A maximális egyéni edzés és a komplex utánpótlás-fejlesztés jelentősége

Egész életemet a sportnak és a labdarúgásnak szenteltem. Az évek során folyamatosan figyeltem, tapasztaltam és felismertem, hogy a gyerekeknek mire van szükségük fejlődésük érdekében. Lázár Pál vagyok, két gyermek édesapja, korábbi 6x-os válogatott labdarúgó és kétszeres magyar bajnok. A sportban eltöltött 23 évem alatt rengeteg dolgot láttam, tapasztaltam, legyen az pozitív vagy éppen negatív.

Sok olyan hiányosságra emlékszem (egyesületi oldalról) az utánpótlásban eltöltött éveim alatt, aminek nagyrésze mai napig nincs megoldva a fejlesztés terén. Profi karrierem alatt hasonlóképpen voltam úgy többször is, hogy észrevettem a hiányosságaimat, elkezdtem fejleszteni őket, de éreztem, hogy felnőtt fejjel sokkal nehezebb pótolni bármit is, mint amennyire gyerekként lehetséges. Több fiatalnál most is azt látom, hogy hiányoznak náluk az alapok, miközben edzőik elvárják, hogy jól hajtsák végre az adott gyakorlatot, vagy éppen mozdulatot. Nagyon sokan beszélnek az utánpótlás sportolók egyéni képzéséről, de azt látom, hogy nagyon kevés helyen foglalkoznak a gyerekekkel teljesen egyénre szabottan. Ebből kifolyólag kezdtem el egyéni képzéseket tartani utánpótláskorú gyerekek részére.

Azt szeretném elérni, hogy minden céllal rendelkező utánpótlás sportolónál pótoljuk az egyesület általi hiányosságokat is, hogy a sportolók ne csak hullámzóan, hanem fenntarthatóan is jól tudjanak teljesíteni. Ami még ennél is fontosabb, hogy hasonló a gyerekekhez való hozzállásunk.

Az egyéni képzés filozófiája és módszertana

„Az egyéni adottságokat és a személyiségeket is figyelembe kell venni ahhoz, hogy egy gyermekből labdarúgó válhasson. Egy csapatedzésen sokan vannak, nincs mód az egyéni képzésre. Amire a csapatedzésen nincs idő, azt mi gyakoroljuk, fejlesztjük azokat a készségeket, azt a tudást, amire szükség van.” Éppen azért, hiszen mindenki más, egyénre szabott edzéseket vezénylek, maximum három-négy játékossal dolgozom egyszerre. Úgy válogatom össze őket, hogy egymást is segítve fejlődjenek, azonos szinten legyenek, és ugyanazokat kelljen gyakorolni.

Szeretek olyan speciális eszközökkel dolgozni, amelyek fejlesztik a gondolkodást, érzékelést, észlelést, reakciót, agilitást, erőt, a dinamikát és a gyorsaságot is. Megvannak ehhez a szuper technikai eszközeink is, amik a játékosnak és nekem is sokat segítenek. De például olyan gyakorlatokat is végzünk, hogy miközben labdás technikai feladatot végeznek, kérdezgetem őket, beszélgetünk, több felé kell koncentrálniuk. Ebből rögtön kiderül, tudnak-e egyszerre több felé figyelni. Fontos, hogy a labdát olyan biztonsággal irányítsák, hogy közben például tudjanak más felé nézni, vagy éppen odakiáltani valami információt a csapattársnak.

A sportteljesítmény pszichológiai aspektusai és a mentális felkészítés

Sok tehetséges sportoló eljut arra a pontra, ahol a teljesítménynyomás már nem segíti, hanem hátráltatja. Az élsportban a tehetség ritkán a korlátozó tényező. Ez normál körülmények között működik. Valódi nyomás alatt azonban átveszi az irányítást a krízisszemélyiség. Ha a sportoló nem érti a saját krízisszemélyiségét - vagyis azt, hogyan hoz valójában döntéseket, hogyan reagál és viselkedik akkor, amikor a tét a legnagyobb -, akkor nem tudja kezelni. Ebből az elemzésből teljesítménytérképet készítünk. A térkép azonosítja az Ön konkrét hibapontjait, és mindegyikhez olyan célzott megoldásokat tervezünk, amelyeket valós versenyhelyzetben is alkalmazhat. Ez nem elmélet.

