Müller György és a magyar kézilabda
A(z) Müller György válogatott kézilabda magyar témájú cikk a magyar kézilabda sportban aktív személyek karrierjét, eredményeit és életútját mutatja be. Az anyagokból kiderül, hogy a sportágban számos tehetség bontakozott ki, és ért el sikereket mind egyéni, mind csapat szinten.
Triscsuk Krisztina: Egy orosz lány útja a magyar válogatottig
Az oroszból magyarrá lett átlövő, Triscsuk Krisztina új otthonra lelt a koronázóvárosban, és bár nem szeret szerepelni, ezúttal bepillantást engedett már eddig is fordulatos életébe.
- A fotózás alatt úgy tűnt, hogy inkább gyorsan szeretett volna túl lenni rajta. - Nem szeretek szerepelni, inkább visszahúzódó vagyok ilyen szempontból. Sokszor a válogatottban is majdnem büntetést kaptam azért, mert nem akartam menni nyilatkozni. Egyszer úgy kellett fotózáson részt vennem, hogy közben repülő zúgott el a fejem felett. Olyan arcokat vágtam, hogy nyolc óráig eltartott, amíg végeztünk.
NÉVJEGY: TRISCSUK KRISZTINA
- Született: 1985. július. 17., Bokszitogorszk (Szovjetunió/Oroszország)
- Magasság/testsúly: 176 cm/64 kg
- Sportága: kézilabda
- Posztja: átlövő
- Klubjai: Lucs Moszkva (orosz, 1998-2004), Veszprém Beton (2004-2005), Köfém SC, Fehérvár KC (2005-2013, 2020-), Érd (2013-2014), Dunaújvárosi KKA (2014-2016, 2019-2020), Siófok KC (2016-2017), Kisvárdai KC (2017-2018), Thüringer HC (német, 2018-2019)
- Nevelőedző: Julija Zakatova
- Edzői: Mihail Akszenov, Németh Gábor, Szabó Edina, Vura József, Sótonyi László, Mihály Attila, Konkoly Csaba, Pal Oldrup Jensen, Mátéfi Eszter, Zdravko Zovko, Horváth Roland, Vlatko Djonovics, Herbert Müller, György László, Deli Rita
- Első válogatottsága: 2012. december 11., Újvidék (Románia, 25-19, Eb)
- Utolsó válogatottsága: 2016. december 14., Helsingborg (Oroszország, 26-26, Eb)
- Válogatottsága/góljai: 53/140
- Legjobb eredményei: vb-8. (2013), vb-11. (2015), Eb-bronzérmes (2012), Eb-6. (2014), Eb-12. (2016), EHF-kupa-1. (2016), Német Kupa-győztes (2019), Balti-liga-1., ifjúsági olimpiai 1. (2002), az EHF-kupa gólkirálynője (2016), 2x gólkirálynő az NB I-ben (2011, 2017)
- Bevallom, a beszélgetésünkre készülve gondban voltam, olyan kevés információt találtam a karrierje oroszországi kezdetéről. Milyen volt a gyerekkora?
- Szülővárosom, Bokszitogorszk tulajdonképpen „zsákutca”, onnan már nem vezet út sehova, csak a tajgába. Apás kislány voltam, a szüleim mellett a nagymamámmal is szoros volt a kapcsolatom. Ötéves lehettem, amikor először elkísértem aput horgászni, és attól kezdve rengeteg időt töltöttünk együtt, többnapos túrákra is elmentünk. Aztán vettünk otthonra egy retro tévét, és Jackie Chan egyik verekedős filmje láttán kedvet kaptam a karatéhoz, az első edzésemen mindent „tönkre is tettem”. Látták rajtam, hogy hiperaktív vagyok, ezért hamar átkerültem a fiúkhoz. Közös csarnokban edzettünk a kézilabdásokkal, az ottani tréner kiszúrt, és hatévesen elhívott a gyakorlásra. Utaztunk tornákra is, ahol gyakran elsők lettünk, és többször megválasztottak a legjobb játékosnak. Nem volt Barbie babám - inkább az utcán fogócskáztam, verekedtem a fiúkkal, akik befogadtak maguk közé. Jobbára az iskola és a sport töltötte ki a napjaimat.
