A fiatal magyar tehetségek helyzete a női kézilabda NB I-ben és a látványsportágakban

Egy kicsit utánajártunk a számoknak, és kiderült, hogy a 21 éves és fiatalabb magyar női kézilabdázók számára nem egyszerű megvetni a lábukat az első osztályban. Nem jó most fiatal magyar női kézilabdázónak lenni, vagy legalábbis nem mindenütt jó - ez a legfontosabb megállapítása a mellékelt táblázatoknak. Azt vizsgáltuk meg, hogy mennyire töltenek be fontos szerepet a fiatal játékosok a bajnokságban, és mennyiben járulnak hozzá csapatuk sikeréhez. Mindehhez a góllövőlistát hívtuk segítségül, hogy aztán olykor igencsak meglepődjünk.

A fiatalok szerepe a női kézilabda NB I-ben: számok és tendenciák

Az adatok alapján azonnal szemet szúr, hogy a szezon kétharmadához közeledve a legjobb 30 gólszerző között 19 idegenlégióst és mindössze 11 magyar játékost találni. Közülük sincsen 23 évesnél fiatalabb, pedig egy 23 éves játékos ebben a szakágban már befutott klasszis, nem ígéret. De akkor hol vannak a fiatalok?

Nos, Vácon, például: a 21 éves vagy fiatalabb játékosokat és teljesítményüket sorba rendező táblázatból (amelybe belevettük az adott csapat által foglalkoztatott külföldiek számát is) kiderül, hogy a leginkább a Dunakanyarban működik a fiatalítás: a csapat góljainak több mint 40 százalékát U21-es kézisek szerzik, vagyis arrafelé bíznak a fiatalokban és azok meg is hálálják a bizalmat, ráadásul egy masszív középcsapatban. Sőt az is látszik, hogy még a sikerességet sem zárja ki, ha a kisebbek lehetőséget kapnak, hiszen a bajnoki második FTC és a harmadik Érd is ott szerepel az első hatban, ami a fiatalok eredményességét illeti.

Eközben Siófokon, Székesfehérváron, Kisvárdán vagy Kecskeméten viszont gyakorlatilag elengedték azt a koncepciót, hogy tapasztalatlan hazai játékosokra bármilyen feladatot bízzanak: itt minden száz gólból csak kettőt-hármat szerez 21 esztendős vagy fiatalabb kézilabdázó.

A klubok U21-es játékosainak teljesítménye és a légiósok száma

Az alábbi táblázat részletesen bemutatja, hogy az egyes NB I-es klubokban hány légiós, illetve 21 éves és fiatalabb játékos szerepel, és milyen arányban járulnak hozzá a csapat góljaihoz az U21-es kézilabdázók.

Jó, elfogadjuk, hogy nem tolonganak mindenütt tömegével a tehetséges ifjú kézilabdázók, de legalább minden csapatban fel-felbukkan egy-egy, annyit azért a nagy számok törvénye alapján is ki lehet nevelni - legalábbis ezt gondolnánk. Nos, ehhez képest, mint látszik, a bajnokság csapatainak felében a házi góllövőlista első nyolc helyezettje között nem találni 21 éves vagy fiatalabb játékost: míg a Vasasban egyenesen a legjobb góllövő, Kuczora Csenge is még csak 18, addig a spektrum túlvégén az első kecskeméti fiatal, Tóth Lilla előtt tizenöten is vannak a rangsorban.

A legjobb U21-es játékosok a klubokon belül

Az alábbi táblázat bemutatja a klubok legjobb 21 éven aluli játékosait és helyezésüket a házi góllövőlistán. Ezeket a táblázatokat érdemes egyébként alaposan végigböngészni - kivéve, ha az ember fiatal magyar kézilabdázó, mert akkor inkább ne gondoljon bele, mennyi lehetőség várja.

