A futballtörténelem fordulópontjai: Meccsek, amelyek megváltoztatták a világot

Hogy a labdarúgás mekkora hatást gyakorolt a világra, sokszor nem a legnagyobb, legismertebb történetekből derül ki. Vannak azonban olyan mérkőzések és klubtörténetek, amelyek messze túlmutatnak egy egyszerű sporteseményen, és alapjaiban formálták át a sportág, sőt, néha egy egész nemzet történetét.

A labdarúgás magyarországi hajnala és az első lépések

Magyarországon a 19. század utolsó évtizedeiben honosodott meg a labdarúgás és igen hamar nagy népszerűségre tett szert. A sportágról szóló első ismertetést 1879-ben Molnár Lajos írta „Atlétikai gyakorlatok” című könyvében, igaz, a focilabdát összekeverte a rögbilabdával. Különböző történetek keringenek arról, hogyan került az első futball-labda az országba. Egyik forrás szerint a „footballt” Esterházy Miksa, a Monarchia attaséja hozta be 1875-ben, a másik szerint Harry Perry, az atléták angol edzője. Biztosat nem lehet tudni. Egy azonban biztos: 1896. november 1-jén játszották az első nyilvános futballmeccset Budapesten.

A mérkőzés napjával azonban balszerencséjük volt, reggelre ugyanis 25 centiméter hó esett, ezért a játékosok nem akartak átöltözni. A felszerelést előzőleg úgy állították össze, hogy a hosszú alsónadrág szárát, valamint a kék gyári munkanadrágot rövidre vágták, a bakancsokat pedig megstoplizták. Mivel a pálya sem volt tökéletes és a játékosok sem voltak képzettek - legalább annyit rugdosták egymást, mint a labdát -, több sérülés történt, köztük három bokatörés. A mérkőzést húsz perc elteltével lefújták. A meccs végeredménye nem ismert, de szállóigeként fennmaradt, hogy a „Rókus Kórház csapata győzött 3-0-ra”. Gerhárd Lajos sportújságíró is gúnyosan utalt arra visszaemlékezésében, hogy a három bokatörést szenvedett játékost - Lászlót, Hajóst és Schaffhausert - a Rókus Kórházban ápolták.

A három lábtörés miatt hamar véget érő mérkőzés nem keltett nagy visszhangot, de a futball így is rövid idő alatt elterjedt, hiszen a játék kis felszerelésigénye - a házilag is elkészíthető labda (rongylabda), a bárhol felállítható kapufa - hozzájárult gyors népszerűvé válásához. A mérkőzés után néhány hónappal, 1897 januárjában megalakult az első labdarúgó klub, a Budapesti Torna Club (BTC), amely Löwenrosen kezdeményezéséből nőtt ki, 1897. május 9-én pedig lejátszották az első hivatalos magyar labdarúgó-mérkőzést is a Millenárison a BTC két csapata között. Kezdetben minden játékos amatőr volt, a játékot kedvtelésből űzték. A futball hőskorának játékosai számára a labdarúgásnak semmiféle anyagi vonzata nem volt, hacsak az általuk fizetett tagdíjat nem számítjuk. A BTC példája nyomán egymás után alakultak meg a futballcsapatok: Óbudai Torna Egyesület, III. kerületi Torna és Vívó Club, Műegyetem, Magyar Athletikai Club, Ferencvárosi Torna Club, Törekvés Sport Egyesület, Újpesti Torna Egylet, Postások Sport Egyesülete, „33” Futball Club. A századfordulóra megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), amely irányító, ellenőrző, esetenként fegyelmező szervezetként jött létre.

Az Aranycsapat és az "Évszázad mérkőzése"

Az igazi aranykor 1950 és 1954 között érkezett el a magyar futballban. Az Aranycsapat - Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán, Grosics Gyula - a világ legjobb csapata volt: négy éven át veretlenek maradtak, és az 1954-es VB-n a favoritok voltak.

