A stadionok szimbolikája: A Nélküledtől a térdelésig és a szurkolónők történetéig

A sportesemények, különösen a labdarúgó-mérkőzések, sokkal többet jelentenek puszta játéknál: rituálék, közösségi megnyilvánulások és gyakran mélyebb társadalmi üzenetek hordozói. Ezek a pre-match jelenségek és szokások gyakran komoly, elgondolkodtató pillanatokat teremtenek, amelyeknek eredetéről és hátteréről érdemes beszélni.

A Nélküled dal felemelkedése és üzenete

A labdarúgó NB I mérkőzései, de a válogatott találkozói előtt is egyre több sporteseményen felcsendül, és a labdarúgó-válogatott szurkolói körében is nagyon népszerűvé vált a Nélküled című dal. Eredetéről, hátteréről azonban kevés szó esik, holott története a magyar közösségi élmény fontos részévé vált. A Nemzeti Sport Online a dalt szerző Ismerős Arcok zenekar énekesével, Nyerges Attilával beszélgetett.

„Annyi mindent kéne még elmondanom S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk S mint a régi jó barátok, egyet mondunk, s egyet gondolunk” - ez a dal egyik sokat idézett sora.

Sokan, sokat beszélnek a Nélküledről a különböző fórumokon, és egyre többen elő is adják az utóbbi időben. A dal most már eljutott oda, hogy NB I-es futballmeccsen, a klub szervezésében, meghívott énekes előadásában is felcsendült. Nyerges Attila, az 1999-ben alakult Ismerős Arcok zenekar énekese elmondta, hogy a 2007-ben íródott dal mindig nagy sikernek örvendett rajongóik körében. Ez idő alatt talán egyszer fordult elő, hogy nem játszották el a koncertjükön, de abból is „balhé” lett. Ez már jelezte, hogy nagyon jól sikerült szerzemény lett belőle, ami úgy két-három évvel ezelőtt kezdett el önálló életet élni.

Először a dunaszerdahelyi szurkolók kezdték el énekelni a mérkőzéseiken, majd egyre szervezettebb formában odáig jutott, hogy amolyan csapatindulóként minden DAC-találkozó előtt elhangzik. Nyerges Attilát már hívták, hogy adja elő a dalt, jó a kapcsolatuk a helyi szurkolókkal és a klub vezetőségével is. De hívták már Csíkszeredába a hokicsapathoz vagy voltak már a sepsiszentgyörgyi női kosarasoknál is. Az interneten a dalhoz kötődő, legtöbbet lejátszott felvétel a 2020 augusztusi, DAC-Slovan meccsen készült, ezt a videót csaknem két és fél millióan láttak. A széles körű elterjedés az internet segítségének is köszönhető, hiszen a zenekarnak a médiában nem adatik meg sok megjelenési lehetőség, így a koncertek maradtak az egyetlen út a megismerésükhöz.

„Mint a villám tépte, magányos fenyő Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél”

Nyerges Attila édesapja, doktor Nyerges Mihály dékán volt a Testnevelési Egyetemen, korábban tízpróbázó magyar bajnok és válogatott atléta. Így először az atlétikához, majd az úszósporttal és a vízilabdával került közelebbi kapcsolatba. Futballban egyik csapathoz sem köt ragaszkodás, de a jó futballt szereti. Az Európa-bajnokságra a világ különböző pontjairól érkező magyar szurkolók talán éppen a Nélküled egyik legfontosabb üzenetét juttatták érvényre Franciaországban. Olyan összetartozást szeretnének kifejezni a dallal, amire gondolatban, lélekben talán minden magyar szívű ember vágyik. Nagyon jó érzés volt látni, ahogy a szurkolók ezt a dalt énekelték a meccsek előtt az utcákon vagy aztán a stadionokban is. Szerinte sokkal inkább odavalónak érezte ezt a nótát, mint a kilencvenes évek popslágerét. Időnként, például az olyan nagy sporteseményekkor, mint az Európa-bajnokság, vagy éppen az olimpia, képesek vagyunk összekapaszkodni. A világ bármely pontján együtt szurkolni a mieinknek, együtt sírni, együtt nevetni. Még ha teljesen egy nyelvet sosem beszélünk majd.

