A magyar labdarúgás legendás alakjai és a kapusok története
A labdarúgásról azt szokták mondani Magyarországon, hogy szinte mindenki ért hozzá. Különösen így van ez, amikor egyes labdarúgók teljesítményét kell értékelni, vagy éppen egy adott válogatott meccs után mondják el a szurkolók a véleményüket arról, hogy kinek kellett volna egy adott találkozón játszania. Nagyon nehéz feladat megmondani azt, hogy kik voltak a valaha volt legjobb magyar futballisták, hiszen a magyar labdarúgás hosszú és többnyire sikeres történetében számtalan fantasztikus játékos lépett pályára a magyar meccseken. Az alábbiakban egy kísérletet teszünk erre, de értelemszerűen hozzá kell tennünk, hogy ez egy szubjektív lista, könnyen lehet, hogy mások szerint más futballistáknak kellene szerepelnie ezen az összeállításon.
A magyar labdarúgás legnagyobb játékosai
Az 1950-es évek voltak a magyar labdarúgás legjobb évei, nem csoda, hogy a legjobb magyar futballisták is ezekből az évekből kerülnek. Rengeteg nagyszerű név közül lehetne még válogatni, de az biztos, hogy bármilyen toplistán ott kell lennie a legjobbak között az alábbi játékosoknak.
Puskás Ferenc
Talán ez a név az, amelyben nincs vita még a legelvakultabb szurkolók között sem. Puskás Ferenc vagy Puskás Öcsi egyértelműen a valaha volt egyik legjobb magyar focista. Gondoljunk bele, 85 nemzetközi meccsén 84 gólt szerzett és 514 gól fűződik a nevéhez a magyar és spanyol bajnokságok mérkőzésein.
Kocsis Sándor
A sort folytatva legendás játékosokkal, Kocsis Sándor nevét is meg kell említenünk. A Budapest Honvéd egykori játékosa komoly karriert futott be a Budapest Honvéd, egy svájci csapat és az 1950-es évektől kezdve a Barcelona színeiben.
Kubala László
Szintén szupersztár volt a Barcelona színeiben az 1950-es években Kubala László, aki azon kevesek egyike, aki mindkét barcelonai csapatban, így az FC Barcelonában és az RCD Espanyol csapatában is letette névjegyét.
Hidegkuti Nándor
A 2002-ben, 80 éves korában elhunyt Hidegkuti Nándor azon kevesek egyike volt az 1950-es évek focisztárjai közül, akik Magyarországon értek el hatalmas sikereket. Hidegkuti az MTK csapatának volt a legnagyobb legendája, de amiért a legtöbb külföldi és hazai szurkoló emlékszik a nevére, az a legendás mérkőzés volt Anglia ellen a Wembleyben, amikor 6-3-ra nyert Magyarország.
Bozsik József
Bozsik Józsefnek is ott kell lennie a legjobbak között bármilyen toplistán.
Albert Flórián
Már egy évtizede nincs közöttünk a Ferencváros legendás labdarúgója, Albert Flórián, akit már életében a Császár névvel illettek. Képességeinek különlegessége az volt, hogy elegánsan, nagyon technikásan futballozott.
Anglia vs Magyarország 3-6 Össszefoglaló (színes+eredeti kommentárral) HD
Grosics Gyula
Grosics Gyula listánk egyetlen kapusa, aki szintén az 1950-es évek legendás aranygenerációjának tagja volt. Azért is tartják különösen nagy sportembernek a 2014-ben elhunyt legendát, mert bőven túlmutatott azon, amit egy kapusnak képviselnie kell, igazi csapatember volt.
Czibor Zoltán
Emeljük ki Czibor Zoltánt, aki Puskáshoz hasonlóan az 1950-es évek sikerei után az FC Barcelonánál futott be komoly karriert.
Gera Zoltán
Gera Zoltánnak is kell, hogy hely jusson egy ilyen listán, hiszen nagyon sok fantasztikus pillanatot szerzett már a magyar szurkolóknak. Magyarországon több csapatban is játszott, de az FTC színeiben tette le igazán a névjegyét. Mégis a válogatottban nyújtott hihetetlen teljesítményei okán emlékszünk rá, valamint a gólok után bemutatott félelmetes szaltóiról.
