A Magyar Labdarúgás Története: A Kezdetektől a Modern Korig
A labdarúgás hazánkban példátlan gyorsasággal honosult meg és nagy arányokban fejlődik. Már a 19. század végén a polgárosodó budapesti fiatalság nagy része bérházakban élt, egészségtelen, szűk lakásokban, és a városi falak közé szorult gyerek kirobbanó mozgásvágya jelentette azt a már megmunkált talajt, amelybe csak bele kellett vetni a magot, hogy kihajtson. Ez a mag a futball labda volt.
A Futball Megérkezése Magyarországra és az Első Lépések
Magyarországon a labdarúgással először az 1893-tól megjelenő Sportvilág című folyóirat foglalkozott, megismertetve olvasóit az angol futball eredményeivel. A sportág már korábban sem volt ismeretlen Magyarországon, hiszen 1879-ben Molnár Lajos szakmunkát írt, melynek egyik fejezete a futballról szólt.
Idehaza 1896 végén rendezték meg az első labdarúgó-mérkőzést. Az első igazi labdát Löwenrosen Károly hozta haza Angliából, s ő rendezte a Pékerdőben - a mai Hungária körúton, körülbelül az MTK pálya helyén - az első meccset. A vastag hó miatt kabátban, csizmában folyó rugdosódást húsz perc után fújták le, az „eredmény” pedig három gól és három lábtörés lett, a pesti szólás szerint inkább „a Rókus Kórház nyert 3:0-ra”. A mérkőzés a játék durvasága miatt „a pékerdei csataként” híresült el, hiszen a korábbi havazást követően két órán keresztül ömlött az eső. A futballtörténeti esemény 1896. november 1-én zajlott, a mérkőzést 300 néző tekintette meg. A résztvevő felek még nem voltak tisztában a labdarúgás pontos szabályaival. A számukra furcsa labdát minden rendszer nélkül rugdosták, dobálták egymásnak.
A magyar labdarúgás kezdetét hivatalosan 1896 decemberétől számítják, amikor a Budapesti Torna Club (BTC) tornatermében Ray Rezső elmagyarázta a sportág szabályait a jelenlévő tornászoknak és atlétáknak. A bőrlabdát fia, Ray Ferenc és Stobbe Ferenc hozta Svájcból, akik korábban már angol csapatokban is futballoztak.
A labdarúgás gyors terjedése azzal magyarázható, hogy olyan csapatjátékról van szó, melyben jelen van az összetartozás érzete, de az együttes, kollektív teljesítmény mellett az egyéni cselekedet fontossága is megmarad. A futballkapu megfelelt a várkapunak (az angol goal szó kaput jelent), amit mindenáron meg kellett védeni, illetve be kellett venni. A csapatszellem, a bajtársiasság, valamint a mérkőzés előtti elszánt arcok, mind a középkori ütközetekre emlékeztettek. A labdarúgást egyébként is férfihoz méltó foglalatosságnak tartották, a csapatokat erős atléták, tornászok alkották, akik gyorsak és erőszakosak voltak: lerohanták és elnyomták az ellenfelet.
Az Első Hivatalos Mérkőzések és a Klubok Megalakulása
A futball hivatalos magyarországi kezdete csak 1897-re tehető, amikor Stobbe Ferenc, a Sportvilág főszerkesztője, Iszer Károly újságíró és Ray Ferenc a Budapesti Torna Club (BTC) tornászaiból, atlétáiból, úszóiból és kerékpárosaiból megalakította az első magyar labdarúgóegyletet. A BTC csapatának első edzését a hivatalos megalakulást követő napon, 1897. február 8-án a Millenáris-pályán rendezték.
Néhány hónapos előkészület után elérkezettnek látták az időt arra, hogy sor kerüljön első nyílt, kétkapus mérkőzésükre. Az első hivatalos és szabályos magyar labdarúgó-mérkőzést 1897. május 9-én a Csömöri úti Millenáris Sportpályán játszották le. Mindkét csapatot a BTC játékosai alkották, s a „kék-fehérek” 5-0-ra győztek a „piros-fehérek” ellen. A mérkőzés százfős közönséget vonzott, de a kellemetlen, esős időjárás következtében nagy részük a meccs végére szétszéledt. Az izgalmas játékról hetekig beszéltek Budapesten. A közönség nagyobb része ekkor még a sportegyesületek tagjaiból, diákokból, tornatanárokból verbuválódott. A mérkőzésnek hamar híre terjedt, és a labdarúgás Budapest szerte divat lett. Leginkább a középiskolások körében hódított ez a sportág, annak dacára vagy talán épp azért, mert a szülők és tanárok veszedelmes játéknak tartották és ellenezték.