Bár a Nélküled nagyon népszerű, sokan támadják, mondván: populista, közhelyes. Nyerges Attila hozzászokott már a támadásokhoz, de fölösleges is ezekkel foglalkozni, vagy vitatkozni. A dalnak megvan a maga ereje, amit az bizonyít, hogy egyre többen ismerik és éneklik is. Sokan úgy kritizálják, hogy nem is ismerik sem a szövegét, sem a mondanivalóját. A Nélküled azokhoz szól, akik megértik. A zenekar teszi a dolgát, a dalok pedig élnek. Az sem zavarja Nyerges Attilát, hogy sok meccsen nem őket kérik fel, hogy adják elő, mert nem a mesélő a lényeg. Énekelje bárki, akinek kedve van hozzá, csak szóljon a dal! A Magyarország-Montenegró meccs előtt sem maradhatott el a labdarúgó-mérkőzések ikonikus dala, a Nélküled sem, kiegészülve a látványos élőképpel és természetesen megszólalt a Himnusz is.

„S bár a lényeget még nem érthetted Amíg nem éltél nehéz éveket Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk Mi egy vérből valók vagyunk!”

A térdelés, mint tiltakozás eredete és vitái

A sportesemények előtti térdre ereszkedés sokakból vált ki éles reakciókat. Vagy azért, mert elítélik, maximálisan az ilyesfajta véleménynyilvánítás ellen vannak, vagy azért, mert megunták hallgatni a füttykoncertet, a magyarokról kollektív véleményt formáló nemtetszés kinyilatkoztatását. Felmerül a kérdés, tudja-e bárki, hogy miért térdelnek a sportolók, érdekel-e bárkit is a háttértörténet?

Rabszolgaság, Black Lives Matter, George Floyd - Tévhitek és tények

Amikor 2021. június 8-án Magyarország Írországot fogadta barátságos mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban, és a magyar publikum kifütyülte a letérdelő ír játékosokat, sokan véleményt nyilvánítottak az ügyben. A nemzetközi felháborodást kiváltó füttykoncertről számos politikus, közéleti személyiség mellett Orbán Viktor is kifejtette álláspontját, miszerint a térdelés hazánkban kultúraidegen, magyar ember csak Isten, a hazája és a szerelme előtt térdel, amikor megkéri annak kezét. A miniszterelnök szerint a térdelést alapvetően volt rabszolgatartó országok találták ki, Magyarország viszont sohasem tartozott közéjük, ezért provokációnak nevezte a tettet.

A sportolói térdelésnek, az ilyesfajta véleménynyilvánításnak valójában azonban nem sok köze van a rabszolgatartáshoz, nem a rabszolgatartók találták ki, nincsen párhuzam mögötte olyan történelmi eseményekkel, melyekkel egyesek indokolatlanul próbálják összekötni. Sokan tévesen a Black Lives Matter (Számítanak a Fekete Életek, rövidítve BLM) mozgalommal kapcsolják össze kialakulását, pedig a 2013-ban alakult polgárjogi szerveződés és aktivistái jóval később (2020-ban) vették csak át az eredetileg a feketékkel szembeni rendőri bánásmód elleni tiltakozás ezen formáját. Ráadásul több válogatott is nyilatkozat formájában tette világossá, hogy együttérzésüknek, akciójuknak semmi köze a BLM-hez, az kizárólag egy általános kiállás a bőrszín szerinti megkülönböztetés ellen.

George Floyd 2020. május 25-én Minneapolisban bekövetkezett halála óriási nemzetközi felháborodást váltott ki. A rendőri intézkedésről, annak brutalitásáról videófelvétel is készült, az incidens pedig hatalmas tüntetéseket, lázongásokat eredményezett a világ több nagyvárosában is. Sokan szívesen citálják George Floyd büntetett előéletét véleményük alátámasztására, elvonatkoztatva attól az apró ténytől, hogy bármit is tett korábban, a tragédiát kiváltó eseménysor szereplői között ő volt az áldozat. A sajnálatos halálesettel végződő igazoltatásakor már közel négyéves volt a térdeléssel való kiállás.

