A kézilabda szabályai és a hétméteres dobás értelmezése

Magyarországon nagy hagyománya van a kézilabdának, ami az egyik legnépszerűbb látvány-csapatsport. Ebben a cikkben megismerkedünk a kézilabda alapvető szabályaival, jellemzőivel és a játék menetével, különös hangsúlyt fektetve a büntetődobások, azon belül is a hétméteres dobás értelmezésére és a hozzá kapcsolódó tévhitekre.

A kézilabda alapjai: A játék célja és menete

A kézilabdameccsen két csapat küzd egymás ellen. A játék célja gólok szerzése a labdának az ellenfél kapujába juttatásával. A gólt szerző csapat pontokat kap, az nyer, akinek a mérkőzés végén több pontja van. A kézilabda egy labdajáték, amelyet két 7 tagú csapat (hat mezőnyjátékos és egy kapus) játszik egymás ellen.

A mérkőzések két harminc perc időtartamú félidőből állnak. A félidők között tizenöt perc szünetet szokás tartani. Korosztályos mérkőzéseken a félidők hosszát húsz percre rövidítik. A rendes játékidő minden korosztályban (16 év felett) 2×30 perc, a félidei szünet 10 vagy 15 perc. A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt. A játékidő a játékmegszakítások (pl. szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig szakad meg (pl. sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. Vannak továbbá olyan esetek, amikor a játékvezetőknek kötelező megállítaniuk a játékidőt. Ilyen például egy játékos időleges kiállítása (2 perces büntetés) vagy kizárása (piros lap). A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött. A még játékidőben ellőtt, de a kapuba csak a játékidő letelte után beérkező lövés - ellentétben a kosárlabdával - nem minősül érvényes találatnak. A szabályos találat eléréséhez az kell, hogy a labda még a rendes játékidő letelte előtt teljes terjedelmével áthaladjon a gólvonalon.

Amennyiben azonban még a játékidőn belül szabaddobást vagy 7 méteres dobást ítélnek a játékvezetők, akkor az elvégezhető a játékidőn túl is (ún. időntúli szabaddobás vagy 7 méteres dobás).

A pálya és a felszerelés

A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák. Az oldalvonal mentén egy, az alapvonal mentén két méteres biztonsági zónával. A kapuk 3 méter szélesek és 208 centiméter magasak, a földhöz rögzítik őket. A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el.

A pálya fontosabb jelölései:

• Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6 méterre húzzák meg. Itt csak a kapus tartózkodhat, az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépéséért szabaddobás, kiállítás vagy büntető is járhat.
• Hétméteres vonal: A kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal. A vonal mögött kell elhelyezkedni a hétméteres büntetődobásnál.
• Gólvonal: A két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal.
• Kapus-határvonal: 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.
• Oldalvonal: A pálya hosszabb oldala.
• Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a felezővonaltól 4,5 méterre meghúzott vonal. A zsűriasztal és a kispad között található.

A pálya anyaga általában parketta, a kézilabdát jellemzően tornateremben, zárt csarnokban játsszák. A játékszer bőrből vagy műanyagból készült, levegővel felfújt labda. Mérete gyerekeknél 1-es, junioroknál és nőknél 2-es, férfiaknál 3-mas. A labda felületét a jobb tapadás érdekében waxolni szokták.

A játékosok és posztok

A csapatok hat mezőnyjátékosból és egy kapusból állnak. A csapat 16 játékosból állhat, a játéktéren egy időben legfeljebb 7 játékos tartózkodhat. A többi játékos cserejátékos. Legfeljebb hét tartalékjátékosuk lehet, akiket szabadon és folyamatosan be lehet cserélni, ilyenkor a bírót nem kell előre értesíteni. Ha a becserélendő játékos hamarabb lép pályára, minthogy a lecserélt játékos elhagyná azt, akkor az szabálytalan cserének minősül, és kétperces büntetéssel büntetendő.

A kézilabdában a mezőnyjátékosok posztjai a következők: bal- és jobbszélső, beálló, bal- és jobbátlövő, irányító.

