A Real Madrid Club de Fútbol gazdag történelme és sikerei
A Real Madrid Club de Fútbol, rövidítve Real Madrid CF (a sajtóban legtöbbször egyszerűen Real Madrid) spanyol labdarúgóklub. 1902-es megalapítása óta a spanyol élvonal tagja, még sosem esett ki. A spanyol gigász története során 14-szer nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját/Bajnokok Ligáját (BEK/BL) és 35-ször volt spanyol bajnok. Ezzel a „királyi gárda” mindkét sorozatban rekordernek számít. Ezen kívül 20-szor ünnepelhetett spanyol kupa-sikert, 13-szor győzött a spanyol szuperkupában, kétszer nyert UEFA-kupát (az 1984-1985-ös szezonban a Videotonnal szemben diadalmaskodott). Hazai mérkőzéseit a 80 354 néző befogadására alkalmas Santiago Bernabéu stadionban játssza. Eredeti mezszíne tiszta fehér, és 1947 óta otthoni mérkőzéseit mindig fehér szerelésben játssza.
A Harvard Egyetem 2007-ben végzett kutatása szerint a Real a világ második legnagyobb és legdrágább, valamint a második legnagyobb bevétellel gazdálkodó klubja, költségvetése mintegy 350 millió euró, a klub összértéke pedig közel egymilliárd euró. 2000. december 23-án a FIFA a 20. század legjobb csapata címet adományozta a királyi gárdának. A Real Madrid alapító tagja volt a FIFA-nak és az azóta már megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában.
A kezdetek és a klub megalapítása
Némi túlzással élve egy katalán testvérpár ruhaboltjában kezdődött a sikertörténet. A labdarúgás Madridba az Institución Libre de Enseñanza egyetem tanárai és diákjai által jutott el, akik közül többen Nagy-Britanniában (Oxford és Cambridge) tanultak, így megismerkedhettek a játék alapjaival. Ők alapították meg 1897-ben az első madridi labdarúgóklubot, a Footbal Club Sky-t. Ez a klub 1900-ban kettévált, a New Foot-Ball de Madrid és a Club Español de Madrid léptek a Footbal Club Sky helyébe. A Football Club Sky máig nem tisztázott okok miatt 1900-ban kettévált, létrejött a Nueva Sociedad de Foot-ball, 1902. március 6-án hivatalosan is megalakult a Madrid Foot-Ball Club, amelynek első választott elnöke Juan Padrós lett. Őt 1904-ben öccse, Carlos Padrós váltotta a poszton. A korabeli visszaemlékezések szerint a női ruhákat is árusító butik egyik kis helyiségében intézték az egyesület ügyeit, sőt voltaképpen ez volt a Madrid Foot-Ball Club első központja.
A legtöbb forrás Julián Palaciost tartja számon első elnökként, ám ő még a hivatalos, 1902-es megalapítása előtt irányította a Madrid Foot-Ball Clubot. A csapat első edzője a sok helyen angolként feltüntetett, egyes források szerint Írországból származó Arthur Johnson volt, aki 1902. május 13-án az együttes első hivatalos mérkőzésén, a történelem első el Clásicóján csapata egyetlen gólját szerezte a Barcelona ellen 3:1-re elveszített mérkőzésen. Miután a csatár leadta a szerelését, 1910 és 1920 között tíz éven keresztül irányította a Madrid FC-t - ilyen hosszú ideig azóta is csak az 1960-tól 1974-ig hivatalban lévő Miguel Munoz ülhetett a kispadon. Johnson később a Bilbaóhoz ment, s talán sohasem derül ki, mikor és hol hunyt el. A labdarúgásról alkotott elképzeléseiről viszont meglepően sokat tudunk, köszönhetően a Heraldo del Sportban 1902 megjelent írásának. Hitvallása második pontjának lényege: „Az összes játékosnak mindig ugyanabban a pozícióban kell játszania, és soha nem váltogatja a pozícióját. Ennek a legnagyobb előnye, hogy mindenki tudja, hol helyezkedik a másik, és ezáltal ha baj van, ki tudja őt segíteni. Az a rendszer, amelyben a játékosok állandóan váltogatják a helyzetüket, nem futball." A filozófia mára kissé idejét múlttá vált, a modern futballban már senki sem lepődik meg, ha a balhátvéd a támadásépítésben jeleskedik, vagy ha a támadók hatékonyan segítenek be a védekezésbe.
