A Magyar Kábel focicsapat helye a magyar labdarúgásban: az 1970-es évektől a háttérügyekig

A magyar futballtörténelem tele van anekdotákkal, kevésbé ismert klubokkal és olyan gazdasági, társadalmi összefüggésekkel, amelyek messze túlmutatnak a játéktéren látottakon. Ebben a kontextusban vizsgáljuk meg a Magyar Kábel focicsapatának helyét a sportágban, különös tekintettel az 1970-es évekre, valamint a névadó vállalat, a Magyar Kábel Művek szerepére, amely a rendszerváltás körüli időszakban komoly botrányokba keveredett.

A sportklubok mögött gyakran ipari vállalatok, állami intézmények álltak, amelyek biztosították a finanszírozást és a stabilitást. A Magyar Kábel focicsapata sem volt kivétel, bár története inkább a játékosok pályafutásának "levezető" szakaszában, valamint a vállalat vezetőinek áttételes, politikai és gazdasági befolyásán keresztül fonódik össze a magyar labdarúgás fősodrával, mintsem az 1973-as év kiemelkedő sportteljesítményén keresztül.

A magyar labdarúgás szerkezete és a háttérhatalmak az 1970-es években

A második világháborút követő években a magyarországi „futballtérkép” is átrendeződött. A magyar labdarúgás struktúrája az 1970-es években is folyamatosan változott, ami alapjaiban határozta meg a kisebb, gyakran ipari vállalatokhoz köthető csapatok, mint a Magyar Kábel, lehetőségeit.

1967-ben mindkét osztály létszáma bővült - az NB1 16, az NB1B 18 csapatos lett, ezek a bajnoki létszámok maradtak is egészen az 1974-75-ös szezonig. Ez a stabilizálódó periódus teret engedett a kluboknak a megerősödésre, de a Magyar Kábel csapata ekkoriban nem az élvonalban, vagy az NB I. küszöbén szerepelt, sokkal inkább a regionális vagy alacsonyabb országos bajnokságokban tevékenykedett. Az NB1B 1974-75-ben megszűnt, helyét egy egycsoportos NB2 vette át, ez a 20 csapatos osztály 1977-78-ig jelentette a magyar labdarúgás második vonalát. 1976-77-ben 18 csapatos lett az NB1, 1978-79-ben aztán újabb „reformmal” az ötvenes éveket idéző háromszor 20 csapatosra duzzasztották a második vonalat is - ekkortól tehát már 72 csapat alkotta a magyar labdarúgás két legfelső osztályát.

Az ebből fakadó felhígulás aligha kerülhette el a szövetség vezetőinek a figyelmét - túl sokáig nem is vártak a reform visszavonásával: az 1981-82-es szezon végén ismét durván leszűkítették a létszámokat. Az NB1 16, az NB2 egyszer 20 csapatosra állt vissza - ez pontosan a csapatok felének a harmadik ligába sorolását jelentette.

Központi irányítás és regionális dominancia

Az 1957 és 1990 közötti időszak „bajnoki térképei” egyértelműen mutatják, hogy Budapest domináns szerepe végig megmaradt. A 34 vizsgált szezon során összesen 34 klub jutott el az első osztályig - közülük tíz (tehát közel egyharmaduk) működött a fővárosban. A bajnoki „beosztás” jelentős részben az íróasztal mellett, a pártközpontokban vagy az általuk irányított megyei sportszervezeteknél alakult ki. A bürokrácia ilyen mérvű beavatkozása a sportba természetesen nem újkeletű, legfeljebb a „pártvonalra” helyeződés tekinthető rendszer-sajátosságnak. Szegedi Péter a debreceni futball 20. század eleji történetéről írott könyvében is megállapítja, hogy a klubok közötti „konfliktusok” egy speciális színtere a szövetségi hatalomért folyó küzdelem.

„Aki … kedvező pozíciókra tett szert a labdarúgó szövetség testületeiben, az olyan döntéseket hozhatott, melyekkel kedvező helyzetbe juttathatta klubját.”