• Irányító: Vezetik a támadásokat, utasítják a többi játékost a megjátszandó figurákra, védekezéskor általában középen zavarják az ellenfél támadását.
• Beálló: A támadáskor mindig a történések sűrűjében van, a falat megnyitja és lezárja, befordulva lő kapura, védekezéskor középsőt játszik.
• Szélsők: Feladata támadáskor a beugrás, betörés, ziccerdobás, védekezéskor saját posztjukon védekeznek, középre zárnak és zavarják az ellenfél támadását.
• Átlövők: Feladata a pontszerzés, a támadások jelentős részét nekik kell gólra váltani, védekezéskor a középső területen igyekeznek megakadályozni az ellenfél kapura törését.

A mezőnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába. A labdát birtokolni csak úgy szabad, hogy három lépésenként vagy három másodpercenként le kell pattintani a földre. Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez a passzív játék. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél.

A kapus szerepe

A kapu előtti, folyamatos vonallal határolt területen csak a kapus tartózkodhat, aki itt birtokolhatja a labdát, megtámadni nem szabad, lépésszabályok pedig nem vonatkoznak rá. A kapus az egyetlen játékos, amely a saját kapujának előterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosokra érvényes lépésszabályt is. A kapus a kapuelőtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát. Azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet. A kapus a kapuelőteret elhagyhatja, ilyenkor a mezőnyjátékosokra érvényes szabályok rá is vonatkoznak, de ütköznie saját területén kívül tilos.

Döntetlen a kézilabdában: Hosszabbítás és büntetőlövések

Döntetlen nincs a rendes játékidőben, egyenlő eredmény esetén hosszabbítás következik, ha pedig itt sem születik győztes, büntetőlövésekkel dől el a meccs sorsa. Az a csapat nyer, amelyik rendes játékidőben több gólt ér el. Ha mindkét csapat azonos számú gólt ér el, a játék döntetlen eredménnyel végződik. Abban az esetben, ha továbbjutáshoz el kell dönteni a nyertest, akkor 2x5 perces hosszabbítás következik. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követően újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidőben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor 7 méteres dobások következnek.

A csapatok ilyenkor felváltva 5-5 hétméterest végeznek el, majd az nyer, aki többet értékesített belőlük. Előfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a 7 métereseket addig, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.

A hétméteres dobás: Szabályok és tévhitek

A kézilabdázás szabályaival kapcsolatos közkeletű tévedések egyike, sőt, talán a legelterjedtebb, miszerint, ha a védekező játékos a hatméteres vonalon belül áll, vagy akár csak rálép a vonalra, akkor a támadó csapat javára hétméterest kell ítélni. Sőt, egyesek úgy tudták, csak és kizárólag belül védekezésért (azaz azért, ha a játékos a kapuelőtéren belül védekezik) lehet büntetőt adni a kézilabdában.

El kell mondani, hogy sajnos az elmúlt évtizedek folyamán egyes, a szabályokat felületesen ismerő televíziós kommentátorok is sokat tettek ennek a tévhitnek az elterjedéséért. Ugyanakkor talán mind a sportriporter, mind az egyszeri szurkoló felmérhetné: ha meccsenként 6-8-10 olyan esetet látok, ahol a védő belül áll, de nem ítélnek hétméterest, akkor lehet, hogy mégsem minden esetben a játékvezető téved.

A hétméteres dobás hivatalos definíciója

Kezdésül nézzük meg, mit ír a szabálykönyv, milyen szabálytalanság után kell büntetődobást (közkeletű elnevezésekkel hétméterest, vagy szimplán hetest) ítélni? Mivel érzékeny kérdésről van szó, a szabálykönyv angol nyelvű változatára alapozzuk a gondolatmenetet. A szabálykönyv 14:1-es pontja szerint:

„A 7-meter throw is awarded when a clear chance of scoring is illegally destroyed anywhere on the court by a player or a team official of the opposing team.”

Azaz:

„Hétméteres dobást kell ítélni, ha az ellenfél egy játékosa vagy hivatalos személye, bárhol a pályán, szabálytalanul akadályoz meg egy tiszta gólszerzési lehetőséget.”