Az 1953-as londoni diadal: Anglia - Magyarország 3:6

1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban játszotta „az évszázad mérkőzését” az angol futballválogatott és a legendás Aranycsapat, melyen a Puskás Ferenc vezette magyar nemzeti tizenegy győzött 6:3 arányban. A diadal történelmi jelentőségű volt, hiszen az angol futball addigi 90 éve alatt először fordult elő, hogy egy kontinensről érkezett válogatott saját otthonában győzze le Angliát. A londoni találkozó ötlete az 1952-es helsinki olimpia döntője után merült fel Stanley Rousban, az angol szövetség elnökében, ám a hivatalos meghívóra fél évet várni kellett. A szigetországi szövetség fennállásának 90. évfordulója alkalmából rendezett meccsen való részvételhez Rákosi Mátyás engedélye is kellett, akit miután Sebes Gusztáv szövetségi kapitány megnyugtatott, hogy nem okoznak csalódást, és következő évben sor kerül a budapesti visszavágóra is - áldását adta a találkozóra. A szövetségi kapitány komolyan vette a felkészülést és a svédek elleni válogatott meccsre Angliából hozatott labdát, amelyek jóval nehezebbek voltak az Európában használatosaknál, Puskáséknak azzal kellett játszaniuk.

1953. november 25-én az angol válogatott a legendás Wembley Stadionban fogadta Puskásékat, ahol az „évszázad mérkőzésére” több mint százezren voltak kíváncsiak. Bár a Walter Winterbottom által menedzselt csapat tisztában volt az Aranycsapat képességeivel, a hírek szerint az angolok nem sokat aggódtak a magyarok elleni meccs miatt. De a kezdés után alig telt el 45 másodperc, és Hidegkuti Nándor lövőcsele és zseniális bombája nyomán Gil Merrick kapusnak már a háta mögül kellett kihalásznia a labdát; 1:0 arányban vezettek tehát a magyarok. A 13. percben Jackie Sewell egyenlített, így az angolok egy picit fellélegezhettek, gondolván, lassan majd csak helyre billen a világ rendje. A 20. percben azonban ismét jött Hidegkuti, és visszaszerezte a vezetést a mieink számára. Négy perccel később jött egy „lapos” magyar akció és Puskás gólja, a legendás visszahúzós csel után, ezzel lett 3:1, majd a magyar csapatkapitány Bozsik szabadrúgásába ért bele szerencsésen, ezzel már ő is két találatig jutott. A szünet előtt még Mortensen szépített, így 4:2-es állással vonultak szünetre a csapatok.

A folytatásban az 50. percben Bozsik köszönt be Gil Merrick kapujába, három perccel később pedig Hidegkuti Nándor mesterhármasig jutott a Wembley Stadionban - ezt a bravúrt az elkövetkező ötven évben nem sok vendég játékos tudta megismételni. Ezzel már 6:2 volt az állás Magyarország javára, és ugyan Alf Ramsey 57. percben még értékesített egy büntetőt, de az angolok már nem tudtak közelebb jutni a magyar válogatotthoz. Leo Horn játékvezető hármas sípszava véget vetett a sporttörténeti jelentőségű találkozónak, mely a világnak hatalmas meglepetést, Anglia számára pedig valóságos traumát, sokkot okozott.

