A futballhuliganizmus jelensége: Definíciótól a globális és hazai megnyilvánulásokig
A mérkőzésre kilátogató szurkolók elsődleges célja, hogy örömüket leljék a pályán látottakban, valamint hogy támogatásukkal bíztassák a saját csapatukat. Ugyanakkor a szurkolás „gőzkieresztő” funkcióval is rendelkezik, amely feszültségek társadalmilag legális kiélését teszi lehetővé. Azonban ha az érzelmek elhatalmasodnak a szurkolókon, és valódi szereplői kívánnak lenni az ütközetnek, futballhuliganizmusba is torkollhatnak az események.
Mi is a futballhuliganizmus?
De mit is nevezünk futballhuliganizmusnak? Tudatosan megszervezett zendülés vagy spontán kialakuló érzelmek kiváltója? Univerzális jelenség vagy „angolkór”? Mikor a kutatók elkezdték vizsgálni magát a jelenséget, azt találták, hogy sokkal inkább a politika és a média terméke, mint a szociálpszichológiáé vagy a szociológia tudományáé. Az általuk megteremtett „futballhuliganizmus” fogalom alatt rengeteg mindent értettek: a verbális és fizikai erőszak formáit; a vesztes játékosok, a futballpálya, a csapat épületét vagy az ellenfél drukkereinek a megdobálását; a vandalizmust; és a verekedés egyéb formáit egyaránt. A szakemberek úgy fogalmazzák ezt meg, hogy a mérkőzéssel kapcsolatos, tehát a találkozó előtt, közben vagy utána történő bármely erőszakos, rendellenes cselekmény futballhuliganizmusnak minősül.
A jelenség agresszivitástartalma erősen eltúlozva jelenik meg a médiában, amelynek a hátterében az áll, hogy az erőszakhíradások szenzációértéke mindig a nézőszám növelésével jár együtt. A másik véglet azonban az, amikor enyhítik a komoly sérüléseket és egyéb károkat, ezáltal normális, „gőzkieresztésként” beállítva a zavargásokat. Ez sokkal inkább egy nemkívánatos kultúra továbbélését segíti, mintsem a dolog valódi értelmezését.
A szélsőséges szurkolási szokásokat Roversi olasz szociológus fogalmazta meg a legtalálóbban:
„A futballhuliganizmus kifejezés a durvaság minden olyan formájára utal, amely a nézők között zajlik. A jelenséget a vandalizmus és a szisztematikus véres agresszió keverékeként írhatjuk le, amely a fiatalok bizonyos csoportjaira jellemző, s amelyet a hasonló korúak követnek el a stadionon belül és kívül”. Ám a jelenség komplexitása és sokszínűsége miatt ez sem egy teljesen kielégítő definíció. A focihuligánok mindenütt megjelennek, ahol mérkőzés van. Ezeknek a szurkolóknak a gondolkodásmódja érdekes, úgy hiszik, hogy ezzel segítik a csapatukat, ám pont az ellenkezőjét érik el. Sokan úgy vélik, hogy ezek csupán szurkolóknak öltözött vandálok, akik így tombolják ki a lelátón agresszivitásukat. Egy-egy verekedés, kiosztott pofon és a másik táborának gyalázása örömet okoz ezeknek az embereknek. Ezek az „vandálok” nem is a mérkőzés kedvéért járnak ki, az csupán számukra másodlagos dolog, a lényeg a balhé. A huligánok sokakat távol tartanak a mérkőzésektől, hiszen senki nem szeret úgy ülni a lelátón, aki a mérkőzést megy megnézni, hogy mikor keveredik valamilyen balhéba, amihez semmi köze.
A definíció fogalmi dilemmái
Legalább öt fogalmi dilemmát kellene pontosítani a futballhuliganizmus megértéséhez:
- Míg a futballhuliganizmust leginkább a két szurkolói csoport közötti erőszakos formába burkolt versenyzést értjük, valójában nem korlátozódik csupán erre: futballhuliganizmusnak nevezhetjük a petárdák dobálását, a vandalizmust, valamint a rendőrök elleni támadásokat is.