- A családjában volt minta, amit követhetett?
- Apukám katona volt és bokszolt, később mozdonyvezető lett belőle. A két évvel idősebb nővérem, Julija viszont kézilabdázott, őt is meghívták Moszkvába, de nem engedték el a szüleim. Nálam más volt a helyzet, kijelentettem, hogy nem akarok otthon maradni, szeretnék világot látni, és valamit elérni a kézilabdával. Apa elmagyarázta, hogy egyedül leszek a fővárosban, de nem tudott eltántorítani. Így tizenhárom évesen két táskával elvitt Moszkvába, ahol az olimpiai iskolában különböző sportágakból az ország legjobb sportolói gyűltek össze. Úgy bántak velünk, mint a katonaságnál, még chipet is kaptunk, hogy belépéskor ellenőrizni tudjanak. Az edzések előtt és után is másfél órát kellett utaznunk - és ne olyan komfortos buszokat képzeljünk el, amikkel manapság járnak a csapatok. Egyszerre kellett teljesítenünk az iskolában és a sportban, ha az egyik nem ment, már repültél is.
Zoknimosás és büntetőkörök
- Mennyire volt nehéz ilyen fiatalon erősnek maradnia és kitartania a céljai mellett?
- Kemény helyzetekbe kerültem, nem kívánom senkinek. Akkora volt a konkurenciaharc, hogy az első meccsemre gombostűket raktak a cipőmbe, hogy megsérüljek. A lánycsapatok tagjaira egyébként is jellemző a furkálódás: aki nem tud teljesíteni a pályán, a pályán kívül, a másik háta mögött próbál előrejutni. Előfordult, hogy azzal hívtam fel aput, haza akarok menni, mert nem bírom. Csak annyit mondott, rendben, kislányom, csomagolj össze, két nap múlva ott leszek érted, jöhetsz haza és segíthetsz petrezselymet vetni. Egyből átfutott az agyamon: akkor miért vagyok Moszkvában…?! Bőgtem egyet, majd összeszedtem magam és folytattam.
- Úgy tartják, az orosz edzők rendkívül szigorúak a játékosaikkal. Valóban így van?
- Az iskolának szerződése volt a Lucs Moszkvával, a legtehetségesebb játékosok ott szerepelhettek, tizenhárom évesen már bekerültem a felnőttcsapatba. Az edzők nagy fegyelmet követeltek, ha hibáztunk, szigorú büntetést kaptunk. Egyszer rosszul passzoltam, és hajnali ötig sikálhattam szappannal a szürke zoknikat, folyamatosan hordták az „utánpótlást”. Máskor nem értem vissza védekezni a támadás után, s az edzés végén elküldtek tíz kört futni a focistadionba. A következő nap már úgy nyargaltam, mint a nyúl - és ez annyira bennem maradt, ha hibázom elöl, egyből rohanok vissza, mert védekezésben lehet javítani. Egyébként sok tévhit kering az oroszokról. Például rendre meglepődnek, ha azt mondom, nem iszom vodkát, mert a filmekben úgy látják, hogy az oroszok mind alkoholisták.
- Megosztó személyiségnek tartják Jevgenyij Trefilovot, aki az ön edzője is volt. Mi a véleménye róla?
- Utánpótlás szinten meghívtak az orosz válogatottba, olyan társaim voltak, mint Jekatyerina Andrjusina, aki ma már a Metz másodedzője vagy éppen Jelena Poljanova. A felnőtt nemzeti csapattal is részt vettem edzőtáborban, így közeli tapasztalatom van Trefilovról. A pályán kívül teljesen más ember, rendkívül jólelkű. Olyan, mint Micimackó, én nagyon szeretem. Amikor viszont kézilabdáról van szó, nincs jópofizás, csak munka. Úgy tartja, ha valaki nem tud száz százalékot beleadni az edzésen, inkább be se álljon. Pszichésen is fel kellett készülni a kemény stílusára, nem várhattuk tőle, hogy babusgasson minket, de az orosz edzők többsége hasonlóan viselkedik. Előfordult, ha valaki nem azt csinálta, amit kellett volna, kapott egy taslit.
