Nagy Béla: A Fradi krónikásának élete és a labdarúgó-évszázad
A Ferencvárosi Torna Club, rövidebb nevén Fradi, vagy egyszerűen FTC, Budapest IX. kerületi egyesület, mely manapság főleg a labdarúgás és a női kézilabda csapata révén ismerős az ország és a világ számára. Nem véletlenül tartják az ország legnépszerűbb klubjának, hiszen története során számtalan sikert ért el, és nevéhez fűződik az egyetlen magyar csapatként elnyert európai kupa is. A klub krónikásaként és szellemi örökségének őrzőjeként Nagy Béla neve elválaszthatatlanul összefonódott a Ferencváros futballtörténetével.
Nagy Béla: A Fradi Futballévszázad megálmodója
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 62. évében 2011. október 31-én elhunyt Nagy Béla, a Ferencváros krónikása. Munkásságával örök emléket állított szeretett klubjának. Az általa jegyzett Nagy Béla: Fradi futballévszázad 1899-1995 című művet sokan az FTC-szurkolók „Bibliájaként” tartják számon.
Ez a fényképes történet a 95 éves Ferencvárosi Torna Club legnépszerűbb szakosztályának, a labdarúgásnak krónikáját mutatja be. A könyvben számtalan régi történet, személyes találkozások, egykori újságok, jegyzőkönyvek elsárgult lapjairól kel életre a Fradi avatott krónikásának tolmácsolásában.
A labdarúgás és a Fradi elválaszthatatlanok egymástól. A 20. század magyar futballjának egyik legfontosabb forrásműve, melyet sokan életük részének tartottak, és nevét imaként mondották.
A Ferencvárosi Torna Club felemelkedése és sikerei
A Ferencvárosi Torna Club hivatalosan 1900. december 3-án alakult meg, bár a focicsapata már 1899-ben megkezdte működését. Az elmúlt 114 évben (1900-2014) 28 alkalommal volt magyar bajnok, és 20 alkalommal hódította el a magyar kupát.
A klub egyetlen magyar csapatként Európai kupát is nyert: 1965. június 23-án az UEFA Európa-liga elődjét, a Vásárvárosok kupáját hódította el. A döntőben idegenben, Torinóban a Juventust verték meg 1:0-ra, ezzel örökre beírva magukat a futballtörténelembe.
A Fradi híres mottója, az „Erkölcs. Erő. Egyetértés.” mindig is vezérelte a klubot és szurkolóit, akik szenvedélyesen élnek-halnak a zöld-fehér színekért. Ahogy egy régi fradista mondta: „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva.”
A hetvenes évek futballja és a Dalnoki-korszak
A hetvenes évek elején a magyar labdarúgásban jelentős változások történtek. Az MLSZ 1950 óta negyedszer is megváltoztatta a bajnokság rendszerét, 1970-ben újra az őszi-tavaszi lebonyolításra állt át. Ezért 1970 tavaszán egy olyan bajnokságot írt ki, amelyben két nyolcas csoportra osztotta a tizenhat résztvevő csapatot. A csoportgyőztesek játszhattak a bajnokságért, nevezetesen a Fradi az Újpesti Dózsával mérkőzhetett oda-visszavágós rendszerben. A Megyeri úton 86 percig az FTC 2:1-re vezetett, aztán kapott két gólt. A visszavágón 70 000 néző előtt a Népstadionban ugyancsak vezetett 1:0-ra a Fradi, ám a végén egy öngóllal a Dózsa egyenlített és elvitte a bajnoki címet. Fradista szemmel ez bizony kudarc volt.
Az 1970/71-es ezüstérem azt jelentette, hogy a következő nemzetközi szezonban a Vásárvárosok Kupáját felváltó UEFA-kupában indulhatott a csapat. Az első indulását a régi szép időket idézően sikerrel ünnepelte a csapat, hiszen a török Fenerbahce, a görög Panioniosz, a német Braunschweig, a jugoszláv Zeljeznicar „testén át” egészen az elődöntőig menetelt, ahol az angol Wolverhampton következett. Történt ugyanis, hogy az első mérkőzésen, a Népstadionban, 2:1-es Fradi vezetésnél, az egyébként biztos büntetőlövő Szőke István 11-esét az ellenfél kapusa kivédte, aztán a végén az angolok egyenlítettek. A visszavágón pedig az angolok 2:1-es vezetésénél újra 11-eshez jutott az FTC, amit Szőke újfent kihagyott, a döntőbe jutás elúszott. Ezzel együtt a kupamenetelés siker volt.
