A magyar labdarúgás valósága: Okok és kihívások a válogatott sikerei mögött
A magyar labdarúgás iránti érdeklődés hullámzó, de az elmúlt években, különösen a nemzeti válogatott teljesítménye révén, ismét focilázban ég az ország. A válogatott remek eredményeket ér el, kijutott a jövő évi németországi Eb-re, és a meccsekre többször is megtelne a Puskás Ferenc Stadion. Ahogy a mondás tartja: "Fejétől bűzlik a hal" - ha ezt a magyar labdarúgásra szeretnénk lefordítani, akkor nagyon egészséges halunk van, hiszen a fej, a csúcs, vagyis a magyar felnőtt férfi válogatott igazán parádés teljesítményt mutatott be az utóbbi időben.
A 2023-as év mérlege szerint a válogatott veretlen maradt, 10 hivatalos tétmérkőzéséből 6-ot megnyert és 4 döntetlent ért el, csoportjában veretlenül jutott ki az Európa-bajnokságra. A FIFA aktuális világranglistáján Magyarország a világ 27. legjobb csapata, ami bár nem páratlan helyezés (2016 előtt előrébb is jártunk), de mindenképp jobb, mint az utóbbi években volt. Ez azt mutatja, hogy lassan a vb-mezőnybe is újra beférhetnénk, hiszen 1986-ban szerepeltünk utoljára világbajnokságon.
Az említett idei 10 válogatott meccsen mindig pályára lépett Szoboszlai Dominik, aki az angol Premier League egyik szupercsapatában, a Liverpoolban is alapember, ráadásul remek teljesítményt is nyújt. Ő is, a többiek is mindig kiemelik, hogy a válogatott csapatmunka, de tény, hogy most van egy olyan húzóemberünk, világsztárunk, akire nehéz pillanatokban is lehet számítani.
Egy másik érdekes mutató, hogy mennyit érnek a válogatott tagjai a nemzetközi játékospiacon. Az egész magyar válogatott értéke nagyjából 138 millió euró, míg például az általunk oda-vissza megvert Szerbia értéke 293 millió euró. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar válogatott egyéni képességek és piaci elismertség alapján bőven a szerbek mögött van, de mégis mi nyertük a meccseket, ami azt mutatja, hogy a csapat többet tud kihozni magából, mint az egyének összessége. Ez a csapatszellem az, amiért a magyar foci középen van a magyar emberek szívében.
A válogatott sikereinek árnyoldala: A klubfutball és a finanszírozás problémái
Csak sajnos a magyar foci nemcsak a férfi válogatottból áll. A válogatott évek óta a hazai futball kirakata, ám teljesítménye hosszú távon egy instabil, strukturális problémákkal teli rendszerre épül. A csapat eredményei messze felülmúlják a hazai bajnokság színvonalát, és bár sok szurkolót megmozgat, az ír válogatott elleni vereség arra figyelmeztet: a sikerek fenntartása egyre kevésbé tűnik biztosnak. A válogatott régóta egyfajta „sziget” a magyar futballban, amely ideiglenesen elrejti a mögötte húzódó mély problémákat, de ezek előbb-utóbb visszaköszönnek a pályán is.
A magyar klubfoci minősége elég gyenge. Van egy kiemelkedő csapat, a Ferencváros, amely eredményességben, nézőszámban, nemzetközi szereplésben messze veri a mezőnyt, de európai élcsapatnak még nem lehet nevezni. A mérkőzéseken nincsenek nézők, a Ferencváros és a DVTK (Diósgyőr) meccsein igen, egy-két hagyományosan focibarát és nagyobb lélekszámú városban (Debrecen, Székesfehérvár) még csak-csak, de máshol alig. A 9-10 ezres átlagos nézőszámhoz képest a magyar átlagos nézőszám mindössze 2700 fő. Ez a rossz adat sajnos nem egyedi a régióban, a szlovák vagy a szerb klubfoci is hasonlóan alacsony érdeklődésre tart számot a lokális szurkolók körében.
