A Nagykanizsai Dózsa Labdarúgásának Kanyargós Története
Nagykanizsa gazdag sporttörténelmében a labdarúgás mindig is kiemelkedő szerepet játszott. Ennek a történetnek egyik alapköve a Dózsa MADISz, amely a második világháború utáni újjáépítés és remény idején született meg. A csapat útja tele volt kezdeti sikerekkel, súlyos kudarcokkal, egy hírhedt botránnyal és végül újjáalakulásokkal, melyek mind hozzájárultak a nagykanizsai futball egyedi arculatához.
A Dózsa MADISz Megalakulása és Korai Sikerei (1945)
A IX. kerületi Dózsa MADISz első dokumentált mérkőzésére 1945. április 30-án került sor a Szentlőrinc-válogatott ellen. A Dózsa MADISz a Dobrovits - Lugosi, Winkl - Battai, Nagy I. , Vida - Kulak, Aspirány, Csepregi, Nagy A., Tarján összeállításban lépett pályára, és Nagy A. valamint Aspirány góljaival 2-2-es döntetlent ért el. Kevéssel később megkezdődött az 1945 tavaszára kiírt Budapest-bajnokság, amelynek II. osztályában 8 csoport 96 csapata mérkőzött azért, hogy az 1945-46-ban induló első osztályú bajnokság résztvevője lehessen. A IX. kerületi Dózsa MADISz a harmadik csoportba nyert besorolást.
Hazai mérkőzéseit az Üllői úti pályán rendezte, és első bajnoki mérkőzésén a Ferencvárosi SE-t fogadta. A Kalmár - Baranyai, Németh - Lugosi, Nagy II, Batai - Pólinger, Aspirány, Csepregi, Nagy I, Tarján összeállítású Dózsa magabiztos, 3-0-s sikerrel nyitott, mindhárom gólt a center, Csepregi Béla szerezte. Az első győzelmet továbbiak követték - legyőzték a Petőfi, a Ferencvárosi VSK gárdáját, sőt, megsemmisítő, 15-0-s vereséggel küldték haza a VII. Kerületi Kinizsit.
Hamarosan a bajnokságon kívül is nagy sikert értek el. A csapat bejutott a MADISz-egyesületek számára rendezett „Szabad Ifjú Serleg” sorozat döntőjébe, ahol fölényes, 6-0 arányú győzelmet aratott az egy osztállyal magasabban szereplő, komoly játékerőt képviselő Zuglói MADISz ellen. Ez a siker ígéretes jövőt vetített előre a fiatal csapat számára.
Küzdelmek és Vereségek az Első Bajnoki Idényben
A kezdeti lendület után azonban a Dózsa MADISz hamarosan szembesült az első osztályú labdarúgás kihívásaival. A két osztály közti különbségek - amelyek a Zuglói MADISz legyőzésekor még nem tűntek fel - először az Erzsébeti MTK elleni díjmérkőzésen ütköztek ki. 1945. augusztus 11-én az Ady Endre utcai EMTK-pályán a Dózsa súlyos, 6-0-s vereséget szenvedett.
A Dózsa MADISz első bajnoki ellenfele a többszörös bajnok, a félbeszakadt hadibajnokság harmadik helyezettje, a Csepel volt. Pásztor révén a Dózsa szerezte meg a vezetést a 13. percben, és közel 45 percig sikerrel őrizték is azt. Az 55. percben azonban a Csepel egyenlített, majd a 80. percben megszerezte a győztes gólt is, 2-1-re nyertek. A Csepel elleni vereség még nem vetített előre különösebb problémákat, a Dózsa nyugodtan készülhetett a második bajnokira, amikor is a Győri ETO látogatott az Üllői útra. A Népsport akkori tudósítása szerint: „A Dózsa oldalán van a lendület és a fiatalság előnye - és a rutintalanság hátránya. Az ETO bemutatkozása nem sikerült, nincs együtt a győri csapat. Úgy érezzük, a Dózsának sikerül a pontszerzés.”
