A Ferencvárosi Torna Club (FTC) Történelme és a Morvai Név a Sportban
A rendelkezésre álló források és a mellékelt szöveg nem tartalmaz specifikus információt Morvai Tamás FTC-vel kapcsolatos tevékenységéről. Ugyanakkor a Ferencvárosi Torna Club gazdag történelmében több sportoló is viselte a Morvai nevet, akik jelentős sikereket értek el a klub színeiben. Az alábbiakban a Fradi kerékpáros- és labdarúgó-szakosztályának történetén keresztül mutatjuk be ezen Morvai nevű sportolók, valamint a klub kiemelkedő alakjainak eredményeit.
A Kerékpáros Sport Fejlődése és a Ferencváros Szerepe
Amikor a különféle sportágak történelmével foglalkozunk, rendre visszamegyünk az időben, sokszor egészen az őskorig. Ez a kerékpározás történelmében nem lesz így, hiszen ez a sport egy technikai sport, az űzéséhez elengedhetetlen szükség van az ember által alkotott technikai eszközre. Azért így is elég mély a múltnak a kútja, hiszen kínai források szerint már kétezer évvel korábban használtak olyan szerkezeteket, amelyek a kerékpár ősére, a „futógépre” emlékeztettek. Hérodotosz is említést tett munkáiban olyan kétkerekű masinákról, amelyeket az arabok használtak a levelek szállítására. Ezt az állítást erősíti meg Plutarkhosz, aki szerint a korabeli küldöncök jártak hasonló járművekkel a hadműveletek idején. Később ezen ókori eszköznek még az emléke is eltűnt, újra fel kellett találni.
A legendák szerint a reneszánsz polihisztort, Leonardo da Vincit is foglalkoztatta az emberi erővel mozgatott „hajtány” ötlete. Mindenesetre tény, hogy a különböző korok feltalálóit századokon át foglalkoztatta a gondolat, hogy miként lehetne az emberi izomerő segítségével közlekedési eszközt működtetni. Már a XVIII. században folytak ilyen irányú kísérletek, ám az első érdemesnek tekinthető megoldás a XIX. század elején, 1817-ben született Németországban, ahol Karl Drais báró alkotott egy „futógépet”, amely hasonlíthatott az ókori eszközre. Drais találmánya fából készült, két kereke volt, az első kereket fogantyú kormányozta, a két kerék közé pedig nyerget szerelt. A nyergen ült az ember, aki a lábával a földön hajtotta a szerkezetet. Ma kicsiny gyerekek ugyanezen az elven működő játékokkal tudnak eszeveszetten gyorsan közlekedni.
A következő mérföldkőre 1840-ig kellett várni, amikor Kirkpatrick Macmillan skót kovácsmester műhelyében elkészült a világ első, taposókkal felszerelt „futógépe”, azaz megjelent a pedál. A kerékpár tulajdonképpeni ősét, a kétkerekű velocipédet, a francia Ernest Michaux alkotta meg. A gépet „velocipéde”-nek nevezték el és szabadalmaztatták. A szabadalom aztán nagyon gyorsan elterjedt a világ minden táján, annak ellenére, hogy nem a legkényelmesebb közlekedési eszközről beszélhetünk, a két fakerék alaposan összerázta az utast. Később, a tömörgumi-abroncs, a golyóscsapágyak és a különféle vas- és acélalkatrészek feltalálásával, majd alkalmazásával a gép egyre inkább tökéletesedett. James Starley angol mérnök volt, aki rájött, hogy minél nagyobb egy kerék a hozzá tartozó fordulatszámmal, annál nagyobb sebességet lehet elérni. A velocipéd fejlődése továbbra is megállíthatatlan volt. John Kemp Starley (a fentebb említett James Starley unokaöccse) 1883-ban elkészítette a világ első biztonsági kerékpárját. A nagyméretű első kerékkel szemben lánccal hajtott, 76 cm átmérőjű hátsó kereket alkalmazott, mindkét kereket lassítani képes fékekkel. Ugye, ez már hasonlít a ma kerékpárnak nevezett eszközhöz? Mi kellhetett még? Leginkább az, hogy a kerekek ne rázzák ki a kerékpáros lelkét. Ezt a sarkalatos problémát John Boyd Dunlop 1888-as találmánya, a pneumatikus, felfújható tömlő oldotta meg. Az is jogos kérdés, hogy vajon honnan ered a kerékpár szavunk? Ebben az időben a kerékpár súlya 25 kg körül volt, a rajta elérhető sebesség ugyancsak kb. 25 km/óra volt. Elsődlegesen túrázáshoz használták, onnan fejlődött ki a kerékpársport, hiszen a kirándulások közben mindig akadtak olyanok, akik kedvet éreztek arra, hogy egymással versengjenek: ki is hajt gyorsabban? Ezekből a vetélkedésekből alakultak ki a kerékpárosversenyek. Ahogy egyre inkább általános közlekedési eszközzé vált a kerékpár, úgy fejlődött, erősödött a kerékpársport is.
