A magyar-olasz kosárlabda összecsapások története és a magyar aranykor

A kosárlabdázás azon ritka labdajátékok közé tartozik, amelynek konkrétan ismerjük a feltalálóját (a massachusettsi Springfieldben dolgozó tanár, James Naismith) és a magyarországi meghonosítóját is. Kuncze Géza testnevelő az 1912-es müncheni tanfolyamról tért haza a palánk nélküli változat ismeretével.

A kosárlabda kezdetei Magyarországon és az első sikerek

Kuncze Géza aztán a Magyar Atlétikai Szövetségen belül 1925-ben megalakította a kosárlabda-bizottságot, de a ma ismert, palánkos játékkal csak az 1933-as torinói főiskolai világbajnokságon szerepelve „találkozott” a férfiválogatott. Az együttes ott volt az 1935-ös első Európa-bajnokságon Svájcban, ahol a 9. helyen végzett, ám az 1936-os berlini olimpiára a sportvezetőség nem vitte ki.

Miután 1938-ban dr. Hepp Ferenc fordításában megjelent az első szabálykönyv, s az 1939-es Eb-n hetedik helyen végzett férficsapatunk, a játék népszerűsége robbanásszerűen nőtt, és 1942. november 15-én megalakul az önálló szövetsége is. A magyar női szakág - amely 1942-ben játszotta első hivatalos nemzetközi meccsét - szintén rendkívül sikeres volt.

A háború utáni felemelkedés és az 1955-ös aranyérem

A második világháború után az állami irányítás a sportban látta meg legitimációjának egyik segítő eszközét, a Rákosi-rendszer úgy propagálta a magyar sportsikereket, mint „a népi demokrácia győzelmét a halódó kapitalista, imperialista világrend felett”. A fiatal generációnak pedig a kosárlabdázás az újat, a modernet, a kitörés lehetőségét jelentette.

A feltűnő sok jó játékosból egyre eredményesebb válogatott kovácsolódott. A férfiegyüttes az 1946-os svájci Eb-n bronzérmes volt, az 1948-as londoni olimpián a 16., az 1952-es helsinki játékokon a 9. helyen végzett. A továbblépéshez az is elengedhetetlen volt, hogy a budapesti nagycsapatok, a Honvéd, a MAFC és a MÁVAG mellé felzárkóztak a vidéki együttesek - Székesfehérvár, Sopron, Szeged, Diósgyőr, Pécs -, a 103 fővárosi szakosztály mellett már 238 működött vidéken!

A Testnevelési Főiskolán tanító, rendkívül fiatal szakember, Páder János szövetségi kapitány vezetésével pedig az 1953-as moszkvai Európa-bajnokságon a Szovjetunió mögött ezüstérmet szerzett a válogatott a Dinamo stadionjának salakos pályáján. Dr. Hepp Ferenc nemzetközi tekintélyének és az 1953-as moszkvai Eb-n elért második helyezésnek köszönhetően Magyarország megkapta az 1955-ös férfi kontinenstorna rendezési jogát, ami előtt jó főpróbának bizonyult az 1954-es budapesti főiskolai világbajnokság, amelyen férfiegyüttesünk aranyérmet nyert.

Az 1955-ös Európa-bajnokság Budapesten

A szervezők is kitettek magukért - a szocialista Magyarország világraszóló sikerű tornát akart rendezni. A moszkvai Dinamo-stadion salakos pályája helyett Németh Imre kalapácsvető olimpiai bajnok, a Népstadion első igazgatója ötletére hajópadlós pályát varázsoltak a két évvel korábban átadott létesítmény füvére, a díszpáholy elé, Franciaországból szerezték be az üvegpalánkokat, s megoldották a világítást. Felsorakozott a 18 ország válogatott csapata a megnyitón, a Népstadion eredményjelzőjén a felirat: Üdvözöljük a IX. férfi kosárlabda Európa-bajnokság résztvevőit!

Az utolsó szabadtéri Eb-n rekordszámú, 18 ország 243 játékossal vett részt, a csapatokat négy csoportba osztották. A Bánhegyi László, Bencze János, Bogár Pál, Cselkó Tibor, Czinkán Tibor, Dallos János, Greminger János, Hódy János, Hódy László, Mezőfi Tibor, Papp Péter, Simon János, Tóth László, Zsíros Tibor alkotta magyar válogatott az olaszokkal, a finnekkel és a törökökkel került egy csoportba.