A másodosztály szinte elképzelhetetlen volt ugyanakkor a fővárosiak „másodvonala” nélkül - a Ganz-MÁVAG, a Szállítók (majd 22. számú Volán), a BVSC, a Budafok a szezonok több mint kétharmadában itt játszott (közülük a korszakban - annak is a legelején - már csak a BVSC érte el az NB1-et), de megszüntetéséig a Bp. Spartacus is. Az ipari vállalatokhoz kötődő csapatok tehát jellemzően az alacsonyabb osztályokban biztosítottak lehetőséget a játékosoknak.

A Magyar Kábel focicsapat a játékosok pályafutásának levezetésében

Bár a Magyar Kábel csapatának 1973-as aktív NB I-es szerepléséről nem szól a történet, az alacsonyabb osztályokban rendszeresen lehetőséget biztosítottak a futballistáknak. Érdekes módon a csapat neve felmerül néhány legendás magyar labdarúgó pályafutásának későbbi szakaszában, ami rávilágít szerepére a magyar futball ökoszisztémájában.

Várady Béla: A gólkirály a Magyar Kábelben

Várady Béla, a Vasas legendás balszélsője, aki 1953. április 12-én született, pályafutása „levezető” részében az osztrák UFC Pama, illetve itthon, a harmadik vonalban a Magyar Kábel futballistája volt. Várady a hetvenes években volt a piros-kékek első számú csatára, 338 bajnoki mérkőzésen 174 gólt rúgott. Legjobb idénye az 1976-1977-es volt, amelyben a Vasas története legutóbbi bajnoki címét szerezte meg. A balszélső elnyerte a gólkirályi címet, s egyúttal európai ezüstcipős is lett. Kétszeres MNK-győztes (1973, 1981) és KK-győztes (1983). Az olimpiai válogatottban 1972-ben mutatkozott be, 36 mérkőzésen 13 gólt szerzett, utoljára 1982-ben ölthette fel a címeres mezt. A müncheni olimpia ezüstérmese, a lengyelek elleni döntőben ő lőtte a magyar csapat vezető gólját. Pályafutása befejezése után rövid ideig a Magyar Kábel csapatát edzette. Később gépkocsivezetőként, kamionosként dolgozott. Élete utolsó éveit rokkantnyugdíjasként töltötte. Vecsésen hunyt el, 2014. január 23-án.

Kovács László: A kapus, aki a BLASZ-ban fejezte be

Egy másik példa Kovács László, az 1951-es születésű kapus, aki tízévesen kezdte a labdarúgást szülővárosa csapatában, a Tatabányai Bányászban. Közel nyolc szezonon át volt a Videoton első számú kapusa, 208 bajnoki találkozón védett csapatában. Mikor Disztl Péter végleg kiszorította a csapatból, Kaposvárra akart igazolni, de a két csapat nem tudott megegyezni, így egy évig nem védett bajnoki találkozón. Verebes József invitálására ekkor lett a Rába ETO kapusa, ahol három szezont töltött el, 86 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Hazatérte után még játszott a BLASZ-ban szereplő Magyar Kábel csapatában. Pályafutása lezárását követően többfelé edzősködött, de akkor sem ijedt meg, ha másfajta munkát kellett végeznie. Volt utazási irodai munkatárs, grillcsirkeárus és raktári dolgozó, de persze nem szűnt benne a futball iránti szerelem. Később szakedzői diplomát szerzett, kapusiskolát nyitott.

A Magyar Kábel Művek és Laczkó Mihály botrányai a rendszerváltás idején

Bár a futballcsapat 1973-as története nem kiemelkedő, a névadó vállalat, a Magyar Kábel Művek (MKM) neve annál inkább összefonódik a magyar labdarúgás rendszerváltás utáni, viharos időszakával, elsősorban Laczkó Mihály egykori MLSZ-elnök révén.

Az 1989-es rendszerváltást követő, privatizációnak nevezett őskáoszban, az „eredeti tőkefelhalmozás” időszakában bizony, a magyar futballban is jókora zsákmányra lelhettek azok, akik a zavarosban halásztak. Itt van mindjárt Laczkó Mihály egykori MLSZ-elnök esete.

