Schumann Péter: A tehetséges újpesti labdarúgó tragikus sorsa
2024. április 5-én, röviddel 70. születésnapja előtt örökre elaludt Schumann Péter, az Újpesti Dózsa egykori labdarúgója. Halálhírét a Hivatásos Labdarúgók Szervezete, majd az Újpest is bejelentette a ZTE elleni bajnoki meccs szünetében a Szusza Ferenc Stadionban. Most a háromszoros Dózsa-bajnokra, Schumann Péterre emlékezünk, akinek sorsa abban mindenképpen összekapcsolódik az elhunyt Müller Sándorral és Fabulya Györggyel, hogy akár egy évtizedet is élhettek volna még, ám a magára hagyott futballgeneráció e három tagjának más utat mutatott a sors.
Gyermekkor és a kezdetek Újpesten
Schumann Péter 1954-ben született Újpesten, egy családi házban, ahol szabadsággal, csibészséggel teli gyerekkorát élte meg. Az általánosban a szintén 1954-es születésű Gálhidi Gyurival, a később négyszeres olimpiai válogatott hátvéddel ült egy padban. Péter jó tanuló volt, négyes átlagú. A szülei bíztak benne, elég szabadon engedték. Az édesapja is futballozott, szintén az Újpestben, csak éppen a háború után Budapesti Dózsa névre átkeresztelt jogelődben. Az apját a kommunisták kényszerítették arra, hogy németes hangzású nevét magyarosítsa, így lett Schumann Jánosból Sólyom János.
Nyolcévesen kezdett futballozni a Vasas Izzó serdülő négy csapatában. Akkoriban a téren vagy mezítláb játszottak a gyerekek, vagy, akinek tellett rá, az a 20 forintos vékonyka tornacipőjében. Kram nénitől kaptak egy-egy 100 éves, a régi nagy csapat által levetett Izzó-mezt és gatyát. A 37-es lábára 42-es futballcipő jutott. Volt rajta négy stopli, a hátsó kettő hiányzott, hanyatt esve állt benne, de mindegy, örült, hogy igazi futballcipő van rajta, mert előtte sosem volt. Sanyi bácsi futtatott velük két pályakört, majd beállította őket is kiskapuzni. Eleinte centert játszott, lőtte a gólokat, még a Fradinak is. Édesapja óriási pedagógiai érzéke és remek szeme volt a focihoz. Arra tanította, a pályán hajtson, fusson sokat, mert ugyan ügyes gyerek, de annyi nincs a lábában, mint a Törőcsiknek.
Az újpesti bemutatkozás és a kölcsönévek
Négy évvel és jó pár meccsel később Konkoly Béla bácsi, az Újpest legendás játékosmegfigyelője - aki Bene Ferencet, Törőcsik Andrást is felfedezte többek közt - átcsábította az Újpesthez. 1975 februárjában, 20 évesen, szerszámkészítő szakmunkás végzettséggel mutatkozott be az NB I-ben a Pécs ellen. Mi több, gólt is lőtt a 4-2-re elvesztett meccsen Katzirz Bélának, amellyel a Dózsa 2-1-re vezetett. Gondolta, ha ilyen jól sikerült a debütálás, csak játszik még egy-két meccset tavasszal. Játszott is, csak éppen a tarcsiban.
Így aztán szezon végén Hólya István, az Újpest nagyhatalmú elnöke behívta az Eötvös utcai irodába, és annyit mondott: „Kölcsönadunk”. Kiderült, fel kellett szabadítani egy helyet Tóth Jóska számára. Ő jött fel Pécsről, Schumann ment a helyére. Az első harminc napban azonban az ércbányászok munkásszállója jelentette az otthont Pécsett. A későbbi Vasas legenda Kiss Lacival és még egy velem egykorú sráccal, Englóner Lacival laktak hárman egy szobában. Pihenni ott nem lehetett, mert három műszakban jöttek-mentek, folyton zajongtak a bányászok. Pécsen rettenetes körülmények között élt, fél évig bírta ott.