A Dózsa mintegy 3000 néző előtt kezdhette meg a meccset. A győriek az utolsó percben érkeztek meg, mint mondták, későn kapták meg az értesítést a mérkőzés időpontjáról. A csapat a Kamarás - Répa, Németh - Gyöngyösi, Nagy II, Miklósi - Pataki, Aspirány, Csepregi, Pásztor, Tarján összeállításban játszott. Az első félidőben egyik csapatnak sem sikerült a gólszerzés, a második játékrészt azután a Győr kezdte jobban. A 47. percben Hannich kapufát lőtt, a 48-ban Gőcze már sikeresebb - a kifutó Kamarás mellett a hálóba lőtt. A Dózsa támadott az egyenlítésért, és sikerrel is járt, az 58. percben egy szöglet után Csepregi fejelt a győriek hálójába, beállítva az 1-1-es végeredményt.
A következő ellenfél az MTK volt. A Népsport szerint „a lelkes Dózsa nagyon megszoríthatja nagynevű ellenfelét”. A mérkőzést jó hangulatban kezdte a Dózsa, Nagy I Antalt ünnepelték, akinek a mérkőzést megelőzően született gyermeke, az MTK azonban gyorsan lehűtötte a vendégeket, Andaházi villámgyors gólt szerzett. A Dózsa Répa révén még egyenlített ugyan, de nem tudták tartani az MTK-csatárokat. Ismét Andaházi, majd Bosánszky volt eredményes, a félidő 3-1-es hazai előnnyel zárult. A súlyos vereség szétzilálta a Dózsa játékosait - a következő ellenfél ráadásul az az EMTK volt, amely a szezon nyitánya előtt súlyos vereséget mért rájuk.
A két nagy gólkülönbségű vereség után a Dózsa MADISz nem tudott felállni, sorban jöttek a megalázó eredmények. Szentlőrincen 6-2-re, az UMTE-től 7-2-re kaptak ki, a Dorog 9, a Pécsi VSK 12, a Ferencváros - amelyet a szezonkezdés előtt még legyőztek - 11, a Haladás 5 rúgott góllal lépett túl rajtuk. A téli szünet sem hozott számottevő változást, sőt, újabb balszerencse érte a csapatot.
„Szegény embert az ág is húzza” - számolt be a Népsportban Becker Károly, a Dózsa intézője, miután a negyedik fordulóban Győrbe kellett volna utaznia a csapatnak, azonban nem értek oda a mérkőzésre. „Nagy balszerencsénk volt - Az egyik kocsink már a rajtnál leállt. A második a hídon mondta fel a szolgálatot. A vonathoz siettünk, oda későn érkeztünk. Újra kocsit tudtunk szerezni. Eljutottunk egészen Piliscsabáig. Itt mondta fel autónk a szolgálatot. Mi igazán mindent megtettünk, hogy elutazhassunk. Az ETO-val már meg is állapodtunk, valószínűleg Húsvétkor játsszuk le a mérkőzést.”
A Hírhedt „Liszten Vett Mérkőzés” Botrány (1946)
Az 1946-os év a Dózsa MADISz történetének egyik legsötétebb fejezetét hozta el, egy olyan botrányt, amely mélyen megrázta a magyar labdarúgást. 1946. április 28-án az OB I Nyugati csoportjában sereghajtóként szerénykedő, 22 mérkőzésen mindössze 3 pontot szerző Dózsa MADISz csapata az Üllői úton fogadta a csoport felsőházába tartozó Szombathelyi Haladás gárdáját.