- Kényszerből valóban megtanult a másik kezével is játszani?
- Tizenöt évesen elszakadt a keresztszalag a bal térdemben, de mivel fiatal voltam, nem akartak megműteni. Az edzőm viszont azt mondta, ha nem tudok teljesíteni, távozzak. Erre azt válaszoltam, adjanak két hónapot nyáron, megtanulok bal kézzel lőni, hogy ne kelljen a sérült lábamról elrugaszkodnom. Így is lett, s a következő idényben végig jobbszélsőt játszottam. Megszoktam a fájdalommal együtt élni, mert tudtam, ha panaszkodom, mehetek vissza a faluba. Valódi fizetésünk nem volt, mai árfolyamon nagyjából tíz eurónak megfelelő összeget kaptunk egy hónapra. Ebből nyolcat elküldtem anyának, a maradékból Pringles chipset vettem magamnak - ez jelentette a boldogságot. Az érettségi után elvégeztem egy kétéves edzői tanfolyamot, majd befejeztem a kézilabdázást.
- Tessék?
- Akkoriban nem volt terheléses vizsgálat, senki sem kérdezte meg, bírom-e. Fájt a térdem, és úgy döntöttem, ebből elég. Akkori párom, Jevgenyij Lusnyikov (21-szeres orosz válogatott kézilabdázó, aki orosz klubjai mellett játszott Veszprémben is - a szerk.) győzködött, hogy nem kell dolgoznom, mert jól keres a csapatában. Én viszont segíteni akartam a szüleimet, így délelőtt fodrászként melóztam, egytől este tízig pedig cipőboltban voltam eladó. A sportolói múltammal megalázónak találtam, hogy le kellett térdelnem a gazdag vásárlók elé, kínálni nekik, és fel is adni a lábukra a cipőt. Azonban tartoztam annyival anyuéknak, hogy támogatom őket, és azóta is megteszem minden hónapban, mert anyám nyugdíja nem túl magas.
- Vagyis semmit sem kapott ingyen az életben, mindenért meg kellett küzdenie.
- Ha kézilabdázni akartam, összeszorított foggal kellett csinálnom. Sokszor sírtam, mert egyedül azért nehéz volt. Nem akarok megbántani senkit, de a fiatalok manapság jóval kényelmesebb helyzetben vannak. Ennek ellenére boldog vagyok, hogy ilyen utat jártam be, a sportról és az életről is hasznos tapasztalatokat szereztem, amelyek segítenek erősnek maradni. Van olyan játékos, akinek semmit nem kell tennie, nekem egész életemben bizonyítanom kellett.
Új élet Magyarországon
- Mégis miért tért vissza a pályára?
- Miután a párom Veszprémbe szerződött, vele jöttem Magyarországra. Itt jutott eszembe, hogy hobbi szinten lejárhatnék a helyi női csapat edzéseire. Újra kedvet kaptam a játékhoz, és a közösség is kiváló volt. Elmagyarázták, hogy meg kell erősítenem a combomat, így amíg másoknak napi két edzésük volt, nekem három. Közben a vízum miatt össze kellett házasodnunk, csak így maradtam az országban. Tizenkilenc évesen nem készültem még a házaséletre - fehér ruhám sem volt, rózsaszínben jelentem meg az esküvőn, pedig ki nem állhatom azt a színt.
- Hogyan birkózott meg a magyar nyelvvel?
- Nem ment könnyen. A városközpontban megkérdeztem tíz embertől, beszél-e angolul, egy válaszolta, hogy kicsit. Rájöttem, minél hamarabb meg kell tanulnom magyarul, de csaknem öt évembe telt, mire azt mondhattam, már jól beszélem a nyelvet. Négy hónapig jártam magántanárhoz, aztán meguntam, inkább magyarul kezdtem filmeket nézni, de a legtöbb a csapattársaimtól ragadt rám.