Johnson játékosként négy Spanyol Kupát nyert, tagja volt a klub első trófeáját elhódító, 1905-ben kupagyőzelmet ünneplő csapatnak. Mindössze három évvel alapítása után a Madrid FC megnyerte első rangosabb serlegét, miután legyőzte az Athletic Bilbaót a spanyol kupa döntőjében. Ez a madridi gárda ezután sorozatban háromszor nyerte meg ezt a címet. A következő három kupát szintén elnyerő madridiak az 1905-ös kiírásban gólt sem kaptak, igaz, mindössze három mérkőzést játszottak. 1905-ben játszották első nemzetközi mérkőzésüket. A csapat rendkívül kicsi pályákon játszott 1912-ig, azonban ebben az évben jött az áttörés: ekkor költöztek át nagyobb stadionjukba, a Campo de O’Donnell-be.
A királyi jelző és az első bajnoki sikerek
1920-at írunk, amikor XIII. Alfonz király a Real (királyi) jelzőt adta a Madrid CF-nek, ekkor lett belőle hivatalosan is Real Madrid CF. Ekkor már Real Madrid néven futballozott a csapat, mivel 1920 nyarán XIII. Alfonz király engedélyezte a királyi előtag felvételét és a korona használatát a klubcímerben.
Huszonnégy évvel később, 1929-ben pedig kis híján mindjárt az első országos bajnokságban is sikerült aranyérmet szereznie a madridi klubnak, ám az utolsó fordulóban 2:0-ra kikapott az Athletic Bilbao otthonában, s a baszkok győzelmének köszönhetően Barcelonáé lett a bajnoki cím. A Real első bajnoki címét az 1931-32-es szezonban szerezte, méghozzá veretlenül, tíz győzelem mellett nyolc döntetlen volt a mérlege. A következő szezonban ismét az első helyen végeztek, az Athletic Bilbao után a második duplázó csapat lett az országban. Azóta még harmincegyszer, tehát összesen 35-ször volt aranyérmes, ami spanyol rekord: nyolc címmel előzi meg a 25-ször bajnok Barcelonát, és 23-mal a szintén ősi riválisnak számító Atlético Madridot.
1931. április 14-én a második Spanyol Köztársoság beköszönésével a klub elveszítette a „Real” jelzőjét és a királyi koronát is címerén, így a Madrid Football Club maradt egészen a polgárháború végéig. A futball a második világháború alatt is folytatódott és 1943. június 13-án a Real Madrid 11-1-re legyőzte a Barcelonát a Copa del Rey elődöntő visszavágóján.
REAL MADRID ✦ Road to Victory ⌑ UCL 2018
A Santiago Bernabéu-éra: A legendás felemelkedés
A Real Madrid történetének egyik legnagyobb alakja, Santiago Bernabéu Yeste 1943-tól egészen 1978. június 2-i haláláig irányította a klubot, amely nélküle ma aligha lenne az, ami. A világ legsikeresebb és legnépszerűbb futballklubja. Nem véletlen, hogy szokatlan módon már az elnöksége alatt, 1955. január 4-én elnevezték róla az Estadio Chamartín helyére általa építtetett, akkoriban hihetetlenül modernnek számító új stadiont. Elnöksége alatt felújították a Santiago Bernabéu stadiont (ekkor még Estadio Chamartín) és a klub korábbi edzőkomplexumát, a Ciudad Deportivát is. Az 1947. december 14-én felavatott Nuevo Estadio Chamartín lelátói 75 ezer nézőt fogadtak be, a több néző nagyobb bevételt jelentett, vagyis több pénzt lehetett játékosokra költeni, s ennek meg is lett az eredménye.
Bernabéunak mindennél fontosabb volt a Real Madrid. Testvére, Antonio a klub egyik alapítója volt, s bár az állandóan az együttes körül sertepertélő Santiagót eleinte a kapuba akarták állítani, végül támadóként mutatkozhatott be a felnőttcsapatban 1914-ben. Tizenhárom évvel később, 1927-ben hagyott fel a futballal, már végzett, diplomás jogászként. A szakmájában sohasem dolgozott, de a jogi ismereteit minden bizonnyal kamatoztatni tudta klubvezetőként. „Tizennégy éves volt, amikor az édesanyja, húsz, amikor az édesapja elhunyt, negyvenöt évesen házasodott meg, egyik korábbi barátja özvegyét vette feleségül. A Madrid volt a családja" - hangzik el a róla készült dokumentumfilmben. És jó „családfőként" rengeteget tett a klubért, a játékosokat gyermekeiként szerette, amiben csak tudott, próbált nekik segíteni, igyekezett a szerinte helyes irányba terelgetni őket. Határozott, intelligens ember volt, felsorolni is nehéz, mennyi mindent tett az egyesületért. A spanyolországi polgárháború után gyakorlatilag romjaiból kellett újjáépítenie a Real Madridot. Teljesen új, professzionális alapokra helyezte a klub működését, elkülönítette a különböző szervezeti egységeket, létrehozta a játékosmegfigyelői részleget, megalapította egyebek mellett a kosárlabda-, a kézilabda- és a teniszszakosztályt.