Ez volt az a siker, ami megalapozta az Aranycsapat legendáját, aminek következtében a 11 játékos nevét a világ minden táján fel tudják sorolni a futball rajongói. A Puskás Ferenc vezette magyar válogatott győzelme ugyanakkor nem csak az eredmény miatt volt történelmi jelentőségű, hanem azért is, mert a Wembleyben mutatott játékkal és a Sebes Gusztáv által kidolgozott taktikával az Aranycsapat új fejezetet nyitott a világ labdarúgásában. Az angolok, akik a hagyományos módon, WM-formációval (3-2-5) álltak fel, esélytelennek bizonyultak az addig ismeretlen 4-2-4-es formációban játszó Aranycsapat ellen; Sebes Gusztáv játékosai ugyanis villámgyorsan tudtak támadásból védekezésbe, majd visszaváltani, a középpályás sor előrébb és hátrébb elhelyezkedő játékosai segítségével pedig mindkét esetben hatékonyabban tudtak játszani az ellenfélnél. Sebes Gusztáv meglepte az angolokat azzal, hogy a fedezet Zakariás a védőket segítette, míg a középcsatár Hidegkuti - ahogyan azt klubjában az MTK-ban Bukovi Márton korábban kitalálta - hátravonva játszott. De volt más egészen meglepő újítása is a csapatnak. Az időtájt a világ futballjában kötött posztok voltak, de a magyar csapat ebben is formát bontott. Czibor balszélső létére a jobbszélen nyargalt, a balösszekötő Puskás rendszeresen a jobbösszekötő helyén tűnt fel, a gólját is ez előzte meg: a labdát a felejthetetlen hátrahúzós csele után Merrick-nek esélyt sem adva, úgy vágta a sarokba, hogy a kapus és a kapufa között épphogy elfért. „Talán élete legjobb formájában játszott” - így értékelte a Népsport a mesterhármast szerző Hidegkuti Nándor teljesítményét. „Fáradhatatlanul küzdött, ragyogó labdákat adott társainak, veszedelmesen lőtt és a fejelés terén is kitűnt.”

A 6:3 megrázta az angol közvéleményt és a sajtót is. „Húsz éve nem láttak olyan labdarúgást Angliában, mint amilyent a magyarok bemutattak, akik klasszisokkal múlták felül az angolokat.” A meccsnek a nemzetközi sajtóban is óriási visszhangja volt. „Ami nem történt meg 90 évig, arra most elég volt 90 perc. A magyaroknak elegendő volt egy félóra, hogy a szó szoros értelmében megsemmisítsék a brit oroszlánt” - írta a Corriere Dello Sport. Idehaza leírhatatlan volt a győzelem fogadtatása. „Költők, írjatok verseket!” - kiáltotta az éterbe emlékezetes közvetítése végén Szepesi György, és szavai meghallgatásra találtak, hatszáz vers érkezett a Népsport szerkesztőségébe! A „hathárom” kultusza ma is él, született róla dal Hobo Esztrád című lemezén Aranycsapat címmel, Tímár Péter filmje (6:3, avagy Játszd újra, Tutti!, rengeteg könyv, újságcikk, de van Aranycsapat-mozdony, kiállítás, 6:3 borozó, hathármas borospalack is és a legutóbbi időben már musical is őrzi a győzelem emlékezetét.

Az 1954-es berni tragédia

De az igazi aranykor 1950 és 1954 között érkezett. Az Aranycsapat - Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán, Grosics Gyula - a világ legjobb csapata volt: négy éven át veretlenek maradtak, és az 1954-es VB-n a favoritok voltak. A csoportkörben 8:3-ra verték Nyugat-Németországot - egy meccsen nyolc gólt szerezni VB-n a mai napig rendkívüli teljesítmény. Kocsis Sándor a torna gólkirálya lett 11 góllal. Az elődöntőben 4:2-re győzték le Uruguayt, az akkori kétszeres világbajnokot. Aztán jött a döntő - a „berni csoda.” Nyugat-Németország 3:2-re nyert, és a magyar futball soha nem heverte ki ezt a vereséget. Puskás gólt szerzett, amit a bíró les miatt érvénytelenített - a mai napig vitatott döntés. Az eső áztatta berni pálya, a korai német gólok (a 10. percben már 2:2 volt), és a vitatott bírói ítélet a magyar sporttörténelem legfájdalmasabb napjává tették 1954. Az 1954-es döntő a labdarúgó VB történetének egyik legfontosabb meccse - és a magyar futball számára a fordulópont. Az Aranycsapat felbomlása, az 1956-os forradalom utáni emigráció (Puskás a Real Madridba ment, Kocsis a Barcelonába, Czibor szintén) és a politikai változások együttesen rontották le a válogatott erejét.