Fenyő III játékvezető késése miatt a mérkőzés mintegy fél órával a meghirdetett időpont után kezdődött el. A Haladás viszont nagyon gyorsan, már a 2. percben vezetést szerzett Szabó Imre révén. A 33. percben Fejes László, a 38-ban ismét Szabó Imre volt eredményes, így a csapatok 3-0-val vonultak a szünetre. Az 53. percben egy váratlan ellentámadásból a Dózsa MADISz jobbszélsője, Sasgáti Károly szépített. A hazaiak ezzel együtt sem tudtak visszajönni a meccsbe, a Haladás tovább nyomott, a 70. percben Varga Ferenc egy kiugratást követően beállította a 4-1-es végeredményt. Különös dolog nem történt, az ekkor már a „pofozógép” szerepét betöltő Dózsa MADISz 21. vereségét is elszenvedte a szezonban.
A Haladás győzelmével továbbra is versenyben maradt a csoporton belül az első öt helyért folyó küzdelemben - a szezon bajnoki kiírása értelmében ugyanis az alapkör végén a kétszer 14 csapatból csoportonként a legjobb 5 csapat folytathatta a felsőházban. A tét nagy volt, a Nyugati csoportban a Szentlőrincet, az ETO-t, a Haladást, a Kőbányai Barátságot, a Dorogot és a Szolnokot néhány pont választotta csak el egymástól.
Szerdán bomba robbant a labdarúgószövetségben. Az első idei nagy vesztegetési botrány jutott napvilágra. A nyugati csoport ötödik helyéért folytatott ádáz harc egyik csúnya fejezete tárult elénk az ETO feljelentése nyomán. Az ETO beadványában közölte, hogy az április 28-án lejátszott és 4-1-es eredménnyel végződött mérkőzés előtt Körmendi, a Haladás intézője és Molnár, a Haladás pesti képviselője felkeresték Vas Istvánt és Becker Károlyt, a Dózsa két intézőjét. Felajánlottak 50 kg lisztet arra az esetre, ha a mérkőzés háromgólos Haladás-győzelemmel végződik. A Dózsa-emberek kevesellték a felajánlott mennyiséget, erre azt 100 kg-ra emelték. Ekkor nem jött létre végleges megegyezés, végül is abban állapodtak meg, hogy majd a mérkőzés előtt megbeszélik a dolgokat. Ez, úgy látszik, meg is történt. Végül talán sorsdöntő lehetett az ügyre nézve hat Dózsa-játékosnak a nyilatkozata, akik aláírásukkal bizonyították, hogy a Haladás elleni játék előtt vezetőik közölték velük, milyen eredménnyel kell végződnie a mérkőzésnek. A történet fontos adalék a korszak, a vidéki és a fővárosi élelmezési helyzet megismeréséhez: a Haladás eszerint egy mázsa lisztet adott a Dózsa vezetőinek, hogy a csapat ne teljes erőbedobással játssza végig a mérkőzést, ezzel pedig a szombathelyi csapat biztosíthassa helyét a rájátszás felsőházában.
Az MLSZ Ítéletei és Fellebbezések
Az ügy az MLSZ II. sz. fegyelmi egyesbírója, Kovács Mátyás elé került. A szövetségi bíró 1946. június 2-án hozott ítélete megállapította a vesztegetés tényét. Vas Istvánt, a Dózsa MADISz titkárát és játékosát „vesztegetésben mint tettest, a játékban való teljes erő kinemfejtésben való felhívásban (sic!) mint felbujtót" találta bűnösnek, és örökre eltiltotta. A Haladás budapesti képviselőjét, Molnár Józsefet „vesztegetési kísérletben, mint tettest” találta bűnösnek, ezért a tisztségviseléstől és a pályák látogatásától is örökre eltiltotta. Baumann (Körmendi) Gyula, a Haladás intézője bűnsegédként kétéves eltiltást kapott. A Haladás játékjogát 1946. június 3-tól 1946. augusztus 31-ig felfüggesztették.
