A Ferencváros és a Rákosi-korszak árnyoldalai: Egy legenda története

Ha az ötvenes évek magyar futballjáról van szó, mindenkinek az Aranycsapat jut először eszébe. Gyakran megfeledkezünk e korszak árnyoldalairól. Valójában mind a Fradi, mind Szűcs Sándor esete a Rákosi-rendszer sportpolitikai árnyoldalait mutatja be. Hiába voltunk ekkoriban a legsikeresebbek a futballban (és általában véve a sportéletben), a totális diktatúra mindent megtett azért, hogy a társadalmi élet e területét is bedarálja. A korszak Magyarország történetének egyik legsötétebb időszakaként vonult be a történelembe, amivel érdekes kontrasztot alkot, hogy labdarúgásunk sem előtte, sem később nem szárnyalt olyan magaslatokban, mint a tárgyalt időszakban. Természetesen más sportágak is virágkorukat élték ekkoriban, az egész sportélet felpezsdült, melyre az olimpiai szerepléseknél aligha kell nagyobb bizonyíték.

A Rákosi-rendszer sportpolitikája

1948. június 13-14. között zajlott a Magyar Dolgozók Pártjának alakuló kongresszusa, ahol döntöttek a sport állami támogatásának és irányításának kérdésében és a testedzés tömegmozgalommá fejlesztésének ügyében is. Innentől kezdve a párt Központi Vezetősége kiépített egy olyan apparátust, amelynek osztályai az állami, közéleti tevékenység minden szféráját lefedték. A sportügyeket az adminisztratív osztály keretein belül működő sportalosztály felügyelte. A pártvezetés a sportot és a testnevelést elsősorban honvédelmi szempontból tartotta fontosnak, úgy tartották, hogy a fejlesztése elengedhetetlen a háborúra való felkészülés tekintetében. Emellett felismerték, hogy a sportsikereknek mennyire magas a propagandaértéke mind hazai, mind pedig nemzetközi viszonylatban. 1951 januárjában megalakult az Országos Testnevelési és Sportbizottság. Az OTSB legfontosabb feladata azonban az volt, hogy felszámolja a hagyományos sportegyesületeket és szövetségeket, majd szovjet mintára szakszervezeti alapokon hozzanak létre egyesületeket. Ezt a feladatot 1951-1952-ben végre is hajtotta. Röviddel ezután a fegyveres testületeknek is megalakultak a saját egyesületeik.

A Ferencváros meghurcoltatása

A Fradi komoly szálkát jelentett a kommunista vezetés szemében: mint az előző rendszer kedvelt együttesét, a neve egyet jelentett a „horthysta fasizmussal”. Rákosi Mátyás hatalomátvétele, a kommunista fordulat (1948) követően az egyesületet fasisztának bélyegezték, és mint a rendszer ellenségét, a legsúlyosabb módon diszkreditálták. Az FTC az Élelmezési Dolgozók Országos Szövetségének a csapata lett, 1950 februárjától így ÉDOSZ SE néven működött tovább, majd később a Kinizsi nevet kapta. 1950-ben először ÉDOSZ-ra változtatták a nevét, majd 1951-től már Kinizsiként vett részt a bajnokságban. A klub színét pedig piros-fehérre kellett váltaniuk. Az egyesületet nemcsak a nevétől és a legjobb futballistáitól fosztották meg, hanem klubszíneitől is: az együttes piros-fehérbe öltöztetve játszotta mérkőzéseit. Rákosi 1949-ben egy reggel megkérdezte titkárától, mi lett a hétvégi Fradi-Vasas-meccs eredménye. A titkár óvatlanul azt válaszolta, nem tudja, hiszen a hétvégén fontosabb politikai kérdések kötötték le a figyelmét. A Fradit nem tiltották be, de az átszervezésekkel igyekeztek gondoskodni arról, hogy az élcsapatok küzdelmébe lehetőleg ne szólhasson bele. A csapat legjobb játékosai kötelesek voltak elhagyni a klubot.