- A rivális szurkolók közötti verekedésnek nem feltétlenül kell a futballpálya környékén történnie: lehet akár a városközpontban, a kocsmákban vagy a buszpályaudvarokon.
- A futballhuliganizmus magában foglal egy ellenállási és ritualizált agressziót, amelyet könnyen össze lehet téveszteni a valódi erőszakkal. Sokak szerint a szurkolótáborok közötti erőszak inkább a konfrontáció egyfajta „játéka”.
- Annak ellenére is, hogy a huligánok saját bevallásuk szerint önként és tudatosan alkalmaznak erőszakot, viselkedésük sokszor tartalmaz spontán elemeket: például erőszakos támadásokat rendőrök ellen.
- Gyakori hiba újságírók és rendőrök részéről, hogy túlhangsúlyozzák a futballhoz köthető erőszakos cselekmények esetében a szervezettséget. Előfordul, hogy ezeket a csoportokat félkatonai szervezetekhez hasonlítják. A valóság ezzel szemben az, hogy ezen csoportok szervezettségi szintje kultúránként és helyszínenként igenis változó. Még a brit Országos Bűnügyi Hírszerzési Szolgálat is igen kétesen fogalmaz: „Létszámra és minőségre is igen változóak lehetnek ezek a csoportok, az igen szervezett, hierarchikusan felépülő bűnözői csoportoktól kezdve, amelyek egész héten keresztül együtt vannak, egészen az olyan alkalmi csoportosulásokig, amelyek az adott mérkőzés miatt alakult ki azzal a szándékkal, hogy valamilyen erőszakos cselekményt hajtson végre”.
Valóban „angolkórról” beszélhetünk?
A futballhuliganizmust a legtöbben Angliához, a modern labdarúgás bölcsőjéhez kötik. Ez nem meglepő, hiszen egy nagyhatalomban történő rendbontások mindig is nagyobb nyilvánosságot kaptak, mint a kisebb országokban történtek. Éppen ezért sokan a hatvanas évekkel kötik össze a futballhuliganizmus megszületését - különösen az 1966-os világbajnoksághoz, amikor is Anglia válogatottja nyerte a tornát -, az igazság mégis az, hogy már a 19. és 20. század fordulóján is létezett a jelenség. Ennek a jelenségnek az őshazája Anglia, itt vette kezdetét a dolog és innen kitörve kezdett el terjedni a világban. Mára már az egész világon elterjedt, súlyos probléma.
A futballhuliganizmust mint „angolkór” terjedését az 1985-ös brüsszeli Bajnokok Ligája döntőn történt Heyzel-tragédia is felerősítette. A nyugati országokban ezt az esetet tartják a legnagyobb huliganizmushoz köthető tragédiának. Ám ha átlépjük Európa határait, sokkal több halálos áldozatot követelő erőszakcselekményt láthatunk. Az alábbi táblázat néhány súlyosabb esetet mutat be:
| Esemény | Dátum | Halálos áldozatok száma |
|---|---|---|
| Heyzel-tragédia (Brüsszel) | 1985 | 39 |
| River Plate-Boca Juniors mérkőzés zavargásai | 1968 | 74 |
| Peru-Argentína mérkőzés zavargásai | 1964 | 287-328 |
Heysel-tragédia: "A szervezők kérték, hogy játsszuk le a döntőt"
Az említett példák felvetik a kérdést: valóban univerzális jelenségről beszélhetünk? Míg Európán belül Hollandiában, Olaszországban, Spanyolországban és Angliában a leggyakoribb a futballhuliganizmus, addig Portugáliában, Norvégiában és Írországban kifejezetten ritka a rendbontás a mérkőzéseken. Latin-Amerikában a szurkolói csoportok közötti erőszakos összecsapások viszonylag gyakoriak, különösen Argentínában és Brazíliában. Azonban az argentin futballhuliganizmus az 1960-as évektől eszkalálódott, és a futballhoz kapcsolódó eseményekhez egyre több gyilkosság kapcsolódott. Láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy mindenki ismeri a futballhuliganizmus fogalmát, annak pontos definíciójával és vizsgálatával már akadnak problémák.