Ezen kívül van még két, kisebb jelentőségű (bár néha fontos) pont is, de azoknak a kulcsszava is a „tiszta gólszerzési lehetőség”, azaz „clear chance of scoring”. A szabálykönyv magyar nyelvű változata a ugyanerre a fogalomra a „tiszta gólhelyzet” elnevezést használja, a közbeszédben gyakran csak a „gólhelyzet”, vagy „ziccer” elnevezésekkel találkozunk. Az egyszerűség végett, ebben a cikkben a továbbiakban a „gólhelyzet” elnevezéssel mindig a „tiszta gólhelyzet”, „tiszta gólszerzési lehetőség”, „clear chance of scoring” fogalmat fogjuk jelölni.

Ez a szabálypont egyértelműen tisztázza: büntetődobás megítélésénél a játékvezetőnek nem azt kell vizsgálnia, hogy milyen jellegű szabálytalanság történt (lökés, visszahúzás, ütés, belül védekezés, stb.), hanem csakis azt, hogy a támadó játékos gólhelyzetben volt-e, és, ha igen, akkor a szabálytalanság megakadályozta-e („destroy”, azaz tönkretesz, lerombol) ezt a gólhelyzetet. A hétméteres nem büntetés, csak a gólhelyzet lehetőségének visszaadása.

Mikor beszélhetünk tiszta gólszerzési lehetőségről?

Ez részben a játékvezetők belátásán is múlik, azonban természetesen maga a szabálykönyv is ad hozzá némi fogódzót, a következőképpen (6. szabálymagyarázat):

• A támadó játékos birtokolja a labdát, és uralja a saját testét („has ball and body control”) az ellenfél kapuja előtt, és lehetősége van kapura lőni úgy, hogy őt a lövésben szabályosan már nem lehet megakadályozni. Ide tartozik az is, ha a támadó még nem birtokolja a labdát, de azt azonnal megkaphatná, és ebben őt szabályosan megakadályozni már nem lehet.
• A játékos birtokolja és vezeti a labdát egy gyors ellentámadás során, és - a kapuson kívül - a védők közül senki sincs olyan helyzetben, hogy őt szabályosan szerelni tudná, vagy a kapura lövésben meg tudná akadályozni. Ide tartozik az is, ha a támadó még nem birtokolja a labdát, de a büntetőterületet elhagyó kapussal ütközik.
• A kapus elhagyja a kapuelőteret, és a labdát birtokló ellenfél megkísérli a labdát az üres kapuba dobni.

Mivel elsődleges tárgyunk most a belül védekezés, gyors indításnál, illetve üres kapunál pedig a legkevésbé sem jellemző, hogy egy védő a kapuelőtéren belül állna, ezért az első pontra kell koncentrálnunk. Figyeljük meg, hogy az első pontnál a szabály nem azt vizsgálja, hogy a védő ténylegesen meg tudta-e szabályosan akadályozni a kapura lövést, hanem, hogy ez lehetséges volna-e szabályosan („being able to prevent the shot with legal methods ”). Mivel a labdás játékossal szemben álló védőről mindig azt kell gondolnunk, hogy képes lehet a lövést lesáncolni, ezért azt a támadót, akivel szemben találunk szabályosan elhelyezkedő védőt, nem tekinthetjük gólhelyzetben lévőnek, azaz az ő javára hétméteres nem ítélhető. Azonban, ha a védő nem szabályosan helyezkedik, hanem a kapuelőtéren belül áll, akkor a lövést szabályosan megakadályozni nem tudja, tehát tiszta gólszerzési lehetőségről beszélhetünk - feltéve, hogy a többi feltétel is adott.

Fontos ugyanis a legelső mondatrész: nem lehet gólhelyzetben olyan játékos, aki nem uralja a labdát és a testét, azaz már korábban egy védő lefogta a lövő kezét, vagy egyszerűen - és általában - nincs is nála a labda. Az is fontos tétel, hogy akkor beszélhetünk gólhelyzetről, ha a támadónak lehetősége van kapura lőni („has the opportunity to shoot on goal ”). Ez a feltétel nem adott akkor, ha a támadó játékos nem fordul a kapu felé, keresztirányban mozog, a labdát vezeti (és nem gyors indításnál), ekkor tehát kapura lövési lehetőségről nem beszélhetünk. Természetesen a kapuelőtéren (hétköznapi elnevezéssel: a hatoson) belül állni ilyenkor is szabálytalan, de ezzel a szabálytalansággal a védő nem akadályoz meg gólhelyzetet, tehát nem büntetődobást, hanem szabaddobást kell ítélni, vagy az előnyszabály alapján továbbengedni a játékot.