Edzőváltások és Dalnoki Jenő érkezése
A hetvenes évek elején a ferencvárosi szakvezetők gyakran változtak. A ferencvárosi publikumnak a történelem évtizedei alatt kialakult az a zsigeri szokása, hogy elvárja a bajnoki címet. A kupagyőzelmeknek is lehetett tapsolni, de az valahogy mégsem volt az igazi. Ettől, ezektől az elvárásoktól is lett a Ferencváros Ferencvárossá, ahol játszani, ahol dolgozni megkülönböztetett érzést jelentett. 1970-ben Kalocsay Géza dr., utána 1973-ig Csanádi Ferenc próbálkozott megfelelni ezeknek a hatalmas elvárásoknak, és mivel a bajnokság megnyerése nem sikerült, át kellett adniuk a stafétabotot, amely 1973-ban Dalnoki Jenőhöz került.
Az ősfradista Dalnoki Jenőnek csak egy számított: szeretett csapata sikere, mindent ennek rendelt alá. Kevesen vállalták volna fel annak felelősségét, hogy például Albert Flóriánt kihagyják a csapatból. Dalnoki megtette, Albert pedig befejezte az aktív pályafutását. Az első idényében Dalnoki rögtön címet nyert, 1974-ben.
Az új stadion megnyitása
1974. május 19-én újra nagy nap virradt a Ferencvárosra, újra egy olyan nap, amikor stadiont avathattak. A régi, rengeteg nagy csatát látott Üllői úti stadion fatribünjei elavultak, veszélyessé váltak, ott 1963. november 20-án játszhattak utoljára bajnoki mérkőzést, utána az FTC ideiglenes otthona a Népstadion lett. Látható, tíz és fél év ”hontalanság” következett, a hatvanas évek legjobb magyar csapata „albérletben” fogadhatta az ellenfeleit. Igaz, ami igaz, ez az albérlet volt olyan tágas, hogy befogadhatta az arra a csapatra kíváncsi rajongó tízezreket, nem egy alkalommal meg tudta tölteni a csapat a Népstadiont. De a saját otthon, a saját katlan mégis más.
Az új stadion futópálya nélkül, a nézők szinte a pályán ültek, az atmoszférája megfogta az ellenfeleket. A megnyitó valóságos népünnepély volt, oda jegyet szerezni rá az egyszerű ferencvárosi halandónak a lehetetlennel dacoló feladat volt. Az ünnepséget egyetlen dolog árnyékolta be, a Vasas csapata, amely bajnoki labdarúgó mérkőzésen 1:0-ra legyőzte a Fradit. Nem kellett sokat várni az első győzelemre, az a következő bajnoki mérkőzésen, június 1-jén az MTK ellen történt meg 2:1-re.
A KEK-menetelés (1974-1975)
A KEK, azaz Kupagyőztesek Európa Kupája, abban az időben a második számú európai kupasorozat volt, amelyben az európai országok kupagyőztesei indultak. Az 1973/74-es MNK győzelemmel a Fradi ebbe a sorozatba váltott belépőjegyet.
Az FTC történelmében már volt KK, VVK, UEFA Kupa menetelés, de a KEK eddig a szezonig kimaradt a sorból. A csapat menetelése a döntőig hősies küzdelmek sorozatát hozta:
- Az első ellenfél a wales-i Cardiff City volt, amely ellen az Üllői úton 2:0-ra, Cardiffban 4:1-re nyert a csapat, mintegy ráhangolódva a sorozatra.
- A következő ellenfél ugyancsak a szigetországba szólította a Fradit, azonban jóval veretesebb volt, a Liverpool. Liverpoolban hősiesen helytálltak, Máté János a 92. percben kiegyenlítette az angolok előnyét, 1:1-re alakította az eredményt. A hazai visszavágón 30 000 ember szorongott az Üllői úton és láthatták, hogy az angol sztárcsapat nem tud mit kezdeni a ferencvárosi védelemmel, akik Bálint László vezérletével minden rohamot visszavertek, így 0:0-ra hozták a mérkőzést. Ekkor már az idegenben lőtt gólok szabálya élt a kupasorozatokban, így azzal jutott tovább az FTC.