Hadd soroljunk fel három játékost, akik bárkinek ismerősek lehetnek: Budai II, Kocsis, Czibor. Igen, az Aranycsapat legendás támadóiról van szó. Mindhármukat manapság általában a Honvédhoz kötjük, viszont 1948-ban még egytől egyig a Fradit erősítették. Budai II László és Kocsis Sándor a későbbiekben a Bp. Honvédot erősítette, Deák Ferenc és Henni Géza Újpestre költözött a Dózsához, Czibor Zoltán Csepelre (majd a Honvédhoz). Ironikus módon a Vasassal sem ápolt teljesen felhőtlen viszonyt a kommunista vezetés. Pedig első ránézésre kézenfekvőnek tűnne szívélyesség: elvégre egy hagyományosan baloldali klubról van szó. Az erőforrásokat úgy adagolták a klub számára, hogy a Honvéd, a Bástya (a korábbi MTK) és a Dózsa (Újpest) küzdelmeibe minél kevésbé tudjon beleszólni.

A Rendszer Kedvenc Csapatai

Említettük már, hogy a kommunista vezetés legkedvesebb klubja a Honvéd lett, de ha figyelembe vesszük a többi favorizált csapatot is, megfigyelhetjük a tendenciát: mindegyik valamely erőszakszervezethez kötődik. A Honvéd, ahogy a nevéből sejthető, a Néphadsereg együttese lett. A professzionális futballt a Rákosi-korszak felszámolta Magyarországon, így a Honvéd játékosai a haderőn keresztül juthattak pénzhez. Mindannyiuk katonai rendfokozatot kapott, például maga Puskás Ferenc is - innen ered egyik beceneve: a „Száguldó Őrnagy”. A Honvéd felülről koordinált felpumpálása elválaszthatatlan az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) társadalmi üzenetétől: demonstrálta az új hatalom által nyújtott mobilitási lehetőségeket. Elvégre olyan futballisták váltak néhány év alatt világsztárokká, akik sokszor éppen csak elvégezték a „hat elemit”, őket láthatta a közönség tiszti ruhában parádézni a pályán kívül és válogatott mezben a pályán. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a sport egy társadalmi szelep legyen, amin keresztül a rendszer keltette indulatokat el lehetett csatornázni.

A rendszer számára másik kedves csapat az egykori MTK-ból újjászervezett klub lett. Először a Textilipari Dolgozók Szakszervezete alárendeltek, de az igazi privilégiumokat akkor kezdte élvezni, amikor 1951-ben az ÁVH vette át felette az irányítást. A klub nevét előbb Bástyára (minthogy országunk „erős bástya az imperializmus elleni harcban”), majd Vörös Lobogóra változtatták. A klub korábbi zsidó gyökerei miatt pedig ez a gyűlölet sok futballszurkolónál összekötődött az antiszemitizmussal. A Bástya (MTK) kupagyőztes csapata 1952-ben. A rendszer harmadik kedvenc csapata az Újpesti Dózsa lett, amelyet a Belügyminisztérium irányított. Érdemes felfigyelni a D-betűre, az összes szocialista országra ugyanis jellemző volt, hogy a rendőrségi egyesületek neve így kezdődött (ezek voltak a különböző Dinamo-klubok, amely családnak az Újpest is részévé vált).

A szakszervezetek csapataiból rendre kényszerrel elviszik a legjobb játékosokat. Jó példa az erőszakos átigazoltatásra, hogy a Debreceni Honvéd egy nyíregyházi futballistát szuronyos katonákkal kísértetett be a kaszárnyába, hogy igazoljon át hozzájuk. Egy másik esetben, mely szintén a Honvédhoz köthető, két válogatott ökölvívót figyelmeztettek, hogy amennyiben nem igazolnak át hozzájuk, behívják őket katonának és rendfokozat nélküli honvédként kell szolgálniuk, viszont ha átmennek az ő csapatukba, akkor tiszt lesz mindkettejükből.