A szocialista gazdasági berendezkedés lehetőségei mellett meglehetősen sikeres Magyar Kábel Művek vezérigazgatója 1989 és 1994 között volt először a labdarúgó-szövetség első embere, nem éppen nagy sikerrel. A medgyesbodzási születésű matematikatanár, okleveles vegyészmérnök, filozófia szakos bölcsész, aki ráadásul kémiai technológiából doktorált, első regnálása öt éve alatt elfogyasztott hat szövetségi kapitányt (Bicskei Bertalan, Mészöly Kálmán, Glázer Róbert, Jenei Imre, Puskás Ferenc és Verebes József) minden siker nélkül, és azáltal, hogy sem az 1990-es és 1994-es vb-re, sem az 1992-es Eb-re nem kvalifikált válogatottunk, ő lett az első MLSZ-elnök, akinek hivatali időszakában nem sikerült kijutni három, egymást követő tornára.

Az elnök túl sok időt és energiát nem szentelt a futballra, sokszor hetekig egyáltalán nem foglalkozott a szövetség tennivalóival, mondván, nem ér rá a kábelgyári privatizáció bokros teendői közepette. De miközben a kábelgyárhoz dőlt a pénz, és a cég egyre csak hízott, az MLSZ-ben uralkodó káoszra jellemző, hogy minden előkészítés nélkül elutazott a válogatott egy közép-amerikai túrára, amely utóbb „a dilettantizmus tíz napjaként” vonult be a magyar futballtörténelembe. Az 1994. június 1-jén Hollandiában elszenvedett 7-1-es vereséget követően szinte megkönnyebbülve mondott le az elnöki tisztségről Laczkó, aki maga is elismerte, hogy az utóbbi hónapokban egyáltalán nem jutott ideje a futballal foglalkozni, egyébként is elege van az állandó közszereplésből, a felhajtásból, az újságírókból és a számonkérésekből, és mindenki legnagyobb örömére szépen visszament privatizálni.

Az MLSZ székházbotrány: a Kábelgyár árnyéka

A Caola vezérigazgatója, Benkő László váltotta őt a szövetség élén, de másfél év után ő is bedobta a törülközőt, ám ennél jóval nagyobb meglepetést keltett, hogy a posztért 1995 decemberében újra ringbe szállt a korábban minden tekintetben alkalmatlannak bizonyult Laczkó Mihály. „Okultam az első elnökségem hibáiból” - mondta. Senki sem értette, mi ezzel a célja. Egészen addig, amíg az MLSZ neki nem látott új székházat keresni magának. Addig a Népstadion - mai nevén Puskás Ferenc Stadion - második emeletén húzta meg magát a szövetség 22 alkalmazottja, de sikerült találniuk egy olyan ingatlant, amely minden tekintetben megfelelt az igényeiknek, pláne úgy, hogy Czékus Lajos MLSZ-főtitkár kérésének megfelelően alakították ki.

A fővárosi Római-parton álló, a Királyok útja 141-143. szám alá bejegyzett új székház egy korábbi hatalmas, 4382 négyzetméteres üdülő volt. Az MLSZ a tulajdonostól, bizonyos K. György kft.-jétől bérelte öt évre 90 millió forintért (egy korabeli Czékus-nyilatkozat szerint még ennél is többért, évi 22 millióért) az ingatlant. Ez persze nem elítélendő, annyiért bérel magának székházat az MLSZ, amennyiért akar, csakhogy… Csakhogy K. György ezt az ingatlant alig néhány hónappal korábban vásárolta meg 22 millió forintért, na kitől? Tádám: a Magyar Kábel Művektől!

Vagyis: a Laczkó Mihály által vezetett kábelgyár eladta K. Györgynek 22 millió forintért a nyaralót, amelyet aztán K. György azonnal bérbe adott 90 millióért a Laczkó által vezetett MLSZ-nek. Ráadásul a szövetség előre kifizette a teljes összeget. Távol állna tőlünk a feltételezés, hogy az így szerzett tiszta haszonból K. György az összeg túlnyomó részét a Kábelgyár vezetőinek (vezetőjének?) osztotta vissza, vagy éppen az ő megbízásukra szerepelt az ügyben szükségszerűen közbeiktatott szereplőként, ha a Sport plusz foci cikkéből nem derült volna ki, hogy ez a bizonyos K. György egy Vágóhíd utcai panellakás lakója, és hát még a privatizáció korában is ritka volna, ha egy „panelproli” 22 millióval a zsebében rohangál ingatlanokat vásárolni („Az nem számít, ki hol lakik. Attól még lehet valaki nagyon gazdag” - mondta Laczkó). Rövidesen aztán az is kiderült: K. György kft.-je, a K. és Társa Kft. a Kábelgyár területére van bejegyezve!

