Az 1956-os magyar forradalom emléke az olasz futballstadionokban és a szurkolók szívében
Az 1956-os magyar forradalom leverése után alig több mint tíz évvel az észak-olasz Trieszt városában született meg az „Avanti ragazzi di Buda…” kezdetű dal. Ez a dal hangulatában kísértetiesen emlékeztet bennünket a szintén olasz „Bella ciao…” partizándalra, azonban a különbség adott: nem mindegy, hogy a barikád melyik oldalán áll az ember. Az olasz érzelmek a forradalom leverése után sem hagytak alább; becslések szerint nagyjából 5 ezer magyar menekültet fogadtak be az országba, akiknek aztán nagy része továbbvándorolt. Az olaszok hasonló vallásos hevülettel viszonyulnak a futballhoz, mint az argentinok vagy a brazilok; a labdarúgás számukra megszállott önkifejezési forma, ami teljesen átjárja azt, aki nézi. Ez a szenvedély különösen megnyilvánul az ultrák, a szurkolók identitásának alapjában, ahol a regionális különbségek és a politikai hovatartozás is hangsúlyos szerepet kap.
Az olasz közgondolkodásban a fasizmust a második világháborút megelőző, és az azt követő kommunista fenyegetés, az „Új fejedelemtől” való félelem tartotta életben. Erre természetesen ráerősített a 60’-as és 70’-es évek destruktív, gyilkos káosza, ami Aldo Moro kereszténydemokrata miniszterelnök elrablásával, meggyilkolásával csúcsosodott ki. A két politikai oldal a városállami tradícióknak megfelelően jól elhatárolódhatott egymástól, az átjárhatóság megszűnt, kiéleződtek az ellentétek.
Az „Avanti Ragazzi di Buda” - egy dal a szabadságról
Van egy elsőosztályú olasz futballklub, az SS Lazio, melynek szurkolói nem csupán évente egyszer, október 23-án, hanem hétről-hétre, minden focimeccs előtt megemlékeznek az '56-os forradalom hőseiről. Ez a dal, az „Avanti ragazzi di Buda”, a Lazio második számú himnusza, és a csapat ma is az antikommunizmus jelképe. Bár sokan fasiszta indulónak tartják, mások szerint az olaszok ezzel tisztelgésüket fejezik ki az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt.
Aki hallotta már megszólalni az SS Lazio focicsapatának himnuszát, és nem kommunista, akkor bizony megborzong minden idegszála a meghatottságtól. Valóban futkos az ember hátán a hideg, mikor egyszerre tízezer torok kezdi el üvölteni olasz nyelven, hogy „Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest”, azaz „előre budai srácok, előre pesti srácok”. Ez a himnusz, amelyet valóban az '56-os forradalom emlékére, az antikommunizmus nevében szereztek, máig megmaradt, mint a csapat hivatalos himnusza.
A dal eredete és újjászületése
A dal szövegét Pier Francesco Pingitore írta még 1966-ban, a magyar forradalom 10. évfordulóján. Elmondása szerint ma is büszke arra, hogy az olasz dalszerzők közül egyedüliként nyúlt akkor a magyar forradalom témájához. Az „Avanti Ragazzi di Buda” nem az eredeti dallammal vált híressé; a szöveg és a zene is kicsit módosult az évtizedek alatt. A dal eredetét szinte balladai homály fedi, de valószínű, hogy az első, 1966-os vagy 1967-es verzió a római Bagaglino varietészínházhoz kötődik. Így valóban elképzelhető, hogy az '56-os forradalom tizedik évfordulójára írták. Ha valóban e varietében hangzott el először a dal, akkor szinte biztosan Dimitri Gribanovski volt a zeneszerző, lévén ő írta a Bagaglinóban elhangzó betétdalok szinte mindegyikét, a szövegíró pedig valószínűleg az újságíró-rendező-forgatókönyvíró Pier Francesco Pingitore.