- Nem kellett sokat várnia rá, hogy más magyar klub érdeklődését is felkeltse.
- Egy idényt játszottam a másodosztályú Veszprémben, majd a következő nyáron a Fradival találkoztunk a Magyar Kupában, és lőttem nyolc vagy kilenc gólt, ekkor figyelt fel rám a fehérvári egyesület. Meghívott próbajátékra egy magas balátlövővel együtt. Nagyon lelkes voltam, Sugár Tímea is megdicsérte a csuklómat, ő is ajánlotta a vezetőségnek, hogy engem válasszon. Húszévesen új életet kezdtem: elváltam, még nem beszéltem magyarul, nem volt keresztszalagom és pénzem, de ez mind nem számított, annyira jól éreztem magam újra a pályán, és a Fehérvár is számított rám.
- Mekkora szerepe volt ebben Szabó Edinának?
- Neki köszönhetem, hogy NB I-es játékos lettem. Az EHF-kupa-győzelmet csak televízió-közvetítésében láttam, éppen azt követően érkeztem. Edina sokat foglalkozott velem, az elején ugyan csak védekeztem, de a legfontosabb az volt, hogy bízott bennem. Később Vura József is külön gyakorolt velem, de a többi edzőmtől is sokat kaptam. Csodálatos nyolc évet töltöttem el Székesfehérváron, sok barátot szereztem, akikkel manapság is tartom a kapcsolatot. Abkarovits Géza sportsebész, aki Fehérváron a műtétemet végezte, és akire a második apámként tekintek, azt mondta: csoda, hogy kilenc évig tudtam keresztszalag nélkül játszani. Utólag nekem is rémisztő...
- Vezéregyéniségnek tartja magát?
- Mindig próbálok segíteni a társaimnak, biztatni őket, tanácsot adni. Minden játékban nyerni szeretnék, nem tudok veszíteni, egyből elkezdek puffogni, és magamban keresem a hibát. Imádok pingpongozni, de ott is utálok kikapni. Amikor nem megy a csapatnak, az edzők sokszor hozzám fordulnak, hogy szedjem össze magamat. De egyáltalán nem tartom magam egyéni játékosnak, ha ilyen személyiség lennék, más sportot választottam volna.
- Mennyire kritikus magával szemben?
- Nagyon. A megnyert meccsek után sem vagyok elégedett a teljesítményemmel - az egyetlen kivétel talán az EHF-kupa-győzelem volt a Dunaújvárossal, a döntő után nagyon boldog voltam. Egy helyzetet hagytam ki, azt is butaságból. Édesapám egyébként még nálam is kritikusabb volt, az interneten követte a mérkőzéseimet, s egyből hívott utánuk, sorolva a hibáimat. Elfogadtam a véleményét, és abból építkeztem.
A magyar válogatottban
- Sokakat meglepetésként ért, amikor 2012-ben felvette a magyar állampolgárságot.
- Pedig már korábban is elkértem a listát a bevándorlási hivataltól, hogy mi mindent kell tudnom hozzá... Aztán a sok mérkőzés közepette megfeneklett az ügy. Végül Karl Erik Böhn keresett meg azzal, ha felvenném a magyar állampolgárságot, számítana rám a válogatottban. Aput kérdeztem, ő rám hagyta, én pedig igent mondtam. A fehérvári városházán volt az eskütétel, rengetegen eljöttek, a csapatot is meghívtam.
- Jól láttam a felvételeken, hogy elérzékenyült közben?
- Megtanultam a Himnuszt és az eskü szövegét, aztán amikor elindították a zenét, átfutott az agyamon, hogy akkor most melyik is az otthonom, Oroszország vagy Magyarország. Máig sem tudom, miért, de annyira meghatódtam, hogy elsírtam magam, pedig nem vagyok érzékeny típus.
- Aztán egy sérülés csaknem keresztülhúzta a terveit.