Ülve maradásból lett a térdelés

Eric Reid és Colin Rand Kaepernick, a San Francisco 49ers két fekete bőrű játékosa volt az első, akik térdeléssel protestáltak az afroamerikai lakosságot ért rendőri túlkapásokkal szemben. Illetve először üléssel: Kaepernick 2016-ban, egy NFL-előszezonban játszott mérkőzés előtt ülve maradt az amerikai nemzeti himnusz alatt, tüntetve a faji igazságtalanság, a rendőri brutalitás és elnyomás ellen.

„Nem fogok felállni, hogy büszke legyek egy olyan ország zászlajára, amely elnyomja a feketéket és a színes bőrűeket. Számomra ez több, mint futball, és önzés lenne a részemről, ha ezt másként nézném. Holttestek hevernek az utcán, miközben az elkövetők fizetett szabadságra küldik, és megússzák a gyilkosságokat” - nyilatkozta. A következő hetekben már Eric Reid társaságában térdeltek le minden mérkőzés előtt, mert az üléssel nem akarták kigúnyolni vagy megsérteni az amerikai himnuszt. Kiállásuk, tiltakozásuk vegyes reakciókat váltott ki Amerikában, viszont az akció terjedését nem lehetett megállítani. Donald Trump elnök nyomásgyakorlása pedig csak olaj volt a tűzre: miután az akkori amerikai vezető 2017-ben kijelentette, hogy ki kell rúgni a tulajdonosoknak azokat a játékosokat, akik a himnusz alatt tiltakoznak, még nagyobb figyelem övezte Kaepernick minden lépését. A futballszezon után nem kapott szerződést, amit sokan politikai indokokkal magyaráztak, ezért a játékos panaszt tett az NFL és a tulajdonosai ellen, majd később, 2019-ben megegyezésre jutottak a felek. A tiltakozás ismertsége és terjedésének sebessége 2020-ban, a George Floyd ellen elkövetett rendőri brutalitás árnyékában újra felerősödött, profi szerződéshez azonban már nem jutott amerikai futballcsapatoknál.

A tiszteletadás gesztusa és a jelentés változása

A térdelésnek tehát semmi köze a rabszolgatartáshoz és George Floyd halálához, hiszen Kaepernick és Reid kizárólag a fekete lakossággal szembeni rendőri erőszak ellen találták ki. Ráadásul egy adott ország kultúrájához sem lehet sok kapcsolódást találni, hiszen a cél a figyelemfelkeltés volt, ami bármilyen testtartásban megnyilvánulhatott volna. Ennek köszönhető, hogy a kezdeti ülést, konszenzusként, a térdre ereszkedésre - kulturálisan a tiszteletadás gesztusára - váltották, ami egy egykori fehér bőrű katonával való konzultáció utáni ötlet volt. A térdelés jelentése az évek alatt változott, kibővült, napjainkra már a rasszizmus elleni kiállás egyik szimbóluma lett.

Miért zavarja ez mégis sokakat?

Többen érzik úgy, hogy a kezdeményezés már túl sok, ráadásul rá akarták kényszeríteni a szereplőkre, nem választhatta meg senki, hogy ő mi mellett áll ki, és mi mellett nem. Ha az egész csapat térdelt, akkor mindenkinek térdelni kellett, aki nem ereszkedett féltérdre, az automatikusan rasszizmussal volt vádolható. Sokan úgy érezték, hogy a kezdeményezés már vesztett erejéből, mások már kontraproduktívnak is gondolták. Az elsők között maradt állva például Wilfried Zaha, a Crystal Palace játékosa egy West Bromwich elleni találkozót megelőzően 2021-ben, míg társai térdeltek. „Nincs jó vagy rossz döntés, de én úgy érzem, hogy a mérkőzések előtti térdelés már rutinná vált, és teljesen mindegy, hogy állunk vagy letérdelünk, néhányunkat továbbra is bántalmaznak” - mondta a korábbi angol válogatott labdarúgó. Sokan érvelnek itthon aránytalansággal, túlzott büntetésekkel, olykor kettős mércével is, merthogy a nemzetközi futballéletben, a topbajnokságok stadionjaiban is tapasztalhatók kifütyült momentumok, gólöröm közben megdobált játékosok, sőt az angol pályákon a térdelőkkel szembeni negatív megnyilvánulások is.