A magyar válogatott menetelése az arany felé

Az ötös csoportok 1955. június 7-én kezdték el a küzdelmet, a mieink egy nappal később Finnország ellen, meglehetősen könnyed győzelemmel (94:58) alapozták meg a hangulatot. Aztán Olaszország (75:58), majd Törökország (66:55) legyűrése sem jelentett gondot.

Ám a veretlenül továbbjutó válogatott a döntő csoportkör első, június 12-i találkozóján kijózanító vereséget szenvedett Csehszlovákiától (65:75) - 17 meccses veretlenségi sorozatot átadva a múltnak -, de szép sorban haladva legyőzte Lengyelországot (98:66), újra Olaszországot (81:65), Bulgáriát (69:59) és Jugoszláviát (48:34).

Így érkezett el a címvédő Szovjetunió elleni, június 18-i összecsapáshoz. A körmérkőzés folyamán a csehektől szintén kikapó, így a mieinkhez hasonlóan egy vereséggel álló szovjetek elleni találkozó óriási érdeklődést váltott ki, negyvenezer néző zsúfolódott össze a Népstadion alsó karéjaiban. A mérkőzés egyik főszereplője, Hódy László hatvan év múltán, 2015-ben így emlékezett vissza a történtekre:

„A magyar kosárlabdasport 1955-ben ért csúcsra - jó időben, jó helyen. A nép már ki merte mondani, ami a szívét nyomta, de az akkori a kormány nem akarta hallani a kritikát. Már azt is veszélyesnek találta, ha valahol sok ember gyűlt össze. Pedig június elején ez történt, tízezrek zsúfolódtak össze a Népstadionban. Az Eb utolsó előtti játéknapján került sor a címvédő szovjetek elleni mérkőzésünkre. A kosarasok sohasem szedtek doppingszert, de a meccs előtt kaptunk egy tablettát, ami nem volt más, mint nyugtató. Bár a kezdő ötösben kaptam helyet, és remek csapat várt ránk, s ilyen szituációban »illik« idegesnek lenni, egyikünk sem érzett különösebb izgalmat. Talán még ennél is furcsább volt az alsó karéj lelátóit megtöltő negyvenezer szurkoló moraja. Általában a játékos nem hallja a szurkolókat, a maga dolgával van elfoglalva, teljes mértékben a játékra koncentrál, arra, ami éppen a pályán történik. De amikor Páder János szövetségi kapitány időt kért, s a padhoz mentünk az utasításait meghallgatni, hallottuk a közönség felhördülését is. Egyes hangoskodó »elemeket« kiemeltek a tömegből, s kipenderítettek a kerítésen túlra. Még nagyobb felzúdulás támadt, amikor a hatodik percben Greminger János és Otar Korkija egyszerre kapaszkodott a labdába. Greminger, a mi legalacsonyabb játékosunk, 179 centijével és 70 kilójával hadakozott a majd’ kétméteres, 108 kilós centerrel, akinek »Grúz tigris« volt a beceneve. Korkija egyszerűen oldotta meg a szétválást: a labdát Gremingerrel együtt a feje fölé emelte, majd a földhöz csapta. Jancsi nagyot nyekkent a parkettán, a játék folytatódott, hiszen Korkija nem volt szabálytalan vagy sportszerűtlen, de a közönségnek nem tetszett a megoldás. A legkisebb magyar és a legnagyobb szovjet… Mint a nagypolitikában. Bántják a kis magyart! A fülsiketítő fütyülés, szimpátiatüntetés motiválta a csapatot, végül 16 ponttal legyőztük a »verhetetlen« Szovjetuniót. A győzelem csodálatos érzés, különösen ha a mámorát meg tudod osztani az egész országgal… Nekem külön boldogságot jelentett, hogy végigjátszottam a meccset, 20 pontot dobtam, és végre a bátyámmal, Jancsival együtt - hiszen nem nyugaton volt az Eb - tapasztalhattuk ezt a nagy lelkesedést és örömöt, az eufóriának mindketten részesei lehettünk.”

A Szovjetunió elképesztő különbségű, 82:68-as legyőzése után már csak Romániát kellett legyűrni a záró napon, ám a happy endre a fővárosra zúduló óriási eső miatt várni kellett. A két órával később kezdődő, 71:60-as sikert hozó záróakkordra így is kitartott tízezer szurkoló. Csaknem éjfél volt, amikor a mieink a főtribün előtt átvehették az aranyérmüket, s Bogár Pál csapatkapitány az óriási ezüst trófeát.