Az események azonban folytatódtak. A fellebviteli bizottság június 28-án a Haladást és a Dózsát is törölte a bajnokságból - a döntés szerint „mindkét együttes egészévi összeredményét” megsemmisítették, és játékjogukat 1947. június 25-ig felfüggesztették. A döntés értelmében az ETO került volna a felsőházba, a kiesett EMTK pedig meccselhetett volna a bentmaradásért a második tíz csapat között. A döntés a teljes menetrendet felforgatta volna - Nagy Sándor, az MLSZ elnöke is tanácstalan volt: „Magam sem tudom, hogyan kerülünk majd ki ebből a hínárból. Úgy érzem, a bizottság ítélete túlzott.”
EXKLUZÍV: Varga Judit exférje a pedofilbotrányról, Rogán Antalról és a fideszes törésvonalakról
Új Fejlemények és a Játékosok Vallomásai
A lapzártakor érkezett értesülések szerint a Haladás - Dózsa ügyben szenzációs, új fejlemények voltak várhatóak, amelyek akár az ügyben szereplő harmadik egyesületet, az ETO-t is bajba sodorhatták. Pálmay István, a Haladás pesti képviselője közölte, hogy benyújtja az MLSZ-be a Dózsa játékosainak azt a nyilatkozatát, amelyben elismerik, hogy őket az ETO egyik vezetője bírta rá arra, hogy a Haladás ellen valljanak, holott ez a valóságban nem történt meg.
Az ügy kimenetele szempontjából kulcsfontosságúak voltak a játékosok vallomásai. Egy Népsport-riportban a kiebrudalt játékosok számoltak be a történtekről. A játékosok nevében Csepregi, Aspirány, Pásztor, Répa, Kamarás, Pólinger és Nagy II is megszólalt, a Dózsa akkori vezetőit, Vass István főtitkárt és Becker Károly intézőt vádolva.
| Játékos neve | Foglalkozása | Eredeti eltiltás | Későbbi enyhítés (1946. szept. 3-ig) |
|---|---|---|---|
| Nagy II | géplakatos | Örökös eltiltás | igen |
| Kamarás | kereskedősegéd | Örökös eltiltás | igen |
| Pásztor István | műszerész | Örökös eltiltás | igen |
| Csepregi | géplakatos | Örökös eltiltás | igen |
| Aspirány | segédmunkás | Örökös eltiltás | igen |
| Répa József | szövősegéd | Örökös eltiltás | igen |
| Németh | Nincs megadva | Örökös eltiltás | igen |
| Tomecskó | Nincs megadva | Örökös eltiltás | igen |
| Pólinger | Nincs megadva | Örökös eltiltás | igen |
A játékosok elmondásai szerint Vass és a győriek képviselője, Zámolyi próbálták rábírni őket hamis vallomásokra. Nagy II. Király, az ETO képviselője egy héttel a mérkőzés előtt Vassal és Beckerrel együtt 50 millió adópengőt ígértek fejenként, ha megverik a Haladást. Ez az összeg akkoriban hatalmas volt, nem egy, hanem akár öt mázsa lisztet is lehetett volna venni érte. A nyomásgyakorlásba az MKP is beszállt, Szombathelyen a pártszékházba szervezték a tiltakozó nagygyűlést.
Az új fejlemények és az erőteljes tiltakozás hatására az MLSZ elnöksége megsemmisítette a fellebbviteli határozatot. Ennek eredményeként az elsőfokú döntés lépett újra életbe - az ETO nem nyert semmit a történettel, a játékosok eltiltása megmaradt, a Haladás továbbra sem játszhatott mérkőzést a felsőházban. A történet azonban itt nem ért még véget. Az MLSZ fellebbviteli bizottsága július 11-én végső döntést hozott: a Haladás visszakapta játékjogát, Becker és Vass örökös eltiltását viszont jóváhagyták. A Dózsa MADISz játékjogát hat hónapra, 1946. december 31-ig felfüggesztették.