Bernabéu elnöksége alatt állt össze a futballtörténelem egyik legerősebb csapata, ebben az időszakban sikerült Madridba csábítani Puskás Ferencet, Francisco Gentót, Raymond Kopát, Héctor Rialt és Alfredo Di Stéfanót. Bernabéuba 1953-tól kezdődően olyan stratégiába kezdett, hogy világklasszis játékosokat kezdett szerződtetni külföldről. „Kell nekem, kerül, amennyibe kerül, ennek a játékosnak a Madridban kell futballoznia" - jelentette ki Alfredo Di Stéfano játékát látva Bernabéu, s kívánsága teljesült, de nem sokon múlt, hogy az argentin csatár a Barcelona játékosa legyen. Bár az argentin La Naciónban azóta közzétett korabeli dokumentumok szerint a Barcelonának volt igaza, ez már aligha vigasztalja a katalán egyesületet. A szövetség akkoriban hosszas procedúra után úgy határozott, hogy előbb egy szezont a madridiaknál, majd egyet a katalánoknál kell játszania (más források szerint kettőt itt, kettőt ott), ebbe azonban a Barcelona nem egyezett bele.
1955-ben a L'Équipe újságírója, Gabriel Hanot ötletéből, Sebes Gusztáv segítségével Bernabéu megalapította a BEK-et, amely ma Bajnokok Ligája néven ismert. Bernabéu irányítása alatt a Real Madrid a spanyol és európai labdarúgás meghatározó csapatává vált. Az újonnan alakult sorozatban a Real Madrid sokáig egyeduralkodó volt, ugyanis 1956 és 1960 között zsinórban megnyerte az első öt kiírást. Ezen öt egymást követő győzelem után a Real Madrid végleg megszerezte az eredeti kupát és jogot szerzett az UEFA többszörös bajnoka elismerésére. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb döntő az 1960-as volt, amikor a Hampden Parkban, több mint százezer néző előtt 7-3-ra győzték le az Eintracht Frankfurt együttesét, Puskás négy, Di Stéfano három góljával. Mondanunk sem kell, azóta sem szerzett soha senki négy gólt a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében, mint ahogy az egymás után elnyert öt trófea is egyedülálló rekord.
A Real hatodik BEK-győzelmét 1966-ban aratta a Partizan Beograd 2-1-es legyőzésével. A csapat ekkor főleg spanyol játékosokra épült, becenevük a Ye-yé volt. Ez a csapat az 1966-os győzelem mellett kétszer (1962, 1964) döntőt is játszhatott. A 70-es években a Real Madrid összesen 5 bajnoki címet és 3 kupagyőzelmet szerzett. 1971-ben a Real KEK-döntőt játszhatott a Chelsea ellen, amelyet újrajátszás után az angol klub nyert meg 2-1-re. 1978. július 2-án Santiago Bernabéu elhunyt. A FIFA Bernabéu tiszteletére háromnapos gyászszünetet rendelt el a világbajnokságon.
A Real Madrid első öt BEK-győzelme
| Év | Ellenfel | Eredmény |
|---|---|---|
| 1956 | Stade Reims | 4-3 |
| 1957 | Fiorentina | 2-0 |
| 1958 | AC Milan | 3-2 (h.u.) |
| 1959 | Stade Reims | 2-0 |
| 1960 | Eintracht Frankfurt | 7-3 |
A „Keselyűsereg” korszaka (La Quinta del Buitre)
Az 1980-as évek elejére a Real Madrid elveszítette bajnoki címét - egészen addig, amig hazai (avagy saját nevelésű) játékosok nem hozták azt vissza Madridba. Julio César Iglesias (spanyol sportújságíró) ekkor a „La Quinta del Buitre” nevet adta ennek a generációnak, amely jelző Emilio Butragueno becenevéből származik. A csapat gerincét adó további játékosok: Manolo Sanchís, Martín Vázquez, Míchel és Miguel Pardeza. A „La Quinta del Buitre” közben négy tagúra csökkent miután Pardeza 1986-ban a Zaragoza csapatához igazolt. A Real Madrid ekkor olyan neves játékosokkal büszkélkedhetett, mint Francisco Buyo, Miguel Porlán, Chendo vagy épp Hugo Sánchez. A Real Madrid ekkor Spanyolország és Európa egyik legjobb csapata volt. Ezekben az években a Real Madrid két UEFA-kupát és zsinórban öt bajnoki címet nyert. Emellé jött még a spanyol kupa és három szuperkupa.