Kezdetben nem volt igazán népszerű, mert Olaszországban az 1960-as években a jobboldalisággal mosták össze. Később vált csak azzá Fabrizio Piscitelli vezérszurkolónak köszönhetően, aki több mint 30 éve honosította meg a futballklub lelátóján. Azóta elengedhetetlen része minden mérkőzésnek, hiszen a Lazio saját indulója mellett az olasz stadionokban gyakran harsan fel a lelátókról, sőt az ultrák szívéhez közelebb is áll az „Előre, budai srácok!”.
Az „Avanti Ragazzi di Buda” történetének fontosabb állomásai
| Évszám | Esemény |
|---|---|
| 1966 | Pier Francesco Pingitore megírja a dal szövegét, feltehetően az '56-os forradalom 10. évfordulójára. |
| 1966/1967 | Az első verzió valószínűleg a római Bagaglino varietészínházban hangzik el, Dimitri Gribanovski zenéjével. |
| 1970-es évek | A trieszti jobboldali szerveződések már éneklik a dalt. Létezett felvétel is 1977-ből. |
| 1984 | Az olasz szélsőjobboldali Olasz Szociális Mozgalom (MSI) ifjúsági szervezete, a Fronte Della Gioventù (FdG) felveszi és rögzíti a dalt a "Giovani D'Europa" albumon. |
| 1990-es évektől | A dal a Stadio Olimpico Curva Nordján, a Lazio ultrái felől szólal meg, Fabrizio Piscitelli vezetésével válik kultikus csapathimnusszá. |
| 2013 | A Magyarok Világszövetsége tudomást szerez a dalról, és meccsre látogat, hogy megbizonyosodjon róla. |
| 2014 | A Magyarok Világszövetsége pályázatot ír ki a dal fordítására. |
| 2016 | A Petőfi Rádió és az M2-ből lett Petőfi TV közös pályázatot ír ki a dal újraszövegezésére magyar nyelven, a forradalom 60. évfordulóján. |
| 2016 | A Duna TV dokumentumfilmet forgat a dal történetéről. |
Politikai értelmezések és a magyar nézőpont
Az "Avanti Ragazzi di Buda" minden kétséget kizárólag egy fasiszta, antikommunista eredetű mozgalmi dal. Nem pusztán a szolidaritás jegyében született, bár ez a vágy is tagadhatatlanul közrejátszott megszületésében; a dalt politikai nyilatkozatként, az ellenállás jegyében éneklik és használják Olaszországban ma is. A bulvárlapok cikkeit nézve veszélyes vizekre evezett a Petőfi Rádió, amikor kiírta az olasz SS Lazio szurkolóinak indulójára hirdetett szövegírói pályázatot. A Bors már "neonácikról" ír, ami a szokásos agymosás eredménye, hiszen az olasz egyesület történelme a fasizmussal fonódott össze.
A fasizmus és a szocializmus gyilkos, Olaszországon belüli szembenállásával, Mussolini hatalomra kerülésével a Lazio szerepvállalása új értelmezésekkel, viszonyokkal egészült ki, bonyolultabbá vált. Egyértelműen kialakult, megerősödött a fasiszta kötődés a klub szurkolói között. Az ultramozgalmak részleges hatalomátvétele gátat szabott a marketing-vezérelt új üzleti fejlődés elé. Az önálló márkává lett, kultikus és mágikus, hatalmas tömegeket mozgósító szervezet, az „Irriducibili”, a kilencvenes és a korai kétezres években Rómában hatalmas befolyással bírt a klub és a város vezetőségére. Ez az ultramozgalom nem csupán gazdaságilag, szellemileg rombolta, és a mai napig is gátolja az olasz futball fejlődését.
A Lazio ultráinak a jóléti, konformistának titulált többségi társadalom elleni gyűlöletét a külföldi média tudatosan, de nem jogtalanul összemosta a rasszista, szélsőjobbos, neonáci elemekkel, klasszikus fogalmi zavart idézve elő. A helyzetet tovább rontotta Paolo Di Canio botrányos karlendítése. Ebben az utat tévesztett közegben jelent meg újra és vált kultikus csapathimnusszá az „Avanti Raggazzi di Buda”.