Belül védekezés a kapuelőtéren

A szabálykönyv ír konkrétan a belül védekezésről is (6:2 szabálypont). Ebben is több, számunkra fontos kitételt találunk:

„When a court player enters the goal area, the decisions shall be as follows: a) goalkeeper-throw when a player of the team in possession enters the goal area in possession of the ball or enters without the ball but gains an advantage by doing so; b) free-throw when a court player of the defending team enters the goal area and gains an advantage, but without destroying a chance of scoring; c) 7-meter-throw when a court player of the defending team enters the goal area and because of this destroys a clear chance of scoring. For purposes of this rule, the concept “entering the goal area” does not mean just touching the goal-area line, but clearly stepping into the goal area.”

Azaz:

„Ha egy mezőnyjátékos belép a kapuelőtérbe, a következő ítéletet kell hozni:

1. kidobás, ha a támadó csapat játékosa lép be, labdát birtokolva, vagy a labda nélkül, de ezzel előnyt szerezve
2. szabaddobás, ha a védekező csapat játékosa lép be, és ezzel előnyt szerez, de nem akadályoz meg gólszerzési lehetőséget
3. hétméteres-dobás, ha a védekező csapat játékosa lép be, és ezzel megakadályoz egy tiszta gólszerzési lehetőséget.

Ennek a szabálynak a szempontjából „belépni a kapuelőtérbe” nem azt jelenti, hogy érintve a kapuelőtér-vonalat (köznapi elnevezéssel a hatos vonalat), hanem azt, hogy tisztán belépni a kapuelőtéren belülre.

A szabályban szó szerint ugyan nincs benne, de a szándék is meghatározó, milyen szándékkal lépett be, milyen szándékkal rövidítette le a védő-útvonalat, stb. Azaz ez a szabálypont lényegében azt erősíti meg, amit az előzőekből már kikövetkeztettünk: ha a védő a kapuelőtéren belül védekezik, azt előnyszabállyal el kell engedni, vagy legfeljebb szabaddobással büntetni, ha szükséges, egészen addig, amíg ezzel gólhelyzetet nem akadályoz meg. A dolog kulcsa a gólhelyzet, a tiszta gólszerzési lehetőség. Egyetlen új dolgot tanulhattunk meg: nem minősül szabálytalannak, ha a védő csak érinti a lábával a vonalat.

Ezt a kitételt részletesebben is kifejti egy szabálymagyarázat. Ebben leírják, hogy miért is volt szükség ennek részletezésére: a játékvezetők egy része ugyanis a játék megítélésének egyszerűbb módját választotta: nem figyelt semmit, csak a lábakat, és, ha a védő sarka két centiméterre rálógott a vonalra, máris büntetőt ítélt, azaz a játék eseményeinek megfelelő megítélése helyett a belül védekezésbe menekültek. Itt részletesen is tisztázódik, hogy nem kell szabálytalannak ítélni a védekezést, ha a védő játékos talpának kisebbik része sérti csak meg a kapuelőteret, különösen, ha látható, hogy a támadást belépés nélkül is meg tudta volna akadályozni. A szabály célja, hogy a védők alapvetően ne a lábukat és vonalat nézzék egész meccsen, hanem a játékra figyelhessenek annak veszélye nélkül, hogy egy pár centiméteres rossz helyezkedés miatt büntetődobást ítélnek ellenük. Ez különösen a női mezőnyben fontos, ahol a védők sok esetben akár mindannyian a 6-7 méteres sávban tartózkodnak, és oldalirányú mozgás közben gyakran lépnek rá szándékolatlanul a vonalra, de a szabály természetesen a férfiakra is ugyanígy vonatkozik.

