A magyar női kézilabda-válogatott feltámadása a 90-es években: a mélyponttól az ezüstéremig

A magyar női kézilabda-válogatott története tele van drámai fordulatokkal, kiváló teljesítményekkel és mélypontokkal egyaránt. Az 1990-es évek eleje különösen nehéz időszakot hozott a csapat számára, amely a világ élvonalából egészen a harmadik vonalba zuhant vissza. Azonban egy elszánt munka és Laurencz László szövetségi kapitány irányítása alatt a csapat nemcsak talpra állt, de a korszak egyik legsikeresebb időszakát élte meg, melynek csúcspontja az 1995-ös hazai rendezésű világbajnokságon szerzett ezüstérem volt.

A mélypont: a harmadik vonalba zuhanás

Két évtizede például azt a szégyent kellett megérnie a magyar női kézilabda-válogatottnak, hogy a C-világbajnokságon szerepelt - nem olyan sokkal a korábbi vb-ezüstje után. Csúfos sorozat végén jutott a magyar női kézilabda-válogatott odáig, hogy a világ élmezőnyéből a harmadik vonalba zuhant vissza. 1982-ben a budapesti világbajnokságon a mieink még a dobogó második fokán álltak, aztán „kihagytak" két olimpiát, s az 1989-es dániai B-világbajnokságon való kínos leszerepléssel (13. hely...) nem szereztek jogot az 1990-es „valódi" vb-részvételre sem, így játékosaink az 1992-es barcelonai nyári játékokat csak a képernyők előtt ülve nézhették. Ez a válságos időszak mély nyomott hagyott a sportágban, és sürgőssé tette a megújulást.

Laurencz László érkezése és a megújulás

Hálátlan feladatra vállalkozott tehát Laurencz László, a nemzetközileg elismert szakember, amikor két olimpia között félúton átvette a történetének mélypontjára süllyedt csapat irányítását. A szövetségi kapitány és az átalakításra váró együttes távlati célja az 1993-as norvégiai világbajnokságon való indulás lehetett. Ehhez azonban előbb az európai selejtezőn (C-vb), a következő évben pedig - már az ötkarikás csúcsesemény után - a vb-kvalifikációs viadalon (B-vb) kellett megállnia a helyét. Idegenlégiósok nélkül, csak a hazai bajnokságban játszó legjobbakra számítva látott munkához a mester, illetve segítője, Fleck Ottóné, aki tagja volt az 1965-ben világbajnokságot nyerő magyar válogatottnak. A nemzetközi előkészületi tornákon szenzációs győzelmeket arattak a lányok: megverték a szöuli vb (1990) első hat helyezettjének mindegyikét! Mindez a C-vb előtt több volt, mint kedvező előjel. Olaszországban már a legnagyobb esélyesként néztek fel rájuk a vetélytársak.

Az 1991-es C-világbajnokság: kötelező lépcső

Az 1991-es C-világbajnokság Olaszországban a felzárkózás első, kötelező állomása volt a magyar válogatott számára. Abban a gyengécske mezőnyben gyakorlatilag annak sem volt sok jelentősége, hogy a mieinknek az erősebbik csoportban kellett csatázniuk. Ezt bizonyította, hogy elsöprő fölénnyel nyertek Törökország, Görögország, Izrael és Svájc ellen is. A tizenegy napos tornán a hibapont az ötödik fordulóban, a spanyolokkal szemben (19-19) „csúszott be". A pontvesztés oka nem az ellenfél bravúros teljesítménye volt, hanem a magyarok taktikai fegyelmezetlensége és nem igazán szerencsés cseréi. A záró körben a Cseh és Szlovák SZK-val - amelynek kacifántos neve azt az állapotot tükrözte, amikor a rendszerváltás után még egyben volt az ország, de már nem központosított szocialista berendezkedéssel, hanem két tagköztársaság szövetségeként -, vagyis a mezőny másik felfelé „kilógó" alakulatával igazi tét nélkül küzdhettünk meg, mivel az első öt helyezett mind eljutott a következő (azaz B-) szintre, így az águnkon elérhető első vagy második pozíció már olyan mindegy volt. A presztízs persze mégiscsak számított, és a vártnál sokkal magabiztosabban, 28-12-re nyertünk.