A mentoringterv személyes találkozók, videós ülések, telefonhívások, gyakorlatok és az alkalmak közötti folyamatos kommunikáció kombinációján keresztül valósul meg. Az első év a legintenzívebb, mert ekkor épülnek ki az alapok. A kapcsolat teljes mértékben bizalmas.

Az edzéselmélet alapjai: Fogalmak és célok

A tanulmány második nagy egysége az edzéselméleti alapismereteket mutatja be. Dubecz (2009) szerint „Az edzés tervezett fizikai terhelésprogram, amely krónikus adaptációt hoz létre, célja a fizikai teljesítőképesség javítása.” Ő kibővíti a definíciót a fizikai terhelésre vonatkozó elméleti képzéssel, valamint a környezeti hatások vizsgálatával. A folyamatos edzés hatására a fizikai teljesítőképesség folyamatosan emelkedik, a szervezet egészségesebb és ellenállóbb lesz a különböző betegségekkel szemben.

Az edzés célja a teljesítmény növelése, a fizikai teljesítőképesség fejlesztése, a testi nevelés és képességfejlesztés, sportág specifikus technikai és taktikai képzés, valamint az edzésen keresztül a személyiség fejlesztése. Az edzés feladatok is ezekhez a célokhoz igazodnak. Az edzés feladatok három fő területe a következő: fizikai képességek fejlesztése, technikai és taktikai képzés, nevelés és személyiségfejlesztés. Az edzések során a kondicionális és koordinációs képességek fokozatosan fejlődnek, a fiatal sportoló a folyamatos gyakorlás során elsajátítja a sportágához illeszkedő technikai és taktikai elemeket. Ezt követően a megfelelő idegrendszeri és testi fejlődést követően a fent említett motoros képességek és sportág specifikus technikai elemek mozgáskészséggé válnak, majd verseny körülmények között taktikai elemként alkalmaznak.

Az edzéseket edzéseszközökkel végzik, melyek a teljesítmény fokozásában és megtartásában játszanak szerepet. Az edzés eszközök lehetnek testgyakorlatok, tesztek, valamint segédeszközök (pl.: súlyzó, ugráló kötél, stb.). Negatív eszköznek minősül a sportoló életkorának, nemének, edzettségi állapotának, mentális állóképességének nem megfelelő edzésmunka, valamint a doppinglistán szereplő tiltott szerek alkalmazása.

Az edzésekre jellemző a tervszerűség, így az edzések felosztása rövid-, közép-, és hosszú távú célok mentén történik, ahol az erő-, állóképesség, valamint kondicionális fejlesztés változó szerepet kap. Minden edzés három egységre osztható, melyek a következők: bevezető, fő, valamint levezető részre. Az edzések során alkalmazott edzésmódszerek aszerint épülnek fel, hogy milyen technikai vagy taktikai képességet vagy készséget akarunk fejleszteni. Az edzés hatékonyságának vizsgálatára különböző teszteket és méréseket lehet alkalmazni. Fontos az egészségtudatos életmód, az életminőség fejlesztése és a sport értékeinek átadása.

A sportteljesítmény komplexitása

Dubecz (2009) szerint „A sportteljesítmény egy sportterületen egyéni, illetve csapatszinten összegződő, valamilyen állandó viszonyítási alapon értékelhető személyiség megnyilvánulás, cselekvésben vagy tevékenységben létrejött mérhető minőséget mutató megjelenése”. A fenti definíciókból is kiolvasható, hogy a sportteljesítmény egy komplex fogalom, amelyet a genetikailag meghatározott tényezőktől kezdve, a sportoló szociális, gazdasági és pszichológiai háttere, környezete dinamikusan alakít. Ahhoz, hogy a sportteljesítmény kiválónak minősüljön a fizikai, mentális és környezeti tényezők összehangolt működésére van szükség. Amennyiben ezek közül valamely területen hiányosságok mutatkoznak, akkor egy sportoló kevésbé tud jól szerepelni egy adott versenyen, kisebb lesz a teljesítőképessége.

A teljesítményt kétféleképpen tudjuk mérni. A versenyeken, mérkőzéseken elért pontszámok, gólok, időegységek alapján értékelhető a sportoló abszolút teljesítménye. A relatív teljesítmény pedig megmutatja, hogy a sportoló az adott versenyen elért helyezése alapján a többi versenyzőhöz viszonyítva milyen pozícióban áll a ranglistán.

