A magyar futball legemlékezetesebb és legviccesebb pillanatai
A 2016-os esztendő sem volt unalmas a magyar futballban. Sikerek, csalódások, balhék, vicces pillanatok is akadtak bőséggel. A magyar futball főszereplői pedig sokszor emlékezetes nyilatkozataikkal hívták fel magukra a figyelmet - ki így, ki úgy. Merüljünk el most a legabszurdabb, legkacagtatóbb és legmegdöbbentőbb eseményekben, amelyek örökre beírták magukat a magyar labdarúgás aranykönyvébe!
Abszurd pályára tévedők és meglepő incidensek
A kakas, aki focistának képzelte magát
Spanyolországban Jimmy Jump rohan be a pályákra, Latin-Amerikában meztelen amazonok, a Balkánon kóborkutyák, de ezek már annyira unalmas, fáradt, sokszor látott „rendzavarások”, hogy csak legyintést és ásítást váltanak ki minden nézőből. Arra viszont mindenki felkapta a fejét, amikor az 1995-ös Stadler FC - Parmalat mérkőzésen Disztl Péter fehérvári kapusnak nem egy égő petárdát, hanem egy kakast kellett kihajítani a pályáról.
A 90-es évek vadkeleti időszakának emblematikus focicsapata volt a Stadler FC, amely a nagy mennyiségű élelmiszerkonzervért barterben vett ukrán légiósairól - például a szóbeszéd szerint Sevcsenko helyett leigazolt Nicsenkóról -, a vesztegetéseiről és a meccseket kísérő ökörsütéseiről és nagy bográcsozásairól volt nevezetes. De mindenekelőtt a futballrajongó tulajdonosról, a saját stadiont építő „üzletemberről”, aki azzal bukott le, hogy meggondolatlanul az Utolsó vacsora című Leonardo da Vinci-freskó megvásárlása után igényelte vissza az áfát.
Mivel a reneszánsz festészet mellett a bukaresti kézilabdás lányoknak hódoló Stadler Józsi bácsi kedvence a kakasherepörkölt volt, lehet, hogy éppen az ebédje szökött meg a konyhából, miközben a séfként alkalmazott akasztói öregasszony a fanyelű késével elmélyülten vagdalta a levesbe való tyúkok nyakát. Gyakorlatilag a „szabadság” metaforája volt, amikor a Stadler FC delelőjén a kakas besétált a pályára a kezdődő heresérvként lifegő taréjával, egyszerűen mindannyian ott voltunk vele.
Öngólok, melyeket még Monty Pythonék is megirigyelnének
A finnugor testvéri öngól
Az 1997. októberi Finnország-Magyarország vébéselejtezőn annyira abszurd öngól született, hogy még egy Monty Python-filmből is kivágták volna, mondván, hogy nem szabad fullba nyomni a kreténséget. Ez a flippergól mégiscsak túlzás volt, a rendes játékidőn túli önmegsemmisítő találat mindennél erősebb bizonyítéka a finnugor-rokonságnak, hiszen mintha csak egy magyar védelmet látnánk.
Nehéz szakírói elemzést adni egy olyan szituációról, amikor úgy születik a gól, hogy a hátvéd seggbe lövi a kapust, úgyhogy inkább Horváth Feri fantasztikus gólörömére fókuszálunk. Neki köze se volt a négy finn összehozta találathoz, mégis feltörekvő terrorszervezetként vette magára a katasztrófát, és iszonyatos erővel kezdett sprintelni, amint hálót ért a labda. Az egész kispad, de még egy pillanatra Faragó Richárd kommentátor is elhitte az imposztőrnek, hogy ő lőtte a gólt: a „Carpe Diem”-filozófia igazi megélése volt ez a futballpályán. Helsinkiben azonban végre visszanyalt a fagyi, és Magyarország továbbjutott a selejtezőcsoportból ezzel az utolsó utáni perces bohócgóllal.
A rizlingfröccsöt idéző öngól
A futball Gavrilo Principjét, a felszabadítás szándékával hálószaggató bombaöngólt lövő Pavol Durica Videoton-játékost a magyar futball emblematikus gazdasági bevándorlói között keressék. Most a törzsökös megfelelőjével, Tokody Tibor találatával foglalkozunk, már csak azért is, mert a Sportlexikonban szerepelhetne ez a dugó a „tökéletes technikai kivitelezés” címszó alatt.
Tokody Tibor a válogatottban is bemutatkozó ígéretes támadó volt. Mégis ez maradt a legemlékezetesebb megmozdulása, hiszen ez a 2001-es Újpest-Dunaferr meccsen megesett öngól úgy üdít föl több mint tizenöt év után is, mint egy jó pohár hideg rizlingfröccs egy meleg nyári napon. Csak John McClane jellemzésével tudnánk kommentálni a gólvadász produkcióját: az alkalmatlan ember az alkalmatlan helyen és az alkalmatlan időben. Ha Puskás-díjjal jutalmazzák a legszebb gólokat lövőket, akkor most felszólítjuk Szöllősi Györgyöt, a magyar futball nagykövetét, hogy mozgósítsa magát a sportdiplomáciánk, és érje el, hogy mostantól a FIFA adjon Tokody-díjat a legemlékezetesebb öngólok szerzőinek.