Utánpótlás-nevelés és szövetségi stratégiák a látványsportágakban

A tehetség utat tör magának, vagy esetleg mesterségesen is lehet kapukat nyitni a fiatal sportolók előtt, hogy az utánpótlásban eltöltött évek után bizonyíthassanak a felnőttek között is? A magyarországi látványsportágak szövetségei eltérő módszerekkel, de igyekeznek segíteni az ifjakat, hogy szerephez jussanak a profi együtteseknél is.

Amióta a nemzetközi munkajog elveit veszik alapul a profi sportban, sokkal nehezebb a fiatalok térnyerése a felnőttcsapatoknál. A szabad munkaerő-áramlás azt is eredményezte, hogy sok helyen akár kisebbségbe szorulhatnak az adott nemzet sportolói, így tényleg csak a legtehetségesebb ifjak kerülhetnek az elitklubokhoz, amelyeknél viszont általában nincs idő, hogy kiforratlan, kevés rutinnal rendelkező játékosokat dobjanak be a mély vízbe. Így aztán az utánpótlásból kiöregedő, húszas éveik elején járó sportolók nagy részének elképesztően nehéz a dolga.

Többen ezen a ponton döntenek úgy, hogy inkább a civil életben próbálnak szerencsét, a sportágat csak amatőr szinten űzik, hiszen nem látnak hosszú távon lehetőséget arra, hogy megragadjanak egy profi együttesnél. Nyilvánvalóan így aztán olyan tehetségek is elkallódnak, akik mégis alkalmasak lennének az élvonalbeli sportolásra, esetleg még a válogatottságra is, csak éppen az érési folyamat később indult be náluk. Esetleg kellene még egy kis idő nekik, hogy berobbanjanak, viszont rosszul menedzselik őket, vagy éppen a közvetlen környezet, a szakmai stáb, a klubvezetőség türelmetlen, és ez kihat a későbbi karrierjükre. Mit lehet ilyenkor tenni?

A látványsportok szövetségeinek vezetői, szakemberei egyértelműen azért dolgoznak, hogy minél több magyar ifjú kapjon szerepet a legjobbak között, ezért bizonyos szabályokkal, esetleg anyagi dotációval próbálják támogatni a térnyerésüket. A legszerencsésebb helyzet az, amikor egy ifjú sportoló végig tudja járni a szamárlétrát, és az utánpótláscsapatokat elhagyva olyan környezetbe kerül, amelyben a felnőttek között is sok lehetőséget kap, fejlődik, tapasztalatokat gyűjt, a legjobbak ezután olyan elitklubokhoz igazolhatnak, amelyek nemzetközi porondon szerepelnek. A szövetségek számára persze a legfontosabb, hogy a válogatottak profitáljanak a fiatalok szerephez jutásából, éppen ezért keresik, alkalmazzák azokat a szabályokat, amelyek biztosíthatják állandó felfelé áramlásukat, a cél pedig, hogy minél nagyobb legyen egy-egy szövetségi kapitány merítési lehetősége minőségi sportolókból.

Nagyon sokszor egyszerűen a piac, az anyagi környezet kényszerít rá klubokat, esetleg szakágakat, hogy fiatalok kapjanak hangsúlyos szerepet. Egyszerű a képlet: ahol több pénz van, ott könnyebb minőségi, kész játékosokat szerepeltetni, a fiataloknak pedig nehéz bekerülni az elit mezőnybe. Ahol azonban takarékoskodni kell vagy valóban észszerűen gazdálkodni, ott előtérbe kerülnek a tehetségek, és tudatos szakmai koncepció alapján, rosszabb esetben kényszerből kapnak szerepet utánpótláskorú vagy abból kinövő sportolók. A végeredmény szempontjából egyébként ez irreleváns, hiszen a fiatal játékos mindenképpen lehetőséget kap, bebizonyíthatja, hogy igenis helye van az élvonalban, a profik, a felnőttek között.