Példák a hétméteres dobás ítélésére

Nézzünk néhány tipikus példát a fentiek bemutatására:

1. Szituáció: A támadó játékos labdával a lövő kezében kapura tör, vele szemben 6,5 méteren helyezkedik a védő. A védő egy mozdulattal lefogja a támadó játékos labdás kezét, azonban a támadó olyan lendülettel érkezik, hogy mindketten besodródnak a kapuelőtéren belülre.
   Helyes ítélet: Szabaddobás befelé, azaz a támadó csapat javára. A labdás játékos ugyanis egyetlen pillanatig sem volt gólhelyzetben: előbb volt vele szemben szabályosan helyezkedő védő, utóbb pedig már nem volt ura a saját mozgásának, nem volt lehetősége kapura lőni, mivel fogták a labdás kezét. Meghatározó, hogy a védő hol vette fel a kontaktust a támadó játékossal. (Vigyázat, ha a támadó úgy lép el a védő mellett és kerülnek együtt a büntetőterületen belülre, hogy az az első kontaktus után még mindig fennáll a gólszerzési lehetőség - tiszta gólhelyzet - ez hétméteres.) Ha a játékvezető a védőmozdulatot durvának ítéli, sújthatja a védőt sárga lappal, kiállítással vagy piros lappal, de ez nem befolyásolja a szabaddobás megítélését.
2. Szituáció: A támadó játékos labdával a lövő kézben kilenc méterről lendületből megindul, a védő úgy lép be eléje, hogy a sarka a vonalon áll. A védő nem szabálytalankodik a támadóval, aki a lendülettől nekimegy, és feldönti, lövés nélkül.
   Helyes ítélet: Szabaddobás kifelé. A védő lába csak érintette a vonalat, ez pedig a 6:2 szabálypont szerint nem szolgálhat alapul szabálytalanság megítélésére, így az egyedüli fennmaradó cselekmény egy támadó szabálytalanság (köznapi elnevezéssel „belemenés”), és ennek megfelelően kell ítélni.
3. Szituáció: A jobbkezes támadó játékos, bal kezében a labdával kapura tör, a védő belép elé a hatoson belülre, és megakadályozza a lövésben.
   Helyes ítélet: Nem egyszerű megmondani. Alapvetően a játékvezetőnek nem kellene azon gondolkodnia, hogy a játékos vajon azzal a kezével, amelyikben a labda van, kapura tudna-e lőni. Mégis több esetben látjuk, hogy ilyenkor nem adnak hétméterest, csak szabaddobást, mert úgy ítélik meg, a rosszabbik kézben lévő labda nem jelent gólhelyzetet. A játékvezetőnek nem feladata, hatásköre annak „vizsgálata, megállapítása” hogy a játékosnak melyik az ügyesebbik keze.
4. Szituáció: A labdás támadó szélső a hatos vonallal párhuzamosan mozog, nem tud kapura fordulni, mert ebben a büntetőterület vonalán, részben azon belül mozgó védő megakadályozza.
   Helyes ítélet: Szabaddobás befelé. Mivel a támadó játékos nem tudott a kapu felé fordulni, nem volt lehetősége a kapuralövésre, ezért nem volt gólhelyzetben, így az ő javára büntetődobás nem ítélhető.
5. Szituáció: A támadó csapat úgynevezett kínai figurát próbál eljátszani: egyik játékosuk a kapuelőtér fölé ugrik, egy másik pedig feléje dobja a labdát. A levegőben lévő labdát egy védő, a büntetőterületre lépve vagy onnan felugorva elüti.
   Helyes ítélet: Hétméteres. A támadó ugyan nem birtokolta a labdát, de ha azt a támadójátékos megkapta volna, már a védő szabályosan a labda átvételében, majd utána a lövésben nem akadályozhatta volna meg, ezért fennáll a tiszta gólhelyzet. (Megjegyzés: A „sikertelen” kínai próbálkozásnál, amennyiben a támadójátékos beugrik a kapuelőtér fölé és a labdát nem kapja meg, leérkezésekor azonnal, a védő csapat javára a kapuelőtér megsértéséért, szabaddobást kell ítélni.)
6. Szituáció: A támadó játékos kapura tör. Tőle két méterre, oldalirányban, egy védő a kapuelőtéren belül áll (aki őt nem akadályozza vagy helyzetével nem zavarja). A lövést a kapus védi, vagy az a kapu mellé száll.
   Helyes ítélet: Semmi, megy tovább a játék. A védő ugyan belül helyezkedett el, de ezzel nem szerzett előnyt, ezért nem volt szabálytalan.
7. Szituáció: A támadó játékos kapura tör. A védő vele szemben a kapuelőtéren (hatoson) belül áll. A támadó játékos oldalirányban kicselezi a védőt, majd, anélkül, hogy ő maga lépéshibát vétene, vagy belépne a kapuelőtéren belülre, a kapuelőtér fölé ugorva kapura lő, a lövést a kapus védi vagy a labda elkerüli a kaput.
   Helyes ítélet: Semmi, megy tovább a játék. A védő ugyan belül állt, de a lövő játékost védőakcióval vagy helyzetével nem akadályozta és ezzel nem akadályozta meg a tiszta gólhelyzetet, mivel a támadó egy másik pozícióból tisztán kapura tudott lőni.
8. Szituáció: A labdás játékos kapura lő, a védő a hatméteres vonalon kívülről ugrik fel, blokkolja a lövést, majd a kapuelőtéren belül ér talajt.
   Helyes ítélet: Semmi, megy tovább a játék. A szabályok szerint nem szabálytalan, ha egy játékos a labda megjátszása után lép be a kapuelőtérbe, és ebből (mármint a belépésből) nem szerez előnyt (tipikusan a ziccergólok ilyenek, de ezt a szituációt a védőknél is ugyanígy kell megítélni). (Megjegyzés: a büntetőterületen belülről indított blokkolás, sáncolás megítélése a kapujátékvezetők feladata, ők ezt egy lényegesen kedvezőbb pozícióból teszik mint sok néző.)

