A Nagyfeszültség kettős világa: Elektromos hálózatok és stratégiai társasjáték hat játékosnak
A "Nagyfeszültség" szó hallatán sokaknak az elektromos áram veszélyessége jut eszébe, másoknak azonban egy izgalmas stratégiai társasjáték, amelyben éppen az elektromos hálózatok építése a cél. Jelen cikkünkben mindkét jelentésbe betekintünk, feltárva az elektromos energia technológiai fejlődését és az ezzel kapcsolatos aggodalmakat, valamint bemutatjuk a modern társasjátékozás egyik gyöngyszemét, ahol a "hat játékos" szám kiemelten fontos a maximális élmény eléréséhez.
Az elektromos áram útja a fogyasztókhoz: Történelem, veszélyek és láthatatlan védelmezők
Hogy az áram veszélyes lehet, mindenki számára világos. A leglátványosabb vita az elektromosság veszélyességéről a villamosszolgáltatások hajnalán zajlott. Akkoriban ugyanis még csatázott a kisfeszültségű egyenáram és a nagyfeszültségű váltóáram a technológiai dominanciáért. Az egyenáram bajnoka a híres feltaláló, Thomas Edison volt, ellenfele pedig a vasúti mérnökként vagyont és hírnevet szerző George Westinghouse, aki a valaha élt egyik legzseniálisabb mérnök, Nikola Tesla váltóáramú rendszerét akarta elterjeszteni.
A technológiai előny a váltóáramnál volt, mert könnyebb volt nagy távolságokra szállítani. Ezt kompenzálandó Edison a veszélyessége miatt támadta. Attól sem riadt vissza, hogy egy elefántot pusztítson el nyilvánosan váltóáram segítségével. Mivel a váltóáram alkalmasnak mutatkozott kivégzések végrehajtására (a villamosszék valóban hosszú ideig szolgálatban maradt az Egyesült Államokban), azt javasolta, hogy az ítélet-végrehajtás e módszerét nevezzék westinghouse-álásnak. De ahogy ebből nem lett semmi, úgy a villamoshálózatok jövőjét is az üzleti ésszerűség döntötte el. Tesla rendszere győzött, fejlődése azóta is tart.
A váltóáramnak az a vonása a legfontosabb, hogy nincs szükség sok apró erőműre a felhasználók közelében, mert az energia kis veszteséggel nagy távolságokra is eljuttatható, méghozzá közel fénysebességgel. Ráadásul könnyen szétosztható a fogyasztók között. Csakhogy éppen ebből fakadnak az elektromágneses tereket övező mai félelmek.
Légiakadály-jelző gömbök: A láthatóság jelentősége
Ha valaki az autópályán halad, amely felett áthalad egy nagyfeszültségű távvezeték, nagy narancssárga gömböket láthat a kábeleken. Először is tisztázzuk, hogy a gömböknek nincs aktív szerepük az áram továbbításában, nem tartalmaznak semmiféle mérőszerkezetet, az autópálya forgalmát titkos módszerekkel megfigyelő műszereket, ahogy kábelfeszítőt vagy villámhárítót sem.
A többnyire narancssárga golyókat hivatalosan légiakadály-jelző gömbnek, nem hivatalosan pedig markergolyónak is hívják. Ezek az elektromosan nem vezető műanyagból készített objektumok csakis arra szolgálnak, hogy feltűnőek legyenek gépeket vezető embereknek, és megmutassák, hogy hol haladnak a távvezetékek. Ez pedig támpontot ad az alacsonyan történő repüléshez. Azaz a gömbök célja, hogy csökkentsék egy ütközéses baleset kockázatát.
Az autópályák felett áthaladó távvezetékeknél a gömbök szerepe kiemelten fontos, mert közlekedési baleset esetén a mentőhelikopterek olyan magasságban repülhetnek, hogy beleakadhatnának a vezetékbe. A jelzőgömböket azonban nemcsak az autópályák felett használják, hanem repülőterek közelében haladó, folyók és szurdokok felett átívelő elektromos kábeleken is.
