Az 1982-es magyarországi női kézilabda-világbajnokság és Túrkeve sportéletének emlékezetes pillanatai

Az 1982-es magyarországi rendezésű női kézilabda-világbajnokság felejthetetlen eseményként vonult be a sportág történetébe. Ebben a sorozatunkban most ezt a világbajnokságot idézzük fel, amelynek eredményeként az akkori magyar válogatott kijutott a Los Angeles-i olimpiára, ahol a politika szörnyű döntésének köszönhetően már nem vehetett részt. Ugyanebben az időszakban Túrkevén is jelentős sportfejlődés ment végbe, ahol számos sportág, köztük a labdarúgás és a kézilabda is virágzott.

A Felejthetetlen '82-es Kézilabda VB Budapesten

Egy történetet - általában - nem illik a végén kezdeni. Mi most mégis így teszünk. Az 1982-es magyarországi rendezésű női kézilabda-világbajnokság utolsó napján a Budapest Sportcsarnokban rendezett hatos döntőben a jugoszláv és az NDK válogatott 17-17-es döntetlent játszott egymással. Ha a jugók győznek, ők a világbajnokok. A jugoszláv Mugosa 59:59-nél még elengedett egy lövést. A gólt azonban nem adta meg a norvég játékvezetői kettős. Abban a pillanatban, amikor döntetlen állásnál lefújták a meccset, eldőlt, hogy az aranyérem a szovjeteké lesz. Az utolsó, akkor még le nem játszott magyar-szovjet összecsapás előtt.

És az is eldőlt, hogyha a magyar együttes tízezer felajzott néző előtt megveri a szovjeteket, akkor ezüstérmes. Ha nem, akkor negyedik. Ilyen előzmények után került sor a számunkra sorsdöntővé előlépett Magyarország-Szovjetunió mérkőzésre, amelyet - nem húzom az idegeket, meg sokan úgyis tudják - 17-15-re Magyarország nyert meg. Csík János lányai tehát második helyen zárták a világbajnokságot, egyetlen vereséggel, amelyet a jugoszlávok ellen szenvedtek el. Meg volt még egy döntetlenünk is a csoportban az akkori világbajnoki címvédő NDK ellen, a képhez ez is hozzátartozik.

A szovjetek elleni meccs után óriási ünneplés vette kezdetét a Budapest Sportcsarnokban és az egész országban. Milliók ültek akkor a tévékészülékek elé, a játékosok közül Gódorné Nagy Mariann, Angyal Éva, Sterbinszky Amália és a többi lány az egész ország kedvence volt akkor. A világbajnokság végén a zseniális képességű Sterbinszky Amáliát egy trónra ültették és a játékosok a vállukon cipelték. A kézilabda már akkor a második legnépszerűbb sportág volt idehaza - a labdarúgás után.

Mégis, a világbajnokság előtt - ki tudja miért - volt egy kis félsz a szervezőkben, hogy vajon sikerül-e megtölteni a hatalmas, tízezer néző befogadására képes BS-t Budapesten. Annyira sikerült, hogy több mérkőzés előtt valóságos közelharc zajlott a jegyekért. A jugoszlávok és a szovjetek elleni csatát megelőzően több ezer csalódott ember ragadt kint - ők az épület környékén, zsebrádiókon keresztül hallgatták Vass István Zoltán rádióközvetítését.

Ők is azt hallhatták, amit most ide leírok. Az 57. percben 14-13-as magyar vezetésnél eladtuk a labdát. A szovjetek óriása, Bazsanova a kapura bombáz, Őriné, a magyar kapus azonban valami földöntúli bravúrral hárítja a lövést. Ez volt akkor a meccslabda - nekünk. Ha a szovjetek kiegyenlítenek, minden bizonnyal bedarálják Magyarországot. Az ellentámadásunk - ez a mai kézilabdát ismerve szinte hihetetlen - 2 és fél percig tartott. Ennyit volt nálunk a labda. Gódorné még lőtt egyet, hogy biztosan miénk legyen az ezüstérem. A világbajnok szovjetek lehajtott fejjel ácsorogtak, szövetségi kapitányuk, a kissé ideges Igor Turcsin előbb a padra lökte feleségét, Zinajda Turcsinát, majd mérgében nekiállt volna feltépni a parkettet. Szerencsére ehhez nem volt meg a kellő tehetsége.

A közönség meg azt láthatta, ahogy peregnek a másodpercek és amikor felharsant a meccs végét jelző dudaszó, Sterbinszky Amália a levegőbe dobta a labdát. Gódorné Nagy Mariann a kezdőkörben a földre rogyva zokogott. Iszonyatos feszültség szabadult fel ekkor a pályán, miközben a lelátón fékevesztett ünneplés kezdődött. Az idegbeteg Turcsin elfelejtett gratulálni Csík Jánosnak, de valahogy ezzel senki sem foglalkozott. A kisstílű szovjet később a sajtótájékoztatón sem jelent meg, volt baja elég. Elvégre épp most lett világbajnok a csapata. Talán az sem tetszett neki, hogy az újságírók által megszavazott világválogatottba egyetlen szovjet fért csak be. Az a csapat így festett: Ptujec (jugoszláv) - Anasztaszovszki (jugoszláv), Gódorné Nagy Mariann (magyar), Merdan (jugoszláv), Angyal Éva (magyar), Bjung Szun Jung (koreai), Cigankova (szovjet). Ez a derék újságíróhad is vak volt, hát hogy lehetett ebből a csapatból Sterbinszky Amáliát kihagyni? Mondjuk Amál megkapta a legjobb védőjátékosnak járó különdíjat, de hát akkor is, na.