Világbajnoki sikerek és formátumváltozások

A labdarúgó VB története 22 tornát és 22 győztest adott a világnak - de valójában csak nyolc ország emelhette a trófeát. Az európai és dél-amerikai csapatok dominanciája mindvégig jellemző maradt. A VB-történelem korszakokra osztható, és minden korszak más tanulságot hordoz. Az 1930-1958 közötti korai korszakban a dél-amerikai csapatok domináltak. Az 1966-1990 közötti európai korszakban Anglia, Nyugat-Németország, Olaszország és Argentína váltogatták egymást. Az 1994-2010 közötti „globalizációs korszakban” Brazília, Franciaország, Olaszország és Spanyolország nyertek. A 2014 utáni korszak a „szupersztár-korszak”.

Világbajnoki címek az évek során

A magyar csapat az 1938-as VB-n döntőt játszott - és kikapott Olaszországtól 4:2-re Párizsban. A döntős részvétel a mai napig a magyar futball egyik csúcspontja. Az 1958-as VB-n csoportkörben búcsúztunk. Az 1962-es VB-n a negyeddöntőig jutottunk - Albert Flórián és Tichy Lajos vezette a csapatot. Az 1966-os VB-n szintén negyeddöntő - Albert Flórián az Aranylabda-jelöltek között szerepelt, és a magyar csapat a Szovjetunió ellen esett ki 2:1-re. Az 1978-as VB-n csoportkör - Argentínában, ahol a rendező ország nyerte a tornát. És 1986 - az utolsó VB-szereplésünk. Szovjetunió ellen 6:0-ra, Franciaország ellen 3:0-ra kaptunk ki a csoportkörben, Kanada ellen 2:0-ra nyertünk - de a két vereség gólkülönbsége kegyetlenül kizárt minket. A legnagyobb arányú győzelem Magyarországé: 10:1 Salvadorral szemben 1982-ben - és ez a rekord 43 éve áll. A leggyorsabb gól Hakan Şükür nevéhez fűződik: 11 másodperc a 2002-es VB bronzmeccsén.

A VB formátumok jelentősen befolyásolták a játékot. Az 1930-as VB-n 13 csapat vett részt, nem volt selejtező, a részvétel meghívásos alapon működött. 1934-ben és 1938-ban 16 csapat játszott egyenes kieséses rendszerben - nem volt csoportkör, minden meccs „élet-halál” volt. Ez a formátum a meglepetéseket favorizálta. 1950-ben újdonság: egy csoportkörös rendszer, ahol négy négy csapatos csoportból az elsők jutottak tovább egy záró csoportba (nem volt döntő, hanem egy mini-liga). 1982-ben jött a nagy ugrás: 24 csapat. Ez a bővítés lehetővé tette, hogy az afrikai és ázsiai konföderációk több csapatot küldjenek - és a meglepetések száma megnőtt. 1998-ban újabb bővítés: 32 csapat, 8 csoport, a csoportonkénti első kettő jut tovább a nyolcaddöntőbe. Ez a formátum 28 évig tartott, és a fogadási piacok stabilitását megalapozta. A 2022-es katari VB az utolsó volt a „régi” formátumban - és a búcsú emlékezetes volt.