A teljesítmény két összetevőből áll: a teljesítőképességből, valamint a teljesítőkészségből. A teljesítőképesség megmutatja a sportoló, a sportág gyakorlásához szükséges motoros képességeit, technikai és taktikai készségeit, valamint egyéb ismeretek és szellemi képességek szintjét. A teljesítőkészség a sportoló aktuális érzelmi és motivációs állapotát mutatja meg, amit egy mérkőzésen vagy egy versenyhelyzetben nyújtani képes. Sokszor előfordul, hogy egy képességben kiemelkedő sportoló nem tudja teljesítményének legjavát nyújtani téthelyzetben, tehát a teljesítőkészsége nem illeszkedik a teljesítőképességének szintjéhez, ami a teljesítmény romlásához fog vezetni.

A teljesítőkészséget motivációs és koordinációs veszteségek ronthatják. A motivációs veszteségek közé tartozik például a sportoló nem megfelelő hozzáállása az edzésekhez, mérkőzésekhez, az elköteleződés hiánya vagy akár a céltalanság is. A koordinációs veszteségek közé sorolandó az ellenféllel szemben nem megfelelően alkalmazott technikai vagy taktikai elemek, a csapatjátékok esetében a csoportfolyamatokból eredő meg nem értések, amelyek mind a teljesítmény romlásához fognak vezetni.

A motoros képességek fejlesztése az utánpótlásban

A képesség kifejezés egy gyűjtő fogalom, amelybe a teljes személyiségünk teljesítményalapját képező összes tulajdonságunk beletartozik. Ide sorolható a kognitív, affektív, szociális területhez tartozó képességeink, valamint a speciális mozgásos cselekvések esetén jellemző képesség együttes, a motoros képességek is fontos szerepet kapnak a sportteljesítmény alakulásában. A motoros képességek rendszerét két nagy területre lehet osztani, a kondicionális képességre, valamint a koordinációs képességekre. A kondicionális képességek a mozgás energetikai feltételeit, a sportteljesítmény alapjait biztosító testi képességek csoportját foglalja magába, a koordinációs képességek a mozgás szabályozási feltételeit biztosítják (Nádori, 1981).

A motorikus képességek fejlesztését már a kora gyermekkorban el kell kezdeni, fontos hogy a sportolót körülvevő sportszakemberek, az egyént és a környezetét egyaránt figyelembe véve a megfelelő eszközöket és módszereket alkalmazzák.

Kondicionális képességek

A kondicionális képességek a sportteljesítmény alapját biztosító, biológiailag meghatározott testi képességek, melyek az erő, gyorsaság és állóképesség, valamint ízületi mozgékonyság területeit érintik. Az izom illetve a motoros egységek tulajdonságaira épülnek, melyek az anyagcserével (izom összehúzódás, energiaellátottság módja) és a kontraktilitással (izomrost típus, izomrost szám, keresztmetszet) vannak kapcsolatban. Megfelelő edzéssel, az izmok rostarányainak megváltoztatásával, sportági terheléssel, az izomtömeg növekedésével ezek a képességfajták fejleszthetőek. A képességfajták közül a gyorsaság fejleszthető a legkevésbé, mivel genetikailag meghatározott rostösszetétel behatárolja a változást. Az erőfejlesztés során az izmok keresztmetszete nő, amit hormonális hatások szabályoznak, így bizonyos érettség szükséges az izomtömeg gyarapításának optimális elkezdéséhez. Az állóképességi edzés során az izmok és a rostok kevésbé növekednek, ellenben az izom vérellátása és az aerob enzimaktivitás fokozatosan emelkedik. Az alábbiakban az egyes képességeket részletesebben tekintjük át (Pavlik, 2013).

