A német labdarúgás története: A kezdetektől a Bundesliga diadaláig
A 20. század első felében a német futball jelentős átalakulásokon ment keresztül, melyek szorosan összefonódtak az ország politikai és társadalmi változásaival. A sportág fejlődése a Weimari Köztársaság idején kezdődött, majd a Harmadik Birodalom alatt vált a náci propaganda és társadalmi kontroll fontos eszközévé.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) 1900-ban alakult meg azzal az elvvel, hogy a sportot és a politikát szigorúan el kell választani egymástól. Azonban már az első két évtizedben ez az elv nem mindig érvényesült. Az első világháború idején a DFB erősen nacionalista irányt vett, támogatta a háborús erőfeszítéseket és propagandájában a német nagyhatalmi törekvéseket hangsúlyozta. A futballt a nemzeti büszkeség és a harci szellem erősítésének eszközeként használták.
Az 1920-as években a DFB számára a nemzetközi mérkőzések váltak a legfontosabb bevételi forrássá. Ezek az események elősegítették a nemzetközi megértést és kapcsolatok építését, ugyanakkor a DFB továbbra is a nacionalista eszméket hirdette. A sportág népszerűsége nőtt, a tagság évente átlagosan 40 000 fővel bővült. A DFB jelentős összegeket fordított új stadionok építésére, sporteszközök beszerzésére és a szervezet működtetésére. A DFB szigorúan ragaszkodott az amatőr státuszhoz, hogy elkerülje a hivatásos sportolókra kivetett magas adókat. Ez a politika konfliktusokhoz vezetett a profi futballt szorgalmazó nagy klubokkal, amelyek a játékosok növekvő anyagi igényeivel szembesültek. Az 1929-es gazdasági világválság súlyos csapást mért a német futballra. A jegyeladások csökkentek, a tagdíjak apadtak, és az állami támogatások megszűntek. Sok klub anyagi túlélésért küzdött. A válság idején felerősödött a vita a profi futball bevezetéséről. Nagy klubok, mint az Eintracht Frankfurt és a Bayern München, kilátásba helyezték a DFB-ből való kilépést, ha nem engedélyezik a hivatásos játékot.
A náci rezsim és a labdarúgás
Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése alapvetően megváltoztatta a német futball helyzetét. A náci rezsim felismerte a sport propagandisztikus értékét, és céljai szolgálatába kívánta állítani. A DFB vezetői, mint Felix Linnemann, gyorsan alkalmazkodtak az új politikai környezethez. Bár személyesen nem voltak elkötelezett nemzetiszocialisták, pragmatikus okokból támogatták a rezsimet, felismerve, hogy ez előnyös lehet a szervezet és a sportág számára. 1933-tól a DFB szervezeti struktúráját átalakították a náci „vezetés elve” szerint. A korábbi demokratikus döntéshozatalt felváltotta az egyszemélyi vezetés, és a regionális egyesületeket központi irányítás alá vonták.
A náci rezsim a futballt a német felsőbbrendűség és nemzeti büszkeség bemutatására használta. A nemzetközi mérkőzéseket a német kultúra és hatalom demonstrációjaként tekintették, és fontos eszközként használták a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az 1934-es világbajnokságon a német válogatott harmadik helyezést ért el, ami nagy propagandasiker volt a rezsim számára. Az 1936-os berlini olimpián Németország a legeredményesebb nemzet lett, megerősítve a náci ideológia által hirdetett német felsőbbrendűséget. Azonban a futballban nem mindig érték el a kívánt eredményeket; például az 1938-as világbajnokságon a német csapat korai kiesése csalódást okozott. Az 1938-as világbajnokság előtt, május 14-én, Berlinben egy „barátságos” mérkőzésre is sor került, ahol a német válogatott ellenfele az angol válogatott volt. (Ők nem jutottak ki a VB-re, ám felajánlották nekik a „megszűnt Ausztria” helyét, de nem fogadták el). A mérkőzés a németek vereségével ért véget (Németország 3-6 Anglia (2-4)). Bár maga a vereség természetesen nem tetszett a náci vezetésnek, ám az, ami a mérkőzés elején történt, nagyon is! Ugyanis Sir Neville Henderson, az Egyesült Királyság németországi nagykövete azt tanácsolta a csapatnak Stanley Rous, az FA titkárán keresztül, hogy adjanak náci karlendítést, ezzel javítva az angol-német kapcsolatokat. A németek már korábban úgy döntöttek, hogy tiszteletben tartják a brit himnuszt. Magas rangú náci vezetők, mint Hermann Göring, Rudolf Hess és Joseph Goebbels is jelen voltak a mérkőzésen. Adolf Hitler, aki előző napig még tervei szerint részt vett volna az eseményen, végül nem jelent meg a mérkőzés napján.