A gömbök potenciális jelentőségét azonban egy olyan baleset szemlélteti leginkább, amelynél nem szerepelt villamosvezeték. Az amerikai tengerészgyalogság EA-6B Prowler harcászati elektronikai repülőgépe 1998. február 3-án alacsony magasságú kiképzési küldetésen vett részt. A pilóták eltértek a feladatuktól és sétarepülésbe kezdtek a Dolomitokban. A kábel elszakadt, és a hegyre tartó kabin húsz emberrel a fedélzetén több mint 80 métert zuhant. Az utasok között nem maradt túlélő. A gép szárnya és farka is megsérült, de vissza tudott térni az avianói légibázisra. Ha lettek volna jelzőgömbök azon a kábelen, talán a pilóták észlelik és elkerülik az ütközést.
A nagyfeszültség és az egészség: Tudományos vizsgálatok és közhiedelmek
A nagyfeszültségű, de alacsony frekvenciájú áramot továbbító távvezetékek behálózták a Földet, és számos ember viszonylagos közelségükben él. Következésképpen az aggodalmak az egész világon mindenütt megjelentek. Ez az oka, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is kiterjedt vizsgálatokba kezdett annak kiderítésére, hogy van-e valós alapja a félelemnek. A villanyvezetékek behálózzák a Földet, de vajon kell-e félnünk tőlük?
A kutatás eredményeiről Varjú György, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora a Magyar Tudomány című folyóiratban számolt be. "Egy szakértői munkacsoport 2001 júniusában áttekintette a sztatikus és az extrémen alacsony frekvenciájú (ELF) elektromos és mágneses terek rákkeltő hatására vonatkozó vizsgálatokat, és a megállapításait a WHO 263. sz. 2001. októberi tényfeltáró lapjában adta közre. E szerint (...) az ELF mágneses erőtér a gyermekkori leukémia epidemiológiai vizsgálataira alapozva a 'lehetséges emberi rákkeltő' (2B) besorolást kapta. Minden más felnőtt- és gyerekkori rákra vonatkozó bizonyítékot 'nem besorolhatónak' határoztak meg a nem megfelelő vagy ellentmondó tudományos információk miatt."
A WHO a vizsgálatokat öt évvel később megismételte, de akkor sem találtak mást. Azaz annak ellenére, hogy a mágneses erőterek nyilvánvalóan érzékelhető hatással vannak az emberi szervezetre, nem okoznak betegséget. Az Európai Unió szakemberei azt is megállapították, hogy az epidemiológiai (járványtani) tanulmányok a nagyon alacsony frekvenciájú terekhez (ELF) kötik a gyermekkori leukémia nagyobb gyakoriságát. Ezt az összefüggést azonban nem magyarázzák és támasztják alá az állatokon és a sejteken végzett kísérletek. Az eddigi kutatási eredmények nem találták meg azt a lehetséges mechanizmust, amely megmagyarázná az összefüggést. További kutatások kellenek, hogy a lehetséges ok-okozati összefüggést megerősítsék vagy cáfolják.
Az emberek, persze, szeretnek hinni a titokzatos hatásokban. Érdekes módon a nagyfeszültségű vezetékek miatt mégsem alakultak ki olyan széles körben terjedő összeesküvés-elméletek, mint például a repülőgépek (chemtrailnek vélt) kondenzcsíkjai miatt. A gyanú azonban változatlanul ott lebeg, hogy a kitettség az erős áramnak bajt okozhat. Emlékezetes esete volt ennek, hogy egy nagykanizsai lakóházban tapasztalt sorozatos rákos megbetegedések miatt az ott élők a pincében üzemelő trafóházat tették felelőssé. A hatóságok azonban nem találtak összefüggést a megbetegedések és a transzformátorok által gerjesztett - egyébként az egészségügyi határérték alatti - elektromágneses tér között. Egy hasonló eset Szegeden is előfordult, ahol egy magánház kertjében álló távvezetékoszlop miatt alakult ki vita a nagyfeszültség potenciális egészségkárosító hatásáról. Az efféle nyugtalanság nem csak Magyarországra jellemző.