A PMFC élére pont azon a nyáron nevezték ki a felnőtt futballban még szűz, 36 éves Garami Józsefet, aki korábban csak utánpótlás csapatokkal dolgozott, formabontó módon. Nagyon kemény edzéseket tartott, naponta hármat is a felkészülés alatt. Rengeteget futottak, aztán elkezdődött a bajnokság, a kemény meló eredménye pedig csak nem akart megjönni. Schumann egyik pénteken beszólt Garaminak: „Mi van, holnap nem jön a Nagykanizsa, elmarad a meccs?” „Miért maradna el?” - kérdezte. „Hát, mert annyit futunk, mint egy üregi nyúl.” Megjegyezte persze. Onnan kezdve nem ettek egymás tenyeréből. Ősszel játszott tíz meccset, rúgott hat gólt, aztán végképp összevesztek. Így is tett. Az egész tavaszi szezonban egyedül edzett a Megyeri úton. Amikor a nagycsapat befejezte a gyakorlást, felment a pályára, futotta a köröket, lépcsőzött, meg amit tudott, gyakorolt a labdával. Édesapja akkor ott volt utánpótlás edző, ő járta ki Várhidi Pálnál, hogy vegye vissza a gyerekét. Óriási kockázat volt ebben a lépésben (ne feledjük, az Újpest akkor a Belügy csapata volt), de végül sikerült megragadnia a Dózsában.
Visszatérés és a disszidálás árnyéka
Nyáron Várhidi Pál visszavette az Újpest első keretébe. Onnan kezdve 1980 nyaráig 72 bajnoki mérkőzést játszott le az Újpestben, és nyolc gólt szerzett. Háromszor lett magyar bajnok és kétszer ezüstérmes a csapattal. Pályafutása során összesen három bajnoki címet nyert, 1980. március 29-én a Ferencváros elleni derbin gólt is lőtt, azon a meccsen 4-1-re nyert a Dózsa. Azt a meccset 60 ezer néző látta a Népstadionban, Schumann a Népsporttól 7-es osztályzatot kapott. Játszhatott volna még évekig a Megyeri úton, ha 1979-ben nem megy spanyol túrára az Újpest.
Ferencváros 1-1 Újpesti Dózsa
Cádizban laktak, és olyan gyenge csapatok ellen játszottak, mint a brazil Flamengo. Tóth Zoli, a kapus volt a legjobb barátja, évekig egy szobában laktak az edzőtáborokban. Egy ideje arról beszéltek, hogy a következő külföldi túrán lelépnek. Zoli rettentő elszántan készült rá. Schumannak abból lett elegem, hogy Hólya elvtárs azzal hitegetett, ő is kap lakást, mint a többiek. A spanyol túra előtt nyolc hónappal a felesége teherbe esett. Ahogy közeledett az utazás, úgy vált egyre bizonytalanabbá a disszidálást illetően. Nem akarta itthon hagyni őket, félt, hogy a rendszer a családján áll bosszút, elveszik apja állását például. Cádizban, amikor egyik nap Zolival átsétáltak a szomszédos hotelbe, ahol az a kontakt várta őket, aki megszervezte a szökést Amerikába, az utolsó pillanatban meggondolta magát. Tóth Zoltán augusztus 22-én disszidált.
A rendszerváltásig a külföldi túrákon a magyar sportolókkal mindig utazott egy-egy ismeretlen, akiről persze mindenki tudta, hogy belügyes tiszt. Amikor fél nap elteltével már nyilvánvalóvá vált Tóth Zoltán eltűnése, az edzővel, Várhidi Pállal együtt a kíber is bement a két jóbarát szobájába. A Kukkos, mert csak így hívták, benézett a szekrényükbe. Zoli pár fölösleges cuccát, többek közt a csapatöltönyét ott hagyta. A zakója fölső zsebéből kilógott a csapat hazaútra szóló repülőjegye. A tetejére ráírta angolul, goodbye. A Kukkos elkezdte lobogtatni: „Nézd Pali! Itt van valami szöveg: good bie”. Egy szót sem beszélt angolul. Miután hazaérkeztek Spanyolországból, Hólya István megint behívta az Eötvös utcai irodájába, és alaposan kifaggatta a cádizi kalandról. Schumann próbálta meggyőzni, hogy semmi köze a szobatársa disszidálásához, de alighanem a magas belügyi rangban lévő Újpest-elnök nem így gondolta. Az őszi szezonban Schumann egy percet sem játszott.
Tavasszal Pali bácsi ennek ellenére betette, jól is ment a játék. Rúgott gólt a Diósgyőrnek, a Fradinak, a Tatabányának. A bajnokság végén mégis megint Hólya irodájában kötött ki. Azt mondta: keressek olyan klubot, amelyik megoldja a lakásproblémámat. Így csomagolta be azt, hogy le is út, fel is út. Azóta egyszer látta őt, szegény Törő temetésén. Az ekkor még csak 26 éves, futball szempontból a legjobb korban lévő Schumann karrierje ettől kezdve lejtőre került. Valójában azért büntették meg, mert nem disszidált. Olyan ostobaságokkal jöttek, hogy a Dózsa nem képes neki lakást adni, menjen oda, ahol kaphat. Így került a Váci Izzóba, mert Újpesten azt mondták, ők nem tudnak lakást adni, de menjen oda, ahol kapok.
