A Képregények Világa: Zagor, A Vadnyugat Története és Rejtő Jenő Adaptációk
Hát ismét egy Sergio Bonelli Editore-kiadvánnyal foglalkozunk, egy olyan kiadóval, amely rendkívül népszerű és hosszú életű olasz képregénysorozatok gondozója. A kiadót és képregényeinek főszereplőit érdemes közelebbről is megismerni, hiszen több száz történetet jelentettek meg az évek során.
Zagor, A Kőbaltás Szellem: Egy Ikonikus Vadnyugati Hős
A Sergio Bonelli Editore gondozásában készült, Guido Nolitta (azaz Sergio Bonelli) és Gallieno Ferri rajzoló által 1961-ben létrehozott képregénysorozat címszereplője Zagor, akinek eredeti neve Patrick Wilding. Az indiánok körében Za-Gor-Te-Nay néven ismert, ami annyit tesz: A Kőbaltás Szellem. A név Zagor fő fegyveréből származik, ami azonnal felveti a kérdést: miként gondolták az olasz szerzők, hogy a coltok és a winchesterek korszakában KŐBALTÁVAL szereljék fel a hősüket?
Ugyan mit tud egy kőbalta, amit egy sokkal jobban kidolgozott, éles tomahawk sem? Tény, hogy az európaiak bejövetele előtt Észak-Amerika őslakosai nem ismerték a kohászatot, de tomahawkjuk volt: kőből és csontból. Vagyis Zagor fegyvere akár autentikus is lehetett volna az európaiak bejövetele előtt. Mégis, Zagor elképesztően valószínűtlen, ügyetlen, de remek képregény. Olaszországban annyira kedvelik a sorozatot, hogy eddig kábé 700 eredeti történet és vagy 100 különszám, spin-off, évkönyv jelent meg, és jelenik meg a mai napig. Nem unják.
Anakronizmusok és Képességek
A Zagor-történetekben gyakran találkozunk anakronisztikus elemekkel. Nevetséges vagy szánalmas az a jelenet, amikor Zagort pár méterről, lőfegyverekkel képtelenek eltalálni, ő meg a baltájával távolról lesújtja a gazokat. Ráadásul egy majdnem lakatlan szigeten, a tenger közepén megjelenik a kamerarendszer és a monitorok kérdése. Milyen alapanyagokból és mivel működteti őket, miközben az elektromosság „mindennapi” használata egy lassú átmenet volt a 19. század végén?
A legelső Batman képregényem története - pontos cím: Testvérem őrzője
Muris összevetni a bevezető képsorok vadnyugati városkáját a főnáci főgonosz professzor szerelőcsarnokával. A korok keverése nem kicsit antagonisztikus és anakronisztikus, és nincsen feloldás. Ez így viszont szemöldökhúzós az egész. A beöltözött, jelmezben tevékenykedő szuperhősök megjelenése a modern értelemben a 20. századhoz köthető, ami azt jelenti, hogy Zagor figurája a kőbaltával jócskán lemarad a korától, a beöltözésével meg jócskán megelőzi azt. Egy történetnek legalább önnön belső törvényeinek kellene megfelelnie, a káoszt elkerülendő, különben paródiává válik.
A történetek gyakran felvetnek logikai kérdéseket. Például, a fülszöveg szerint a Kőbaltás Szellem, hogy megakadályozza az indiánok és a hadsereg közötti háborút, Chicóval együtt veszélyes útra indul, amelynek során egy hurrikán miatt hajótörést szenvednek. Egy másik történetben egy gigantikus robot átgyalogol az indiánok cölöpkerítéssel körbevett táborán, és közben néhány indiánon is. Zagor későn érkezik, már csak a pusztítást látja, és megkérdezi, sok áldozat van-e. Az indiánfőnök válasza szerint alig vannak áldozatok. Ez a fél pohár víz értelmezése: jut is, marad is indián az eltaposás után, vannak áldozatok, de tulajdonképpen akár mindannyian is pusztulhattak volna.