Maradona debütálása és Kozma István karrierje

1977. február 27-én a Buenos Aires-i Bombonera Stadionban az argentin válogatott mezében pályára lépett egy 16 éves fiú. A fiatalembert Diego Armando Maradonának hívják. Azt azért sokan tudták, hogy az Argentinos Juniors csapatában van egy istenadta tehetség, de arra azért kevesen számítottak, hogy 1977. február 27-én az Argentína-Magyarország válogatott mérkőzés megváltoztatja a dél-amerikai ország futballjának történelmét. A Buenos Aires-i Bombonera Stadionban az argentin válogatott Magyarországot fogadta. A hazaiak Daniel Bertoni duplájával már a 18. percben 2-0-ra vezettek, amit még a szünet előtt mesterhármassá hízlalt, és még Leopoldo Luque is bevette Gujdár Sándor kapuját. Egy perccel később pedig elérkeztünk az egyetemes futballtörténet egyik legfontosabb pillanatához: Luque helyére beállt az Argentino Juniors 16 éves támadója, Diego Armando Maradona. Gólt ugyan nem rúgott, de arra éppen elég volt ez a fél óra, hogy kiderüljön, isten áldotta tehetség száguldozik az istentelen hajkorona alatt.

Maradona karrierjének taglalásába most nem mennénk bele, úgyis tudja mindenki, hogy 1986-ban világbajnok, négy évvel később pedig ezüstérmes lett az argentin válogatottal, a kettő között pedig fennállása legnagyobb sikereihez (két bajnoki cím, Olasz Kupa, UEFA Kupa-győzelem) segítette a Napolit.

A Pásztón született Kozma István 1981-ben mutatkozott be Salgótarján csapatában, aztán a másodosztályból került az Újpestbe 1982-ben, és hamarosan beverekedte magát a csapatba. Edzője, Temesvári Miklós irányítása alatt a KEK-ben is remekelt az Újpest. Később egy mérkőzés, az 1988. október 26-i Újpest-Bordeaux 0-1-es KEK-visszavágó megváltoztatta az egész életét. Az akkor 24 éves Kozma a meccs elején és a hajrában is rúgott egy kapufát, kevés választotta el a góltól, és a franciák edzője, Aime Jacquet őt emelte ki a mieink közül. A Bordeaux a továbbjutással egy időben elkezdte a hadműveletet Kozma megszerzéséért, és hamarosan elvitték a klubtól.

Az edzőváltás nem sült el jól Kozma számára Bordeaux-ban, ezért augusztusban Skóciába, egy újonc csapathoz, a Dunfermline-hez igazolt kölcsönbe, ahol igazi otthonra lelt. Kozma mesterhármast is elért a skót klub színeiben, majd két év kölcsön után, 1991 nyarán végleg megvették a játékjogát a Bordeaux-tól 600 ezer fontért. 1992 elején érkezett egy olyan ajánlat, amiről minden futballista álmodozik, Greame Souness hívta a Liverpoolba. Kozma volt Angliában és a Liverpoolban is az első magyar játékos, aki a klubot képviselhette. Végül másfél szezont töltött a Poolnál, ebbe egy FA-kupagyőzelem fért bele, a Wembley-be mentek 1992 májusában, és a Sunderland volt az ellenfél. A Pool végül 2-0-ra nyert, így Kozma is FA-kupa-győztes lett, mert a sorozatban ő is pályára lépett az Ipswich ellen. A 92-93-as szezonban már Premier League-re keresztelték át az angol bajnokságot, és Kozma a Wimbledon elleni meccsre beállt ugyan hét percre, de több lehetőség már nem jutott neki, ám így is fontos kiemelni, ő a PL első magyar játékosa. Újpestről 1995-ben Ciprusra ment, ahol Kovács Kálmán és Kiprich József társaságában mindjárt az első évben történelmet írtak, veretlenül lettek bajnokok és kupagyőztesek az Apoel Nicosiával. 1997-ben újra Újpestre vezetett Kozma útja, egy év múlva az Újpesttel is magyar bajnok lett, de a válogatottba akkor már nem került vissza.