Az aranykor vége és a jövő

Hogy a rendkívüli sikert hozó tornát miért nem követte aranykor? Reményeinket, reményeiket átírta a történelem. A dicsőséges napok után a keret tagjai rövid pihenőt kaptak, de még azon a nyáron elkezdődött a felkészülésük az 1956-os melbourne-i olimpiára. De az állami sportvezetőség úgy határozott, csak azokat a válogatottakat utaztatja ki, amelyektől garantáltan várható az aranyérem - minek annyi embert kivinni egy darab érem reményében?!

Nem csoda, hogy az 1956-os forradalom leverése után az Eb-aranyérmes tizennégyek közül öten nem látták a jövőjüket itthon: Hódy János és Hódy László Ausztráliában, Tóth László az Egyesült Államokban, Cselkó Tibor Angliában telepedett le és Bánhegyi László is külföldön vállalt munkát. Az itthon maradottak a következő évtizedben még Európa élmezőnyéhez tartoztak, de a következő generációk már képtelenek voltak hasonló magasságba jutni. Férfiválogatottunk 1964 óta nem kvalifikálta magát olimpiára, 1969 és 1999 között Eb-re sem.

A sportág történetének legnagyobb sikeréről már kérdezni sem igen van kit, az 1955-ös bajnokok közül már csak ketten maradtunk közöttünk, Dallos János és Cselkó Tibor.

Magyar-olasz kosárlabda összecsapások a közelmúltban

Női Európa-bajnokság - Egyetlen pontos vereség

Sokan emlékezhetünk a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság nyolcaddöntőjére, amikor egyetlen ponttal 49-48-ra nyertek csak a taljánok. Abból a csapatból Határ, Dubei, Raksányi, Zele és Varga maradt hírmondónak. Alighanem kevesen gondolták azt előzetesen, hogy Törökország két mérkőzés után még nyeretlenül áll a csoportban, márpedig a magyarok által legyőzött szlovénok 62-55-re nyerni tudtak. Ezzel is bizonyították, hogy bizony milyen értékes is volt az a csütörtöki siker.

Ahogyan az várható volt, a gyorslábú olasz mezőnyemberek határozták meg az ellenfél játékát, Sottana és Dotto rohamtempóban igyekezett tempót adni övéinek. Ami fontos, a negyed elejétől állták a sarat a mieink, csak azok a fránya támadólepattanók ne lettek volna. Volt olyan olasz támadás, amikor ötször próbálkozhattak Sottanáék, szerencsénkre sikertelenül. A negyed végéhez érve megtorpant a mieink támadójátéka, fel is zárkózott az ellenfél Cubaj két duplájával.

Bár a törökök ellen sem kezdtek jól az olaszok, egészen más sebességgel kosárlabdáztak a magyarok ellen, s ebben nagy szerepe van a védekezésünknek. Így ugyanis nem találták egyelőre azt a tempót Sottanáék, ami az ő játékuk legnagyobb erőssége. Egyetlen játékelemben voltak lényegesen jobbak a mieinknél, ez a támadólepattanó, ebből tizenegyet is lekapkodtak 15 perc alatt. A második első fele sok pontot nem hozott, ebből egyelőre a mieink jöttek ki jobban (14-22). A félidő végéhez közeledve megtorpant a mieink támadójátéka, amit két triplával könyörtelenül kihasználtak az olaszok, jött is az időkérés Székely Norberttől egy perccel a nagyszünet előtt (24-25).

Ha dicsértük a magyar védekezést Zandalasinin, akkor feltétlenül meg kell említenünk, hogy a túloldalon viszont Turnert kapcsolták ki nagyszerűen. A szünetben Studer Ágnes miatt aggódtunk egy kicsit, az irányító meghúzódott egy szerencsétlen mozdulatnál, csak a szünet legvégén jött ki, s jelezte: vállalja a játékot. A faultproblémák miatt kényszerből sokáig a kispadra kényszerülő Zele Dorina büntetőivel indult a harmadik negyed. Kapkodott kicsit mindkét csapat, eladott labdák, 3 másodpercek, támadóhibák tarkították a játékot. Az olaszok jól fogták a magyarok kulcsemberét, Határ Bettit, ezzel ki is húzták csapatunk egyik méregfogát. Egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. A már-már bántó pontszegénység a két csapat két évvel ezelőtti, már említett Eb-meccsét idézte.

Nagy kérdés volt, hogy ki találja meg hamarabb a célzóberendezést. A két védekezést mindenképpen dicséret illette. Turner erőlködött be egy kettest, majd kapott egy kis pihenőt Székely Norberttől. Horti Dóra megirigyelte Turner mutatványát, s ő is egy rendkívül munkás kosarat szerzett, a 4 pontos magyar előny szinte soknak számított.