A Partizán Sport Club Érája
A kilenc eltiltott játékoson váratlanul egy politikai döntés segített. 1946 augusztusában a Dózsa MADISz csapatát a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége vette át. A klub új neve nemes egyszerűséggel Partizán Sport Club lett. A kilenc játékos örökre szóló eltiltása súlyos gondot jelentett a csapat számára. „Az újjászületett egyesületet az a veszély fenyegeti, hogy nem indulhat az OB II-ben. Ez a körülmény már annál is inkább sajnálatos volna, mivel értesülésünk szerint a Partizán SC már most több külföldi meghívást kapott és előreláthatólag az első magyar egyesület lesz, amely eljut a Szovjetunióba is.”
A Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége ezért pénteken kérvényt adott be az MLSZ-hez, és kérte az elnökséget, hogy a Dózsa felfüggesztését, valamint az egyesület kilenc játékosának az eltiltását az említett okokra hivatkozva hatálytalanítsák. A magyar labdarúgás nagy tábora érdeklődéssel várta az MLSZ elnökségének döntését.
A fellebbezés hatására 1946 szeptemberében újabb egyesbírói döntés született: Aspirány, Csepregi, Németh, Répa, Tomecskó, Kamarás, Pásztor és Pólinger büntetését 1946. szeptember 3-ig szóló eltiltássá változtatták. A döntés szépsége, hogy az enyhítő ítéletet 1946. szeptember 11-én hozta meg Kovács László egyesbíró; felmentő ítéletet nem hozott, de a visszadátumozással az eltiltások a gyakorlatban már a döntés pillanatában letöltötté minősültek.
Az 1946-47-es szezonban a csapat a Maglódi úti pályán rendezte hazai mérkőzéseit. Az őszi szezonban 4 győzelmet és 1 döntetlent ért el, így a Nyugati csoport 11. helyén végzett. Nagy II és Sasgáti már az idénykezdet előtt távozott, Aspirány, Németh és Tarján az ősszel, illetve a téli szünetben vált ki a csapatból. A tavasz katasztrofálisan alakult; a Szombathelyi AK elleni nyitó vereséget követően a második mérkőzést a Partizán még 2-1-re megnyerte a Dombóvár ellen, a szezon hátralévő részében azonban 10 mérkőzésen mindössze egyetlen döntetlenre futotta az erejükből. Az utolsó mérkőzésen már csak a csoport utolsó helyének elkerülése lehetett a tét a Székesfehérvári TC ellen - a 2-0-s győzelemmel a Partizán a 13. helyen zárt.
A Partizán utolsó éve dicstelenre sikeredett; a BLASz I. osztályának Második csoportjában a szezonban elért 1 győzelemmel és 1 vereséggel az utolsó helyen végeztek. Ezt követően Nagykanizsa labdarúgásának története új fejezetekkel gazdagodott, melyben más neves klubok is szerepet kaptak.
Az 1966-os Bányász: NB III Bajnokcsapat és a Labdarúgás Szelleme
A nagykanizsai futballtörténet egyik legjelentősebb csapatának számít az 1966-os gárda, az Olajbányász, amely megnyerte az NB III küzdelemsorozatát. Az Olajbányásznak az 1945-ös megalakulását követően alig négy év kellett, hogy feljusson az élvonalba, ám a nagy sikert követően a dél-zalai egyesület a negyedosztályig esett vissza. A rossz széria végül 1966-ban tört meg, amikor sikerült megnyerni az NB III küzdelmeit és visszakerülni az akkor harmadik vonalnak számító NB II-be.
A legendás együttes két játékosával, Poór Józseffel és idősebb Józsi Györggyel stúdióbeszélgetést láthattak a Kanizsa Televízióban. Poór József kiemelte, egy rendkívüli közösséget alkottak, mivel a csapatban mindenkinek volt valamilyen kötődése a városhoz és a klubhoz. A mérkőzéseiket az akkoriban átadott Olajbányász Sporttelepen vívták több ezer ember előtt, és valódi futballőrölet alakult ki Nagykanizsán.