A második világháború idején a futballt továbbra is a propaganda szolgálatába állították. A mérkőzések célja a hazai morál fenntartása és a normalitás látszatának megőrzése volt, még akkor is, amikor a fronton a helyzet romlott. Azonban egyre nehezebb volt nemzetközi mérkőzést leszervezni, mivel a náci rezsim egyre jobban elszigetelődött.
Zsidó labdarúgók üldöztetése
A náci ideológia részeként a zsidó sportolókat és tisztségviselőket fokozatosan kizárták a német futballból. A DFB és a klubok többsége passzívan elfogadta vagy aktívan támogatta ezeket az intézkedéseket, hozzájárulva a zsidó közösség elnyomásához és üldöztetéséhez. Sporttársaik jelentős tiltakozása nélkül a zsidóknak Németországban mindenhol el kellett hagyniuk klubjaikat.
Néhány klub, mint például az FC Bayern München, megpróbált ellenállni az antiszemita intézkedéseknek. Az egyesület továbbra is kapcsolatot tartott korábbi zsidó elnökével, Kurt Landauerrel, még azután is, hogy őt üldözték és emigrációba kényszerítették. Kurt Landauer 1933-ban lemondott az FC Bayern München elnöki posztjáról, miután a politikai helyzet és a náci rendszer nyomása egyre elviselhetetlenebbé vált. 1938-ban letartóztatták, és a dachaui koncentrációs táborba deportálták. Négy hét után szabadon engedték, és Landauer 1939-ben sikerült elmenekülnie Genfbe. A háború után, 1947-ben visszatért Münchenbe, ahol ismét az FC Bayern München elnökévé választották.
Ezek az esetek azonban ritkák voltak, és nem tudták megakadályozni a széles körű diszkriminációt. Íme néhány példa:
- Gottfried Fuchs 1940-ben a családjával Kanada felé vette az irányt. A németországi helyzet elviselhetetlenné vált számára, és az említett évben végül sikerült elhagynia az országot.
- Julius Hirsch 1933-ban elveszítette eddigi állását, majd 1941-ben kényszermunkára vitték. 1943-ban deportálták a karlsruhei koncentrációs táborból Auschwitzba, ahol megölték. Julius Hirsch (a lépcsőn bal elöl) német katonaként az első világháborúban, körülvéve bajtársaival. 1911. december 17-én debütált a német válogatottban a Magyarország elleni mérkőzésen. Gottfried Fuchs után a második német zsidó válogatott labdarúgó. 1911 és 1913 között összesen hétszer öltötte magára a válogatott mezét. Neki és testvérei számára nyilvánvaló volt, hogy jelentkeznek katonának, hogy a Hazáért harcoljanak. Juliust számos alkalommal kitüntették bátorságáért. Testvére, Leopold az 1918-as Kemmel Ridge-i csatában halt meg.
- Richard „Dombi” Kohn 1934-ben Svájcba költözött edzőként, majd 1935-ben a holland Feyenoord Rotterdam klubhoz igazolt. Hollandiában sikerült túlélnie a náci terrort, és hűséges maradt a Feyenoord Rotterdamhoz egészen haláláig.
- Konrad Jenő, az 1. FC Nürnberg edzője már 1932 nyarán lemondott posztjáról, miután a nemzetiszocialista „Der Stürmer” magazin ellene uszított. Konrad felismerte, hogy zsidóként már nem lehet békésen dolgozni Németországban, ezért külföldre távozott. Az 1. FC Nürnberg csapattársai ugyan tiltakoztak távozása ellen, azonban a nemzetiszocialista hatalomátvétel után a zsidók társadalmi és sportbeli kizárása az új kormány hivatalos céljává vált.