A Kerékpározás Magyarországon és az FTC Első Lépései
Széchenyi és Wesselényi után az első velocipédet Kosztovics László hozta be hazánkba. Már 1882-ben megalakult a Budapesti Kerékpár Egylet (BKE), amely egy évvel később már versenyt rendezett az ügetőpályán. A pesti köznyelv gyorsan reagált, a helyszínre is utalva a versenyt úgy jellemezték, hogy azt "drága zabot és lovászt nem igénylő, mégis menésre kész, fáradhatatlan vasparipákon" folytatták. A siker töretlen volt, két évvel később már kb. 5000 kerékpáros versenyzőt tartottak nyilván, 1895-ben pedig megalakult a Magyar Kerékpáros Szövetség. 1898-ban azonban beütött a krach. Az állam minden kerékpárt 10 korona adóval sújtotta, ez elvette a kerékpárgyárak kedvét a sport üzleti célú patronálásától, a pályaversenyek visszafejlődtek.
Az FTC vezetői már akkor orientálódtak a Magyar Kerékpáros Szövetség felé, amikor a klubnak még nem volt meg az önálló szakosztálya. 1902-ben a szövetség elnökének az FTC tagját, Kiss E. Jánost választották. A versenyzők a kerékpársport minden ágában kipróbálták magukat, egyaránt indultak országúti-, hegyi- és pályaversenyeken, akkoriban még messze nem volt szokásos a specializálódás. A mindenbe beletartozott a kerékpársport csapatjátéka, az ír és angol honban keletkezett kerékpárpóló is, 1906-ban meg is alapították az első magyar kerékpárlabda-csapatot. Kezdeményezésükre az MTK és a Törekvés is megszervezte a saját együttesét. Ez a hármas 1914-ig bajnokságokat is rendezett.
Az FTC Kerékpáros Szakosztályának Megerősödése és Morvai József Szerepe
Az I. világháború, sok más hasonló sportághoz hasonlóan megakasztotta a kerékpársport fejlődését is, sőt az eszközigénye miatt azt különösen. Megakasztotta, de megállítani nem tudta. Az FTC-ben a 20-as évek közepétől újra érezhető volt a fellendülés. 1927-ben Eigner ismételte meg két évvel korábbi teljesítményét, tőle a stafétabotot Győrffy Imre vette át, aki a korszak legkiemelkedőbb pályaversenyzőjének számított. 1929, 1930, 1932 voltak azok az évek, amikor a repülőversenyben bajnok lett. Annak ellenére, hogy Győrffy kimondottan pályaversenyző volt, annak is a legnagyobb robbanékonyságot jelentő ágában, megpróbálkozott az országúti kerékpározással is.
1937-től felzárkózott Győrffy mellé egy másik szuperklasszis, Éles Ferenc, aki valóban megtestesítette az univerzális kerékpárost. 1937 és 1944 között nem kevesebb, mint 18 bajnoki címet szerzett az FTC-nek. Szerzett ő többet is, de 1937 előtt és 1942-ben más egyesület színeiben. A kor többi élversenyzője óhatatlanul feltűnt Éles oldalán. Nótás Károllyal, a Postás versenyzőjével nemzetközi szinten is jelentős párost alkottak. Éles Ferencnek már voltak olyan pályatársai a szakosztályban, mint Morvai József és Holmár Imre, akik ugyancsak nem voltak eredmények híján. Ők együtt a csapatjellegű versenyszámokban, mint a 4000 m-es üldöző csapat vagy akár a kétüléses gépek versenye, is tudtak bajnoki címeket nyerni. Ennek is köszönhető, hogy a húszas évekbeli 3 bajnoki elsőség után a harmincas években már 16 jött össze, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen volt. Morvai József a II. világháború után is maradt a Fradiban és folytatta az éremtermést, az utolsó bajnokságait 1948-ban nyerte, a pályán pontversenyben és egyet terepen is.
