A Magyar Labdarúgó-válogatott 1997-es Világbajnoki Pótselejtezője Jugoszlávia Ellen: A Megalázó Vereség Krónikája

A magyar labdarúgó-válogatott legutóbb 28 éve játszhatott vb-pótselejtezőt, bár ne játszotta volna. Az 1997 novemberében megrendezett, Jugoszlávia elleni vívott két összecsapás a magyar labdarúgó-válogatott két olyan meccse, amelyről jobb lenne egy szót sem ejteni. Hogy a Rapid Sport adásában mi most mégis megtettük ezt, annak az az oka, hogy újra közel vagyunk ahhoz, hogy a csapat eljusson a vb pótkvalifikációs szakaszába. Napra pontosan húsz éve szenvedte el története egyik legfájóbb, legmegalázóbb vereségét a magyar labdarúgó-válogatott. Mindössze ennyi kellett a kilencvenes évek legsúlyosabb, legmegalázóbb magyar vereségéhez.

A Pótselejtezőhöz Vezető Út

A selejtezők során a második helyen végzett csoportjában a magyar együttes, amely 3 győzelem - Azerbajdzsán kétszeri legyőzése mellett, mindössze a finneket tudta itthon megverni az első selejtezőn, egy öngóllal - és 3 döntetlen mellett csupán kétszer kapott ki, így a többi második helyezetthez hasonlóan pótselejtezőt játszhatott. A második helyhez az utolsó fordulóban döntetlent kellett játszani Finnországban, vereség esetén ugyanis a skandinávok jutottak volna tovább. Végül a történelem egyik legviccesebb góljával sikerült kiharcolni a továbbjutást. Így jutottunk el a jugoszlávok elleni pótselejtezőhöz, amelyről előzetesen a szövetségi kapitány úgy beszélt, mint élete legfontosabb meccse.

Előzetes Várakozások és Hangulat

A kedd délelőttre könnyed elfoglaltságot ötlött ki Csank János, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki hétfőn ünnepelte 51. születésnapját. Ebéd előtt mintegy 25 perces, a tatai edzőtábor tava körüli gondűző sétára hívta játékosait. A metszően hideg, de álomszép tiszta levegőben, szikrázó napsütésben Mucha József pályaedző vezérletével „kapcsolódott ki” a legénység, mely a szerda este az Üllői úton 20 órakor kezdődő vb-pótselejtező első 90 percére készülődik.

Csank János és a Játékosok Véleménye

Csank János, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, így fogalmazott az ellenfélről:

• „Jugoszlávia semmiképpen sem szerepelt a vágyálmaim között, bár az is igaz, hogy itt már igazán kellemes ellenfelet nem is kaphattunk volna.”
• „A jugoszlávoknak kitűnő játékosaik vannak, akik Európa nagycsapataiban játszanak.”
• „Kapitányuknak nem jelent problémát az, kit állítson be a csapatba, hiszen időnként inkább a bőség zavarával küszködik.”
• „A jugoszlávok kiválóan tartják a labdát. Következésképpen nehéz lesz azt elvenni tőlük. Márpedig ha nem szerzünk labdát, nem mi játszunk azzal. Amolyan „mediterrán futball” vár ránk. A jugoszlávoknak van türelmük kijátszani a helyzeteket.”
• „Szerintem az Üllői úton amolyan megfélemlítő, letámadásos módszerrel kezdenek.”
• „Ha egy időben 3 játékosom nem „betlizik”, akkor döntetlennél nem lesz rosszabb. Vereséggel semmiképpen sem számolok.”

A játékosok is megosztották gondolataikat:

• Nyilas Elek, a Ferencváros válogatott középpályása: „Húha, nahát… Erre nem számítottam, vagy inkább: erre nem akartam számítani. Nem kellemes ellenfél. Amit én tudok az az, hogy nagyon jó csapat került az utunkba.”
• Lőrincz Emil, az MTK FC védője: „Végül is mit tehetnénk? Hozzá kell szokni a gondolathoz. Jómagam sem repesek az örömtől. A csoportfeladatot megoldottuk. Most itt van ez a két mérkőzés, neki kell gyürkőzni ezeknek is. El kell hinni, hogy nem ők a jobbak, de azért tudom, hogy nálunk ez egy erősebb, nagyobb nevekből álló válogatott. Amúgy közhellyel élek: a remény hal meg utoljára. És hozzáteszek egy másikat is: a labda kerek.”
• Kovács Zoltán, az ÚTE válogatott támadója: „Mitagadás, nem vagyok lelkes. Az olaszokat és a horvátokat kellett elsősorban elkerülni. Ez „sikerült”, de Jugoszlávia nagyon összetett feladat. Amióta továbbléptünk a csoportból, szinte beleringattam magam abba az álomba, hogy a belgákat fogjuk ki. Rajtnál túljutottunk volna. Most már nem kell álmodozni, hanem a földön járni. Őszintén szólva nem tudom, mit hoz a két mérkőzés. Egy dologban viszont tökéletesen biztos vagyok: egyik mérkőzésen sem föltett kezekkel lépünk pályára. Hitem szerint a hazai közönség hatalmas pluszenergiával hajszol majd minket.”
• Illés Béla, az MTK FC válogatott középpályása: „Szép kis „déli napjaink” lesznek… Játszunk az MTK-val a horvát Croatia Zagreb ellen az UEFA-kupáért, most pedig Jugoszlávia is megoldandó feladat. De legalább nem kell sokat utaznunk. A belgák és írek könnyebbek lettek volna. Idegesnek éppen nem vagyok ideges, hiszen azért futballozom, hogy nehéz dolgokkal is szembesüljek, amúgy pedig Csank János szövetségi kapitány híres arról, hogy a legmélyebb részletekig ízekre szedje az ellenfeleket. Sok idő nincs, készülni fogunk, és megpróbáljuk megoldani a feladatot.”
• Sáfár Szabolcs kapus: „Az a vasárnapi rúgás az izmomba rosszkor jött. Lézeres kezelést kaptam az edzőtáborban, hétfőn edzettem, így teszek kedden délután is. Jugoszlávok? Különösebb merengésre nincs ok, őket kaptuk a sorsolásnál, ők állnak az utunkban, tehát ezt a kettős feladatot kell valahogyan megoldani. Idehaza persze nyerni illenék.”
• Mucha József pályaedző: „Nyolc találkozó után idáig elértünk, erre jómagam büszke vagyok a játékosok nevében is. Az 1990-es és 1994-es vb-selejtezőkön nem kerültünk ilyen „közel a tűzhöz”. Emelt fővel küzdünk tovább. A játékosokkal azt igyekeztünk elhitetni, most szerdán annyit kötelező kiadniuk magukból, hogy majd a végén, a hármas sípszót követően ne legyen bennük egy olyan érzés, hogy azt a tíz métert még le kellett volna sprintelni a sikerért, a győzelemért. Világos, a jugoszláv gárda jobb erőkből áll, de ha elbízzák magukat, akkor egy jó csapatmunkával meglephetők.”
• Szűcs Lajos kapus: „Jómagam a két mérkőzést együtt kezelem, a franciaországi kiutazásra az esély 50-50 százalék. A jugoszlávok lába is megremeghet, ha arra gondolnak, hogy mindenki őket tartja esélyesebbnek. A papírforma ilyen fontos összecsapásokon semmit sem számít. Bizakodom.”
• Bánfi János, az Eendracht Aalst védője: „Ez a második vb-esélyem, hiszen már az 1994-es finálét megelőzően is játszhattam három selejtezőt, mégpedig kétszer az oroszok, egyszer pedig Luxemburg ellen. A sok nagy név a jugoszlávoknál nem riaszt el, láttam már elég klasszist Belgiumban is. Elvégre nem hozhatnak pályára kést vagy revolvert… Akkor pedig egy a feladat, megakadályozni őket abban, hogy a kapunk körül kalamajkát okozzanak. Az Üllői út bő 16 ezer magyar szurkolója bizonyára egyedi hangulatot teremt, ezzel élni is kell. Dehát a mostani lehetőséget kellene „grabancon ragadni”, hiszen a földkerekség 32 legjobb válogatottja közé eljutni, az nagyon nagy dolog.”