A dolog érdekessége, hogy a Lazio sosem volt fasiszta klub, sőt, vezetője 1927-ben nemet mondott Mussolininek, mikor az négy másik klubbal akarta összeolvasztani. Hogy miért mossák mégis össze a szélsőjobboldali irányvonallal a Laziót és a dalt? Mert Olaszországban 1956-ban a baloldalt a kommunisták uralták, akik pedig a magyarországi szovjet beavatkozással szimpatizáltak. Ruggero Isca a himnusz jelentőségéről így vélekedik: „Egy történelmi eseményt [idéz fel]”. A film végén szóba kerül a dal fasiszta jellege is, és politikai felhangja is, hiszen a törzsszurkolók jelentős része a szélsőjobboldali eszmékkel rokonszenvezik. Ez nem meglepő, hiszen Olaszországban a futballklubok hagyományosan valamilyen politikai irányzat körül szerveződtek, és nem a mérsékelt eszmék mentén. Pier Francesco Pingitore maga tesz pontot az i-re, és magyarázza el, hogy nem fasiszta dalt írt: „Nem tudom, pontosan mit gondolnak a mai, állítólag fasiszta fiatalok, de a szabadság kiáltása, karlendítés ide, karlendítés oda, biztosan hat rájuk. Nyomot kell, hogy hagyjon a fiatalokban. Akármit gondolnak is. Közösséget, testvériséget éreznek általa a hajdani magyar fiatalokkal.”
Azonban a magyar nézőpont szerint, ami az olasz fasiszták számára politikai deklaráció, romantika, ideológiai alapú, brutális antikommunizmus, az a Forradalom, a magyar nép felkelése szempontjából irreleváns, nem vonatkoztatható, sebet ejtene ártatlanságán, tisztaságán. Tegyük félre a naivitásunkat. Szemükben, akárcsak a korabeli kommunisták hazugságaiban, propagandájában az '56-os események az ún. „újfasiszta ellenállás” újjászületésének mementójaként szerepel. Ezzel szemben a Forradalom kétségbeesett szabadságharc volt, amit az elnyomó kommunista erőkkel szemben vívott a meggyalázott, kisemmizett magyar nép. Több volt, mint politikai manifesztum. Egzisztenciális rétegű emberi lázadás volt, és semmi köze nem volt a fasizmushoz.
Az olasz fasiszták egy a „fantomképpel” vállalnak szolidaritást, amikor saját önigazolásukhoz, félelmeikhez igazítják a Forradalmunkat. A dallal tovább vívják politikai harcaikat, mélyítik a két „erő” között húzódó lövészárkokat, egészen napjainkig. Ezért lehet hasznos, ha a „dalt”, a dalunkat „visszavesszük”, megalkotjuk, saját érvényes verziónkat. Reméljük, sikerül a megfelelő kontextusban értelmezni, elhelyezni. Máskülönben értelmét veszítené, öncélúvá válna a dal kissé váratlan megidézése, népszerűsítése és esetleges elterjedése a magyar lelátókon.
A dal egyik magyar fordítása (részlet):
- Előre, budai srácok!
- Előre, pesti srácok!
- Diákok, napszámosok, munkások,
- a nap többé nem Keleten kel.
- Átvirrasztottunk egy éjszakát,
- száz és még több hónap éjszakáját,
- októbernek ezen hajnaláról álmodva,
- a magyar fiatalság ezen hajnaláról.
- ...
- Harcostársam, tedd el a fegyvert, a források újra énekelni fognak
- a napon, melyen zárjátok a sorokat,
- és mi visszatérünk a hegyekből.