Az sajnálatos utóélete a történteknek, hogy Tokody láthatóan megtört a skizofrén találat után, akár egy Big Brother-győztes, és a következő szezonban már ki is szorította az állami pénzekkel felpumpált Újpest csatársorából a világbajnok Tulió (vagy az, akit a személyi igazolványával Magyarországra hoztak).
Játékosok, akik emlékezetes nyomott hagytak
Hercegfalvi Zoltán félelmetes tizenegyese
A minden erejével elkészült, aranylabdás Roberto Baggio 1994-es vébédöntős tragédiája tragikomédiaként ismétlődött meg a sörfociligában, amikor Hercegfalvi Zoltán meg se próbálta eltalálni a kaput. Hercegfalvi egy megbízható gólvágója volt a 2000-es éveknek, aki nem teljesen érdemtelenül húzhatta magára Puskás Ferenc egykori mezét a Kispestben, hiszen gólokat rúgott az Intertotó-kupában.
A Geréb-díjas büntetőjénél azonban nem varázsolt, hanem - Rodolfóval szólva -, „vigyázat, csalt”, legalábbis ezt gyanítjuk. Ami igazán döbbenetes Hercegfalvi tizenegyesénél, hogy mennyire nem volt önbizalma ennek az embernek: egy szőröstökű profi a Bundesligából éppen hogy a kapu mellé helyezte volna a büntetőt, ha nem akar első szándékból gólt lőni, Hercegfalvi azonban nem hitte el, hogy képes erre, ezért durr bele, akkorát belerúgott a labdába, hogy amerikai fociban se lett volna találat, mert kiküldte a B-középbe.
Hogy Hercegfalvi Zoltán mutatványát eltűrte a magyar futball, hogy ott helyben nem tette ki a keretből az edzője, szépen megmutatja, hogy mennyire következmények nélküli a magyar foci világa, ahol a bundázással csajozni lehet, és a legnagyobb árulást is meg lehet úszni egy szabadlistára helyezéssel.
Váczi Zoltán, a részeges karatemester
Ha Détári az utolsó Európa-klasszisunk volt, akkor Váczi Zoltán az utolsó világklasszisunk lehetett volna, mivel saját bevallása szerint Messi-szintű karrierre volt hivatott, csak hát alapozásként enyhén szólva nem alkalmazta a folyadékmegvonást. Nem csak a meccsek után, de mérkőzések előtt és vélhetően alatt is ivott. Az iráni játékosok azóta is emlegethetik, mikor bemutatkozott ellenük a válogatottban, és egyszersmind jegyezzük meg, hogy micsoda felelőtlenség volt Váczit elvinni a teheráni barátságos kupára, mikor Iránban szigorúan tiltják az alkoholfogyasztást.
Váczi Zoli viszonylag idősen tűnt föl az NBI-ben, hiszen a jóra várni kell, de cserébe sokáig játszott: mikor már a szakújságírók a búcsúszimfóniát várták tőle, ő még akkor is napi két doboz Multifiltert szívott és gurigázott. De leginkább ivott, mert a szorongásos betegsége miatt nem tudott közönség előtt fellépni az „istenáldotta tehetség”. A gátlásait piálással oldotta, a nagy történet szerint még 1994-ben, Békéscsabán alvás nélkül vezette 5-2-es diadalra a viharsarki csapatot a Fradi ellen, úgy, hogy a meccs előtt a kocsmában kérlelték játékra a viszkis szeszesitallal teletankolt, introvertált zsenit. Mivel életének egyik csúcsteljesítményét totál beállva nyújtotta, arra gyanakszunk, hogy ő olyan volt, mint a részeges karatemester, aki akkor követett el hibát, ha nem kapott elég benzint.
Mészöly Kálmán és a szovjet revans
„Egy ruszki tiszt többször elvert. Összesepertem, szétszórta a szemetet. Mondta nekem, Mészöly, "job tvaju maty" - ez oroszul azt jelenti, hogy b...d meg az anyádat - én meg mondtam neki, hogy, "job tvaju maty" neked, erre puff, pofon vágott. Akkor megfogadtam, hogy én ezt valakinek visszaadom. Évekkel később jött is a ruszki válogatott Magyarországra. És hát kinek adtam vissza, a Sztrelcovnak. Ő volt az orosz válogatott egyik legjobbja. Jött egy labda felívelve, felugrottam és bele a stoplist a hátába. Jól beletunkoltam!”
