A Német Válogatott Edzőinek Történelme: Botrányoktól Diadalokig és a Történelem Árnyékában
A német labdarúgás története során a válogatott edzői posztja mindig is kiemelt jelentőséggel bírt, tele felemelő diadalokkal és mélypontokat jelentő botrányokkal. Két figyelemre méltó időszak és alak, Christoph Daum karrierjének tragikus bukása, valamint Helmut Schön zseniális munkássága az 1972-es Európa-bajnoki címmel, mutatja be leginkább a poszt jelentőségét. Ugyanakkor a 20. század első felének politikai viharai, különösen a náci korszak, alapjaiban rázták meg a német futballt, és ezzel együtt a válogatott edzőinek mozgásterét és lehetőségeit is.
A Daum-botrány: Egy ígéretes karrier tragikus vége
A német labdarúgás a 20. század végén és a 21. század elején az egyik legnagyobb válságát élte. Az 1998-as világbajnokságon a válogatott a negyeddöntőben búcsúzott, a 2000-es Eb-n pedig a csoportkörben. Németországban ez maga volt a megsemmisüléssel egyenértékű csúfos bukás. A '98-as szégyen kapitánya, Berti Vogts távozott, az ezredfordulóra érkezett Erich Ribbeck pedig fel sem tudta melegíteni maga alatt a kispadot, és máris pakolnia kellett. A német labdarúgásban kongatták a vészharangokat, és átmeneti időszakot hirdettek meg.
Erre az időszakra egy olyan edzőt kerestek a válogatott élére, aki tapasztalt, nagy tudású, már bizonyított, és nem fél attól, hogy megéghet ebben a szörnyű helyzetben. A szövetség meg is találta a megfelelő embert: Christoph Daumot. Daum a fiatal edzői kar egyik legtehetségesebb tagja volt. Még 40 éves sem volt, amikor Bundesliga-győztes edző lett. 1992-ben a Stuttgarttal szerezte meg a Salátástálat.
Ő hozta létre a leverkuseni ezüstcsapatot, olyan focistákkal, mint Nowotny, Ballack, Ramelow, Ze Roberto, Kirsten, Neuville. 2000-ben csak rosszabb gólkülönbsége miatt, hallatlan balszerencsével szorult a gárda a Bayern München mögé a második helyre a tabellán. Edzői pályafutása csúcsán, a legjobb korban, 46 évesen kapta a felkérést a válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Erre nem lehetett nemet mondani. Ő lett volna a poszt 1926-os létrehozása óta a nyolcadik.
Ám abban az átmenetinek tűnő időszakban még elkezdte az új szezont a Bayer 04-el. És a hetedik forduló után, október végén robbant a bomba. Uli Hoeness, a Bayern München volt elnöke sajtótájékoztatót hívott össze, és a következő bűncselekményekkel vádolta meg Daumot: kétes ingatlanügyletek, leánykereskedelem, kábítószer-forgalmazás és -fogyasztás. Hangsúlyozottan az utóbbit tartotta a legsúlyosabbnak. Hoeness leleplezései mögött többféle okokat sejtett a közvélemény.
A közvetlen főnöke, a Bayern akkori elnöke, Franz Beckenbauer is azt mondta, hogy amíg be nem bizonyosodnak a vádak, addig a kijelölt kapitányt megilleti az ártatlanság vélelme. Így gondolkoztak a szövetségnél és klubjánál is. Ám jóindulatúan azt javasolták Daumnak, hogy végezzen el egy drogtesztet. A megvádolt edző ezt meg is tette. A kérésnek megfelelően elküldte a hajmintát a kölni laboratóriumba. Néhány nap múlva ennek meg is lett az eredménye. "Nagyon ritkán mérünk ilyen magas értéket. Ha ilyen előfordul, a betegnek azonnal speciális elvonókúrát javaslunk" - mondta a teszt eredményéről az akkori igazságügyi orvosszakértő. Daumot 63 rendbeli kokainbirtoklással és 100 gramm kábítószer beszerzésére adott utasítással vádolta meg a koblenzi bíróság.
A teszt pozitív eredménye után néhány óra alatt Daum egész élete romokba dőlt. Az edzőt azonnali hatállyal kirúgták. Majd néhány perccel később a német szövetség is visszavonta kapitányi kinevezését. Daum egy pillanat alatt űzött vaddá vált. A Leverkusent Rudi Völler irányította, aki csak átmenetileg vezette a csapatot, mert ő kapta meg Daum helyett a szövetségi kapitányi posztot. A Leverkusen-játékosokra épített válogatott másfél év múlva Rudi Völlerrel a kispadon világbajnoki ezüstérmet szerzett.