Arról aztán meg végképp ne essék szó, hogy a világbajnokság előtt a magyar szurkolók, de még a szaksajtó is két táborra szakadt Sterbinszky miatt. A kérdés úgy szólt: „kell-e nekünk ebbe a válogatottba az akkor már Dániában élő játékos?" Utólag nézve már a kérdés felvetése is teljesen érthetetlen, mert ez a csapat a zseniális Sterbinszky nélkül biztosan nem végzett volna a második helyen. Amál 1981-ben egy dán újságíróhoz ment férjhez és költözött el a skandináv országba. Ekkor lángolt fel a vita, hogyan lehet a távolban kézilabdázó játékost beilleszteni a magyar válogatottba. Nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy Sterbinszky zsenialitása mellé miként tudnak csatlakozni a többiek. Tudtak, láttuk. A szovjetek elleni meccs volt a 249. fellépése a magyar válogatottban. Több világversenyen nem láttuk őt kézilabdázni.

Pedig a Népsport 1982. december 11-én a jugoszlávok ellen elszenvedett egyetlen gólos vereség után azt írta, hogy a bronzhoz is bravúr kell. A szaklap nem tévedett, mert akkor valóban úgy tűnt, hogy az öt kihagyott hétméteres (!) miatt is 17-16-ra elvesztett meccs miatt semmilyen érmet nem akasztanak a magyar csapat nyakába. Öt kihagyott büntető mellett nem szabadna bírózni, de a Nilsson, Wester svéd bírókettős láthatóan nem tudta, hol van. Vagy, ha tudta, akkor szemérmetlenül próbálta fújni a „semleges" pályát, amelyből aztán az lett, hogy ténykedésük a jugoszlávoknak kedvezett. Hogy erre mi szükség volt, senki sem tudja - a mai napig nem. Pedig a meccs előtt reménykedtünk abban, hogy az IHF nem ezt a két svédet küldi a nyakunkra - azok után, hogy az NDK elleni csoportmeccsen (17-17) egyszer már megmutatták, ki az úr a háznál. Akkor persze még a sajtóban sem lehetett csak úgy „bírózni", a kritika megmaradt a nagyon enyhe szinten, amúgy is, a válogatott pont ezen a jugók elleni mérkőzésen ért el a mélypontra.

Talán az is benne volt a lányok fejében, hogy egy győzelem esetén nemcsak a világbajnoki aranyérem kerül kézzelfogható közelségbe, hanem biztossá válik az 1984-es olimpián való részvétel is. Los Angelesben hat csapat alkotta a női kézilabdatorna mezőnyét (még 1996-ban, Atlantában is csak nyolc!), a budapesti vb első három helyezettje jutott el közvetlenül a kaliforniai olimpiára, a többieknek meg az 1983-as B-világbajnokságon kellett izzadniuk a repülőjegyekért.

Ekkor még senki sem tudta, hogy sem a magyar, sem a szovjet csapat nem megy Los Angelesbe az ostoba politikai bojkott miatt. A nevető és a bojkottra magasról tevő jugoszlávok, a nyugatnémetek és a Laurencz László vezette osztrákok mentek. Jugoszlávia simán megnyerte az olimpiát - ahogyan az kell, miközben az NDK, a Szovjetunió és Magyarország legjobb kézilabdázói a tévékészülékek előtt zokogtak, amikor látták, hogy Kolar Merdan, vagy Szvetlana Kitics ott vigyorog az olimpiai dobogó tetején. Ez volt az igazi dráma. És nem az, hogy Magyarország elvesztette az aranyérmet az 1982-es budapesti világbajnokságon.

Az, hogy ezek a magyar játékosok egészen 1984 májusáig abban a hitben éltek, hogy ott lehetnek az olimpián, majd ezt egy minősíthetetlen politikai döntés egy pillanat alatt szertefoszlatta, a legnagyobb bűnök egyike, amit a magyar sport ellen elkövettek. Talán az sem véletlen, hogy a döntéskor egyetlen ember, a Magyar Kézilabda Szövetség által a testületbe delegált Jacsó István nem szavazta meg az olimpiai bojkottot. Ezzel a döntésével rendkívül sokat kockáztatott, de végül is nem érte retorzió. Sőt, a korabeli politikai vezetés Jacsó tettén keresztül látta igazolni azt, hogy Magyarországon demokrácia van. Hiszen mi más lenne, ha van valaki, aki szembe mer menni a pártutasítással, Buda Istvánnal, vagy éppen Kádár Jánossal.