Mészöly Kálmánt 16 évesen, 1957-ben fegyverrejtegetés miatt letartóztatták és három hónapig - megszakításokkal - börtönben is volt. Az ottani verésekről és arról is beszélt a faktor.hu-nak adott interjújában, hogyan adta vissza a pofonokat a pályán egy szovjet játékosnak. Ez a történet jól illusztrálja a magyar futball keményebb, de gyakran humoros oldalát is.
Emlékezetes nyilatkozatok és meglepő felkiáltások
A sör ereje az EB-n
Szalai Ádám az Európa-bajnokság legviccesebb sajtótájékoztatóján ült, ahol a magyar válogatott csatára, Böde Dániel arra a kérdésre, hogy mit vinne magával az Európa-bajnokságra akkor, ha szurkolóként utazna a tornára, tömören annyit válaszolt: „Sört!” Ez a spontán és őszinte válasz azonnal belopta magát a szurkolók szívébe, tökéletesen tükrözve a magyar labdarúgás hangulatát és a hétköznapi, emberi oldalt.
Közvetítés a várból
Knézy Jenő, a sportkommentátorok legendája is meglepő szituációba került. A Kisvárda-Mezőkövesd NB II-es találkozót közvetítő Knézy Jenő az M4 Sporton csodálkozott el: „Várból még nem közvetítettem meccset így 20 év alatt.” Egy ilyen mondat kiválóan megmutatja, hogy a magyar futball képes a legváratlanabb helyszíneket is produkálni.
Gólöröm közben sérült Dzsudzsák?
Hajdú B. is emlékezetes kommentárral reagált egy szokatlan esetre: „…és Dzsudzsák megsérül? Ne csináljuk már gyerekek, gólörömbe’!?” Az ilyen helyzetek, amikor a diadal pillanata tragikusan végződik, a futball kiszámíthatatlanságát mutatják meg.
Botrányok és abszurdumok a zöld gyepen
A Fradi-MTK botrány és a „Bajnok a Fradi!” repülőgép
Ez volt az a pillanat, amikor a Fradi Szív megmutatta, hogy mennyire is tud szeretni. A MIÉP tiltakozó sajtóközleményeit és a dühös Magyar Fórum-jegyzeteket is kiváltó példátlan szituáció, miszerint a két ősi riválisnak, a mindig „lezsidózott” MTK-nak és a valamely tévedés folytán a magyar nemzet megtartó erejének gondolt Fradinak 2001 nyarától egy tulajdonosa volt, a Fotex-vezér Várszegi Gábor - Várszegi azzal védekezett, hogy a szíve az MTK-é és az esze a Fradié, de talán nem meglepő, hogy ebben az időben elég alacsony áron jegyezték a Fotex-részvényeket -, azzal ért véget a 2002/2003-as szezon végén, hogy miután az utolsó fordulóban az MTK beelőzte a Fradit, a csalásra gyanakodó dühös fradisták összevertek mindent és mindenkit maguk körül, mivel a csapat nem tudta legyőzni a Debrecent.
A szóbeszéd szerint, amikor a meccs vége felé Lipcsei csapatkapitány már aggódva figyelte a pálya szélén sötét viharfelhőként gyülekező keménymagot, kérlelni kezdte a debreceni védőket, hogy engedjenek be egy gólt, mert „asszem mindenféleképpen baj lesz ebből”. Ez persze mindent elmond a magyar futball profizmusáról.
De emlékezzünk meg arról a szintén professzionális Németh Szilárd-díjas szervezőről is, aki kinyitotta a kapukat, hiszen a szurkolók nyilván együtt akarnak ünnepelni a csapattal, ha az elveszíti a bajnoki címet, továbbá arról a lelkes PR-munkatársról is Szeiler József stábjából, aki kitalálta, hogy már a meccs elején egy kisrepülőgép körözzön az Üllői út felett maga után húzva a „Bajnok a Fradi!” drapit, ezzel csak hergelve a jelenlévőket.
Gary Lineker „balesete” a világbajnokságon
A sport nem csak öröm, győzelem, vereség és sok-sok edzés, élmény, hanem mérhetetlen emóció is. A durván anaerob igénybevétel, a kiszáradás, a vérnyomás, a túlhajtottság, a stressz egyaránt felkavarhatja a gyomrot, legyen az tenisz, vagy épp foci.
Anglia egyetlen világbajnoki gólkirálya, Gary Lineker konkrétan befosott egy vb-meccsen. „Elengedtem magam, aztán magam sem tudom, hogy, de megtörtént. A videón jól látható az egész, úgy csináltam, mint egy kutya, miután elvégezte a dolgát. Azt is megmondom, mikor, az 1990-es olaszországi világbajnokságon, az írek elleni első csoportmeccsünkön.” Ez az őszinte beismerés a sportolók emberi oldalát mutatja meg, még a legmagasabb szinten is.
tags: #magyar #futball #bajnoksag #vicces