Két nap szünet után, 1991. március 23-án következtek a helyosztók, s köztük a döntő a szintén csoportgyőztes hollandokkal. A meccs előtt Laurencz kapitány felszabadultan nyilatkozott: „Azt a tervünket, hogy az első helyért mérkőzhessünk, sikerült megvalósítanunk. Játékosaink egy kisiklástól eltekintve fegyelmezetten kézilabdáztak, végrehajtották a taktikai utasításokat. Előfordultak ugyan technikai hibák, amelyek abból fakadnak, hogy előzőleg keveset gyakorolhatott együtt a keret és az új embereknek itt kellett összecsiszolódniuk a rutinosokkal, de összességében elégedett vagyok a társasággal."

Az utolsó találkozón aztán a sok hiba miatt csak szerény magyar vezetés alakult ki, sőt bátortalan játékával és olykor taktikai fegyelmezetlenségeivel válogatottunk felhozta magára riválisát. Az iram és a színvonal folyamatosan zuhant, a meccs egyre inkább egy NB II-es összecsapásra hasonlított. A második félidőben is verejtékezett, szenvedett a csapat, támadásaiban nem lehetett ráismerni a csehszlovákokat fölényesen legyőző alakulatra. Az előnyét keservesen tartotta, majd a hajrában az utolsó erőtartalékait mozgósítva még egyszer feltámadt együttesünk, amelynek azonban nagyon sok fogyatékossága előjött a 22-17-re megnyert fináléban. Összegezve: a magyar válogatott (soraiban többek között a világválogatott Szilágyi Katalinnal, a szintén „régi motorosnak" számító György Annával és Erdős Évával, illetve Kökény Beával és a mindössze tizenhét éves Németh Helgával) csak az utolsó meccsen küszködött, és végül is lenyelte a C-világbajnoki „békát", túlesett ezen a számára kötelező rosszon. „Nagyon jó lenne, ha örökre elfelejthetnénk, hogy milyen érzés a harmadik vonalban szerepelni, Laurencz edző pedig folytathatja a csapatépítést" - vetette papírra az NS szakírója a torna végeztével.

A visszatérés az elitbe: 1993 és 1995

A mester, Laurencz László, valóban folytatta a munkát. Az 1993-as norvégiai világbajnokságon elért 7. hely már jelezte a felzárkózást, majd az 1994-es Európa-bajnokság elődöntőjével kezdődően következett a - fokozatosan persze kicserélődő állományú - magyar női kézilabda-válogatott újabb virágkora. Ez az időszak lehetett volna akár még szebb is, hiszen átéltünk néhány rettentően fájó csalódást (értsd: fölényes vezetésről elbukott nagy döntőt), ugyanakkor tény: a pekingi olimpiával bezárólag az említett időszak 18 világversenyéből 15-ön az első hatban végeztünk, és nyolcszor egyenesen a dobogón! Az 1996-ig posztján maradó Laurencz Lászlóval az osztrák-magyar közös rendezésű 1995-ös vb-n másodikak, egy évre rá az atlantai olimpián harmadikak lettünk.

Az 1995-ös hazai rendezésű világbajnokság: ezüstérem a csúcson

1995-ben is két szomszédos ország rendezte a világbajnokságot - Ausztria és Magyarország. Húsz csapat mérte össze tudását hét - öt osztrák és két magyar - helyszínen. Létesítményellátottság terén akkor még nem úgy álltunk, mint most, de elsősorban a kiváló eredményeknek köszönhetően szavazott bizalmat az öt évvel korábban politikai rendszert váltott hazánknak a Nemzetközi Kézilabda Szövetség, az IHF. Rendezőként az osztrákok és mi is hazai környezetben játszhattuk a meccseinket a döntő kivételével, ami Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) volt. Válogatottunk Budapesten a mindössze 1600 nézőt befogadó Körcsarnokban, valamint Győrött a 2000 férőhelyet számláló Magvassy Mihály Sportcsarnokban lépett pályára. Helyszínként Veszprém szóba sem jöhetett, hiszen az akkor már sokszoros magyar férfibajnok és Kupagyőztesek Európa Kupája-győztes Fotex KC-nek egy középiskolai tornaterem volt az otthona.