- A szerbiai Eb előtti válogatott összetartásra úgy érkeztem meg, hogy elszakadt a vádlim. Öthetes volt a felkészülés, és Karl Erik Böhn kijelentette, hogy mindenképpen számol velem. Becsülettel végeztem a rehabilitációt, majd az első edzésen cselezés közben rásérültem, de így is elutazhattam. Kétcentis szakadásom volt, miközben az emberek többsége már egy centinél sem tud járni. Fogalmam sincs, hogy csináltam végig a tornát. Minden reggel fájdalommal ébredtem, csillagokat láttam, de a szívem vitt előre.
- Milyen érzés volt, amikor először hallgatta végig a magyar himnuszt mérkőzés előtt?
- Amikor magamra húztam a magyar válogatott mezét, rendre remegtem, annyira szerettem volna bizonyítani. Éppen a románok elleni középdöntős meccsen mutatkoztam be. A bemelegítésnél éreztem a fájdalmat, de úgy voltam vele: vagy megszakadok és nyerünk, vagy ne is kerüljek pályára. A lányok biztattak, és a kapitány is mondta, hogy elővigyázatosságból csak védekezni fogok. Sohasem felejtem el, egyszer fennmaradtam lerohanásnál, majd a Szucsánszki Zitától visszakapott labdát alulról ellőve betaláltam - alig akartam elhinni! Mutattam is a lányoknak, többet nem futok fel, de végül győztünk, továbbjutottunk, és csak ez számított.
- A következő, oroszok elleni mérkőzés igazán különleges lehetett.
- Gyakran összefutottunk az orosz csapat tagjaival a szállodában, Trefilov meg azzal piszkált a liftben, hogy megcsaltam a hazámat, de inkább viccesen mondta. Azt feleltem, az én döntésem volt, ...
A Müller György név a sportban
A cikkben említett Müller György neve is felbukkan a sportesemények listáján, bár a részletek kevésbé ismertek. Azonban a sportban való jelenléte, még ha korlátozottan is, hozzájárul a magyar sportélet színesítéséhez.
Eredmények és részvétel sportversenyeken
Az 50-59 évesek között párosban Müller György Szombathy Tiborral az oldalán sem párosban, sem egyéniben nem jutott a főtáblára.
Az utánpótlás korúak a fővárosban, a KSI-kupa Budapest-bajnokság országos ranglista versenyen szerepeltek. A serdülőknél Magai Rómeó és Endrédi Gergő az első körben megkapták a későbbi győztes Böhm Gábor-Kovács Sebestyén párost, így ebben a versenyszámban hamar véget ért számukra a küzdelem.
Egyéniben Magai csoportjában három 3:0-s győzelemmel jelezte, hogy jó formában érkezett a versenyre. A főtáblán ezt Máté Gergely, a ranglista 13. helyezettje is megtapasztalhatta, hiszen Rómeó 4:2-es sikerével serdülőben először jutott a legjobb 16 közé jutott. A nyolc közé lépését Kramarics Gergő országos serdülő válogatott, NB II-es játékos akadályozta meg. A tatabányaiak játékosa a szerzett nyolc pontjával az országos ranglista 18. helyére ugrott előre.
A további két játékosnak Endrédi Gergőnek és a még újonc Francsics Dávidnak a pontszerzés nem sikerült, de tapasztalat szerzés szempontjából nagyon hasznos volt ez a nap.
Az ifjúsági versenyen Nagy Dániel és Magai Rómeó képviselte a TASE színeit. Párosban nyerték az első mérkőzést, de a második körben a Kramarics Gergő, Horváth Patrik páros ellen úgy kaptak ki 3:0-ra, hogy a második szettben 6:0-ra is vezettek.
Egyéniben Nagy Dániel főtáblára jutott, de a ranglista 7. helyezett Molnár Gergely ellen nem jutott tovább. Magai Rómeónak a BVSC-s Simon Ábris ellen elfogyott az addigi lendület, és így most nem került a főtáblára. Dani 4, Rómeó 2 ranglistapontja, illetve 26. és 27. helyezésük így is kiemelkedő eredmény.
tags: #muller #gyorgy #valogatott #kezilabda