Az izomerő

Az izomerő olyan kondicionális képesség, mellyel az izomzat erőkifejtésre képes a külső ingerekkel, ellenállásokkal szemben. Az izmok alapegységei az izomrostok, melyek kötegekké, nyalábokká rendeződve alkotják az izomzatot. Egy-egy izomcsoport számtalan izomrostból épül fel. Az ember testsúlyának mintegy felét a vázizmok alkotják. Az edzések során a test izmai folyamatosan megfeszülnek, majd elernyednek. A sorozatos összehúzódás és elernyedés következménye az erőkifejtés. Az erőkifejtés megjelenésének formái a következők lehetnek:

• maximális erő: akkor jön létre, ha az izomzatban megfelelő mértékű és kellően hosszú az összehúzódás és feszülés, ami maximális intenzitás mellett alakul ki, így annak mértéke csak rövid ideig tartható fent.
• gyorserő: olyan mozgásos tevékenységnél szükséges, ahol a nagyfokú ellenállást csak gyors izom összehúzódással lehet legyőzni. Gyorserőre van szükség egy kézilabda játékosnak a gyors indítások, ritmus váltások során, vagy a küzdősportok esetében az ütések kivédésénél.
• erő-állóképesség: az izomerő hosszú távú fenntartására van szükség, amely a sportteljesítményt jelentősen befolyásolja.

Az erőt az erőkifejtés intenzitása szerint is csoportokba lehet sorolni, így megkülönböztetünk maximális (pihenés nélkül maximum 1 ismétlés), szubmaximális (pihenés nélkül maximum 2-4 ismétlés), közepes (legfeljebb 5-12 ismétlés pihenés nélkül), valamint alacsony intenzitást (pihenés nélkül legfeljebb 12 ismétlés).

Az izomerő nagyságát befolyásolja az izom keresztmetszete, az izomrostok minősége, az energiaellátás hatékonysága, valamint a mentális jellemzők, mint például az akarati vagy motivációs tényezők megléte vagy éppen hiánya. Az erőkifejtés fejlesztése sportág specifikus eltéréseket is mutat. Egy súlyemelőnek például a maximális erőkifejtés alkalmazása dominál, egy hosszútávfutóknál inkább az erő állóképesség kondicionális paraméter kerül előtérbe. Az erő fejlesztésére számtalan gyakorlat létezik, lehet alkalmazni súlyokat, kézi szereket, amelyek ugyanúgy fejlesztik az izomerő mind a három típusát az edzés során helyesen megválasztott terjedelem és intenzitás mértéke mentén (Szatmári, 2009).

A gyorsaság

A gyorsaság a mozgások nagy sebességű végrehajtására vonatkozik, a lehető legnagyobb reagálási és mozdulatsebesség kivitelezése során. A gyorsaság idegrendszeri szabályozó folyamatok függvénye, amit általánosan nehéz értelmezni, így mindig valamilyen összefüggésben nyer konkrét értelmet. Alapja az idegrendszeri szabályozó folyamatok működése. A gyorsaság fejlesztése ideg-izomkoordináció fejlesztését foglalja magába, amely genetikailag determinált, így annak fejleszthetősége jelentősen behatárolt (Molnár és mtsai, 2015).

A gyorsaság megnyilvánulási formái:

• Helyzetváltoztató gyorsaság, más néven lokomotorikus gyorsaság. A ciklikus mozgások során kap nagy jelentőséget, ahol a megtett út és az eltelt idő alapján lehet a teljesítményre következtetni. A gyorsaság ezen megnyilvánulásának a haladás sebessége és a mozgások frekvenciája a fontos mérőszám. A maximális sebesség elsősorban az atlétika futó-, és ugró számaiban, valamint a labdajátékok esetében kap jelentőséget.
• A felgyorsulási képesség a gyorsaság egyik leggyakrabban és legtöbb sportágban megjelenő formája.
• A mozdulatgyorsaság a test egy részének, elsősorban a végtagoknak valamely meghatározott céllal történő nagy sebességű végrehajtásához szükséges.
• A reagálási gyorsaság mögött idegrendszeri szabályozó folyamatok állnak, ahol az egyszerű és összetett döntési és válaszadási folyamatok is aktiválódnak, így ez a képesség túlmutat az egyszerű kondicionális képességek és izomműködés témakörén.

A reakciógyorsaság érzékeny időszaka 7-12 éves korra esik, a mozdulatgyorsaság és a gyorserő végrehajtási képessége 12-13 éves korra. A mozgásgyorsaság fejlődésében két intervallum különíthető el, az első a 10 éves korig tartó intenzív fejlődés szakasza, a másik szakasz a lányoknál a serdüléssel zárul, a fiúk teljesítménye ebben a szakaszban egyenletes, azonban a korábbihoz képest minimálisan javul. A teljesítményváltozás legkritikusabb szakasza a kora gyermekkor és az első gyermekkor közé esik. A gyorsaság fejlesztésére irányuló módszertani szempontok a következők: a gyorsaság fejlesztő gyakorlatokat pihent állapotban az edzés fő részének első felében kell alkalmazni, a gyakorlat technikája egyénre szabott legyen és tegye lehetővé a maximális sebesség végrehajtását, a gyerekek esetében ez játékos feladatokon keresztül történjen meg, a gyakorlat időtartamát fáradtsági küszöbön belül kell tartani, valamint a feladatok között helyesen megválasztott szüneteket kell beiktatni.