Kokainbotrány: A legendás sajtótájékoztató Christoph Daummal teljes terjedelmében | SPORT1
Christoph Daum a bukása után azonnal repülőre ült, és Floridában bujkált egy ideig. A következő szezonra tért vissza Európába, Törökországban vállalt edzői munkát. Majd az elmúlt két évtizedben volt klubedző Ausztriában, Belgiumban, szövetségi kapitány Romániában. Otthon megúszta a börtönbüntetést, így három évig dolgozott hazájában is, Kölnben. A dómjáról ismert város csapatát felvitte a másodosztályból az elsőbe. Bajnokcsapat trénere volt Törökországban és Ausztriában. Ennél sokkal, de sokkal többre lett volna képes. Uli Hoeness, a Bayern München volt elnöke egyetlen pillanat alatt végezte ki a német edzői kar egyik legtehetségesebb tagját, Christoph Daumot. Húsz évvel később Daum elegánsan búcsúztatta el a bajor sztárklub elnökét. "Soha nem volt egy szimpatikus fickó, de egyéniség, azt nem lehet elvitatni tőle. Nem támadóként, nem győztesként jött a világra, de a küzdőszellemének, akaratának, igazságérzetének köszönhetően mind a pályán, mind a pályán kívül igazi sikeres hadvezér lett."
Helmut Schön és az 1972-es Európa-bajnoki diadal
Bár 1954-ben világbajnok, 12 évvel később pedig vb-döntős volt, a nyugatnémet labdarúgó-válogatott 1972-ig nem jutott el az Európa-bajnokság végjátékáig. Az első két kiírásban nem is tehette, mert nem indult, 1968-ban pedig elbukott a selejtezőben. Ezek után az első igazi jelenlét bombaként robbant: Franz Beckenbauer, Günter Netzer és Gerd Müller pazar játékának köszönhetően a válogatott aranyérmes lett úgy, hogy egy angol edzőtől és a hollandoktól elleste a totális futballt. Egy kissé alulértékelt diadal, amely komoly világversennyé tette az Európa-bajnokságot.
A német válogatottat edző Helmut Schön élete egy külön cikket is megérne. Drezdában született egy műkereskedő fiaként, apja nem igazán örült annak, hogy harmadik gyermeke a futballpályán múlatta az időt. Ő azonban eltökélt volt, 1932-től játszott a Dresdner SC, az FC St. „Futballedzőn kívül bármi lettem volna. Aztán mégis a kispad szippantotta be, 1952 és 1956 között a Saar-vidéki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. Az 1954-es világbajnokság selejtezőjében összetalálkozott a németekkel és a norvégokkal, előbbi párharc arra jó volt, hogy Sepp Herberger (aki alatt válogatott játékos lett) ismét felfigyelt rá.
1964-ben vette át az irányítást, és tette a világ egyik legjobbjává az NSZK csapatát. Schön felülvizsgálta az addigi herbergeri taktikát, és bevezette a totális futballt, bár ezt a szakma a legtöbbször az Ajaxhoz, illetve az amszterdamiakra épülő holland válogatotthoz, azon belül is Rinus Michels nevéhez köti. Másrészt Schön sem tagadta, drezdai korszakában sokat tanult Hogantől, akire az edzői szakma egyik legragyogóbb példájaként tekintett. A játékosai jól ismerték az Ajax játékát, a keret szinte kizárólag a Bayern München és a Borussia Mönchengladbach futballistáiból áll, akik az amszterdamiak gyakori vendégei voltak barátságos vagy európai kupamérkőzéseken.
Az 1966-os világbajnokság döntőjében az Angliától elszenvedett vereség után a nyugatnémet labdarúgás fejlődése a hollandéhoz hasonló irányt vett. Aztán jött 1972. április 29-e, amikor az Eb-kvalifikáció két csoportgyőztese a negyeddöntőben ismét összefutott egymással, és az NSZK 3-1-re nyert a Wembley-ben. A másnapi angol újságok nem is mulasztottak el maró kritikával rámutatni a párhuzamra. A L’Équipe a »2000-es évek futballjaként« ünnepelte a német csapat játékát, miközben az angol lapok a pillanat szimbolikus jelentőségét hangsúlyozták. Ez a mérkőzés volt a világbajnok angol csapat hattyúdala. Schön meccs utáni nyilatkozata kérlelhetetlen igazságokat harsogott az angolok fülébe.