A futballhuliganizmus Magyarországon
A futballhuliganizmus hazánkban is jelen van, és komoly gondokat okoz. Magyarországon a 20. század elejétől jelen van a jelenség, ám a nyolcvanas években terjedt el igazán, ekkor szerveződtek olyan csoportok, melyeknek tevékenységéről hetente lehetett hallani a médiában. Hazánkban a huliganizmus sok másik országgal ellentétben egy pólusú, a Debrecen, Újpest, Fradi ultracsoportjai és más kisebb csapatok ultrái is szélsőjobboldali nézeteket vallanak. Nálunk viszonylag újdonság, hogy a huligánok a politikában is részt vesznek, és egyes rendezvényeken megjelennek, balhéznak.
Erre kitűnő példa az MTV székházának ostroma és az akkori pesti zavargások. Számtalan nyilvántartott szurkolót tartóztattak le akkor, mindegy volt számukra, hogy Újpest vagy Fradi szimpatizánsok voltak a cél más volt abban az esetben. Vehetjük a 2008-as Dunaszerdahelyi történéseket is, ahol magyar szurkolói csoportosulások (több ezer fő) látogattak el a magyar származású csapat, a Dunaszerdahely és a Slovan (egy vérbeli szlovák csapat) összecsapására. Ezen futballhuligánok csöppet sem a mérkőzésért mentek, hanem a két ország közti politikai feszültség és vita révén, ily módon próbáltak elégtételt venni.
Több alkalommal előfordult, hogy a szurkolók a pályára rohantak, esetleg a saját vagy az ellenfél játékosaira támadtak. Erre kitűnő példa a pár évvel ezelőtti Debrecen - Ferencváros találkozó, ahol a dühödt vendégszurkolók a pályára rohantak és a játékosokra támadtak. Hazánkban is jelen van a rasszizmus, szinte minden egyes tábor verbálisan bántja az ellenfél néger, esetlegesen zsidó származású játékosát. Két legnagyobb csoportosulás és ellentét a Fradi és az Újpest tábor közt van hazánkban, e mérkőzéseken sokszor szabadul el a pokol, illetve volt már rá példa, hogy tragikus esemény történt.
Hadas Miklós szociológus szerint a szurkolók a futball miatt is frusztrálttá válhatnak, amikor például a Fradit másodosztályba sorolták. S ha egy olyan baloldali kormány van az ország élén, amely a Fradi elnyomójaként, illetve a nemzeti érzés megtagadójaként tematizálható egy szűk csoport számára, akkor ezek az emberek valóban könnyen vesznek részt olyan balhékban, amelyek politikai tüntetések. A rendőr is vörös posztó számukra, ha őket látják, bevadulnak. Ismerős nekik a helyzet, számos ilyen csatát vívtak már. Sokan nem azért zsidóznak vagy cigányoznak, mert ténylegesen bajuk volna ezekkel az emberekkel, hanem mert látják, hogy ezzel uszítanak és hergelnek.
Nemzetközi kitekintés: A jelenség sokszínűsége
Nézzünk meg más országokat, hol milyen a huliganizmus. Van ahol politikai vagy nemzeti hovatartozás a kiváltó ok, de akad vallási nézeteltérés is csapatok és szurkolótáborok között. A szurkolói csoportokat számos országban - mint Olaszországban, Spanyolországban és Franciaország bizonyos részein - „ultráknak” hívják, amelyek nem feltétlen az erőszak kiváltói. Sőt, az „ultra” csoportokra jellemző a magas fokú szervezettség, ami magában foglalja a hivatalos tagságot és a felvételi rendszert. Alapvető funkciójuk saját csapatuk minél színesebb és expresszívebb támogatása, amely nem feltétlenül jár együtt a másik fél megaláztatásával vagy megfélemlítésével. Hasonló csoport Dél-Amerikában a „barras bravas”, ők azonban nagymértékben különböznek az „ultráktól”, hiszen politikai megmozdulásokon is részt vesznek.