Illés Béla
Listánkra a 10. helyen, de semmiképpen nem utolsóként fel kell írnunk Illés Béla nevét is, aki karrierje során leginkább az MTK csapatában tette le névjegyét. Gondoljunk bele, 540 magyar élvonalbeli meccsen lépett pályára és ezeken 215 gólt rúgott. Karrierje után is sokat tett a magyar labdarúgásért, ő alapította a szombathelyi Illés Béla Football Akadémiát. A magyar válogatottban 64 meccsen lépett pályára, ezeken a meccseken 15 gólt szerzett.
Alapvetően most bemutattunk 10 olyan labdarúgót, akiket nevezhetünk minden idők legjobb magyar labdarúgóinak. Viszont fontos kiemelni, hogy ez egy szubjektív lista, a magyar labdarúgás történetéből számtalan olyan játékost lehetne bemutatni, aki meghatározó pillanatokban mutatta meg képességeit.
A magyar válogatott kapusainak történelme és jellemzői
A kapus egy fura, de rendkívül látványos posztja az adott sportágnak. A csatár és a hátvéd szerelemgyermekeként írható le a legegyszerűbben. Az egyik a góljaival szeretne sütkérezni a rivaldafényben, a másik korlátozott eszközeivel igyekszik ezt meggátolni és elkerülni a hintába ültetésért járó szégyenfa terebélyesedését. Lehet őket skatulyázni, de nem érdemes. A tökéletesre való törekvés nem egy releváns gondolat, mert ezzel óhatatlanul is beállnánk a bólogatójánosok sorába. Magyarázhatatlan kapcsolat - vagy nevezzük inkább rajongásnak - fűz a labdajátékok kapusaihoz. Egy külön világot képviselnek Ők, a csapatuk szerves részei, mégis külön funkcionálnak. Magányosan állnak a kapu előterében, várják az ellenfél csapásait, észveszejtő erejű lövések útjába állnak. Utolsó mentsvárként biztosítják az ellencsapat góltalanságát. Néha percekig állnak munka nélkül, néha pedig lövések sorozatát kell hárítaniuk, elképesztő macskaügyességgel, egymásba fonódó vetődések sorozatával. Úsznak a levegőben, csapódnak a sokszor sáros, poros, fagyos földre, hogy aztán újra talpra állva, megismételjék mutatványukat, ki tudja még hányszor egy-egy mérkőzés során. Bogarasak? Valószínűleg igen! Természetesen a szó legnemesebb értelmében.
Ha sorra vesszük azokat a labdás csapatsportágakat, amelyekben kapus is szerepel, bizton nyugtázhatjuk, hogy egy kézilabda-, vízilabda-, jégkorong-, gyeplabdakapus (és a sort még folytathatnánk) népszerűsége meg sem közelíti a labdarúgó kapusok népszerűségét. Hogy rám miért a labdarúgó kapusok voltak hatással? Ez egy hosszú folyamat eredménye. Gyerekként volt szerencsém a magyar labdarúgó válogatottat három egymást követő világbajnokságon látni. Itt mindjárt megakadt a szemem Gujdár Sándoron, Mészáros Ferencen, Disztl Péteren és Szendrei Józsefen. A kapusok a mérkőzések előtti csapatfotózáson általában a hátsó sor szélén állnak, egy picit távol a többi tíz játékostól. Ez nekem szimpatikus: a csapat tagja vagyok, de egy külön kasztot képviselek. Már a mérkőzések előtti rutinok során is kimutatják a foguk fehérjét. A fenti tények ellenére, vagy talán éppen azért, inkább azt mondhatjuk, hogy introvertált személyiségek a kapuvédők. Általában mentesek a sztárallűröktől, nem ők a csapat kirakatemberei. Megbízható alázatos emberek a sportpályán és a magánéletben is.
Azt hiszem nem mondok újat, ha azt állítom, hogy a kapusposzt egy labdarúgócsapatban a legfelelősségteljesebb beosztás. A háló őrei bravúrt bravúrra halmozhatnak egy adott mérkőzésen, de egy apróbb hiba miatt elmehet az egész meccs. A csatár elhibázhat 10-15 helyzetet is, de ha a kilencvenedik percben győztes gólt szerez, akkor már meg is van a meccs hőse. A kapusoknál ez pont fordítva működik. Hálátlan szerep. 89 percig hárítanak minden lövést, aztán jön egy potyagól, és a szurkolók máris a „fejüket veszik”. Ezek ismeretében kell értékelnünk a gólvonal előtt álló cerberusok működését.