A profi futball utáni élet
1981 nyarán Lakat Károly elcsábította az NB I-es Tatabányához. A bányászvárosnak akkoriban piszok erős csapata volt. 1980 őszén az UEFA Kupa első fordulójában 22 ezer néző előtt 2-1-re legyőzték a Real Madridot, és a visszavágón is csak 1-0-ra kaptak ki. Karcsi bácsi nem ámítgatott. Elmondta, a kispadra szerződtet arra az esetre, ha valaki megsérülne a kezdőből, hogy legyen védője. Az 1981-1982-es idényben a Tatabányai Bányászban szerepelt. Utolsó NB I-es mérkőzését 1982. április 7-én játszotta le Tatabányán, ahol a Budapesti Honvéd elleni 4-0-s tatabányai győzelmet hozó összecsapáson a 82. percben csereként lépett pályára. A Labdarúgás című lapban 1981-ben így nyilatkozott arról, miért kellett eljönnie Újpestről: "Maradjunk abban, hogy nem rajtam múlott, jó? Fájt, de menni kellett. Jöttem. Újpesttől azonban nem szakadtam el, hiszen ott van a lakásunk, feleségem a Vasas Izzóban röplabdázik, és a szülők ott viszik a gyereket nap mint nap az óvodába. Hát, most ilyen az életünk."
Aztán végképp kis csapatok jöttek. A megye 1-es Fóti SC, ahol annyit keresett, mint az NB I-ben, majd Göd. Pályafutása befejeztével nem szakadt teljesen el a labdarúgástól, hosszú évekig focizott még a Vác, a Duna Cipő és az Újpest öregfiúk-csapataiban.
Parkolóőrként a megélhetésért
A gödi kaland után éppen az újpesti uszoda meleg vízében ápolta a combját, amikor odatételkedett mellé a haverja. Buza Lali régen a Főspedben játszott. Beszélgettek. Elmesélte, hogy vége, befejezte, és beadta a jelentkezését benzinkutasnak. Akkoriban kutas se lehetett akárki, pláne nem jó helyen, hiszen jól kereső, borravalós állásnak számított, csak csókosok juthattak hozzá. De csak nem akarták felvenni, ezért kapóra jött Lali ajánlata. „Gyere parkolóőrnek, mondta. Hülye ötletnek tűnt, olyan kellemetlenkedő, tarhálós melónak. Mégis elmentem megnézni, hogyan dolgozik. Jött a Sinkovits, a színész, mert ott lakott a belvárosban. Nem vett jegyet, de adott neki egy százast. Elkerekedett a szeme. Végül annak köszönhetően került be a rendszerbe, hogy a góré hatalmas fradista volt. Schumannt először a Zeneakadémiához vezényelték. Minden helynek megadták, hogy minimum mennyit kellett leadni a nap végén. Itt négy forint volt egy óra. Első nap háromezer forintot keresett tisztán.
Tizenöt éven át dolgozott parkolóőrként. A helyszín mindig változott, a módszer ugyanaz maradt. Anyagi szempontból a legjobb hely a Citadella volt, ahol a hegytető maga a pokol, mert nyáron egész nap tűzött a nap, a turisták miatt mégis dúlt a harc érte. Kérdezte a német, mennyi? Az első nap megtanulta, hogy dreinhundertsiebzig. Adott két márkát és megkérdezte, elég lesz-e. Előfordult, hogy a nap végén húszezer forintot vitt haza. Amikor Pogány Lászlóval, a Fradi csatárával párban dolgozott a Nyugati pályaudvar parkolójában, rendszeresen lábteniszeztek a felüljáró alatt. Egy svájci csávó meg is jegyezte, mekkora mesterek vagyunk. A könnyen jött pénzt azonban sehogy sem sikerült megtartania, pláne nem fialtatni. Nagy szenvedélyei nem voltak. Nem kaszinózott, nem csajozott, nem zsugázott. Mégis elment. Hazaadta a nagyját. Hülye volt. Az asszony számolta. Ott voltak a gyerekek, a kocsi, amibe tankolni is kellett, meg a nejem szeretett öltözködni.