„Szombaton már a fiatalok a zászlókkal örjöngtek. Tomboltak, felvonultak, készültek a vasárnapi meccsre. Jó dolog volt, jó érzés volt sétálni az utcán és látni ennyi embert és, hogy a csapatért ennyire oda van Kanizsa” - emlékezett vissza Poór József. Józsi György 17 évesen, ifijátékosként került be a csapatba, majd később az élvonalban is szerepelt zalaegerszegi színekben. Az egykori középpályás karrierje során megfordult a MÁV NTE-ben is, amely a Bányász legnagyobb riválisa volt.
Az akkori kanizsai futballéletre jellemző, hogy a két egyesület, a Bányász és a Vasút mellett a Kiskanizsa, a Volán Dózsa és a Thúry György SE is jelentős klubnak számított Zalában. „Sok csapat volt, de kimondottan kihegyezve, főleg szurkolói szinten a Bányász és a Vasút között volt rivalizálás. Megvolt a törzsközönsége mind a két csapatnak, hogy úgy fogalmazzak” - mondta Józsi György. Poór József és a később, az MLSZ-nél másfél évtizedig dolgozó Józsi György is kiemelte, visszavonulásukat követően évtizedekkel később is igyekeznek figyelemmel követni a nagykanizsai labdarúgók aktuális szerepléseit.
Egy Különleges Emlék 1966 Nyaráról
A nagykanizsai labdarúgás szeretete nem csupán a stadionokban, hanem az utcákon is élt, különösen az olyan történelmi pillanatok idején, mint az 1966-os londoni világbajnokság. Egy személyes emlék idézi fel az akkori hangulatot:
„1966. július 15. A hatvanas évek közepén a Dózsa György utcában olyan kicsi volt még az autóforgalom, hogy hétköznap esténként és hétvégenként nyugodtan tudtunk az úttesten focizni. Ha jött is valamilyen jármű, bőven volt idő levonulni a „pályáról”. Ha nem az úton, akkor a nyár közepére már csontszáraz, kemény fenekű csapadékelvezető árkokban rúgtuk a labdát. Volt grundunk is a Kinizsi utcai Kenyérgyárral szemben, akkoriban ott volt a város széle, ott a mezőből kihasítva jelöltük ki a pályát, melyen vívtuk nyári csatáinkat. 1966 nyarán is fociztunk folyamatosan, és vártuk a nagy eseményt, a londoni VB-t.”
„Ekkorra már viszonylag sok családnak volt tévéje, de még nem tűnt el a hőskor közösségi tévézése sem, azaz, hogy egy-egy érdekesebb műsort félutcányi ismerős ott nézett, ahol volt készülék. Így készültünk mi is július 15-én délután, ráhangolásként pedig az utcán rúgtuk a labdát. A felnőttek - nők is! - is ott voltak velünk, folyt a délutáni pletykaparti, amikor megtörtént a tragédia. A labda legurult a pályáról, az úttesttől a felnőttekhez, s anyám - alig túl a negyvenen - ráfordult a lasztira, s kapásból egy hatalmasat belecsőrözött. A labda égi pályára indult, de megakadt a villanyvezetékben, s - hogyan, hogyan sem - olyan zárlatot csinált, hogy az egész utcában elment a villany! Néhány órával a meccs előtt!”
„Lett nagy futkosás, telefonálgatás (az utcának azon a részén csak egy házban volt telefon!), talán még az akkori tanácstag Laci bácsinak is be kellett vetnie „politikai kapcsolatait”, hogy az Áramszolgáltató hajlandó legyen kijönni, s kijavítani a hibát. Illetve az nem volt kérdéses, hogy kijönnek, csak az, hogy mikor! De, vagy, mert sikeres volt a nyomásgyakorlás, vagy, mert átérezték a helyzet súlyosságát (mi az, hogy a Dózsa György utcaiak nem nézhetik meg a magyar-brazilt!) jöttek, és még időben lett áram! Láthattuk a világraszóló győzelmet, láthattuk Farkas Jancsi zseniális kapásgólját, most is beleborzongok, amikor megnézem.”
tags: #nagykanizsai #dozsa #labdarugas