A Disszidálások és Szűcs Sándor tragédiája

Említettük, hogy a professzionális labdarúgás a kommunista rezsim idején megszűnt. Bár a javadalmazások továbbra sem voltak rosszak, egy nyugat-európai klubbal már ekkor sem vehették fel a versenyt a Néphadsereg vagy a rendőrség fizetései. Sok játékos akár ezért, akár a diktatúrával szembeni ellenérzései miatt megpróbált Nyugatra emigrálni. A Rákosi-korszak elején, kisebb volumenben ugyan, de ez a jelenség szintén létezett. És voltak, akiknek sikerült a disszidálás: Kubala László például ennek köszönhetően vált az FC Barcelona legendájává. Másokat viszont lebuktatott az ÁVH: így járt 1949-ben például Lóránt Gyula (az Aranycsapat tagja), Kéri Károly, illetve Egresi Béla. Mondhatjuk, hogy Lórántnak szerencséje volt, hogy csak 1951-től játszott a Honvédnál. Ha ugyanis két évvel később, már kispesti játékosként kísérli meg ugyanezt, nem biztos, hogy ilyen szerencsével jár.

Sokkal tragikusabb sors jutott Szűcs Sándornak, az UTE 19-szeres válogatott középhátvédjének, akit a korszak legjobb védőjének tartottak. Korábban már említettük, hogy az erőszakszervezetekhez kötődő csapatok játékosai pro forma az adott szervezet (rendszerint tiszti) állományához tartoztak. Ez lett Szűcs Sándor, 19-szeres válogatott labdarúgónk veszte. Mint az Újpesti Dózsa játékosa, hivatalosan rendőrfőhadnagyként kereste a kenyerét. A disszidálásra őt elsősorban magánéleti okok motiválták: szerelmes lett Kovács Erzsi énekesnőbe, aki viszont ekkor férjnél volt. Az ÁVH viszont elkapta őket, Szűcsnek pedig az volt a szerencsétlensége, hogy éppen néhány hónappal korábban avatták rendőrtisztté, így a Katonai Főtörvényszéken került sor a tárgyalására. Kovács Erzsi és a többi disszidálni készülő társuk börtönbüntetéssel úszták meg. A Szűcs-perben a korszak legsúlyosabb ítéletét hozták egy olyan sportolóval szemben, aki disszidálni próbált: 1951-ben felakasztották. A korrektség kedvéért el kell mondanunk, hogy a Szűcs-perben hozott ítélet még a Rákosi-korszakban is egyedülállóan szigorú volt. A sportolók tehát, bár kapcsolataiknak hála sokszor kivételezett helyzetben voltak (lásd Lóránt és társai ügyét), nem függetleníthették magukat az államhatalom önkényétől.

Az Aranycsapat és a propaganda

A labdarúgás már az 1950-es években is a legnépszerűbb sportágnak számított világszerte, nemkülönben Magyarországon, ahol ekkor űzték legmagasabb szinten a futballt. Tényleg volt egy Aranycsapatunk, egy olyan olimpiai küldöttségünk Helsinkiben, ami 16 aranyat nyert, és igen, ekkor épült a Népstadion is (ami a korszak egyik legmodernebb létesítménye volt az egész világot beleértve). De mindennek árnyékában ott volt a régi klubok szétverése, a disszidálások, és még azt se lehetett kizárni, hogy egy határátlépésért kivégzik az embert. A sportsikerekben rejlő propagandalehetőség első kiaknázási kísérlete már nem sokkal az MDP megalakulása után megtörtént, az 1948-as londoni olimpiai játékokon való remek magyar szereplés okán, ahol hazánk képviselői 10 aranyérmet szereztek, emellett 5 ezüst- és 12 bronzmedált is hazahoztak, amely világsikernek számított. Kiemelkedő az 1952-es helsinki olimpia, ami a mai napig a legeredményesebb magyar szereplést hozta, 16 aranyéremmel, 10 ezüsttel és 16 bronzéremmel. A felkészülés során az állam rendkívüli módon felügyelte a sportolókat. A tati és budapesti edzőtáborokba egy-egy pártvezetőt küldtek, az egyes sportszakágak mellé pedig tizennégy politikai munkatársat és három államvédelmi tisztet osztottak be. Érdemes kiemelni, hogy mennyire megérte már akkor is sportolónak lenni. A helsinki olimpiát követően az olimpiai bajnokok 10 ezer forint jutalmat kaptak. Kivételt képeznek közülük a futballcsapat kezdőjátékosai, valamint két tornász hölgy, Keleti Ágnes és Korondi Margit, akik 20 ezer forintot tehettek zsebre.