A legszomorúbb aspektus talán az, hogy a magyar bajnokságban kifejezetten kevés, még regionális összehasonlításban is, a magyar futballperc. Ez nem segíti a hazai utánpótlás fejlődését, nehezebben férnek be a fiatalok a csapatokba. A klubok pénzügyi helyzete mesterségesen erős: a liga működése nem piaci alapokon nyugszik, hanem nagyrészt közpénzből biztosított.
A 2010 utáni állami pénzözön és következményei
A 2010 utáni állami pénzözön nem a sportszakmai teljesítményt, hanem a kényelem és a politikai logika mentén szervezett rendszert erősítette. A klubok bevételei függetlenné váltak a valós eredményektől, a nemzetközi kupaszereplés hiánya sem jelentett problémát, mert a közvetítési jogokból és állami forrásokból így is megkapták a pénzt. A közmédia túlárazott jogdíjai tovább torzították a piacot, a környezet kiölte a motivációt, eltűnt a verseny és a fenntartható fejlődés igénye. Ez a túlzott motivációhiány és állami kontroll hosszú távon fenntarthatatlan, és egy túlcentralizált, a szocializmus hibáira emlékeztető modellhez vezetett, amely küszöböli a piaci és sportszakmai ösztönzőket.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint az elmúlt 15 évben 632 milliárd forint, azaz másfél milliárd euró áramlott a futballba, és ezen túlmenően 22,6 milliárd forint összegű támogatást kaptak a FIFA-tól és az UEFA-tól. Ennek ellenére a klubok vezetői és tulajdonosai rákaptak a tét és felelősség nélküli gazdálkodás könnyedségére, gyors sikereket remélve. Az utánpótlás-nevelés fejlesztése helyett sokkal inkább idehaza NB I-es szinten még talán működő, sokszor teljesen ismeretlen vagy levezetni vágyó külföldi játékosokat igazoltak.
A tulajdonosi és szponzori háttér is teljesen kicserélődött 2010 óta. Ma már nincs olyan "NER-lovag", aki ne lenne valamely csapat tulajdonosa. Így pedig a kör bezárul, hiszen az esetleges felelőtlen gazdálkodás vagy valamilyen krízis esetén sem kell aggódni, ha a tulajdonos nem is akarja a saját pénzét betenni a csapatba, a szponzorok mindig kisegíthetik azt. Ezért az MLSZ pénzügyi ösztönzőrendszere vagy pénzügyi szigora sem fog igazán és tartósan működni, amíg a klubok anyagilag kevésbé érdekeltek a történetben, és amíg a NER játékszere az NB I., nem pedig valódi piaci alapon működik.
A politikai változások és a pénzügyi bizonytalanság
Az áprilisi országgyűlési választások nyomán az új politikai vezetés várhatóan a sport - és ezen belül a futball - támogatását is átalakíthatja. Pontos részleteket még nem tudni, de úgy tűnik, a profi sportra kevesebb jut majd, mint eddig. Már konkrétum is van, hiszen az idén lejár az élvonalbeli meccsek tévés közvetítési jogára és a Szerencsejáték Zrt.-vel kötött megállapodás. Ez évi közel húszmilliárd forintot hozott a sportágnak, amelynek jelentős része évek óta beépült a hazai klubok költségvetésébe. A nyártól ez a bevétel eltűnik, és egyelőre nem látni, mennyi érkezik utána - de ennyi aligha.
Csányi Sándor elismerte, hogy e források kiesése veszélyeztetne néhány csapatot. Ez csapatonként mintegy 6-700 millió forint, aminek az elvesztése néhány klubnak borzalmasan fájhat. A 2024-es beszámolók szerint kivételt képez a mintegy 20 milliárdos éves költségvetésből gazdálkodó Ferencváros, esetében a veszteség csak 3-3,5 százalék lenne. De a kisebb kluboknak (mint például a Kisvárda, Nyíregyháza, Paks, Zalaegerszeg), amelyek büdzséje csak 3 milliárd forint körüli vagy nem sokkal afeletti lehet, komoly gondot okoz. "Ha az állami forrásokat a hivatásos futballból kivonják, akkor sok NB I-es klubnak gondja lesz, ha nem tudja piaci alapokon pótolni a kiesést. Jelentős költségcsökkentést kell végrehajtani" - mondta Csányi Sándor.
