A Piarista Rend Története és Intézményei Magyarországon
A piarista rendet Kalazanci Szent József (1556-1648), egy Rómába került spanyol pap alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival "kegyes", azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett a Városban.
"Intézményünknek az lesz a feladata, hogy az első elemektől kezdve tanítsa a fiúkat a helyes olvasásra, írásra, számolásra és latin nyelvre, főleg pedig jámborságra és hittanra, és mindezekhez, amennyire lehetséges, a legjobb módszert alkalmazza." - írta az alapító.
Ez a szegények iskolázását célul kitűző rugalmas népoktatási program nemcsak Itáliában, hanem szerte Európában is népszerűnek bizonyult. A rend első Rómán kívüli iskolája 1616-ban nyílt meg Frascatiban, 1631-ben pedig a piaristák már beköltöztek első Alpokon túli rendházukba a morvaországi Nikolsburgban (Mikulov).
Még a XVII. században megtelepedtek a kegyes iskolák Spanyolországban, Lengyelországban és a Habsburg Birodalom különböző országaiban, sőt a XVIII. században Bajorországban és Svájban is. A XX. században, különösen a második világháború utáni időben jutott el a rend Japánba, Indinába, Latin-Amerika számos országába, továbbá az Egyesült Államokba és néhány afrikai országba: Szenegálba, Kamerunba, Gabonba és Elefántcsontpartra. Legutóbb, az 1990-es években pedig Franciaországba és a Fülöp-szigetekre. 1995-ben világszerte 1418 tagja volt a rendnek.
A piarista rend tagjai és az általuk fönntartott intézmények Magyarországon a 17. század óta meghatározó szerepet játszanak az ország közoktatásában, művelődésében és vallásosságában. A piaristák első magyarországi rendháza 1642-ben jött létre az akkor Lengyelországhoz elzálogosított szepességi Podolinban. A rend első magyarországi iskolája 1642-ben az akkor Lengyelországhoz elzálogosított szepességi Podolinban jött létre, de hamarosan magyar területen is megtelepedtek a piaristák: Privigyén (1666), Breznóbányán (1673), majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685).
Magyarország közigazgatási területén először Privigyén (1666) alapított piarista rendházat Pálffy Pálné Khuen Franciska, majd Breznóbányán (1673) és a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) is megtelepedtek a rend tagjai. Az utóbbi három rendház 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től alrendtartományként (viceprovincia) a Német Rendtartományhoz tartozott.
A privigyei, breznóbányai és szentgyörgyi rendházak kezdetben a lengyel rendtartományhoz (Provincia Poloniae) tartoztak. Az első viceprovinciális a mainzi származású Mösch Lukács (1651-1701) volt, aki matematikai és költészetelméleti műveiről lett ismert.
1692-től Mösch Lukács (Lucas a S. Bajar András (Andreas a Conversione S. Cservenka Ignác (Ignatius a S. Bohn Euszták (Eustachius a SS. Zajkányi (Baál) Lénárd (Leonardus a S. Kubránszky László (Ladislaus a S. Erdős István (Stephanus a S. Nemcsényi Adolf (Adolphus a S. Cörver János (Joannes Nep. Tapolcsányi Gergely (Gregorius a S. Königsacker József (Josephus Cal. Ez a szakasz piarista szerzeteseket sorol föl. Bajtay Antal (1717-1773) magyar provinciális, II. Simai Kristóf (1742-1833) tanár, drámaíró, az MTA l.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelyet az is segített, hogy az 1715. évi országgyűlés 102. törvénycikke a rendnek magyarországi honosságot adott, továbbá, hogy 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány (Provincia Hungariae).
Az új alapítások közül nem egy iskola később országos jelentőségűvé vált, például a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a váci (1714), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok.
A XVIII. századi fejlődés során a rend magyarországi tevékenységében az alsófokúról egyre inkább a középfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is működtettek a piaristák, 1763-ban pedig felsőfokú közgazdasági iskolát indítottak Szencen, amely azonban 1776-ban tűzvészben semmisült meg. A 18. század során a rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (például Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten), és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt.
Magyar piaristák, főként Cörver Elek (1714-1747) és testvére, János (1715-1773), honosították meg Magyarországon az "új filozófiát", azaz a korszerű, kísérleteken alapuló filozófia oktatását, Bajtay Antalt (1717-1773) pedig a királynő II. József egyik nevelőjéül választotta. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását.
A XVIII. század végén 26 piarista iskola működött Magyarországon (a fölsoroltakon kívül Kecskemét, Beszterce, Korpona, Nagykároly, Tokaj, Rózsahegy, Máramarossziget, Kisszeben, Magyaróvár, Medgyes). Az 1770-es évek végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át, 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén).
II. József szerzetesi reformjai következtében csupán egy piarista iskola szűnt meg (Medgyes) kettő pedig más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, Szentannáról Temesvárra). II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Jelentősebb változást okozott a rend életében azonban, hogy 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység teljes helyreállítására csupán 1910-ben került sor.
A XIX. században három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett, 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846).
1806-ban a rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy vármegyei (mernyei) uradalmát.
Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar Piarista Rendet is alaposan megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd - mivel a rendtagok többsége a magyar kormány oldalán állt - 1850-ben az osztrák kormányzat megtiltotta novíciusok fölvételét. A lassú kihalás veszélye 1852-ben e rendelet visszavonásával szűnt meg. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc viharai a magyar piarista rendet is megtépázták. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta meg novíciusok fölvételét.