Olaszország
Olaszországban óriási gondot okoz a futballhuliganizmus és itt már politikai szintéren sem egy pólusról beszélünk, hanem kettőről. Vannak a szélső baloldali szurkolótáborok, ilyenek az Atalanta, Pisa és Livorno ultrái, ezek nagyon kemény csoportosulások. Az Atalanta szurkolóihoz fűződik Olaszországban a legtöbb halálos áldozat a szurkolótáborok közti összecsapásokból. A másik oldal a szélső jobboldal, ilyen csapatok például a Verona, Inter, Lazio. Ezen különböző politikai nézeteket valló ultra csoportok komoly gondot okoznak az olasz rendőrök számára. Nem ritkák a mérkőzések előtti vagy utáni szurkolói összecsapások, illetve a nézőtéri rendbontások. Egymás verbális sértegetése, cukkolása, illetve nagy gond a rasszizmus az olasz lelátókon. Például az SS Lazio szurkolói híresek rasszista megnyilvánulásaikról, náci szimbólumaikról és karlendítéseikről. Nagy balhék szoktak kerekedni emellett az egyes városi vagy szomszéd városok közti összecsapásokon. Ilyen párharcok például a Roma-Lazio városi derbi vagy a Torino-Juventus, na és a Szicíliai rangadók, utóbbi az utóbbi években ember és rendőráldozatokat is követelt.
Hollandia
Hollandiában négy kiemelten veszélyes szurkolótábor van: az Utrecht, Den Haag, Feyenoord és az Ajax ultrái. Ezen szurkolói csoportosulások érthetetlenül utálják egymást, antiszemita megjegyzésekkel bombázzák a másikat. Többször volt rá példa, hogy a stadionban házilag készített bombát dobtak az ellenfél szurkolótáborába, mely olykor halálos áldozatot is hozott. A legnagyobb ellentét az Ajax és a Feyenoord csapata között van. A legvérmesebb szurkolói csoport az Ajaxé, mely F-Side névre hallgat. Ezt a csoportosulást a rendőrség szeretné betiltani és bűncselekménnyé nyilváníttatni, ha valaki a csoport tagja. 1997-ben szítódott a két csapat közt a tűz ilyen magasra, amikor is a Feyenoord szurkolói különös kegyetlenséggel megölték az Ajax vezérszurkolóját.
Oroszország
Az orosz bandákat a modern kori futballhuliganizmus veszélyes elemeként tartják számon. Az itteni csoportosulások, bármilyen furcsa is, kimondottan tisztelik az ellenfelet és szabályok szerint vívnak meg egymással. Rendszerint a stadionon kívül a mérkőzés előtt vagy után feszülnek egymásnak a szurkolótáborok, furcsa ezt kimondani, de hobbiból. Nagyon fontos szabályok vannak, melyeket az esetek többségében betartanak Oroszországban. Hogy mik is ezek? Nos, csak egyenlő létszámban lehet megvívni egymással és tiszta ökölharcban, segédeszközt, szúró vagy ütőtárgyat nem lehet használni. Ez az egész elég furcsán hangozhat. A két legvérmesebb szurkolótábora a CSZKA és a Szpartak csapatának van, és ilyenkor a városba nem csak a rendőrség, hanem katonák is kivonulnak a rendfenntartás érdekében. Ám mindvégig nem avatkoznak közbe, ha a küzdelem a szabályok szerint zajlik. Erre példa pár évvel ezelőtti összecsapás a két szurkolótábor között, ahol egy kereszteződésben 400 szurkoló csapott össze. A rendőrség lezárta az utat és miután a verekedés megtörtént, mindenki távozott a helyszínről.
Skócia
Itt két legnagyobb klub, a Celtic és a Rangers mind a két klub felvállalja vallási hovatartozását. Ez a párharc az egyik leghíresebb párharca és legnagyobb rivalizálása. Az összecsapás neve Old Firm.