A Háború Utáni Évek és a Húzónevek Megjelenése
A háború után felnőtt egy újabb generáció, akik elsősorban a pályán kívül jeleskedtek. Barvik Ferenc 1945-ben a háztömb körüli bajnokságot nyerte meg, a terepen pedig Ermler Sándor (1949. mezei verseny) és Farkas András (1949. hegyi verseny és 1950. mezei verseny) lett országos bajnok. Hogy legyenek húzónevek is, 1957-től újra igazoltak idősebb versenyzőket, mint Schillerwein István, aki később edzőként is beírta nevét a szakosztály aranykönyvébe. Ő 1952-ben a helsinki olimpián azzal a Furmen Imrével indult tandemben, aki később ugyancsak a Fradiba igazolt.
A 70-es Évek Fellendülése és Pais Péter Rekordjai
1970-től aztán megint nem volt megállás. A felsorolt eredmények után nem csoda, hogy a három említett sportoló 1970-től 1973-ig négyszer egymás után a 4000 m-es csapat üldözőverseny bajnoka is lett. 1970-ben Jäckel Gábor, a következő két évben Bodnár József volt a kvartett negyedik tagja. Utóbbi a későbbi évtizedekben arról is híres lett, hogy ő volt az FTC labdarúgócsapatának legendás gyúrója. Ezt le kellett írni, mert a közölt képből, ahol ő látható, ez sokak számára nem derülhet ki.
Kimondható, a hetvenes évek eleje nagyon jó korszaka volt a Ferencváros kerékpárosainak. Ennek egyenes következménye volt, hogy a szakosztály szinte vonzotta a tehetséges fiatalokat. A KSI-ből (Központi Sportiskola) "kiöregedő" menők elsődleges célja volt a Fradiba igazolni, velük, egészen a hetvenes évek derekáig, tovább erősödött a szakosztály. A KSI-ben Petróczy Attila tanítványai nálunk is folytatták, igaz már felsőbb korosztályokban, a kiváló eredmények sorát. Zöld-fehérben is nyertek több magyar bajnoki címet és értek el, értékesebbnél értékesebb helyezéseket. Bajnoki címek zsinórban, a hazai kerekes élet nagy egyéniségeivel.
Érthető, hogy a szakosztályvezetés 1974-ben elhatározta, saját bázist létesít. Úttörő-, serdülő- és ifjúsági szinten is bevezettek egy sportiskola-szerű foglalkoztatást, amelyhez az FTC részben rendelkezésre bocsátotta a népligeti bázist. A gondoskodást meg is hálálták a sportolók. 1974-től kezdődően szinte számolatlanul hozták a bajnoki címeket és mindezt egyáltalán nemcsak a felnőtt korosztályokban, hanem alatta is, minden szinten. A hazai sikersorozat később is folytatódott annak ellenére, hogy a kerékpár sohasem volt igazán támogatott sportág Magyarországon. A nemzetközi színtéren egyre-másra jelentek meg a szuperkönnyű, ugyanakkor horrorisztikus árú versenygépek. Nagy eredményeket csak ezekkel lehetett elérni. Magyar versenyző csak elvétve juthatott hozzá ilyenekhez. Sokkal jellemzőbb volt, hogy ügyes kezű mesteremberek egyedi bringákat építettek a magyar menőknek. Akik, ha egy-egy ilyennel külföldön is megjelentek, annak a szakma a csodájára járt, hogy ilyennel is versenyeznek még emberek? Igen, a magyar kerékpársport és ezen belül a Fradi így próbálta meg a lépést tartani. Itthon persze könnyebb volt, hiszen az ellenfeleknek sem volt különb gépe, elsődlegesen a tehetség dominált. A hetvenes évek végétől jellemző lett, hogy szinte minden hazai menő megfordult rövidebb-hosszabb ideig a Fradiban. Biztos ők is érezni akarták ennek az egyedülálló klubnak a szellemiségét, mit jelent Fradi-címeres trikóban győzni, bajnokságot nyerni. Ebben a sorban feltétlenül meg kell említeni Pap Lászlót, Szűcs Gábort, Pintér Bélát, Káplán Gyulát, Zaka Istvánt vagy éppen Somogyi Miklóst. Egy versenyszámot külön is ki kell emelni a 70-es évekből, ez pedig a pályaversenyek sorában a 4000 méteres üldöző csapatverseny.