Az állóképesség

Az állóképesség az egyik legfontosabb és legkönnyebben értelmezhető kondicionális képesség, amely a fáradással szembeni ellenállást, tűrő képességet jelenti. Makszin (2007) szerint „Az állóképesség a keringési és légzésszervek, az anyagcsere-folyamatok és az idegrendszer működésének összehangoltságán alapul.” Az állóképesség erősebben jelenik meg a mozgásos tevékenységben, amikor magasabb intenzitású és hosszabb ideig tartó fizikai megterhelésnek van kitéve a szervezet. A jó állóképesség jellemzői közé tartozik a gazdaságos mozgásvégrehajtás, kiváló mozgástechnikai elemek alkalmazása, élettani funkciók összehangolt és gazdaságos működése, az erőfeszítés mértéke.

Az állóképesség típusai:

• Alap-állóképesség, ami ciklikus mozgások tartós és gazdaságos fenntartásában nyilvánul meg.
• Gyorsasági-állóképesség, ami a nagy sebességű mozgások ismételt végrehajtására tesz képessé.
• Az anaerob állóképességhez a keringési rendszer már nem képes az izomtevékenységhez szükséges oxigénmennyiséget szállítani, így oxigénhiányos állapot alakul. Ez az oxigénhiányos működés csak rövid ideig képes tejsavképződés nélkül fenntartani ezt az állapotot (anaerob alaktacit). Ez egy magasabb intenzitású edzés során lép működésbe, amikor az aerob állóképesség már nem elegendő.

Az állóképességet további, a mozgás időtartama szerinti kategóriába is lehet osztani. A rövid távú állóképesség magas intenzitású, nagy erőkifejtést igénylő 45 másodperc és 2 perc időtartamú edzések között fejleszthető. Intervallumos edzés során egy táv többszöri ismétlése történik, ahol szabályozva van a táv hossza, a terhelés intenzitása, a pihenő idő tartalma, valamint az ismétlések száma. Az ismétléses módszer során rövid távok teljesítése történik szubmaximális erőkifejtéssel, ahol a teljes pihenőidőket kell tartani.

Az ízületi mozgékonyság

Az ízületi mozgékonyság speciális képességnek tekinthető, ami a kondicionális és koordinációs képességek közötti határvonalon helyezkedik el. Nádori (2011) a kondicionális képességek központi elemeként az izomtevékenységet jelöli meg, ami alapján az ízületi mozgékonyság területe is ide sorolandó. „Az ízületi mozgékonyság olyan motoros képesség, amely lehetővé teszi, hogy valamely mozgást nagy mozgásterjedelemmel végezhessünk és az izmok optimálisan nyúlékonyak legyenek.” (Pucsok, 2009). Az izmok elasztikussága, nyújthatósága önmagában is döntő tényező lehet a sportteljesítmény kialakulásában.

A képesség függ az izomzat erőkifejtésének képességétől és attól, hogy ezt az erőkifejtést az izmok struktúrája mennyire tudja elviselni egy szokásos ízületi szögállástól eltérő tartományban. Az ízületi szalagok rugalmassága java részt genetikailag kódolt képességek közé tartozik, direkt módon nem is fejleszthető, de az izmok nyújthatóságának növelésével kisebb mértékben, de javul. Külső és belső körülmények is jelentős hatással vannak az ízületi mozgékonyságra. Külső tényező lehet az időjárás szélsőségessége, ahol az izmok bemelegítésére kell fokozottabban figyelni. A sportági képzettség szintje is befolyásolja az ízületi mozgékonyságot, mivel a sportág készség szintű űzése előtt a mozgásra az ellenható izmok káros feszülése jellemző, ami a mozgékonyság szintjét csökkenteni fogja. A mozgástanulási szakaszban az izomműködés hatékonysága rosszabb és a sérülések veszélye is fokozottabb.