A fentiekből talán megérthető, hogy miért is nem ítélnek sok esetben büntetődobást a játékvezetők, akkor sem, ha egy vagy több védő rajta áll a hatos vonalon, vagy akár azon belül.

Lépésszabály a kézilabdában

A játékos labdával három lépést tehet. A lépések kivitelezése végtelenül széleskörű, elbírálását pedig az egy lépés fogalmából adódó összefüggések láncolata adja. Ezért először feltétlenül szükséges elemezni: a játékszabályok hogyan határozzák meg a labdával történő egy lépést? "Egy lépés alatt azt értjük, ha a lábat a talajról felemeljük és ismét visszahelyezzük." E meghatározás szerint az egy lépés teljesítésének két feltétele van: a láb felemelése, majd a talajra történő visszahelyezése. Ha a játékos csak az egyik mozdulatot teszi meg, nem beszélhetünk lépésről, legfeljebb a lépésnek megelőző, illetve ettől teljesen független befejező szakaszáról, s ennek a játékvezetői ítélkezés szempontjából - a három lépés elbírálását illetően - nincs jelentősége.

Ezért ha a játékos futás vagy bármilyen más mozgás közben veszi át a labdát, akkor nem számít lépésnek a labda átvételének pillanatában történt lábmozgás, vagyis a láb első talajra helyezése. Ugyancsak nem tekinthető lépésnek az, ha a játékos a labda mozgás közbeni továbbításakor felemeli a lábát a talajról, de annak visszahelyezését megelőzi a labda kézből történő távozása. Ha a játékos a magasan ívelő labdát, a talajról elrugaszkodva, a levegőben szerzi meg, akkor a labdával történő talajra érkezés után az első lépés megkezdésének a már talajon levő egyik láb felemelését kell tekinteni. A lépések számolását nem befolyásolja az, hogy a játékos először csak az egyik vagy egyszerre mindkét lábával érintette a talajt. A talajra érkezés módja tehát közömbös az azt követő lépésekre. Három lépés után a játékos ismét felugorhatik és a levegőből is továbbíthatja a labdát, de akkor a labdának még a talajra érkezés előtt el kell hagynia a játékos kezét.