Az Anschluss hatása az osztrák futballra
Az 1938-as „Anschluss”, vagyis Ausztria Németországhoz való csatolása drámai hatással volt az osztrák futballra is. A német Wehrmacht március 12-i bevonulását követően az Osztrák Labdarúgó Szövetség (ÖFB) gyakorlatilag feloszlott, és március 28-án kilépett a FIFA-ból. Az osztrák futball, amely ekkor a világ legjobbjai közé tartozott, hirtelen elvesztette önállóságát, és a német labdarúgás részévé vált. Az első „kapcsolati játékot” - egy nem hivatalos, barátságos mérkőzést - április 3-án rendezték meg Bécsben, a Práter Stadionban, ahol 60 000 néző előtt csapott össze az osztrák és a német csapat. Az osztrákok piros-fehér-piros mezben léptek pályára, ami a nemzeti színekre utalt, míg a németek hagyományos fehér-fekete szerelésüket viselték. A mérkőzésen az osztrák válogatott 2-0-s győzelmet aratott Matthias Sindelar és Karl Sesta góljaival. Ez az összecsapás szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen bár az osztrák csapat hivatalosan már nem létezett, mégis bebizonyította kiválóságát a német válogatott felett. Az osztrák futball színvonala rendkívül magas volt, amit a német versenyekben elért sikerek is bizonyítottak. Az SK Rapid Wien 1938-ban Német Kupa-győztes lett, majd 1941-ben német bajnok. Az First Vienna FC pedig 1943-ban hódította el a Német Kupát, ami azt mutatja, hogy az osztrák csapatok továbbra is domináns szerepet játszottak a német futballban.
A közös csapat nem volt képes megismételni az osztrák és a német válogatott korábbi sikereit, ami a világbajnokságon való korai kieséshez vezetett. A világbajnokság előtti utolsó tesztmérkőzésen, amelyet 1938. május 14-én játszottak Anglia ellen Berlinben, a német csapat 6-3-as vereséget szenvedett. Ez volt az első alkalom, hogy egy korábban Ausztriában játszó játékos, Johann Pesser, részt vett egy német válogatott mérkőzésen. Azonban a csapat teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól. A világbajnokságon a nagynémet csapat végül már az első körben kiesett, miután vereséget szenvedett Svájctól a nyolcaddöntőben. Matthias Sindelar, aki a korszak egyik legjobb osztrák játékosa volt, nem volt hajlandó csatlakozni a német válogatotthoz. Herberger nevezte volna őt a csapatba, de Sindelar elutasította a részvételt, ezzel is kifejezve ellenállását a náci rezsimmel szemben. Később Sindelart és barátnőjét, 1939-ben rejtélyes körülmények között holtan találták a lakásában. A német válogatott korai kiesése miatt a világbajnokságon egy hely szabadon maradt, amit a FIFA felajánlott Angliának, de az angolok elutasították a lehetőséget. Így a tornán végül mindössze 15 csapat vett részt. Az „Anschluss” nemcsak politikai és társadalmi változásokat hozott Ausztriában, hanem mélyen érintette a sportéletet is, különösen a futballt. Az osztrák válogatott megszűnése és a német csapatba való beolvadás olyan folyamat volt, amelyben a korábban független és sikeres osztrák futballisták egy német dominanciájú rendszer részeivé váltak.
Szembenállás és kollaboráció a Harmadik Birodalomban
De nem csak a zsidó származás jelenhette egy labdarúgó karrierjének a végét a Harmadik Birodalomban, hanem az azzal való szembenállás is. Ez történt a norvég középpályás Asbjørn Halvorsennel is. Azonban az ő története szorosan összefügg egy másik labdarúgó, egy német labdarúgó történetével, akivel nagyon jó barátok voltak: a Hamburger SV (HSV) labdarúgócsapata 1923-ban és 1928-ban is megnyerte a német bajnoki címet, köszönhetően két korszakos zsenijének: a norvég középpályás Asbjørn Halvorsennek és az egyik leggólerősebb csatárnak, Otto Fritz „Tull” Hardernek. Azonban a háború mindkettejük életét drámaian megváltoztatta: Halvorsen koncentrációs táborokba került, ahol megjárta a poklot, míg Harder a náci párt tagjaként, később lágerparancsnokként dolgozott. 1933 szeptemberében Halvorsen és Harder, akik 1922 óta csapattársak voltak, búcsúztak egymástól.