- 1975 tavaszán, már a negyeddöntőben a svéd Malmö következett. Az első, Svédországban rendezett találkozót nagy meglepetésre 3:1 arányban megnyerte a Fradi, így a visszavágó 1:1-es döntetlenje már elődöntőt ért.
- Elődöntőben a jugoszláv élcsapat, a Crvena Zvezda várt a csapatra. Mondani sem kell, az új stadion 30 ezres befogadóképessége kicsinek bizonyult, így a mérkőzést a „régi albérletbe”, a Népstadionba vitték, ott sokkal többen láthatták, hogy nagy csatában a Fradi 2:1-re legyőzte a jugókat.
A visszavágó azonban pokolinak ígérkezett, egyrészt ott még több, 110 ezer fanatikus szerb rajongó őrjöngött a stadionban, másrészt az ellenfél játékosai is „vért ittak”. A Ferencváros az alábbi összeállításban kezdett: Géczi - Martos (Kelemen 92.perc), Bálint, Rab, Megyesi - Juhász, Onhausz (Takács 53.perctől), Mucha - Pusztai, Máté, Magyar.
1975, KEK döntő Dinami Kijev - Ferencváros 3-0 (összefoglaló)
Pusztai László már a 7. percben döbbenetet okozott a stadionban, amikor megszerezte a vezetést, amit a jugók az 50. percben tudtak kiegyenlíteni. A Fradi védelme azonban Bálint László vezérletével jól állta a sarat, annak ellenére, hogy az ellenfél játékosai gyakran a brutalitás határát súrolták. A játékvezető megtorlatlanul hagyta ezt a túlzott keménységet, majd nagy meglepetésre Bálintot a 70. percben egy „sima” szabálytalanságért azonnal, sárga lap nélkül kiállította. A vezérét vesztett védelem öt perc múlva kapitulált, a Zvezda megszerezte a vezetést. Volt még hátra 15 perc, a Fradi 10 emberrel játszott, a stadionban senki egy lyukas garast nem adott volna a továbbjutásukért.
Támadgatott, tartotta a labdát az ellenfél, amikor a 80. percben a Fradi egy gyors ellentámadást vezetett, Mátét a 16-oson belül úgy szerelték szabálytalanul, hogy azt még a bíró is annak látta, megítélte a büntetőt. Az első számú 11-es lövő ebben a korban Bálint László volt, aki nem volt a pályán, ezért Megyesi István állt a labda mögé és hihetetlen nyugalommal úgy gurította a sarokba a labdát, hogy előtte a kapus a másik irányba vetődött. A hátralevő 10 percet kibírta a Fradi, így hősies küzdelemben megtették azt, amire korábban senki sem gondolt, bejutottak a KEK-döntőbe, amit 1975. május 14-én Bázelben rendeztek.
Nem elég, hogy Bálint nem játszhatott, az MLSZ sem volt a Fradival. Kérték ugyanis, hogy a május 10-én, Békéscsabán vívandó bajnoki meccset halasszák el, amit nem engedélyeztek.
A KEK-döntőig vezető út 1974/75
| Fázis | Ellenfél | Eredmény (oda) | Eredmény (vissza) | Továbbjutás |
|---|---|---|---|---|
| 1. kör | Cardiff City | FTC 2:0 | FTC 4:1 | FTC |
| 2. kör | Liverpool | FTC 1:1 | FTC 0:0 | FTC (idegenbeli gólokkal) |
| Negyeddöntő | Malmö | FTC 3:1 | FTC 1:1 | FTC |
| Elődöntő | Crvena Zvezda | FTC 2:1 | FTC 2:2 | FTC |
Hazai sikerek és a „csikócsapat”
Az 1975/76-os bajnokságban a Fradi átgázolt a magyar mezőnyön. A csapat, amelyet Dalnoki Jenő összerakott és az előző évadban a KEK-döntőig menetelt, igazán összeérett, a gépezetben minden fogaskerék a helyén volt és hibátlanul működött. Igen, a Ferencváros nyolc év után visszaült a bajnoki trónra, letaszította onnan nagy vetélytársát, az Újpesti Dózsát. Hozzá kell tenni, a bajnoki címért futó versenyben nem a lila-fehérek voltak a nagy ellenfelek, hanem a Videoton. Az MNK-döntőben egy másik régi tradicionális ellenfelet, az MTK-t sikerült legyőzni. Az MLSZ Kupa 1975. augusztus 20-án és 21-én egy nemzetközi torna volt, ahol a Fradi a CSZKA Moszkva csapatával 1:1-re végzett, az argentin Estudiantes együttesét 5:1-re legyőzte és megnyerte a kupát.