Alapos szakmai program a kézilabdázóknál

Ha csak az utánpótlásban elért eredményeket nézzük, akkor - főleg a hölgyeknél - nem kell aggódnunk a jövő miatt. A 2018-ban junior-világbajnokságot nyerő női csapatból heten októberben is ott voltak az akkori sikeredző, jelenlegi felnőtt szövetségi kapitány Golovin Vlagyimir Eb-selejtezős keretében, és bizonyosan ők jelentik majd a válogatott magját az elkövetkezendő években. Ne feledjük, a juniorok idén is csúcsra értek a szlovéniai Európa-bajnokságon, vagyis kiapadhatatlannak tűnik a női szakág utánpótlásbázisa, a nagy kérdés csak az, hogy ezek a játékosok a felnőttmezőnyben hol és mennyi lehetőséghez jutnak, sikerül-e kiaknázni az összes lehetőséget, ami bennük rejlik.

A szövetség nagyon alaposan kidolgozott, korosztályos sajátosságokra épülő szakmai program alapján foglalkozik az utánpótlással. A felkészítés a klubok által, de szabályozottan és az MKSZ felügyelete mellett zajlik, ami biztosítja, hogy minden felnőtté váló játékos rendelkezzen a megfelelő technikai és taktikai alapokkal. A cél, hogy mire a játékosok a felnőttek közé érnek, minél kevesebb szabályozót kelljen alkalmazni a professzionális kézilabdában, és már minden a pályán dőljön el.

A legtehetségesebbeket több kiemelt program is segíti, így például a legfiatalabbak a Komplex Tehetség Program (KTP) táboraiban fejlődhetnek, míg az ifjúsági és juniorkorú játékosok az Elit Programnak lehetnek tagjai. Ezekben előtérbe kerül az egyéni képzés, a sporttudományos mérések és a kézilabdázók megfelelő menedzselése, de a program keretein belül más területeken is olyan ismeretekkel gazdagodnak, amelyek a profi sporthoz elengedhetetlenek. Ilyen például a megfelelő étkezés, pihenés, regeneráció vagy éppen a közösségi média kezelése.

Az akadémiák a másodosztályban szerepelnek, illetve a NEKA a férfiak mezőnyében immár élvonalbeli, a fiatalok itt ismerkednek a felnőttmezőnnyel. Ezen kívül minden első osztályú felnőttbajnoki mérkőzésen legfeljebb 16 játékos szerepeltethető, közülük két játékosnak a férfiak között 22 évnél, a nőknél 21 évnél fiatalabb magyarnak kell lennie. Az viszont az edző felelőssége, hogy pályára is küldi-e a mérkőzésre benevezett fiatal játékosát, játékosait.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) mindkét felnőttcsapata az első osztályban fog szerepelni a 2022/23-as évadban, az együttesekben pedig továbbra sem lesz hiány utánpótláskorú játékosokban. A női gárda a legutóbbi szezonban az NB I/B felsőházában harcolta ki a második hellyel a feljutást. A NEKA sajtóközleménye szerint a Bohus Beáta és Siti Beáta edzőpáros által irányított, kizárólag fiatal magyar játékosokból álló keret átlagéletkora 18,8 év, amivel az együttes szinte biztosan a női NB I-es mezőny valaha volt legfiatalabbja lesz. A kézilabdázók többsége még diák, páran érettségi előtt állnak, de az NB I/B-ben megszerzett második hely kellő motivációt és lendületet adhat a kettős helytálláshoz. A férficsapat második NB I-es évadára készül, amely HSA NEKA néven fog szerepelni a ligában. A Sótonyi László által irányított együttes filozófiája továbbra sem változott: kizárólag magyar fiatalokra építve, az élvonalban megfelelő játéklehetőséget adva, erősebb, rutinosabb ellenfelekkel szemben helytállva, a tehetségek fejlődését biztosítani. A HSA NEKA játékoskeretének átlagéletkora 20,8 év (tavaly 20,4 év volt), ami az első osztályú mezőnyben a legalacsonyabb.