Argentína: A legsúlyosabb eset
Utoljára pedig kalandozzunk el Dél-Amerikába, ahol az emberek virtusai is mások, mint az Európai. Azon belül a legbalhésabb ország huliganizmusát fedjük fel. Ez nem más, mint Argentína. Kijelenthető, hogy a világon Argentínában a legrosszabb a helyzet. Itt nem politikai, vallási vagy autonóm ellentét szüli a huliganizmust, hanem itt szó szerint bandaháborúról beszélhetünk, mely már túlságosan is elfajult. Az itteni ultrák, csoportosulások, neve Barra Bravas. Ezeknek a csoportosulásoknak befolyásuk van a klubok életébe és működésébe, mely megdöbbentő tény. Az 1950-es évek óta körülbelül 250 áldozata van az Argentin futballhuliganizmusnak. Úgy vélik, szinte lehetetlen visszaszorítani azt, ami Argentínában folyik. Például a Racing ultráinak (Barra Bravasainak) bármikor szabad bejárási joga van a pályára, és ami megdöbbentő, beleszólásuk van a klubvezetésbe is. Ám nem minden csoportosulás brutális és erőszakos, az Independiente szurkolói az erőszak ellen vannak, és azt hirdetik. A Boca Juniors szurkolóinál talán nincs is rosszabb. Van egy híres vezérük, Rafa Di Zeo. Őt sokan csak úgy emlegetik, hogy a Keresztapa. Az illető még régebben azt is megszabta, hogy a rendfenntartók hol álljanak. Ez Argentína, bandaháborúba torkolló mérkőzések halálos áldozatokkal, erről lehet hallani a médiában folyamatosan, hogy lelőtték, meglincselték az ellenfél szurkolótáborának egyik tagját.
A futballhuliganizmus pszichológiai háttere és a tömeg viselkedése
A nagy létszámból fakadóan a stadionokon belül egy hatalmas tömeg jön össze, melynek a viselkedése klasszikus szociálpszichológiai elvek szerint történik. Érdekes megfigyelni, hogy amúgy békés emberek viselkedése miként változik meg a tömegben, pl. erőszakossá válnak, rongálnak, azaz könnyen kialakulhat a klasszikus futballhuliganizmus (természetesen ez nem minden esetben történik meg). A fő kérdés, hogy ez miért történhet meg?
Az első válasz, hogy a tömegben az egyén elveszik, eltűnik, kevésbé tetten érhetők a cselekedetei, azaz anonim lesz. Ennek megfelelően a cselekedetek elkövetői nehezebben lesznek beazonosíthatók, így a felelősség is megoszlik. Gyakran az egyes csapatoknak való szurkolás az egyének identitásának a részévé válik, az individuum számára központi kérdéssé válik, hogy ő ennek a csapatnak szurkolója, részesévé akar válni a csapat sikereinek, illetve úgy is érezheti, hogy egy globális közösségnek a tagja, mely az adott csapat köré épül. Ez szociálpszichológiai értelemben a valahova tartozás fő motívuma, vagyis nekünk, embereknek szükségünk van arra, hogy valahová tartozzunk. Gyakori jelenség az is, hogy a fanatikus szurkoló a többi embert is az alapján kezdi megítélni, hogy ők mely csapatnak szurkolnak, kvázi melyik globális közösséghez tartoznak. Egy alapvető szociálpszichológiai jelenség, hogy a csoporton belül, mindig a radikális álláspont kerül előtérbe, ami szélsőséges irányba taszíthatja a csoport viselkedését.
Heysel-tragédia: "A szervezők kérték, hogy játsszuk le a döntőt"
Küzdelem a huliganizmus ellen és regionális különbségek
Évtizedekkel korábban lehetett Nyugat-Európában, főleg Nagy-Britanniában találkozni a focihuliganizmussal az utcákon is, ma azonban már egyáltalán nem jellemző - mondta Hadas Miklós szociológus. Hadas szerint Nyugaton éppen ellenkező tendencia figyelhető meg, mint Kelet-Európában; míg ott már csak elvétve fordul elő az, hogy utcára vonul a szurkolói kemény mag, addig a keleti országokban ez mostanában gyakoribb. Több példa is van erre, Bukarestben például a napokban torkollott vérfürdőbe a két legnagyobb csapat, a Dinamo és a Steaua meccse. De gyakran van példa ilyen vandalizmusra Szerbiában - ahol szintén hagyományos bandák csapnak össze újra és újra -, illetve Horvátországban is. Legutóbb a nyár közepén, a holtszezonban, meccs nélkül estek egymásnak a két belgrádi rivális, a Crvena Zvezda és Partizan fanatikusai; a verekedésben egy ember halálos sebesüléseket szerzett.
