A magyar kosárlabda történetének első bajnokai és az 1955-ös Európa-bajnoki diadal

A mai kosárlabdához hasonló játékokról a közép-amerikai népek kultúrájával kapcsolatban találhatók feljegyzések. A kosárlabda sportág 1891-ben az Egyesült Államokban, a mai Springfield College elődjében, a springfieldi YMCA (Fiatalok Keresztény Egyesülése) Training School-ban született meg Dr. James Naismith jóvoltából. A kanadai születésű testnevelő olyan játékot szándékozott megalkotni, amely a hideg idő beköszöntével teremben, kis területen is játszható és amely nem a fizikai erőre, hanem inkább az ügyességre épít. James Naismith 13 szabályt állított fel, melyek közül 9, még ha módosított formában is, de ma is érvényben van. Az első mérkőzést futball labdával a tornaterem erkélyére, 10 láb magasra erősített fonott barackos kosarakra, csapatonként 9-9 fő játszotta. A palánk felszerelése a nézők miatt vált szükségessé, akik csapatukat úgy próbálták segíteni, hogy a karzaton átnyúlva a labda útját akadályozták.

A kosárlabda már két évvel megszületése után eljutott Európába, az első bemutató mérkőzést Párizsban játszotta két amerikai YMCA csapat. A kosárlabda magyarországi elterjesztése Kuncze Géza testnevelő tanár nevéhez fűződik. Abban, hogy a James Naismith által kitalált játék Magyarországon gyökeret vert, elévülhetetlen érdemei vannak egy fáradhatatlanul lelkes testnevelő tanárnak, a budapesti Kuncze Gézának. Az akkor még csak 22 éves fiatalember 1912-ben, müncheni kiküldetése alkalmával ismerkedik meg a játék alapjaival, és azonnal beleszeret. Hazatérvén előadásokat, bemutatókat tart, szabálykönyveket fordít. Kuncze Géza testnevelő tanár 1912-ben egy müncheni tanfolyamon a kosárlabda Németországban játszott, palánk nélküli változatát ismerte meg (korbball).

A kosárlabda kezdeti évei Magyarországon és az első hivatalos bajnokság

Először a kereskedelmi iskolákban - Mester utcai, Vas utcai, Wesselényi utcai - terjedt a játék, az itt tanító testnevelők nemcsak megtanították a játékot, de egymás között sorozatmérkőzéseket is vívtak. A Mester utcai kereskedelmi lett az ország „labdajáték” iskolája. Számolatlanul ontotta az itt tanító Molnár József a válogatott játékosokat. Az 1920-as évek elején sorra alakulnak az egyesületek. Az 1924-ben életre hívott KISOSz (1927-től KISOK, Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja) komoly lökést ad a fiatal generációnak, a sport felé terelve őket. Bajnoki rendszerben folyik a játék, egyre több csapat kapcsolódik be a középiskolás viadalba. A sportág hattagú küldöttsége 1925-ben kéri a Magyar Athlétikai Szövetségtől a kosárlabda támogatását, felvételét a szövetségbe.

1925-ben a Magyar Atlétikai Szövetség befogadta a sportágat, keretein belül megalakította a Kosárlabda Bizottságot. Kuncze aztán a Magyar Atlétikai Szövetségen belül 1925-ben megalakította a kosárlabda-bizottságot. Magyarországon 1933-ig a palánk nélküli kosárlabdát játszották. Az együttes ott volt az 1935-ös első Európa-bajnokságon Svájcban (9. lett). Az első hivatalos bajnokságot a MASZ Kosárlabdajáték Bizottsága írja ki 1933-ban tíz csapat részvételével. Az első magyar bajnok a közgazdászhallgatók csapata, a KEAC. Ebben az évben azonban a Torinóban rendezett Főiskolai Világbajnokságon a válogatott megismerkedett a palánkos kosárlabdával, mely hazánkban is gyorsan elterjedt. Kuncze lendülete nélkül tehát aligha ért volna el odáig a hazai kosárlabdasport, hogy rögtön az első, 1935-ös Európa-bajnokságon ott legyünk - elvégre csak 1933-ban vezették be hazánkban a palánkos kosárlabdát.