A négyes döntőt Belgiumban rendezték. A nyugatnémet válogatott az elődöntőben a házigazdákkal, míg a Szovjetunió Magyarországgal mérkőzött meg. A döntőben a Szovjetunió ellen megérdemelt 3-0-s győzelemmel hódította el az NSZK az Európa-bajnoki címet. Gerd Müller az elődöntőben és a döntőben is két gólt szerzett. "Nyugat-Németország győzelme nem csupán egy kiváló csapat sikere volt egy olyan válogatott felett, amely alig volt jobb a közepesnél."
1972-es Európa-bajnokság döntője
NSZK - Szovjetunió 3-0 (1-0)
| Csapat | Kezdő tizenegy | Gólok |
|---|---|---|
| NSZK | Maier - Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner, Hoeness, Netzer, Wimmer, Heynckes, G. Müller, Kremers | G. Müller (27., 58.), Wimmer (52.) |
| Szovjetunió | Rudakov - Dzsodzsuasvili, Hurcilava, Kaplicsnij, Isztomin, Konykov (Dolmatov, 46.), Troskin, Kolotov, Bajdacsnij, Banyisevszkij (Kozinkevics, 66.), Onyiscsenko | - |
Német futball és edzői a történelem árnyékában: A DFB és a náci korszak
A 20. század első felében a német futball jelentős átalakulásokon ment keresztül, melyek szorosan összefonódtak az ország politikai és társadalmi változásaival. A sportág fejlődése a Weimari Köztársaság idején kezdődött, majd a Harmadik Birodalom alatt vált a náci propaganda és társadalmi kontroll fontos eszközévé. A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) 1900-ban alakult meg azzal az elvvel, hogy a sportot és a politikát szigorúan el kell választani egymástól. Azonban már az első két évtizedben ez az elv nem mindig érvényesült.
Az első világháború idején a DFB erősen nacionalista irányt vett, támogatta a háborús erőfeszítéseket és propagandájában a német nagyhatalmi törekvéseket hangsúlyozta. A futballt a nemzeti büszkeség és a harci szellem erősítésének eszközeként használták. Az 1920-as években a DFB számára a nemzetközi mérkőzések váltak a legfontosabb bevételi forrássá. Ezek az események elősegítették a nemzetközi megértést és kapcsolatok építését, ugyanakkor a DFB továbbra is a nacionalista eszméket hirdette. A DFB szigorúan ragaszkodott az amatőr státuszhoz, hogy elkerülje a hivatásos sportolókra kivetett magas adókat. Ez a politika konfliktusokhoz vezetett a profi futballt szorgalmazó nagy klubokkal, amelyek a játékosok növekvő anyagi igényeivel szembesültek. Az 1929-es gazdasági világválság súlyos csapást mért a német futballra. Sok klub anyagi túlélésért küzdött.
Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése alapvetően megváltoztatta a német futball helyzetét. A náci rezsim felismerte a sport propagandisztikus értékét, és céljai szolgálatába kívánta állítani. A DFB vezetői, mint Felix Linnemann, gyorsan alkalmazkodtak az új politikai környezethez. Bár személyesen nem voltak elkötelezett nemzetiszocialisták, pragmatikus okokból támogatták a rezsimet, felismerve, hogy ez előnyös lehet a szervezet és a sportág számára. 1933-tól a DFB szervezeti struktúráját átalakították a náci „vezetés elve” szerint. A korábbi demokratikus döntéshozatalt felváltotta az egyszemélyi vezetés, és a regionális egyesületeket központi irányítás alá vonták.
A náci rezsim a futballt a német felsőbbrendűség és nemzeti büszkeség bemutatására használta. Az 1934-es világbajnokságon a német válogatott harmadik helyezést ért el, ami nagy propagandasiker volt a rezsim számára. Az 1936-os berlini olimpián Németország a legeredményesebb nemzet lett, megerősítve a náci ideológia által hirdetett német felsőbbrendűséget. Azonban a futballban nem mindig érték el a kívánt eredményeket; például az 1938-as világbajnokságon a német csapat korai kiesése csalódást okozott. Voly még egy “barátságos” mérkőzés is a világbajnokság előtt, május 14.-én, Berlinben, ahol a német válogatott ellenfele az angol válogatott volt. Bár maga a vereség természetesen nem tetszett a náci vezetésnek, ám az, ami a mérkőzés elején történt, nagyon is! Sir Neville Henderson, az Egyesült Királyság németországi nagykövete azt tanácsolta a csapatnak Stanley Rous, az FA titkárán keresztül, hogy adjanak náci karlendítést, ezzel javítva az angol-német kapcsolatokat.