A B71 Sandoy hihetetlen felemelkedése és bukása

Tökéletes példa arra, hogy a labdarúgás mekkora hatást gyakorolt a világra, sokszor nem a legnagyobb, legismertebb történetekből derül ki a feröeri futball történetének egyik legnagyobb meglepetését okozó sandoyi klub, a Bóltfelagið 1971 - vagy B71 - amely négy vad év leforgása alatt a helyi futball legaljáról a legtetejéig jutott. A történelmi sikert pedig egy történelmi bukás követte. Sandoy, Feröer legnagyobb szigetétől, Streymoytól délre, a Sandsvágur-öböl keresztezésében található csendes sziget. Ezen a szigeten található Sandur városa, melynek futballklubja, a B71, az Inni í Dal pályán játszik. Eli Hentze, aki 1986-tól egészen 2011-ig futballozott a klubban, jól ismeri a csapat történetét. „1970-től, a klub alapításától egészen 1986-ig a senkiföldjén voltunk. Nem nyertünk semmit. 1986 volt az első év, amikor a felnőttek között sikerült ezt megszakítanunk” - mondta Hentze. Ez a siker indította el azt a fogaskerekeket, amely alapvetően megváltoztatta és meghatározta az ambiciózus klub fejlődési ívét.

Az 1980-as évek elején a sandoyi szurkolóknak minden okuk megvolt, hogy izgatottak legyenek, kiváló utánpótlásjátékosok kerültek az első csapat közelébe. 1986-ban debütáltak a felnőttek között, aminek szinte azonnal meglett az eredménye: a klub első helyen zárt a harmadosztályban, és feljutott a második ligába. Hentze szerint számos tényező együttállásának köszönhette a csapat a sikert. „Láttuk, hogy a klubnak jó játékosai vannak - persze minden relatív - megtanultuk, hogyan játszunk jól együtt, ezért megnyertük a harmadosztályt 1986-ban. Ugyanez a mag nyerte meg 1988-ban a másodosztályt is. Lényegében ugyanaz a csapat volt. Bizonyos értelemben szerencsések voltunk, mert többféle korosztályból álltunk, mindenki jó játékos volt, különböző karakterrel. Tökéletes mix volt.”

1988-ban Jan Kaczynski lett a B71 Sandoy vezetőedzője, aki a középpályára Piotr Krakowskit, a kapuba Wieslaw Zakrzewskit hozta magával. Hazájukban mindketten elismert profiknak számítottak, és Hentze szerint óriási hatása volt a lengyel tengelynek. „Ezek a játékosok egyenesen a lengyel topfociból jöttek... valószínűleg mind a mai napig ők a feröeri futball legjobb légiósai, mert közvetlenül profi bajnokságból érkeztek.” A külföldi játékosokkal megerősített, egyébként is tehetséges keret hatalmas önbizalommal vágott neki története első élvonalbeli szezonjának. „Őszintén mondom, senki sem gondolt a játékon kívül másra, mert az egész társaság imádta az edzéseket és a focit. A futballért éltünk. Nem beszéltünk kiesésről vagy bajnoki címről, egyszerűen csak kiálltunk. Játszani akartunk.”

Ezt meg is tette a Sandoy, méghozzá minden várakozást felülmúlóan. Első hazai meccsükön a B68 Toftirt látták vendégül. Jensen egyenlítő góljának köszönhetően a Sandoy végül 1-1-es döntetlenre mentette a mérkőzést. Öt fordulót követően mindenki meglepetésére a B71 három győzelemmel és kettő döntetlennel állt. A májusi lendület kitartott júniusban is, jött a GÍ és az ÍF elleni győzelem, az SÍF-fel pedig leikszelt a B71, így az önbizalmuk már az egekben volt. Ezt követően az akkori idők legerősebb csapata, a címvédő tórshavni Havnar Bóltfelag érkezett. A meccs 0-0-val ért véget, így a bajnokság felénél a története első élvonalbeli idényét futó B71 veretlen volt. „Amikor jöttek az eredmények a nagycsapatok ellen, láttuk, hogy fel tudjuk velük venni a kesztyűt, ami jó dolog volt. Az idő egyre csak telt, mi pedig folyamatosan nyertünk vagy döntetlent játszottunk, és azt hiszem, elkezdtük megérezni, hogy sikerülhet. Nagyon nagy volt az önbizalmunk, de még így is szürreálisnak tűnt, hogy egy kicsi klub Sandoyból vezetheti a ligát. Fokozatosan kezdtük elhinni, hogy megnyerhetjük a bajnokságot” - mondta Hentze. Tűzerő hiányában a Sandoy a stabil védekezésére építette a taktikáját. Onnantól kezdve a B71 megállíthatatlan volt, további öt győzelem és egy döntetlen következett a sorban, amivel már zsebben érezhette a bajnoki címet.