Ugyanakkor felmerül a kérdés, megfelelő magyarázat, reakció bármire is, hogy mások is ezt csinálják? Van, amivel nehéz vitatkozni, de valahogy nekünk, magyaroknak mindig “rossz lapokat osztanak” a különböző értékeléseknél és jelentésekben, egyszer sem a vendégszeretetünket emelik ki.

Politika és futball

Mások mélységesen elítélik a politika sportpályákra való behozatalát, ráadásul a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is tiltja a politikai véleménynyilvánítást a stadionokban, a mérkőzéseken. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, lehet-e politikamentes a sport, pláne olyan országokban, ahol kizárólag politikai potentátok töltenek be vezető pozíciókat a sportban, ahol piaci alapon az első apró kátyúnál törné ki a bokáját bármelyik sportszervezet, ahol nyílt választási üzeneteket fogalmaznak meg szereplők, stadionok, kapcsolódó közösségi felületek. Ráadásul a nemzetközi és a hazai szakszövetségek is folyamatosan szerveznek, tartanak rasszizmus elleni kampányokat a sportlétesítmények falain belül, elég, ha csak a #SayNoToRacism kampányra, a szivárványszínű karszalagokra vagy akár a hazai „A gyűlölet nem pálya!” akciókra gondolunk. Így elég nehéz keretek közé terelni, hogy mit lehet, és mit nem a sportpályákon.

Fütyülés vs. tisztelet: A véleménynyilvánítás határa

De mi a baj fütyüléssel, az nem egy szabad véleménynyilvánítási forma? Miért baj az, ha egy zártkapus mérkőzésre kilátogató gyerekhad is hasonló reakciókkal él? Miért baj, ha ezt éltetjük, megsüvegeljük, és a magyarság továbbviteleként címkézzük? Egyszer és mindenkorra el kellene már engedni, hogy ki, mi mellett áll ki, mit érez fontosnak, minek szenteli életét, kinek drukkol, netalán kire szavaz. Az egyik nem következik a másikból, nem lehet általánosítani. Arról sem lehet szó, hogy aki nem térdel, az rasszista, aki térdre ereszkedik, az együttérző, humánus és jó ember. Mindenki csinálja, amit neveltetése, tanulmányai, nézetei, társasága, szocializációja okán jónak tart, és mindenki sétálhat tovább. Gulácsi Péter is gondolhat bármit, állhat oda bármilyen ügy mellé, ettől függetlenül egy kiváló, sikeres és értékes ember, sportoló és apuka. Dárdai Pál is térdelhet csapatával, az ő megítélésén sem változtat semmit. A sportpályán és azon kívül is mindenki aszerint értékelendő, hogy milyen ember, nem térdelése vagy állva maradása okán.

A térdelők kifütyülése azonban azt jelenti, hogy a rasszizmus ellen szót emelő, az embertársaink bántalmazása ellen kiálló labdarúgókkal szemben fejezzük ki nemtetszésünket, ami már egy sokkal egzaktabb véleménynyilvánítás. Akkor is, ha nem ismerjük a pontos hátterét, és akkor is, ha sodor a tömegpszichózis, mert ezzel a rasszizmus elítélése ellen foglalunk állást.

Értékek és gyermeknevelés

Ha a gyermekeink is fütyülnek, arra büszkék lehetünk? Ha egy olyan mérkőzésen, ahová a szokatlan körülményeknek köszönhetően eljuthattak, ahol az utóbbi évek egyik legjobb teljesítményét, világsztárok sorát láthatták, ott nem a szeretet, a tisztelet, a hála és a boldogság az elsődlegesen megnyilvánuló érzés, hanem a gúny és az azt sem tudjuk, hogy mi megvetése, elutasítása, az nagy hiba. A mi hibánk szülőként, nevelőként, oktatóként, közösségként és társadalomként. A mi felelősségünk, hogy nem tanítottuk tiszteletre, mások lényének, teljesítményének, értékeinek és gondolatainak tiszteletére. Nem ültettük el benne a megismerni vágyás csíráját sem, hogy nyitott szívvel álljon minden új helyzethez, emberhez és történéshez, hogy legyen benne kíváncsiság, hogy először ismerjen meg bármit vagy bárkit, azután formáljon csak véleményt róla. Mindenekelőtt pedig ismerje meg önmagát, ki ő, hol a helye a világban, mit gondol erről vagy arról, alakítsa ki a maga kis világát, hiszen én is azt szeretem benne feltétel nélkül, aki ő maga, az egyéniségét és annak színvilágát, nem pedig azt, amilyennek látni, formálni szeretném. Utódaink botlásai gyerekként a mi hibáink felnőttként. Állhat bárki féllábon, ereszkedhet térdre, hasalhat a kezdőkörben, viselhet színes karszalagot, rózsaszín fehérneműt a nadrág alatt, vagy turulmadarat az alápólón, kifütyülni nem szép, mert hiányzik a tisztelet, az ellenfél tisztelete, és ez engem minősít, az én szegénységem.

