Seprődi János: Az Erdélyi Zenetudomány Úttörője és Népzenei Gyűjtője
Seprődi János a romániai magyar zenetudomány egyik kimagasló úttörő egyénisége. A Maros megyei Kibéden született, Kolozsváron volt zenetanár, s innen fejtette ki az első világháború előtt és után - 1923-ban bekövetkezett haláláig - maradandó zenepedagógusi, zenetörténészi és népzenekutatói munkásságát. Abban a korszakban jelentkezett, amikor a magyar zene kibontakozik a romantika bűvköréből s megteszi az első lépéseket hiteles népzenei örökségünk felfedezése felé. A kezdeti népiesromantikus kísérletek s a szeme előtt végbemenő zenei forradalom megértése között szüntelen vívódásban önmagával és kora eszmei-művészi terheivel járja meg a maga útját. Tanulmányainak, cikkeinek, gyűjtésének legjava olyan örökség, amely mindenképpen megérdemli a felelevenítést.
Zenetudományi Munkássága és Bartókhoz Fűződő Kapcsolata
Seprődi János élete utolsó, befejezetlenül maradt tanulmánya nagyszabású felmérése mindannak, amit Bartók Béla a népzenei kincset feltárva és arra építve a modern zenében újított. Ez a munkásság kiemelten fontos volt a magyar zenetörténet alakulásában.
Seprődi János Sokoldalú Öröksége
Három zenekutató, Almási István, Benkő András és Lakatos István átfogó bevezető tanulmánya s az alapos tudományos apparátussal ellátott válogatás maga ennek a maradandó örökségnek a felelevenítésére vállalkozik. Seprődi János életművének áttekintéséhez az alábbi főbb témakörök adnak támpontot, melyek a gyűjtött írásokban is megjelennek:
| Témakör | Részletes Tartalom |
|---|---|
| Élete, munkássága (Benkő András) |
|
| A zenetörténész (Lakatos István) | |
| A népzenekutató (Almási István) | |
| Válogatott zenei írások |
|
| Népzenei gyűjtés |
|
Népzenei Gyűjtésének Módszertana
Seprődi János népzenei gyűjtőmunkája kiemelkedő jelentőségű volt. Népzenei gyűjtésének megértéséhez fontos tudni, hogy Seprődi 1900 táján „régebbi benyomásait" frissítette föl és foglalta írásba. Igyekezett viszont azokat újabbakkal is gyarapítani. A kétféle módon összeírt anyag tudományos értékének különbözősége nyilvánvaló volt előtte. Az újonnan szerzett adatok esetében többnyire jelezte, hogy „eredeti gyűjtés", nemegyszer az énekes nevét és életkorát is megjelölte. Első adatközlői egyébként parasztsorban élő szülei és testvérei voltak.
A népdalkutatás tudományos módszeréről vallott felfogásából egyenesen következett, hogy lejegyzéseivel a dallamok „pontos, hű, hamisítatlan" képmását akarta nyújtani. „Nem az a fő, hogy valamely feltevésünkre példát találjunk, hanem sokkal inkább az, hogy helyesen, hűn s a dalolásnak megfelelően rajzoljuk papírra azt, amit az életben tapasztalunk" - jelentette ki 1903-ban.
A Lejegyzés Kihívásai és Fejlődése
Eleinte sok vesződségébe került „hangjegybe tenni" a dallamokat. Mindjárt szembekerült ugyanis a rubato és pariando ritmus bonyodalmaival. Amikor kötetlen ritmusról volt szó, Seprődi csak rubatóról beszélt, de érezte a rubato és a pariando előadásmód közötti különbséget: „Ha a gyűjtő szabad ritmust vesz észre a dallamban, figyelnie kell, hogy vajon a rubatónak melyik fajtája? Mert eddig, legalább a magyar népdalokban, kétfélét lehetett megkülönböztetni: a teljesen szabad menetű lassút és a mérsékelt rubatót, amely csupán némi ütem végi, rendkívüli megállásokkal különbözik a határozott ritmusú dallamtól".
25. Magyar nepzene - ZENEDOBOZ
1901-ben még úgy hitte, hogy a népzene lejegyzésének „csak egyetlen módja van: ha az ember megtanulja először tökéletesen, azután hazamegy s otthon próbálja megrögzíteni valahogy a keze ügyében levő eszközökkel". Ilyenformán, alkalmasint hegedűje segítségével kottázta le a dallamok jó részét, miután a szövegeket már a helyszínen beírta gyűjtőfüzetébe. Alighanem a sok időt igénybe vevő lejegyzés gondja volt az egyik oka, hogy gyűjtőmunkája meglehetősen szaporátlan volt. Évek múltával lejegyzési technikája hatalmasat fejlődött. Népdalgyűjtéseinek végső szakaszában a szöveges dalokat, úgy tűnik, már közvetlenül hallás után is le tudta jegyezni.
A székely táncokról írt tanulmányában máig ható érvénnyel állapította meg, hogy a gépi felvételnek és a hallás után készített lejegyzésnek egymást ki kell egészítenie. Míg a fonográf-felvétel ugyanis az énekesek, illetőleg a hangszerjátékosok egyéni jellegzetességeit rögzíti, a közvetlen lejegyzés a dalok általános, tipikus jegyeit emeli ki.
tags: #seprodi #janos #valogatott #zenei #irasai #es