Így szól az egyik magyar változata a Lazio-szurkolók dalának, amit a magyar forradalom tízéves évfordulójára írtak Olaszországban, és azóta is rendszeresen felhangzik futballmeccseken, elsősorban a Lazio ultráinak előadásában. A Petőfi Rádió és az M1 tévé vezetése dalszövegírói pályázatot hirdetett meg a forradalom 60. évfordulója alkalmából, melynek tartalma a fentebb említett nemzetközi hírű himnusz dallama alá egy magyar szöveg megírása. Megdöbbentő, de a Magyarok Világszövetsége is csak 2013-ban értesült róla, hogy egyáltalán van egy ilyen himnusz. És az akkori kételkedést is jól mutatja, hogy a szervezet vezetői még ki is mentek egy Lazio meccsre, csak hogy megbizonyosodjanak róla, hogy tényleg igaz a hír; mert még akkoriban is hihetetlennek tűnt mindez. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első fordításokat is, a Magyarok Világszövetsége által kiírt pályázatának köszönhetjük 2014-ből. A Duna TV 2016-ban forgatott egy dokumentumfilmet a dal történetéről, az 56-os forradalom 60. évfordulója alkalmával.
Csorba Sándor, a magyar futball élő legendája
Csorba Sándor élőben látta a magyar futballtörténelem szinte valamennyi legendáját. 1938-ban ment először meccsre, később az Aranycsapat, Albert Flóriánék, és Nyilasi Tiborék korszakát is a lelátón élte végig. A ma már 92 éves bácsi azóta sem állt le, hétfőn például az olaszok ellen a Puskás Arénában szurkolt. Csorba Sándor volt a legidősebb szurkoló a hétfői magyar-olasz meccsen. A 92 éves drukker nem hagyta volna ki a csoportdöntőt, amelyen Marco Rossi együttese számára az első hely volt a tét. A vereség picit elvette a kedvét.
„A németek elleni összecsapás jobban tetszett” - értékelt a Borsnak az idős szurkoló. „Elégedett vagyok a második hellyel is, de ennyi szép eredmény után szerettem volna, ha a tabella élén végzünk.” Pedig Csorba Sándor számos szép sikert látott a magyar pályákon, és tulajdonképpen a honi labdarúgás valamennyi legendáját élőben látta.
„Habár szüleim nem rajongtak a labdarúgásért, én nagyon korán megszerettem” - emlékezett Csorba úr. „Úgy emlékszem, 1938-ban láttam életem első futballmérkőzését, de azt már ne kérdezze, melyik meccsen voltam kinn. Az viszont biztos, hogy az 1938-as vb-ezüstérmes válogatott valamennyi sztárját élőben nézhettem. Láttam a legendás Sárosi Gyurkát, és Lázár tanár urat is játszani a régi Üllői úti pályán. Azóta számtalan klub és válogatott találkozón a helyszínen szurkoltam.”
Csorba úr természetesen az Aranycsapat mérkőzéseit is a Népstadionban élte végig. „Az ötvenes években többször láttam a legendás Aranycsapatot, ott voltam például egy hónappal a forradalom kitörése előtt, 1956. szeptember 23-án a Népstadionban a magyar-szovjet meccsen, amelyen 1-0-ra kikaptunk. 105 ezer néző szurkolt a helyszínen.”
A klubcsapatok közül a Ferencvárosért rajongott, itthon Albert Flóri volt a kedvence, teljesen véletlenül egymás mellett volt a nyaralójuk Gödön, sokszor beszélgettek. Külföldről Pelét kedvelte, de az MTK klasszisának, Sándor Csikar játékát is nagyon szerette. A magyar válogatott 2016-ban, 46 év után jutott ki újra Európa-bajnokságra. Csorba Sándort annyira feltüzelte a nagy siker, hogy unokáival együtt, több mint kétezer kilométert utazott, és a helyszínen nézte meg a meccseket. „Tíz napot töltöttünk Franciaországban, Bordeaux-ban az osztrákok, Marseille-ben az izlandiak és Lyonban a portugálok elleni meccset is együtt szurkoltuk végig. Óriási élmény volt.” A hétfői olaszok elleni meccs után sem „vonul vissza”, jó az egészsége, legközelebb is a lehető legközelebbről szeretné majd látni Marco Rossi együttesét.
tags: #olasz #labdarugo #szurkolok #56