Aztán többször látta egy palival meg a gyerekével az óvodából kijönni. Már az egész lakótelep tudta, hogy ők ketten járnak. Egyik nap, amikor hazaért és meglátta a kocsiból a csávót, megállt. Mindenki ment, ahova tudott. Ő a kispolszkijában aludt egy hétig, mert még 300 ezer forint hiányzott ahhoz, hogy meg tudja venni azt a 1,5 szobás lakást, amit a fater kinézett Dunakeszin. A honvágy azonban hazahúzta. A dunai panorámás lakást, ahonnan Visegrádtól ellátott a budai várig, egy újpesti, víztorony mögötti kis másfél szobásra cserélte. 2000-ben a parkolóbulinak is vége lett. Egy másik újpesti kötődésű vállalkozó, Bánka Gyula nyúlt a hóna alá, és fröccsöntőjében adott álláslehetőséget.
Betegség és amputációk
2003-ban a Dunacipő pályán játszott egy öregfiúk meccset. Feltörte a cipő a lábát. Kezelte a kis sebet, de csak nem akart eltűnni, sőt, egyre nagyobb lett a lyuk. Elment az újpesti SZTK-ba, ahol a kivizsgálást követően az orvos közölte, hogy erős érszűkülete van, semmi vérmozgás nincs a lábában. Azt sem tudta, miről van szó, mert semmi panasza nem volt a seben kívül. Utána kezdett el fájni a lába. A végén már tízméterenként meg kellett állnia. 2005-ben, ötvenegy évesen, egy érszűkület miatt amputálni kellett a jobb lábát. Az orvosok nem tehettek mást, Schumann életéről volt szó.
Tizenhat évvel ezelőtt, 1997-ben vált el, aztán jött egy újabb fontos nő az életében. Tíz évig éltek együtt, és egy szép napon, mintha csak álmodta volna az egészet, elmentek egy tópartra, napoztak, nevettek, pedig akkor már gond volt a lábával, és az asszonynak megcsörrent a telefonja, félrevonult, majd odaszólt, hogy el kell mennie, és soha többé nem látta. Tíz év után otthagyta, megszökött tőle. Volt pillanat, hogy el akarta dobni magától az életét. „Az a legrosszabb az egészben, amikor látom a futókat, a kocogókat a parkban, vagy látok valakit elszaladni az ablak előtt, olyankor összeszorul a szívem. Azt mondom magamban, én is futni akarok, úgy, mint régen, amikor a csatárokat üldöztem, mint amikor Izsó Ignácot próbáltam szerelni a Vasas elleni rangadón. Mondják nekem, hogy tornázzak, de hát ez nem ugyanaz. Én szerettem futni, bírtam a strapát. Amúgy is, hogyan lehet tornázni egy lábbal? Hiszen felborulok, elesem. Nem jól van ez így, sehogyan sincs jól” - ezek voltak Schumann Péter szavai 2013-ban, amikor még nem vágták le a másik lábát is. Az egykori játékos ekkor egyedül élt egy kis lakásban, lánya, Kitti nagyon sokat támogatta.
A tragédiák azonban nem kerülték el Schumannt, akinek 2015-ben a bal lábán is hasonló seb keletkezett. Amikor kórházba került, már sejtette, hogy mi következik, s néhány héttel később az a focista, aki egykoron a Dózsa színeiben a Bilbao ellen (1977 UEFA Kupa) játszott, most az öngyilkosság gondolatával foglakozott. Azt mondta, ha a bal lábát is levágják, ő azt nem éli túl. Akkor inkább kiugrik az ablakon. Nem tette meg, túlélte ezt a tragédiát is. Pár héttel később a bal lábát is elveszítette. Amikor 2015. november 30-án az egykori edzőlegenda, Várhidi Pált temették, már nem tudott elmenni a búcsúztatásra. Sem ő, sem Törőcsik András.
Az utolsó évek és Törőcsik András
A két egykori Újpest-játékos élete akkor kapcsolódott végleg össze, amikor Törőcsik már nagyon beteg volt. A levágott lábú Schumann Péter volt az, aki sokáig tartotta a lelket Törőcsikben, s aki végignézte, hogy múlik el az élet a legendás játékosból. 2016 végén már közös szobában voltak, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának szanatóriumában Budakeszin. Törőcsik ekkor már képtelen volt kommunikálni a külvilággal, Schumann Péter azonban igen. Így beszélt ekkor: „Nézze meg, itt ez a tévé, a lányom hozta be nekem. Gyakran jön ide, lesi minden kívánságom. Már csak ő maradt meg nekem. A barátok is el-elmaradoztak. A bajban csak magára számíthat az ember. Szóval itt a tévé, nézem mindig a meccseket, mert a futballt most is rajongásig szeretem. Kesét nem érdekli. Mondom neki, az Újpest meccsét adják, Kese, figyelj, nézd a mieinket! De ő inkább alszik.”