De térjünk rá dicsőbb történetekre, ugyanis az aranycsapat elképesztő játékot és hasonló eredményeket produkált. A válogatott, ahogy már szó volt róla, 1952-ben olimpiai aranyérmet szerzett, már ekkor is a világ legjobb csapatának nevezték nemzetközi szinten, de a történelembe csak a következő évben kerültek be végérvényesen, amikor is Anglia, megünnepelve labdarúgásuk 90. jubileumát, barátságos mérkőzésre hívta ki a magyarokat. A találkozót az angol sajtó az évszázad mérkőzéseként harangozta be. Anglia, a futball kitalálója, mely ország fennállása óta veretlen volt, hazai pályán csapott össze a világ legjobb csapatának tartott,, a focit megújító Magyarországgal. Az aranycsapat ugyanis olyan felállásban játszott, melyet előtte még egy másik csapat sem tett meg korábban, illetve mint játékelem itt bukkant fel elsőként rendszeresen a cselezés is, mely addig nem volt a labdarúgás sajátja. A találkozóra 1953. november 25-én került sor. Válogatottunk pedig remek játékot bemutatva 6:3 arányban történelmi vereséget mért az angolokra a Wembley Stadionban. Puskás Ferenc visszahúzós csele pedig a futballtörténelem legendás találatai között van számontartva a mai napig. A mérkőzés visszavágójára Budapesten került sor az 1953. augusztus 20-án átadott Népstadionban 1954. május 23-án, amikor is az angolok egy még nagyobb, 7:1-es vereségbe szaladtak bele.

Ezt követően világszerte biztosra vette minden futballrajongó, hogy a nyári világbajnokságot csak a magyar válogatott nyerheti. A svájci viadalon a magyar csapat hihetetlen játékot mutatott be, az első meccsen rekord gólkülönbséggel 9:0-ra verték Dél-Korea csapatát, majd a következő meccsen 8:3-ra az NSZK csapatát. Utóbbi meccsen Puskás megsérült, így nem tudta befejezni a mérkőzést, a tornán már csak a döntőben léphetett pályára. A negyeddöntők során az aranycsapat egy másik nagy esélyessel, Brazíliával találkozott, ahol egy rendkívül durva mérkőzésen 4:2-re sikerült nyerniük, így az elődöntőben egy másik nagy esélyes, a címvédő Uruguay várta rájuk. A döntőben az esélytelennek tartott, a csoportkörben egyszer már könnyedén legyőzött NSZK várta az aranycsapatot. A mérkőzés álomszerűen kezdődött, Puskás és Czibor révén a magyarok már 9 perc után 2:0-ra vezettek, ezután azonban megtört valami, ugyanis az NSZK óriási meglepetésre megfordította az állást, a magyar válogatott játékosai pedig képtelenek voltak a kapuba találni. A történethez hozzátartozik, hogy a végén Puskás Ferenc még megszerezte az egyenlítő gólt, azonban a játékvezető - tévesen - les miatt érvénytelenítette a találatot, így minden várakozás ellenére az aranycsapat csak ezüstéremmel térhetett haza. A mérkőzés óriási csalódást okozott a magyar népnek, olyannyira, hogy ez vezetett az első rendszerellenes tüntetéshez. 1954. július 5-én az emberek a Rákóczi úton, az Astoria és a Keleti között utcára vonultak, több kirakatot bezúztak és a „Vesszen Rákosi!”, illetve a „Ruszkik haza!” kiáltásokat skandálták.