A lépés meghatározásának alapelveit remekül összefoglalja az az érdekes eset, amikor a játékos a mozgás közben megszerzett labdával tovább halad, s a labdát felugorva, lépés nélkül továbbítja. Pontosabban: a játékos talajra érkezéskor vagy futómozgás közben jobb lábra kapja a labdát (ez még nem lépés), majd bal lábát is a talajra helyezi (még ez sem lépés) és erről a lábáról felugorva játssza tovább. Ma már gyakori a lépések és a felugrás kombinálása, főleg célszerű cselezéssel összekötve. Általában úgy alkalmazzák, hogy a játékos a labda elfogását követően egy lépést tesz (első lépés), felugrik a levegőbe, majd ismét leérkezik (második lépés; a felugrásnál felemelte a talajról a lábát, a leérkezésnél visszahelyezte) és még egy lépést követően (harmadik lépés) továbbítja a labdát. Az is szabályos, ha a játékos két lépés után ugrik fel, majd a leérkezést követően azonnal (újabb lépés nélkül) dobja el a labdát. A lépések és a felugrás kombinációja egyre változatosabb formában, látható a mérkőzéseken.

A játékos minden helybenlépegetését, topogását is egy-egy lépésnek kell tekinteni. A védőjátékosak előtti cselezéseknél, az elhajlásos kapuradobásokat megelőzően a legkülönbözőbb, helyben vagy esetileg csak kis helyváltoztatással alkalmazott lépegetéseket végzik a játékosok. Ilyen esetekben is a lépések száma összesen csak három lehet. Például a játékos bal lábát a talajon hagyja, de jobb lábával a cselezés hatásfokának növelése céljából oldalra, előre, hátra stb. lépeget: minden ilyen lábmozgás egy-egy lépésnek minősül. Ha a játékos labdával a kézben egylábon szökell, akkor minden szökellés egy lépésnek számít. Például jobbkezes játékos felugrásos lövés előtt jobblábbal kétszer szökell, majd lépésváltás után bal lábról dobbant és felugrik, ez még szabályos, mert a játékos lényegében csak három lépést tett meg. Szabálytalan azonban, ha a két jobblábas szökellés előtt, indulásnál még egy lépést tenne. Ez különösen akkor fordul elő, amikor a játékos nem a megszokott vagy az említett szökellésnek megfelelő ütemben kapja a labdát. Az először lépő lábhoz szabad a másik lábat utána húzni. Ezt általában sasszézásnak nevezik. Az utánahúzás azonban csak akkor nem jelent újabb lépést, ha a játékos, miután egyik lábával lép, a másikat közvetlenül a kilépő lábához húzza, vagy enyhén emeli. A kilépő lábhoz szabad a másik lábbal utána lépni is, s ez a mozgás meg szintén nem jelent következő lépést. Az utánahúzás vagy az utánalépés azonban csak közvetlenül az előbb lépő lábhoz, annak közvetlen közelébe történhet, s semmi esetre sem attól távolra vagy azon túlra, mert azt már újabb lépésnek kell tekinteni.

Játékvezetők és szerepük

A kézilabdamérkőzést két játékvezető vezeti, akik egyenrangúak: egyikük a középvonalnál a támadó, a másik pedig az alapvonalnál a védekező csapatot figyeli, szerepük a támadások váltakozásával folyamatosan cserélődik. Döntéseik véglegesek, velük értekezni csak a csapatkapitányok jogosultak. A mérkőzés megkezdésekor az egyik játékvezető, mint mezőny-játékvezető a középvonalnál helyezkedik el, ő a támadó csapat támadási iránya felé néz, míg a másik a védekező csapat mögül, az alapvonalnál figyeli az eseményeket. A két játékvezető szerepe a támadások váltakozásával felcserélődik. Fontos, hogy a játékvezetőknek fokozott figyelemmel kell kísérniük az új technikai elemeket, és ajánlatos gyakorlati foglalkozásokon részt venniük, esetleg időnként egy-egy alkalommal bekapcsolódniuk valamelyik szakosztály edzéseibe.

tags: #mit #jelent #a #kezilabdaban #egy #egyezni

Népszerű bejegyzések:

• A sportcsarnokok technológiai szíve: Az eredményjelző táblák
• Utánpótlás-nevelés Siófokon és a NEKA-n
• A magyar játékvezetés mérföldkövei Szőke Tiborral
• Egy röplabdalegenda életútja
• Melyik kapus korcsolyát válaszd? Részletes útmutató