Czékus Lajos főtitkár aztán Bocsák Miklós A 0-6-tól az 1-7-ig című könyvében nekiveselkedik, és elmagyarázza, hogy ez a bérlés milyen bölcs döntés volt az MLSZ részéről. „Korábban ugye a Népstadion épületében béreltünk irodát. A folyamatos leértékelődés miatt valutában szabtuk meg a bérleti díjat, ami az átszámítás után 1996-ban már a harmincmilliót közelítette. Ehhez képest, amit a római-parti üdülőért fizetünk, nagyon kedvező összeg.” Amikor a könyv szerzője rákérdezett, hogy mégis miért nem közvetlenül az MLSZ-nek adta el a Kábel Művek az ingatlant, ha már egyszer ugyanaz az ember vezeti mindkettőt, Czékus azt mondta: „Nézze, ezt a Kábel Művek már két és fél éve eladta a magánvállalkozónak, akkor még nem merült fel, hogy nekünk kell egy jó épület, úgyhogy erről akkor lemaradtunk.” Ezt 1996 nyarán mondta a főtitkár, de Kövesdi Viktor újságíró utánanézett, és kiderült, hogy nem két és fél éve adta el a gyár az üdülőt, hanem 1996 februárjában. De miután a hazugságra fény derült, Laczkó Mihály mosta kezeit. Meglobogtatta az ingatlanhivatal bejegyzését, amely egyértelműen bizonyította, hogy neki semmi köze az egészhez, hiszen az MLSZ 1996. február 22-én bérelte ki K. Györgytől a nyaralót, márpedig akkor még nem ő volt a szövetség elnöke. Mint Czékus Lajos visszaemlékezéseiből kiderül, nem volt ez az épület olyan tökéletesen alkalmas székháznak. „Az 1997-es zöldár egy kicsit engem is híressé tett. A római-parti székházunkat körbevette a folyó, mindenkit hazaküldtem, a Királyok útjáról ladikkal jártam be a munkahelyemre.”

Később Laczkó Mihály az ügyről így nyilatkozott: „Először is, ezt a területet már nem a Magyar Kábel Művek adta el, hanem a Siemens, amely a privatizáció után megszerezte a többségi tulajdont. Semmit sem lehetett volna eladni a Siemens igazgatótanácsának engedélye nélkül - más kérdés, hogy én is tagja voltam az igazgatótanácsnak, félreértés ne essék. Nemcsak ezt az egy ingatlant értékesítette akkoriban a cég, ekkor adták el a budafoki gyárrészleget, a balatonfüredi üdülőt és még vagy ötven másik területet is, de csak ez szúrt szemet mindenkinek. Én csak vittem pénzt az MLSZ-be, nem hoztam el onnan egy fillért se. Nagyon nehéz körülmények között tengődött akkoriban a szövetség, egyetlen forint állami támogatást sem kaptunk. Ezt a székházat szinte fillérekért béreltük, és nagy szükség volt rá.”

A bajnoki rendszer átalakulásának összefoglaló táblázata

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a magyar labdarúgó-bajnokságok legfontosabb létszám- és strukturális változásait az 1957 és 1990 közötti időszakban, ami keretet ad a Magyar Kábel focicsapat és más, ipari hátterű klubok helyzetének megértéséhez.

tags: #magyar #kabel #focicsapat #1973

Népszerű bejegyzések:

• 10. Tigrisek Karate Kupa
• Csángó Napok
• További részletek a TPMS-ről
• Minden, amit a focikapu hálókról tudni érdemes
• Mérkőzések szabályozása vízilabdában