Az egyébként működő rajzok között van néhány kimondottan suta megfogalmazás, amelyek vagy attól tekintenek el, hogy Zagor nem szuperhős szuper képességekkel, vagy attól, hogy az emberi anatómiának vannak bizonyos kötöttségei. Az a négy kép például mindent visz, amikor a körülbelül fél centis vasalatú bilincset, amely a falhoz szegezi, Zagor puszta kézzel széttépi. Mindezek ellenére furamód, ezek a Zagor-sztorik felettébb jól elszórakoztatnak.
A Vadnyugat Története: Fikció és Történelem Találkozása
A „Vadnyugat története” sorozat negyedik része Amerika addig felfedezetlen részének, Texasnak a meghódításával foglalkozik. Meriwether Lewis és William Clark által vezetett felfedező expedíció 1804 és 1806 között sikerrel járt: feltárta azt a hatalmas területet, amelyet a fiatal Egyesült Államok vásárolt meg Napóleon Bonaparte Franciaországától. A hazahozott hírek a lakosság körében nagy érdeklődést váltottak ki, de még túl korai volt, hogy meginduljon a nyugatra irányuló tömeges vándorlás, amely majd az új évszázadot fogja jellemezni.
Mindazonáltal az Európából érkező bevándorlók száma folyamatosan nőtt. Az Atlanti-óceán partján fekvő, korábbi tizenhárom gyarmat területén a legjobb földek már mind foglaltak voltak, így az újonnan érkezők kénytelenek voltak nyugat felé tekinteni és elindulni. Ők voltak a legbátrabbak, vagy talán csak a leginkább elkeseredettek.
A Nyugat felé irányuló vándorlás
Délen Stephen Austin mutatta az utat Texas felé, amely akkoriban még spanyol birtok volt. Nagy álmot dédelgetett: független államot akart létrehozni. Az ő ösztönzésére ezrek telepedtek le a Brazos és a Colorado folyók között, farmokat építettek, és elkezdték megművelni az enyhén dombos földeket. Északon ugyanez történt, a bevándorlók átkeltek a hegyeken az Ohio nevű területre, felbátorodva egy katonai erőd jelenlététől, amelynek parancsnoka William Henry Harrison tábornok volt. Itt más volt a helyzet: ez a vidék a prémvadászok (trapperek) világa volt, és a társaságok olyan kereskedőállomásokat (trading post) tartottak fenn, ahol prémeket lehetett cserélni különféle árucikkekre, még az indiánokkal is.
D'Antonio csuda ügyesen vegyíti a fikciót és a történelmet, izgalmas, érdekes történeteket írva úgy, hogy közben szinte észre sem vesszük, hogy kupálódunk Amerika történelméből. Az első történetben egy a Mississippin garázdálkodó kalózbanda ártalmatlanítása a téma. A bandát Brett MacDonald és az indián felesége, Sicaweja közös gyermeke, Pat hathatós segítéségével sikerül felszámolni. A család Sicaweja egészsége érdekében vált otthont és indul el Texas felé. A kalózbanda története teljesen megfelelő tempóval bír, izgalmas és fordulatos. A második epizódban már Texasban vagyunk, ahol Brett, Sicaweja és Pat az otthonuk helyét keresik. Szembesülnek a rabszolgatartás szörnyű tényével, amitől elborzadnak, és találkoznak a komancsok keménységével, hálátlanságával.
Rejtő Jenő „A megkerült cirkáló” Képregény-adaptációja
A Rejtő Jenő - Korcsmáros Pál - Halasi Éva - Garisa H. nevével fémjelzett „A megkerült cirkáló” képregényváltozatával kapcsolatban fontos tisztázni a dolgokat. Korcsmáros Pál soha nem rajzolta meg a képregényváltozatot. Azt csak az ő halála után, Cs. Horváth Tibor ötletére Halasi Éva tette meg, és a munkája többször is megjelent. Vagyis Korcsmáros Pálnak konkrétan semmi köze nincsen „A megkerült cirkáló” képregényváltozatához. A képregényváltozat Rejtő Jenő azonos című regénye alapján készült Korcsmáros Pál figuráinak a felhasználásával, Halasi Éva képregénye alapján, rajzolta Garisa H. Zsolt.