Jugoszláv Reakciók és Elvárások

Kedd délután busszal megérkezett Budapestre a jugoszláv labdarúgó válogatott. Slobodan Santrac szövetségi kapitány csapatát két tucatnyi újságíró kísérte el. A nap folyamán végzett felmérések alapján egyértelmű volt, hogy a jugoszlávok Magyarországot tartják a leginkább legyőzhető ellenfélnek. Az első belgrádi reakciók szerint a zürichi sorsolás eredménye azt jelenti, hogy a jugoszláv válogatottnak nagy esélye van a franciaországi világbajnoki döntőre való kijutásra. A játékosokat emellett az is fűtheti, hogy a polgárháború, majd az ENSZ-tilalmak miatt a jugoszláv nemzeti csapat évekig kénytelen volt távolmaradni a nemzetközi eseményekről.

• „A szankciók igazságtalanok voltak. A sportnak függetlennek kell lennie a politikától. A jugoszláv sportolók nem érdemeltek ilyen eljárást. Emiatt nem játszhattunk az 1992-es Európa-bajnokságon, ahová pedig kijutottunk. Majd az 1996-os világbajnokságot és a tavalyi Eb-t is nélkülünk rendezték.”
• „Ha egy csapat a második helyen végzett selejtező csoportjában, azt tisztelni kell, hiszen ez játékerejét mutatja.”
• „Az tény, hogy szerettük volna elkerülni az oroszokat, az olaszokat, az ukránokat és a horvátokat.”
• „Ami az összeállítást illeti, valószínűleg nem kap helyet Santrac kezdőcsapatában Nagy Albert (Betis) és a vb-selejtezők eddigi legeredményesebb játékosa, Savo Milosevic. Utóbbi az Aston Villa labdarúgója, aki kisebb sérüléssel bajlódik, 10 mérkőzésen nyolc gólt szerzett.”

A Pótselejtező Első Felvonása: Üllői Úti Katasztrófa

A kilencedik lépcsőfok magasodott szerda este a magyar futballválogatott előtt. Csank János szövetségi kapitány legénysége nyolc csoporttalálkozót (öröm fölidézni, hazai gyepen nem kapott ki a nemzeti csapat) követően az európai 3. selejtező-csoportban a második helyet szerezte meg. Az október 11-i, Helsinkiben elért 1-1 után 18 nappal ezúttal a pótselejtező első összecsapása várt a magyarokra, akik a Ferencváros-stadionban Jugoszláviát, az európai 6. csoport másodikját fogadták.

A Mérkőzés Előtt és Kezdete

Jó ötlet volt, hogy kettős beléptetést szerveztek meg, hiszen jegy nélkül a bejáratoknak még a környékére sem jutott el senki. A vaskerítés-kordonon belül a rohamrendőrség és a biztonsági szolgálat emberei vigyázták a rendet. A kezdés előtt már két és fél órával nyitottak a kapuk. Az idő sem volt oly zord, mint amilyenre sokan számítottak. A fagyosabb drukkerek persze elővigyázatosan fölkészültek lélekmelegítővel, fogyott a konzervsör, többen pedig Martinit kortyolgattak, persze csak a kordonon kívül, még „szabad területen”. Nem voltak elővigyázatosak a jugoszláv újságírók, akik meglehetősen nagy számban, ötvennégyen érkeztek a zöld-fehérek létesítményébe, ám hiába reklamálták a tribüntelefonokat. A két csapat közül először a hazai gárda jött be melegíteni mintegy 35 perccel a kezdés előtt, rá nyolc percre pedig a „plávik”, akiket körülbelül 1200 vendégszurkoló jelentős éljenzéssel fogadott. A kezdőkört teljesen eltakarta a Gillette reklámleple, lévén - ahogyan korábban is - a honi vb-selejtezőket „a férfiasan tökéletes” cég szponzorálta. Magyarország összeállítása: Sáfár - Lőrincz E.