Koordinációs képességek

A koordinációs képességek a motoros képességek másik nagy területe közé tartozik. Működése az érzékszervek és a központi idegrendszer szabályozási folyamataitól függ. A képességcsoportot összefoglalóan ügyességnek is szokták nevezni.

Utánpótlás korosztályok és kihívások a sportágakban

Az elmúlt két-három évtizedben a legtöbb sportágban egyre inkább kitolódtak az utánpótlás-korosztályok, aminek az eredménye, hogy a fiatalok már nemcsak 18-20, hanem akár egészen 23 éves korukig versenyezhetnek a saját kortársaik ellen, ezzel megkönnyítve az „akklimatizációt” a felnőttek közé. Így például, ha a küzdősportokat tekintjük, birkózásban 2015-ben, cselgáncsban 2003-ban vezették be U23-as Európa-bajnokságot, de ugyanezt tapasztalhatjuk az atlétikában és úszásban is - előbbiben 1997, utóbbiban 2023 óta rendeznek külön kontinensviadalt a „kis” felnőtteknek.

Ehhez képest nagy a kontraszt, ha a tornasportokat (szertorna és ritmikus gimnasztika) vizsgáljuk, hiszen a női szakágban a reménységeknek az U15-ös korcsoport jelenti a maximumot az utánpótlásban. A versenyzők amint betöltik a 16. életévüket már csupán a felnőttek között indulhatnak. A cél, hogy a gyakorlatok minél nagyobb „anyagerőt” képviseljenek, és ezáltal majd könnyebb legyen nekik felvenni a tempót a nagyoknál.

Amíg az 1980-90-es években abszolúte jellemző volt, hogy a legnagyobb klasszis női tornászok - elsősorban a kínaiak, oroszok, románok - már 15-16-17 évesen a világelitbe tartoztak, és rendkívül fiatalon olimpiát, vb-ket és Eb-ket is nyertek, sőt húsz éves korukra fel is hagytak a versenyzéssel. „A szintén KSI-ben dolgozó edzőkolléganőm, Csányi Erika 1980-ban tizenötévesen már tagja volt az olimpiai ötödik helyen záró csapatnak - folytatta Reubl. - Abban az időben ez teljesen megszokott volt, hogy tizennégyévesen már a felnőttekkel készültek a legjobbak.” Azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy akkor a versenyzők általában csak egy-egy olimpiai ciklusra terveztek, és nagyon korán vissza is vonultak. Manapság ez igencsak megváltozott, a felnőtt versenyzők pályafutása kitolódott, és bőven akadnak tornászok húsz éves kor felett is. Emellett ugyanúgy jelen vannak a fiatalok is: elég, ha csak magyar szempontból Czifra Lilire gondolunk, aki tizenhétévesen jutott ki Párizsba. Mára az életkor szempontjából sokkal szélesebb lett a mezőny.

Ráadásul fejben, mentálisan sem tartanak még ott, mint az idősebb, érett és rutinos tornászok. „Mindkét másik sportágban fokozatosan épülnek fel a korosztályok. Ehhez képest a női tornában alapvetően hatalmas a különbség az utánpótlás- és a felnőttszint között. - nyilatkozta a kapitány. - Továbbra is azt látjuk manapság, hogy a legjobbak - akiknek akár két olimpia is belefér a karrierjükbe - legkésőbb huszonhárom-huszonnégy évesen visszavonulnak. Persze, vannak extrém kivételek, de ez a többségre ez a jellemző. Emellett azt is be kell látni, hogy a torna olyan sportág, amely éveken át - naponta hat órákat edzve - a versenyzőknél olyan intenzív terhelést ró az ízületekre, illetve a gerincre is, hogy szerintem huszonötéves kor felett már nem is egészséges ezt folytatni.” Az magától értetődő, hogy a serdülőkorban a lányokkal különösen türelmesen kell bánnunk, és nem szabad elsiettetni a dolgokat, és az életkori sajátosságoknak megfelelően kell felépíteni a fejlesztésüket.

tags: #maximum #kulon #edzes #utanpotlas

Népszerű bejegyzések:

• MobiltokSHOP ZTE Blade L5 kínálata
• Klubkártya tudnivalók és igénylés
• NB III felé vezető út
• Magyar Kupa győztesek listája
• A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. focibajnokságai