Klubvezetőkkel beszélgetve úgy tudjuk, hogy szinte mindenki a nadrágszíj meghúzását tervezi, de erős a félelem annak kapcsán, hogy vajon az eddigi tulajdonosok mindegyike akar-e a jövőben is tulajdonos lenni. Köztudott volt, hogy akadtak olyan tulajdonosok, akik nem csak a labdarúgás iránti feltétlen szeretet miatt vállaltak szerepet korábban, hanem egyéb megfontolások is vezették őket, azaz másfajta gazdasági előnyöket reméltek a futballban történő szerepvállalásuk révén. Bonyolítja a helyzetet a stadionok üzemeltetése, kezelése is.
Összefoglalva: a klubok nagyobb részéről egyelőre teljes a bizonytalanság, és sok helyen komolyak a félelmek, egyes szereplők azonban nyugodtabban tervezhetnek. Felértékelődni látszik például az MTK játékosértékesítésre is alapozott, régóta üzemeltetett modellje, melyhez némileg hasonlóba kezdett a ZTE is a közelmúltban, azaz olcsón és jó szemmel igazolni, értéket növelni és drágán eladni. A Paks kapcsán szintén az a vélekedés, hogy a magyar játékosokra és az ésszerű gazdálkodásra épített klubmodell most kifizetődik, hiszen Pakson eddig is volt egyfajta fizetési sapka, melyet Haraszti Zsolt erőteljesen tartott.
Az utánpótlás-nevelés és az MLSZ új stratégiája
A legnagyobb kérdés azonban az akadémiák helyzete. Nagy kérdés, hogy az akadémiai modell kibírja-e a mostani földrengésszerű politikai változást, hiszen az akadémiák komoly előírásoknak megfelelően, központi útmutatások szerint működtek, a korábbinál jóval magasabb állománnyal és jóval fejlettebb, de egyben drágább eszközrendszerrel is. Az utánpótlás-nevelésbe öntött hatalmas összegek ellenére a rendszer nem hozta meg a várt sikereket. A klubok inkább külföldi kész játékosokat vásároltak, mint hogy éveken át dolgozzanak saját tehetségeik kinevelésén, ami hosszú távon károsította a magyar játékosok piacra jutását.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a péntek délelőtti közgyűlésén elfogadta a 2025-2030 közötti időszakra vonatkozó stratégiát, ami több ponton is erőltetné a magyar játékosok szerepeltetését. Az első pontot úgy érné el az MLSZ, hogy az NB I-es kluboknak nyújtott pénzügyi támogatás jelentős részét ahhoz köti, hogy átlagban egy mérkőzésen öt magyar labdarúgó legyen végig a pályán, és ebből egy U21-es játékos legyen. Az NB II-ben csak magyarok léphetnek pályára, két fő U20-as labdarúgónak végig a pályán kell lennie. Csányi Sándor pénteken azt mondta, az első osztályú klubok 500 milliós összegtől eshetnek el, és semmilyen állami támogatást nem kaphatnak, ha nem lép pályára előírt számú magyar játékos.
„A 2025-2030-as időszaknak egyértelműen a minőségről kell szólni. A cél minél több nemzetközi szintű játékos nevelése, értékesítése” - írta a dokumentum, ami szerint elvárás, hogy a magyar labdarúgás versenyképessége tovább nőjön, és az 55 UEFA tagország rangsorának felső harmadába tartozzon. A stratégia az elmúlt 5 évről kritikát is megfogalmaz: „Ezen a területen nem történt előrelépés a 2020 óta eltelt időszakban. A klubok a fiatal játékosok tudatos nevelése és értékesítése helyett inkább külföldről vesznek játékosokat. A fiatal labdarúgók külföldre történő értékesítésében a játékosok számát és összértékét tekintve is messze az utolsók vagyunk a régióban”.