Ám az elkövetkezendő évek mégsem az ő győzelmeikről szóltak, hanem egy olyan sportolóéról, aki az FTC történetének rekordbajnoka lett, hiszen 25 éves fradista aktív pályafutása során (ami már önmagában párját ritkítja) 109 bajnoki aranyérmet nyert. Pais Péter 1962-ben született, 1973-ban a KSI-ben kezdett kerékpározni, nevelőedzője Baranyecz András, aki az 1960-as években versenyzett, kilencszeres magyar bajnok, csúcstartó, egykori válogatott és olimpikon volt. Pais Péter az első bajnoki címeit az úttörő- és serdülő korosztályokban még itt szerezte 1976-ban. 1980-ban igazolt a Fradiba, hova máshova, azóta is kedvenc színösszeállítása a zöld-fehér.
„1980 őszén az FTC-be igazoltam a Schillerwein István-Takács Gyula vezette csapathoz. Fantasztikus hat év következett. Kialakult egy „kemény mag”, akik vállalták a Gyula által diktált ritmust és stílust. Ezekben az években alapoztam meg a mai napig tartó tudatosságomat, tűrőképességemet és edzésbe vetett hitemet. Rengeteget edzettünk, versenyeztünk, utaztunk és jöttek is az eredmények. Pályán, országúton versenyeztünk télen-nyáron. 1987-ben Illés Bálint lett az edzőnk, és 2000 végéig, az olimpiáig, dolgoztunk együtt. Hazai Gyurival és Hegyes Janival segítettük Szabolcsi Szilvia felkészülését a sydney-i olimpiára. Elég jól sikerült a közös munka, mert Szilvi ötödik lett sprinten. 2000-től saját fejem után edzem: úgy érzem ennyi év után nem lehet minden edzésen a tíz-húsz évvel fiatalabb versenyzők edzésprogramját teljesítenem. Az edzői névsort kiegészíteném Petróczy Attilával, aki a KSI vezetője volt és az országúti edzéseket vezette ifi koromban. Vele talán húsz éve nem találkoztam, most januárban azonban öszszefutottunk, megörültünk egymásnak.”