Az általánosítás nem pálya

Mint ahogy az is minősít sokakat, hogy pár ember véleménynyilvánítása, néhány gyerek füttykoncertje után megbélyegeznek egy közösséget, és általánosítva egy egész nemzetet korholnak. Ez az állítás pedig akkor is megállja a helyét, ha a térdelés elutasítását követő első mérkőzésen hosszú perceken keresztül kellett hallgatni a cigányozást Olaszországból, a tévé előtt ülve, a magyar válogatottnak szurkolva. A távolságok, a széthúzás csökkentéséből, a szélsőséges megnyilvánulások kiszorítása érdekében tett lépésekből, nagyvonalúságból újra a német válogatott adott leckét, maximális tiszteletét kifejezve ellenfelei, és azok szurkolói előtt. A kedden Münchenben, Anglia ellen még a női csapat mezében játszó, az ellenfele tiltakozásában szolidaritást vállaló, a kezdő sípszó előtt féltérdre ereszkedő hazaiak a magyarok elleni szombati találkozón nem fognak letérdelni, jelentette be Oliver Bierhoff, a német válogatott igazgatója. Mi pedig bízhatunk abban, hogy ezúttal valóban csak a futballról, az elmúlt napokban kiváló teljesítményt nyújtó magyar válogatottról szólnak majd a hazai és nemzetközi tudósítások. A németek megtették ehhez az első lépést, most rajtunk a sor.

Nők a magyar futball tribünjein: Történelmi kitekintés

Valamikor - nem is régen - még nagyon kevesen látogatták a meccseket a gyengébb nem képviselői. A magyar futball országos felvirágzását a tízes évek második felében, az MTK-féle aranycsapat formájában szakmai sikerkorszak is követte. A "hölgyek" talán a fentiek miatt maradtak ki a meccstudósításokból. De még talán azért is, mert számukra egy mérkőzés megtekintése hangsúlyozottan társasági eseménynek számított, és a háború vagy a frontra, vagy munkába szólította mellőlük a vőlegényt, férjet, fiút vagy apát - miközben rájuk is nagy anyagi és személyes terhet hárított.

A húszas évek közepére viszont a nők is visszatértek a tribünökre, és nemcsak a kényelmesebb, drágább páholyokba, hanem a pótszékes szektorba is. A két világháború közti két évtized sportsajtója továbbra is gyakran vette egy kalap alá a közönség nőtagjait, és szónokolt általánosságban arról, mennyire csinosak, csúnyák, hangosak vagy önérdekvezéreltek. Az előző időszaktól eltérően azonban az újságírók a hölgydrukkereket egyesével is rendszeresen megfigyelték, megszólították, saját hangot-nyilvánosságot biztosítva számukra. Az eddig dísz- vagy épp jutalmazószerepet betöltő távoli, névtelen „hölgyből” a tribünök - jó értelemben - megszokott jelensége lett. Ami részben a sportsajtó professzionalizációjának, sokszínűvé és személyesebbé fejlődésének a következménye, egyszersmind talán a labdarúgók körül kialakuló sztárkultuszé is.

A „bájos hölgyszurkoló” korábban kialakult, arcvonások nélküli portréját persze nem égették azonnal hamuvá a háború lángjai. A Sporthírlap 1937-ben azt írta: „talán az egész világon Budapest dicsekedhetik a legtöbb hölgyszurkolóval. Még az állóhelyen is szép számmal találunk hölgyeket, hát még az ülőhelyeken… Reggelente nem ritkaság nálunk a sportlapot olvasó aktatáskás hölgy, aki éppen a harmadik dugó leírásába merül el, felidézve emlékeit kedvenc csapatának sorsdöntő mérkőzéséről.” A lap azt is kijelentette: „hölgyszurkolóknak a sajátos szempontjait mi sohase vettük figyelembe - ezután se vesszük -, mert a sport nem ismer nemeket.”