A Gólok Zápora

Sporttörténeti ellenőrzés szükséges ahhoz, hogy mikor kapott 10 perc alatt három gólt a magyar válogatott. Mert ez történt…

Slobodan Santrac szövetségi kapitány legénysége már a zsebében érezhette a franciaországi vb-döntő repülőjegyét. A vendégszurkolók a 20. percben kórusban meg is szólaltak (Auf wiedersehen), ami félre nem érthető célzásként hangzott, bár németül és nem franciául, de a célzás telitalálat… A vendégek kényükre-kedvükre járatták a labdát, okkal foghatták fel úgy, hogy egyfajta tét-edzésen vesznek részt. A magyar próbálkozásokban túl sok fantázia nem volt fölfedezhető. A jugoszláv szektorból petárdák jöttek, az egyik a gyep szélére, s mivel a transzparenseket égésveszély fenyegette, a biztonságiak intézkedni kezdtek. A drukkerek tucatjai rohantak fejvesztetten, közben a narancssárga és sárga mellényes intézkedők egyike-másika alapos ütészáport kapott. A rendőrök beavatkozása hatásosabb volt, megnyugodni látszott a szektor. A 32. percben Jugovic lépett ki szabadon, ballal azonban Sáfár és a bal alsó sarok mellé emelt. A 37. percben Keresztúri szépíthetett volna. Középről címezték felé a labdát, egy csel után lőtt is a szlovákiai (Slovan Bratislava) légiós, ám Kralj nagy bravúrral szögletre mentett. A 40. percben Nyilas átadását Keresztúri bombázta, éles szögből, alig fölé. Szép momentum. Közben Csank cserélt, Dombi is lement, majd Lipcsei; utóbbi a lábát fájlalta. A lelátó embere hamar ítél. Amikor Urbánék kijöttek a folytatásra, egybefüggő füttykoncert fogadta őket. A folytatás első öt percében három bomba is zúdult Sáfár kapuja felé. Azok még elkerülték a célt, de az 51. percben a középen és egyedül szólózó Mijatovic mágiája ellen már nem vol...

Félidei Reakciók és Taktikai Elemzés

Amikor a szünetben megkérdezte a riporter, mit fog kérni csapatától, Csank János csak annyit tudott mondani: „Azt biztos nem, hogy így tovább”. Urbán Flórián, aki csereként lépett pályára a találkozón, így emlékszik vissza a meccsre: „Nem egy kellemes emlék, még úgy sem, hogy az akkori viszonyok mellett már az is nagy szó volt, hogy pótselejtezőt játszhatunk. Egész héten azt gyakoroltuk, hogy Halmai és Lipcsei követő emberfogással kiveszi a játékból a pálya közepén Sztojkovicsot és Jokanovicsot. Elkezdődött a meccs, ők ketten kimentek a szélére, mi mentünk velük, középen meg lett egy hatalmas terület. Ebbe futott be a 2. percben Brnovics és szerzett gólt rögtön az elején.”

A Vereség Után: Konzekvenciák és Sorsok

Akkor pedig kérdezni: ki a felelős ezért a pokoli, megalázó vereségért, mely tán az évszázad legcsúnyább magyar fiaskója. Kitörölhetetlenül, megbocsáthatatlanul. Csank János a pótselejtező után lemondott és magyar klubcsapatoknál dolgozott. A meccs előtt két nappal ünnepelte az akkori kapitány, a szervezők pedig a találkozó után kedveskedni akartak neki, így az ünneplő jugoszláv játékosok látványa mellett, a „Boldog Születésnapot” szólt a hangszórókból. Az akkori magyar csapat kapusa, Sáfár Szabolcs hiába védte végig a selejtezőket, a jugoszlávok elleni visszavágón már nem vele kezdődött a csapatösszeállítás és a későbbiekben is már csak három alkalommal állhatott a válogatott kapujában. Dombi Tibor a találkozót követően még húsz alkalommal játszott a nemzeti együttesben, Nyilas Eleknek viszont szintén a búcsúmeccse volt. A csatárposzton játszó Orosz Ferenc szintén utolsó meccsén szerepelt, míg Klausz Lászlót három évvel később még egyszer behívták a legjobbak közé.

tags: #magyarorszag #szerbia #labdarugo #vb #1997 #selejtezo

Népszerű bejegyzések:

• Tévhitek és valóság a magyar-szlovák viszonyban
• Olvassa el a Bayern München és az Arsenal BL-meccsének elemzését
• Sikerek a Dunaferr kézilabda életében
• A Fradi rekorddöntő Európa-liga menetelése
• BVB pólók stílusa és minősége