Schumann ekkor nagyon bizakodva tekintett a jövőbe. „Újra meg akarok tanulni járni! Azzal biztatnak, hogy olyan protézist kapok, amelynek segítségével - előbb persze mankóval, aztán talán anélkül is - megint járhatok. És autót vezethetek. Nem adom fel, ha már ennyit szenvedtem, ha már ennyire megkínzott az élet, még élvezni akarom a hétköznapokat. Előbb-utóbb átkerülök Újpestre, egy másik intézetbe, és onnan talán haza. Haza, vissza az életbe.”
Beteljesületlen álmok és a végső búcsú
Schumann Péter utolsó éveit egy idősotthonban töltötte, álmai nem valósultak meg. Hiába bizakodott, nem tudott újra járni, nem volt képes autót vezetni. Dunai Ede, az olimpiai ezüstérmes Dunai III. Ede fia tartotta benne sokáig a lelket. Ő volt az, aki 2020-ban könyvet írt Schumannról, „Egy megcsonkított élet” címmel. Tulajdonképpen ez a mű tudatta az országgal, milyen sorsa van az egykori nagyszerű hátvédnek. A könyvből befolyó összegből Dunai Ede Schumannt tudta támogatni. Ő megtette. Egykori klubja, az akkor már belga kézben lévő Újpest nem tett érte ennyit. Inkább semmit. De hát honnan is tudhatták volna a jelenkor újpesti vezetői, ki is volt az a Schumann Péter?
Törőcsik András 2022. július 9-én halt meg. Schumann Péter csaknem két évvel élte őt túl. Ahogyan Dunai Ede megírta, április 3-án még bent volt nála az idősotthonban. Úgy volt, hogy együtt mennek el a péntek esti Újpest-ZTE (1-5) bajnoki meccsre, de Schumann azt kérte barátjától, ne menjenek, mert másnap érkezik hozzá lányunokája, őt szerette volna méltó körülmények között, kipihenten fogadni. Erre már nem került sor. Schumann Péter 2024. április 5-én este örökre elaludt.
2023-ban még el tudott menni az Újpest TV-be (oda is Dunai Ede vitte el), s ott nyilatkozott a világbajnok asztaliteniszező Gergely Gábornak. „Figyelem még a focit. Megnézek minden meccset, Újpestet, a válogatottat, a Fradit. Hogy vagyok? Vagyogatok. Annak idején Tóth Zoltán disszidálása után változott meg minden Újpesten. Akkor hívott be az elnök, tudták, hogy Tóth le fog lépni, erről én is tudtam. Mindig hívott, hogy menjek vele, de maradtam. 1980 nyarán hívtak be és mondták, akkor el lehet innen menni. Tulajdonképpen azért büntettek meg, mert nem disszidáltam? Tóth 1979 nyarán egy spanyolországi, Cádizban rendezett tornáról nem jöttem haza. Így kerültem a Váci Izzóba, mert Újpesten azt mondták, ők nem tudnak lakást adni, de menjek oda, ahol kapok. A Vasas Izzó intézője segített, bementem a Tungsramba, onnan kaptam lakást, majd így kerültem Vácra, amely szintén Izzó néven működött akkor. Most egy szociális otthonban élek. Nem kívánom neked, de senkinek sem azt, ami ott van. Egyedül vagyok, csak kell egy ember, aki egy héten háromszor eljön, segít nekem. Csak ennyire lenne szükségem. Vannak olyan barátaim, akiknek még jó vagyok. Olykor arról álmodozom, hogy edző leszek. Lábatlanban például simán jó lennék a kispadra.”
A magára hagyott futballgeneráció
Schumann Péter a magára hagyott futballgeneráció egyik tagja volt. Annak a generációnak a tagjai sorban mennek el - nagyon korán. Az elmúlt napokban Müller Sándor, Fabulya György, aztán Schumann Péter hagyott itt bennünket. Korábban Törőcsik András, Mészáros Ferenc és a többiek. Minden futballsors más. Egy-egy rossz pillanat, egy válás, örök barátság az itallal, egy csődbe ment üzlet vagy éppen az elmagányosodás. Kedvencek voltak, tízezrek tapsoltak nekik, mert akkor még fontos volt, amit csinálnak, akkor még számítottak a gólok, akkor még a Bilbao játékosai is rettegtek tőlük. Az elszálló évtizedek során azonban a feledés sűrű homályában már igazából azt sem tudjuk, mi történt velük, mert eltűnnek, mert nem nézünk rájuk, mert nem keressük őket - sokszor azt sem tudjuk, hol vannak. Legfeljebb a temetőben találkozhatunk velük.
tags: #schumann #peter #labdarugo