A Ferencváros újjászületése és Rákosi Gyula

Öt év után, 1956 őszétől ismét használhatta eredeti nevét és klubszíneit az egyesület. Az ínséges idők az 1956-os forradalom kitörésekor megváltozni látszottak, bár az átalakulás szimbolikusan már 1955-ben kezdetét vette, amikor a hagyományos Húsvéti torna bécsi mérkőzésén a csapat engedély nélkül zöld-fehér mezben lépett pályára. 1956. október 23-án, amikor az első lövések eldördültek a Rádió épületénél, két ferencvárosi jégkorongozó, Schneck János és Kondorosi Tihamér félreverte a Rókus-kápolna harangját, hogy figyelmeztessék Budapest lakosságát a forradalom első fegyveres összecsapására. November elsején a Fradi újjászerveződött. Az előző napokban megválasztott Forradalmi Bizottság kimondta, hogy az egyesület neve ismét Ferencvárosi Torna Club lesz, a színe pedig zöld-fehér. Az állambiztonság a forradalom leverését követően szervezte be „Bakos Miklós” ügynököt, aki amellett, hogy az ötvenes évek egyik legendás vezérszurkolója volt, az állambiztonság számára közölt heti rendszerességgel értékes információkat az egyesületről. A Kádár-rendszer politikai rendőrsége a „fasiszta” FTC felé volt a legaktívabb. Kádárék féltek egy újabb ötvenhattól, több esetben is attól tartottak, hogy egy-egy Fradi-meccs utáni felvonulás a forradalomhoz hasonló megmozdulássá növi ki magát. Egy ízben a klub megszüntetése is felvetődött, azonban megkegyelmeztek neki. „Nem kell tehát felszámolni, csak középszerűvé tenni” - adta ki a jelszót évekkel a forradalom után Gáspár Sándor. Aztán 1963-ban jött az amnesztia, de nemcsak a politikai foglyoknak, hanem a Fradinak is: „F... gyerek Kádár János, bajnok lett a Ferencváros!” - kiabálták néhányan gúnyból, néhányan komolyan.

A Fradi Aranykorszaka és Albert Flórián Aranylabdája

Az 1960-as évek sokkal sikeresebbek voltak, mondhatni úgy is, hogy ez volt a Ferencváros aranykorszaka, hiszen a klub eddigi legnagyobb sikerét 1965-ben érte el, amikor megnyerte az Európa-liga ősét, a Vásárvárosok Kupáját. A fináléban, melyet Torinóban rendeztek 1965. június 23-án, az olasz Juventust győzték le 1-0-ra Fenyvesi Máté góljával. Ezáltal a Ferencváros mind a mai napig az egyetlen magyar csapat, aki rangos európai kupát nyert. A Fradi 1963-ban magabiztos játékkal szerzett tizennégy év után ismét bajnoki aranyat. Az 1964-es idényben immáron tizenkilencedik alkalommal lett bajnok a Ferencváros. 1967 szintén aranyévnek számít a klub történetében. A Fradi 28 bajnoki meccset játszott veretlenül a bajnokság folyamán. A csapat legjobbja, Albert Flórián 1967-ben a Manchester United híres csatárát, Bobby Charltont megelőzve győzött az Aranylabda-szavazáson, ezzel ő lett az első és eddigi egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó.

Rákosi Gyula, a Ferencváros Hűséges Legendája

Október 9-én ünnepli 80. születésnapját a legendás labdarúgó, Rákosi Gyula. Bár a legenda kifejezést elkoptatták, az ő nagyságának visszaadásához talán kevés is: egész életében egy klubot szolgált, a Ferencváros mezében különböző sorozatokban 512 mérkőzésen 116 gólt szerzett balösszekötőként. A válogatottban 41 alkalommal lépett pályára, játszott az 1962-es chilei és az 1966-os angliai világbajnokságon, az 1960-ban Rómában olimpián bronzot nyerő csapat tagja volt. „Kevésbé volt vicces minden hajnalban három órakor kelni, majd félálomban felkászálódni a harmincegyes buszra, és várni az utasokat. Ez volt a programom 1955 októberétől kezdve nagyjából egy évig. Közben pedig már jártam edzésre a Fradiba, hiszen tizenhét esztendős voltam.” „Szegény családban nőttem fel, de ezt akkoriban majdhogynem mindenki elmondhatta magáról. Természetes volt, hogy az elemi iskola elvégzése után munkára jelentkeztem. Így lettem kalauz, később talán a futballnak is köszönhetően meg a hajnali kelés miatt apám nappali melóra küldött. Dolgoztam autószerelő-műhelyben, ahol afféle tedd ide, tedd oda legény voltam, megfordultam konzervgyárban is segédmunkásként, aztán megszereztem a villanyszerelő szakmát, de egy percet sem dolgoztam benne. Inkább a vágóhídra jelentkeztem kétkezi melósnak. És ez még akkor is így ment, amikor már a Fradi felnőttcsapatában játszottam. Nem csoda, hogy azt mondta a főnök: „Nézze, Rákosikám, túl sok hasznom nincs abból, hogy itt van, ellenben feltartja a többieket, úgyhogy szépen kérem, ne járjon be.” „Olyannyira nem [volt természetes, hogy a Fradiba jelentkezik], hogy amikor apám megkérdezte tőlem, melyik csapatba vigyen toborzóra, én azt mondtam neki: „Nézd, papa, Szusza Ferenc lenyűgöző képességű futballista, ő az egyik nagy kedvencem, úgyhogy menjünk Újpestre!” Hogy az öreg pontosan mit válaszolt, nem idézném. Gyakorlatilag egy nagy pofont is megúsztam, miközben azt kiabálta, mész te Újpestre, majd ha kergetnek! Megyünk a Fradihoz, és kész.” „Magam is így gondolom. Ahogy bekerültem a Fradiba, tulajdonképpen gyorsan alapemberré váltam, a munkabírásom, a lelkesedésem, a szívem vitt előre. Mondták is mindig, hogy íme, itt van Matyi, a szívember. Mert Gyulának vagy Gyuszinak senki sem szólított - Matyi voltam, népünk egykori „bölcs vezére”, Rákosi elvtárs után szabadon.”