Több iskola azonban így sem érte meg a század végét. A budai iskolát a kormányzat vette el 1851-ben a piaristáktól, a kalocsait 1860-ban az érsek a jezsuitáknak adta át, a breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről pedig az anyagiak és szerzetesek hiánya miatt kellett lemondani a rendnek. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista iskola működött Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc iskola Csehszlovákiához került: ezek legtöbbje be kellett, hogy zárjon, némelyiket pedig a Szlovák Piarista Rendtartomány működtette tovább. A négy Romániához került rendház (Máramarossziget, Nagykároly, Kolozsvár, Temesvár) magyar piaristái alkották viszont az 1925-ben létrehozott Romániai Piarista Rendtartományt (viceprovincia 1921-től), amely két iskolát tarthatott fönn (Kolozsváron és Temesváron). A nagybecskereki gimnáziumot a jugoszláv hatóságok vették el a rendtől. Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium.
A világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg Magyarországon, amelynek legnevesebb egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880-1953), a történész Balanyi György (1886-1963) és a költő Sík Sándor (1889-1963) voltak. Utóbbi másokkal - köztük rend-társaival - együtt a cserkészet egyik magyarországi meghonosítója volt. Magyarországon azonban az első világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. A rendtartomány elismerését is jelentette, hogy 1947-ben Tomek Vince (1892-1986) tartományfőnököt a rend generálisává választották (1947-1967).
A második világháború után kialakuló kommunista diktatúrákban 1949-1950 között nemcsak a romániai és szlovákiai piarista iskolák és Rendházak szűntek meg, hanem 1948-ban a magyarországi iskolákat is államosították, majd pedig 1950 nyarán öt rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálták. A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta.
Az 1950. évi, az állam és egyház közti megegyezés ugyan lehetővé tette, hogy a Piarista Rend tovább működtesse két iskoláját és rendházát Kecskeméten és Budapesten, de a 237 fogadalmas piaristából csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány tovább működtesse két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretében.
Az 1989. évi fordulat óta négy piarista iskola nyílt meg újra: Nagykanizsán, Mosonmagyaróvárott, Vácott és Szegeden. Ezenkívül a rendtartomány Sátoraljaújhelyen diákotthont, Szegeden egyetemi szakkollégiumot tart fönn. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994).
A piarista rend magyarországi elöljáróit latinul 1692-től commissarius generalis-nak, 1695-től "viceprovincialis-nak, 1721-től provincialisnak-nak nevezték. A provincialis magyar fordítása a 19. század végétől egészen az 1980-as évekig "rendfőnök" volt, majd a "tartományfőnök" megnevezés került használatba.
A piaristák 1717 novemberében telepedtek meg Pesten. Házuk egyben gimnáziumként is szolgált, 1718-tól a Galamb utcában, majd 1762-től a Városház téren. Közösségük eleinte rezidenciának (residentia) számított, majd 1766-ban teljes jogú rendházzá (domus) vált, amelynek élén már nem elöljáró (superior), hanem házfőnök (rector) állt.
A pesti piaristák is elsősorban a rend szokásos szolgálatait végezték: tanítottak a gimnáziumban és a filozófiai tagozaton, valamint a diákok lelki életét vezették külön istentiszteletekkel (oratorium), ájtatosságokkal, gyóntatással. Ezen felül a város kérésére 1721-ig magyar és német nyelvű prédikációkkal segítették a plébánost, 1752 és 1761 között pedig ők maguk adminisztrálták a pesti plébániát. 1777-től 1858-ig Pest város elemi iskolájában is tanítottak, amely házuk Kötő utcai oldalán állt.
Alapvetően meghatározta a rendház szellemi képét, hogy 1757-től a tartományfőnökség székhelyéül szolgált, 1784-től pedig lakói voltak a Pestre költözött a magyar királyi egyetem piarista professzorai, Dugonics Andrástól Schütz Antalig.
A 19. század első felétől a pesti piaristák létszáma 30 fölé emelkedett. Ez volt akkoriban a legnépesebb piarista rendház Magyarországon azok közül, amelyekben nem éltek növendékek. 1878-tól a piarista szerzetesnövendékek egy része is a budapesti rendházban végezte egyetemi tanulmányait. 1895-ben létrejött külön intézetük, a Kalazantinum, amelyek igazgatói 1916-ig a budapesti házfőnökök maradtak.
A 20. században a rendház továbbra is az iskolával együtt vándorolt. 1917-ben a Hültl Dezső által tervezett piarista székház déli épületrészét foglalhatta el, amelynek bejárata a Piarista köz boltívei alatt nyílott. 1953-ban a kommunista hatóságok rendelkezésére teljes felszerelésével együtt a Mikszáth Kálmán térre kellett költöznie.
A diktatúra bukása után a noviciátus 1990-ben Vácra, a Kalazantinum pedig 2003-ban a felújított régi épületbe, a Piarista közbe költözött. Végül 2011-ben a rendház is elfoglalhatta helyét a felújított belvárosi épület 4. és 5. emeletén. Ekkortól két, némileg eltérő életmódú közösség is működött az épületben: a Szent Atyánkról nevezett (Pater Noster) és az Isten Anyjáról nevezett (Mater Dei) rendházak. Utóbbi 2015-ben megszűnt, tagjai a másik két budapesti rendi közösséghez csatlakoztak.
Egyházjogi státusza: pápai jogú férfi szerzetes intézmény (papi).
tags: #piarista #rendhaz #stadt