1989. szeptember 24-én a B71 saját közönsége előtt érte el legnagyobb eredményét: az első 30 perc robbanásszerű játékot hozott, igazi adok-kapok alakult ki a pályán, a félidő végül 2-2-es döntetlennel ért véget. A mérkőzés utolsó 23 percében a Sandoy mészárlást rendezett a legjobb játékosaira: Hentzére, Krakowskira és Jensenre támaszkodva. Hentze duplázott, a B71 pedig egy 6-2-es győzelem formájában megadta a kegyelemdöfést a riválisnak. A hihetetlen szezon véget ért, a B71 Sandoy pedig veretlen bajnokként zárt története első élvonalbeli szezonjában. Erre az eredményre a mai napig sokan emlékeznek a Feröer-szigeteken. „Vitán felül a történelem egyik legnagyobb meglepetéseként emlegetik. Hatalmas dolog volt, és nem csak Sandoyban, de azt hiszem, hogy a teljes feröeri futballt megváltoztatta. Egy kis csapat végigjárta a ranglétrát, és veretlenül bajnok lett az első élvonalbeli szezonjában. Hihetetlen. Azért ez komoly eredmény volt” - mondta Hentze, majd nevetve hozzátette: „Talán a többi csapat számára kevésbé, de a sandoyi szurkolóknak a mai napig szép emlék.”

A B71-hez egy másik ritka és sajátos eredmény köthető, ugyanis ez az első futballklub, amely újoncként veretlenül szerzett bajnoki címet az élvonalban, a következő idényben pedig kiesett. „Hatalmas csalódás volt a kiesés, de azt kell mondjam, elég furcsa is volt egyben. Az 1990-es szezon nagyon-nagyon szoros volt. 1989-ben kilenc pontot vertünk a második helyezettre, és akkor csak két pont járt a győzelemért. 1990-ben viszont az első és az utolsó helyezettet csak tíz pont választotta el egymástól. Ha megnyertük volna az utolsó meccsünket, a dobogón zártunk volna.” Hentze a kiesést a csapatkapitány és az edző elvesztésére vezette vissza. Az éveken át tartó folytonosságot követően ezekkel a változásokkal már nem bírt a Sandoy. „1989 és 1990 között valójában csak egy játékost veszítettünk el, őt is sérülés miatt. Az 1989-es szezon utolsó meccsén a kapitányunk eltörte a lábát, emiatt a következő évben nem léphetett pályára. Ez hatalmas csapás volt” - magyarázta Hentze.

„Utána pedig menesztették Kaczynskit, aki 1987-től nagyjából 1990 szeptemberéig az edzőnk volt. Miután az eredmények nem alakultak jól, a vezetőség nem hitt abban, hogy Kaczynski képes lesz megfordítani a csapat szerencséjét. Már azt megelőzően kirúgták, hogy kiestünk volna. Kettő vagy három meccsünk volt hátra az 1990-es szezonból, így Piotr [Krakowski], az egyik lengyel játékos vette át a helyét, ő volt az edzőnk, amikor kiestünk.” A B71 gyorsan visszatért az élvonalba, 1993-ban és 1994-ben a kupadöntőbe is bejutott, előbbit meg is nyerte. Hentze szerint ma már nehezebb lenne megismételni ezt a bravúrt a megnövekedett pénzügyi tétek miatt, de a Sandoy nyomot hagyott maga után, és egészen váratlan helyekről vonz embereket. „Tavaly nagyon megleptek. Északon játszottunk, és láttam néhány szurkolót, akik angoloknak tűntek. Egy nappal később volt egy másik meccs Sandoyban, és ismét láttam őket. Kíváncsi voltam, szóba elegyedtem velük, és kiderült, hogy tényleg Angliából jöttek. Megkérdeztem, miért jönnek Angliából meccset nézni.”