Rákosi Gyula Pályafutása és Emlékei

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk Rákosi Gyula legfontosabb sikereit:

„Lehet, hogy a túlzott lelkesedés mondatja velem, vagy talán az idő szépít meg mindent, amit átéltem, de az 1962-es chilei és az 1966-os angliai világbajnokságon részt vevő magyar válogatott is döntőt játszhatott volna. Ha berúgjuk a helyzeteinket. Megszámlálhatatlan ziccert rontottunk el mindkét világversenyen. Én is. Ha határozottabb vagyok Sunderlandban, Lev Jasin kapujától néhány méterre, talán minden másként alakul. Ne kérdezze, miért hibáztunk, talán lelki oka van, talán egyszerű balszerencse, de mindig a nagy lehetőség kapujában buktunk el.” „Rendkívül büszke vagyok a pályafutásomra. Arra, hogy Sándor „Csikarral” szerepelhettem egy csapatban. Vagy a Honvéd klasszisával, Tichy Lajossal. Albert Flórival gyakorlatilag az első pillanattól kezdve barátok lettünk. És később ugyanezt elmondhattam Varga Zoliról is. Kár lenne tagadni, ők nem kedvelték egymást, illetve ez úgy igaz, hogy Varga nem rajongott Flóriért.” „Ugyanazt csináltam, amit Flóri: soha többet nem álltam szóba vele [Novák Dezsővel az ügynökmúltja miatt]. Nem ment, pedig nagyon jó barátok voltunk. Sem Flórit, sem engem nem vitt rá a lélek, hogy meghallgassuk a magyarázkodását. De a temetésén ott voltam, álltam hátul, szinte elbújva, ennyivel tartoztam neki.” „Jó lett volna olimpiát nyerni. S talán arra is nagyon büszke lennék, ha edzőként bajnoki címig vezetem a Fradit. Ez a seb a mai napig fáj: az 1989-1990-es idényben bronzéremig jutottunk, mégis elköszöntek tőlem. De rég volt, nagyon rég volt ez is.”