Halvorsen élete hamarosan tragikus fordulatot vett. A második világháború alatt, miután 1940 és 1942 között a Nyegaard & Co. gyógyszergyárban dolgozott, csatlakozott az ellenálláshoz a Vidkun Quisling által vezetett kollaboráns kormánnyal szemben. Nem volt hajlandó részt venni propaganda-mérkőzések rendezésében, és szembeszállt a náci megszállás minden formájával. 1942-ben a Grini koncentrációs táborba, majd 1943-ban a Natzweiler-Struthof táborba vitték. Halvorsen ott találkozott Trygve Brattelivel, a későbbi norvég miniszterelnökkel. Munkáját felhasználva segített a többi norvég fogolynak, és igyekezett fenntartani a motivációjukat azáltal, hogy híreket közvetített az aktuális eseményekről. Az utolsó tábori állomása Vaihingen an der Enz volt, ahol súlyosan megbetegedett, és 48 kg-ra fogyott le. A svéd Vöröskereszt segítségével, 1945 végén visszatért Norvégiába, ahol a norvég futball újjáépítésében vett részt. Halvorsen 1955 januárjában hunyt el, valószínűleg a koncentrációs táborokban szerzett betegségek szövődményeiben.
Politika a sportpályán - Német parlamenti képviselők és az általuk űzött sportok | Emberek és politika
Emil Friedrich Martens története is egyedülálló módon mutatja be a náci rezsim brutalitását. Martens 1907-től játszott a Hamburger FC 1888-ban, majd 1919-ben részt vett a Hamburger SV megalapításában, és a klub vezetőjeként számos modernizációs lépést tett. 1933-ban csatlakozott az NSDAP-hoz, de 1934-ben vád alá helyezték, és eltávolították a klubvezetői posztról. 1936-ban homoszexualitása miatt tíz hónap börtönbüntetésre ítélték, és kizárták az NSDAP-ból. A német büntető törvénykönyv 175. paragrafusa számos embert sújtott ebben az időszakban.
A Bundesliga megszületése és fejlődése
1962. július 28-án a DFB újonnan megválasztott elnöke egységes, országos nemzeti bajnokságot hozott létre. Ez a Német Labdarúgó Liga (Deutsche Fußball Liga, DFL) muködteti, amelyben 18 csapat vesz részt. Az elso Bundesliga-mérkozést 1963. augusztus 24-én rendezték meg. A korábbi rendszerben öt Oberligát különböztettek meg, melyeket regionális felosztás szerint alakítottak ki. A Bundesliga létrehozásakor a liga első szezonjában 16 csapat indult. Az elso bajnok az elozetesen esélyesnek tartott 1. FC Köln lett.
A Bundesliga alapító tagjai között szerepelt többek között:
- Oberliga West: Borussia Dortmund, 1. FC Köln, FC Schalke 04, Preußen Münster, Meidericher SV
- Oberliga Südwest: 1. FC Kaiserslautern, 1. FC Saarbrücken
- Oberliga Süd: Eintracht Frankfurt, Karlsruher SC, 1. FC Nürnberg, TSV 1860 München, VfB Stuttgart
- Oberliga Nord: Hamburger SV, Werder Bremen
- Regionalliga Berlin: Hertha BSC
Pontrendszer és osztályozók
A mérkozések alapján dől el a helyezés, ahol a gyozelemért pontok járnak, míg a vereségért nulla pont jár. A pontrendszer az évek során változott a Bundesliga történetében:
| Időszak | Győzelem | Döntetlen | Vereség |
|---|---|---|---|
| 1963/64 - 1994/95 | 2 pont | 1 pont | 0 pont |
| 1995/96-tól | 3 pont | 1 pont | 0 pont |
A verség pontozása nem változott, de a győzelemért járó pontszám emelkedése jelentősen befolyásolta a bajnoki küzdelmeket és a csapatok taktikáját.
A Bundesliga rendszerében a kiesés és feljutás szabályai is változtak az idő múlásával:
- 1981/82-1990/91: 2 automatikus kieső, valamint a 16. helyezett osztályozót játszik.
- 2008/09-től: 2 automatikus kieső, valamint a 16. helyezett oda-visszavágós osztályozót játszik a 2. Bundesliga 3. helyezettjével.
A nemzetközi kupákra való kvalifikáció is szigorú szabályok szerint történik. A német bajnoki címet elnyerő csapat automatikusan bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A bajnokság második és harmadik helyezettje szintén a Bajnokok Ligája csoportkörébe jut. A negyedik és ötödik helyezett a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában indulhat. A DFB-Pokal (német kupa) győztese automatikusan kvalifikálja magát az Európa Ligába, ahol az 1. csoportkörben kezd. Az UEFA-kupában is helyet kapott, amelyet az 1. fordulóban játszik le. Az indulók száma az évek során terjedt.