Nincs kiskapu, fiatalnak játszania kell! - A kosárlabda példája

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége az elsők között ismerte fel, hogy mesterségesen kell beavatkoznia a csapatok között zajló versenybe annak érdekében, hogy megfelelő számú fiatal szerepeljen a felnőttek között. A sportág sajátosságai miatt az ifjú tehetségek fizikai fejlődése döntő tényező a felnőttkor küszöbén, a később érő játékosok nem biztos, hogy alapból megfelelő játékidőt kaphatnak, így sok érték elveszhet. Az elmúlt harminc esztendőben a légiósok egyre nagyobb szerepet kaptak a klubokban, a fiatalok közül viszont tényleg csak az extra tehetségeknek sikerült utat törniük.

A szövetség képviselői ezt a tendenciát akarták megfordítani azzal, hogy immár a lányoknál egy U20-as, a fiúknál pedig egy U23-as játékosnak a parketten kell lennie a bajnoki meccsek első félidejében. A szabályozás eddig csak az alapszakasz-mérkőzésekre terjedt ki, ettől az évadtól viszont már a középszakaszra, illetve a rájátszásra is - vagyis a fiatalok a legfontosabb mérkőzéseken is masszív játékpercekhez jutnak, ez szintén segíti a fejlődésüket. S bár hasonló kezdeményezést már láttunk kézilabdában és pólóban is, a kosarasok a következő évadtól egy kiemelt korosztályt a felnőttek között fognak versenyeztetni.

2023-ban Magyarország ad otthont az U19-es férfi-világbajnokságnak, a viadalra készülő korosztály pedig Váradi Kornél vezetésével kétéves projektbe kezd, amelynek része, hogy a fiatalok a felnőttmezőnyben szerezhetnek tapasztalatot, ezért változik a magyar versenyrendszer is. A programot a Rátgéber László által vezetett Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ állította össze, a válogatott pedig minden támogatást megkap a jövőben. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a kiemelt figyelemnek köszönhetően a későbbiekben a férfiválogatott bőven profitál majd a projektből.

Korlátozások a légiósszámban a vízilabdában

Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokságban a mezőnyjátékosok közül legalább egy 2002. január elseje után született (tehát legfeljebb 19 éves), saját nevelésű vízilabdázót kell szerepeltetni a mérkőzéseken. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy be kell írni a jegyzőkönyvbe, le kell ültetni a kispadra, aztán az már edzőn, a csapat céljain vagy a játékos tehetségén múlik, hogy medencébe is ugrik-e. Saját nevelésűnek az a vízilabdázó számít, aki korábban bármikor legalább két idényt játszott az adott egyesület országos bajnokságban szereplő utánpótlás-csapatában. A magyar játékosokat és közvetve a fiatalokat is védi a légiósok számának korlátozása, egy csapatban legfeljebb három külföldi szerepelhet a bajnoki mérkőzéseken. Ez a szabályozás fokozatosan szigorodott, a jelenlegi korlátot mindenki elfogadta, az élvonal tizennégy csapatából mindössze négy élt a három légiós szerepeltetésének lehetőségével. A mezőny fele egyáltalán nem foglalkoztat légióst. Vannak egyesületek, amelyek legfontosabb feladatuknak az utánpótlás-nevelést tartják, ilyen például az UVSE vagy az állandóan az élvonal és a másodosztály között liftező KSI, amely jelenleg éppen az ob I/B-ben szerepel.

Mindig lennie kell magyarnak a pályán a röplabdában

A 2017 júniusa óta látványcsapatsportágnak számító röplabdában amennyire csak lehet, szeretnék hangsúlyozni a sportág megtartó erejét, ezért alkották meg a szabályt, hogy bizonyos számú magyar játékosnak mindig a pályán kell lennie. Az élvonalnak számító Extraligában mindkét nemnél kettő, az NB I-ben pedig négy magyar röplabdázónak mindig a pályán kell lennie egy adott együttesben egy-egy meccsen.