De 1982. december 12-én, vasárnap este még senki sem tudta. Ott csak együtt zokogott a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott - és tízezer néző a Budapest Sportcsarnok lelátóin.

Az 1982-es női kézilabda-válogatott tagjai

Az alábbiakban az 1982-es világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar válogatott csapat tagjai láthatók:

Vezető edző: Csík János, másodedző: Szabó István.

Túrkeve sportélete a '80-as években és Nagy Zoltán szerepe

A '80-as években Túrkevén is jelentős sporttevékenység zajlott, amely az egész országra jellemző sportfejlődés részét képezte. Az AFIT XVII.sz. egysége és a Szakközépiskola támogatásával több sportágban is előrelépés volt tapasztalható. A biztosabb szakmai háttér lehetővé tette az előrelépést a megyei II. osztályból a megyei I. osztályba.

A túrkevei labdarúgócsapat is aktív volt ebben az időszakban. A csapat a II. helyen végzett, és ezzel az NB III. osztály is elérhető közelségbe került. A játékosok között szerepelt Sándor, Nagy Sándor, Faragó Lajos, Nagy Zoltán, F.Kiss Mihály és Sugár Tibor. Az edző Magyar Zoltán volt. Sajnos, a csapat később kiesett a megyei I. osztályból, amikor a vállalatok csődbe mentek és nem volt elegendő támogatás. Éveken át a megyei II. osztályban szerepeltek és szerepelnek ma is.

A Túrkevei Kézilabda Fejlődése

A kézilabda is népszerű sportág volt Túrkevén. Az 1960-ban alakult női kézilabdacsapat Fias Lajos testnevelő vezetésével kezdte meg működését. Kezdetben egyáltalán nem volt kézilabda-pálya, de Fias Lajos és Kovács Sándor kezdeményezte egy pálya megépítését, amelyet vörössalakkal terítettek meg. A megyei II. osztályban 1964-ben kezdtek játszani, majd a megyei I. osztályban folytatták. A sportág elterjedését városunkban a Szakközépiskola 1970-es beindulása segítette elő. A csapat sokszor nyert, de az osztályozókon mindig elbukott. 1988-ban viszont a Túrkeve NB II-be került, majd Pásztor István vette át a csapat irányítását, akinek vezetésével megnyerve bejuttatta a csapatot az NB I/B osztályba. Ezt a nagy kézilabdás eredményt két évig tudták tartani, majd az NB II. keleti csoportjában szerepeltek. Nagy szerepet játszott Perényi Bálint szakosztályvezető munkája is. Az ifjúsági NB I-es csapatok utánpótlás gárdáival egy bajnoki rendszerben játszottak a túrkevei kézilabdázók. 1987-ben a serdülő OB-n a 4. helyen végzett a TVSE fiú csapata.

A Nagykun Diák Sportviadalok és a "Ványai" Sikerek

A sportélet fontos részét képezték a Nagykun Diák Sportviadalok is. Az 1979-es esztendő - a VI. Nagykun Viadal éve - jelentős változást hozott Túrkeve sportéletében. Az 1973-ban elkezdett Városi Sportcsarnok felépült és 1979-ben átadták a sportolóknak. A létrejöttében Kórizs Istvánnak, a "Ványai" akkori igazgatójának, valamint Szalóki Istvánnak, a Sportfelügyelőségtől, volt nagy szerepe. A csarnokhoz atlétikai pályát is építettek. Diákjaink jól felkészültek a versenyekre, és kiemelkedően szerepeltek. Nyertek fiú és leány kézilabdában, fociban és atlétikában is. A VII. Sportviadalt 1981. április 24-26. között ismét Túrkevén rendezték, amely a győztes joga és kötelessége. A túrkeveiek szempontjából sikeresen szerepeltek: nyertek a fiú tornászok, a labdarugók és a kézilabdások is.

A VIII. Sportviadalt Kunszentmártonban bonyolították le 1983. április 22-24. között. A túrkevei diákok eredményesen szerepeltek és megnyerték a pontversenyt, megközelítően 100 ponttal voltak jobbak a "Karcagi Gimi"-nél. Ezzel a 4. alkalommal nyerték meg a túrkevei diákok a pontversenyt. A lányok kézilabdában is győztek 1995-ben, ahogyan a labdarugók is három alkalommal.

Egyéb sportágak Túrkevén: Birkózás és Autocross

A birkózás is jelen volt Túrkeve sportpalettáján. Az 1929-ben alakult birkózó szakosztály a Munkáskör helyiségében Vladár Milán vándortréner vezetésével tartotta edzéseit. Később, a II. világháború után, az MHK (Munkára Harcra Kész) mozgalom keretében újjászervezték a birkózó sportot is. Nagymihály Gyula, aki maga is jó versenyző volt az FTC-ben, nagy szerepet játszott a szakosztály újjáélesztésében. A '80-as években az autocross is népszerűvé vált Túrkevén, különösen a Szakközépiskola segítségével. A város országos bajnoki futamoknak is otthont adott, például 1982-ben, ahol Szabó Kálmán 1600 ccm AC-OB I. helyezést ért el.