A "Winner-Take-All" jelenség és a globalizált futball
Kovács Tibor szerint: "Indítása után 73 másodperccel, 1986. január 28-án 11 óra 38 perckor felrobbant a Challenger űrsikló. Bármilyen furcsa, ebből a tényből az a következtetés is adódik, hogy magyar labdarúgó-klubcsapatoknak minimális esélyük van a világ élvonalába jutni." Az "O-ring probléma" - miszerint minden bonyolult folyamat sikerét az egyedi szereplők cselekedeteinek minősége határozza meg, és minél több szereplős egy folyamat, annál lényegesebb a hibaszázalék alacsonysága - tökéletesen magyarázza a mai futball helyzetét.
Régen azt gondoltuk, a fociban minden lehetséges volt, és sok kis csapatnak, kis nemzetnek voltak nagy felvillanásai. A mai BL csúcscsapatainak játékát nézve azonban az embernek az az érzése, mintha megrendezett jeleneteket látna, olyan pontossággal és olyan kevés eladott labdával találkozunk. Ez a jelenség az "O-ring probléma" megoldásából fakad a globális futballban. A Real Madrid értékét 2019 elején 4,24 milliárd dollárra becsülték, ami körülbelül a Challenger mai ára. A Real azonban olyan űrsikló, amely kizárólag emberekből áll, és az idegenlégiós szabályok liberalizálása az egész világot piaccá tette számukra. Nem kell kompromisszumot kötniük egyetlen poszton sem, mindenhova a legkevesebbet hibázó játékosokat vehetik meg a világpiacról. Így a csapat egészének hibaszázaléka összességében olyan szintre csökken, amely érvényteleníti a régi mondást, hogy a fociban minden lehetséges.
A Challenger-űrkatasztrófa CNN-en való élő közvetítése óta a sport is alapjaiban alakult át. A ’80-as évek óta jellemző trend, hogy a helyi sportesemények nézőszáma csökken, és ezzel párhuzamosan nő a nagy bajnokságok tévéközvetítéseinek nézőszáma. Már senki sem a legjobb helyi csatárra kíváncsi, mindenki Ronaldót és Messit akarja látni. Ma az egész világon közvetítik ezeket a mérkőzéseket; Kínában ugyanúgy, mint például Manchesterben. A közvetítési jogok, mezeladások, reklámbevételek, az ázsiai túrák és jegybevételek a nemzetközi vállalatok szintjére emelték a csapatok értékét és bevételeiket. A globalizálódó sport egyre több embert hódít meg szerte a világon.
Ez a „győztes mindent visz” típusú gazdasági jelenség, amelyet Robert H. Frank közgazdász munkája (The Winner-Take-All Society) is ismertet, azt mondja: a nagyon kicsi különbség, ami a legjobbat a többiektől elválasztja, sokszorosan nagyobb bevételi és ismertségi különbséget eredményez. A legnagyobb csapatok nézőszám-növekedésével párhuzamosan csökken a kisebbek nézőszáma és bevétele. Hogy a kicsik dolga még nehezebb legyen, a nagy bajnokságok a világot ügynökökkel hálózzák be, és egy felbukkanó tehetségre, legyen az Afrikában vagy Dél-Amerikában, azonnal lecsapnak. A kisebb országok csapatai nehezen tudnak fiatalon megszerezni reménységeket, mert a nagy klubok vásárlóereje és kutatási kapacitása jelentősebb.
Az az elképzelés, hogy saját nevelésű játékosokkal aratunk majd sikert, csak olyan országokban működhet, ahol nagy tömegben vannak szegény, a sikerre más területen kevés eséllyel rendelkező fiatalok. A tehetségeknek és menedzsereiknek nem csak az adott pillanatban a szerződésért kifizetett pénz fontos, hanem, hogy olyan bajnokságban szerepeljenek, amit az egész világ közvetít, olyan csapatban játsszanak, amelynek az egész világon vannak szurkolói, és olyan ellenfelek ellen, akiket legyőzni szenzációnak számít. Salah cselei a Mezőkövesd-Felcsút meccsen senkit nem érdekelnének, mert nem világsztár védők között csinálná. Hiába rúg egy felcsúti játékos világszám gólt, Ronaldo közepes gólja milliószor annyi nézettséget hoz.