A „nem ért hozzá” toposza és a hölgyszurkolók megítélése

A legtöbb hölgyszurkolós híradás természetszerűen a Hungária (az MTK profi csapata) és a Ferencváros drukkereit énekelte meg. A „nem ért hozzá” toposza természetesen tovább bimbódzott, sőt a szurkolónő „nézőtéri ballaszt”-ként való felfogása is elterjedt. A nő eszerint azért jár meccsre, hogy mutogassa magát, felvonultassa legújabb ruháit, idegesítse férfikísérőjét, ostobaságokat beszéljen. A Sporthírlap 1939-ben kegyelmet nem ismerő gúnnyal foglalta tíz, kivétel nélkül elítélő pontba „a hölgyszurkolók természetrajzát”. A hölgyszurkoló úgy érzi, hogy miatta van a meccs, s az egész pálya legyen megtisztelve, hogy ő kijött. Ehhez képest a hölggyel nagyon finoman kell bánni, s mindannyiszor felelni kell neki, valahányszor kérdez.

Ez azonban nem könnyű, mert:

• Ha részletesen magyarázol, elunja.
• Ha ideges vagy, könnyezni kezd.
• Ha szakszerű vagy, kinevet.
• Ha viccelsz vele, megsértődik.
• Ha nem felelsz, parasztnak nevez.
• Mindegy, hogy mit csinálsz, úgysem érti meg. De ha véletlenül megértené is, akkor is letagadná, hogy érti. Dehogyis érti ő!

Valamint: „Mennél szebb a hölgy, annál kevésbé ismeri a szabályokat, s annál kevésbé érdekli a mérkőzés. Feltűnően szép hölgy le sem néz a pályára.” A megszemléltetett és csúnyának találtatott nők egyébként is külön kategóriáját képezték az élcre méltó témáknak.

A tudósítások azt sejtetik, hogy a presztízsmeccseken (válogatott találkozók, nemzetközi klubmérkőzések, hazai rangadók) különösen feltűnő volt a hölgyszurkolók tábora. A Sporthírlap 1935-ben megjegyezte: „Nemcsak sportesemény. Társadalmi esemény is. Ez az a mérkőzés, amely mindig a legtöbb laikus nézőt vonzza ki a tribünökre, az osztrák-magyar mérkőzésen vannak a hölgyek a legnagyobb számban képviselve. […] A nézőtér: garden party, théâtre paré. […] Az osztrák-magyart végignézni: társadalmi kötelesség, divat.”

A női rajongók sokszínűsége

A nők nem csak reprezentáció céljából foglaltak tért a pályákon. A kényszerűségből kilátogatóktól a dulakodókig az asszonydrukkerek színes és népes tablója tárul elénk. Orth György felesége például csipkét horgolt a nézőtéren. „Hűségesen ott van minden MTK-meccsen a Gyurival. S le nem veszi szemét a pályáról - ha Gyuri játszik. De ha nem játszik is a népszerű Gyuri, Orthné ott ül mellette hűségesen a páholyban, de ilyenkor ügyet sem vet - a játékra.” (Nemzeti Sport, 1924. április 1.) Hasonló vérmérsékletű teremtés lehetett az is, aki Hungária-Fradi találkozón „az egész mérkőzés alatt regényt olvasott. Szünet nélkül, még a mérkőzés legizgalmasabb jeleneteiben sem pillantott fel.” (Nemzeti Sport, 1939.) Voltak asszonyok, akik stanicliban szolgálták fel férjüknek a nézőtérre exportált vasárnapi ebédet. Olyanok is, akik télvíz idején az elegáns bunda alá rejtett pálinkás üveg tartalmával hevítették magukat. Egyeseket az sem tántorított el, ha a Fradi egy debreceni vizitje alkalmával a futópályán felsorakoztatott pótszékekre, egy Hungária-UTE rangadón pedig az újpesti játékteret körbeölelő „motorkerékpár-pálya nyaktörően meredek lejtőjére” szorultak. „Számos csinos hölgyet láttunk itt székeiken egyensúlyozni” (Sporthírlap, 1927.)