De ott voltunk, és Románia 24-17-es legyőzésével megszületett első válogatott diadalunk is - így a kilencedik helyen végeztünk a tízcsapatos mezőnyben (az élen Lettország zárt). Az egyesületek csak a harmincas évektől foglalkoztak a női kosárlabdával, s ebben élen járt a MAFC, a BEAC és a TFSC. Újabb lökést adott a fejlődésnek a dr. Hepp Ferenc fordításában megjelenő szabálykönyv, amely 1938-ban került kiadásra. Miután 1938-ban dr. Hepp Ferenc fordításában megjelent az első szabálykönyv, s az 1939-es Eb-n hetedik helyen végzett férficsapatunk, a játék népszerűsége robbanásszerűen nőtt, és 1942. november 15-én megalakul az önálló szövetsége is. A nagymértékű fejlődés szükségessé tette a kosárlabda kiválását az Atlétikai Szövetségből. Az OSK tanácstermében tartott alakuló közgyűlésen Tatár István a MASZ nevében búcsúzott a kosárlabdázóktól. 1942-ben megalakult a szövetség, amelynek lelkes társadalmi munkásai elkészítették a bajnokságok versenykiírásait, biztosították a termeket és játékvezető küldéseket.

A női kosárlabda térnyerése

A magyar női kosárlabda-válogatott első országok közötti mérkőzését 1942-ben játszotta. Az 1940 óta a nemzetközi szövetség, a FIBA vezetőségében, a technikai bizottság elnökeként tevékenykedő Hepp Ferencnek már 1950-ben Budapestre sikerült „hoznia” az Európa-bajnokságot, amelyen a női válogatott döntőbe jutott, s csak balszerencsés körülmények között szorult a második helyre a Szovjetunió mögött. Gyimesi János csapata aztán az 1952-es Eb-n bronzérmes, 1956-ban - már Szabó János irányításával - ismét ezüstérmes.

Az 1955-ös Európa-bajnoki aranyérem felé

A második világháború után az állami irányítás a sportban is hamarosan érvényesült. Az egyesületi élet ebben a koncepcióban háttérbe szorult, a válogatott keretek tevékenysége került előtérbe, gyakorlatilag ez határozta meg a magyar kosárlabda sport helyzetét. Az állami irányítás a sportban látta meg legitimációjának egyik segítő eszközét, a Rákosi-rendszer úgy propagálta a magyar sportsikereket, mint „a népi demokrácia győzelmét a halódó kapitalista, imperialista világrend felett”. A fiatal generációnak pedig a kosárlabdázás az újat, a modernet, a kitörés lehetőségét jelentette. Új, társadalmi egyesületek szerveződtek a háború után. Hamarosan három együttes emelkedett ki: a Honvéd, a MAFC és a MÁVAG. A budapesti nagycsapatok, a Honvéd, a MAFC és a MÁVAG mellé felzárkóztak a vidéki együttesek - Székesfehérvár, Sopron, Szeged, Diósgyőr, Pécs -, a 103 fővárosi szakosztály mellett már 238 működött vidéken!

A sok jó játékosból szinte észrevétlenül alakította ki Páder János azt a válogatottat, amely sikert sikerre halmozott. Gyímesi János rakta le az alapjait az 1950-es évek sikercsapatának, több, akkori klubjában még csak mellékszereplő játékosban látta meg a fantáziát, akik később a válogatott alappillérei lettek. A férfiegyüttes az 1946-os svájci Eb-n bronzérmes volt, az 1948-as londoni olimpián a 16., az 1952-es helsinki játékokon a 9. helyen végzett. A továbblépéshez az is elengedhetetlen volt, hogy a budapesti nagycsapatok, a Honvéd, a MAFC és a MÁVAG mellé felzárkóztak a vidéki együttesek. Páder János szövetségi kapitány vezetésével pedig az 1953-as moszkvai Európa-bajnokságon a Szovjetunió mögött ezüstérmet szerzett a válogatott a Dinamo stadionjának salakos pályáján. A tornát végül a szovjetek nyerik, Magyarország ezüstérmes.

Tehát nem volt meglepő, hogy Hepp Ferenc nemzetközi tekintélyének és az 1953-as moszkvai Eb-n elért második helyezésnek köszönhetően Magyarország megkapta az 1955-ös férfi kontinenstorna rendezési jogát, ami előtt jó főpróbának bizonyult az 1954-es budapesti főiskolai világbajnokság, amelyen férfiegyüttesünk aranyérmet nyert. A szervezők is kitettek magukért - a szocialista Magyarország világraszóló sikerű tornát akart rendezni. Mivel egyetlen terem, csarnok sem felelt volna meg az előírásoknak, a FIBA beleegyezett, hogy szabadtéren, a Népstadionban építsenek fel egy pályát, hosszú hajópadló elemekből. A moszkvai Dinamo-stadion salakos pályája helyett Németh Imre kalapácsvető olimpiai bajnok, a Népstadion első igazgatója ötletére hajópadlós pályát varázsoltak a két évvel korábban átadott létesítmény füvére, a díszpáholy elé, Franciaországból szerezték be az üvegpalánkokat, s megoldották a világítást.