Ray Ferenc a rutintalan védők mellett sokáig zavartalanul ontotta a gólokat, évekig ő volt az egyetlen, aki cselezni tudott. A labdarúgóélet vezetője ekkoriban Iszer Károly volt. A BTC-nél egyszemélyben játékos, intéző, szertáros, edző és elnök, sokat segített a többi futball-klubnál is. A BTC példája nyomán egymás után alakultak meg a futballcsapatok: az Óbudai Torna Egyesület, a III. kerületi Torna és Vívó Club, a Műegyetem, a Magyar Athletikai Club, a Ferencvárosi Torna Club, a Törekvés Sport Egyesület, az Újpesti Torna Egylet, a Postások Sport Egyesülete, a 33 Futball Club. Vidéken a Pozsonyi Torna Egyesület jött létre először, utána Eperjes, Szombathely, Szabadka, Baja, Arad következett az úttörők között. A BTC első riválisa a Műegyetem csapata volt, miután a főiskolások körében is egyre népszerűbb lett a labdarúgás.
Szeptember közepére elkészült a Millenáris pálya, a fedett tribün pedig 1400 főnek biztosított ülőhelyet. A szurkolók által már nagyon áhított első nemzetközi mérkőzésen a BTC nem okozott csalódást, meglehetősen szoros küzdelemben csak 2-0-ra veszített, a jó erőkből álló bécsi angolok csapata, a Cricketterek ellen. A közel 2000 néző rendkívül jól szórakozott, s elégedetten vette tudomásul, hogy a magyar csapat az első perctől az utolsóig elszántan, kitartóan küzdött. A mérkőzés magával ragadta a szabályokat nem ismerőket is. A labdarúgást kedvelők még télen sem tartottak szünetet, hóban-fagyban is edzésre jártak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Megalakulása és az Első Bajnokság
Hazai football-egyesületek élénk részvételével tartotta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség az alakuló gyűlését Budapesten, az Andrássy-úti Arany Fácán külön termében 1900 decemberében. Az értekezleten szűkebb körű bizottságot választottak, melynek feladata a magyar viszonyoknak megfelelő alapszabályok kidolgozása. A szabályokat azután az összes magyar egyesületeknek megküldték, hogy a január első napjaiban megtartandó alakuló közgyűlésen észrevételeiket megtehessék - írta a Pesti Napló. Néhány nap múlva, január 19-én, este 8 órakor az István Főherceg Szállóban tartandó alakuló közgyűlésen megalakult a Magyar Labdarúgók Szövetsége.
A Magyarország című újság 1901. január végén így összegezte a történteket: „Valóban ideje már, hogy az egyletek szövetségbe lépjenek, mert csak céltudatos, egységes vezetés fogja a magyar labdarúgás fejlődésének a helyes irányt megszabni. A Ferenczvárosi Torna-Club meghívására 17 sportegyesület fogadta el nagy lelkesedéssel a szövetség megalakítása iránt tett indítványt.” Ilyen előzményeket követően alakult meg ellenőrző szervezetként a Magyar Labdarúgó-szövetség.
Az MLSZ 1901. február 4-i ülésén kiírták az első bajnokságot. Az MLSZ az első tanácsülésén döntött a bajnokság angol mintára való kiírásáról, rögzített sok, a későbbiekben egyértelműnek számító, de akkor nagyon is fontos alapvetést: azt, hogy naptári éves bajnokságot rendeznek, a győztes csapat két, a döntetlent játszó egy, a vesztes pedig nulla pontot kap. Az idény kétfordulós, azaz minden csapat kétszer játszik a másikkal. A jelentkező csapatokat az első vagy a második osztályba sorolták. Rögzítették, hogy „egy-egy bajnokságban a játékosok csak egy csapat színeiben vehetnek részt”.
Az Aranykor Kezdete és a Stadionok Fejlődése
Amikor a kezdeti idők nagy csapatának, a BTC-nek a csillaga leáldozott, felvirradt két új klubé: a Ferencvárosi Torna Clubé és az MTK-é. 1903 elejétől 1930-ig csak ez a két egyesület tudott nyerni a bajnokságban. Az I. világháború előtti években a Schlosser Imre köré épített FTC, majd a nagy világégés utáni esztendőkben az MTK egyaránt a kontinens legjobbjai közé tartozott. Annak ellenére is, hogy a gazdasági nehézségek miatt a legjobb játékosok egy része külföldre menekült. A két klub népszerűsége, illetve az új sportág hirtelen magasra szökött társadalmi presztízse két új stadion megépítését eredményezte az 1910-es évek elején. Előbb az Üllői úton a Ferencvárosé, majd a Hungária úton az MTK-é készült el. Ezeknek is volt köszönhető, hogy az évtized további részében a válogatott mérkőzések nézőszáma a kontinensen Budapesten volt a legmagasabb.