Három gyors magyar faulttal indult a záró tízperc, na meg Raksányi Kriszta és Dubei Debóra triplájával. Sottana a jelek szerint hasonlóra készült, mint a törökök ellen, a harminc percig láthatatlan világsztár már az ötödik pontját dobta, viszont nekünk volt egy Horti Dóránk, aki meg már 13 pontnál járt. Elképesztő feszültség volt a pályán, az utolsó négy percnek ötpontos magyar előnnyel vágtak neki a csapatok (46-51). Határ Betti gól jó plusz faultos akciója után Raksányi Krisztina is hasonlóval rukkolt elő, 140 másodperccel a vége előtt időt kértek az olaszok. Sottana próbált vezérré előlépni, két büntetőjével zárkóztak az olaszok, a rutinos játékosnak ez volt a 11. pontja a záró negyedben.

Férfi világbajnoki selejtező Debrecenben

A magyar férfi kosárlabda-válogatott hat ponttal kikapott Olaszországtól Debrecenben, egy világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának második fordulójában. A „nagyválogatott” a vb-selejtező elején hozta a papírformát abból a szempontból, hogy próbálta felvenni a rendkívül mozgékony olaszok ritmusát. A Fenerbahcét erősítő Luigi Datome vezette vendégcsapat hat ponttal hozta a nyitónegyedet és öttel a másodikat, így a nagyszünetre már 39-28-ra elhúzott.

Térfélcsere után a magyarok rákapcsoltak és fantasztikus védekezéssel, ötletes támadásokkal 23 pontot szórtak a harmadik negyedben. Annyira jól ment a mieinknek, hogy az utolsó 20 másodpercéig még vezettek is (52-51). A zárószakaszt egy 12-4-es sorozattal kezdték a „hosszabb” kispaddal rendelkező olaszok, így csakhamar kilenc pontra megléptek. A litvánokkal, lengyelekkel, horvátokkal, olaszokkal és hollandokkal a J jelű hatosban szerepel a magyar csapat.

A magyar kosárlabda nagyjai

A magyarországi kosárlabdázás 100. éves évfordulóján, 2005-ben az All Star Kosárlabda Gála keretében 25 női, 25 férfi játékos, és 10 edző kapott helyet a legendák között. Szinte lehetetlen felsorolni, hogy mi mindent tett a magyar kosárlabdáért számtalan kiemelkedő személyiség. Néhányuk hozzájárulása a sportághoz kiemelkedő fontosságú.

• Kuncze Géza: A kosárlabdajáték magyarországi meghonosítója, aki az 1912-es müncheni tanfolyamról hozta haza a sportág ismeretét, és megalapította az első kosárlabda-bizottságot.
• Dr. Hepp Ferenc: A nemzetközi kosárlabda szabályok magyarországi meghonosítója, a FIBA vezetőségének tagja volt 1940-től. Az ő munkásságának köszönhetően a magyarok az összes Eb-n részt vehettek, és 1950-ben Budapestre hozta a női Európa-bajnokságot.
• Páder János: Az 1953-as Eb-n ezüstérmes, és az 1955-ös Európa-bajnok férfi válogatott szövetségi kapitánya.
• Bánhegyi László: Az 1955-ös Eb-bajnok csapat meghatározó játékosa, a magyar kosárlabdában az egykezes dobás egyik úttörője.
• Hódy László: Szintén az 1955-ös Eb-aranyérmes válogatott tagja, aki a Szovjetunió elleni történelmi győzelem egyik kulcsfigurája volt 20 pontjával.
• Simon János: 332-szeres válogatott, olimpiai 4. helyezett.
• Dombai János: 270-szeres válogatott, olimpiai 4. helyezett, kitűnő irányító és védőjátékos, tizenkét év alatt hat Eb-n vett részt.
• Dr. Bartha Ferenc: Másfél évtizeden keresztül, 2006-ig irányította a honi kosárlabdaéletet összefogó szövetséget, az MKOSZ-t.
• Németh István: Nemzetközi játékvezető, 4 alkalommal szerepelt olimpián, 1960-ban és 1968-ban olimpiai döntőt vezetett.

tags: #olaszorszag #magyarorszag #kosarlabda

Népszerű bejegyzések:

• Jegyárak és Bérletinformációk a DVSC El-liga Julius 11-hez
• Virtuális és valós futball találkozása
• Az állami sportlétesítmény-gazdálkodás reformja
• Grebenár Gábor válogatott karrierje
• Női rögbi Magyarországon: kihívások és sikerek