„Az NB I-es klubok eleve jóval több hazai fiatal röplabdázónak adnak lehetőséget - mondta megkeresésünkre Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára. - Az U21-es korosztályban sok olyan ifjú játszik, aki felnőttcsapatban is szerepel, és sok esetben megengedett nekik, hogy úgynevezett kettős játékjogosultsággal úgymond átjárjanak extraligás és NB I-es vagy NB I-es és NB II-es csapatok között, így a fiataloknak több játéklehetőség jut. Az is védelmet jelent nekik, hogy az utánpótlás-bajnokságokban az U21-gyel bezárólag és az NB II-ben is öt magyar fiatalnak kell a pályán szerepelnie egy időben egy együttesben. Az a tapasztalatunk, hogy ez a szabályozás az ifjaknak kifejezetten előnyös, és eleve meglehetősen sok magyar tehetség sportol az első osztályú bajnokságokban is.” A sportvezető a strandröplabda kapcsán kiemelte, hogy a szakágban jórészt a fiatal, utánpótláskorú tehetségek dominálnak, akiknek minden feltételt biztosítanak.

A jégkorong farmcsapatokkal biztosítja a fiatalok fejlődését

A jégkorongozóknál a farmcsapatok működtetésében láttak megoldást, igaz, jelenleg már csak Fehérváron létezik hivatalosan „második együttes”, viszont a Titánok sok esetben tinédzser játékosai rengeteg tapasztalatot gyűjthetnek az Erste Ligában. A projekt immár évtizedes múltra tekint vissza, több válogatott játékos is a Volán „fakó” csapatában ismerkedett meg a felnőttmezőnnyel, és a fejlődésükhöz kellett ez a lépcsőfok, hogy később a legjobbak között is megállják a helyüket.

A légiósok számát már évek óta korlátozzák - hogy egy adott klub keretében hány külföldi szerepelhet, arra nincs megkötés, de egy bajnokira legfeljebb hat importjátékos nevezhető egyidejűleg, a mindenkori magyar válogatottban pedig a hazai szövetség önkorlátozó döntése értelmében legfeljebb öt honosított léphet jégre 2018 óta -, a versenykiírás azonban nem tartalmaz a csapatokat illetően külön életkorra vagy utánpótláskorú játékosok szerepeltetésére vonatkozó kötelező érvényű kitételt. Más kérdés, hogy éppen az említett légiósszabálynak köszönhetően ilyesmire egyelőre nem is biztos, hogy feltétlenül szükség lenne, hiszen a tapasztalatok alapján a folyamat így gyakorlatilag önfenntartó, s optimális esetben mintegy automatikusan a hazai utánpótlásból kikerülő tehetségesebb fiatalokkal töltődik fel előbb a klubok, majd a válogatott kerete.

Feltétlenül ki kell emelni ugyanakkor a sportág legfontosabb határon inneni és túli utánpótlásnevelő bázisait, amelyek hosszú évek óta kulcsszerepet töltenek be e fontos folyamatban. A szapporói aranygeneráció nagy része még a dunaújvárosi műhelyből került ki, az elmúlt esztendőkben viszont a Fehérvár és a MAC orozta el a stafétabotot. E két klub a korosztályos bajnokságokban is öldöklő csatákat vív egymással, s egy ideje már felnőttcsapatuk is van: a székesfehérváriak az Ifj. Ocskay Gábor-akadémiáról kikerülő ifjú ígéretekre alapozzák az Erste Ligában szereplő farmegyüttesüket, a Titánokat, a MAC pedig ugyancsak saját nevelésű fiataljaira támaszkodva tudta beindítani 2015-ben e rövid idő alatt is jelentős sikereket bezsegelő profi együttesét. Mögéjük-melléjük az utóbbi években kezd felzárkózni hazai szinten a másik vidéki fellegvár, a Miskolc - amely jelen idényben például teljesen új fiatalítós koncepcióval vágott neki a bajnokságnak -, valamint egy ilyen gyűjtésnél kihagyhatatlan határon túli bástyánk, a Csíkszereda említése, ahol a mondás szerint korcsolyával a lábukon születnek a gyerekek - nemcsak a magyar válogatottban és az anyaországi klubok felnőttcsapataiban, de azok utánpótlásában is a mai napig egyre nagyobb számban találhatóak meg a tehetséges székely növendékek.