Ennek elérése azonban meghaladja a magyar GDP lehetőségeit - tehát politikai akarattal nem megoldható feladat. Hiába áldoz a magyar kormány bőséggel a focira, egy erős bajnokság létrehozása százmilliárd dolláros költséget jelentene. Egy magyar klubcsapatból akkor lehetne nemzetközi brandet építeni, ha több évig legalább BL8 közé jutna, illetve kiscsapatként tenne csodát, saját nevelésű tehetségekkel. Az ilyen klubokat imádja a közönség, de ez a Felcsúttal vagy a Mezőkövesddel lehetetlen, mert a magyar csapatok gerincét külföldről vásárolt játékosok adják, amit jól mutat, hogy egyetlen magyar fért be az NB1 idei álomcsapatába. A folyamat beindulását egy ördögi kör vagy inkább ördögi O-ring hátráltatná még a szükséges anyagi források megléte esetén is. Addig nem jönnek ide a sztárok, amíg a csapatok és a bajnokság nem brand - és addig nem lesz brand, amíg nem jönnek. Nos, ezért lehetett 1986. január 28-án 11 óra 38 perckor tudni, hogy magyar klubcsapatok nemigen juthatnak a világ élvonalába.
Végh Antal és a "Miért beteg a magyar futball?"
1974-ben jelent meg Végh Antal bestsellere, a Miért beteg a magyar futball? A könyv rögtön hiánycikk lett. A könyv megírását az ihlette, hogy zsinórban kétszer nem jutott ki a magyar válogatott a vb-re, az európai ranglistán a sehol sem jegyzett Svájc, Törökország és Románia is megelőzött minket. A könyvet végigkísérő kulcskérdés: mennyit keresnek a focisták. Az akkori MLSZ-elnök az írónak adott interjúban megígérte: lehet majd tudni, milyen juttatásban részesül egy futballista. Természetesen a mai napig nincs így, miközben Nyugaton ez az egyik legfontosabb értékmérő. A Népsport 1974-ben a párt vagy a kormány lapja akart lenni az országos sporthivatal helyett. Mára megvalósult.
Tény, a magyar futball 1974-ben nem a legszebb napjait élte. A magyar futballválogatott az 1970-es után az 1974-es világbajnokságra sem jutott ki. Igazi botrány volt, hogy az európai ranglistán a 23. helyre süllyedtünk, Törökország, Románia és Svájc is megelőzött minket (ma mindhárom válogatott Eb-nyolcaddöntős), és már csak Luxemburg, Albánia, Málta, Ciprus és Izland volt mögöttünk. A válogatott ugyanakkor alig két évvel korábban az Európa-bajnokságon negyedik lett, ez pedig mai fejjel felfoghatatlan teljesítmény (igaz, akkor még négyes döntőt játszottak). A szintén 1972-ben rendezett müncheni olimpián csak a döntőben szenvedtünk vereséget, de ide a nem szocialista országok tényleg az amatőrjeiket küldték, így a dobogó is "szocialista" lett: 1. Lengyelország, 2. Magyarország, 3-4. Szovjetunió, Német Demokratikus Köztársaság.
Mai szemmel nézve a klubcsapataink nemzetközi szereplése sem indokolt volna egy ilyen könyvet, de akkor még máshol volt a léc. Az 1973-74-es BEK-ben (ez volt a BL elődje) a Benficát is kiverő Újpestet a Bayern München állította meg az elődöntőben. Rég nincs már felzúdulás abból, ha nevesincs külföldiekkel telepakolt magyar csapatokat üt ki július elején örmény, lett vagy belarusz csapat. Végh Antal a Miért beteg a magyar futball? megjelenése előtt jó tíz évvel robbant be, és a futballra, mint témára épp friss vb-selejtezős kudarcunk után talált rá.
tags: #mi #a #baj #a #magyar #focival
