-0-ról felállva, büntetőpárbajban legyőzte az Milant, így nyerte meg története ötödik Bajnokok Ligája győzelmét Isztambulban, a világsajtó a 2005-ös döntő visszavágójaként harangozta be az eseményt).
A döntőt 2007. május 23-án Athénban, Görögország fővárosában rendezték meg. A mérkőzést a 71 030 férőhelyes olimpiai stadionban rendezték, a két csapat elkötelezett szurkolói zsúfolásig megtöltötték a stadiont. A meccset a 'Pool jobban kezdte, az első félidőt uralta is, ám egy szerencsés góllal a Milan szerzett vezetést a játékrész végén. A második félidőben a Liverpool mindent feltéve támadott, eredménye egy Milan gól, és egy kései Liverpool gól lett. A Liverpool másodszor veszített Bajnokok Ligája döntőjében, ezúttal a 2005-ben legyőzött AC Milan ellen (1-2). A két évvel korábbi döntővel ellentétben ezúttal csak egy gól esett az első félidőben, Andrea Pirlo lövése Filippo Inzaghin pattant meg és csapta be José Manuel Reinát. A második félidőben, a 82. percben Filippo Inzaghi volt eredményes, Dirk Kuyt 89. percben lőtt gólja már csak szépíteni tudott.
2019 - Hatodik BL-cím a Tottenham ellen
2019-ben az angol házidöntő első gólját az egyiptomi Mohamed Szalah szerezte már a második percben, miután a szlovén Damir Szkomina játékvezető 25 másodperc elteltével kezezés miatt büntetőt ítélt. A 11-est a tavaly a Real Madriddal szemben elveszített finálé első félidejében megsérült Szalah értékesítette. A fordulást követően ugyan a tempó kicsit emelkedett, de helyzetek nem alakultak ki. A 69. percben a csereként pályára lépő Milner lövése kerülte el kicsivel a kaput. A hajrában a Tottenham nem tudott mit kezdeni mezőnyfölényével, ugyanakkor a 87. percben Origi is betalált. A végeredményt a 87. percben született gól állította be. Ezzel a Liverpool hatodik Bajnokok Ligája győzelmét szerezte meg.
A Liverpool FC európai kupasikerei
A Liverpool FC nemzetközi kupákat tekintve a legsikeresebb angol csapatnak számít. A maga 6 BEK/Bajnokok Ligája győzelmével az egyik legeredményesebb európai csapat. A három UEFA-kupa győzelmükkel, igaz megosztva, de a legeredményesebbek ebben a sorozatban. Háromszor hódították el az Európai Szuperkupát, részt vettek KEK-döntőben és interkontinentális kupa mérkőzéseken. Az európai kupákban is sikeresen szerepeltek: a Bajnokok ligája trófeáját 6-szor is megnyerték (ezzel a Liverpool a negyedik legsikeresebb csapat a "királykupában"), és az UEFA-kupát 3-szor, az európai szuperkupát pedig 4-szer hódították el; ezzel a teljesítménnyel a legsikeresebb angol klub nemzetközi szinten.
A nyolcvanas években hivatalosan is Európa első számú csapata volt az angliai gárda. A 8-0-s hazai győzelem a török Beşiktaş J.K. csapata ellen, 2007. november 7-én, a Bajnokok Ligája történetének legnagyobb különbségű győzelme volt.
tags: #liverpool #kezdo #11 #bl #donto