A kosárlabda ekkorra berobbant hazánkban: 1954-re 103 budapesti szakosztály mellett már 238 működik vidéken is. Az igazolt játékosok száma 8229 (igaz, ez a szám a labdarúgásban 26 884), fele-fele megoszlásban Budapest és vidék között. Hasonló az arány az edzőknél is, összesen 252 edző oktat szerte a hazában. A pályák száma az országban szabadtéren 116, csarnokban 90. Az utolsó szabadtéri Eb-n rekordszámú, 18 ország 243 játékossal vett részt, a csapatokat négy csoportba osztották, kettőben 4-4, kettőben 5-5 válogatottal. A négy csoport első két helyezettje jutott a nyolcas döntőbe, majd egy nap szünet után körmérkőzéssel folytatódott a torna. Páder János szövetségi kapitány kerete is kialakult, kimaradt az 1953-as ezüstérmesek közül Komáromi Ede, Bokor György, Rémay Tibor, valamint a Szófiai Nagydíj után sárgaságot kapó Judik Zoltán.

Az 1955-ös Európa-bajnokság: A diadalmenet

A Bánhegyi László, Bencze János, Bogár Pál, Cselkó Tibor, Czinkán Tibor, Dallos János, Greminger János, Hódy János, Hódy László, Mezőfi Tibor, Papp Péter, Simon János, Tóth László, Zsíros Tibor alkotta magyar válogatott az olaszokkal, a finnekkel és a törökökkel került egy csoportba. A magyarok a B jelű négyesbe kaptak besorolást Olaszország, Törökország és Finnország mellé. Az ötös csoportok 1955. június 7-én kezdték el a küzdelmet, a mieink egy nappal később Finnország ellen, meglehetősen könnyed győzelemmel (94:58) alapozták meg a hangulatot. Aztán Olaszország (75:58), majd Törökország (66:55) legyűrése sem jelentett gondot. Páder visszafogottan nyilatkozik az őt kérdező riportereknek, célként az 1953-as ezüstérem megismétlését megjelölve.

Ám a veretlenül továbbjutó válogatott a döntő csoportkör első, június 12-i találkozóján kijózanító vereséget szenvedett Csehszlovákiától (65:75) - 17 meccses veretlenségi sorozatot átadva a múltnak. A csapat leforrázva baktatott Kecskéhez, a csapat buszához, hogy Tali bácsi, a sofőr visszavigye őket a szállásukra. A hangulatfelelős Simon János a buszon dalra fakasztja az orrukat lógató kosarasokat, a gárda új erőre kap. A lengyelek elleni idegnyugtató 98-66-os győzelem után másodszor is verjük az olaszokat (81-65), visszatérve a helyes vágányra. A csehszlovákok közben kikapnak a jugoszlávoktól és a lengyelektől is, de meglepetésre legyőzik a szovjeteket (81-74). A körmérkőzés folyamán a csehektől szintén kikapó, így a mieinkhez hasonlóan egy vereséggel álló szovjetek elleni találkozó óriási érdeklődést váltott ki, negyvenezer néző zsúfolódott össze a Népstadion alsó karéjaiban. A tét nem is lehetne nagyobb, a megugrandó léc sem kicsi: még sosem győztük le kosárlabdában a nagy Szovjetuniót, de még Puskáséknak sem sikerült fociban - négy kísérletből!

40 ezer ember tombol a Népstadion lelátóin. „Meghatározó volt, hogy a csapat Bozsikja, Greminger dobta az első kosarat. Ettől kezdve nem engedték ki a kezükből a vezetést. Greminger János (Bp. Honvéd) volt a csapat vezéregyénisége, a „szíve, esze, tüdeje”. Rendkívüli csapatjátékos, aki akkor volt leginkább elemében, ha kiszolgálhatta a társakat. Greminger, a mi legalacsonyabb játékosunk, 179 centijével és 70 kilójával hadakozott a majd’ kétméteres, 108 kilós centerrel, akinek »Grúz tigris« volt a beceneve. Jancsi nagyot nyekkent a parkettán, a játék folytatódott, hiszen Korkija nem volt szabálytalan vagy sportszerűtlen, de a közönségnek nem tetszett a megoldás. A legkisebb magyar és a legnagyobb szovjet… Mint a nagypolitikában. Bántják a kis magyart! A fülsiketítő fütyülés, szimpátiatüntetés motiválta a csapatot, végül 16 ponttal legyőztük a »verhetetlen« Szovjetuniót. Félidőben kilenc ponttal vezetünk. Páder egyetlen egyszer sem cserélt bele kezdőcsapatába. Hiába minden felzárkózási kísérlet, 82-68-ra legyőzzük Szovjetuniót. Megcsinálta az addig lehetetlennek hitt küldetést a csapat, és a mennybe ment.