A Magyar Klubfutball Átalakulása és az Örökrangadó

Érdekes azt is megvizsgálni, hogy az átlagemberek számára mennyit jelentettek ezek az elsöprő sportsikerek, ugyanis a társadalom szempontjából megfigyelhetőek olyan jelenségek, melyek abszurdumnak tetszenek annak tükrében, hogy mindezt a labdarúgás iránti szeretet váltotta ki. Minden átszervezéssel együtt a szurkolótáborokat kevéssé sikerült megváltoztatni - kivételnek talán az MTK tekinthető, ahol a társadalmi utálat szétrebbentette a drukkereket. Továbbra is a Fradi maradt a legnépszerűbb klub országszerte, hiszen a rendszer elleni csöndes ellenállás szimbólumává vált. Mivel a hétvégén nem lesz bajnoki fordulónk, í­gy „elővettem” oldalunk naptár funkcióját és a szerencse mellém szegődött. Ha leí­rjuk, hogy Csepel, akkor sokaknak ma már egyedül a XXI. kerületi dunai sziget ugrik be a lakihegyi adótoronnyal. A középkorosztály már „párosí­tani” tudja a gépgyárral, a szocialista munkatermelés fellegvárával, az idősebbek emlékében ennél szebben élnek a Weisz Manfréd nevével fémjelzett Vas- és Fémmű, mely korának egyik legjelentősebb kelet-európai gyára volt. (A Csepel SC története 1912-1987) A traktorokon és a hí­res kerékpárokon túl, Csepel neve évtizedekig a labdarúgással is összeforrt. A klubot 1912-ben alapí­tották, az igazi fénykorát akkor kezdte élni, amikor a gyár teljes „fennhatósága” alá került, melyben természetesen a Weisz család játszotta a főszerepet. Négyszeres magyar bajnokok mellyel ezeket a cí­meket figyelembe véve a legjobb 10 között szerepelnek. Ráadásul volt olyan bajnoki cí­mük ami a Ferencvárosiak számára nagyon keserű emlékeket idéz fel, hiszen 1948-ban a bajnoki cí­met eldöntő utolsó fordulóban győztek le minket 4:3-ra úgy, hogy már a harmadik (!) percben 2:0-ra vezettünk, mégis a mérkőzés végén a hazai szurkolók ünnepelték a bajnokságot nyert csepeli labdarúgókat. Ehhez a bajnoki cí­mhez kapcsolódik, hogy ebben az évben a gyár már Rákosi Mátyás nevét viselte, és a kommunista vezér számára fontos volt a végső siker. Gondoljunk csak a Rákosi korszakra, amikor a Csepel kitüntető szerepet töltött be, a Fradit meg egyszerűen el akarták tüntetni a Föld szí­néről.

A magyar labdarúgó pontvadászat első osztályának 2023-2024-es szezonja a 122. Az FTC (Ferencvárosi Torna Club) 124 éve, 1899. május 3-án alakult, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. Az egyesület címerében az öt zöld és négy fehér csík Budapest IX. kerületét, a Ferencvárost szimbolizálja. A Fradi 119. szezonját tölti az NB I-ben, és ezzel a magyar labdarúgó csapatok 108 gárdát "felvonultató" örökranglistáján az első helyen áll, megelőzve az Újpest FC-t (117) és csapatunkat (110). Egy kis örökmérleg: a szombati „örökrangadó” az MTK és az FTC 222. bajnoki összecsapása lesz (így tartja nyilván mindkét klub, egyébként a különböző adatbázisokban eltérő adatok szerepelnek). Az 1903. évi pontvadászat volt a harmadik hivatalos magyar bajnokság. Csapatunk a Ferencváros gárdájával 1903. március 1-én, már a második fordulóban találkozott, s ekkor aligha gondolta bárki is, hogy az "örökrangadók" sora indul útjára. Az örökrangadók történetének első gólját a ferencvárosi Braun szerezte.

Az eltelt több mint egy évszázad során jónéhány játékos igazolt a Ferencvárostól az MTK-hoz, illetve az MTK-tól a Ferencvároshoz. Néhány példa:

• 1915, Weisz Ferenc
• 1916, Schlosser Imre
• 1919, Mándi Gyula
• 1933, Turay József
• 1987, Pölöskei Gábor
• 1989, Zsiborás Gábor
• 1995, Szekeres Tamás
• 2000, dr. Fülöp Ferenc

Az MTK (Hungária FC) és az FTC négy kupadöntőt játszott, s mindkét csapat kétszer szerezte meg a Magyar Kupát, illetve 1976-ban a Magyar Népköztársasági Kupát.

tags: #rakosi #matyi #ftc

Népszerű bejegyzések:

• Részletes információk a Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetségről
• Részletes MU – Watford mérkőzésinformációk
• A Kazincbarcikai Ördögök története és jövője
• Gyömbér Gábor gólja
• Tereprallye izgalmak a Lőtéren