Az Adaptáció Kihívásai és Fejlődése
Nem egyszerű, de annyira nem is bonyolult a történet. Rejtőt annyira szerette Korcsmáros, hogy egy csomó regényét képregényre álmodta. Cs. Horváth és Halasi annyira szerette mindkettejüket, hogy az utóbbi stílusában megrajzolták az előbbi regényét, hogy aztán kettejük munkáját a mindenkit tisztelő ifjak egy vadiúj képregényt alkossanak a tök régiből. Az mondjuk fura, hogy a Nagy Csé neve fel sem merül ebben az új kiadásban, pedig Cs. Horváth volt az első magyar képregény-forgatókönyv-író.
Az adaptációk minősége egy másik kérdés. Az elsődleges ok az, hogy alapvetően a kiindulási alappal van baj. „A megkerült cirkáló” egyfajta önplágium, a Piszkos Fred-történetek és konkrétan „Az elveszett cirkáló” újrahasznosítása, vagy ahogyan manapság kell mondani, újragondolása. De mert ez és ilyen, képtelenség, hogy felérjen az eredetivel. S újra mondom, erről egyáltalán nem az adaptációk alkotói tehetnek, ami az ő részük, az előtt le a kalappal. Ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy nem Korcsmáros rajzolta képregényt nézek. Minden bizonnyal ezt gondolta a Képes Kiadó is, ezért illesztette csuklás nélkül a Rejtő-Korcsmáros sorozatába ezt a darabot is.
Rejtő regényében ugyan ott van minden, ami rejtőivé teszi: a humor, a jól ismert alakok, a kavarodások, titkok, rejtélyek, csavarok, az al- és a nagyvilág, Fülig Jimmy cefet helyesírása, minden. Csak éppen nem ihletből, hanem puszta rutinból vannak ott. Rejtő összeállított egy Rejtő-sztorit a saját paneljeiből. Szégyenkeznie nem kell, de olvasóként jogunk van fanyalogni, és a teljes sorozat érdekében mind a regényt, mind a képregény-változatait birtokon belül tartani. Rejtőt senki nem a nagy sztorikért olvassa, hanem a nagy poénokért, a sajátos hangulatért és a fantasztikus alakokért.
A különböző verziók összehasonlítása során egy képregény evolúcióját látjuk, minden szempontból. Eltűntek Cs. Horváth gigantikus, képnyomorító szövegei, nagyobb teret nyertek a rajzok, sokkal inkább azok beszélnek a betűk helyett. Mivel nagyobb teret kaptak, hát részletesebbek, tágasabbak, levegősebbek is. Halasi Évát még szorongatta a Nagy Csé szövege. Garisa és Zerge úgy látszik, szabad kezet kapott: eltűntek a végtelen szövegek, oldalak vannak az ő feldolgozásukban, ami Halasi Éváéban egyáltalán nincsenek benne. Éppen a rendelkezésükre álló szabadság miatt nehéz értelmezni az öt (!!!), A4-es oldal írott szöveget, Jimmy leveleit. Szerintem ember nincsen, aki ezeket egy képregényben elolvassa, mert vagy képregényt, vagy regényt olvasunk. De egyébként még a regényben is volt, hogy átugrottam Jimmy levelei felett, mert első találkozáskor tréfás ugyan, de a sokadik oldalon már simán fárasztott, untatott. Mindennek ellenére azt mondom, hogy ebben a Megkerült-projektben egytől-egyig mindenki munkája több mint tiszteletre méltó, és tényleg méltó helye van a Korcsmáros-sorozatban.
tags: #messenger #csiki #sorgyar #bejegyzesi #focilabda