Nyilván segített a hazai környezet, a magyar szurkolók mindent elsöprő biztatása is, de ez kevés lett volna ahhoz a pazar teljesítményhez, amit letettek a pályára lányaink Laurencz László szövetségi kapitány szakmai irányításával. Akadtak ugyan nehéz meccsek, de a döntőig valamennyi ellenfelét legyőzte válogatottunk. A csoportkörben sorrendben Ukrajnát (30-23-ra), Brazíliát (33-14), Horvátországot (17-15) és az Amerikai Egyesült Államokat (30-17) verték meggyőző játékkal. A nyolcaddöntőben Kína ellen megszenvedtek a továbbjutásért: félidőben öt gól volt a mieink előnye (13-8), ami a meccs hajrájában minimálisra fogyott (21-20). A negyeddöntőben viszont öttel sikerült legyőzni Oroszországot (23-18), aztán jött egy újabb kiélezett meccs az elődöntőben Norvégia ellen (13-11-es félidei vezetés után 22-21).

Természetesen evés közben megjött az étvágy is, azaz válogatottunk - ha már eljutott a döntőig - szerette volna megnyerni a világbajnokságot. Az aranymeccs szünetében vezettünk is két góllal, 11-9-re, de a folytatásban Dél-Korea fölénk kerekedett (25-20), és megérdemelten szerezte meg a világbajnoki címet. Akkor némi csalódást éreztek a magyar játékosok és a szurkolók, ahogy előtte 1982-ben is, amikor a Budapesten rendezett vb-n is „csak” az ezüstérmet sikerült begyűjteni a vb-győztes Szovjetunió mögött. Ennek ellenére az ezüstérem óriási sikernek számított a mélypontról való visszatérés után.

Az 1995-ös válogatott és egyéni teljesítmények

Az 1995-ben világbajnoki ezüstérmet nyert magyar válogatott tagjai:

• Erdős Éva
• Farkas Andrea
• Farkas Ágnes
• Hoffmann Beáta
• Kántor Anikó
• Kocsis Erzsébet
• Kökény Beatrix
• Mátéfi Eszter
• Meksz Anikó
• Nagy Anikó
• Németh Helga
• Pádár Ildikó
• Siti Beáta
• Szántó Anna
• Szilágyi Katalin
• Tóth Beatrix

A csapat szövetségi kapitánya Laurencz László volt.

A vb All Star-csapatába országonként csak egy játékost választottak, Magyarországot az összesen 19 gólt szerző jobbszélső, Szilágyi Katalin képviselte ebben a kitüntetett társaságban. A jobbátlövő Németh Helga is kiváló teljesítményt nyújtott, 31-szer volt eredményes, de erre a posztra a társházigazda osztrákok legjobbját, Sorina Leftert választották.

A Laurencz-korszak utáni sikerek

A Laurencz-korszakot beteljesítő atlantai olimpiai bronzérmet követően a legnagyobb sikerek Mocsai Lajos keze alatt születtek 1998-2004 között: az egy szem végső diadalunkon (2000, Románia, Eb) kívül szereztünk egy Európa-bajnoki bronzot is (még a munkálkodása elején), illetve olimpián (2000, Sydney) és vb-n (2003, Zágráb) egy-egy ezüstöt. Ezek voltak a drámai módon elvesztett döntők, melyek a magyar női kézilabda stabil helyét jelezték a világ élmezőnyében.

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányai (1988-2004)

Az alábbi táblázat a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányait mutatja be az 1988 és 2004 közötti időszakból, kiemelve az 1990-es évek fontos vezetőit:

tags: #noi #kezilabda #valogatott #1990

Népszerű bejegyzések:

• A magyar labdarúgás stratégiai célja
• A Scouting Combine szabályai
• TFSE kosárlabda szakmai fejlesztés
• A Zenit és az Ufa közötti meccsek statisztikái
• Országos Diákolimpia kosárlabda eredmények 1998