Dalnoki Jenőről írtuk, új csapatot épített. Az elején ezt a csapatot hívták csikócsapatnak is, hiszen az átlagosnál lényegesen több ifjú játékos játszott benne, mi több, alkotta a gerincét. Az ifjak közül kétségkívül Nyilasi Tibor volt az, aki játékával, Fradi szeretetével a régi nagyokat idézte. Már 18 évesen átesett a tűzkeresztségen, akkor mutatkozott be az NB I-ben. Igaz, akkor még nem lett állandó helye, azt Dalnoki Jenő alakította ki neki, ami után nem sokkal a magyar válogatottnak is kihagyhatatlan vezérévé vált.
Kiválóan fedezte a labdát és cselezett, úgynevezett szólói élményszámba mentek, amikor egyedül megindulva átkígyózott az ellenfél védelmén és - természetesen - góllal fejezte be az akciót. Ugyanakkor nagyon is kihasználta nyurga termetét, fejjátéka is messze átlagon felüli volt, arra taktikát lehetett építeni. Persze az ilyen taktikához szükség van olyan társakra, mint egy gyors, beadni tudó szélső, no meg egy olyan játékmester, aki a szélső elé tudja tenni a labdát. A Fradiban ez a szélső a Bp. Honvédtól érkezett játékos, akiről ott már lemondtak, Pusztai László volt, aki pedig rendszerint elévarázsolta, akár 40-50 méterről is a labdát, az Ebedli Zoltán. Ők is bebizonyították, egyszerű játék a futball, a gyors szélső elé üres területre kell adni a labdát, ő lefut vele a vonalig, beadja, bent pedig jöhetett a „Bólints Tibi!” szurkolói rigmus és az ilyen támadások végén Nyilasi gyakran bólintotta a kapuba a labdát. Ha nem ő érkezett, akkor jött az igazi center - mert ugye Nyilasi nem is azt játszott -, a Szombathelyről igazolt ifjú Szabó Ferenc, aki ugyancsak kérlelhetetlenül kihasználta a helyzeteit.
Bal oldalról Magyar István segítette a támadásokat, aki nem annyira gyorsaságával, inkább technikai képességeivel tűnt ki. A középpályán a mezőnymunkát Mucha József és a sokadvirágzását élő Branikovits László végezte, míg a Martos Győző, Rab Tibor, Megyesi István, Vépi Péter alkotta védelmet Bálint László, a fradisták „Bárója” irányította.
Dalnoki Jenő távozása és további kupasikerek
A 70-es években MNK győztes lett a Ferencváros 1972-ben, 1974-ben és 1976-ban. Hogy teljes legyen a sorozat, 1978 sem maradhatott ki, nem is maradt. Addig azonban Dalnoki Jenőt is elérte a régi nagy edzők végzete, akik fantasztikus magasságokban jártak a csapattal, aztán nem tudtak tartósan ott maradni. Az 1975/76-os „mindent megnyertünk” szezon után egy év múlva a bajnokságban - „csak” harmadik lett a Fradi, ráadásul akkor a kupa is elszállt, sőt nemzetközi menetelés sem volt. Aztán az 1977/78-as idény nagyon csúnyán zárult, a 9. hely Dalnoki Jenő korszakának a végét jelentette. Ebben az évben az MNK küzdelmeit a bajnokság befejezése után tornarendszerben kezdték, majd a csoportgyőztesek játszottak tovább az elődöntőben, végül a döntőben. A Fradi Friedmanszky Zoltán irányításával a négyes csoportját megnyerte, az elődöntőben az Újpesti Dózsát is legyőzte. Az 1978-as kupagyőztes csapatban álltak balról: Rózsa Lajos pályaedző, Tepszics Ignác, Friedmanszky Zoltán edző, Major Ferenc, Bálint László, Vépi Péter, Zsiborás Gábor, Mészöly Pál.