A Bajnokok Ligája visszahódítása és a „Galaktikusok”
Arra számítani lehetett, hogy az ötvenes-hatvanas évek sikersorozatát nem lesz könnyű megismételni, ám azt kevesen gondolták volna, hogy 1966 után harminckét évet kell várni arra, hogy a Real Madrid ismét felülhessen Európa trónjára. Közben nyert 16 bajnoki címet, hét Király-kupát és két UEFA-kupát (1985-ben a Videoton ellen), máshol ilyen „termés" mellett aligha panaszkodnának, Madridban azonban elsősorban a BEK-/BL-győzelmek számában mérik a sikert.
A 90-es évek elején a „Quinta del Buitre” feloszlott, mivel Vázquez, Butragueño és Míchel is elhagyta a klubot. 1996-ban Lorenzo Sanz klubelnök Fabio Capellót nevezte ki vezetőedzőnek. Ugyan ez csak egy szezonig tartott, a Real Madrid megnyerte a spanyol bajnokságot és olyan játékosok érkeztek a klubhoz, mint Predrag Mijatovic, Davor Suker, Clarence Seedorf, Roberto Carlos vagy épp Bodog Illigner. A csapat már ekkor olyan játékosokkal állt fel, mint Raúl, Fernando Hierro vagy épp Redondo. Ennek köszönhetően (1997-ben Fernando Morientes csatlakozásával) a Real Madrid 32 év várakozás után újra megtudta nyerni a Bajnokok Ligáját. 1998. május 20-án Amszterdamban Predrag Mijatovics góljával véget ért az ínséges időszak, a Real 1-0-ra legyőzte a korszak egyik legerősebb csapatának számító Juventust.
1999 novemberében Vicente Del Bosque vette át a vezetőedzői posztot. A csapatot ekkor még olyan veterán játékosok alkották, mint Hierro, Redondo, Roberto Carlos és Raúl. A Real Madridhoz ekkor került fiatal tehetségként Morientes, Guti és Iker Casillas. Ekkor érkezett Steve McManaman, Nicolas Anelka, Míchel Salgado és Iván Helguera is. Del Bosque első idényében megnyerte a Real Madrid nyolcadik Bajnokok Ligája serlegét, miután a döntőben 3-0-ra legyőzték a Valenciát.
2000 júliusában Florentino Pérezt választották meg a klub új elnökének. Első jelentősebb intézkedése elnökként Luis Figo megszerzése volt. Az ő elnöksége alatt nagyon sok pénzt költöttek játékosvásárlásra (Zinédine Zidane 75 millió euróért történő megvásárlása egészen 2009-ig rekord volt), és létrejött egy főleg nemzetközi sztárokra (Figo, Zidane, Ronaldo, Raúl, Roberto Carlos, Beckham) épülő csapat, a „Galaktikusok”. Négyen együtt 222.5 millió euróba kerültek - körülbelül annyiba, amennyit 2017-ben a PSG fizetett ki a Barcelonának a brazil Neymarért. Bár egy-egy alkalommal megnyerték a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is, a klub elvárásaihoz képest ez egy viszonylag sikertelen időszak volt, ugyanis a 2003-as bajnoki címtől egészen 2006-ig a gárda egyetlen trófeát sem tudott nyerni. A vezetőség pedig kénytelen volt ráébredni: a közönségcsalogató gigasztárok mellett zongoracipelőkre is szükség van, és azoknak van igazuk, akik szerint hatalmas melléfogás volt eladni Claude Makélélét.
