Az 1938-as magyar labdarúgó-válogatott ezüstérme a franciaországi világbajnokságon
A magyar labdarúgó válogatott két alkalommal, 1938-ban és 1954-ben lett ezüstérmes a világbajnokságon.
A harmadik világbajnokság a tornára történő kijutásért selejtező mérkőzésekkel kezdődött.
Mennyivel könnyebb dolga volt a magyar válogatottnak az 1938-as világbajnoki selejtezőkön, mint manapság!
Akkoriban olyan kevesen neveztek, hogy egyetlen oda-visszavágós párharc döntött a vb-részvételről.
Ráadásul akkoriban nem két évvel, csupán három hónappal a világbajnokság előtt kezdődött a kvalifikáció.
A magyar válogatott 1938. március 25-én, Budapesten találkozott Görögországgal, amelyet 11:1-re legyőzött, és ezzel okafogyottá tette a visszavágót - le sem játszották.
A mérkőzés hőse az újpesti Zsengellér Gyula volt, aki egymaga öt gólt szerzett.
Három gólt lőtt a kispesti újonc, Nemes-Nehadoma József, kettőt Titkos Pál, egyet pedig Vincze Jenő.
A Háda - Korányi I, Bíró - Lázár, Szűcs, Balogh I - Sas, Vincze, Nemes, Zsengellér, Titkos tizenegyből csak a mesterhármast szerző kispesti nem került be májusban a vb-keretbe.
Számunkra az 1938-as vb június 5-én, Reimsben, Holland-India ellen kezdődött.
A nyitány csupán könnyed bemelegítést jelentett, a Dietz Károly szövetségi kapitány és Schaffer Alfréd szövetségi edző által dirigált gárda 6:0-ra győzött Zsengellér és Sárosi dr. 2-2, valamint Kohut Vilmos és Toldi 1-1 góljával.
Egy hetet kellett várni a következő meccsre, a negyeddöntőt június 12-én Lille-ben, Svájc ellen játszottuk.
A várost földrengés rázta meg a meccset megelőző napon, de szerencsére nem volt hatással a magyar csapatra, amely Sárosi György dr. és Zsengellér Gyula góljával 2:0-ra nyert.
Június 16-án, Párizsban a svédek elleni elődöntő következett.
A riválist Nagy József személyében magyar edző készítette fel, és az első percben a frászt hozták a válogatottunkra: Arne Nyberg góljával megszerezték a vezetést.
Húsz percet kellett várni az egyenlítésre, egy öngóllal egalizáltunk, majd további négy találattal (Zsengellér 2, Titkos és Sárosi 1-1 gól) eldöntöttük a találkozót.
A másik elődöntőben Olaszország 2:1-re verte Brazíliát, így a fináléban a világbajnoki címvédővel találkozott a magyar válogatott.
A svédek elleni találkozó után a magyarok egészséges önbizalommal várták a döntőt, ám a csapatösszeállítás többeket meglepett.
Kikerült a tizenegyből Korányi Lajos és Turay József, valamint a robusztus, erőteljes, az olaszok stílusában leginkább eredményes Toldi Géza.
Sokáig tartotta magát az a pletyka, hogy Dietz Károly az olaszok nyomására mellőzte Toldit és Korányit.
Ki tudja mi lett volna, ha ők is pályán vannak?
Mindenesetre nélkülük a magyar csapat könnyűnek találtatott, az olaszok megérdemelten, 4:2-re nyertek.
Sokatmondó a Nemzeti Sport akkori értékelése: „Legyünk tárgyilagosak. A világbajnoki döntőben a jobbik csapat győzött. Ne legyünk elkeseredettek: a jobbtól kikapni nem szégyen.
A magyar futball a világ élmezőnyébe tartozott azokban az időkben, ezért a hazai és a nemzetközi szakértők zöme is a döntőbe várta a mieinket.
Akik - a ketten együtt csaknem tucatnyi gólt szerző Sárosi Györggyel, a Gyurkával és Zsengellér Gyulával, az Ábellel az élen - el is jutottak oda, ám a Colombes-ban, felforgatott összeállításban, sajnos elfogyott a tudományuk.
Az 1938-as világbajnokság
A harmadik labdarúgó-világbajnokságot, az 1938-as tornát Franciaországban rendezték, június 4-19. között.
A vb-n tizenöt válogatott vett részt, mivel Ausztria az Anschluss miatt visszalépett, illetve Anglia sem vállalta a szereplést.
A torna egyik legkiválóbb játékosa volt a fent említett Zsengellér Gyula, válogatottunk belső csatára.
Öt gólt szerzett, és „közreműködött” egy svéd öngólban is.
Élete kész regény, az ezüstérmes csapat utolsó élő tagjaként Cipruson hunyt el 1999-ben.
De 2013. november 23-a óta magyar földben pihen.
Zsengellér Annamária készségesen mesélt a Nemzeti Sport Online-nak világvándor édesapjáról, és olyan információkat is megosztott lapunkkal, amelyek korábban még nem láttak napvilágot.