A magyar válogatott első kapusai
Sok elcsépelt klisé magyarázza a kapusok szerepét a csapaton belül, úgymint „Végy egy jó kapust!”, vagy „A csapatépítés a kapussal kezdődik!”. Nem tudom Bádonyi Gyula mit sejtett ezekből az örökbecsű gondolatokból, mindenesetre 1902. október 12-én, Bécsben vette a bátorságot, és a magyar labdarúgó válogatott első hivatalos mérkőzésén beállt a kapuba. Bár ne tette volna, szegény kapott öt gólt és ezzel véget is ért a nemzeti csapatban a pályafutása. Azt azonban senki nem veheti el tőle, hogy ő volt az első válogatott kapusunk. A következő mérkőzéseken felváltva védett Sipos Ernő és Holits Ödön. Előbbről elmondhatjuk, hogy az első győztes mérkőzésen egyszer kapitulált, ellenben a csatáraink kettőt rúgtak.
A századforduló és az I. világháború időszaka
Domonkos László a válogatottság számában és tudásban is kitűnt a századelő kapusai közül. Tudása, teljesítménye ennyi év távlatából is elismerésre méltó. Dr. Gilly-Goldberger Pál arisztokrata család sarjaként szinte minden poszton játszott, a válogatottban például kapusként. Bihari Ferenc fél év alatt 5 mérkőzésen szerepelt a reprezentatív csapatban, és zárta le az első évtizedet. Ezzel meg is érkeztünk az 1910-es évekhez, amit egy szerepléssel Fritz Alajos nyitott, az FTC első válogatott kapusa vált így belőle. Knapp Miksa és Dürr Antal az I. Világháborúban védték a kaput 9 mérkőzésen, ebből nyolcszor a sógorok ellen. Utánuk tűnt fel a színen egy világvándor, Plattkó Ferenc, aki sajnos csak hatszor kerülhetett a legjobbak közé, pedig fenomenális tehetségű kapus volt. Varga Péter negyedik válogatott mérkőzésén egy súlyos vereségbe szaladt bele a csapattal együtt, aztán a húszas évek elejétől már másokkal számoltak a válogatók. Amsel Ignác személyében az első vidéki - békéscsabai -, válogatott kapust tisztelhetjük. Az évtized első felében egymást váltogatták a játékosok a kapuban, sajnos egyenletes jó teljesítményt egyikük sem tudott produkálni. Így fordulhatott elő, hogy Neuhaus János, Fehér Ferenc, Biri János, Kropacsek Ferenc, Fischer Lajos és Weinhardt Ferenc közül csak az utóbbi jutott el a tízszeres csapattagságig. Remete Imre és Huber Rezső egyaránt kétszer szerepelt a válogatottban, négy klubcsapatot képviselve.
A két világháború közötti évek és Szabó Antal korszaka
Igazi kuriózum a témában 1927. április 10-e. Ezen a napon két hivatalos válogatott mérkőzést is rendeztek. Gallina Károly, Újvári József, Dénes József és Aknai János rossz korban születtek. Rövidéletű válogatott pályafutásuk nem bontakozhatott ki, mert kortársuk, Szabó Antal fénylő csillaga elhomályosította reményteljesen induló karrierjüket. A két világbajnokságon is védő, és az utóbbin ezüstérmet szerző legenda méltó képviselője volt a magyar kapusiskola legkiválóbb produktumainak. Háda József is szerepelt mindkét világbajnokságon a két háború között, de csak, mint nevezett játékos, pályára nem léphetett. Hóri György a három mérkőzésén megízlelhette a győzelem, a döntetlen és a vereség ízét is. A Phőbus FC kapusának, Juhász Lajosnak csupán 27 perc jutott a rivaldafényből. Kapott gól nélkül hozta le az egyharmadnyi mérkőzést, ráadásul nyert is a csapat Bulgária ellen 4:1-re. Második vidéki kapusunk, aki Szegedről került a legjobbak közé, már doktori címmel is büszkélkedhetett. Dr. Pálinkás József egy évet tudott a nemzeti csapat közelében tölteni. Csikós Gyula elmondhatja magáról, hogy a II. Világháború előtt és után is számoltak vele a szövetségi kapitányok. Tóth György négy klubból 15-ször szerepelt az elitalakulatban. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy jó harminc évvel később, fia Zoltán is bekerült ebbe a díszes társaságba.