Újabb bajnoki címek és a második „Galaktikus” korszak
2006 nyarán a frissen megválasztott elnök, Ramón Calderón Fabio Capellot szerződtette edzőnek, sportigazgatónak pedig a klub korábbi játékosát, Predrag Mijatovićot nevezte ki. 2007-ben a klub négy év után ismét bajnoki címet ünnepelhetett. Capello munkájára az újbóli bajnoki cím ellenére ismét nem számított a klub, helyére a klub korábbi játékosa, a német Bernd Schuster került. A 2007-2008-as szezont, immár Schusterrel, ismét az első helyen fejezték be, így 18 év után sikerült ismét egymás után két bajnoki címet szerezniük. A 2008/2009-es szezonban már korántsem úgy kezdték az idényt a blancók ahogyan azt elvárták volna a drukkereik. Ennek hatására a vezetőség úgy döntött, hogy meneszti a csapat vezetőedzőjét, Bernd Schustert, és helyére a Sevilla korábbi sikertrénerét Juande Ramost nevezi ki.
2009. május 14-én ismét Florentino Pérez lett a klub elnöke. Terveiben szerepelt egy új „galaktikusok” létrehozása, melyre előzetesen 300 millió eurót szán. Első komolyabb intézkedése a vezetőedzőt illetően történt, Juande Ramos helyett Manuel Pellegrinit szerződtette. Nem sokkal később a Real Madrid megszerezte a már régóta a kívánságlistájukon szereplő Kakát 65 millió euróért. Később leigazolta Cristiano Ronaldót, Raúl Albiolt és Karim Benzemát is. Cristiano Ronaldo 94 millió eurós vételárával megdöntötte Zidane korábbi, 75 millió eurós csapatváltását, szintén Pérez állított fel, előző elnöki ciklusa alatt. Egy évvel később, mivel ismét nem sikerült bajnoki címet szerezni, távozott a vezetőedző Manuel Pellegrini, helyére a Chelsea és az Internazionale korábbi mestere, José Mourinho érkezett. Vele együtt hat játékos, di María, Sergio Canales, Pedro León, Sami Khedira, Ricardo Carvalho és a fiatal német-török irányító, Mesut Özil érkezett. Távozott viszont a klub két ikonja, a csapatkapitány Raúl (Schalke) és Guti (Beşiktaş). Mourinho az első évében egy bajnoki második helyezést, valamint egy kupagyőzelmet ért el.
Több mint tíz évig nem termett babér az európai kupaporondon, és az utolsó percig úgy tűnt, hogy 2014-ben sem sikerül megszakítani a rossz sorozatot. Aztán jött az azóta is első számú megmentőnek számító Sergio Ramos, mindenkinél magasabbra ugrott, és a lisszaboni BL-döntő 93. percében pályafutása egyik legfontosabb gólját fejelve kiegyenlített az Atlético Madrid ellen, hogy aztán a blancók a hosszabbításban 4-1-re bedarálják a városi riválist, és megszerezzék a híres „Décimát”, vagyis a tizedik BEK-/BL-serleget. Máig vita tárgya egyébként, hogy vajon „Décima” vagy a hetedik, a „Séptima” az értékesebb. „Mindkettő nagyon fontos és hatalmas győzelem volt, de a klubtörténelem szempontjából a Séptima emlékezetesebb. Azt megelőzően legutóbb 1966-ban nyerte meg a Real Madrid a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, vagyis több mint harminc évet kellett várni az újabb diadalra. Éppen ezért minden madridistának különleges az a siker. Ezért is örülök, hogy én is a részese lehettem" - mondta a lapunknak adott januári exkluzív interjúban az 1998-as döntőben csereként pályára lépő José Emilio Amavisca. A klub számos további győzelmet aratott, a 2018-as kijevi döntőben például visszavághatott a Liverpoolnak az 1981-es vereségért, megszerezve a 13. trófeáját.
Rivalizálások és a klub globális hatása
A Real Madrid több spanyol labdarúgócsapattal rivalizál évtizedek óta, ezek például a szintén madridi Atlético vagy az FC Barcelona. Az Atlético elleni mérkőzéseket El Derbi madrileñónak, a Barcelona elleni találkozókat pedig El Clásicónak nevezik Spanyolországban. Ezeket a szokottnál is nagyobb érdeklődés kíséri. Előbbi csapattal osztálykülönbségekre, míg utóbbival politikai ellentétre vezethető vissza a rivalizálás. A futball históriájával és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet visszatekintése szerint a spanyol királyi gárdának ugyanennyi fellépése korábban csupán a 2001/02-es szezonban volt.
tags: #real #madrid #hany #eves