Bár Zsengellér Gyula a fordulat előtti évben, engedéllyel hagyta el az országot, a rezsim őt is nemkívánatos személyként, sőt disszidensként kezelte, annak ellenére, hogy nem disszidált, nem politizált, és soha egyetlen rossz szót sem szólt a hazájáról.
És ami az akkori válogatottnak több mint fájó, az utókor számára pedig több mint rejtélyes '38-as ezüstérmet illeti, Annamária úgy emlékezett: „Édesapám egész életében nem tudta kiheverni, megemészteni az olaszok elleni vereséget… Egyszer a Magyar Rádió interjút készített vele Cipruson a kilencvenes években, a felvétel itt van nálunk, és a beszélgetés végén majdnem sírva fakadt a népszerű Ábel.”
Döntő: Olaszország-Magyarország 4:2
Olaszország: Olivieri Aldo - Foni Alfredo, Rava Pietro, Serantoni Pietro, Andreolo Michele. Locatelli Ugo, Biavati Amedeo, Meazza Giuseppe, Piola Silvio, Ferrari Giovanni, Colaussi Gino.
Magyarország: Szabó Antal - Polgár Gyula, Bíró Sándor, Szalay Antal, Szűcs György, Lázár Gyula, Sas Ferenc, Vincze Jenő, Sárosi György, Zsengellér Gyula, Titkos Pál.
Gólszerzők: Colaussi (6., 35.), Piola (16., 82.), ill. Titkos (8.), Sárosi Gy. (70.)
A magyar szövetségi kapitány Dietz Károly a címvédő olaszok elleni fináléban felforgatta a csapatot.
Kihagyta Korányit, Turayt és Toldit.
Sokan elképzelhetőnek tartják, hogy politikai okai voltak annak, hogy utóbbi kettő kimaradt.
Ezt az edző tagadta, ő formahanyatlásra és sérülésre hivatkozott.
A döntőt mindenestre 4-2-re elveszítette a felforgatott magyar együttes.
Négy játékosunk is pályára lépett az Olaszország elleni párizsi fináléban.
Antal Zoltán a következőket írta a döntő taktikai hadrendjéről 1966 májusában a Labdarúgás hasábjain az A világbajnokságok „hadászata” című szakcikkében: „Az olaszok továbbra sem játszották kimondottan a WM-rendszert, bár a legveszélyesebb támadókkal szemben már szoros emberfogást alkalmaztak. (A középfedezet Andreolo pl. a döntőben Sárosit teljesen kikapcsolta a játékból.) A hátvédek azonban nem a szélsőket fogták, hanem a kapu előterében helyezkedtek. A támadás szervezése ezúttal is a mozgékony összekötők, ismét Meazza és Ferrari feladata volt. Ők a befejezésekhez ritkán zárkóztak fel, de Biavati, Piola és Colaussi személyében olyan végrehajtó csatárokkal rendelkezett az olasz csapat, akik bőven élni tudtak az emberfogástól irtózó ellenfelek által nyújtott lehetőségekkel. A magyar tizenegy döntőbeli hadrendje elméletileg közelebb állt a WM-rendszerhez, mint az olaszoké. A hátvédek és a fedezetek azonban ellenfeleiknek nem őrzésére, hanem csupán „szemmel tartására” kaptak utasítást. Egyes játékosok még ezt sem tartották be... [...] Ráadásul a „szép” labdarúgást is lendület nélkül, erőtlenül „adta elő” csapatunk. Nem csoda, hogy az olaszok meglehetősen simán érték el 4:2-es győzelmüket…”
Olaszország megvédte 1934-ben, hazai környezetben szerzett világbajnoki címét.
A döntőben klubunk, a Hungária FC négy játékosa is pályára lépett: Szabó Antal, Bíró Sándor, Sas Ferenc és Titkos Pál.
Az 1938-as, ezüstérmes futball vb-n dr.
AZ 1938-AS VB, az első magyar vb döntővel
A magyar válogatott tagjai, akik 1938-ban ezüstérmet szereztek a franciaországi labdarúgó-világbajnokságon: Balogh István (fedezet, Újpest), Bíró Mihály Dániel (csatár, Ferencváros), Bíró Sándor (hátvéd, Hungária), Háda József (kapus, Ferencváros), Kohut Vilmos (csatár, Marseille), Korányi I Lajos (hátvéd, Ferencváros), Lázár Gyula (fedezet, Ferencváros), Polgár Gyula (hátvéd, Ferencváros), Sárosi György dr. (csatár, Ferencváros), Szabó Antal (kapus, Hungária), Szalay Antal (fedezet, Újpest), Szűcs György (fedezet, Újpest), Toldi Géza (csatár, Ferencváros), Titkos Pál (csatár, Hungária), Turay József (hátvéd, Hungária), Vincze Jenő (csatár, Újpest), Zsengellér Gyula (csatár, Újpest).
Szövetségi kapitány: Dietz Károly.
A magyar játékosok által aláírt képeslap a franciaországi vb-ről.
tags: #mikor #lettunk #ezust #ermesek #foci #vb