Egy lépés még hátra volt a végső diadalig, Romániát még meg kell verni az aranyért - ez, ha a vártnál talán kissé nehezebben is, de sikerült (71-60). A Szovjetunió elképesztő különbségű, 82:68-as legyőzése után már csak Romániát kellett legyűrni a záró napon, ám a happy endre a fővárosra zúduló óriási eső miatt várni kellett, a két órával később kezdődő, 71:60-as sikert hozó záróakkordra így is kitartott tízezer szurkoló. Csaknem éjfél volt, amikor a mieink a főtribün előtt átvehették az aranyérmüket, s Bogár Pál csapatkapitány az óriási ezüst trófeát. Büszkén szól a magyar Himnusz, 40 ezer fő előadásában. Az 1955-ös diadal azóta is páratlan a sportág hazai történetében.

Az 1955-ös Európa-bajnokság végeredménye és a magyar válogatott adatai

A magyar válogatott kerete:

• Bánhegyi László
• Bencze János
• Bogár Pál
• Cselkó Tibor
• Czinkán Tibor
• Dallos János
• Greminger János
• Hódy János
• Hódy László
• Mezőfi Tibor
• Papp Péter
• Simon János
• Tóth László
• Zsíros Tibor

Szövetségi kapitány: Páder János

Az 1955-ös IX. Férfi Kosárlabda Európa-bajnokság eredményei

Időpont: 1955. június 7-19.

Helyszín: Budapest

Résztvevők: 18 válogatott

A magyar válogatott eredményei a B-csoportban:

• 1955. június 8.: Magyarország-Finnország 94:58
• 1955. június 9.: Magyarország-Olaszország 75:58
• 1955. június 10.: Magyarország-Törökország 66:55

A csoport végeredménye:

Körmérkőzés a legjobb nyolc között:

• 1955. június 12.: Magyarország-Csehszlovákia 65:75
• 1955. június 13.: Magyarország-Lengyelország 98:66
• 1955. június 14.: Magyarország-Olaszország 81:65
• 1955. június 16.: Magyarország-Bulgária 69:59
• 1955. június 17.: Magyarország-Jugoszlávia 48:34
• 1955. június 18.: Magyarország-Szovjetunió 82:68
• 1955. június 19.: Magyarország-Románia 71:60

Az 1955-ös siker utóélete

Hogy a rendkívüli sikert hozó tornát miért nem követte aranykor? Reményeinket, reményeiket átírta a történelem. A dicsőséges napok után a keret tagjai rövid pihenőt kaptak, de még azon a nyáron elkezdődött a felkészülésük az 1956-os melbourne-i olimpiára. Az állami sportvezetőség úgy határozott, csak azokat a válogatottakat utaztatja ki, amelyektől garantáltan várható az aranyérem - minek annyi embert kivinni egy darab érem reményében?! Ami vezetett ahhoz, hogy végül az 1954-ben vb-ezüstérmes labdarúgók mellett az 1955-ben Eb-aranyérmes kosarasokat is kirostálták, s csak - az 1956-ban aztán tényleg olimpiai aranyat nyerő - vízilabdázókat vitték ki Melbourne-be, valószínűleg a felkészülési időszak néhány váratlan veresége volt.

A Páder Jánost követő Eszéki Dezső szövetségi kapitány kiválasztottjai 1955 novemberében franciaországi tornán vettek részt, három meccsükből kettőt elveszítettek, majd 1956 márciusában Prágában kikaptak a csehszlovákoktól, áprilisban a nyolccsapatos Szófia-kupán harmadikok lettek, ahogyan a szeptemberi, bolognai Mairano-kupán. Ekkor a kosarasok olimpiai részvételéről már szó sem volt, az utazó küldöttség névsorának október 17-i kihirdetésén pedig nyilvánvalóvá vált a mellőzésük. Nem csoda, hogy az 1956-os forradalom leverése után az Eb-aranyérmes tizennégyek közül öten nem látták a jövőjüket itthon: Hódy János és Hódy László Ausztráliában, Tóth László az Egyesült Államokban, Cselkó Tibor Angliában telepedett le és Bánhegyi László is külföldön vállalt munkát. Az itthon maradottak a következő évtizedben még Európa élmezőnyéhez tartoztak, 1957-ben, 1959-ben és 1963-ban Eb-negyedikek, 1961-ben Eb-hatodikok, 1960-ban olimpiai kilencedikek, de a következő generációk már képtelenek voltak hasonló magasságba jutni, férfiválogatottunk 1964 óta nem kvalifikálta magát olimpiára, 1969 és 1999 között Eb-re sem.

tags: #magyaroszag #elso #kosarlabda #bajnok #csapata

Népszerű bejegyzések:

• Utazás a római futballszentélybe
• Részletek az FTC és Pro Recco összecsapásáról
• A triatlon utánpótlásának múltja és jelene
• Alba Fehérvár–Budaörs összecsapás
• A győri kézilabda története