Előfordult, hogy a meccs egyik vagy másik aktorát csupán a hölgyek nemeslelkűsége mentette meg. Egy Lapterjesztők kontra Siketnémák találkozó közben kiderült, hogy előbbieknek nem futja a Thököly úti pálya bérére. A mérkőzés folytatása már-már veszélyben forgott, mikor az utolsó pillanatban a Lapterjesztők egyetlen hölgydrukkere erszényébe nyúlt, és kiürítve annak tartalmát, kifizette a követelést. A meccset így tovább folytathatták, s - ami a Lapterjesztőnél ritka - győztek is. (Nemzeti Sport, 1930.)

A nők egy része sajnos a nézőtéri etikett kevésbé emberbarát fejezeteit is alaposan kitanulta. „Egy Sabaria-drukker hölgy bottal nekiment egy Hungaria-drukker úrnak, és addig verte, amíg az úr ki nem vetkőzött a lovagiasságából, és maga is erőszakhoz nem nyúlt” - mindezt az Üllői út állóhelyes tribünjén (Pesti Napló, 1928. október 23.). Ennél is nagyobb vihart kavart egy szegedi játékos húga, Bárkányi Ilona, aki egy 1938-as Szeged-Kispest találkozó alkalmával olyan vehemenciával sértegette Klein Árpád játékvezetőt, hogy az MLSZ fegyelmi bírája hat hónapra eltiltotta a labdarúgás helyszíni élvezetétől.

A harmincas évek hazai futballvilágában már természetes jelenség volt a sztárkultusz. A hölgyek az interjúkban sem tagadták, hogy egy jóképű fedezeteket felvonultató csapatnak könnyebb szívvel drukkolnak, a sportrelikviákat és meccsjegyeket is árusító budai kézimunkaboltban pedig megfordult „egy igen előkelő idősebb hölgy, aki elkérte a Takács II.-t ábrázoló plakátot. Szobadísznek.” (Nemzeti Sport, 1931.) A rajongók a Ferencváros tea- és táncdélutánjáról sem hiányoztak. Két piruló hölgy közvetítővel kérette asztalához a magyar foci ez idő tájt talán legragyogóbb csillagát, a feszengő Sárosi Györgyöt. „Ám megszólalt a mentőangyal a zenekar személyében. Gyurka hirtelen elhatározással táncra kéri az egyik hölgyet, és elegáns nekirugaszkodással radírozni kezdi a fényesre simított padlót.” (Sporthírlap, 1934. február 3.)

Akadt rá példa, hogy a rajongó nőszemélynek végül sikerült a házasság gólvonalán túlra cseleznie magát. Többen viszont megelégedtek halandó társsal is, akit nem messziről kellett csodálni, hanem akivel egymás mellől csodálhatták a sztárokat. Egy meccs párkereső program gyanánt sem számított hajmeresztő ötletnek, amiről a korabeli apróhirdetések is árulkodnak: „MECCSLÁTOGATÁSRA csinos, intelligens partnernőt keresek. Választ »Hungária drukker« jeligére fiókkiadóba.” (Az Ujság, 1938. január 30.) „MELYIK intelligens, magas, harmincas izr[aelita] úri fiú lenne szórakozáshoz és futballhoz partnerem. »Állandó páholy« jeligére főkiadóba.” (Az Ujság, 1939.)