Politikai befolyás a magyar klubfutballban: A Ferencváros története

Az 1956-os forradalom idején a Ferencváros történelme is jelentősen befolyásolva lett. Az 1949-50-es magyar bajnoki idényt minden idők leggólerősebb Fradija kezdte meg. A népszerű csapat erősségét a politika nem nézte jó szemmel, ezért a klubot beolvasztotta az ÉDOSZ sportegyesületbe. A szezont végül a második helyen zártuk, de a nyáron tovább gyengítették csapatunkat: utasításra Budai és Kocsis a Budapest Honvédba, Henni és Deák az Újpesti Dózsába igazolt. Ez meg is tette hatását, az ÉDOSZ néven futó Fradi csak a tizedik lett, majd egy újabb névváltoztatás - ezúttal Budapesti Kinizsire -, és színelvétel - a csapatnak piros-fehérben kellett szerepelnie - után a hatodik helyen végeztünk. Ezt követően együttesünknek még évekig „megcsonkítva” kellett játszania, és bár egy-egy dobogós helyezést így is elért, az igazi sikerek elmaradtak.

Az 1956-os forradalom aztán a Ferencváros történelmét is befolyásolta. A sikeres felkelések, az ezt eredményező bukás és a szovjet csapatok kivonulása közben november 1-jén, délután 2 órakor a Ferencvárosi Torna Club újjáalakult. A csapat természetesen zöld-fehér színét is visszakapta, az Üllői úti eseményen több ezer Fradi-drukker - akik közül néhány nappal azelőtt sokan még az utcán harcoltak - ünnepelte szeretett klubja „visszatérését”. Mint ismert, a szovjetek kivonulása nem tartott sokáig, néhány nappal később megerősített haderővel visszatértek, és bár a magyar nép napokig harcolt az óriási túlerővel szemben, a szabadságharc elbukott. A Ferencváros ezután sem tartozott a rendszer kedvenc csapatai közé, de nevét és színét megtarthatta. A labdarúgó-együttes 1956. december 17-én játszott ismét FTC néven, nemzetközi barátságos összecsapáson 3-1-re verte a Vojvodinát. A rossz emlékű, sikertelen időszakot az 1958-ban befejezett MNK-döntő zárta le, amelyet a Ferencváros az SBTC ellen 2-1-re megnyert.

A futball irodalmi öröksége

A focis könyvek rendkívül sokszínűek. Találhatók köztük sport életrajzok, vagy klubok történetének bemutatásai. Ami viszont összeköti ezeket, az épp az a szenvedély, ami a futballrajongók között is láthatatlan köteléket teremt. Az "Évszázad mérkőzése" például a 6:3 - A meccs, ami örökre megváltoztatta a futballt című könyvben is kiemelt szerepet kap, mely részletesen bemutatja az események alapjaiban megrázó hatását. Emellett számos más történet is megelevenedik a lapokon, amelyek rávilágítanak a labdarúgás sokrétű és mélyreható kulturális befolyására.

tags: #meccs #megvaltoztatta #a #tortenelmet

Népszerű bejegyzések:

• Milliárdos támogatások elemzése
• Részletes Lucky Laker halradar információk
• Gulyás Péter dunaújvárosi kapcsolódásai
• Bajnokok Ligája döntő: Kovács István fújja
• Magyar U17-es lány focicsapat