A Fradi vízilabda sikerei a 70-es években
Bár Nagy Béla krónikája főként a labdarúgásra fókuszál, a Ferencvárosi Torna Club a vízilabda sportágban is kiemelkedő sikereket ért el a 70-es években. A vízilabda csapat edzéseit Gyarmati Dezső után Goór István vette át, aki korábban az egyik nagy ellenfél, a Szolnoki Dózsa kispadján is ténykedett. A munkastílusa nagyon passzolt a Fradinál maradó igen lelkes, fiatal gárdához. Igen, a fiúk lelkesedése igen nagy volt, és ha játéktudásban, technikában nem is jeleskedtek, munkabírásban, lelkesedésben a legjobb ferencvárosi hagyományokat idézték.
A szakma elkezdte ugyan temetni az FTC csapatát, szerintük a Fradi kiesőjelölt volt, de nem lett igazuk, mert ez a fiatal gárda 1970-ben is felkapaszkodott a dobogóra, bronzérmesek lettek, és ezt a harmadik helyezést a további két évben is hozták a világ egyik legnehezebb bajnokságában, a magyar vízilabda bajnokságban, ráadásul mindkét évben a kupában is másodikak lettek. Ez a fiatal együttes továbbra is tudott stabilan két válogatott játékost adni. 1970-ben az EB-ezüstérmes csapatban játszott Kásás Zoltán és Steinmetz János, 1972-ben a müncheni olimpián ugyancsak ezüstérmes csapatban Kásás Zoltán szerepelt, míg egy év múlva a sportág első világbajnokságán rajta kívül már Balla Balázs is részese volt a magyar csapat győzelmének.
Az 1973-as MNK győzelem adta meg a lehetőséget, hogy a csapat elindulhatott az akkor első ízben kiírt Kupagyőztesek Európa Kupájában. És ha már elindulhatott, csodát tett, 1974-ben megnyerte a sorozatot, amelynek négyes döntőjét Budapesten rendezték, így hazai szurkolók előtt ünnepelhetett a csapat. Az a csapat, amely pontveszteség nélkül nyert, legyőzve a korábban négyszeres BEK-győztes horvát Mladost Zágráb, a holland Vitesse és a bolgár Akademik Szófia gárdáját. Ebben a sorozatban már főszerepet játszott egy újabb ifjú tehetség, Gerendás György. A csapat állt balról: Bányai Miklós, Steinmetz János, Kásás Zoltán, Wiesner Tamás, Balla Balázs, Györe Lajos, Goór István edző.
Hiába voltak azonban a sikerek, a bajnokságban a játékvezetés, valamint győzelmeink sorozatos megóvása miatt lemondott Goór István mesteredző. Lemondott, de távozni nem távozott, saját kívánságára az utánpótlásban kapott munkát, ahol már egy másik nagy tudású mesteredző, bizonyos Szittya Károly is tevékenykedett. Miután kimagasló képességű játékosokat ekkor nem tudott igazolni a csapat, a fennmaradás csak a nevelés útján látszott megoldhatónak. Edzőnek a kétszeres olimpiai bajnok, játékosként ősújpesti, edzőként az OSC-vel sorrendben ötszörös bajnok, nem mellesleg BEK-győztes dr. Mayer Mihályt sikerült szerződtetni. Érdekes anekdota, hogy ő mielőtt aláírta volna a szerződését, megkérdezte: „Szabad a Fradinak bajnokságot nyernie?" Dr. Mayer Mihály végül aláírta a szerződést, de nem választott könnyű utat. Első szezonjában, 1975-ben a bajnokságban bronzérmet nyert a csapattal, majd egy év múlva a negyedik lett, viszont megnyerte a csapattal a Magyar Népköztársaság Kupát. A kupagyőzelem után meglepő fiatalításba kezdett a mester. Elengedte a csapatból a csapatkapitány Kásást és további három játékost, dr. Szellőt, Ipacsot és Györét. Helyükre saját nevelésű fiatalokat állított. Tulajdonképpen mindent elölről kezdett, dr. Mayer Mihály azonban mégis egy igen ütőképes, fiatal gárdát kovácsolt.