Holland kutatók 2015-ben publikálták azt a tanulmányt az Environmental Research című szaklapban, amely a nagyfeszültségű távvezetékek telepítésének egészségre gyakorolt hatását vizsgálta. Azt tapasztalták, hogy a vezetékek közelében lakók negatív változásokat észleltek az egészségükben. Jarry T. Porsius és munkatársai olyan embereket vontak be a vizsgálatba, akik a távvezeték közvetlen közelében (legfeljebb 300 méterre), illetve attól távolabb (500-2000 méterre) laktak. Arra voltak kíváncsiak, hogy a negatív egészségi hatásokról szóló hiedelmek erőteljessége összefüggésben van-e azzal, hogy ki milyen messze lakott a vezetéktől. Úgy tapasztalták, hogy szignifikánsan magasabb volt mind a tünetekről, mind pedig a hiedelmekről szóló beszámolók aránya a távvezetéktől 300 méteren belül élők körében, mint a távolabb lakóknál. Miközben az egyes csoportok tüneteket jelző kiinduló értékeiben nem volt különbség, az abba vetett hit, hogy a távvezeték képes tüneteket okozni, már kezdetben is erősebb volt a közelebb lakóknál. Sőt már azelőtt negatív egészségi hatást tudtak kimutatni az új nagyfeszültségű távvezetékekhez közel élők között, hogy a vezetéket üzembe helyezték volna. Végül ne feledkezzünk meg Varjú professzor másik megállapításáról!
A Nagyfeszültség társasjáték: Stratégiai gazdálkodás hat játékosnak
A társasjátékozás manapság már nem unalmas, übergeek hobbinak számít, hanem belevaló, sőt igazán cool dolognak. Az asztalnál a tábla mellett ülve, roncsokból összeguberált űrhajót építhetünk, mint a Galaxis Roncsderbiben, vagy épp mitikus szörnyek oldalán szállhatunk harcba Kemet ősi földjén, sőt akár gengszterbőrbe is bújhatunk és pisztolyokkal hadonászhatunk a szajré felett, ahogy ezt egy Cash’n Guns parti során megtehetjük. Friedmann Friese Funkenschlagja, avagy magyar nevén a Nagyfeszültség, az okos gazdálkodás és hálózatépítés remekműve.
A játék célja és mechanizmusa
A Nagyfeszültségben az a cél, hogy a játék során minél nagyobb elektromos hálózatot építsünk fel, és az ezekhez tartozó erőműveinket a megfelelő nyersanyagokkal mind beizzítsuk. A játék dobozában egy kétoldalú játéktábla található egyik oldalán Németország, a másik oldalán Észak-Amerika térképével, a városokat csőrendszerek kötik össze. Ahhoz, hogy a hálózatunk terjeszkedjen, a városokban kell központokat kialakítani, ezeket a játékos színével megegyező házikókkal jelöljük.
Az erőművekhez licit útján lehet hozzájutni, a játék során mindig nyolc erőmű látható, ám ebből csak a négy olcsóbb vásárolható meg. Ha valaki kifizet egy erőművet, akkor újabb darab kerül fel a húzópakliból és sorrend szerint elfoglalja a helyét, vagy az alsó (jövőbeni piac), vagy a felső jelenlegi piac sorban. Az aktuálisan soron következő játékos megnevez egy erőművet, és tesz rá egy ajánlatot (az ajánlatnak meg kell egyeznie az erőmű sorszámával, ez adja a kezdőárat), erre a soron következő játékos reagálhat passzal, ha nem kívánja megvenni a kikiáltott darabot, vagy tehet egy magasabb ajánlatot. Egy játékos maximum három erőművet birtokolhat, ám a játék során egyre nagyobb erejű, illetve gazdaságosabb erőművek tűnnek fel, így egy idő után illik őket fejleszteni. Ekkor a már meglévő három erőműből, a legavíttabb (legalacsonyabb sorszámmal rendelkező) leesik, és a helyére az újonnan vásárolt kerül.
A nyersanyagok (szén, olaj, szemét, urán) piaca nem licit alapúan működik mint az erőműveké, hanem valójában a “piacot” formázza meg. Szerencsére nem kell kofákkal hadakoznunk, ám elképzelhető, hogy olajért indulunk, de végül uránnal térünk haza, hiszen az érte meg jobban. A nyersanyagok ára a játék folyamán a keresletnek és kínálatnak megfelelően dinamikusan változik.
A játék három szakaszra osztható fel, szakaszonként különböző darabszámú nyersanyaggal töltődik a piac, illetve egyre több hely válik elérhetővé a városokban, mindeközben szépen lassan az erőművek is elavulnak, illetve megújulnak. Az első kör során véletlenszerűen alakul a sorrend, majd a játékosok kedvező, illetve kevésbé kedvező helyzete lesz a döntő. Az első helyen álló licitálhat először - neki nagyjából csak ennyi előnye van, hiszen a nyersanyagpiacon, illetve a hálózatok építésében is ő válik utolsóvá. Mindez egészen addig folytatódik, amíg az egyik játékos nem lesz képes 17 várost bekötni a hálózatába.