Hol ösztönzés, hol előírás - A labdarúgás dilemmái

Leszögezhető, hogy nem a Magyar Labdarúgó-szövetségen múlik elsősorban, hogy a tehetségesnek vélt fiatalok megkapják-e a bizonyítási lehetőséget felnőttszinten. Jobban mondva, ha az MLSZ-en múlna, megkapnák. A szövetség ugyanis évek óta sokat tesz azért, hogy a magyar fiatalok előtt legalább esély nyíljon arra, hogy megmutassák magukat, megállják a helyüket akár az élvonalban is. Az MLSZ jó ideje hol ösztönzéssel, hol előírással igyekszik elérni, hogy a tehetségek ne a kispadon, rosszabb esetben a lelátón üljenek, fájdalom, akadnak olyan klubok, amelyek minderre fittyet hánynak.

Nem vitás, anyagilag is megéri a fiatalokat pályára küldeni, a szövetségtől kapott tájékoztatás szerint jelenleg is jelentős az ez irányú ösztönzés. Érdemes megemlíteni, hogy a legutóbbi válogatott szünet után előtérbe kerültek a magyar fiatalok az NB I-es játékperceket tekintve: míg a 8. fordulóban összesen 538 percet adtak az edzők a 2001-es vagy attól fiatalabb labdarúgóknak, a 9. körben ez a szám 848-ra ugrott. S van még valami, ami szintén az ifjak malmára hajthatja a vizet: a kluboknak 25 fős keretet kellett leadniuk az MLSZ-nek az idény elején, ha bármilyen okból valaki hosszabb időre kidől a sorból, a szabályzat megengedi, hogy betöltsék a helyét - de csak fiatallal. A kooperációs szerződés szintúgy a fiatalok fejlődését szolgálja.

A Kozármisleny példája: Helyi utánpótlásból az NB I-be

Nem lehet elvárás a bennmaradás a női kézilabda NB I-ben újonc Kozármisleny KA vezetőedzője, Kovács Tamás szerint. A baranyai klub kedden a honlapján jelentette be, hogy a csapat vállalja az élvonalbeli indulást, Gyulay László helyett pedig a következő idényben a szakmai igazgató, Kovács Tamás lesz a vezetőedző. „Ez a vezetőség döntése. Nagyon nehezen álltam bele ebbe a feladatba, mert rengeteg mást is el kell végeznem. Ugyanakkor a jelenlegi szakmai és gazdasági helyzetben ezt látjuk a legjobb megoldásnak” - szögezte le Kovács. Hozzátette: az a célja, hogy szakmai stábjának tagjaival szimbiózisban a rendelkezésre álló sportolókat éles helyzetben felkészítsék a felnőtt mezőnybeli helytállásra.

„Ha valaki azt várja el, hogy bent maradjunk, akkor az nincs tisztában az NB I erőviszonyaival! Ez nem lehet elvárás. De elvárás lesz az, hogy edzésről edzésre, meccsről meccsre fejlődjünk” - magyarázta. Kovács rámutatott, hogy a klub jelenlegi gazdasági lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy éljátékosokat igazoljanak, ezért a helyi utánpótlás a legfontosabb számukra, onnan fognak meríteni. „Nem kell félni! Jó munkát végeztek az utánpótlásban dolgozó kollégák. Generációváltás előtt állunk, hiszen sok példaképet veszítettünk el. Ugyanakkor kiválóan képzett, de még rutintalan játékosok lépnek a helyükre.”

tags: #nb1 #fiatalok #egy #csapatban #noi #kezilabda

Népszerű bejegyzések:

• Nike és a francia foci
• A zenei forradalom Verlaine szemével
• Technika, ügyesség és a szlalom
• Feledhetetlen BL-elődöntő: Tottenham az Ajax ellen
• Röplabda és vízilabda diadalok Izraelben