A német válogatott sikerei: Az 1972-es Európa-bajnokság
Az Európa-bajnokságok történetét felidéző sorozatunkban ezúttal az 1972-es viadalra tekintünk vissza, ami a magyar labdarúgás szempontjából is egy fontos esemény volt, hiszen ezt követően sajnos 2016-ig nem jutottunk ki a kontinenstornára. A lebonyolítás szinte teljesen megegyezett azzal, amit az előző torna során alkalmaztak, tehát ismételten négy országot számlált az Európa-bajnokság. A selejtezők első körében nyolc darab négy fős csoportba osztották a válogatottakat, akik pedig a kvartettek élén zártak, mehettek a legjobb nyolc közé, ahol az oda-visszavágós párharcok győztesei kvalifikálták magukat a fő eseményre. Ennek a három országnak a részvétele egyáltalában nem számított meglepetésnek, ám a későbbiekben a házigazda szerepét is betöltő Belgium jelenléte már annál inkább.
Ha csak egy nevet lehetne kiemelni erről az Európa-bajnokságról, akkor az biztosan Gerd Mülleré lenne. A németek legendája válogatottként ekkoriban került igazán csúcsformába, amit jól bizonyít, hogy bár mindössze nyolc évig lépett pályára az NSZK színeiben, 62 meccsen 68 gólig jutott. Müller nem tétlenkedett az 1972-ben rendezett Eb-n és azt megelőzően sem. A selejtezős szakaszból az NSZK veretlenül jutott tovább, a hihetetlenül jó formában lévő csatáruk pedig a hét mérkőzésből mindössze kettőn nem talált be, de még így is hétgólos volt, mire elérkezett a döntő torna ideje. Itt az elődöntőben Belgium ellen vívtak meg, ahol Müller duplázni tudott. Előbb a vezetést szerezték meg a 24. percben rúgott góljával, majd a 71. percben kettőre növelte előnyüket. A zárókörben a fantasztikus formában lévő NSZK került az útjukba. Itt a harmadik fináléjára készülő és még mindig bombaformában lévő Szovjetunió várta őket, akik hozzájuk hasonlóan veretlenül jutottak el idáig, de a döntőben esélyük sem volt. Az NSZK konkrétan a padlóra küldte a szovjeteket. A 27. percben ki más, mint Gerd Müller szerezte meg a vezetést, aki csapattársa Herbert Wimmer gólját követően egy újabb találattal tette fel az i-re a pontot. Nem meglepő módon Gerd Müller lett az 1972-es Eb gólkirálya, aki 4-szer volt eredményes. Gerd Müllert sokszor becézték „a bombázónak” vagy a „nemzet bombázójának” góljai miatt. A csapatkapitány, Franz Beckenbauer így nyilatkozott róla: „A gyorsulása hihetetlen volt.”
A magyar válogatott szereplése az 1972-es Eb-n
A magyar labdarúgó-válogatott nagyszerű eredményekkel büszkélkedhetett az 50-es és a 60-as években, de volt minek örülni a következő évtized elején is a szóban forgó Eb miatt. Más öröme azonban nem sok lehetett a magyar szurkolóknak, mivel egy hosszú és eredményes korszak zárult le, amikor nem sikerült kijutni az 1970-es vb-re, de sajnos az ezt követő világbajnokságtól is távol maradtunk. A kettő között viszont még sikeresen szerepeltünk az 1972-es Eb-selejtezőin, ahol Bulgáriával, Franciaországgal és Norvégiával kerültünk egy csoportba. Az első mérkőzés vége 1:1, a visszavágóé pedig 2:2 lett, tehát az akkori szabályok értelmében szükség volt egy újabb meccsre, ahol nagyon sokáig úgy tűnt, hogy újabb iksz születik. Az első találatot a magyarok jegyezték Kocsis Lajos révén a 27. percben, de Alexandru Neagu is betalált hét perccel később, majd jött a fordulat Szőke István góljával a 89. percben. Magyarország ezzel története során második alkalommal és ezidáig utoljára készülhetett egy Eb-elődöntőre, ahol csapatunk azzal a Szovjetunióval került össze, amelyik korábban mindhárom alkalommal jelen volt a döntő tornán. A bronzcsatában aztán a belgákkal találkoztunk, akik már az első félidőben 2:0-ra vezettek Raoul Lambert és Himst góljai révén. Bár válasz még jött a második játékrészben, miután Kű Lajos értékesített egy 11-est, sajnos ennyi volt a maximum, így egy negyedik hellyel jöhettek haza játékosaink.
tags: #nemet #labdarugas #tortenete