A Profizmus és a Világbajnoki Sikerek
Magyarországon 1926-ban bevezették a profizmust, annak egyik hozadéka volt, hogy az addigi csupán nagy-budapesti bajnokságból valóban országos lett. Ez nyilvánvalóan a vidéki futball gyors fejlődésével járt. Erős klubokból erős válogatott alakult. Az 1934-es Mondialén még „csak” a negyeddöntőig jutott a nemzeti csapat, ám 1938-ban azóta sem felülmúlt sikert ért el, Holland-India, Svájc és Svédország legyőzésével bejutott a világbajnoki döntőbe.
Magyarország Világbajnoki Szereplései a Profizmus Korai Éveiben
| Év | Helyszín | Eredmény | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| 1934 | Olaszország | Negyeddöntő | Erős nemzeti csapat |
| 1938 | Franciaország | Döntő | Ezüstérmes, azóta sem felülmúlt siker |
Fordulópontok és Visszaesések a Magyar Futballban
A nagy sikert nagy visszaesés követte, a következő években, a háború alatt utolsó mérkőzéssel bezárólag sokkoló vereségek érték a válogatottat. Az 1956-os forradalom földindulást hozott a magyar labdarúgásban, miután Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor nem tért haza az emlékezetes dél-amerikai túráról. Az elmúlt hatvan-hetven évben a magyar futballtörténelem legragyogóbb pillanatait nagy visszaesések követték.
A Modern Kor és a Fejlődési Programok
Amikor 2001. január 19-én megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte a Magyar Labdarúgó-szövetség, akkor azt írták a lapok: az első évszázad 747 válogatott mérkőzésén 368 győzelem, 166 döntetlen és 213 vereség született (72 ország együttese ellen), melyen 838 játékos lépett pályára. A bő tíz éve megkezdett futballfejlesztési program sok évtizedes lemaradást pótolt az infrastrukturális fejlesztésben. Eredményeként a magyar válogatott eljutott a 2016-os, majd a nevében 2020-as, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott Európa-bajnokságra is. Marco Rossi irányításával a válogatott bejutott a Nemzetek Ligája legmagasabb osztályába. Van és lesz miért szurkolni a jövőben is.
Csillag Péter és a Magyar Futball Történetének Rejtett Szálai
A magyar futballtörténet legendás, nagy alakjait ma már aligha kell bemutatni valakinek. De mi a helyzet azokkal, akiket méltatlanul elfeledett az utókor, akik csendes háttéremberként, edzőként, sportmecénásként, vagy csak futballszerető polgárként dolgoztak a magyar labdarúgásért? Ki emlékszik Hirzer Ferencre, a Juventus egykori ünnepelt gólkirályára, Gierling Györgyre, a szovjet lágereket megjárt marosvásárhelyi csapatkapitányra, vagy Perényi-Pecsovszky Józsefre, aki egy újpesti gyárkéménybe bújva vészelte át Budapest ostromát?
CSILLAG PÉTER (1983) Junior Prima-, Németh Gyula- és MSÚSZ-nívódíjas újságíró, történész, a Nemzeti Sport főmunkatársa. A magyar futball hátországát bemutató Hátsó füves című országjáró sorozat készítője, három világbajnokság, három Európa-bajnokság és öt Bajnokok Ligája-döntő helyszíni tudósítója. Elsődleges érdeklődési területe a futball történelmi, társadalmi és kulturális vetülete.
Csillag Péter „Oldalvonal” című könyve a magyar labdarúgás kevésbé ismert, sötétebb oldalait tárja fel. A könyv rámutat, hogy a magyar futballban is jelentős szerepet játszottak politikai és gazdasági érdekek. Csillag Péter nemcsak a nagy egészről, hanem az egyéni sorsokról is mesél. Az „Oldalvonal” nemcsak a futballról szól, hanem a magyar társadalomról is. A könyvben felbukkanó történetek tükrözik a 20. század társadalmi kontextusát.
Mit tudott a labdarúgás, hogy a két háború között grófok és bárók, dúsgazdag iparmágnások és jeles egyházi személyiségek egyaránt fontosnak tartották, hogy egy-egy csapat mögé álljanak? Mit gondoltak a futballról a budapesti kávéházakban kártyázó sportvezetők, és mit a távoli végek olykor tragikus sorsú falvainak lakói? Az „Oldalvonal” jelentős hatással volt a magyar futballtörténet iránti érdeklődésre. A könyv segített feltárni olyan sötét foltokat, amelyekről korábban keveset tudtunk. Ugyanakkor az „Oldalvonal” nemcsak a múltat dolgozza fel, hanem felveti a kérdést is, hogy mennyit változott a magyar futball az elmúlt évtizedekben.
tags: #peter #andras #a #labdarugas #tortenete