Az Aranycsapat legendás kapusa és az '50-es évek
Boldizsár Géza, Horváth Ferenc és Károlyi József csak epizódszerepeket kaptak, mert már dörömbölt a válogatott kapuján a „Fekete Párduc”. Grosics Gyulát azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Az Aranycsapat tagjaként az élete „rivaldafényben” zajlott, és nyitott könyvként volt jelen az ország futballszerető közegében. Henni Géza a Ferencváros és az Újpest hálóőre 16 alkalommal pózolt a kapu előterében. Ezt néha szó szerint kellett érteni, ugyanis teátrális védéseivel szeretett a középpontban lenni. Sebes Gusztáv első önállóan regnáló mérkőzésén rögtön egy új kapussal próbálkozott. Turai István a csehszlovákoktól kapott öt gól miatt maradt csak egyszeres válogatott. Ruzsa Sándor két mérkőzésen 24 percet játszhatott az elsősorban kispesti játékosokból álló válogatottban. A nyolcszor szereplő Gellér Sándor legfőképp csereként jutott szóhoz. Kárpótlásként mindkét Anglia elleni mérkőzésen aktív résztvevője volt a tanítómesterek legyőzésének. Horváth György, Komáromi Tibor és Palotai János egy-egy alkalommal ölthetett címeres mezt. Utóbbi játékos az olimpiai bajnok és későbbi világhírű labdarúgó játékvezető Palotai Károly bátyja. Mindösszesen 14 perc jutott neki a nemzeti csapatban, ezzel ő a legkevesebb játékidőt kapott kapusunk. A salgótarjáni Oláh Géza a három mérkőzés közül, ahol játszott, talán az osztrákok elleni, Bécsben lejátszottat tartja a legemlékezetesebbnek, mert az ellenfél statisztikái szerint az volt a századik osztrák-magyar. Mi ezt egy fél évvel később ünnepeltük, ahol egy mára legendává nemesedett kapusunk alkotott maradandót. Az ötvenes évek második felének Honvéd kapusa volt Faragó Lajos, aki a híres dél-amerikai túrán is a csapat tagja volt. A három év alatt abszolvált hét mérkőzés szép teljesítménynek számít, a Grosics által szinte kibérelt kapusposztot tekintve. A pécsi kapusiskola első jeles képviselője Danka Imre volt. 1955 májusában négy mérkőzésen csupán két gólt kapott. Fazekas Árpád egy üde színfolt a magyar válogatott kapusok palettáján. 1955 őszén öt mérkőzésen őrizte a csapat hálóját, mindenki megelégedésére. Benne látták Grosics utódját, aztán a nagy rendező, az élet másként gondolta a tehetséges kapus pályafutását. Külföldön öregbítette hazánk nagy hagyománnyal bíró kapustörténelmét. A Dorogi Bányász kapusa Ilku István Grosics árnyékában csupán tíz alkalommal védhetett a legjobbak között. 10 mérkőzés, 10 kapott gól, teljesen korrekt statisztika. Van valami, amiben viszont minden valószínűség szerint világcsúcstartó: 75 esetben ült a kispadon csereként. Elismerésre méltó alázat a címeres mez és Grosics Gyula iránt. Bakó Béla és Török Gábor a „három a magyar igazság” szlogen tételt bizonyítandó, pontosan annyiszor voltak a nemzeti csapat tagjai.