Az „Anschluss” és a zsidó sportolók üldözése
Az 1938-as „Anschluss”, vagyis Ausztria Németországhoz való csatolása drámai hatással volt az osztrák futballra is. Az osztrák futball, amely ekkor a világ legjobbjai közé tartozott, hirtelen elvesztette önállóságát, és a német labdarúgás részévé vált. Az osztrák és a német válogatott játékosai teljesen eltérő játékrendszereket képviseltek, és a rövid felkészülési idő nem tette lehetővé, hogy valóban összecsiszolódjanak. A világbajnokságon a nagynémet csapat végül már az első körben kiesett, miután vereséget szenvedett Svájctól a nyolcaddöntőben. Matthias Sindelar, aki a korszak egyik legjobb osztrák játékosa volt, nem volt hajlandó csatlakozni a német válogatotthoz. Herberger nevezte volna őt a csapatba, de Sindelar elutasította a részvételt, ezzel is kifejezve ellenállását a náci rezsimmel szemben.
A náci ideológia részeként a zsidó sportolókat és tisztségviselőket fokozatosan kizárták a német futballból. A DFB és a klubok többsége passzívan elfogadta vagy aktívan támogatta ezeket az intézkedéseket, hozzájárulva a zsidó közösség elnyomásához és üldöztetéséhez. Néhány klub, mint például az FC Bayern München, megpróbált ellenállni az antiszemita intézkedéseknek. Az egyesület továbbra is kapcsolatot tartott korábbi zsidó elnökével, Kurt Landauerrel, még azután is, hogy őt üldözték és emigrációba kényszerítették. Sporttársaik jelentős tiltakozása nélkül a zsidóknak Németországban mindenhol el kell hagyniuk klubjaikat.
Ilyen volt Gottfried Fuchs, aki 1940-ben a családjával Kanada felé vette az irányt. Julius Hirsch 1933-ban elveszítette eddigi állását, majd 1941-ben kényszermunkára vitték. 1943-ban deportálták a karlsruhei koncentrációs táborból Auschwitzba, ahol megölték. 1911. december 17-én debütált a német válogatottban a Magyarország elleni mérkőzésen. Gottfried Fuchs után a második német zsidó válogatott labdarúgó. Richard “Dombi” Kohn 1934-ben Svájcba költözött edzőként, majd 1935-ben a holland Feyenoord Rotterdam klubhoz igazolt. Hollandiában sikerült túlélnie a náci terrort.
Konrad Jenő, az 1. FC Nürnberg edzője már 1932 nyarán lemondott posztjáról, miután a nemzetiszocialista „Der Stürmer” magazin ellene uszított. Konrad felismerte, hogy zsidóként már nem lehet békésen dolgozni Németországban, ezért külföldre távozott. De nem csak a zsidó származás jelenhette egy labdarúgó karrierjének a végét, a Harmadik Birodalomban, hanem az azzal való szembenállás is. Ez történt a norvég középpályás Asbjørn Halvorsennel is. Azonban az ő története szorosan összefügg egy másik labdarúgó, egy német labdarúgó történetével, akivel nagyon jó barátok voltak: Otto Fritz “Tull” Hardernek. Azonban a háború mindkettejük életét drámaian megváltoztatta: Halvorsen koncentrációs táborokba került, ahol megjárta a poklot, míg Harder a náci párt tagjaként, később lágerparancsnokként dolgozott. Halvorsen nem volt hajlandó részt venni propaganda-mérkőzések rendezésében, és szembeszállt a náci megszállás minden formájával. 1942-ben a Grini koncentrációs táborba, majd 1943-ban a Natzweiler-Struthof táborba vitték. Halvorsen ott találkozott Trygve Brattelivel, a későbbi norvég miniszterelnökkel. Az utolsó tábori állomása Vaihingen an der Enz volt, ahol súlyosan megbetegedett, és 48 kg-ra fogyott le. Halvorsen 1955 januárjában hunyt el, valószínűleg a koncentrációs táborokban szerzett betegségek szövődményeiben.
tags: #nemet #valogatott #edzo