A játékmenet főbb lépései (minden menetben):
- Az a játékos kezd, aki a legtöbb várost kötötte már be. Döntetlen esetén a legdrágább erőmű dönt.
- Minden játékosnak joga van egy a piacon fellelhető erőműre kezdőlicitet tenni, aminek a minimális összege az erőmű sorszáma. A licit addig folytatódik amíg már egy kivételével mindenki passzolt, és a licit nyertese magához veszi az erőmű lapját.
- A játékosok fordított játékos sorrendben nyersanyagokat vásárolnak az erőforráspiacról. A megvett erőforrásokat az erőműveken kell eltárolni. Minden erőmű csak olyan erőforrást tárolhat, amilyet használ, és maximum a fogyasztásának a kétszeresét.
- A játékosok újabb városokat köthetnek be a hálózatukba.
- Ebben a fázisban a játékosok üzembe helyezhetik az erőműveiket, és pénzt kapnak az ellátott városok után. A túltermelés ilyenkor elveszik, mint ahogy a bekötött, de el nem látott városok se érnek semmit.
A játékélmény és a hat játékos szerepe
A Nagyfeszültség tipikusan az a játék, ami annál jobb, minél többen játsszák azt, vagyis hatan, a maximális létszámot kihasználva a legjobb. Ez a játékosszám már-már a partijáték kategóriába emeli, hasonlóan sok embert megmozgató darab még a 7Csoda, amit szénné játszott a társaságunk, ha többen szaladtunk össze. Abban az esetben, ha kevesebb mint hat fő játszik, mindig annyi szomszédos területen zajlik a játék, ahány játékos ül az asztalnál. A játék elején érdemes tisztázni, hogy mely részek esnek ki a partiból.
A Nagyfeszültség hibátlan társasjáték, az elejétől a végéig izgalomban és gondolkodásban tartja a játékosokat. Gyenge pontja a már említett “játékpénz”, de ez nem a játék hibája, sokkal inkább a kiadásé - bár a minőségi bankók a játék árát is feljebb nyomnák. Játék közben a lapok sérülnek és kopnak a legkönnyebben.
Múlt héten vettem a játékot, hétvégén bontottuk ki, és két nap alatt kb. hat kört játszottunk. Úgy, hogy két óra a játékidő. Szóval betalált, kicsit féltem megvenni, de eléggé megérte, azt kell mondanom. A viszonylag hosszú játékidő szerintem nagyon hamar elszáll, aki emiatt félne kipróbálni, ne féljen. Jó, hogy folyamatosan taktikázni kell, mit csinálj, nincs "üresjárat" kvázi, tehát nem unalmas. Bár minden szabályt csak a legutolsó játékra jegyeztünk meg, tehát igazán korrektül csak akkor játszottunk, annyira nem bonyolult játék. Sok mindenre kell figyelni, de szerintem ez megszokható. Mi próbáltuk négyen és ketten is, mindenhogy jó volt. Nagyon tetszik a játékosok közti kiegyenlítő mechanizmus, ilyennel tényleg nem sűrűn találkozni társasjátékoknál, ugyanakkor azért valahol "logikus" is, hogy beletették, különben aki az elején elhúz, azt már semmi nem tartaná vissza. A Nagyfeszültség szerintem látszólagos egyszerűsége ellenére hozza a megfelelő hangulatot. Nekem ezen a téren a piac a kedvencem, mivel tényleg a kereslet határozza meg az árat.
A játék közepesen komplex. Ami kicsit fura volt, hogy mintha egy házikóval kevesebb lenne alapból a játékban (tehát nem rosszul csomagolták, hanem a leírásban is annyi van): ugyanis ha ketten játszunk, akkor ugye 21 város kell, plusz egy a pontozón, plusz egy a sorrendet meghatározó sávon, akkor az annyi mint 23, de csak 22-t adtak mindegyikből. Ezt leszámítva pazar a játék, nem partijellegű, inkább gámer, de annak nagyon jó, nem egy vérkomoly stratégiázás, és nem is annyira elvont. A kerettörténet külön pluszpont, és az egész dizájn is, először olyan riasztóak a szürke hőerőművek, meg olyan ridegnek és mocskosnak tűnik az egész megoldás, de ha bele tudja élni az ember magát, akkor rájön, hogy ennek pont ilyennek kell lennie.
tags: #nagyfeszultseg #hat #jatekos