A '60-as és '70-es évek kapusóriásai
A hatvanas években az állandóságot Szentmihályi Antal jelentette a válogatott kapujában. Nyolc év alatt 31 alkalommal kezdődött nevével a csapatösszeállítás. Tóth László a maga három válogatottságával átmenetet képez a korszak másik legendája és Szentmihályi között. Dr. Géczi István nemcsak a futballpályán alkotott nagyot, hanem tanszékvezető egyetemi tanárként és országgyűlési képviselőként is köztiszteletnek örvendett. Gelei József olimpiai bajnok és világbajnoki résztvevő. Fia szintén a válogatott csapat kapusa lesz 1990-ben. A Diósgyőri VTK és a Vasas hálóőre, Tamás Gyula 11 lehetőséget kapott a bizonyításra Illovszky Rudolftól, Sós Károlytól és Hoffer Józseftől. A csepeli olimpiai bajnok, Fatér Károly annak ellenére maradt egyszeres válogatott, hogy a Szovjetuniót legyőző csapatban határozottan jó teljesítményt nyújtott. Hogy a 13 szerencsétlen szám-e, arról Rothermel Ádám tudna mélyreható eszmefuttatást tartani. Pontosan ennyiszer szerepelt válogatottként a nemzeti csapatban, és a hat győzelem, 4 döntetlen és három vereség eredménysor nem szerencsétlenséget sugall. Bicskei Bertalan a balsikerű Svédország elleni mérkőzés előtt hallgathatta meg a himnuszt, de sajnos kísérte a balsors, és ez volt az első és utolsó fellépese is a nemzeti csapatban. Később sokat adott a magyar labdarúgásnak edzőként és szövetségi kapitányként. A két világbajnokságon szereplő, Bubu becenévre hallgató Mészáros Ferenc 15 év alatt 29 szereplést mondhatott magáénak. Ő volt az első válogatott kapus, aki külföldi egyesületből került be a nemzeti csapatba. A pécsi Rapp Imre hosszú időn át az egyik legjobb magyar kapus volt. Kovács László egy olyan Videotonból került a legjobbak közé, ahol szinte mindenki válogatott lett pályafutása során. Viszont a Verebes-féle győri csapatból már nem fért be a „kiskosárba”. Jelzésértékű, hogy utolsó, tizenkettedik mérkőzésén lecserélték, hogy átadja a stafétát Gujdár Sándornak. A Honvéd kapusa 3 év és 25 mérkőzés alatt kirobbanthatatlan volt a nemzeti együttesből.
A '80-as évektől a modern éráig
Egy igazi óriás szárnypróbálgatásainak lehettek szemtanúi a 70-es évek végének futballszurkolói. Katzirz Béla a maga 202 centiméterével és a később megszerzett jogi diplomájával árnyalta a sztereotip képet a labdarúgókról. A Szovjetunió elleni 2-2 alkalmával került a csapatba Tóth György fia, Tóth Zoltán. Nagyszerűen debütált, aztán vándorbotot vett a kezébe és meg sem állt az USÁ-ig. A tragikusan elhunyt Zsiborás Gábor négy esetben lépett a zöld gyepre címeres mezben. Az ötödik, Oroszország elleni mérkőzésen már át kellett adnia a helyét egy trónkövetelőnek. Akár új-zélandi specialistának is nevezhetjük Kakas Lászlót. Mindkét fellépését ellenük jegyezte, a két kapott gólja pedig a 16-oson belül lévő mészpontról indult kapusbosszantó útjára. A csepeli Kovács Attila felbukkanását a nemzeti csapat környékén megnyugvással fogadta a szakma és a közvélemény is. Benne látták a hosszútávú megoldást, de az ismert okok miatt elbúcsúzott egymástól a bajuszos kapus és a válogatott. Bajuszos után jött a szakállas - immár a második - és öt évig nem is akart tovább állni. Megtörte Disztl Péter karrierjét Irapuato városa, de a Honvédba igazolva még egyszer annyit szerepelt a kirakatcsapatban, mint előtte. Andrusch József öt válogatottsága alkalmával játszott egy VB rendező és egy leendő rendező ország csapata ellen. Utolsó olyan kapusunk, aki világbajnokságon győztes mérkőzésen szerepelt, nem más, mint Szendrei József. A népszerű Csámpi 10 mérkőzésen parádézott a gólvonalon. Az előző kettős druszája Gáspár József. Négy mérkőzése közül a Lengyelország ellen 5:3-ra megnyert a legemlékezetesebb. Petry Zsolt megint egy korszakos egyéniség. Utánpótlás korúként ifjúsági Európa-bajnok. A felnőttek között nem kísérte ilyen siker pályafutását. Egy labdarúgótörténeti kvíz kérdése lehetne, hogy ki volt az a kapusunk, aki a 10 mérkőzésén ötször olyan egzotikus országok ellen védett, mint az USA, Mexikó - kétszer is -, India és Japán. A válasz megjósolható, mint az időjáráselőrejelzés: Brockhauser István.
tags: #magyar #focicsapat #nevek #foci