Ha Angliában ellátogatunk egy stadionba, olyan érzésünk támad, mintha egy szórakoztató központban lennénk. Jól öltözött középosztálybeli emberek, akik többnyire bérletet váltanak, nagymamák unokáikkal, hatalmas kivetítők, tehát a civilizált látványsport keretei között zajlanak a meccsek. Ez már eleve komoly szűrő, nem beszélve arról, hogy minden szék be van kamerázva, így ha bármi balhé van, rögtön le lehet „kapcsolni” a huligánt. Mindez Kelet-Európában, köztük Magyarországon nyomokban sincs jelen. Ezekben az országokban ráadásul eleve kevesebben vannak a stadionban - nincs is olyan szintű foci, ami odacsábítaná az embereket -, így nagyobb a súlya a rendbontóknak. Ha ezer ember között van száz, aki balhézik, nyilván más, mintha hatvanezer ember között lenne száz. Térfigyelő kamerák sokasága és nagyon szigorú törvényeket hoztak a huligánokkal szemben. Így és hasonló módszerek sokaságával sikerült, ha nem is eltüntetni, mert mindig is jelen lesz huliganizmus, de megfékezni azt Angliában.
Legújabb kori esetek és a magyar szurkolók
Mint ismert, több magyar szurkolót őrizetbe vettek a szerda esti müncheni Németország-Magyarország labdarúgó Eb-csoportmérkőzés (2-2) előtt. Szijjártó Péter szerint akik kint voltak szurkolni Münchenben, mindannyian érezhették a folyamatos provokációkat, azt a bánásmódot, ami „a korrektségtől viszonylag messze van”. Ezek közt említette azt, amikor a magyar szurkolótábor elé kommandósok vonulnak fel, vagy amikor órákra megállították magyar szurkolók buszát az odaúton, illetve azt is, hogy a konzulok nem lehettek jelen.
Az Index érdeklődésére a helyi rendőrség azt írta: tudatában voltak annak, hogy a 2000 érkező magyar futballszurkoló közül 200-an „problémásabb szurkolói csoporthoz” tartoznak, ezért ellenőrizték őket az úton, miközben Münchenbe tartottak. Több pirotechnikai eszközt elkoboztak tőlük, birtokosaik ellen eljárást indítottak, a Német Labdarúgó-szövetség (DBF) pedig visszavonta a jegyüket a meccsre. A délutáni órákban a központi Wiener Platz környékén szintén pirotechnikai eszközöket meggyújtó szurkolókat vettek őrizetbe.
A német hatóságok szerint a stadionban - ahol a magyar szurkolók homofób szólamokat is skandáltak - a biztonsági szolgálat és a rendőrség gyors reagálással meghiúsította az összecsapást a két tábor között. Egy embert őrizetbe vettek, mert egy üveget dobott a rendőrök felé. Szabálysértési eljárást indítottak ama szurkoló ellen is, aki a magyar himnusz közben szivárványszínű zászlóval a pályára rohant. A rohamrendőröknek a magyar tábor elé vezényléséről a müncheni rendőrség azt írta: a forrongó hangulat és az agresszív viselkedés miatt a mentőszolgálatokat készenlétbe helyezték, a meccs után pedig „egyenruhás erőket” vezényeltek a helyszínre, hogy megakadályozzanak egy esetleges balhét. A rendőri jelenlétnek köszönhetően a stadiont különösebb problémák nélkül hagyták el a szurkolók, és München belvárosából sem érkeztek jelentések rendbontásról.
A mérsékelten konzervatív brit lap már a találkozó felvezetésében előrevetítette a huligánproblémát, kiemelve az ország szélsőjobboldali pártjának bevándorlásellenes hiedelmeinek nézőtérre szivárgását. Henry Winter hozzáteszi, több mint ezer vendég szurkoló gyűlt össze a vendégtábor egyik szegletében, olyan molinót feszítettek ki, amely bemutatta ellenszenvüket azon játékosok felé, akik térdeléssel fejezik ki támogatásukat a tolerancia jegyében. Az angol-magyar 1-1-es döntetlennel végződő mérkőzés tehát nemcsak a sportról, hanem a társadalmi feszültségekről és a futballhuliganizmus jelenségéről is árulkodott.
tags: #magyaorszag #huligan #foci