Aztán felnőttként is elkezdte nyerni a bajnoki címeket, évről évre, a szám egyre csak szaporodott. „Az eltelt húsz év alatt szakosodtak az emberek. Ma már egy sprinter nem indul ezer méteren, mint az elmúlt évtizedekben. Régen a Fradiban Schillerwein István elképzelései szerint úgy készültünk, hogy sok számban tudtunk menni. Pedig soha nem kényeztették el őt, amikor a pénzről volt szó. Mondta is, elégedett lenne, ha a száz bajnoki győzelméért összesen annyi pénzt kapott volna, mint egy hazai futballista egy bajnoki aranyáért. Még a századik győzelme előtt is az édesapja vette meg a vitaminokat. Még akkor is ugyanaz volt a bringája, amelynek a vázát húsz évvel azelőtt az Építők aranykezű szerelője, Gürtler mester készítette. A pehelykönnyű, szélcsatornákban tervezett csodabringák korában Pais gépének a nemzetközi versenyeken majd annyi nézője volt, mint a legújabbak… Az ifjú külföldi menők úgy nézték, mintha sportmúzeumban lennének. 1986-ban kapott ugyan egy korszerű kerékpárt, de egy év elteltével az olasz támogató továbbállt, és visszavette a bringát. Az az esztendő volt Pais legsikeresebb éve. Colorado Springsben a világbajnokságon Pintér Bélával egy gépen negyedikek lett a kétülésesben. Nagyszerű eredményei közé tartozik még az 1984-es moszkvai ellenolimpián elért ötödik helye 1000 méteren, majd egy évre rá az olaszországi világbajnokságon kilencedik lett az üldöző csapatunk tagjaként. Európa szinte valamennyi pályáján versenyzett a 171 méteres berlini fedett fapályától kezdve a brnói világbajnoki nyitott cement-pályáig. Telente sok páros versenyen állt rajthoz Somogyi Miklóssal. Világbajnokokkal csatáztak, és néhány hajrát be is söpörtek előttük. Rengeteg hatnapos páros versenyen vett részt. 1981 és 83 között Pásztor Zoltánnal, 1983 és 92 között Somogyi Miklóssal, 1993-tól Fábián Imrével és Havarik Tamással, majd jött Bebtó Zoltán, Valter Tibor és Árvai Attila. Bajnoki címei mellett van még egy világszám, ami a nevéhez fűződik. 1981-ben nyert először sprint-bajnokságot, amit utána ötször megvédett, 1987-ben "csak" második lett, ezután azonban 15 éven keresztül zsinórban bajnok volt. 2003-ban attól a Barkóczi Pétertől kapott ki, aki első bajnoki címe idején még meg sem született. Ez a teljesítmény valószínű örökre rekord marad, hiszen ma a nyomába sem érnek, nem csak itthon, a nagyvilágban sem. Beutazta a világot, 1981-től 2002-ig volt felnőtt válogatott. Tizenegy világbajnokságon és tizennyolc világkupán vett részt. Miért nem sikerült a külföldi áttörés? „Külföldön mindenki csinálja a maga dolgát. A versenyző csak az edzéssel és a versenyzéssel foglalkozik, nem kell a megélhetéssel törődnie, mert „rendes” fizetést kap. Sokaknak ez furcsának tűhet, de tudomásul kell venni, hogy ezt a sportot nem lehet amatőr körülmények kö...
Morvai Zoltán, a Ferencváros Labdarúgója (1991/92)
A Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapatának 1991/92-es keretében is találkozunk a Morvai névvel. Az akkori játékosok listáján szerepelt: Baranyi, Borotsek Zsolt, Bubcsó Norbert, Budai András, Diószegi Attila, Feczesin Zsolt, Gosztonyi József, Hajnal, Horváth Dezső, Jessy (Djeumen Sandjon Justice Eden), Kislőrincz György(?), Kiss István, Koller Ákos, Kuczkó Gábor, Szergej Kuznyecov, Magyar Gábor, Máthé, Morvai Zoltán, Nagy Csaba, Nagy Zsolt, Nagylaki Richárd, Patkós Csaba, Pálfy Tamás, Páling Zsolt, Petrók Tamás, Rakonczai Imre, Rácz László, Rudasár?, Schneider Gábor, Soós András, Szalai Tamás, Szécsi, Szűcs Mihály, Szeiler József, Szekeres Tamás, Szurgent Lajos, Tóth József, Vanicsek Zoltán, Vaszil Gyula, Wukovics László.
Az FTC U15-ös Labdarúgó Csapatának Bajnoki Címe
A Ferencvárosi Torna Club a fiatalabb korosztályokban is kimagasló sikereket ér el, bizonyítva a klub folyamatos fejlődését és tehetséggondozását. Az FTC U15-ös csapata a hétvégén bajnoki döntőnek is beillő, Éles KISE elleni idegenbeli mérkőzés hajrájában háromgólos hátrányból állt fel, és a Bari-Nagy Lajos által irányított együttes végül kiváló végjátékot produkálva egyenlített, a 14-14-es döntetlennel pedig elnyerte a bajnoki címet. „Nem úgy indultunk neki a szezonnak, hogy bajnokok leszünk, ám az idény közben megjött az étvágyunk. Ehhez persze az is kellett, hogy kicsit megerősítettük a nyáron a csapatot, az újak pedig tökéletesen kiegészítették egymást a régiekkel.”