A nők addig jártak ki a meccsekre, míg lassanként megtanulták, hogy mi az ofszájd, mi a hendsz, drukkolni is kezdtek. Épp olyan lelkesen, épp olyan fanatikusan, de másképp. A férfi lelkesedése indulatból fakad, a nőé: szívből. A sportsajtó nemcsak egy vasárnapon, de egyre több meccsen szólította meg a tribünök asszonyi hadát. Véleményt mondhatott például Telcs Márta (1933): „Disznóság, hogy milyen durvák ezek az olaszok. Így lerúgni. De juszt fogunk győzni! Látja, milyen jó a kis Taki? Cuki!” Diósdi Ilonka (1939): „Hát tudja, ez nem olyan egyszerű. Én Polgárt hátul játszatnám. Ha Kiszely nem játszhatna, Bíró, Sárosi dr., Toldi, Jakab, Gyetvai lenne a csatársorom.” Steiner Lívia (1939): „Szerintem ugyanis a Hungária csak úgy nyerhet, ha így áll fel: Szabó - Kis, Kállai - Négyesi, Turán, Sebes - Cseh, Müller, Bíró Sanyi, Turay, Titkos. Gondolja, hogy a vezetőség ilyen csapatot állít össze? Ugyebár nem gondolja, mert nem is gondolhatja. - Bravó Korányi, ezt jól csináltad, mindig mondtam, hogy te vagy a legjobb magyar bekk. A hölgy nemcsak drukkernek kiváló, hanem speakernek is beválna, a szakértelmét illetőleg.” (Sporthírlap, 1932.)

Gyakori tévhitek a futballszabályokkal kapcsolatban

A labdarúgásban számos olyan szabályról kering tévhit, amelyek tisztázása alapvető a játék megértéséhez. Íme néhány a leggyakoribbak közül, amelyekkel mind a játékosok, mind a nézők gyakran szembesülnek.

1. tévhit: Két labda van a pályán. Állítsd már meg a játékot!

Tévhit, hogy azonnal meg kell szakítani a játékot, ha egy még egy labda kerül a pályára. Erre csak akkor van szükség, ha a második labda zavarja a játékot.

2. tévhit: Nem les! Hátrafelé ment a labda.

Tévhit, hogy ha a labda hátrafelé ment, akkor nem lehet les. Egy játékos ugyanis akkor van lesen, “ha közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint a labda és az utolsó előtti ellenfél”. Ebből pedig az következik, hogyha hátrafelé gurul a labda, de a támadó a labda elrúgásának pillanatában a labda előtt volt, akkor lehet lesen. Ezt az ellenkező oldalról is megközelíthetjük: hiába rúgják a labdát egy beadásnál előre, ha a játékos az elrúgáskor a labda vonala mögött volt, akkor nem lehet lesen még akkor sem, ha előrefut a beadásra.

3. tévhit: A 16-os vonalán volt a buktatás, nem tizenegyes az!

Ha éppen a 16-os vonalon történt a szabálytalanság, az ugyanolyan 11-es, mintha belül történt volna. A játéktéren ugyanis a vonalak ahhoz a területhez tartoznak, amelyet határolnak. Magyarul: ha az oldalvonalon/alapvonalon történik egy szabálytalanság, akkor az még a játéktéren belül történt. Ugyanígy ha a büntetőterület vonalán történik egy szabálytalanság, akkor 11-est kell ítélni.

4. tévhit: Ez nem kezezés! A labda ment a kézhez, nem fordítva!

Egyes esetekben a kezezésért nemhogy sárga lap nem jár, de le sem kell fújni. A bíró csak akkor avatkozik közbe, ha a játékos szándékosan kezezett. Ha a kézzel érintés nem tekinthető szándékosnak, megy tovább a játék. A kezezés szándékosságának nem egyértelmű kritériuma, hogy a kéz megy-e a labdához, vagy a labda megy-e a kézhez. Ha a játékos például oldalsó középtartásban tartja a kezét (vagy a sorfalban egymásba karolnak), és a labda nekimegy a kezéhez, akkor az szándékos kezezés, és büntetni kell. Ha egy játékos keze futás közben természetes mozgással véletlenül hozzáér az egyenetlen talajon felpattanó labdának, akkor a kéz ment a labdához, mégsem történt szándékosság, így büntetni sem szabad. A kezezés szándékosságának nem egyértelmű kritériuma az sem, hogy a kéz le van-e szorítva. Lehet test mellé szorított kézzel is szándékosan megjátszani a labdát, például ha a testet az odaszorított kézzel együtt mozgatjuk. Ugyanígy lehet a lendülettől elmozduló kéznek és a labdának is nem szándékos találkozása.

tags: #meccs #elott #nincs #buli

Népszerű bejegyzések:

• A felcsúti stadion rejtélye
• Oroszország és Norvégia jégkorongban
• Útmutató óvodai feladatlapokhoz
• A LoL értékelési rendszerének titkai
• a sportbeli kiválóság jelképe